Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 december Interjú


„A tapasztalat, a hit és a becsukott szem” – Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanárral Rádai Eszter beszélget

– Önt kon­zer­va­tív, mér­sé­kelt jobb­ol­da­li, a jobb­ol­dal­hoz köt­he­tõ, bár azt kri­ti­zá­ló köz­gaz­dász­ként és köz­em­ber­ként szok­ták em­le­get­ni. Biz­tos, hogy ez a vé­le­mény meg­egye­zik az­zal, amit ön­ma­gá­ról gon­dol?

– Alap­já­ban vé­ve igen, hi­szen kon­zer­va­tív ér­té­ke­ket val­lok, amit a ha­za, a csa­lád és a val­lás hár­mas­ság­ban le­het rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­ni. Min­dig is ezek alap­ján pró­bál­tam él­ni. Rá­adá­sul a rend­szer­vál­to­zás elõtt is af­fé­le el­len­zé­ki­nek szá­mí­tot­tam…

– De hi­szen ak­kor, ott­hon szin­te min­den­ki el­len­zé­ki volt va­la­meny­­nyi­re…

– Azért nem tel­je­sen, hogy mond­jak va­la­mit az ak­ko­ri pé­csi idõk­rõl, én azon ke­vés ok­ta­tó kö­zé tar­toz­tam, aki nem lé­pett be a párt­ba, pe­dig egy egye­te­mi ok­ta­tó­nak, plá­ne, ha „pol­gazd”-ot ta­ní­tott, és én azt ta­ní­tot­tam – ami a Marx­iz­mus-Le­nin­iz­mus Fõ­osz­tály­hoz tar­to­zott a mi­nisz­té­ri­um­ban –, azért il­lett vol­na be­lép­nie.

– A ’80-as évek­ben ta­lán már nem…

– Az­tán csi­nál­tunk Pé­csett a pes­ti Rajk min­tá­já­ra szak­kol­lé­gi­u­mot, és meg­szer­vez­tem egy Ka­ta­lin-kör ne­vû fó­ru­mot is, ahol az egye­tem fi­a­tal ok­ta­tó­it és ku­ta­tó­it hoz­tuk ös­­sze, ami­bõl az­tán let­tek is nagy ka­la­maj­kák.

– Eb­bõl azon­ban még nem kö­vet­ke­zik a jobb­ol­da­li­ság vagy a kon­zer­va­ti­viz­mus, a de­mok­ra­ti­kus el­len­zék en­nél jó­val ke­mé­nyebb dol­go­kat is csi­nált, a rend­szer­vál­tás után még­is va­la­hogy a bal­ol­da­lon ta­lál­ta ma­gát.

– A vál­tás utá­na jött, a rend­szer­vál­to­zás elõtt még nem vál­tak szét ezek az utak, a Be­szé­lõt pél­dá­ul ma­gam is ter­jesz­tet­tem Pé­csett a ma­gam kis kö­re­i­ben, ké­sõbb azon­ban én már az MDF-hez csa­pód­tam…

– Ol­vas­tam, hogy 1989-tõl kezd­ve volt MDF-tag. 1998-ig?

– Nem, sze­rin­tem to­vább. 2001–2002 le­he­tett, ami­kor ki­lép­tem, még KSH-el­nök­ként, ami­kor Dá­vid Ibo­lya lett az el­nök, és lát­tam, hogy ez az út nem jó fe­lé visz. De hogy foly­tas­sam a kon­zer­va­ti­viz­mu­som­mal kap­cso­la­tos gon­do­lat­me­ne­tet, en­nél az MDF-szál­nál is fon­to­sabb, amit egyéb­ként már érin­tet­tünk, az én kon­zer­va­tív ér­té­kek mel­let­ti el­kö­te­le­zõ­dé­sem. Pél­dá­ul, hogy én a ré­gi rend­szer­ben is temp­lom­ba já­ró em­ber vol­tam, apám egyéb­ként kán­tor volt, nagy­apám pe­dig ku­lák, aki­nek el­vet­ték a 66 hold föld­jét, te­hát olyan kör­nye­zet­bõl jöt­tem, ami en­gem in­kább jobb­ol­da­li­ság­ra pre­desz­ti­nált, a ha­za, a csa­lád és a val­lás ér­té­ke­i­nek el­fo­ga­dá­sá­hoz. Egyéb­ként má­ig is ak­tí­van kap­cso­ló­dom az egy­ház­hoz.

– Meg­kér­dez­he­tem, hogy me­lyik­hez?

– Re­for­má­tus va­gyok, rá­adá­sul pres­bi­ter Zengõvárkonyban, de elõt­te, ami­kor Szigetszentmiklóson lak­tunk, ott is pres­bi­ter vol­tam, te­hát ezek a csa­lá­di és egy­há­zi kö­tõ­dé­sek szá­mom­ra fon­to­sak. És ha po­li­ti­kai ol­dal­ról néz­zük, ak­kor ezek jobb­ol­da­li ér­té­kek.

– Azt gon­dol­ja? Én eb­ben nem va­gyok biz­tos.

– Én azt gon­do­lom. Le­het, hogy eb­ben ne­kem nincs iga­zam, és azt sem hi­szem, hogy más­nak nem le­het iga­za, vagy nem gon­dol­kod­hat jól, il­let­ve, hogy nem vall­hat­ja ugyan­eze­ket az ér­té­ke­ket, azért an­­nyi­ra bi­gott nem va­gyok. Sõt, ta­lán mond­ha­tom ma­gam­ról, hogy nyi­tott va­gyok. Csak azt aka­rom meg­ma­gya­ráz­ni, mi­ért tart­hat­nak en­gem jobb­ol­da­li kon­zer­va­tív em­ber­nek: mert eze­ket az úgy­ne­ve­zett kon­zer­va­tív ér­té­ke­ket val­lom. Rá­adá­sul föl­vál­lal­tam az õsi csa­lá­di bir­to­kot is, a szõ­lõ­hegy rend­be té­te­lét, hely­re­ho­za­ta­lát.

– Már­mint a Mell­ár-csa­lád bir­to­kát?

– Nem, az anyám csa­lád­já­ét, a Dó­zsá­két. Apám úgy nõ­sült be, mert egyéb­ként apai ágon sváb csa­lád­ból szár­ma­zom, apám ka­to­li­kus volt, de õ nem tar­tot­ta a val­lást, anyám vi­szont – mond­hat­nám úgy is –, meg­té­rí­tet­te õt, an­­nyi­ra, hogy ka­to­li­kus lé­té­re re­for­má­tus kán­tor lett, és be­le­egye­zett ab­ba is, hogy en­gem re­for­má­tus­nak ke­resz­tel­je­nek meg. Te­hát ilyen csa­lá­di hát­te­rem van, és, mon­dom, szá­mom­ra na­gyon fon­tos az õsi bir­tok.

– Mek­ko­ra az a bir­tok?

– Egy hek­tár­nyi az egész, de szõ­lõ­ben az már je­len­tõs. Jó év­ben akár húsz hek­tó bo­runk is le­het, de tíz hek­tó még az ilyen rossz év­ben is meg­te­rem, mint volt. Te­hát gon­do­lom, hogy ezért.

– Az elõbb csak azért kér­dez­tem meg, me­lyik egy­ház­hoz kap­cso­ló­dik, mert eszem­be ju­tott, hogy ami­kor – ké­szül­ve er­re a be­szél­ge­tés­re –, az interneten is pró­bál­tam tá­jé­ko­zód­ni, az el­sõ szó­cikk, ami meg­le­pe­té­sem­re meg­je­lent a mo­ni­to­ron, a kö­vet­ke­zõ volt: „Mell­ár Ta­más zsi­dó”. Ta­lál­ko­zott már Ön is ez­zel?

– Még so­ha, de már mond­ták má­sok is. En­gem egyéb­ként ez ab­szo­lút nem za­var. Mert mi len­ne, ha az len­nék? Va­ló­szí­nû­leg ak­kor is ugyan­eze­ket az ér­té­ke­ket val­la­nám, te­hát mit vál­toz­tat­na az a lé­nye­gen? Az vál­toz­tat, hogy apai ág­ról néz­ve sváb va­gyok? Olyan sváb, aki­nek az ap­ja egy han­got sem tu­dott né­me­tül, mert an­­nyi­ra el­ma­gya­ro­so­dott? Vagy az, hogy Dó­zsa György „uno­ká­ja” va­gyok, mert anyám meg Dó­zsa-lány volt? De­hogy! Mind a ket­tõt tu­do­má­sul ve­szem, mert mind a ket­tõ tény. És ha len­né­nek zsi­dó ro­ko­na­im is va­la­hol, azt is tu­do­má­sul ven­ném. Hát le­gye­nek! Ne­künk ugyan­is az a fel­ada­tunk, hogy az­zal a ta­len­tum­mal, amit a Jó­is­ten adott ne­künk, pró­bál­junk meg le­he­tõ­leg jól sá­fár­kod­ni, füg­get­le­nül at­tól, hogy mi­lyen a szár­ma­zá­sunk. Szo­mo­rú­nak tar­tom, hogy van­nak, akik ilyen is­mér­vek alap­ján pró­bál­nak meg ítél­ni má­sok fö­lött, pró­bál­ják meg­bé­lye­gez­ni õket. Én pél­dá­ul na­gyon so­kat kö­szön­he­tek nem re­for­má­tus em­be­rek­nek is – hogy így fo­gal­maz­zak –, mert föl­ka­rol­ták és se­gí­tet­ték azt a vi­dé­ki pa­raszt­gye­re­ket, aki vol­tam, ez­zel na­gyon sok le­he­tõ­ség­hez jut­tat­tak, és ezért én na­gyon há­lás va­gyok ne­kik. És pró­bá­lom a há­lá­mat úgy le­ró­ni, hogy a fi­a­ta­lo­kat most már én is pró­bá­lom pá­tyol­gat­ni, se­gí­te­ni elõ­re men­ni. Nincs ér­tel­me mé­rics­kél­ni, ki mi­lyen akol­ból jött, mi­lyen szár­ma­zá­sú, eb­ben a nagy csûr­dön­gö­lõ­ben itt, Ma­gyar­or­szá­gon ez amúgy is le­he­tet­len. Ezek pót­cse­lek­vé­sek, fö­lös­le­ges os­to­ba­sá­gok. Egyéb­ként tu­dom, mi­ért ve­tül rám ez a stig­ma – sze­rin­tem egyéb­ként ez nem stig­ma –, mert szim­pa­ti­zá­lok va­la­me­lyest az LMP-vel.

– Ezek sze­rint most épp az LMP-t mond­ják „zsi­dó párt”-nak? Ame­lyik egyéb­ként ma so­kak sze­rint a ma­gyar par­la­ment legbaloldalibb párt­ja. De ak­kor va­jon mi­ért jobb­ol­da­li köz­gaz­dász­ként tart­ják önt szá­mon?

– Ha mint köz­gaz­dászt kér­dez, ma­gam is el­bi­zony­ta­la­no­dom ab­ban, kon­zer­va­tív va­gyok-e vagy sem. Mert vol­ta­kép­pen keynesiá­nus va­gyok, igen nagy­ra tar­tom John Maynard Keynes mun­kás­sá­gát, és az a vé­le­mé­nyem, hogy a köz­gaz­da­ság­tan mainstream-je zsák­­ut­cá­ba té­vedt, ami­kor va­la­mi­kor az 1970-es, ’80-as évek­ben sza­kí­tott a keynesianizmussal. Mert mi is volt Keynes két fon­tos kri­ti­kai ál­lí­tá­sa a ka­pi­ta­liz­mus­ról? Hogy nem biz­to­sít­ja a tel­jes fog­lal­koz­ta­tott­sá­got, és, hogy na­gyon szél­sõ­sé­ges jö­ve­de­lem­el­osz­tást pro­du­kál. És ez az a két fõ pont, ami mel­lett köz­gaz­dász­ként én is meg tu­dom fo­gal­maz­ni a ma­gam cre­dó­ját. Mert ter­mé­sze­te­sen el­ve­tek min­den, a pi­ac­gaz­da­sá­got ki­ik­tat­ni szán­dé­ko­zó rend­szert, mert az ba­dar­ság, az le­he­tet­len. De a ló má­sik ol­da­lá­ra sem es­tem át, azt sem hi­szem, hogy a pi­ac min­den­ha­tó, hogy min­dent tud és min­dent meg­old, és ké­pes el­hoz­ni az egyen­súlyt. Fon­tos, meg­ke­rül­he­tet­len in­téz­mény­nek gon­do­lom, de ál­lam­ra is szük­ség van, amely kor­ri­gál­ja a pi­ac mû­kö­dé­sét, vál­sá­gok ide­jén eny­hí­te­ni és meg­ol­da­ni igyek­szik a föl­me­rült prob­lé­má­kat, kor­ri­gál­ja a jö­ve­del­mek­ben ki­ala­ku­ló túl nagy kü­lönb­sé­ge­ket, il­let­ve a jö­ve­de­lem­egyen­lõ­ség fe­lé pró­bál­ja te­rel­ni a vi­szo­nyo­kat. Te­hát eb­ben a te­kin­tet­ben én in­kább bal­ol­da­li va­gyok.

– Ma­gam is úgy gon­do­lom, hogy ezek in­kább szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, eset­leg szociálliberális né­ze­tek.

– De ha nem a ma­gyar úgy­ne­ve­zett ke­resz­tény­de­mok­rá­ci­á­ra gon­do­lunk, ha ki­csit tá­vo­labb­ra né­zünk, ak­kor akár ke­resz­tény­de­mok­ra­tá­nak is mond­ha­tók. Sõt, ame­ri­kai szem­szög­bõl akár li­be­rá­lis is le­het­nék, ná­luk ugyan­is a li­be­rá­li­sok val­la­nak keynesianus, ál­la­mi be­avat­ko­zás-pár­ti né­ze­te­ket.

– Va­gyis az Egye­sült Ál­la­mok­ban ön de­mok­ra­ta len­ne.

– Igen, sem­mi­képp sem re­pub­li­ká­nus, te­hát nem kon­zer­va­tív. Egyéb­ként Or­bán­nal épp ezen rob­ban­tak ki az el­sõ né­zet­el­té­ré­se­ink, tud­ni­il­lik ami­kor 2011-ben be­ve­zet­tet­te az egy­kul­csos SZJA-t, azon­nal je­lez­tem, hogy nem ér­tek egyet ve­le, mert ez – nem volt ne­héz ki­szá­mol­nunk a Szá­zad­vég­nél a kol­lé­gák­kal –, az ala­cso­nyabb jö­ve­de­lem­osz­tály­ba tar­to­zók ro­vá­sá­ra épp a ma­ga­sabb jö­ve­del­me­ket fog­ja nö­vel­ni, egyút­tal a ma­gyar gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gét csök­ken­te­ni. Ne­kem ugyan­is az a vé­le­mé­nyem – egyet­ér­tés­ben hí­res li­be­rá­lis köz­gaz­dász­ok­kal, pél­dá­ul Jo­seph Stiglitz-cel, aki épp a na­pok­ban lá­to­ga­tott Bu­da­pest­re –, hogy egy or­szág gaz­da­sá­gi si­ke­res­sé­gé­ben vagy si­ker­te­len­sé­gé­ben a jö­ve­de­lem­el­osz­tás mód­já­nak, a jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­gek ala­ku­lá­sá­nak kulcs­­je­len­tõ­sé­ge van. Meg­gyõ­zõ­dé­sem, hogy a túl­zott jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­gek elõbb-utóbb szük­ség­sze­rû­en a nö­ve­ke­dés gát­já­vá vál­nak, Stiglitz sze­rint egyéb­ként eb­ben ke­re­sen­dõ Ame­ri­ka nagy prob­lé­má­ja is, tud­ni­il­lik ha az ál­lam nem avat­ko­zik be és nem csil­la­pít­ja az el­sza­ba­du­ló egyen­lõt­len­sé­ge­ket, ak­kor a tár­sa­da­lom szük­ség­sze­rû­en szét­sza­kad, két­pó­lu­sú­vá vá­lik. És ak­kor hi­á­ba van a ma­gas jö­ve­del­mû­ek kö­zött egy cso­mó te­het­sé­ges em­ber, és hi­á­ba ren­del­kez­nek a gaz­da­gok je­len­tõs vá­sár­ló­erõ­vel, az or­szág még­sem lesz ver­seny­ké­pes, pél­dá­ul mert nem lesz tö­me­ges ke­res­let a ma­gas mi­nõ­sé­gû ter­mé­kek iránt. Mon­dom, va­la­hol Ame­ri­ká­nak is az volt a prob­lé­má­ja az el­múlt évek­ben, hogy ott a kon­zer­va­tív kor­má­nyok je­len­tõ­sen csök­ken­tet­ték az adó­kat, en­nek is lett az­tán a fo­lyo­má­nya a vál­ság. Ez­zel szem­ben – a skan­di­náv or­szá­gok gya­kor­la­ta is ezt üze­ni ne­künk –, az a tár­sa­da­lom, amely­ben nem túl na­gyok a jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­gek, és ahol – en­nek kö­vet­kez­té­ben is – erõs és szé­les a kö­zép­osz­tály, sok­kal ver­seny­ké­pe­sebb, sok­kal pro­duk­tí­vabb tud len­ni. Te­hát, ha Or­bán va­ló­ban Ma­­gyar­or­szág, a ma­gyar gaz­da­ság si­ke­res­sé­gén dol­goz­na, ak­kor nem en­ged­né en­­nyi­re el­ha­tal­ma­sod­ni a jö­ve­de­lem­egyen­lõt­len­sé­ge­ket, épp el­len­ke­zõ­leg, és je­len­tõs pén­ze­ket for­dí­ta­na a hu­mán tõ­ké­re.

– Csak rög­zí­tem: ezek sze­rint ön a skan­di­náv jó­lé­ti mo­dell hí­ve, ami­nek egyéb­ként Or­bán Vik­tor sze­rint le­járt az ide­je. De, ha jól em­lék­szem, 2010 elõtt a Fi­desz egyéb­ként gon­do­san tit­kolt vá­lasz­tá­si prog­ram­já­nak szin­te egyet­len nyil­vá­nos ele­me az egy­kul­csos adó volt. Ak­kor ezt nem vet­te ko­mo­lyan, nem hit­te el? Nem hit­ték el ne­ki azok a köz­gaz­dász­ok, akik tá­mo­gat­ták?

– Ez jó kér­dés, pró­bá­lok ku­tat­ni az em­lé­ke­im kö­zött…

– Em­lék­szem, ami­kor 2008-ban, a vál­ság ki­tö­ré­se után a Re­form­szö­vet­ség Békesi Lász­ló és Chikán At­ti­la ve­ze­té­sé­vel ki­dol­go­zott egy prog­ra­mot, Or­bán ezt az­zal a rej­té­lyes mon­dat­tal uta­sí­tot­ta el, hogy „mi más di­men­zi­ó­ban gon­dol­ko­dunk”. Ak­kor sen­ki nem ér­tet­te, mi­re cé­loz ez­zel, leg­in­kább azt gon­dol­ták, hogy blöf­föl. Ön tud­ta, mit fog je­len­te­ni ez a „más di­men­zió”?

– Az biz­tos, hogy ab­ban a kon­tex­tus­ban én Or­bán­nal még egyet­ér­tet­tem, mert az em­le­ge­tett, 2008-ban szü­le­tett re­form­prog­ra­mot, amely az egyen­súly el­éré­se ér­de­ké­ben ha­gyo­má­nyos mó­don ak­kor is erõs vis­­sza­fo­gást aján­lott fo­gyasz­tás­ban, szo­ci­á­lis el­lá­tás­ban, egye­bek­ben, nem tá­mo­gat­tam, szem­ben Orbánékkal, akik nem ezt a ré­gi nó­tát akar­ták fúj­ni. An­nak ide­jén én már a Bok­ros-cso­ma­got is op­po­nál­tam, mert sze­rin­tem a vis­­sza­fo­gás­ból nem szü­let­het tar­tós egyen­súly. Te­hát már ak­kor sem pusz­tán a ke­res­let el­sza­la­dá­sá­ban lát­tam a fõ bajt, egyéb­ként ma sem, ha­nem sok­kal in­kább egy olyan ru­gal­mas, jó kí­ná­la­ti rend­szer hi­á­nyá­ban, amely ké­pes a ke­res­le­ti stimulusokra vá­laszt ad­ni. Ab­ban, hogy nin­cse­nek sza­bad ka­pa­ci­tá­sok, nin­cse­nek ru­gal­ma­san mû­kö­dõ vál­lal­ko­zá­sok, nin­cse­nek pél­dá­ul had­ra fog­ha­tó mun­ká­sok. Hogy az egy­mil­lió mun­ka­nél­kü­lit, il­let­ve inak­tív em­bert nem le­het mun­ká­ba ál­lí­ta­ni, mert nincs szak­kép­zett­sé­gük, mert tá­vol él­nek a mun­ka­le­he­tõ­sé­gek­tõl, mert nem mo­bi­lak stb. stb. Lát­juk, hogy köz­mun­ká­ra is csak „ver­ve-vív­va”, nagy ne­héz­sé­gek árán le­het õket oda­vin­ni… Vis­­sza­tér­ve a 2010 elõt­ti idõk­re, ami­kor Orbánék még csak ké­szül­tek a kor­mány­zás­ra, mi szak­ér­tõk, akik ak­kor hát­tér­anya­go­kat ír­tunk szá­muk­ra, ab­ban nagy­já­ból egyet­ér­tet­tünk, hogy min­de­nek­elõtt ezt a szer­ke­ze­ti át­ala­kí­tást kell vé­gig­vin­ni, a kí­ná­la­ti rend­szert kell át­ala­kí­ta­ni an­nak ér­de­ké­ben, hogy a gaz­da­ság elõ­re me­hes­sen. Orbánék egyéb­ként vé­gig ezt is kom­mu­ni­kál­ták: hogy nem lesz meg­szo­rí­tás, nem lesz vis­­sza­fo­gás, sem­mi ilyes­mi­tõl nem kell tar­ta­ni…

– Ma is ezt kom­mu­ni­kál­ják, mi­köz­ben meg­szo­rí­ta­nak.

– …és én ak­kor a do­log­nak ez­zel a ré­szé­vel egyet is ér­tet­tem. Per­sze ak­kor még azt hit­tük – ami­rõl egyéb­­ként Or­bán nem be­szélt –, hogy va­ló­di át­ala­ku­lás ké­szül a gaz­da­sá­gi rend­szer­ben. Vol­tak is rá ki­dol­go­zott prog­ram­ja­ink.

– Pél­dá­ul?

– Án­gyán Jó­zsef pél­dá­ul el­kezd­te ki­dol­goz­ni, ho­gyan kel­le­ne a me­zõ­gaz­da­ság­ban a kis­bir­tok­ok­nak együtt­mû­köd­ni­ük. Ma­gam is íro­gat­tam ta­nul­má­nyo­kat az alul­ról épít­ke­zõ gaz­da­ság­ról, hogy ho­gyan kel­le­ne eze­ket az ön­ma­guk­ban élet­kép­te­len kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zá­so­kat va­la­mi­lyen kö­zös ter­me­lé­si rend­sze­rek­ben ös­­sze­fog­ni, hogy együtt fel­dol­go­zó üze­me­ket hoz­has­sa­nak lét­re, hogy kö­zö­sen pi­ac­ra tud­ja­nak men­ni. Eb­ben sze­rin­tem az ál­lam­nak tá­mo­gat­nia kel­le­ne õket.

– De hi­szen ez ma­ga len­ne a szö­vet­ke­ze­te­sí­tés. Nem tud­ták, hogy a szö­vet­ke­zet, mint olyan, vö­rös posz­tó a Fi­desz, il­let­ve Or­bán sze­mé­ben?

– Ak­kor ezt mi nem tud­tuk. Ángyánt egyéb­ként ná­lam is job­ban be­csap­ta Or­bán, mert õ még ál­lam­tit­kár­sá­got is vál­lalt, amíg rá nem jött, hogy tu­laj­don­kép­pen ugyan­az foly­ta­tó­dik, mint ko­ráb­ban, hogy a föl­de­ket nagy­bir­to­kos­ok­nak ad­ják, akik csak bú­zát és ku­ko­ri­cát fog­nak ter­mel­ni raj­ta ex­ten­­zív mó­don. Te­hát nem tör­té­nik meg a gaz­da­sá­gi szer­ke­zet át­ala­kí­tá­sa, a kor­mány to­vább él­te­ti a mo­no­pol­hely­ze­te­ket és mo­no­pol­po­zí­ci­ó­kat, a vál­to­zás mind­ös­­sze an­­nyi, hogy a kül­föl­di­e­ket ki­utál­ják, és a he­lyük­be ha­za­i­a­kat, azok kö­zül is a sa­ját em­be­re­i­ket ül­te­tik. És vé­gül a rest­rik­ció is meg­tör­tént, hi­szen hi­á­ba kül­föl­di­ek­re ve­tik ki az adó­kat, azok azt – ter­mé­sze­te­sen – jó­részt ránk há­rít­ják át. Te­hát a meg­szo­rí­tás, ha köz­vet­ve is, de vég­be­ment.

– Vi­szont az így ki­vál­tott ér­zel­me­ket, in­du­la­to­kat si­ker­rel ka­na­li­zál­ták a ban­kok, a multik, az Unió, Ame­ri­ka, stb. fe­lé. A „re­zsi­csök­ken­tõ” kor­mányt pe­dig egé­szen a leg­utób­bi ese­mé­nye­kig akár le­he­tett jó lel­ki­is­me­ret­tel sze­ret­ni.

– Va­ló­ban, és ez a lo­gi­ka jel­le­mez­te egyéb­ként a leg­utób­bi el­kép­ze­lé­sü­ket, az internetadót is, csak épp most nem jött be ne­kik. Az internetadó ki­ve­té­sé­nek ugyan­is nem­csak az volt a szán­dé­ka, hogy kor­lá­toz­zák az internet hasz­ná­la­tát, per­sze ez sem el­ha­nya­go­lan­dó szem­pont, ha­nem az is, hogy a nagy, kül­föl­di tar­ta­lom­szol­gál­ta­tók pro­fit­ját meg­csa­pol­ják, il­let­ve tá­vo­zás­ra kény­sze­rít­sék. Az­tán majd az így ke­let­ke­zett kí­ná­la­ti rés­be be­jö­het egy ha­zai, ba­rá­ti szol­gál­ta­tó. Vis­­sza­tér­ve Orbánék ko­ráb­bi el­kép­ze­lé­se­i­re, én te­hát az­zal egyet­ér­tet­tem, hogy nincs szük­ség újabb rest­rik­ci­ó­ra, mert az nem visz elõ­re. Ez­zel szem­ben – és ezt töb­ben is így gon­dol­tuk –, azon kel­le­ne dol­goz­ni, hogy a vi­dé­ken élõ, szak­kép­zet­len és nem mo­bil em­be­rek tö­me­ge­it, ezt a rég­óta par­la­gon he­ve­rõ ha­tal­mas mun­ka­erõ-po­ten­ci­ált va­la­hogy be­von­juk a gaz­da­ság­ba. Azon kezd­tünk gon­dol­kod­ni, ho­gyan le­het­ne kü­lön­fé­le ter­mel­te­té­si rend­sze­re­ket ki­ala­kí­ta­ni, akár be­dol­go­zói mó­don, ahogy ré­geb­ben is tör­tént, a nyers­anya­got meg a mun­ka­esz­kö­zö­ket el­jut­tat­ni az em­be­rek­hez, majd az el­ké­szült mun­ka­da­ra­bo­kat be­szed­ni tõ­lük stb. stb. Gon­dol­koz­tunk azon is, ho­gyan le­het­ne va­la­mi ház­tá­ji­gaz­da­ság-tí­pu­sú szer­ke­ze­tet lét­re­hoz­ni, és vis­­sza­épí­te­ni, be­le­in­teg­rál­ni egy­faj­ta nagy­üze­mi tí­pu­sú ter­me­lés­be. Pi­ac­ra lép­ni ugyan­is csak nagy­ban le­het, eb­ben a túl­mo­no­po­li­zált vi­lág­ban a kis­ter­me­lõ, ha nem szö­vet­ke­zik má­sok­kal, be­hoz­ha­tat­lan hát­rány­ba ke­rül, elõbb-utóbb tönk­re­megy, el­vesz­ti a föld­jét, eg­zisz­ten­­ci­á­ját, és vég­be­megy egy, a de­mok­ra­ti­kus ka­pi­ta­liz­mus­ban nem kí­vá­na­tos föld- és tõ­ke­kon­cent­rá­ció. Az iga­zi át­tö­rés te­hát a de­mok­rá­cia egy ma­ga­sabb ren­dû vál­to­za­tá­nak irá­nyá­ba az le­het, ha a gaz­da­ság­ban sok-sok önál­ló, füg­get­len eg­zisz­ten­cia lé­te­zik, ame­lyek biz­to­sak le­het­nek ab­ban, hogy ha meg­fi­ze­tik a rá­juk nor­ma­tív mó­don ki­rótt és mél­tá­nyos adót, ami­rõl jóelõre tud­ják, hogy men­­nyi, és ami­nek a mér­té­két nem mó­do­sít­gat­ják foly­ton vissza­me­nõ­leg, ak­kor a si­ke­res­sé­gük csak at­tól függ, el tud­ják-e ad­ni a pi­a­con az áru­ju­kat, és más nem kell, hogy ér­de­kel­je õket. Sem az, hogy mi­lyen po­li­ti­kai párt van fönt, sem az, hogy ki a mi­nisz­ter­el­nök, mert ak­kor õk jól meg­van­nak, kö­szö­nik szé­pen. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött le­het sta­bil de­mok­rá­ci­át csi­nál­ni, volt mó­dom Dá­ni­á­ban meg­fi­gyel­ni, ho­gyan men­nek a dol­gok az em­ber­ar­cú, de­mok­ra­ti­kus ka­pi­ta­liz­mus­ban. És én 2009-ben – tes­sék, ne­ves­sen ki! –, azt gon­dol­tam, hogy Orbánék, a szo­ci­a­lis­ták­kal el­len­tét­ben, majd eb­be az irány­ba fog­nak lép­ni. Csak az­tán ke­se­rû­en kel­lett ta­pasz­tal­nunk, hogy er­rõl szó nincs. Elõ­ször – ahogy már be­szél­tünk ró­la – az egy­kul­csos adó mu­tat­ta meg, hogy ne­kik nem erõs és szé­les kö­zép­osz­tály­ra van szük­sé­gük, ha­nem csak egy ve­lük lo­já­lis, õket ki­szol­gá­ló föl­sõ ré­teg­re, majd le­sö­pör­ték a mi ös­­szes aján­la­tun­kat és ter­vün­ket, mi­köz­ben meg­erõ­sí­tet­ték a nagy­tõ­két a me­zõ­gaz­da­ság­ban, Csányié­kat, Leisztingeréket, meg a töb­bi 1000-1500 hek­tá­ros nagy­bir­to­kot. És ha ne­ki­tá­mad­tak bi­zo­nyos te­rü­le­te­ken a kül­föl­di tõ­ké­nek, azt is csak azért tet­ték, hogy a ha­za­i­ak kö­zül a na­gyo­kat il­let­ve a ma­guk­hoz kö­zel­ál­ló­kat hely­zet­be hoz­zák. Ugyan­ez tör­té­nik egyéb­ként más te­rü­le­te­ken is, a ke­res­ke­de­lem­ben és az ipar­ban: a kor­mány pró­bál­ja el­utál­ni a kül­föl­di tu­laj­do­ni több­sé­gû vál­lal­ko­zá­so­kat, de csak azért, hogy a he­lyi­e­ket, el­sõ­sor­ban a sa­ját­ja­it ül­tes­se a he­lyük­be. Te­hát ne le­gyen Tesco, de le­gyen CBA. És va­jon mi­ért? Mert az utób­bi­a­kat po­li­ti­ka­i­lag kön­­nyû el­len­õriz­ni. Már nem elég ön­ma­gá­ban a ma­gyar tu­laj­do­ni több­ség, a cél most már az, hogy ez a több­ség tõ­lük függ­jön. És aki er­re nem haj­lan­dó, aki nem áll be a sor­ba, aki õr­zi a füg­get­len­sé­gét, az hi­á­ba ma­gyar, mond­juk, mint Demján Sán­dor vagy Csányi Sán­dor, „an­nak ak­kor is ne­ki fo­gunk tá­mad­ni, és nem fog­juk õket bé­kén hagy­ni, mert min­den­ki­nek be kell ta­go­zód­nia eb­be a mi po­li­ti­kai-gaz­da­sá­gi szisz­té­mánk­ba, a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­ré­be”. Te­hát az Or­bán-kor­mány nem­csak foly­tat­ta a ko­ráb­bi rossz gya­kor­la­tot, ha­nem er­re az erõ­tel­je­sen mo­no­po­li­zált, erõ­fö­lé­nyes pi­a­ci vi­szony­rend­szer­re még rá­pa­kolt egy po­li­ti­kai füg­gé­si rend­szert is. Egy ilyen rend­szer­be pe­dig nem fér be a sok önál­ló, de együtt­mû­köd­ve pi­ac­ra lé­põ ter­me­lõ. Mert azok­nak van au­to­nó­mi­á­juk, van önál­ló­sá­guk, van sza­bad­sá­guk, õket nem le­het dró­ton rán­gat­ni, mert nem függ­nek az ál­la­mi re­diszt­ribúciótól. Csak saj­nos a rend­szer­vál­to­zás utá­ni kor­má­nyok pont ezt akar­ták el­ke­rül­ni: hogy az egyé­nek és vál­lal­ko­zá­sok au­to­nó­mok, önál­ló­ak, gaz­da­sá­gi­lag füg­get­le­nek le­hes­se­nek.

– Sze­rin­tem a ko­ráb­bi kor­má­nyok­nak nem volt cél­juk az au­to­nó­mi­ák meg­szün­te­té­se.

– Én vi­szont biz­tos va­gyok ben­ne – nyil­ván ezért is tar­ta­nak jobb­ol­dal­inak –, hogy nagy­já­ból ugyan­ezt ját­szot­ták 2010 elõtt is. Csak ak­kor a kül­föl­di tõ­ke ja­vá­ra pri­va­ti­zál­tak a bank­rend­szer­ben, a ke­res­ke­de­lem­ben, az ener­gia­szek­tor­ban…

– Köz­be­ve­tõ­leg kér­dem: ön meg tud­ja ma­gya­ráz­ni, mi az én hasz­nom pél­dá­ul ab­ból, mi­tõl jobb ne­kem, ha ma­gyar és nem kül­föl­di tu­laj­don­ban van az az élel­mi­szer-áru­ház, il­let­ve áru­ház­lánc, ahol vá­sá­rol­ha­tok?

– Ne­kem nincs ilyen skru­pu­lu­som, és én ezt nem is mon­dom, csak az elõ­zõ kér­dé­sé­re vá­la­szol­tam: 2010 elõtt is ugyan­ilyen mo­no­po­li­zált volt a gaz­da­ság, csak ak­kor kül­föl­di­ek ját­szot­ták ben­ne a fõ­sze­re­pet. Egyéb­ként az a ko­ráb­bi bi­zo­nyos szem­pont­ból jobb volt, mert tech­ni­ka­i­lag ma­ga­sabb szín­vo­na­lú volt, mint ami majd most jön. Mert igaz ugyan, hogy mond­juk a fran­cia tu­laj­do­nú víz­ügyi cé­gek és egyéb köz­szol­gál­ta­tók ma­gas ára­kat szab­tak, de ha most majd csak egyet­len nagy fõ­vá­ro­si köz­szol­gál­ta­tó lesz – na, at­tól ment­sen meg ben­nün­ket a Jó­is­ten! Mert le­het, hogy nem fog árat emel­ni, de az biz­tos, hogy a mi­nõ­sé­get je­len­tõ­sen fog­ja csök­ken­te­ni, és szám­ta­lan, szám­ta­lan prob­lé­má­val fog majd küsz­köd­ni. De mon­dom, sze­rin­tem nem ez a kér­dés, ha­nem az, hogy ahol nem in­do­kolt a mo­no­pó­li­u­mok lé­te, ott pi­a­cot kell épí­te­ni, ott en­ged­ni kell a pi­ac­ra lé­pést, hogy va­ló­di ver­seny le­gyen. Ahol vi­szont mo­no­pó­li­u­mok van­nak, ott ren­des ver­seny­sza­bá­lyo­zás­ra van szük­ség. De nem úgy, ahogy az Or­bán-kor­mány tet­te, hogy pót­ló­la­gos adó­kat ve­tett ki, ugyan­ak­kor rákényszerítette a cé­ge­ket az ár­csök­ken­tés­re, mert az nem piackonform sza­bá­lyo­zás. Ha­nem hos­­szú táv­ra ér­vé­nyes ár­kép­le­tek adá­sá­val, ame­lyek ar­ról szól­nak, hogy a min­den­ko­ri inf­lá­ci­ó­hoz mér­ten men­­nyi­vel le­het nö­vel­ni az ára­kat, ah­hoz ugyan­is ké­pe­sek al­kal­maz­kod­ni a vál­la­la­tok. Mi­vel 2010 elõtt a kor­mány nem gya­ko­rolt ilyen sza­bá­lyo­zást, a cé­gek úgy ala­kí­tot­ták az ára­i­kat, ahogy akar­ták, ami ter­mé­sze­te­sen nem volt nép­sze­rû gya­kor­lat. Orbánék a sa­ját nép­sze­rû­sé­gü­ket nö­ve­len­dõ, eb­be nyúl­tak be­le dur­ván az ár­csök­ken­tés­sel, ami­vel azon­ban nem old­ják meg a prob­lé­mát, mert a prob­lé­ma meg­ol­dá­sa a nor­ma­tív, min­den­ki­re ér­vé­nyes és hos­­szabb tá­von fönn­tart­ha­tó sza­bá­lyo­zás len­ne.

– Ön mos­ta­ná­ban kü­lön­bö­zõ nyi­lat­ko­za­ta­i­ban az Or­bán-rend­szer kor­rupt­sá­gát an­nak ál­lam­ka­pi­ta­lis­ta-fél­fe­u­dá­lis vol­tá­val ma­gya­ráz­ta. A szó­hasz­ná­lat más ugyan, mint Ma­gyar Bá­lin­té, de amit er­rõl mond, az en­gem na­gyon em­lé­kez­tet a maf­fia­ál­lam-kon­cep­ci­ó­ra. Rosz­­szul lá­tom?

– Azért hasz­ná­lom az ál­lam­ka­pi­ta­liz­mus mi­nõ­sí­tést, mert itt a nor­má­lis ka­pi­ta­liz­mus­sal szem­ben, ahol a gaz­da­sá­gi és a po­li­ti­kai szfé­ra – bár van kö­zöt­tük kap­cso­lat, és van­nak pró­bál­ko­zá­sok, hogy a má­sik dol­gá­ba be­le­avat­koz­za­nak –, el­kü­lö­nül egy­más­tól, itt a po­li­ti­ka in­téz­mé­nye­sül­ten rá­te­lep­szik a gaz­da­ság­ra. Már­pe­dig ahol a po­li­ti­ka dik­tál a gaz­da­ság­nak, az ál­lam­ka­pi­ta­liz­mus vagy fe­u­da­liz­mus. Ami már­most a maf­fia­ál­lam-el­kép­ze­lést il­le­ti, saj­nos még nem volt idõm el­ol­vas­ni az er­rõl szó­ló ta­nul­má­nyo­kat, így nem vol­na he­lyes, ha vé­le­ményt mon­da­nék ró­luk, ezért in­kább csak ál­ta­lá­ban tu­dok nyi­lat­koz­ni az Or­bán rend­szer mos­ta­ni bal­ol­da­li kri­ti­ká­i­ról. Ezek töb­bé-ke­vés­bé jó lát­le­le­tet ál­lí­ta­nak föl, nagy­já­ból egyet is ér­tek ve­lük, azt vi­szont fur­csál­lom, hogy úgy tesz­nek, mint­ha egy tel­je­sen új tör­té­net­rõl vol­na szó, mint­ha 2010-ben va­la­mi egé­szen új do­log tör­tént vol­na.

– Ön sze­rint nem tör­tént?

– Bi­zo­nyos szem­pont­ból ez va­ló­ban egy új tör­té­net, ami azon­ban sok ele­mé­ben még­is­csak kon­ti­nuus a ko­ráb­bi­ak­kal. Úgy is mond­hat­nám, az a ré­gi rend­szer ké­szí­tet­te elõ ezt az újat, meg is ágya­zott ne­ki. Mert ma biz­to­san más len­ne a hely­zet, ha si­ke­rült vol­na a bal­ol­dal­nak egy va­ló­ban mû­kö­dõ­ké­pes pi­a­ci rend­szert föl­épí­te­nie Ma­gyar­or­szá­gon, ver­seny­ké­pes pi­ac­cal, ben­ne je­len­tõs sze­re­pet ját­szó ha­zai vál­lal­ko­zá­sok­kal, erõs kö­zép­osz­tál­­lyal, jó­val ki­sebb jö­ve­del­mi-va­gyo­ni kü­lönb­sé­gek­kel, és per­sze sok­kal ke­ve­sebb kor­rup­ci­ó­val. Mert azért ne fe­lejt­sük el, hogy a kor­rup­ció nem most kez­dõ­dött. Ami­kor az M6-os úton me­gyek, min­dig eszem­be jut: mi­ért is van ott az a négy da­rab alag­út? Nem vi­ta­tom, hogy most sok­kal erõ­tel­je­sebb a po­li­ti­ka do­mi­nan­ci­á­ja a gaz­da­ság fö­lött, mint ko­ráb­ban volt, és ez a vég­te­le­nül hi­e­rar­chi­kus és köz­pon­to­sí­tott meg­szer­ve­zõ­dés nem volt ko­ráb­bi kor­má­nyok sa­ját­ja, de a ma­gyar nép­lé­lek­ben azért ben­ne volt ez is, és ben­ne volt a szo­ci­a­liz­mus­ban is. Azért az sem vé­let­len, hogy amit most Orbánék fel- vagy in­kább vissza­épí­te­nek, az kí­sér­te­ti­e­sen kezd ha­son­lí­ta­ni a Ká­dár-rend­szer­re, az úgy­ne­ve­zett szo­ci­a­liz­mus­ra.

– Nem in­kább a szov­jet utód­ál­lam­ok­ra?

– Ak­kor hadd mond­jak egy kel­le­met­len mon­da­tot: a rend­szer­vál­to­zás ná­lunk azért is fu­tott vak­vá­gány­ra már az ele­jén, mert a vi­szony­lag li­be­rá­lis kádárista rend­szer­ben, ami­kor már vi­lá­gos volt, hogy vál­tás lesz, az ak­ko­ri ha­tal­mi elit el­kezd­te át­men­te­ni ma­gát az új rend­szer­be, át­kon­ver­tál­ni ma­gát ka­pi­ta­lis­ta elit­té. És ter­mé­sze­te­sen olyan vi­szo­nyo­kat, olyan monopolisztikus rend­sze­re­ket ala­kí­tott ki, ki­egyez­ve a kül­föl­di­ek­kel is, ame­lyek kö­zött az alul­ról jö­võk­nek, a kis­vál­lal­ko­zás­ok­nak és egye­bek­nek már nem volt le­he­tõ­sé­gük va­ló­di pi­a­cot épí­te­ni. Ezért ta­lált meg­hall­ga­tás­ra Or­bán, ami­kor 2010-ben azt mond­ta: „be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy hi­á­ba re­mény­ked­te­tek a Nyu­gat­ban, a kül­föl­di tõ­ké­ben és a pi­ac­gaz­da­ság­ban, ezek be­csap­tak ti­te­ket, nem se­gí­tet­tek raj­ta­tok. Ezért én most job­bat aján­lok: bíz­zá­tok ezen túl ma­ga­to­kat rám és az ál­lam­ra, és ke­res­sük a bol­do­gu­lá­sun­kat ezen túl Ke­le­ten”. Or­bán te­hát az egyéb­ként va­lós kér­dé­sek­re ab­szo­lút rossz vá­laszt adott, olyan vá­laszt, amely nem old­ja meg az örö­költ prob­lé­má­kat. És saj­nos, se­hol sem lát­ni azt a po­li­ti­kai erõt, amely meg tud­ná ol­da­ni õket. A Fi­desz­nek esze ágá­ban sincs, a bal­ol­da­lon pe­dig hi­ány­zik hoz­zá mind az er­köl­csi-, mind az in­tel­lek­tu­á­lis-, mind a po­li­ti­kai erõ. És ami­kor én er­rõl be­szé­lek, ak­kor már nem any­­nyi­ra ba­rát­koz­nak ve­lem a bal­ol­da­li­ak, mert azt mond­ják, hogy ezt én nem jól lá­tom.

– A Fi­desz úgy­ne­ve­zett ér­tel­mi­sé­gi hold­ud­va­ra ho­gyan fo­gad­ja, ami­kor egyi­kük-má­si­kuk ki­be­szél a nagy, egy­sé­ges kó­rus­ból? Nem so­kan van­nak ilye­nek, Chikán At­ti­la, Bod Pé­ter Ákos, Csa­ba Lász­ló…

– Ez igaz. Hát én ki va­gyok on­nan utál­va. Van­nak per­sze nem ke­ve­sen, akik azt mond­ják: „iga­zad van ne­ked ez­zel a kri­ti­ká­val, de mi­ért nem hall­ga­tod el? Hi­szen ez­zel mu­ní­ci­ót szol­gál­tatsz a bal­ol­dal­nak, amely ki­hasz­nál té­ged!” De én mo­rá­lis kö­te­les­sé­gem­nek ér­zem, hogy ha 2010 elõtt bí­rál­tam Gyur­csányék gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ját, mert szak­ma­i­lag rossz­nak tar­tot­tam, ak­kor, ha szak­ma­i­lag a mos­ta­nit is rossz­nak tar­tom, olyan­nak, amely el­len­té­tes a ma­gyar tár­sa­da­lom ér­de­ke­i­vel, ezt se hall­gas­sam el. Ez en­­nyi­re egy­sze­rû. Igaz, hogy a bal­ol­da­lon ezt a Fi­desz el­len for­dít­ják, és ezért en­gem ab­ban a kör­ben, ahon­nan jöt­tem, so­kan áru­ló­nak tar­ta­nak, de még­sem te­he­tek mást. Ha len­ne egy for­du­lat és jön­ne egy bal­ol­da­li kor­mány, hig­­gye el, én ak­kor is el­len­zé­ki len­nék, mert biz­to­san sok hi­bát kö­vet­né­nek el.

– Avas­son be en­gem ab­ba, hogy van az, hogy mi­köz­ben – ahogy az imént mond­ta – iga­zat ad­nak ma­gá­nak, hi­szen azok ér­tel­mi­sé­gi­ek, sõt, tu­dó­sok, nyil­ván nem mind tök­fe­jek, akik ott ül­nek pél­dá­ul a Pro­fes­­szo­rok Bat­thyá­ny Kö­ré­ben, de ak­kor mi­ért bó­lo­gat­nak a Fi­desz min­den os­to­ba­sá­gá­ra?

– Jaj, ez ne­héz kér­dés.

– Egy in­ter­jú­ban, amit mos­ta­ná­ban adott, azt mond­ta, hogy a pár­tok­hoz kö­tõ­dõ em­be­rek an­­nyi­ra ér­zel­mi ala­pon dön­te­nek, hogy ha a párt­ve­zér kö­zé­jük lö­vet­ne, ak­kor is rá sza­vaz­ná­nak. Er­rõl len­ne szó?

– El­me­sé­lem, mit mon­dott ne­kem a na­pok­ban a 88 éves édes­anyám: hogy én­ne­kem ab­szo­lút nin­csen iga­zam, és õ Or­bán­nal ért egyet, és nem is ér­ti, én mi­ért bán­tom ezt a sze­gény em­bert. Tes­sék ezt el­kép­zel­ni! Ez ne­kem – be­val­lom –, sú­lyos tra­u­ma volt, hogy az én anyám nem mel­lém áll. Ez a faj­ta ir­ra­ci­o­na­liz­mus ben­ne van egy cso­mó em­ber­ben.

– Az édes­any­ja pon­to­san tud­ja, mi tör­té­nik az or­szág­ban?

– Per­sze, hogy nem tud­ja. Na de egy cso­mó em­ber nem tud­ja. Nem tud­ja a nagy­bá­tyám meg egy cso­mó ro­ko­nom, és ezért õk is azt mond­ják, hogy én csak azért kri­ti­zá­lom Or­bánt, mert meg va­gyok sért­ve. Ez ne­kem ki­csit fáj, de tu­do­má­sul ve­szem, hogy saj­nos, az em­be­rek így gon­dol­kod­nak, még pro­fes­­szo­ri kö­rök­ben is. Mert ha nem vág egy­be a ta­pasz­ta­la­tuk a hi­tük­kel, ak­kor be­csuk­ják a sze­mü­ket, ezt ne­ve­zi a lé­lek­tan kog­ni­tív dis­­szo­nan­ci­á­nak. Én vi­szont azt gon­do­lom, hogy egy ér­tel­mi­sé­gi em­ber­nek mu­­száj nyi­tott­nak len­nie, és min­dig meg kell pró­bál­nia meg­ér­te­ni a kü­lön­bö­zõ ál­lás­pon­to­kat. Ta­lán vén­­sé­gem­re, hat­van­éves ko­rom­ra is meg­ma­radt az a tu­laj­don­sá­gom, ami­rõl kamaszkoromban azt mond­ták, hogy majd ki fo­gom nõ­ni. Mert én min­dig hõ­bör­gõ vol­tam, min­dig rá­kér­dez­tem min­den­re, ha va­la­mit hely­te­len­nek tar­tot­tam, azt min­dig sze­ret­tem szó­vá ten­ni, bí­rál­ni, kri­ti­zál­ni. És ta­lán most is ez a tu­laj­don­sá­gom se­gí­tett ab­ban, hogy ne ve­szít­sem el a tisz­tán­lá­tá­so­mat.

– Az elõbb ar­ról be­szélt, hogy a pri­va­ti­zá­ció so­rán, a ’80-as évek vé­gén, a ’90-es évek ele­jén ho­gyan mo­no­po­li­zál­tak né­há­nyan bi­zo­nyos te­rü­le­te­ket. Ak­kor ma­ga a Pri­va­ti­zá­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet­nek volt a mun­ka­tár­sa. Ez a Matolcsy-féle in­té­zet volt?

– Igen, 1990 és 1992 kö­zött ne­kem Matolcsy György volt a fõ­nö­köm, és utá­na, ’93-’94-ben dol­goz­tam a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban, mint kor­mány-fõ­ta­nács­adó.

– Ak­kor is így gon­dol­ta ezt, vagy ak­kor több il­lú­zi­ót fû­zött a rend­szer­vál­tás­hoz?

– Ha­zud­nék, ha azt mon­da­nám, hogy már ak­kor vi­lá­go­san lát­tam min­dent, és már ak­kor is föl­emel­tem a sza­va­mat el­le­ne. In­kább hí­ve vol­tam a pri­va­ti­zá­ci­ó­nak, hi­szen na­gyon nem sze­ret­tem azt a ko­ráb­bi rend­szert, amit szo­ci­a­liz­mus­nak hív­tunk, és ahol az ál­lam rá­te­le­pe­dett min­den­re. Utó­lag az em­ber per­sze sok­kal oko­sabb.

– Egyéb­ként, mit re­mélt ak­kor, mint a le­en­dõ kor­mány­zó­párt, az MDF tag­ja, a rend­szer­vál­tás­tól? És mi­rõl gon­dol­ja, hogy az ak­ko­ri re­mé­nye­i­bõl meg­va­ló­sult?

– Bíz­tam ab­ban – eb­bõl is lát­szik, men­­nyi­re na­iv vol­tam –, hogy ez a ma­gyar tár­sa­da­lom, ez a te­het­sé­ges és dol­gos ma­gyar nép, ha az oro­szok el­men­nek in­nen, és vég­re a sa­ját ke­zé­be ve­he­ti a dol­gai in­té­zé­sét, ak­kor meg­ráz­za ma­gát, és nyolc-tíz év alatt el­éri Auszt­ria szint­jét. És ak­kor egy nor­má­lis tár­sa­dal­mat tu­dunk épí­te­ni. Er­re mai szem­mel vis­­sza­néz­ve azt kell mon­da­nom, õrült na­i­vi­tás volt. A leg­fon­to­sab­bal ugyan­is nem szá­mol­tam, az­zal, hogy a gaz­da­ság mû­kö­dé­sét alap­ve­tõ­en a tár­sa­dal­mi vi­sel­ke­dés­mó­dok ha­tá­roz­zák meg. Ezt ma már jól tu­dom, de ak­kor azt hit­tem, hogy az in­téz­mé­nyek ön­ma­guk­ban ele­gek, ha pi­a­ci in­téz­mé­nye­ket ho­zunk lét­re és ma­gán­tu­laj­don lesz, ak­kor majd ná­lunk is úgy fog mû­köd­ni a gaz­da­ság, mint Svéd­or­szág­ban vagy Né­met­or­szág­ban. Pe­dig, ha ma­gyar em­ber csi­nál­ja, ak­kor nem úgy fog mû­köd­ni. Mert más­hol szo­ci­a­li­zá­ló­dott, mert a ko­ráb­bi húsz-har­minc-negy­ven év ar­ról szólt, hogy ho­gyan ügyes­ked­jünk, hogy ho­gyan csap­juk be a má­si­kat és az ál­la­mun­kat, hogy ho­gyan tud­juk a kis­ka­pu­kat meg­ta­lál­ni, és ezek na­gyon ben­nünk ma­rad­tak. És az ön­ma­gát át­men­tõ ha­tal­mi elit is ugyan­ezt a já­té­kot foly­tat­ta.

– Van­nak fel­mé­ré­sek, ame­lyek ar­ról szól­nak, hogy a rend­szer­vál­tás elõt­ti elit csak elég cse­kély ré­szét te­szi ki a mos­ta­ni­nak. Én pél­dá­ul Demjánon és Csányin kí­vül hir­te­len­jé­ben nem is tud­nék má­so­kat em­lí­te­ni.

– Én is ol­vas­tam ezt a fel­mé­rést. Nem ér­tek ve­le egyet, ugyan­is nem csak azt kell néz­ni, hogy mond­juk X vagy Y, aki a párt­ál­lam ide­jén a no­menk­la­tú­ra tag­ja volt, ma mi­lyen lát­ha­tó va­gyon­nal ren­del­ke­zik. Kö­zel­rõl lát­tam nem­csak a Pri­va­ti­zá­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet­ben, de kor­mány-fõ­ta­nács­adó­ként is, hogy több­nyi­re nem a párt­ál­la­mi ká­de­rek ne­vén, in­kább csak az in­for­má­ci­ós-is­me­ret­sé­gi bá­zi­sán tör­tén­tek az ügy­le­tek, de azo­kat más, kö­ré­jük gyûlt em­be­rek je­gyez­ték. Õk af­fé­le csen­des­társ­ként in­kább hát­tér­ben ma­rad­tak. Azon kí­vül nem tud­juk azt sem, vol­ta­kép­pen mi a hely­zet az off-shore cé­gek pén­zei kö­rül.

– Azt mond­ta, a rend­szer­vál­tás ide­jén a gaz­da­ság­gal kap­cso­lat­ban ko­moly il­lú­zi­ói vol­tak, ame­lyek nem tel­je­sül­tek. Ál­ta­lá­ban mit re­mélt a rend­szer­vál­tás­tól? Volt eset­leg va­la­mi­lyen el­kép­ze­lé­se ar­ról, me­lyik nyu­ga­ti de­mok­rá­cia pél­dá­ját kel­le­ne kö­vet­nie Ma­gyar­or­szág­nak? Már ak­kor is a skan­di­náv jó­lé­ti ál­la­mo­kat tar­tot­ta kö­ve­ten­dõ pél­dá­nak?

– Elõt­tem ak­kor Né­met­or­szág volt a pél­da, ahol ko­ráb­ban több­ször is jár­tam, és na­gyon meg­fo­gott az ot­ta­ni jó­lét, szer­ve­zett­ség, a mû­kö­dõ ér­dek-kép­vi­se­le­ti rend­szer, te­hát ál­ta­lá­ban a né­met szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság. Azt gon­dol­tam te­hát, hogy ne­künk is õket kel­le­ne kö­vet­nünk. Azért is bi­za­kod­tam eb­ben, mert An­tall Jó­zsef töb­bé-ke­vés­bé né­met min­tá­ra akar­ta a po­li­ti­kai rend­szert is föl­épí­te­ni. Csak az­tán, alig­hogy el­kez­dett kor­má­nyoz­ni, jött a ta­xis­blo­kád, és at­tól kezd­ve gya­kor­la­ti­lag már bé­na ka­csa volt. Ugyan­úgy járt, mint bõ más­fél év­ti­zed­del ké­sõbb Gyurcsány Fe­renc, aki 2006-ban meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat, de pár hó­nap­pal ké­sõbb õ is bé­na ka­csa lett. És ha foly­tat­hat­nám az ana­ló­gi­át: le­het, hogy most har­mad­szor fog meg­is­mét­lõd­ni ez a tör­té­net.

– Mi­re gon­dol? Hogy most Or­bán Vik­tor vál­hat bé­na ka­csá­vá? Mi­re ala­poz­za ezt a sej­té­sét? Csak a kí­nál­ko­zó ana­ló­gi­á­ra, vagy re­mény­tel­jes­nek érez­te a le­zaj­lott tün­te­té­se­ket? Eset­leg van­nak konk­rét is­me­re­tei is ez­zel kap­cso­lat­ban?

– A jö­võt ter­mé­sze­te­sen sen­ki nem lát­hat­ja elõ­re, és én sem szán­dé­ko­zom jó­sol­ni, De most, úgy ér­zem, na­gyon ér­de­kes a hely­zet. Egy­re több ön­ma­gát ko­ráb­ban a po­li­ti­ká­tól tá­vol tar­tó fi­a­tal vá­lik ak­tív­vá, és kezd a po­li­ti­ká­val fog­lal­koz­ni. Mint­ha kez­de­né­nek rá­jön­ni, hogy az éle­tük­rõl van szó, az egy­mást kö­ve­tõ de­ma­góg kor­má­nyok az õ jö­võ­jü­ket áru­sít­ják ki, élik fel. S hos­­szú táv­ra az már nem elég von­zó stra­té­gia, hogy ki­men­nek Nyu­gat­ra, hi­szen még­is­csak min­den ide­kö­ti õket, és elõbb-utóbb úgy­is ha­za kell tér­ni­ük. Ezek­ben a na­pok­ban ta­pasz­tal­ják meg a sa­ját ere­jü­ket, azt, hogy ösz­­sze­fo­gás­sal és ki­tar­tás­sal a po­li­ti­kai ha­tal­mat hát­rébb le­het szo­rí­ta­ni. Ked­venc tár­sa­da­lom­tu­dó­som, Bibó Ist­ván sza­va­i­val él­ve, most ta­pasz­tal­ják meg azt az ér­zést, hogy de­mok­ra­tá­nak len­ni, an­­nyit tesz, mint nem fél­ni, és a sza­bad­ság kis kö­rei el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ge­sek a va­ló­di de­mok­rá­cia mû­kö­dé­sé­hez. Ha az ér­zé­se­im nem csal­nak, ak­kor a kö­vet­ke­zõ évek­ben ki­épül­het az a har­ma­dik erõ, amely mar­kán­san kü­lön­bö­zik mind a kor­mány­zó erõk­tõl, mind a hi­va­ta­los bal­ol­da­li el­len­zék­tõl. Ta­lán ez az utol­só esé­lyünk, hogy ki­moz­dul­jon az or­szág a tes­pe­dés­bõl, az apá­ti­á­ból, és – a tör­té­nel­mi sze­ren­cse ál­tal hu­szon­öt év­vel ez­elõtt fel­kí­nált le­he­tõs­ség­gel él­ve –, vég­re fel­zár­kóz­zunk az Eu­ró­pai Unió kö­zép­me­zõ­nyé­be.

– Ko­ráb­ban is szó­ba ke­rült már az Or­bán-kor­mány irány­vál­tá­sa Nyu­gat­ról Ke­let fe­lé. Ön­nek volt mód­ja a mi­nisz­ter­el­nök­kel, ál­ta­lá­ban a kor­mány­zó­párt ve­ze­tõ­i­vel szót vál­ta­ni az Or­bán-kor­mány uni­ós po­li­ti­ká­já­ról? A „sza­bad­ság­harc­ról”, amit az EU, Ma­gyar­or­szág szö­vet­sé­ge­sei, ál­ta­lá­ban a Nyu­gat el­len foly­tat?

– So­ha se­hol nem rej­tet­tem vé­ka alá, hogy ezt ab­szo­lút el­hi­bá­zott do­log­nak tar­tom, hi­szen a nem­zet­kö­zi mun­ka­meg­osz­tás­ban tör­té­nel­mi­leg ki­ala­kult sze­re­pünk egy­ér­tel­mû­en a Nyu­gat­hoz köt min­ket. Sõt, ami­kor kény­sze­rû­ség­bõl a Ke­let­hez kel­lett iga­zod­nunk, mert an­nak a rend­szer­nek vol­tunk a ré­sze – egyéb­ként ak­kor sem a sa­ját aka­ra­tunk­ból –, ak­kor is min­dig a Nyu­gat fe­lé pró­bál­tunk tá­jé­ko­zód­ni. Hi­á­ba az oro­szok­kal kel­lett ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­to­kat lé­te­sí­te­nünk, an­nál már ak­kor is több volt, amit az NDK-val és az NSZK-val együtt ke­res­ked­tünk, pe­dig ak­kor szo­ci­a­liz­mus volt. De néz­zük a mos­ta­ni té­nye­ket: há­rom év óta er­rõl be­szél min­den­ki, de a ke­res­ke­de­lem szá­mai azt mu­tat­ják, hogy fi­karc­nyi­val sem na­gyobb a ke­le­ti ré­sze­se­dés sem az ex­port­ból, sem az im­port­ból, mint ko­ráb­ban volt. To­vább­ra is az Eu­ró­pai Unió a meg­ha­tá­ro­zó a ma­ga nyolc­van szá­za­lé­ká­val, azon be­lül is Né­met­or­szág. Mit je­lent ez? Hogy a nyu­ga­ti mun­ka­meg­osz­tás­nak nincs al­ter­na­tí­vá­ja. Ar­ra pe­dig, hogy nyu­ga­ti mér­cé­vel mér­ve si­ker­te­le­nek va­gyunk, nem az a vá­lasz, hogy ke­let fe­lé ori­en­tá­ló­dunk. Nyu­gat fe­lé kel­le­ne si­ke­re­sebb­nek len­ni, mint pél­dá­ul a szlo­vá­kok vagy a len­gye­lek. Te­hát, is­mét­lem, a ke­le­ti nyi­tás­sal egy jó kér­dés­re megint rossz vá­laszt ad­tak Orbánék. Ami már­most az Or­bán-kor­mány Eu­ró­pai Unió el­len foly­ta­tott „sza­bad­ság­har­cát” il­le­ti, azt tel­je­sen ab­szurd­nak tar­tom. Az Uni­ó­nak ugyan­is nincs al­ter­na­tí­vá­ja. A tö­meg­ter­me­lés ko­rá­ban, ami­kor a tech­ni­kai fej­lõ­dés kö­vet­kez­té­ben a 300-500 mil­li­ós lé­lek­szá­mú ho­mo­gén pi­a­cok­nál ki­seb­bek nem rúg­nak lab­dá­ba, ne­künk nem sza­bad ki­ma­rad­nunk ab­ból a kö­zös, egy­sé­ges pi­ac­ból, amely­nek a tech­ni­kai vív­má­nya­i­hoz csak így tu­dunk hoz­zá­fér­ni. Ez lét­szük­ség­let. És ar­ról is mé­lyen meg va­gyok gyõ­zõd­ve, hogy ha ren­de­sen ös­­sze­ad­nánk a be­fi­ze­té­se­in­ket, a vám­té­te­lek meg­szû­né­se mi­at­ti eset­le­ges vesz­te­sé­ge­in­ket és a pro­fi­tot, amit ki­visz­nek az or­szág­ból, az je­len­tõ­sen alat­ta ma­rad­na an­nak, amit nye­rünk a tech­no­ló­gi­ai transz­fe­rek és az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok ré­vén. Az egyen­leg te­hát je­len­tõs mér­ték­ben po­zi­tív.

– Az uni­ós tá­mo­ga­tá­so­kat is egy­ér­tel­mû­en po­zi­tív do­log­nak tart­ja?

– Igen, ezek nél­kül biz­tos, hogy nem le­het si­ke­re­sen föl­zár­kóz­ni. Más kér­dés, hogy több­nyi­re ros­­szul hasz­nál­tuk föl õket.

– Nem azért, mert in­gyen pénz? Ko­moly gaz­da­ság­po­li­ti­ku­sok­tól hal­­lom egy­re sû­rûb­ben, hogy az in­gyen pénz so­kat tud ár­ta­ni a gaz­da­ság­nak akár ki­csi­ben, akár nagy­ban, töb­bet, mint amen­­nyit hasz­nál.

– Nem ér­tek egyet ve­lük. Min­den at­tól függ, mi­lyen or­szág­ról, mi­lyen gaz­da­ság­ról és mi­lyen sza­bá­lyo­zás­ról van szó. Mond­hat­juk, hogy az ál­la­mi be­avat­ko­zás min­dig rossz, az ál­la­mi jö­ve­de­lem­vo­nás min­dig rossz? Hi­szen ná­lunk ez a hely­zet. De a skan­di­ná­vok­nál is ez a hely­zet? Egy­ál­ta­lán nem. Te­hát, hogy va­la­mely esz­köz hasz­ná­la­ta hasz­nos vagy ká­ros, jó vagy rossz, nagy­mér­ték­ben at­tól függ, ho­gyan, mi­lyen me­cha­niz­mus sze­rint él­nek ve­le. Ha az in­gyen pén­zek­hez hoz­zá­kap­csol­juk a kor­rup­ci­ót, ak­kor azok ha­tás­ta­la­nok, de ha jól hasz­nál­juk fel õket, ak­kor cso­dát le­het ve­lük mû­vel­ni. Tes­sék meg­néz­ni a fin­ne­ket, hol tar­ta­nak most. Hal­lat­la­nul si­ke­res mo­der­ni­zá­ci­ót haj­tot­tak vég­re a ma­guk uni­ós pén­ze­i­bõl, pe­dig majd­nem ar­ról a szint­rõl in­dul­tak el, mint mi. Per­sze, van­nak rossz pél­dák is, pél­dá­ul a gö­rö­gö­ké. Csak­hogy ott ha­tal­mas, még a ma­gyar­or­szá­gi­nál is na­gyobb a kor­rup­ció, õk el­kor­rum­pál­ták a tö­mér­dek tá­mo­ga­tást. Te­hát – is­mét­lem –, min­den at­tól függ, mi­lyen a be­fo­ga­dó kö­zeg. Ha rossz, ak­kor a leg­jobb policybõl is rossz ered­mény jön ki.

– Ar­ról a vég­te­le­nül ha­szon­el­vû és szo­li­da­ri­tás­hi­á­nyos meg­kö­ze­lí­tés­rõl mit gon­dol, ami az Or­bán-kor­mány kül­po­li­ti­ká­ját, Eu­ró­pa-po­li­ti­ká­ját jel­lem­zi? Az úgy­ne­ve­zett „ma­gyar ér­dek”-re va­ló foly­to­nos hi­vat­ko­zás­ról, min­den más ér­dek és ér­ték, pél­dá­ul a kö­zös eu­ró­pai ér­de­kek és ér­té­kek el­le­né­ben va­ló ki­ját­szá­sá­ról, az uk­rán vál­ság kap­csán Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­nak em­le­ge­té­sé­rõl, a „lá­bon lõt­tük ma­gun­kat” tí­pu­sú ki­je­len­té­sek­rõl?

– Hogy ez vég­te­le­nül tá­vol áll a kon­zer­va­ti­viz­mus­tól. A kon­zer­va­tív meg­kö­ze­lí­tés min­dig hos­­szú tá­vú, ezek a ha­szon­el­vû meg­kö­ze­lí­té­sek min­dig rö­vid tá­vú po­li­ti­kai vagy ha­tal­mi ér­de­ke­ket szol­gál­nak. Hogy az élet egy más te­rü­le­té­rõl hoz­zak pél­dát, rö­vid­tá­von, per­sze meg­éri azt mon­da­ni, hogy há­rom­mil­lió ma­gyart ott ha­gyunk az út szé­lén, mert azok úgy­sem men­nek el sza­vaz­ni, és úgy­sem szá­mí­ta­nak…

– Ezt azért nem egy kor­mány­tag mond­ta, csak egy pub­li­cis­ta, mond­juk így. Bár ha jól tu­dom, egye­te­mi ok­ta­tó is…

– Akár­ki mond­ta, egyéb­ként Bo­gár Lász­ló mond­ta, iga­zat mon­dott, tud­ni­il­lik ez tör­té­nik: há­rom­mil­lió em­bert hagy­nak az út szé­lén. Tes­sék meg­néz­ni az adó­zást, és tes­sék meg­néz­ni a makroszá­mo­kat, a sze­gény­sé­gi mu­ta­tó­kat: ná­lunk nõ a sze­gény­ség, a len­gye­lek­nél meg nem nõ. Rö­vid­tá­von, Or­bá­nék szem­pont­já­ból ez per­sze si­ke­res le­het, mert azo­kat tá­mo­gat­ják, azt a két­mil­li­ót, aki majd rá­juk fog sza­vaz­ni. Hos­­szú tá­von azon­ban vég­te­le­nül ká­ros, mert szét­fe­szí­ti a tár­sa­dal­mat. Egy dél-ame­ri­kai tí­pu­sú po­la­ri­zált tár­sa­da­lom­hoz fog el­vin­ni min­ket, egy­re tá­vo­labb a svéd jó­lé­ti mo­dell­tõl. Egyéb­ként az sem igaz, amit mos­ta­ná­ban Or­bán fen­nen han­goz­tat, hogy a jó­lé­ti ál­lam nem tart­ha­tó fönn. A dá­no­kat, a své­de­ket, a nor­vé­go­kat meg a fin­ne­ket va­jon el­fe­lej­tet­ték er­rõl ér­te­sí­te­ni? Tes­sék meg­néz­ni a ver­seny­ké­pes­sé­gi rang­so­ro­kat, ahol ezek az or­szá­gok az el­sõ tíz­ben min­den­hol ott van­nak. Mi meg va­la­hol a leg­utol­sók kö­zött kul­lo­gunk.

– Ezek­re a fel­so­rolt jó­lé­ti ál­la­mok­ra egyéb­ként a ma­gas szín­vo­na­lú köz- és fel­sõ­ok­ta­tás is jel­lem­zõ, nyil­ván a ver­seny­ké­pes­sé­gi rang­sor­ok­ban el­fog­lalt he­lyük­tõl sem füg­get­le­nül. Ön õs­idõk óta egye­te­mi ok­ta­tó, de nem­csak eb­ben a mi­nõ­sé­gé­ben, ál­ta­lá­ban, mint fe­le­lõ­sen gon­dol­ko­dó ál­lam­pol­gárt is kér­de­zem: mi a vé­le­mé­nye az Or­bán-kor­mány ok­ta­tás­po­li­ti­ká­já­ról, ben­ne a leg­újabb ter­vek­rõl és fej­le­mé­nyek­rõl?

– Az ok­ta­tás te­rü­le­te ugyan­csak meg­érett a re­form­ra, a PISA-fel­mé­rések jól mu­tat­ják az egy­re na­gyobb le­ma­ra­dá­sun­kat az eu­ró­pai él­vo­nal­tól. Az ok­ta­tá­si re­form azon­­ban ko­moly do­log, na­gyon ne­héz jó és ha­tá­sos prog­ra­mot ké­szí­te­ni. Az is igen fon­tos, hogy a be­ve­ze­tett prog­ram­nak le­gyen ki­fu­tá­si ide­je, hi­szen csak 10-15 év után jön­nek a re­mélt ered­mé­nyek. Ugyan­csak el­en­ged­he­tet­len a szé­les­kö­rû tár­sa­dal­mi egyez­te­tés és kon­szen­zus, hogy a be­ve­ze­tés­re ke­rü­lõ prog­ram ér­vény­ben ma­rad­has­son ak­kor is, ha köz­ben kü­lön­bö­zõ szí­nû kor­má­nyok vált­ják egy­mást. Eb­bõl az as­pek­tus­ból te­kint­ve na­gyon el­ha­mar­ko­dott volt a Fi­desz-kor­mány ok­ta­tá­si re­form­ja, amely nyil­ván­va­ló­an nem bír­ja a szak­em­be­rek, az ok­ta­tók és az érin­tett szü­lõk több­sé­gé­nek tá­mo­ga­tá­sát. Kön­­nyen meg­jó­sol­ha­tó, hogy egy kor­mány­vál­tás ese­tén az egész re­form fel­szá­mo­lás­ra ke­rül, az is, ami ta­lán jó volt ben­ne. Ami a fel­sõ­ok­ta­tást il­le­ti, sze­rin­tem ott még sok­kal ros­­szabb a hely­zet, a kor­mány ugyan­is úgy vont ki eb­bõl a szfé­rá­ból nyolc­van mil­li­ár­dot, hogy köz­ben sem­mi­lyen in­téz­mé­nyi át­ala­kí­tást nem haj­tott vég­re. Fû­nyí­ró-mód­szer­rel min­den­hol le­csök­ken­tet­te 20-30 szá­za­lék­kal az egye­te­mek költ­ség­ve­tés­ét, ahe­lyett, hogy be­zár­ta vol­na az in­téz­mé­nyek fe­lét. Ma hat­van­ki­lenc egye­tem és fõ­is­ko­la van Ma­gyar­or­szá­gon, mi­köz­ben a mai hall­ga­tói lét­szá­mot – az ame­ri­kai nor­mát al­kal­maz­va – öt egye­tem is ké­pes len­ne ki­ké­pez­ni. Te­hát itt is, mint a töb­bi ál­la­mi szek­tor­ban, egy­szer­re van pa­zar­lás és hi­ány. És mi­köz­ben a szo­ci­a­lis­ta kor­mány ál­tal am­bi­ci­o­nált men­­nyi­sé­gi kép­zés má­ra tel­je­sen el­le­he­tet­le­nült, a mi­nõ­sé­gi kép­zés fel­tét­elei nem te­rem­tõd­tek meg. A gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés, a ver­seny­ké­pes­ség és a si­ke­res fel­zár­kó­zás szem­pont­já­ból pe­dig el­en­ged­he­tet­le­nül fon­tos len­ne – ré­gi szó­hasz­ná­lat­tal –, a ki­mû­velt em­ber­fõk ki­ne­ve­lé­se, mo­dern szó­hasz­ná­lat­tal, a hu­mán tõ­ke fej­lesz­té­se.

Comments

kommentek

Cimkék: