Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 július Interjú


„Akik maguk is ennyire félnek, azoktól nem kellene ennyire félni” – Majtényi Lászlóval, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökével Pikó András beszélget

– Ön, mi­köz­ben az elõ­zõ Fi­desz-kor­mány ide­jén füg­get­len ér­tel­mi­sé­gi­ként hol az Eöt­vös Kár­oly in­té­zet ve­ze­tõ­je­ként, hol el­len­zé­ki tün­te­té­sek szó­no­ka­ként fo­lya­ma­to­san til­ta­ko­zott és bí­rá­la­to­kat fo­gal­ma­zott meg a Fi­desz de­mok­rá­ci­át rom­bo­ló tö­rek­vé­sei és lé­pé­sei el­len, so­sem tit­kol­ta fenn­tar­tá­sa­it és kri­ti­ká­ját az el­len­zé­ki pár­tok po­li­ti­ká­ját és te­vé­keny­sé­gét il­le­tõ­en sem. Ez spe­ci­á­lis és rit­ka ér­tel­mi­sé­gi po­zí­ció, már csak emi­att is ér­de­kel: ho­gyan él­te meg az áp­ri­lis 6-i vá­lasz­tás ered­mé­nyét?

– Ter­mé­sze­te­sen nem ért meg­le­pe­tés­ként. Eh­hez az ered­mény­hez két­ség­kí­vül el­ve­ze­tett a de­mok­ra­ti­kus el­len­zék­nek ne­ve­zett – bár ez az el­ne­ve­zés sze­rin­tem már fog­lalt – po­li­ti­kai szö­vet­ség stra­té­gia- és tak­ti­ka­nél­kü­li­sé­ge. A vá­lasz­tás ered­mé­nye azt is je­len­ti, hogy an­nak a po­li­ti­ká­nak a tar­ta­lé­kai, ame­ly a rend­szer­vál­tás­tól mos­ta­ná­ig vit­te ezt a tár­sa­dal­mat, tel­je­sen ki­me­rül­tek. Ma­gyar­or­szág tény­leg kor­szak­ha­tá­ron van, olyan hely­zet­ben, ami­ben tel­je­sen új­ra kell gon­dol­ni a ko­ráb­bi po­zí­ci­ó­kat, ame­lyik­hez új stra­té­gia és új tak­ti­ka szük­sé­ges. Más kér­dés az, hogy a Fi­desz ha­tal­mi rend­sze­re köz­ben ki­épült, és meg­erõ­söd­ni lát­szik, de én er­re is Ma­gyar­or­szág ál­ta­lá­nos vál­sá­gá­nak szimp­to­ma­ti­kus je­le­ként te­kin­tek, eset­leg mint an­nak kö­vet­kez­mé­nyé­re, el­mé­lyí­tõ­jé­re, de nem meg­ol­dá­sá­ra.

– A vá­lasz­tá­sok után az ÉS-ben meg­je­lent, Az al­kot­má­nyos­ság hí­ve­i­­nek mos­ta­ni fel­ada­ta­i­ról cí­met vi­se­lõ vi­ta­in­dí­tó­juk­ból na­gyon erõ­sen ki­ér­zem a le­szá­mo­lást az­zal az il­lú­zi­ó­val, hogy len­ne vagy le­het­ne rö­vid ­tá­von po­li­ti­kai al­ter­na­tí­vá­ja a fenn­ál­ló­nak, és len­ne po­li­ti­kai meg­ol­dá­sa en­nek a vál­ság­nak. Sok­kal in­kább a ci­vil fel­lé­pés, ér­dek- és jog­ér­vé­nye­sí­tés le­he­tõ­sé­ge­i­re kon­cent­rál ez az írás. Ez vol­na a kor­szak­ha­tá­ron lé­võ Ma­gyar­or­szá­gon a de­mok­rá­cia hí­ve­i­nek új stra­té­gi­á­ja és tak­ti­ká­ja?

– Egy­faj­ta dé­li­báb­kö­ve­tés jel­le­mez­te ezt az ol­dalt az elõ­zõ négy év­ben, a Fi­desz-sza­va­zót meg sem szó­lí­tot­ták, azok a vi­ták pe­dig, hogy hig­­gyünk-e a köz­vé­le­mény-ku­ta­tók­nak, egy­szer­re volt gye­re­kes és ne­vet­sé­ges. A sa­ját po­li­ti­kai elem­zõ­ké­pes­sé­gem­rõl nincs túl nagy vé­le­mé­nyem, ezért na­gyon óva­to­san sze­re­tek csak ilyes­mi­rõl be­szél­ni, de azért a po­li­ti­kai hi­bá­kat kö­ve­tõ­en jó elõ­re nyil­ván­va­ló volt, hogy ezt a vá­lasz­tást meg­nyer­ni nem le­het. A vá­lasz­tás egyet­len tét­je a Fi­desz két­har­ma­da volt. Te­hát, ha nem le­het meg­nyer­ni a vá­lasz­tást, ak­kor nyil­ván ab­ban kel­lett vol­na gon­dol­kod­niuk a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai erõk­nek, hogy a vá­lasz­tá­sok utá­ni po­zí­ci­ó­ik, és nem el­sõ­sor­ban cso­port­ér­dek sze­rint, a le­he­tõ leg­job­bak le­gye­nek. Szá­mom­ra egy­ál­ta­lán nem tû­nik úgy, mint­ha az el­len­zé­ki po­li­ti­ku­sok fe­jé­ben ez a na­gyon egy­sze­rû szem­pont, ha­csak nem egy­más ká­rá­ra, egy­ál­ta­lán fel­me­rült vol­na. Ugyan­ak­kor sze­rin­tem az is egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy kon­szo­li­dált vi­szo­nyok kö­zött a vá­lasz­tá­so­kon a Fi­desz el­len ered­ményt el­ér­ni be­lát­ha­tó idõn be­lül nem le­het. Ez min­den vá­lasz­tás­ra vo­nat­ko­zik. Úgy ér­tem, vá­lasz­tá­son csak dön­tõ po­li­ti­kai ve­re­sé­ge után gyõz­he­tõ le. Már csak azért is, mert akár a vá­lasz­tás elõtt fél órá­val is ké­pe­sek meg­vál­toz­tat­ni az ös­­szes sza­bályt úgy, hogy az ne­kik ked­ve­zõbb le­gyen. Meg­jegy­zem, cso­dá­lat­tal is fi­gye­lem a Fi­desz-kö­ze­li sport­sze­re­tõ jobb­ol­da­li kö­zön­ség­nek ne­ve­zett ma­gya­rok ma­ga­tar­tá­sát, hogy en­nek az ered­mény­nek örül­ni tud. Azt gon­do­lom, hogy ha va­la­ki­nek van va­la­mi ér­zé­ke a sport­hoz, an­nak nem le­het örö­me egy olyan gyõ­ze­lem­ben, ame­lyik­ben fo­ci­ha­son­lat­tal él­ve a meccs elõtt meg­for­dít­ják a ka­put, és így a ki­for­dí­tott há­ló­ba egy­sze­rû­en nem is le­het gólt lõ­ni.

– Ön vi­szont kö­vet­ke­ze­te­sen és ki­tar­tó­an amel­lett ér­vel évek óta, hogy ha az al­kot­má­nyos­ság vis­­sza­ál­lí­tá­sa ese­dé­kes lesz, az az al­kot­má­nyos jog­ál­lam jobb- és bal­ol­da­li hí­ve­i­nek kö­zös al­ko­tá­sa le­het csak. An­nak fé­nyé­ben, amit a sport­sze­re­tõ jobb­ol­da­li kö­zön­ség­rõl mon­dott, ez most elég­gé il­lu­zó­ri­kus el­kép­ze­lés­nek tû­nik…

– És eh­hez hoz­zá kell ten­nem azt is, hogy nem na­gyon lá­tom az al­kot­má­nyos­ság bal­ol­da­li ba­rá­ta­it sem. Per­sze az igaz­ság ked­vé­ért min­dig hoz­zá­te­szem, hogy õk va­la­mi­vel job­ban lát­ha­tók, de azért mind a két kö­zön­ség hi­ány­zik.

– Pe­dig a bal­ol­da­li és li­be­rá­lis kö­zös­ség­ben erõ­sen tart­ja ma­gát az a hit és ön­kép, hogy ugyan sok hi­bát kö­vet­tek el, meg­le­het, ros­­szul is kor­má­nyoz­tak, de az al­kot­má­nyos­sá­got tisz­tel­ték. Nem vol­tak jók a kor­mány­zás­ban, de leg­alább jó de­mok­ra­ták vol­tak. Ön nem így lát­ja a bal­ol­dalt?

– Csak rész­le­ge­sen és na­gyon erõs meg­szo­rí­tá­sok­kal fo­ga­dom el ezt az ön­ké­pet. Az al­kot­mányt na­gyon sok­szor ron­gál­ták a bal­ol­da­li kor­má­nyok, de tény, nem akar­ták fel­szá­mol­ni. El­fo­gad­ták mint lé­te­zõt, de azt már nem ál­lí­ta­nám, hogy olyan na­gyon el­kö­te­le­zet­tek let­tek vol­na az al­kot­má­nyos­ság iránt. Er­rõl egyéb­ként ke­se­rû sza­vak­kal be­szél elég gyak­ran Só­lyom Lász­ló vagy Tölgyessy Pé­ter, és eze­ket a kri­ti­ká­kat alap­ve­tõ­en meg­ala­po­zott­nak tar­tom. Azt is lát­ni kell, hogy a leg­utób­bi vá­lasz­tá­si kam­pány­ban – né­hány egye­di han­got le­szá­mít­va – mást sem hal­lot­tunk a bal­ol­da­lon, mint azt, hogy a ma­gyar tár­sa­dal­mat a sza­bad­ság és az al­kot­má­nyos­ság nem ér­dek­li. Ez­zel én mély­sé­ge­sen nem ér­tek egyet, és eb­ben fo­gal­maz­ha­tó meg a bal­ol­dalt il­le­tõ ál­ta­lá­nos bí­rá­la­tom egyik sa­rok­pont­ja is. A po­li­ti­ka sors­for­dí­tó idõk­ben kü­lö­nö­sen nem úgy mû­kö­dik, hogy meg­kér­dez­zük a köz­vé­le­mény-ku­ta­tó­kat, hogy mi ér­dek­li az em­be­re­ket, mi­re õk azt mond­ják, hogy az em­be­re­ket leg­job­ban a re­zsi ér­dek­li, mert min­den, amit hal­la­nak, meg amit lát­nak, az a re­zsi­rõl szól, hur­rá, ak­kor ne­künk is a re­zsi­rõl kell be­szél­nünk. Ezt én net­tó bu­ta­ság­nak gon­do­lom. Köz­is­mert, hogy a po­li­ti­kai ma­gyart a XIII. szá­zad óta sem­mi nem ér­de­kel­te job­ban, mint a sza­bad­ság, sem­mi nem ér­de­kel­te job­ban, mint hogy mi­lyen szer­zõ­dést köt­het a ki­rá­lyá­val, és hogy mit je­lent az a sza­bad­ság, amit vé­de­ni akar. A XVI. szá­zad óta pe­dig a sza­bad­ság a po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sunk al­fá­ja és óme­gá­ja, a sza­bad­ság és a nem­ze­ti kér­dés a ma­gyar köz­gon­dol­ko­dás­ban ab­szo­lút ös­­sze­kap­cso­ló­dott. Ha egy bak­ug­rás­sal a je­len­le­gi hely­zet­re te­kin­tünk, ak­kor az még­is­csak meg­fon­to­lan­dó, hogy a ta­pasz­ta­lat sze­rint ma Ma­gyar­or­szá­gon a tö­me­gek az ut­cá­ra ki­zá­ró­lag a sza­bad­ság kö­ve­te­lé­sé­vel haj­lan­dók ki­men­ni. Te­hát ha vis­­sza­em­lék­szünk az ope­ra­ház elõt­ti tün­te­tés­re, ha vis­­sza­em­lék­szünk a szép em­lé­kû millás tün­te­té­sek­re, ak­kor azt a nyil­ván­va­ló igaz­sá­got mu­tat­ják ezek ne­künk, hogy tö­me­gek az ut­cá­ra ma vagy a kö­zel­múlt­ban csak az al­kot­má­nyos­ság és a saj­tó­sza­bad­ság kö­ve­te­lé­sé­ért haj­lan­dók ki­men­ni, de a jó­lé­ti ha­zu­do­zá­sért nem.

– An­­nyi em­ber­rel, mint amen­­nyi a sza­bad­ság ügyé­ért ki­ment az ut­cá­ra, nem le­het vá­lasz­tá­so­kat nyer­ni. A Fi­desz ál­tal ma­gas szint­re emelt jó­lé­ti ha­zu­do­zás­sal meg igen. Egy­sze­rû­en fo­gal­maz­va: áp­ri­lis 6-án a jó­lé­ti ígérgetések ba­rá­tai, a re­zsit fon­tos­nak tar­tók le­sza­vaz­ták a szabadságpártiakat.

– A vá­lasz­tá­sok sze­rin­tem ezt épp cá­fol­ták. A vá­lasz­tá­sok­nak ugyan­is a sza­bad­ság­pár­ti­ak szá­má­ra nem volt tét­je, az el­len­zé­ki ösz­­sze­fo­gás­nak nem volt meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­te­lé­se a pol­gá­ri sza­bad­sá­gok hely­re­ál­lí­tá­sa, mond­ván, hogy ez a ma­gyar tár­sa­dal­mat úgy­sem ér­dek­li.

– A DK és az Együtt–PM is be­szélt er­rõl.

– Kér­dés, men­­nyi­re ha­tá­so­san. Az Együtt-PM-nél pél­dá­ul egy szak­po­li­ti­kai ri­zsá­ba öm­lött mind­az, ami a sza­bad­ság­ról szó­ló po­li­ti­kai be­széd lett vol­na.

– Az el­len­zék­nek sok­kal na­gyobb esé­lye lett vol­na, ha kö­vet­ke­ze­tes és ra­di­ká­lis sza­bad­ság­pár­ti üze­ne­te­ket fo­gal­maz meg a tár­sa­da­lom szá­má­ra?

– Ez szá­mom­ra tel­je­sen nyil­ván­va­ló. Az ál­lam­fér­fi­nak és az ál­lam­as­­szony­nak nem az a dol­ga, hogy az elõ­zõ he­ti köz­vé­le­mény-ku­ta­tást búj­ja, és an­nak az ered­mé­nyei alap­ján po­li­ti­zál­jon. Ret­te­ne­tes köz­hely, de az el­len­zék tény­leg a Fi­desz kot­tá­já­ból ját­szott, min­dig ar­ra re­a­gált, amit a Fi­desz mon­dott. Eb­bõl sem­mi más nem jö­het ki, mint hogy le­gyen még na­gyobb re­zsi­csök­ken­tés, és vi­gye­nek még öt mi­nisz­té­ri­u­mot Mis­kolc­ra. Ehe­lyett nyil­ván egé­szen mást kel­lett vol­na mon­da­ni, vál­lal­va azt is, hogy a kö­zön­ség elõ­ször ér­tet­le­nül fo­gad­ja majd eze­ket a mon­da­to­kat. Er­re elég sok pél­da van a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben, a re­formor­szág­gyû­lé­se­ken év­ti­ze­de­ken át mond­ták azo­kat az üze­ne­te­ket a fe­u­da­liz­mus le­bon­tá­sá­tól kezd­ve a pol­gá­ri jog­egyen­lõ­sé­gen át hal­kab­ban a val­lás­sza­bad­sá­gig, amit ko­ráb­ban a po­li­ti­kai ma­gyar meg­hal­la­ni sem akart, amik­kel meg kel­lett dol­goz­ni a ma­gyar tár­sa­dal­mat. Tu­dom, er­re jön az, hogy ilyen mé­dia­hely­zet­ben ez le­he­tet­len, de ak­kor azért ke­se­rû száj­íz­zel ál­la­pít­suk meg azt is, hogy a Job­bik ugyan­ilyen ne­héz­sé­gek­kel küz­dött a médiahozzá­fé­rés te­kin­te­té­ben, még­is, ki­in­du­ló­pont­já­hoz ké­pest kü­lö­nö­sen, si­ke­re­sebb volt, mint a bal­ol­da­li el­len­zék.

– Ez a ha­té­kony sza­bad­ság­pár­ti el­len­zé­ki po­li­ti­zá­lás még vá­rat ma­gá­ra, de én nem na­gyon lá­tom az al­kot­má­nyos ci­vil po­li­ti­kai ak­ti­vi­tás je­le­it sem.

– Ta­lán ez az áp­ri­li­si vá­lasz­tás szá­mom­ra leg­in­kább ijesz­tõ kö­vet­kez­mé­nye. Na­gyon so­kan azok kö­zül, akik ak­tí­van fel­lép­tek a de­mok­rá­cia hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben, most úgy lát­ják, hogy ez a küz­de­lem re­mény­te­len, há­tat kell en­nek for­dí­ta­ni. Meg­ér­tem õket, de azért el­szo­mo­rí­tó, hogy ma­nap­ság pél­dá­ul a ci­vil jog­vé­de­lem­ben nem nor­ma az a ma­ga­tar­tás, hogy va­la­ki az el­ve­i­ért akár a nél­kü­lö­zést is vál­lal­ja. Ko­ráb­ban vol­tak olyan hely­ze­tek, ami­kor töb­ben vagy egy­sé­ge­seb­ben hoz­tak eg­zisz­ten­ci­á­lis ál­do­za­to­kat az el­ve­kért, a sza­bad­sá­gért. Nyil­ván ez egy más vi­lág, min­den­ki pró­bál ra­gasz­kod­ni a ko­ráb­ban meg­szo­kott kö­zép­osz­tá­lyi jó­lét­hez, jó eset­ben nem más ká­rá­ra, és ez, mon­dom, ért­he­tõ, hi­szen ne­kem is fon­tos, hogy a csa­lá­dom ne szen­ved­jen szük­sé­get. A Fi­desz po­li­ti­ká­­ja er­re is épít, na­gyon ügye­sen, ami­kor ar­ra tö­rek­szik, hogy a po­li­ti­kai el­len­zé­ket és a ha­tal­má­ra ve­szé­lyes­nek ítélt ci­vil moz­gal­ma­kat anya­gi­ak­ban ki­szá­rít­sa.

– Jön­nek a kis sze­mé­lyes ki­egye­zé­sek?

– Hát igen. Majd mû­vel­jük kert­je­in­ket. Új­ra ak­tu­á­lis lesz a Can­dide vagy az op­ti­miz­mus. Te­re le­het to­váb­bá az olyan spe­ci­á­lis kér­dé­sek­hez for­dul­ni, ame­lyek ke­vés­bé ir­ri­tál­ják az államrezont.

– A vis­­sza­vo­nu­lást a ki­lá­tás­ta­lan­ság, a pers­pek­tí­vanél­kü­li­ség mo­­ti­­vál­ja. Az az ér­zés, amit a Meg­áll az idõ utol­só mon­da­ta fejez ki a leg­job­ban: jó, hát ak­kor itt fo­gunk él­ni.

– Ész­re­vet­te, hogy mi­lyen so­kan idé­zik mos­ta­ná­ban ezt a mon­da­tot?

– Ra­ci­o­ná­lis dön­tés – ele­ve vesz­tes küz­de­lem­be nem bo­csát­ko­zunk…

– Csak­hogy hi­he­tet­le­nül tö­ré­keny ez a rend­szer, egy fu­val­lat el­vi­he­ti. Csak nem le­het tud­ni, hogy ez mi­kor fog meg­tör­tén­ni. Egyéb­ként pe­dig Ma­gyar­or­szá­gon min­dig is na­gyon ki­fi­ze­tõ­dõ ér­tel­mi­sé­gi stra­té­gia volt és lesz az, ami­nek a lé­nye­ge, hogy majd ak­kor, ha szét­esett a rend­szer, ak­kor szín­re lé­pünk. Sen­ki nem fog­ja meg­kér­dez­ni, vagy csak na­gyon hal­kan, hogy ugyan hol tet­szet­tek len­ni ak­kor, ami­kor a rend­szer ös­­sze­om­lá­sát elõ kel­lett vol­na se­gí­te­ni.

– Ha az el­len­zék stra­té­gi­ai hi­bát kö­ve­tett el, ami­kor nem a sza­bad­ság­pár­ti üze­ne­te­ket ál­lí­tot­ta szem­be a Fi­desz jó­lé­ti ígérgetéseivel, ak­kor ho­gyan ítéli meg a választási ve­re­ség­re adott el­len­zé­ki re­ak­ci­ó­kat, a bal­ol­da­li vé­le­mény­for­má­ló ér­tel­mi­ség el­len for­du­lást, avagy a ta­nul­junk a Job­bik si­ke­ré­bõl típusú re­ak­ci­ó­kat?

– A ta­nul­junk a Job­bik si­ke­ré­bõl, és egy­ben szi­ge­tel­jük el ma­gun­kat a pes­ti ér­tel­mi­ség­tõl, bu­ta pá­nik­re­ak­ció. Sok min­den van ben­ne, ér­tel­mi­sé­gi ön­gyû­lö­let, balliberális fruszt­rá­ció, és van egy na­gyon ko­moly di­lem­ma is, ami­vel sze­rin­tem is szem­be kell néz­ni: mi az ér­tel­mi­sé­gi sze­re­pe a po­li­ti­ká­ban? Sze­rin­tem ez a sze­rep na­gyon kor­lá­to­zott. Én ma­gam so­ha po­li­ti­kus­sal úgy nem be­szél­tem, hogy azt a be­szél­ge­tést én kez­de­mé­nyez­tem vol­na, ta­ná­cso­kat pe­dig so­ha­sem ad­tam. Az én sze­re­pem az, hogy meg­írom és ön­nek mon­dom el, hogy bi­zo­nyos kér­dé­sek­rõl mit gon­do­lok. Min­dig nyil­vá­no­san be­szé­lek. Az, aki po­li­ti­kai fe­le­lõs­sé­get a sa­ját sze­mé­lyé­ben nem vi­sel, a po­li­ti­ka for­má­ló­ja­ként sze­rin­tem csak köz­ve­tet­ten jo­go­sult meg­nyil­vá­nul­ni. Mind­azo­nál­tal azt is hang­sú­lyoz­nom kell, hogy ez a hisz­té­ria a meg­mon­dóem­be­rek­kel szem­ben azért alap­ve­tõ­en igaz­ság­ta­lan, mert nyo­masz­tó a bal­ol­da­li po­li­ti­ka antiintellektualizmusa. De ez sem mai je­len­ség, éle­tem egyik alap­mû­ve, Musil A tu­laj­don­sá­gok nél­kü­li em­ber cí­mû re­gé­nye mély iró­ni­á­val pon­to­san er­rõl is szól, ho­gyan le­het­ne szel­le­met plán­tál­ni a ha­ta­lom sán­cai kö­zé.

– A vá­lasz­tá­si ve­re­ség egy má­sik kö­vet­kez­mé­nye, hogy ki­nyílt a vi­ta ar­ról, le­het-e és kell-e vi­táz­ni a szél­sõ­sé­ges jobb­ol­dal­lal, a Job­bik­kal, hogy el­fo­gad­hat­juk-e a de­mok­ra­ti­kus köz­élet ré­sze­ként õket. Az Együtt–PM ho­zott el­sõ­ként er­rõl stra­té­gi­ai dön­tést, a DK to­vább­ra is a ka­ran­tén hí­ve, és ugyan­ez a kér­dés a Fi­de­szen kí­vü­li mé­di­á­ban is el­té­rõ vá­la­szo­kat szült. Az ATV ki­nyílt a Job­bik elõtt, a Klub­rá­dió vi­szont nem. Fleck Zol­tán írt er­rõl egy rö­vid írást a múlt ha­vi Moz­gó­ban, ar­ra a ve­szély­re hí­va fel a fi­gyel­met, hogy a vi­ta­part­ne­ri stá­tusz el­éré­se már ön­ma­gá­ban is si­ker a Job­bik szá­má­ra, az oko­zott kár, az a de­mok­rá­ci­át rom­bo­ló ha­tás, hogy a szél­sõ­sé­ges esz­mék és gon­do­la­tok komilfóvá vál­nak, és így job­ban is ter­jed­nek, vi­szont óri­á­si le­het. Ön sze­rint vi­táz­ni kell a szél­sõ­job­bal?

– Van­nak az élet­ben na­gyon ne­héz di­lem­mák, ezt a po­li­ti­kai ak­to­roknak nyil­ván ma­guk­nak kell el­dön­te­ni­ük. Ál­ta­lá­nos­ság­ban azt le­het ta­lán mon­da­ni, hogy ad­dig, amíg a szél­sõ­jobb­ol­dal nem ér el egy ha­tárt a be­fo­lyá­sá­ban, ad­dig ab­szo­lút cél­sze­rû a tel­jes ka­ran­tén. Utá­na vi­szont ki­nyí­lik a kér­dés. Fran­cia­or­szág­ban az volt a po­li­ti­kai osz­tály ma­ga­tar­tá­sa, hogy ak­kor sem áll­tak szó­ba a szél­sõ­jobb­ol­dal­lal, ami­kor húsz szá­za­lék fö­löt­ti ered­ményt ért el, ez­zel szem­ben Auszt­ri­á­ban a Nép­párt haj­lan­dó volt kor­má­nyoz­ni a szél­sõ­jobb­ol­dal­lal. Az em­ber ma­ga­tar­tá­sát na­gyon sok te­kin­tet­ben sze­mé­lyes íz­lé­se be­fo­lyá­sol­ja. Te­hát, ha íz­lés-dön­tést ho­zok, ak­kor azt mon­dom, hogy nem he­lyes po­li­ti­kai vi­tát foly­tat­ni a jobbikos po­li­ti­ku­sok­kal, de el­is­me­rem, le­het olyan po­li­ti­kai hely­zet, ami­kor ez cél­sze­rû­nek mu­tat­ko­zik. Hoz­zá­te­szem, hogy ter­mé­sze­te­sen a Job­bik sza­va­zó­i­ra egé­szen más­képp kell te­kin­te­ni. Mi­­vel a Job­bik si­ke­re a de­mok­ra­ti­kus bal­ol­dal ku­dar­ca egy­ben, és ez ad­dig nem is lesz más­kép­pen, míg a ma­gyar tár­sa­da­lom a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai erõk­tõl nem kap gyö­ke­re­sen más, jobb aján­la­tot. En­nek ré­sze le­het­ne a bal­ol­dal kor­rup­ci­ós múlt­já­ról és je­len­le­gi kor­rup­ci­ós haj­la­má­ról szó­ló be­széd. Az le­het­ne egy olyan bal- és jobb­ol­da­li­ak ál­tal tá­mo­gat­ha­tó al­kot­mány­párt, amely meg­ha­lad­hat­ná a po­li­ti­ká­ban a Job­bikot él­te­tõ bal- és jobb­ol­da­li szem­ben­ál­lást, és he­lyet­te a küz­de­lem a sza­bad­ság el­uta­sí­tói és a sza­bad­ság hí­vei kö­zött zaj­la­na. Ez va­ló­szí­nû­leg a leg­fon­to­sabb po­li­ti­kai kér­dés ma Ma­gyar­or­szá­gon, mert az, hogy az el­jö­ven­dõ po­li­ti­kai vál­sá­gok so­rán a Job­bik vagy a de­mok­ra­ti­kus el­kö­te­le­zett­sé­gû el­len­zé­ki pár­tok von­ze­re­je nõ-e meg, egy­ál­ta­lán nem le­fu­tott kér­dés.

– De ha a Job­bik ré­sze lesz a de­mok­ra­ti­kus köz­élet vi­tá­i­nak, az­zal ve­le együtt beeme­lõd­nek nem­csak a rasszis­ta, ki­re­kesz­tõ és szél­sõ­sé­ge­sen uszító ér­vek, ha­nem a de­mok­ra­ti­kus pár­tok­nak egy olyan el­len­fe­let kell de­mok­ra­ti­kus vi­tá­ban le­gyõz­ni­ük, amely le­rúg­ja ma­gá­ról a de­mok­­ra­ti­kus vi­ták sza­bá­lya­it, ame­lyet mi­ni­má­li­san sem köt a po­li­ti­kai fe­le­lõs­ség. A Job­bik lé­te­zõ prob­lé­mák­ra és ir­ra­ci­o­ná­lis elõ­í­té­le­tek­re, in­du­la­tok­ra épít olyan meg­ol­dá­sok­kal, ame­lyek­kel kap­cso­lat­ban ma­ga sem gon­dol­ja, hogy ki­áll­nák a meg­va­ló­sít­ha­tó­ság pró­bá­ját. Pont ez az oka a Job­bik nép­sze­rû­ség­ének…

– …és szá­mom­ra pont eb­bõl az kö­vet­ke­zik, hogy vi­tat­koz­ni kell a Job­bik­kal.

– Ezt a vi­tát nem le­het meg­nyer­ni, csak a Job­bik esz­kö­ze­i­nek át­vé­te­lé­vel.

– Nem hi­szem el, hogy ne le­het­ne meg­nyer­ni egy ilyen vi­tát. Mil­tont idé­zem, aki 1644-ben tet­te fel a kér­dést: mi a leg­na­gyobb erõ a vi­lá­gon? A vi­lá­gon a leg­na­gyobb erõ az Is­ten – volt a vá­lasz. Mi a má­so­dik leg­na­gyobb erõ? A vi­lá­gon a má­so­dik leg­na­gyobb erõ az igaz­ság, és az le­he­tet­len, hogy sza­bad vi­tá­ban a ha­mis­ság az igaz­ság fe­lett gyõz­zön. Én eh­hez tar­tom ma­gam, de meg le­het kér­dez­ni az em­be­re­ket, hogy em­lé­kez­nek-e ar­ra, hogy a rassz­iz­mus, a ná­ci és kriptonáci po­li­ti­ka Ma­gyar­or­szág­nak va­la­ha bár­mi­lyen hasz­not ho­zott vol­na. És ál­ta­lá­ban is nem úgy van-e, hogy a nem­ze­ti­sé­gi gyû­löl­kö­dés, a fa­ji gyû­löl­kö­dés Ma­gyar­or­szág­nak min­dig ká­rá­ra volt? Néz­zünk vé­gig a tör­té­nel­men, az Istóczy Gyõ­zõ-fé­le an­ti­sze­mi­ta párt­tól má­ig, hogy ami­kor a ras­­szis­ták han­go­sak vol­tak, ab­ból a ma­gyar nép­nek nem szár­ma­zott-e min­dig fi­zi­kai ká­ra is? A mo­rá­lis kár­ról nem is be­szél­ve. Nem úgy áll-e a do­log, hogy a be­fo­ga­dó, a tág­keb­lû, ha úgy tet­szik, li­be­rá­lis kor­sza­kai Ma­gyar­or­szág­nak min­dig si­ke­re­sek vol­tak? A nyi­la­sok mi jót hoz­tak en­nek az or­szág­nak? A nem­ze­ti gyû­löl­kö­dés se­gí­tet­te-e a ma­gyar bi­ro­da­lom fenn­ma­ra­dá­sát, vagy ép­pen hoz­zá­já­rult a vesz­té­hez? Mi­ért kell azt mon­da­ni, hogy a Job­bik egy­sze­rû üze­ne­tei biz­to­san gyõz­nek? Ha ez így van, ak­kor ez csak azért le­het így, mert na­gyon te­het­ség­te­le­nek azok, akik az el­len­ke­zõ op­ci­ó­ról be­szél­nek. Ha vé­gig­né­zünk a ma­gyar tör­té­nel­men, nem hin­ném, hogy va­la­ha bár­mi jó szár­ma­zott a szél­sõ­sé­ges po­li­ti­ká­ból. Ez meg­ért­he­tet­len vol­na?

– Ugyan­en­nek a vi­tá­nak van egy le­ága­zá­sa, amely a gyû­lö­let­be­széd­hez va­ló vi­szo­nyu­lást érin­ti. Az az ál­lás­pont, ame­lyet ön is oszt, az­zal ér­vel, hogy a szó­lás- és vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad­sá­gá­nak kor­lá­to­zá­sa na­gyobb bajt okoz, mint az, ha nem bün­tet­jük a gyû­lö­let­be­szé­det, és a tá­rsa­da­lom im­mun­rend­sze­ré­re ha­gyat­ko­zunk a szél­sõ­sé­ges esz­mék és kép­vi­se­lõ­ik szeparálása ér­de­ké­ben. So­kan, egy­re töb­ben gon­dol­ják azt, hogy ez a po­li­ti­ka csõ­döt mon­dott, a Job­bik és a szél­sõ­sé­ges gon­do­la­tok nem­hogy ka­ran­tén­ban len­né­nek, ha­nem las­san a fõ­so­dor­ba ke­rül­nek, mert­hogy a tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­kus im­mun­rend­sze­re nem mû­kö­dik.

– Va­ló­ban, na­gyon ko­moly em­be­rek ko­moly ér­vek­kel ér­vel­nek a gyû­lö­let­be­széd to­váb­bi kor­lá­to­zá­sa mel­lett, kö­zöt­tük kö­ze­li ba­rá­ta­im is. Hoz­zá­te­szem, hogy ha a je­len­le­gi kor­lá­to­kat sem ér­vé­nye­sí­ti a ma­gyar ál­lam, ak­kor okos-e szi­go­rí­tás­ról be­szél­ni? A szi­go­rí­tók ál­lás­pont­ját ko­mo­lyan kell ven­ni, ám én to­vább­ra is erõ­sebb­nek ér­zem a kor­lá­to­zás el­len szó­ló ér­ve­ket. Per­sze szám­ta­lan­szor be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás kor­lá­to­zá­sá­val kap­cso­la­tos sza­bá­lyo­kat ép­pen a sza­bad vi­ta ba­rá­tai el­len for­dít­ják. A gyû­löl­kö­dés­sel kap­cso­la­tos tör­vé­nye­ket ép­pen a gyû­lö­let tár­gyai el­len for­dít­ják. Pél­dá­ul a ro­mák vé­del­mé­ben ho­zott bün­te­tõ-tör­vény­köny­vi sza­bályt el­sõ al­ka­lom­mal ro­mák el­len al­kal­maz­ták. Ez ret­te­ne­te­sen nagy ve­szél­­lyel jár, ezért gon­do­lom to­vább­ra is azt, hogy a sza­bad vi­ta töb­bet ér, mint a vi­ta kor­lá­to­zá­sa. Sok tör­té­nel­mi pél­da is szól e fel­fo­gás mel­lett. Hogy a je­len­kor­ra gon­dol­junk, ha meg­néz­zük Né­met­or­szá­got, és ös­­sze­ha­son­lít­juk a ke­letné­met és a ko­ráb­ban is a szö­vet­sé­gi köz­tár­sa­ság­hoz tar­to­zó tar­to­má­nyo­kat, ha meg­néz­zük, hogy a szél­sõ­sé­ges pár­tok hol mi­lyen be­fo­lyás­sal bír­nak, ak­kor azt lát­juk, hogy a ko­ráb­bi Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén erõ­sebb ez a be­fo­lyás, ott te­hát, ahol egyéb­ként a ras­­szis­ta be­széd tel­jes mér­ték­ben el volt nyom­va. To­váb­bá a szó­lás­sza­bad­ság kor­lá­to­zá­sa na­gyon gyak­ran tény­le­ge­sen az igaz­ság fel­tá­rá­sát aka­dá­lyoz­za. Ha a relativizálást bün­te­tik, ak­kor a tör­té­nel­mi vi­tá­kat is szük­ség­kép­pen kor­lá­toz­zák. Nem vi­ta­tom, je­len­tõ­sek a koc­ká­za­tok, de hogy ez men­­nyi­re élénk prob­lé­ma, azt mu­tat­ja, hogy pont két hét­tel ez­elõtt fo­ga­dott el az Al­kot­mány­bí­ró­ság eb­ben a tárgy­ban egy sze­rin­tem na­gyon rossz dön­tést az internetes kommentelés ügyé­ben. Azt gon­do­lom, hogy egy olyan vi­lág­ban, mint ami­ben ma Ma­gyar­or­szág van, ahol a vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad­sá­ga rend­kí­vü­li mó­don kor­lá­to­zott, a saj­tó­sza­bad­ság get­tó­ba szo­rí­tott, itt a vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás­nak min­den to­váb­bi kor­lá­to­zá­sa kü­lö­nö­sen ve­szé­lyes.

– A Fi­desz vá­lasz­tá­si si­ke­ré­ben mek­ko­ra sze­re­pet ját­szott az a po­li­ti­kai ér­dek sze­rint el­tor­zí­tott nyil­vá­nos­ság, amely a Fi­desz min­den üze­ne­tét gõz­erõ­vel nyom­ta a vá­lasz­tók ar­cá­ba, mi­köz­ben min­den mást a kor­mány­párt szá­má­ra prob­lé­más in­for­má­ci­ó­hoz va­ló hoz­zá­fé­rést ha­té­ko­nyan szûkített vagy épp blok­kolt? Más­képp meg­fo­gal­maz­va: azért sza­vaz­tunk így, mert tá­jé­ko­zat­la­nok vol­tunk, vagy azért, mert ön­ma­gá­ban is ha­té­kony volt a Fi­desz rezsicsökkentésre kon­cent­rá­ló nem­ze­ti re­to­ri­ká­ja?

– Elöl­já­ró­ban an­­nyit mon­da­nék, hogy a nem­ze­ti ön­os­to­ro­zás­nak ki­vé­te­les hely­ze­tek­ben meg­van az ér­tel­me. Igen­is, egy egész or­szág le­het er­köl­csi vál­ság­ban. Ugyan­ak­kor én azt gon­do­lom, hogy eb­ben a szi­tu­á­ci­ó­ban az or­szá­got, a nem­ze­tet, a vá­lasz­tó­kat os­to­roz­ni tel­je­senér­tel­met­len. Azt kell meg­néz­ni, hogy mi­ért hoz­ták az em­be­rek ezt a dön­tést, nem pe­dig azon si­rán­koz­ni, hogy mû­ve­let­le­nek, kor­lá­tol­tak, tá­jé­ko­zat­la­nok, os­to­bák, meg­vá­sá­rol­ha­tók vol­tak. A nyil­vá­nos­ság ál­la­po­tá­nak nyil­ván­va­ló­an nagy sze­re­pe volt a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek ala­ku­lá­sá­ban, de óv­nék at­tól, hogy ezt tart­suk a fõ ok­nak. A má­sik ol­dal hi­bás po­li­ti­ká­ja és stra­té­gi­á­ja kel­lett eh­hez az ered­mény­hez, és ne fe­lejt­sük el azt sem, hogy ez egy olyan tár­sa­da­lom, amely­nek a zsi­ge­re­i­ben van, hogy a ha­tal­mon lé­võk­tõl gya­nak­vó­an kell fo­gad­nunk min­dent. Ha vis­­sza­gon­do­lok if­jú­ko­rom­ból a Nép­sza­bad­ság­ra, ak­kor azt kell mond­jam, hogy a szél­sõ­bal­tól a szél­sõ­job­big a ma­gyar tár­sa­da­lom egé­sze, ideért­ve a na­gyon bu­tá­kat, le­szá­mít­va nyil­ván­va­ló­an az MSZMP hí­ve­it és ha­szon­él­ve­zõ­it is, egé­szen egy­ér­tel­mû­en tu­da­tá­ban volt an­nak, hogy a Nép­sza­bad­ság­nak egy sza­vát nem sza­bad el­hin­ni.

– A köz­szol­gá­la­ti té­vé hír­adó­ját már száz­ezer em­ber sem néz­ni. Ugyan­azt a re­ak­ci­ót kép­zel­jük e mö­gé a tény mö­gé, mint ami­re ön hi­vat­ko­zott?

– Rész­ben igen, de még­is meg­vá­la­szo­lan­dó kér­dés, hogy en­nek el­le­né­re ho­gyan le­he­tett ha­té­kony a Fi­desz pro­pa­gan­dá­ja, és mi­ért nem kí­ván­csi­ak az em­be­rek az el­len­zék­re. Amely nem tûnt el, az üze­ne­te­it nem til­tot­ták be, csak egy ki­csit ke­res­ni kell õket, és ve­gyük még eh­hez hoz­zá azt is, hogy a ma­gyar tár­sa­da­lom ha­gyo­má­nyo­san el­len­zé­ki ér­zel­mû, min­dig is az volt. Csak­hogy, mi­vel ná­lunk a nem­ze­ti ügy és a füg­get­len­ség, a sza­bad­ság ügye ös­­sze­kap­cso­ló­dott a tör­té­ne­lem fo­lya­mán, mi so­sem ta­nul­tuk meg azt, amit Nyu­gat-Eu­ró­pa tár­sa­dal­mai meg­él­tek, hogy a sa­ját­ja­ink nyom­nak el ben­nün­ket, és a sa­ját­ja­ink­kal szem­ben is meg kell vé­de­nünk a sza­bad­sá­gun­kat. Ez az él­mény a ma­gyar tár­sa­da­lom­ból hi­ány­zik, és ez a tit­ka, hogy a NER el­len­zék­bõl ural­kod­ha­tott. Ezért te­he­ti meg Or­bán Vik­tor és a Fi­desz azt, hogy po­li­ti­ka­ként a ma­gyar kul­tu­rá­lis mi­to­ló­gia egyik alap­tör­té­ne­tét, a Lúdas Ma­tyit elõ­ad­hat­ja – for­dí­tott sze­rep­osz­tás­ban. Mi min­dig Lúdas Ma­tyi párt­ján ál­lunk, és nem ves­­szük ész­re, hogy „Lúdas Ma­tyi” ki­tolt po­cak­kal, pál­cá­val a ke­zé­ben, pec­ke­sen sé­tál a pi­ac­té­ren, és hol egy tu­cat li­bá­ra mu­tat rá, hol egy por­tu­gál tu­laj­don­ban lé­võ épü­let­re, hol meg a Ta­ka­rék­bank­ra, és azt mond­ja: ez az enyém, és ha a lu­dak és ban­kok tu­laj­do­no­sa ug­rál­ni pró­bál, a fogd­me­gek gyor­san le­kap­ják a tíz kör­mé­rõl. Évek óta azt lát­juk, hogy Döbrögi ho­gyan tud­ja el­ad­ni ma­gát Lúdas Ma­tyi­ként, csak azért, mert mi­köz­ben min­den­re rá­te­szi a ke­zét, azt har­sog­ja, hogy tisz­te­le­tet és vé­del­met a ma­gya­rok­nak, hogy min­den­ki csak tar­to­zik ne­künk, és hogy hõ­si­leg küz­dünk az Eu­ró­pai Unió dik­tá­tu­ma és a be­avat­ko­zás el­len. Az, hogy ezt meg­te­he­ti, az el­len­fe­lei hi­bá­ja is. Ez a nyil­ván­va­ló­an ha­mis kép erõ­sebb, mint az az igaz­ság, hogy nem lesz sem gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés, sem tisz­tes pol­gá­ri jó­lét egy olyan or­szág­ban, ahol meg­szûnt a jog­biz­ton­ság, ahol bár­kit bár­mi­kor adó­val vagy kon­fis­ká­lás­sal el le­het ûz­ni a föld­jé­rõl, mint a kishantosiakat, vagy ki le­het sze­kál­ni, mint a Nor­vég Ci­vil Ala­pot. És ez ma Ma­gyar­or­szá­gon el­ad­ha­tó kon­zer­va­tív po­li­ti­ka­ként! A ma­gam ré­szé­rõl a leg­na­gyobb meg­le­pe­tés­sel ol­va­som az ál­ta­lam nagy­ra tar­tott, in­tel­lek­tu­á­li­san ki­fe­je­zet­ten fel­ké­szült em­be­rek szö­ve­ge­it, akik a mai na­pig ké­pe­sek a kon­zer­va­ti­viz­must va­la­mi­lyen mó­don kap­cso­lat­ba hoz­ni mind­az­zal, amit a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­re tesz. Mu­tas­son va­la­ki ma olyan kon­zer­va­ti­viz­must a vi­lá­gon, ame­lyik min­den lé­te­zõ au­to­nó­mi­át el­len­sé­gé­nek te­kint, és amely az el­múlt évek­ben mód­sze­re­sen, pont­ról pont­ra szá­mol­ta fel eze­ket az au­to­nó­mi­á­kat, és pont­ról pont­ra szo­rí­tot­ta ki az al­kot­má­nyos­sá­got a ma­gyar köz­jog­ból! Évek­kel ez­elõtt még vi­táz­hat­tunk azon, hogy egy maj­da­ni vá­lasz­tá­si gyõ­ze­lem után hely­re le­het-e ál­lí­ta­ni az al­kot­má­nyos­sá­got az alap­tör­vény ke­re­tei kö­zött. Má­ra ezek a vi­ták el­vesz­tet­ték az ak­tu­a­li­tá­su­kat.

– Mert­hogy Ma­gyar­or­szá­gon nincs al­kot­má­nyos­ság?

– Azért, mert nincs al­kot­mány. Az al­kot­má­nyos­ság bi­zo­nyos ele­mei a mai na­pig is lé­tez­nek, pél­dá­ul a nagy­já­ból füg­get­len bí­ró­sá­gok igen gyak­ran na­gyon jó íté­le­te­ket hoz­nak, de a ne­gye­dik mó­do­sí­tás óta az alap­tör­vény egy­sze­rû­en nem te­kint­he­tõ al­kot­mány­nak.

– Ma­gya­rán nem te­kint­he­tõ olyan, szük­sé­ges rossz­ként is ki­in­du­lá­si alap­nak, amit le­het bar­ká­csol­ni, amit le­het mó­do­sí­ta­ni, ami­nek a ke­re­tei kö­zött evo­lu­ci­o­nis­ta mó­don még­is va­la­hogy vis­­sza le­het csem­pész­ni az al­kot­má­nyos­sá­got.

– Pon­to­san. Én min­dig is meg­le­he­tõ­sen su­ta meg­ol­dás­nak tar­tot­tam azt, amit leg­in­kább az Együtt–
PM ja­va­solt, te­hát hogy ki­hú­zá­sok­kal és be­írá­sok­kal rend­be hoz­zuk az alap­tör­vényt, és csi­ná­lunk be­lõ­le egy ren­des al­kot­mányt. Ez tech­ni­ka­i­lag to­vább­ra is le­het­sé­ges, hi­szen 1989–90-ben a leg­bor­zal­ma­sabb párt­ál­la­mi al­kot­mány­szö­veg­bõl is le­he­tett ra­dír­ral és ce­ru­zá­val egymajd­nem tel­je­sen hi­bát­lan li­be­rá­lis al­kot­mány­szö­ve­get elõ­ál­lí­ta­ni. Csak­­hogy a mai hely­zet­ben ez egy tö­ké­le­te­sen ér­tel­mez­he­tet­len üze­net. Az ért­he­tõ üze­net, hogy az alap­tör­vény he­lyett al­kot­mányt aka­rok, de azt nem le­het mon­da­ni egy po­li­ti­kai vi­tá­ban, hogy itt ki­hú­zok két szót, ott be­írok hár­mat, és ez­zel az al­kot­má­nyos­sá­got hely­re­ál­lí­tot­tam.

– Az Együtt–PM ja­vas­la­ta mö­gött egy más­faj­ta hely­zet­ér­té­ke­lés állt, mint az öné. Ön azért ja­va­sol­hat­ta az új al­kot­mány lét­re­ho­zá­sát, mert fel­té­te­lez­te, hogy lesz­nek a jobb- és bal­ol­da­lon nagy szám­ban az al­kot­má­nyos­ság­nak ba­rá­tai, Bajnaiék pe­dig az­zal szá­mol­tak, hogy a jobb­ol­da­li kö­zön­ség­nek olyan erõs az ér­zel­mi kö­tõ­dé­se az alap­tör­vény­hez, hogy bár­mi­fé­le komp­ro­mis­­szum, el­moz­du­lás az al­kot­má­nyos­ság fe­lé csak az alap­tör­vény ke­re­te­in be­lül képzelehetõ el szá­muk­ra.

– Szin­te sen­ki nem kö­tõ­dik se­mennyi­re sem az Alap­tör­vény­hez. Az el­len­zék­nek azt kel­lett vol­na mon­da­nia jobb­ra, hogy sza­vazz a sza­bad­ság­ra, most az egy­szer ne sza­vazz a Fi­desz­re. Mon­dom, tech­ni­ka­i­lag a be­le­fir­ká­lás le­het­sé­ges meg­ol­dás, ez az adott hely­zet függ­vé­nye. Én azt ál­lí­tom, hogy so­ha nem ju­tunk el eh­hez a hely­zet­hez, de ha csak ra­dírt és ce­ru­zát kö­ve­te­lünk, ha az alap­tör­vény mó­do­sí­tá­sá­ért har­co­lunk, az üres­ség. Õszin­tén: le­het ezért lel­ke­sed­ni? Mert azért biz­to­san le­het, hi­szen ko­ráb­ban is si­ke­rült, hogy saj­tó­sza­bad­sá­got aka­runk, meg jog­ál­la­mi al­kot­mányt.

– Csak­hogy ezek­nek a kö­ve­te­lé­sek­nek nin­cse­nek meg a po­li­ti­kai fel­tét­elei je­len­leg.

– Nem is lesz­nek meg a fel­tét­elei, ha nem kö­ve­tel­jük fo­lya­ma­to­san. Ma a fel­adat az al­kot­má­nyos­ság ál­ta­lá­nos el­ve­i­nek kö­ve­te­lé­se, mert a jog­ál­la­mi al­kot­mány nem je­len­va­ló, az alap­tör­vény pe­dig nem al­kot­mány. Va­gyis az a tak­ti­kai kér­dés, hogy en­nek az evo­lú­ci­ó­ja mi­ként tör­tén­jen, le­ke­rült a na­pi­rend­rõl, de to­vább­ra is tag­ja va­gyunk az Eu­ró­pai Uni­ó­nak, tag­ja va­gyunk az Eu­ró­pa Ta­nács­nak, ami­bõl egy sor al­kot­má­nyos kö­ve­tel­mény kö­vet­ke­zik, és ne fe­led­jük, hogy a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­re ál­tal ha­tá­lyon kí­vül he­lye­zett al­kot­mány­bí­ró­sá­gi ha­tá­ro­za­tok­nak is ér­vényt le­het és kell sze­rez­ni. Ez ma az ak­tu­á­lis fel­ada­tunk. A vá­lasz­tás esé­lyét is el­ját­szot­tuk. Mond­tam, kon­szo­li­dált vi­szo­nyok kö­zött nem tar­tom va­ló­szí­nû­nek, hogy bár­mi­lyen vá­lasz­tást meg le­het nyer­ni a Fidesszel szem­ben, ami alatt nem azt ér­tem, hogy nem le­het vá­lasz­tá­son le­vál­ta­ni a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­rét, ha­nem azt, hogy er­re csak ak­kor nyí­lik le­he­tõ­ség, ha már ko­ráb­ban, a vá­lasz­tá­sok elõtt po­li­ti­kai ve­re­sé­get szen­ve­dett a rend­szer. Mos­tan­tól nin­cse­nek négy­éves cik­lu­sok. Az kell, hogy fo­lya­ma­to­san na­pi­ren­den tart­suk és kö­ve­tel­jük a sza­bad vá­lasz­tá­so­kat, a sza­bad mé­di­át, az Al­kot­mány­bí­ró­ság füg­get­len­sé­gét, a ha­ta­lom­meg­osz­tás hely­re­ál­lí­tá­sát, a tör­vé­nyek­nek alá­ren­delt ügyész­sé­get… és így to­vább.

– Mint­ha 1988-ban len­nénk.

– A sza­vak ha­son­ló­k, a hely­zet azért kü­lön­bö­zõ.

– A kor­mány­párt­ok meg­kön­­nyí­tik a hely­ze­tün­ket az­zal az ér­tel­met­len­nek lát­szó tá­ma­dás­sal, amit a rek­lám­adó vagy az olyan di­rekt po­li­ti­kai nyo­más­gya­kor­lás je­lent, mint amit a Nor­vég Ci­vil Alap ese­té­ben ta­nú­sí­ta­nak, vagy ami az Ori­go fõ­szer­kesz­tõ­jé­nek le­vál­tá­sá­hoz ve­ze­tett.

– En­gem ez egy­ál­ta­lán nem le­pett meg, er­re szá­mí­tot­tam. Mond­tam is itt a jog­ál­lam­vé­dõs kol­lé­gák­nak a vá­lasz­tás elõtt, hogy ké­szül­je­nek ar­ra, hogy cél­ke­reszt­be ke­rül­nek a vá­lasz­tá­sok után. A Hop­pál ne­vû Fi­desz-szó­vi­võ már ko­ráb­ban is szen­­nyes sza­va­kat hasz­nál­va ide­gen ügy­nö­kök­nek ne­ve­zett ben­nün­ket. Sze­rin­tem ez nyil­ván­va­ló­an vár­ha­tó volt. Hoz­zá­te­szem, hogy ezek a tá­ma­dá­sok ter­mé­sze­te­sen nem és­­sze­rû­ek, po­li­ti­ka­i­lag a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­ré­nek ezek a fel­lé­pé­sek nyil­ván­va­ló­an ár­ta­nak. Megint, már-már má­­ni­á­san hadd tér­jek vis­­sza ar­ra, hogy eb­ben a na­gyon re­mény­te­len­nek tû­nõ hely­zet­ben is van, ami re­mény­re ad okot: hát mu­tas­son va­la­ki a vi­lá­gon még egy olyan or­szá­got, ahol egy az Ori­gó­hoz ha­son­ló hír­por­tál be­til­tá­sa a nyá­ri ká­ni­ku­lá­ban, a pün­kös­di ün­ne­pek ide­jén két­szer is ez­res nagy­sá­gú tö­me­get az ut­cá­ra hív. Sze­rin­tem ez még­is­csak va­la­mi!

– Én in­kább azon lepõdtem, meg, hogy Sál­ing Ger­gõ le­vál­tá­sa és a rek­lám­adó be­ve­ze­té­se el­len most elõ­ször szin­te a tel­jes jobb- és bal­ol­da­li, va­la­mint füg­get­len mé­dia egy­ön­te­tû­en til­ta­ko­zott, mi­köz­ben ko­ráb­ban éve­ken át esé­lye sem volt az ilyen egy­sé­ges fel­lé­pés­nek, pe­dig ak­kor hoz­ták lét­re a ha­ta­lom­nak alá­ren­delt mé­dia­irá­nyí­tást, fog­lal­ták el és tet­ték kor­mány­szó­csõ­vé a köz­szol­gá­la­ti mé­di­át, és pró­bál­ták el­le­he­tet­le­ní­te­ni a Klub­rá­di­ót.

– Nyil­ván eb­ben most az üz­le­ti ér­de­kek is erõ­sen ját­sza­nak, meg a Nem­ze­ti Együtt­mû­kö­dés Rend­sze­rén be­lü­li po­li­ti­kai tor­zsal­ko­dá­sok is. De a lé­nyeg még­is az, hogy nap mint nap újabb bi­zo­nyí­té­kát kap­juk an­nak, men­­nyi­re gyen­ge ez a rend­szer, hogy úgy vi­sel­ke­dik, mint az er­dõ­ben ret­te­gõ gye­rek, aki ki­a­bá­lás­sal bi­zo­nyít­ja, men­­nyi­re bá­tor és erõs. Olyan szim­bo­li­kus ügyek­ben, mint ami­lyen a Sza­bad­ság té­ri em­lék­mû, sem tud en­ged­ni. Sem­mi­ben sem tud en­ged­ni! Csak a gyen­ge vi­sel­ke­dik így. Láz­ár Já­nos nyil­vá­nos­ság­ra ke­rült szál­lo­da­szám­lá­ja mi­att be kell dön­te­ni az Ori­gót? Ez tény­leg ne­vet­sé­ges! Sze­ren­csét­le­nek. Akik ma­guk is en­­nyi­re fél­nek, azok­tól nem kel­le­ne eny­­nyi­re fél­ni.

Az interjú 2014. június 16-án készült.

Szerzõink könyvei

Grecso ff_fmt

Kiss Judit ff_fmt

Comments

kommentek

Cimkék: