Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 február Interjú


„Az egypólusú kultúrpolitika életképtelen” L. Simon László­val beszélget Nagy József

Még ma is ön le­het­ne a kul­tusz­ál­lam­tit­kár.

Ha?

Ha an­nak ide­jén ki­csit vis­­sza­fo­got­tab­ban ve­ti ma­gát az ügyek­be. Még 2012 kö­ze­pén, Ba­log Zol­tán em­be­ri erő­for­rás mi­nisz­ter­rel szin­te egy idő­ben ér­ke­zett a tár­cá­hoz, esélyt ka­pott, de ahe­lyett, hogy szép sze­ré­nyen vit­te vol­na az ad­mi­niszt­rá­ci­ót, so­kat sze­re­pelt, min­den­ről volt vé­le­mé­nye. Bez­zeg az utód­ja, Ha­lász Já­nos csön­des fér­fiú, nem is bil­leg a szé­ke.

Az adott po­li­ti­kai hely­zet­től függ, mi­lyen men­ta­li­tást kí­ván a kor­mány­zás. Vá­lasz­tá­si, vá­lasz­tás előt­ti év­ben Ha­lász Já­nos mód­sze­re a kom­pa­ti­bi­li­sebb, ő ide­á­lis par­la­men­ti, az­az po­li­ti­kai ál­lam­tit­kár volt, az ott szer­zett ru­tin­ja a mai poszt­ján is re­me­kül hasz­nál­ha­tó. Rét­he­lyi Mik­lós he­lyet­te­se­ként pro­fi és nap­ra­kész volt, tüchtigen sze­re­pelt a par­la­ment­ben, a mi­nisz­te­re he­lyett is pom­pá­san vá­la­szolt az el­len­zé­ki kér­dé­sek­re.

Mi­ben hi­bá­zott ön ál­lam­tit­kár­ként?

Leg­in­kább ab­ban, hogy nem si­ke­rült op­ti­má­lis­ra han­gol­nom az együtt­mű­kö­dést a mi­nisz­ter­rel.

Főnökebb akart len­ni a fő­nök­nél?

Ez így erős.

Ma már meg­fon­tol­tabb len­ne?

Per­sze.

An­nak ér­de­ké­ben, hogy ma­rad­has­son ál­lam­tit­kár.

Nem. An­nak ér­de­ké­ben, hogy to­vább dol­goz­has­sak.

Mit csi­nál­na más­kép­pen?

Ba­log mi­nisz­ter úr alatt? Mert na­gyon nem mind­egy… Ba­log Zol­tán alatt igye­kez­nék úgy ala­kí­ta­ni a te­rü­le­tet, hogy a mi­nisz­ter – ke­re­sem a meg­fe­le­lő ki­fe­je­zést – az ál­ta­lam fon­tos­nak tar­tott te­rü­le­te­ken is mi­nél hang­sú­lyo­sab­ban tud­jon meg­je­len­ni.

Ez an­­nyi­ra szép, hogy nem kö­tök be­le.

Meg­kö­szö­nöm.

Meg­ráz­ta a le­vál­tá­sa?

Nem ha­gyott hi­de­gen, de mél­tó­ság­gal vi­sel­tem. Tíz hó­nap­ja, ami­kor el­jöt­tem a mi­nisz­té­ri­um­ból, ad­di­gi kri­ti­ku­sa­im a túl­ol­dal­ról azt suly­kol­ták be­lém: ez bot­rány, nem ma­rad­hatsz kö­zöt­tük, itt a le­he­tő­ség, hogy mentsd az ar­co­dat és a lel­ke­det. Meg­mo­so­lyog­tam őket, mert tu­dom, ele­mi ér­de­kük ron­csol­ni a Fi­desz ele­ven, erős szö­ve­tét. Ak­kor ve­szí­tet­tem vol­na el az ar­co­mat, ha öt perc hír­név­ért cse­ré­be áru­ló­vá vá­lok. Rá kell néz­ni sze­gény Án­gyán Jó­zsef­re. Az áru­ló­kat hasz­nál­ják, az­tán el­dob­ják őket. Az áru­lás, mint a leg­főbb bűn, tel­jes jog­gal ke­rül Dan­té­nál a ti­zen­ket­te­dik bu­gyor­ba.

Án­gyán tesz az öt perc hír­név­re, azt mond­ja, oli­gar­chák­kal kö­zös le­ve­gőt szív­ni az iga­zi po­kol.

Ja, per­sze, „bűn ezek kö­zött ma­rad­ni”. De már bo­csá­nat: én „ezek­nek” a ré­sze va­gyok. Nem ál­lí­tom, hogy min­den­ben min­den­ki­é­hez tö­ké­le­te­sen pas­­szol a vé­le­mé­nyem, az ér­ték­ren­dem, de egy nép­párt már csak ilyen.

Ma­radt, s vé­gül is jól dön­tött, hi­szen a me­nesz­té­sé­vel nem zá­rult le a párt­kar­ri­er­je.

To­vább­ra is tág a moz­gás­te­rem, je­len­tős a sú­lyom a kul­túr­po­li­ti­ká­ban. Ott igyek­szem jól tel­je­sí­te­ni, ahol ép­pen va­gyok.

Lesz még ön­ből kul­tu­rá­lis ál­lam­tit­kár?

A le­he­tő leg­töb­bet sze­ret­ném ten­ni a kul­tú­ra egé­szé­ért. Er­re je­len­leg a szak­te­rü­let ál­lam­tit­ká­ri poszt­ja a leg­ha­té­ko­nyabb te­rep. Re­mé­lem, ha majd a po­li­ti­kai hely­zet hoz­zám ha­son­ló ha­bi­tu­sú sze­mélyt kí­ván, ka­pok még le­he­tő­sé­get a mi­nisz­ter­el­nök­től. De ha nem, ak­kor sincs sem­mi baj, a mi­nisz­té­ri­u­mon kí­vül is van élet, szép csa­lá­dom, jó mun­kám és sok ter­vem van.

Min­den­eset­re a mos­ta­ni pakk sem ki­csi: ön az Or­szág­gyű­lés kul­tu­rá­lis bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap al­el­nö­ke, a Vár­ba­zár, va­la­mint Fer­tőd kor­mány­biz­to­sa. Omnipotens, bár­hol be­vet­he­tő.

Té­ve­dés. Nem va­gyok jolly jo­ker, nem va­gyok po­li­ti­kai ál­lam­tit­kár tí­pus. Kom­mu­ni­kál­ni tu­dok, ez igaz, de csak ab­ban bi­zo­nyu­lok meg­győ­ző­nek, ami­hez ér­tek, ami ér­de­kel, s ami­ben hi­szek. Mond­juk, a ma­gyar szín­há­zi rend­szer fi­nan­szí­ro­zá­sá­ról bár­mi­kor le­ülök vi­tat­koz­ni. Sze­ren­csém­re az el­múlt évek­ben csu­pa olyan fel­adat­tal kí­nál­tak meg, ami­ben örö­mö­met lel­tem. Az is két­ség­te­len, ha egy­szer va­la­mi­nek ne­ki­ál­lok, bul­dog­ként dol­go­zom.

Tank. Rég­óta ez a be­ce­ne­ve.

Bí­rom a mun­kát, az utób­bi tíz hó­nap­ra sincs pa­na­szom. Az Or­szág­gyű­lés kul­tu­rá­lis bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke­ként én ke­zel­tem a ho­lokauszt het­ve­ne­dik év­for­du­ló­já­ra ki­írt, ös­­szes­sé­gé­ben más­fél mil­li­árd fo­rin­tot szét­osz­tó Ci­vil Alap – 2014 pá­lyá­za­tot. Rend­kí­vül ké­nyes, ko­moly nem­zet­kö­zi fi­gye­lem övez­te pro­jekt. Ka­pás­ból két tűz kö­zé ke­rül­tem: a szél­ső­jobb zsi­ger­ből tá­ma­dott, a balliberálisok kö­zül pe­dig töb­ben mély bi­zal­mat­lan­ság­gal fo­gad­ták a jobb­ol­da­li kor­mány ezen kez­de­mé­nye­zé­sét. Utóbb az­tán szá­mos hely­ről vis­­sza­hal­lot­tam, hogy még­is­csak elé­ge­det­tek vol­tak a le­bo­nyo­lí­tás­sal.

A Vár­ba­zár fel­újí­tá­sa is az öné. An­nak kap­csán a sa­ját párt­já­ból is fúr­ták, mond­ván, mi­ért pont egy vi­dé­ki fiú fel­ügye­li a fő­vá­ros ki­emelt épí­té­sze­ti be­ru­há­zá­sát.

Igen, hal­lot­tam… Egye­te­mis­ta ko­rom­tól több mint tíz éven át Bu­da­pes­ten él­tem, ra­jon­gá­sig sze­re­tem ezt a vá­rost. Az it­te­ni ér­tel­mi­sé­gi vi­lág­ban iz­mo­sod­tam, jól is­me­rem a „te­re­pet”, ér­zel­mi­leg kö­tő­döm hoz­zá, épp­úgy, mint a csa­lá­dom vi­dé­ki kö­ze­gé­hez. Amúgy meg agyam­ra megy ez az eről­te­tett fő­vá­ros-vi­dék el­len­tét. Ér­tel­met­len, be­teg, ká­ros. Sze­rin­tem ki­fe­je­zet­ten sze­ren­csés le­het, hogy olyas­va­la­ki fel­ügye­li a Vár­ba­zár mun­ká­la­ta­it, mint­egy ma­dár­táv­lat­ból te­kint­ve a fel­adat­ra, aki a kö­ze­lé­ben sem volt a ré­gi al­kuk­nak, mu­tyik­nak, rö­vid tá­vú ér­de­kek­nek.

A Vár­ba­zár tíz­mil­li­ár­dos be­ru­há­zás. Ön ír­ja alá a pa­pí­ro­kat, bár gya­ní­tom, fönt­ről mond­ják meg, kik­nek kell nyer­ni­ük a meg­bí­zá­so­kat.

Sze­ren­csém van, mert úgy örö­köl­tem a fel­ada­tot, hogy a ki­vi­te­le­zés ki­lenc­ven szá­za­lé­ka már gaz­dá­ra ta­lált. Egyéb­ként sem ér­tem, mi­ért fel­té­te­le­zik, hogy min­dent fent­ről mon­da­nak meg az em­ber­nek.

Tíz­mil­li­ár­dért már le­ha­jol s le­szól az is, aki­nek sok nul­lá­hoz szo­kott a de­re­ka.

Ha stró­man kel­lett vol­na, nyil­ván nem en­gem vá­lasz­ta­nak. Pénzt egyéb­ként nem osz­tok, ar­ra ügye­lek, hogy min­den a vál­lalt idő­re, meg­fe­le­lő mi­nő­ség­ben ké­szül­jön el. Ez a hely­zet Fer­tőd­del is. Már a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap­ból is se­gí­tet­tem az elő­dö­met, Zumbok Fe­ren­­cet, egye­bek mel­lett ab­ban, hogy vis­­sza­sze­rez­zük a kas­tély­ból egy­kor el­hur­colt, az­tán min­den­fé­le nyu­ga­ti ré­gi­ség­bolt­ban fel­buk­ka­nó bú­to­ro­kat. A fel­újí­tás má­so­dik sza­ka­sza meg­kez­dő­dött, s ha­ma­ro­san önál­ló költ­ség­ve­té­si szerv­vé vá­lik Eszterháza. Ha­tal­mas le­he­tő­ség. A fertődi kultúrtáj ma­gyar­or­szá­gi ré­szén ma leg­föl­jebb két na­pot tud tar­tal­ma­san el­töl­te­ni a tu­ris­ta, az­tán vi­szi át a pén­zét az oszt­rák ol­dal­ra. Ez ha­ma­ro­san más­ként lesz.

A Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap al­el­nö­ke­ként ön má­sik tíz­mil­li­árd fo­rint­nak is az ura.

A költ­ség­ve­tés egé­szé­hez vi­szo­nyít­va nem olyan sok az a pénz, de ha on­nan né­zem, hogy a kul­tu­rá­lis élet­ben gya­kor­la­ti­lag nincs olyan sze­rep­lő, aki­vel az NKA-nak ne len­ne élő kap­cso­la­ta, ak­kor még­is­csak ez ma a ma­gyar kul­tú­ra leg­fon­to­sabb me­cé­nás in­téz­mé­nye.

Ön már ál­lam­tit­kár ko­rá­ban min­dent meg­moz­ga­tott, hogy ma­ga alá húz­za a szer­ve­ze­tet.

Már előt­te ki­ne­ve­zett Rét­he­lyi Mik­lós el­nök­nek, ál­lam­tit­kár­ként azért let­tem al­el­nök, mert Ba­log mi­nisz­ter úr ma­gá­nál akar­ta tar­ta­ni az el­nö­ki jog­kö­rö­ket.

Ahogy em­lí­tet­tük, a tár­cá­nál nem pas­­szol­tak egy­más­hoz Ba­log Zol­tán­nal. Az NKA-nál be­le­szól az ön mun­ká­já­ba?

Ba­log Zol­tán­nak van nyolc ál­lam­tit­kár­sá­ga plusz szá­mos hát­tér­in­téz­mé­nye, így az NKA-ban csu­pán a leg­fon­to­sabb kér­dé­sek­ben nyil­vá­nul meg. Ez­zel együtt szin­te he­ten­te egyez­te­tünk, hi­szen ő szen­­te­sí­ti a dön­té­se­ket. Az ötös­lot­tó-be­vé­te­lünk ne­gye­de a mi­nisz­te­ri ke­ret, ab­ban ma­ga ha­tá­roz, en­gem nem von be.

Ön tud­ja, mit akar a Fi­desz a kul­tú­rá­tól?

Ez mi­lyen kér­dés?

Jo­gos. Van leg­főbb po­li­ti­kai uta­sí­tás kul­tusz­épí­tés­re?

Mes­­szi­ről kez­dem a vá­laszt. Két Klebelsberg-szobrot is avat­tam a kö­zel­múlt­ban. Ezek­re az ese­mé­nyek­re ké­szül­ve sok min­dent új­ra­ol­vas­tam tő­le, ró­la, így is­mét meg­győ­ződ­het­tem ar­ról, hogy a hú­szas évek­ben rend­kí­vül át­gon­dolt ok­ta­tás- és kul­túr­po­li­ti­ka, va­la­mint kul­tusz­épí­tés zaj­lott Ma­gyar­or­szá­gon. Ami ki­vá­ló gyógy­ír­ral szol­gált az el­ső vi­lág­há­bo­rú és Tri­a­non ej­tet­te se­bek­re.

Lett is be­lő­le pom­pás ir­re­den­tiz­mus, csu­dás csat­la­ko­zás a má­so­dik vi­lág­égés­hez, nyi­las fi­ná­lé­val.

Ah­hoz Klebelsbergnek sem­mi kö­ze, ő ugyan­is a har­min­cas évek ele­jén meg­halt.

Azért kér­dem ezt a kul­tusz­épí­tést, mert so­kan a Hor­thy­-éra ár­va­lány­ha­jas re­in­kar­ná­ci­ó­ját lát­ják az Or­bán-rend­szer­ben.

Bu­ta­ság. Fel­szó­lal­tam nem­rég egy Gom­bos Gyu­lá­ról tar­tott kon­fe­ren­ci­án. Ezért egyéb­ként jó pár nagy­okos meg­rótt, mond­ván, mit ke­res az Or­szág­gyű­lés kul­tu­rá­lis bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke egy szél­ső­job­bos mi­nisz­ter­el­nök­kel fog­lal­ko­zó ren­dez­vé­nyen. Az­tán el­csön­de­sed­tek, ami­kor je­lez­tem, hogy a po­li­ti­kus Göm­bös nem ke­ve­ren­dő ös­­sze a ki­vá­ló né­pi író­val, Gom­bos­sal. Na, szó­val, a be­szé­dem­ben idéz­tem Gom­bos­nak a Hor­thy­-rend­szer­rel fog­lal­ko­zó so­ra­it pél­dá­ul a vá­lasz­tó­jog kor­lá­to­zá­sá­ról, a mű­velt­sé­gi cen­zus­ról, va­la­mint bi­zo­nyos vá­lasz­tó­ke­rü­le­tek­ben a nyílt sza­va­zás be­ve­ze­té­sé­ről. És bár az a rend­szer de­mok­ra­ti­ku­sabb volt, mint a kor leg­több nyu­ga­ti szisz­té­má­ja, csepp­ben a ten­ger­ként vi­lá­go­san mu­tat­ja, hogy egy mai mo­dern kon­zer­va­tív párt­nak ar­ti­ku­lá­lat­la­nul nem le­het az elő­ké­pe a Hor­thy­-kor­szak, s en­nek ré­sze­ként ter­mé­sze­te­sen a beth­le­ni po­li­ti­ka sem.

Beth­len még­is szob­rot ka­pott önök­től, ok­tó­ber­ben avat­ták a Vár­ban.

Sze­rin­tem ez vál­lal­ha­tó, Beth­len jó mi­nisz­ter­el­nök volt, de ez nem je­len­ti azt, hogy az ön­ké­pünk az övé­re ha­jaz.

Ha­nem mit je­lent?

Egye­bek mel­lett azt, hogy nagy­ra be­csül­jük, hogy Klebels­berg­gel az ol­da­lán öt­ezer nép­is­ko­lát épít­te­tett, így küzd­ve – Kle­bels­ber­get idéz­ve – „kul­tu­rá­lis de­mok­rá­ci­á­val a po­li­ti­kai de­mok­rá­ci­á­ért”. Bethlenék szá­mos al­ka­lom­mal ki­fej­tet­ték, már csak azért is mu­száj emel­ni az ál­ta­lá­nos nép­ré­te­gek mű­velt­sé­gét, hogy ké­pe­sek le­gye­nek el­len­áll­ni a po­li­ti­kai szél­ső­sé­gek­nek.

Nem jött be. És mos­tan­ság is egy­re több a tu­rul, a Tri­a­non-em­lék­mű, te­le az or­szág ro­vás­írá­sos hely­ség­név­táb­lá­val. Még a Kos­suth tér is az 1944. már­ci­us előt­ti ar­cát kap­ja vis­­sza.

Gyö­nyö­rű, mél­tó­ság­tel­jes lesz a Kos­suth tér.

Ben­ne a prog­res­­szív­nek egy­ál­ta­lán nem mond­ha­tó Ti­sza Ist­ván szob­rá­val.

Az a tér egyet­len ko­mo­lyabb vi­tát ki­vál­tó ele­me.

Épp elég. Ti­sza üt­kö­zé­se Ady­val le­gen­dás. Ti­sza a ma­ra­di, Ady a nyu­ga­tos.

Az Ady–Ti­sza-el­len­tét gya­kor­la­ti­lag le­ké­pe­zi az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ba va­ló sod­ró­dás po­lé­mi­á­ját. Szo­kás min­den­ben Ady­nak ad­ni iga­zat, de ja­vas­lom az ítél­ke­zők­nek, ol­vas­sák el Klebelsbergnek a Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat1920-as köz­gyű­lé­sén tar­tott el­nö­ki meg­nyi­tó­be­szé­dét, vagy a deb­re­ce­ni Ti­sza-szo­bor ava­tá­sán mon­dott be­szé­dét 1926-ból, és meg­ér­tik, ez az ügy sem fe­ke­te-fe­hér, Ady több kér­dés­ben té­ve­dett. Én új szob­rot nem emel­nék Ti­szá­nak, míg a ré­gi vis­­sza­ál­lí­tá­sa sze­rin­tem he­lyén­va­ló. De eb­ből a leg­ke­vés­bé sem kö­vet­ke­zik, hogy az ő ne­ve hívószó a mai prog­res­­szív kon­zer­va­tí­vok szá­má­ra.

Hagy­juk Ti­szát. Mi a hely­zet a Tri­a­non-em­lék­mű­vek­kel? Meg a tu­ru­lok­kal. Ön is je­len volt, ami­kor a mi­nisz­ter­el­nök Ópusztaszeren ava­tott egy nagy fa­ma­da­rat.

Ami most tör­té­nik, an­nak a fel­mu­ta­tá­sa, hogy bo­nyo­lult nem­ze­ti ha­gyo­mány­rend­sze­rünk­ben igen­is van he­lye a tra­u­mák­ra tör­té­nő em­lé­ke­zés­nek, és ősi gyö­ke­re­ink, mi­to­ló­gi­ánk is meg­örö­kí­tés­re mél­tó. De eszünk­ben sincs eb­ből egy a ko­runk­hoz nem il­lesz­ke­dő tár­sa­da­lom­ké­pet le­ve­zet­ni. Os­to­ba­ság azt ál­lí­ta­ni, hogy a tu­rul­szob­rok ál­lí­tói lel­kük mé­lyén egy avítt tár­sa­da­lom­kép hí­vei, örö­kö­sei.

Ko­mo­lyan mond­ja, hogy nyu­ga­tos, mo­dern or­szá­got akar a Fi­desz? Vagy Or­bán már nem meg­vál­toz­tat­ni akar­ja, ami van, ha­nem in­kább min­den­ki mást be­da­rál­va az élé­re áll Hor­thy és Ká­dár nem­ze­té­nek?

Sze­rin­tem nem kér­dé­ses a párt és az or­szág Nyu­gat-­ori­en­tált­sá­ga. Cé­lunk a kor­sze­rű, elő­re mu­ta­tó, keresztényszociális és ke­resz­tény­de­mok­ra­ta esz­mé­ken nyug­vó po­li­ti­ka.

Vá­la­szol­juk meg az alap­kér­dést: zaj­lik most kul­tusz­épí­tés?

Bi­zo­nyos ér­te­lem­ben zaj­lik.

Ön­nek is van eb­ben fel­ada­ta?

Van. Pél­dá­ul a Vár fel­újí­tá­sá­val azt üzen­jük: e szim­bo­li­kus tér igen­is je­len­tő­ség­gel bír szá­munk­ra. Ami, is­mét­lem, nem je­lent vis­­sza­for­du­lást sem a múlt szá­zad­hoz, sem a ko­ráb­bi idők­höz. Csu­pán egész­sé­ge­sen vi­szo­nyu­lunk a sa­ját tör­té­nel­münk­höz. S eb­ben az is ben­ne van, hogy a di­cső­sé­ges idő­szak­ok­ra szí­ve­seb­ben em­lé­ke­zünk, mint a ku­dar­cok­ra, ami ter­mé­sze­tes énvédő me­cha­niz­mus. Ugyan­ak­kor egy sor do­log­ról diszk­ré­ten hall­gat­nak a kri­ti­ku­sa­ink, pél­dá­ul hogy a mi­nisz­ter­el­nök sze­mé­lyes tá­mo­ga­tá­sá­val Robert Capa köz­pont jött lét­re Bu­da­pes­ten. Eb­ben az eset­ben is csak az Ernst Mú­ze­um el­vesz­té­sé­ről szólt a fá­ma.

Az el­dőlt vég­re, hol lesz a mú­ze­u­mi ne­gyed?

Ha min­den igaz, ak­kor a Vá­ros­li­get­ben… De most hadd kér­dez­zek én is. Mi­ért kell min­dig min­dent szem­be­ál­lí­ta­ni? Min­den ol­dal­ról tá­mad­nak min­ket. A par­la­ment kul­tu­rá­lis bi­zott­sá­gá­ban a holokauszt-évforduló kap­csán ot­rom­bán a tor­kom­nak eső, mű­ve­let­len szél­ső­jobb­­ol­da­li kép­vi­se­lő­nek mond­tam a mi­nap, hogy min­den egyes ki­je­len­té­sé­vel, ami Tri­a­nont szem­be­ál­lít­ja a holokauszttal, az egész nem­zet­nek árt. Ugyan­is a tri­a­no­ni vesz­te­ség épp­úgy a ma­gyar zsi­dók vesz­te­sé­ge, mint a ma­gyar ke­resz­té­nye­ké. Mi­kép­pen a holokauszt is a tel­jes ma­gyar nem­zet vesz­te­sé­ge. E ket­tős tra­gé­di­á­ból po­li­ti­kai tő­két ko­vá­csol­ni alá­va­ló­ság.

Ne hí­gít­suk, ké­rem, novákelő­dök­kel ezt a be­szél­ge­tést. In­kább ar­ra men­jünk to­vább, hogy mi a Fi­desz ter­ve a kor­társ kép­ző­mű­vé­szet­tel.

A le­he­tő­sé­ge­ink­hez mér­ten tá­mo­gat­juk.

Eh­hez ké­pest a mo­dern kép­ző­mű­vé­szet leg­főbb ki­ál­lí­tó­he­lyét, a Mű­csar­no­kot mi­nap írat­ták az ős­kon­zer­va­tív MDF-esek ve­zet­te, Fe­ke­te György el­nö­köl­te Ma­gyar Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mi­á­ra.

Most ak­kor kor­társ vagy mo­dern? Vagy in­kább avant­gárd? Ne­tán prog­res­­szív? Nem mind­egy.

Me­lyik le­gyen?

A 2012-ben meg­je­lent Szub­jek­tív iko­nosz­táz cí­mű köny­vem elő­sza­vát egy ba­rá­tom, Gu­lyás Gá­bor, a Mű­csar­nok igaz­ga­tó­ja ír­ta…

Volt igaz­ga­tó­ja. Fe­ke­te rúg­ta ki.

A kö­tet meg­je­le­né­se ide­jén még Gu­lyás volt az igaz­ga­tó, Fe­ke­te György pe­dig nem rúg­ta ki.

Me­nesz­tet­te.

Gu­lyás a köny­vem elő­sza­vá­ban ezt ír­ta: „A mai avant­gárd mű­vé­szet már nem hir­det­he­ti az ere­det­nél­kü­li­ség esz­mé­jét – ra­di­ká­lis kon­­ven­ció­el­le­nes­sé­ge, il­lú­zió­el­le­nes­sé­ge rend­re pár­hu­za­mo­kat kí­nál a mú­ze­u­mok­ban rög­zült ká­non el­hí­re­sült al­ko­tá­sa­i­val. Kön­­nyen be­lát­ha­tó, hogy az avant­gárd ha­lott.” Ez­zel így egyet is ér­tek. De Gu­lyás­nak ab­ban is iga­za van, hogy „az avant­gárd vég­ső so­ron ma­ga­tar­tás, s mint ilyen, min­dig ak­tu­á­lis”. Mon­dom ezt úgy, hogy én is avant­gárd író­ként in­dul­tam, és egy sor olyan al­ko­tá­som van, ame­lyet az en­gem tá­mo­ga­tó vá­lasz­tók kö­zül töb­ben el­uta­sí­ta­ná­nak.

Idéz­he­tünk a ver­se­i­ből, de előbb varr­juk el a mű­csar­no­kos szá­lat. Ki­in­du­ló­pont­ként ma­rad­junk hát ab­ban, hogy a Mű­csar­nok a kor­társ al­ko­tók leg­főbb ki­ál­lí­tó­he­lye.

Rend­ben, de azért azt tisz­táz­zuk, hogy a kor­társ, a mo­dern és az avant­gárd egy­ál­ta­lán nem szi­no­nim fo­gal­mak. A Mű­csar­nok ese­té­ben a kor­társ szó hasz­ná­la­ta a he­lyes, még­hoz­zá kas­sá­ki ér­te­lem­ben: „Él­jünk a mi időnk­ben!” Ez alap­ján a kor­társ a mai kor esz­kö­ze­i­vel, a mai kor nyel­vén ko­runk prob­lé­má­i­­ról ké­pes a jö­vő szá­má­ra is ér­vé­nye­sen meg­fo­gal­maz­ni va­la­mit.

Fe­ke­te György és tár­sa­sá­ga al­kal­mas a kor­társ mű­vé­szet mű­csar­no­ki ka­pu­őre sze­rep­re?

Szá­mos ér­vé­nyes és ér­té­kes élet­mű­vel ren­del­ke­ző sze­mély ül a Ma­gyar Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mi­á­ban. Mély­sé­ge­sen nem ér­tek egyet az­zal, és sér­tő­nek tar­tom azt a be­ál­lí­tást, mi­sze­rint az MMA ret­rog­rád vén bo­lon­dok gyü­le­ke­ze­te.

Én nem mond­tam ilyet.

Mond­ta más.

A Ma­gyar Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mi­á­ban „csak az le­het tag, aki­nek a nem­zet­tu­da­ta a mun­ká­já­ban is meg­nyil­vá­nul” – így tart­ja Fe­ke­te György. Ön sze­rint ez kor­sze­rű alap­ál­lás?

A nem­zet­hez tar­to­zás min­de­nütt a vi­lá­gon kö­zös­ség­szer­ve­ző erő, va­gyis Fe­ke­te mon­da­ta nem il­le­gi­tim, ön­ma­gá­ban nem kor­sze­rűt­len, nem kö­vet­ke­zik be­lő­le sem­mi­fé­le ár­va­lány­ha­jas do­log. A brit nagy­kö­vet­sé­gen pár he­te a szél­ső­sé­gek­ről vi­tat­koz­tam a szo­ci­a­lis­ta Hiller Ist­ván­nal, a PM-es Sza­bó Tí­me­á­val és Mikecz Pé­ter he­lyet­tes ál­lam­tit­kár­ral. Ami­kor a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se ke­rült szó­ba, a mű­sor­ve­ze­tő Mé­szá­ros An­tó­nia a csuk­ló­mon lé­vő nem­ze­ti­szín szil­i­kon kar­kö­tő­re bök­ve meg­kér­dez­te, mi­ért dör­gö­löm má­sok or­ra alá az iden­ti­tá­so­mat. Én pe­dig igye­kez­tem el­ma­gya­ráz­ni, hogy a fel­ve­té­se ér­tel­mez­he­tet­len. Az­zal is baj van, ha va­la­ki Dá­vid-csil­la­got vagy ke­resz­tet akaszt a nya­ká­ba? Mi a prob­lé­ma a pi­ros-fe­hér-zöld kar­kö­tő­vel?

Az ve­le a prob­lé­ma, hogy né­hány vá­lasz­tá­si kam­pán­­nyal ez­előtt a Fi­desz ki­sa­já­tí­tot­ta és párt­jel­vénnyé deg­ra­dál­ta a ko­kár­dát, s ve­le min­den pi­ros-fe­hér-zöld jel­vényt, ki­tű­zőt, kar­kö­tőt, mü­tyürt.

A szo­ci­a­lis­ta párt­el­nök, Mes­ter­­házy At­ti­la csuk­ló­ján is pi­ros-fe­hér-zöld fo­nott sza­lag lifeg.

Van ott MSZP-s szil­ikon is. Ő így til­ta­ko­zik a ki­sa­já­tí­tás el­len. Ám ha ma a vil­la­mo­son nem­ze­ti­szín szil­ikont lá­tunk egy ka­pasz­ko­dó ké­zen, biz­to­sak le­he­tünk ben­ne, hogy har­cos fideszesben, eset­leg ra­di­ká­lis if­jú­ban foly­ta­tó­dik az a vég­tag. De tér­jünk vis­­sza a feketei de­fi­ní­ci­ó­ra. Ami­vel, mint meg­tud­tuk, ön­ma­gá­ban sem­mi baj. Csak­hogy a jel­zett kri­té­ri­u­mot sze­mé­lye­sen Fe­ke­te ér­tel­me­zi az MMA élén, és jár el szel­le­mé­ben. Az a Fe­ke­te, aki­nek még a Fi­desz ki­ne­vez­te Gu­lyás Gá­bor sem volt elég nem­ze­ti a Mű­csar­nok élén. Em­lé­ke­ze­tes: on­nan a konf­lik­tus, hogy egy Gu­lyás ál­tal meg­ál­mo­dott Makovecz-kiállítást Fe­ke­te nem ta­lált elég heroizálónak.

Tény­leg en­­nyit kell ne­künk Fe­ke­te Györ­gyön la­men­tál­nunk?

Fe­ke­te szin­te a sem­mi­ből a ma­gyar kul­tu­rá­lis ve­ze­tés egyik fő alak­ja lett.

Tú­loz.

Or­bán alatt „ket­tős ha­ta­lom” ala­kult ki a ma­gyar kul­tú­rá­ban. Egyet­­ért?

Nem ala­kult ki ket­tős ha­ta­lom.

Lé­te­zik a ha­gyo­má­nyos mi­nisz­te­ri­á­lis rend­szer a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap­pal az ol­da­lán, és lé­te­zik ez az An­tall-kor­mány ide­jén ala­kult ma­szek tár­sa­ság, ami hos­­szú Csip­ke­ró­zsi­ka-álom után vá­rat­la­nul az orbáni grá­nit­al­kot­mány­ba szerv­ült, mi­nisz­ter­el­nö­ki hát­szél­lel ma­gá­hoz ra­gad­ta a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­á­hoz tar­to­zó Szé­che­nyi Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia jo­go­sít­vá­nya­it, „nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség” alap­ján oszt tag­sá­got s ve­le ál­la­mi for­rás­ból szár­ma­zó apa­názst a mű­vész­vi­lág­ban. Rá­adá­sul ka­pott né­hány ál­la­mi in­gat­lant, köz­tük a Mű­csar­no­kot. Mi ez, ha nem kul­tu­rá­lis ket­tős ha­ta­lom?

A ma­gyar mű­vész­tár­sa­da­lom le­he­tő­sé­get ka­pott ar­ra, hogy le­gyen egy köz­tes­tü­le­te, ami kel­lő köz­for­rás­sal erő­sít­ve ké­pes önál­ló­an, hosszú tá­von el­lát­ni bi­zo­nyos, az ál­lam ál­tal is he­lye­selt fel­ada­to­kat.

Nem a ma­gyar mű­vész­tár­sa­da­lo­mé, ha­nem egy erő­sen pár­tos tár­sa­sá­gé e kegy.

A tes­tü­let el­nö­két je­len pil­la­nat­ban Fe­ke­te György­nek hív­ják. Le­het, hogy húsz év múl­va nem ő lesz az el­nök.

És? A ket­tős ha­ta­lom ez eset­ben sem vál­to­zik. A Ma­gyar Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia irá­nyult­sá­ga nem lesz más, hi­szen Fe­ke­te és csa­pa­ta vá­lo­gat­ja ös­­sze a tag­sá­got, s ha Fe­ke­te nyug­ál­lo­mány­ba vo­nul, az utód­ját ez a tag­ság vá­laszt­ja majd. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a Mű­csar­nok gaz­dá­ja és ka­pu­őre, a ma­gyar kép­ző­mű­vé­szek két­har­ma­dos al­kot­mány ál­tal vé­dett el­ső szá­mú fi­nan­szí­ro­zó­ja meg­ma­rad vér­kon­zer­va­tív­nak az idők vé­ge­ze­té­ig, de leg­alább­is egy ba­los két­har­ma­dig. Ez nem kor­rekt.

Sem­mi sem tart az idők vé­ge­ze­té­ig, a kom­mu­niz­mus is ös­­sze­om­lott. Ha va­la­ki azt hi­szi, hogy a hu­szon­egye­dik szá­zad­ban ural­ko­dó­vá te­he­tő egyet­len ér­ték­rend akár a mű­vé­szet­ben, akár má­sutt, az nem ér­ti a vi­lá­got, s le­he­tet­len­re vál­lal­ko­zik. Ma öt perc alatt mém le­het az em­ber­ből. El­ké­pesz­tő tem­pó­ban ala­kul át a nyil­vá­nos­ság szer­ke­ze­te, lo­gi­ká­ja, mely­ben az egy­pó­lu­sú kul­túr­po­li­ti­ka élet­kép­te­len. Ez még ak­kor is igaz, ha az ál­lam bi­zo­nyos ügye­ket, irány­vo­na­lat hang­sú­lyo­san tá­mo­gat. Egyéb­ként nem vol­tam elé­ge­dett a Mű­csar­nok­kal, az el­múlt húsz év­ben most elő­ször, a Gu­lyás-érá­ban lát­tam fan­tá­zi­át a ve­ze­tés kon­cep­ci­ó­já­ban.

Még­sem tud­ta meg­vé­de­ni Gu­lyást. Amúgy a kul­tú­ra­fi­nan­szí­ro­zás­ban mű­kö­dik az an­nak ide­jén Szőcs ki­ta­lál­ta 3F?

Az mi­cso­da?

Fi­nan­szí­ro­zan­dó, fe­lejt­he­tő, fe­lej­ten­dő.

Ja, igen… Sze­rin­tem, ami ér­ték, tá­mo­gat­ni kell, füg­get­le­nül at­tól, hogy ta­lál­ko­zik-e a dön­tés­ho­zó sze­mé­lyes íz­lé­sé­vel. Meg­jegy­zem, Klebelsberg és Hóman Bá­lint is így gon­dol­ko­dott.

A Fi­desz-kor­mány a ne­ki tet­sző mű­vé­sze­tet, mű­vé­sze­ket tá­mo­gat­ja pénz­zel, ki­tün­te­tés­sel, po­zí­ci­ó­val. És ugyan­ez te­szi a saj­tó­ban is.

Mond­jon rá pél­dát!

A Mű­csar­nok az MMA-s vo­na­lé, ki­ve­séz­tük. A mé­di­á­ban még bru­tá­li­sabb a vál­tás. Ott a rend­szer­vál­tás óta mű­kö­dött a so­kat és jog­gal át­ko­zott het­ven-har­minc: az ak­tu­á­lis kor­mán­­nyal szim­pa­ti­zá­ló saj­tót rend­re ki­töm­te hir­de­té­sek­kel az ál­lam meg az államközeli cé­gek se­re­ge, de azért a túl­ol­dal­nak is ju­tott an­­nyi, hogy éhen ne hal­jon. A 2010-es két­har­mad ezt az al­kut is fö­lül­ír­ta, ma min­den rek­lám- és tá­mo­ga­tá­si pénz jobb­ra megy.

Mar­kán­san el kell vá­lasz­ta­ni bi­zo­nyos gaz­da­sá­gi ér­de­ke­ket a kul­tú­ra és a saj­tó or­ga­ni­kus mű­kö­dé­sé­től.

Ért­sük ezt úgy, hogy nem azért tol az ál­lam pénzt a job­bos la­pok­ba, hogy be­fo­lyá­sol­ja a köz­vé­le­ményt, ha­nem az „üz­let” mi­att?

Én ezt nem mond­tam, de ért­he­ti így is. Jo­ga van sza­ba­don ér­tel­mez­ni a ki­je­len­té­se­i­met.

Va­gyis nem a lap az ér­de­kes, ha­nem az, hogy mi­nél több csa­tor­nán le­hes­sen hiz­lal­ni a ba­rá­ti vál­lal­ko­zó­kat.

Ez már egé­szen sa­já­tos ér­tel­me­zés. In­kább úgy igaz, hogy a Fi­desz kö­ze­lé­ben is ta­lál­ni vál­lal­ko­zó­kat, akik a két év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­ta­ik alap­ján al­kot­nak vé­le­ményt a mé­di­á­ról. Meg­le­het, kö­zü­lük né­há­nyan olyan te­rek­ben gon­dol­kod­nak, ame­lyek el­fog­la­lá­sa a ki­lenc­ve­nes évek­ben va­ló­ban stra­té­gi­ai di­a­dal­nak szá­mí­tott vol­na. Ma vi­szont leg­föl­jebb pirruszi győ­zel­met hoz­hat­nak, hi­szen ro­ha­mo­san csök­ken a ha­gyo­má­nyos saj­tó sze­re­pe. A hoz­zánk kö­tő­dő Na­gyí­tás cí­mű kul­tu­rá­lis lap is meg­bu­kott, be­zárt. Pe­dig már az in­du­lás­nál szól­tam, hogy ne pa­pír­ala­pú mé­di­u­mot csi­nál­ja­nak, ha­nem egy pro­fi netes fe­lü­let­re for­dít­sák a pénzt. Hoz­ha­tom a sa­ját pél­dá­mat? Nyolc­éves ko­rom óta ol­va­som a saj­tót. Elő­ször a Dör­mö­gő Dö­mö­tör­re be­szél­tem rá a szü­le­i­met, ne­gye­di­kes ál­ta­lá­nos is­ko­lás ko­rom­ban pe­dig már négy la­pot já­rat­tak ki­fe­je­zet­ten ne­kem édes­apá­mék, köz­tük a ma már meg­mo­so­lyog­ta­tó, Irány­tű cí­mű út­tö­rőúj­sá­got. Egye­te­mis­ta ko­rom­ban négy na­pi­la­pot do­bott be hoz­zám a pos­tás – a Ma­gyar Nem­ze­tet, a Na­pi Ma­gyar­or­szá­got, a Nép­sza­bad­sá­got és a Fej­ér Me­gyei Hír­la­pot –, to­váb­bá négy he­ti­la­pot és szá­mos iro­dal­mi pe­ri­o­di­kát. Az­tán ma­gam ala­pí­tot­tam má­so­kat szem­lé­ző iro­dal­mi ma­ga­zint, és on­nan­tól min­den hó­nap­ban több tu­cat to­váb­bi új­sá­got néz­tem át. Most vi­szont ott tar­tok, hogy idén ja­nu­ár el­se­jé­vel le­mond­tam az utol­só nyom­ta­tott ter­mé­ket, a Fej­ér Me­gyei Hír­la­pot, amit az el­múlt pár év­ben is csu­pán mély­sé­ges ha­gyo­mány­tisz­te­let­ből já­rat­tam.

Mi kö­vet­ke­zik eb­ből?

Az, hogy el le­het fog­lal­ni a saj­tót, de sem­mi ér­tel­me. Egy­re töb­ben ki­zá­ró­lag a netről tá­jé­ko­zód­nak, a leg­na­gyobb la­po­kat is töb­ben ol­vas­sák online, mint pa­pí­ron. Én is ab­ba a cso­port­ba tar­to­zom, amely­nek tag­jai na­pon­ta tíz­szer is meg­né­zik okostelefonjukon a ked­venc internetes ol­da­la­i­kat. Rá­adá­sul tíz cikk­ből nyol­cat úgy ol­va­sok el, hogy a Facebookon aján­lot­ta va­la­me­lyik is­me­rő­söm. Je­len­leg a ha­ta­lom ré­sze­se va­gyok, így kön­­nyen hasz­nál­hat­nám a sa­ját cél­ja­im­ra azon me­cha­niz­mu­so­kat, csa­tor­ná­kat, ame­lyek­ről ön be­szél, még­sem te­szem. Ha­nem in­kább blogot írok, és hi­va­ta­los Facebook-oldalt töl­tök. Ez nem sze­rep, nem azért csi­ná­lom, hogy de­monst­­rál­jam az online szfé­ra mindenekfelettiségét, ha­nem mert tu­dom, hogy ez a jö­vő. És mert tu­dom, hogy a szá­mom­ra el­éren­dő po­li­ti­kai cél­kö­zön­ség is így kö­ze­lít­he­tő meg.

Vi­lá­gos, a net sza­bad fe­lü­let, de ott sem mind­egy, hogy két­fős szer­kesz­tő­ség ké­szít la­pot há­rom lel­ke­sen éhe­ző kül­sős­sel, nul­la hir­de­tés­sel, né­mi So­ros-pénz­zel in­fú­zi­óz­va, vagy har­minc bel­sős gyárt­ja a hí­re­ket, és min­den kat­tin­tás­ra jut há­rom kor­mány­za­ti hur­rá-rek­lám. Nem ki­csit lejt a pá­lya.

Sze­rin­tem nincs tö­rek­vés a kul­tú­ra s ben­ne a saj­tó egy­irá­nyú­vá szű­kí­té­sé­re, de ha len­ne is, nem len­ne olyan egy­sze­rű ügy, mint ahogy ön vá­zol­ja. Már csak azért sem, mert a Fi­desz ret­ten­tő­en ösz­­sze­tett szer­ve­zet. És eb­ben a nép­pár­ti struk­tú­rá­ban, be­le­ért­ve a hát­or­szá­got és a hold­ud­vart is, azok­nak a prog­res­­szí­ven gon­dol­ko­dó kon­zer­va­tí­vok­nak is meg­van a he­lyük, akik kö­zé én is tar­to­zom.

Comments

kommentek

Cimkék: ,