Balla D. Károly
Munkácsy Munkácson
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. augusztus
Nem túl gyakran történik meg, hogy a határon túli régiókból valamelyik település a magyarországi lapok címoldalára kerüljön. Kiváltképp ritkán esik meg ilyesmi kárpátaljai városokkal, így aztán nincs is mit csodálkozni azon, hogy Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt neve 17 évvel a szinte hermetikus elszigeteltség évtizedei után igazából még mindig nincs benne a köztudatban. Illetve hát valahol a perifériáján ott van, egy-egy történelmi-irodalmi vonatkozás vagy aktuális esemény meg-megerősíti a pozícióját, ám azt erős túlzás lenne állítani, hogy bármelyik is a közérdeklődés homlokterében lenne. Valljuk be, ritkán is szolgálnak rá.
Munkács ismertségén azonban most nagyot mozdított a tény, hogy júliusban ebben a városban került sor Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Viktor Juscsenko ukrán államelnök találkozójára. Nem is akármilyen alkalomból: együtt nyitották meg a Munkácsi várban azt a reprezentatív Munkácsy Mihály-kiállítást, amely a város szülöttének egyedülálló kollekcióját tárja a látogatók elé. Munkácsy Munkácson! Ráadásnak két ország első számú vezetője! Ez nem semmi, csettinthetünk.
Két hét sem telik el, és a magyar vámosok eltűnt Munkácsy-képre bukkannak egy postai küldeményben. Ez a szenzáció a kárpátaljai városra már nem irányítja ugyan a figyelmet, ám történik másvalami. Terjedni kezd az interneten egy felhívás, amelynek lényege a következő:
A 7 világcsoda újbóli kiválasztásának példáján felbuzdulva egy ukrán parlamenti képviselő kezdeményezte Ukrajna 7 csodájának a kijelölését. Szakértők kiválasztották a 21 erre érdemesnek gondolt objektumot, majd össznépi internetes szavazásra bocsátották a kérdést. A 21 potenciális ukrajnai csoda egyike éppen Munkács vára. Szemfüles kárpátaljai magyarok kapnak az alkalmon: felhívást fogalmaznak meg és tesznek közzé több internetes portálon, amelyben felhívják a magyar - és célzottan magyarországi - internetes társadalmat: voksoljon Zrínyi Ilona sasfészkére, hadd kerüljön be a magyar történelem e fontos emlékhelye Ukrajna hét csodája közé. Össznépi mozgalomra számítanak, kicsiben olyasmire, mint amikor tavaly nyáron a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes szavazásra bocsátotta az épülő budapesti M0-ás északi híd leendő nevét, és azt két fordulóban is fölényesen Stephen Colbert nyerte meg, miután az Egyesült Államokban roppant népszerű televíziós műsorában szavazásra hívta fel híveit. Ukrajna és Magyarország nagyságrendi viszonya azonban nem olyan, mint Magyarországé és az Egyesült Államoké, továbbá pedig a kárpátaljai magyarok felhívása hiába jelent meg több honlapon is, mégsem vált százezreket megmozgató nemzeti üggyé: sem a nagy hírportálok, sem a kereskedelmi televíziók-rádiók, sem a közszolgálati média nem harapott rá, így a kezdeményezés periferikus jelenség maradt. Néhány ezer szavazatot azért csak hozott az akció, ám túl keveset ahhoz, hogy Munkács vára esélyes legyen az élmezőnybe jutásra. A listát ukrán nemzeti parkok, országosan ismert műemlékek, építészeti különlegességek vezetik, még a híres kijevi Szófia-székesegyház is kiszorulni látszik az első hétből (az ukrán főváros szavazóközönsége helyette, úgy tűnik, a Pecserszka Lavra barlangkolostort juttatja a csodák közé).
Munkács vára e sorok keletkezésekor a 15. helyen áll több mint 7000 szavazattal. Egy-két pozícióval esetleg előbbre léphet még, de már az sem valószínű, hogy az első tucatban végez. Úgy látszik, a magyar történelem nevezetes színhelyét még a magyar internetesek potenciális szavazótábora sem képes ukrán csodává tenni.
Egy felmérés szerint a világhálós kommunikáció elterjedésével több milliószorosára nőtt a levelezőpartnerek közötti információforgalom. Ez elsősorban nem azért következett be, mert az elektronikus úton sokkal többen és sokkal gyakrabban váltanak üzenetet, mint a hagyományos formában (ez legfeljebb ezres, de nem milliós növekedést hozna), hanem azért, mert egy-egy ímélküldemény terjedelme nagyságrendekkel felülmúlja a borítékban küldhetőét. Nem a leveleink váltak hosszabbá, hanem nagyméretű csatolmányokat fűzünk hozzá. Bájtokban mérve egyetlen közepes minőségi digitális fotó jóval terjedelmesebb tucatnyi levélnél, és akkor ne is beszéljünk a továbbított több megabájtos hangfájlokról vagy pláne videókról. Márpedig igen gyakori, hogy nagy felbontású fényképek sokaságát postázzák, hangarchívumok és klipgyűjtemények közlekednek a szájbersztrádán - innen a sokmilliószoros forgalom.
De vajon mindig fontos, érdemi információt küldünk partnereinknek? Ha nem tudnánk, hogy néhány gombnyomással azonnal továbbítható, akkor is ennyire pazarolnánk a kilobájtokat? Mennyire változnának meg az elektronikus levelezéssel kapcsolatos szokásaink, ha tudnánk, hogy küldeményünk eljuttatását a lassúság szimbólumává vált csigákra bízzák?
Íméltovábbítás élő csigákkal? Amennyire abszurd, annyira költői egy brit kutatócsoport projektje. Amellett, hogy a csigákba épített csipek tesztelésére is szolgálhat, filozófiai magasságokba repít: tűnődhetünk az idő viszonylagosságán, az információs társadalom ellentmondásain, az emberi mondandó mibenlétén.
A csigákkal késleltetett levélküldés lényege a következő.
A továbbítandó ímél a rendszer szerverére jut, ahol azonosító kódot kap és várakozólistára kerül. A rendszer másik fontos egysége az akvárium, amelyben csigák élik a maguk megszokott, ráérős életét. Mindegyikük házába csipeket építettek. Az egyik sarokba telepített szkenner érzékeli, ha egy puhatestű a közelébe kerül, megállapítja, nem hordoz-e még üzenetet, ha nem, akkor közli vele a soron következő levél kódját, amely tárolódik a csipben. A csiga továbbhalad a maga törvényei szerint. Előbb-utóbb az átellenes sarok közelébe ér, ahol a másik szkenner érzékeli a csipet, leolvassa a kódot. Ez alapján azonosítják és továbbítják a szerverről a megfelelő ímélt.
A projekt alkotói ilyen módon fizikai és biológiai szakadást hoznak létre az általunk annyira megszokott folyamatos és fénysebességű digitális adatközlésben. Úgy vélik, mindez hozzásegíthet bennünket, hogy megértsük a korszerű kommunikáció sajátosságait, és hogy elgondolkozzunk az azonnaliság fogalmán. No meg azon is, hogy miközben sebességben és hatékonyságban a maximumra törekszünk, vajon üzeneteink nem a gondolatnélküliség felé közelednek-e.
Tévedés volt azt hinni, hogy a kárpátaljai magyar politikai erők okultak a 2006-os ukrán parlamenti és helyhatósági választások tanulságaiból. Akkor a belső megosztottság miatt nem került magyar képviselő az országos törvényhozásba, és helyi szinten is jóval az alatt képviseltették magukat, mint ahogy azt a magyarság lélekszáma indokolná. A szavazásra jogosult kárpátaljai magyaroknak csupán a kisebbik fele szavazott a két magyar párt valamelyikére, a nagyobbik fele vagy ukrán pártra voksolt, vagy távol maradt a választástól. Mindez kétségkívül beszédes bizonyítéka a kárpátaljai magyar kisebbségpolitika válságának. Gondolhatnánk, hogy az újabb, előre hozott parlamenti választások közeledtével a szemben álló két magyar tömörülés - a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - valamilyen megegyezésre jut. De nem.
Tudni kell, hogy az ukrajnai választási törvény szerint mandátumhoz csak a pártlistán szereplők juthatnak (azaz egyéni indulás nincs), a parlamenti küszöb pedig 3 százalék. A kárpátaljai magyarságnak az Ukrajna összlakosságában kitett hányadát ismerve világos, hogy nemcsak két külön induló pártnak, de még az öszszefogásból születő magyar tömbnek sincs reális esélye rá, hogy jelölteket juttasson a Legfelsőbb Tanácsba. Magyar képviselő csak úgy juthat be, ha valamely nagy ukrán párt befutó helyre felveszi listájára. Ezt a gesztust pedig nyilvánvalóan csak akkor gyakorolják az ukrán nagypolitika részvevői, ha ez megfelelő számú szavazatot hoz számukra, vagyis ha a magyar jelölt garantálni tudja, hogy a kárpátaljai magyarok mögé állnak, és erre a pártra szavaznak. Ilyenvalaki pedig csak az lehetne, akinek a személyében a szemben álló felek megállapodnak, akit mind a két tábor elfogad. Ehhez kellene a józan, ha nem is örök időkre szóló, de legalábbis választási konszenzus.
Nos, bár ilyen megállapodás nem jött létre, a magyar szavazatoknak a fele is fontos lehet az ukrán pártoknak, mert mind a koalíciós, mind az ellenzéki oldalon pártlistára került egy-egy magyar.
A Viktor Juscsenko nevével fémjelzett és most már megatömbbé duzzadt Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem nevű ellenzéki tömörülés a 99. helyen Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét indítja. A hely nem túl előkelő, és csak az esetben számít befutónak, ha a tömb 18 százalék fölött teljesít a választásokon. A közvélemény-kutatások jelenleg ez alatti szavazatszámot jeleznek előre, így a magyar képviselő bejutása igencsak kétesélyes.
Más módon, de hasonló a helyzet a koalíciós oldalon. Az Ukrán Szocialista Párt listáján Tóth Mihály, az UMDSZ volt elnöke az igen kedvező 11. helyen szerepel. Mégsem számít biztos befutónak, mert igen könnyen előfordulhat (mutatják a felmérések), hogy maga a szocialista párt nem éri el a parlamenti küszöböt, így egyáltalán nem lesznek képviselői a törvényhozásban.
Ha tehát bejön a papírforma, akkor továbbra sincs magyar képviselő az ukrán törvényhozásban, mert mindkettejük pozíciója csak akkor váltható mandátumra, ha az őket indító párt várakozáson felül szerepel a szeptember 30-i választáson. Ha viszont kétszeresen is kedvezően alakul a helyzet, akkor akár két magyar is ott ülhet az ország házában.
Bárhogy is: a kárpátaljai magyarság körében a megosztottságot csak növeli, hogy újra két szemben álló jelöltünk van, így a KMKSZ és az UMDSZ „testvérháborúja" is várhatóan újra eldurvul. Nem tudni, hogy a politikában és a magyar szervezetekben egyaránt csalódott lakosság mekkora választási kedvet mutat, ahogy azt sem, hogy melyik jelölt s rajtuk keresztül melyik szervezet tekintheti magát győztesebbnek.
Az őket indító ukrán pártokat és a mögöttük álló magyar szervezeteket elnézve én arra jutottam, hogy inkább a Munkácsy Mihály képeinek ideiglenesen otthont adó várra szavazok.
*
Lapzártakor - egy nappal az internetes szavazás lezárása előtt - Munkács vára a 13. helyen áll Ukrajna csodáinak a sorában. Ennél fontosabb friss hír, hogy megegyezni látszik a két kárpátaljai magyarságszervezetet, s mindkettő a Juscsenko által fémjelzett, nyugati orientációt követő választási tömörülést fogja támogatni a szeptember végi választásokon.