Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 február Interjú


„Bezárkózásban, falak és korlátok építésében látják a biztonságot” – Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével beszélget J. Győri László

Egy hét­tel a pá­ri­zsi me­rény­le­tek és né­hány nap­pal Or­bán Vik­tor­nak a gaz­da­sá­gi menekültekrol tett nyi­lat­ko­za­ta után be­szél­ge­tünk. Én több­szö­ri ol­va­sás után is tö­ké­le­te­sen in­ko­he­rens­nek és el­lent­mon­dá­sos­nak tar­tom, amit Or­bán mon­dott. Ön 1995, te­hát egye­te­mis­ta ko­ra óta dol­go­zik a Hel­sin­ki Bi­zott­ság­nál, amely­nek 2007 óta társ­el­nö­ke, és részt vesz az Eu­ró­pai Me­ne­kült­ügyi Ta­nács mun­ká­já­ban is. Az ön szak­mai hát­te­ré­vel, a me­ne­kült­ügy és a bevándorláspolitika ös­­sze­füg­gé­se­i­ben ho­gyan értelmezhetoek a mi­nisz­ter­el­nök sza­vai?

– A nyi­lat­ko­zat va­ló­ban in­ko­he­rens, és sem­mi­fé­le kap­cso­ló­dá­sa nincs a va­ló­ság­hoz. Mi is úgy érez­tük, hogy mi­nél több­ször ol­vas­suk a szö­ve­get, an­nál ke­vés­bé ért­jük. Mind­azo­nál­tal ja­vá­ra írom, hogy a fo­gal­ma­kat ez­út­tal he­lye­sen hasz­nál­ta, ami elõ­re­lé­pés, mert amit a nyár vé­gén a ma­gyar nagy­kö­ve­tek ér­te­kez­le­tén mon­dott, még en­nél is ku­szább volt. Ott az egyik részt­ve­võ – nyil­ván tel­je­sen spon­tán mó­don – fel­állt, és meg­kér­dez­te, mi a te­en­dõ ez­zel a nagy mig­rá­ci­ó­val. A mi­nisz­ter­el­nök meg­nyi­lat­ko­zá­sa ak­kor is elég nagy port vert fel. Ak­kor si­ke­rült a nem­zet­kö­zi jog­gal és az er­kölc­­csel tel­jes el­lent­mon­dás­ban ál­ló dol­go­kat mon­da­nia, ami­kor ki­je­len­tet­te, ide me­ne­kül­tek se jöj­je­nek. Ez­zel so­kunk fel­há­bo­ro­dá­sát ki­vív­ta. Most leg­alább nem ke­ver­te ös­­sze a me­ne­kül­te­ket és a be­ván­dor­ló­kat, ami­kor azt mond­ta, hogy a me­ne­kül­tek­nek meg kell ad­nunk, ami jár.

– Azért er­rõl mást nem is igen mond­ha­tott vol­na…

– Nem. Bár azért mond­hat­ta vol­na pél­dá­ul azt, amit a szí­ri­ai me­ne­kül­tek be­fo­ga­dá­sa kap­csán Joa­chim Gauck né­met el­nök és Angela Merkel kan­cel­lár is ki­emelt: hogy Né­met­or­szág­nak be­fo­ga­dóbb­nak kell len­nie. Szó­val te­he­tett vol­na õ is egy to­le­rán­sabb, em­pa­ti­ku­sabb nyi­lat­ko­za­tot. Ma­gyar­or­szág vál­lal­hat­na több fe­le­lõs­sé­get, és le­het­ne szo­li­dá­ri­sabb. A már Ma­gyar­or­szá­gon lé­võ gaz­da­sá­gi migránsokról azt mond­ta, hogy rend­ben, ma­rad­hat­nak, de aki a jö­võ­ben tá­vol­ról ké­szül ide, az jobb, ha nem jön. Va­ló­ban el­lent­mon­dá­sos, hogy mi­ért van rend­ben, aki már itt van, és mi­ért nincs rend­ben, aki csak most ké­szül jön­ni. Mi­ért gya­nú­sabb és ve­szé­lye­sebb, aki hol­nap ér­ke­zik? Or­bán a pá­ri­zsi me­rény­le­tek­ben és a ter­ror­ve­szély­ben meg­lát­ta a kí­nál­ko­zó al­kal­mat, hogy po­li­ti­kai és szak­po­li­ti­kai irány­mu­ta­tást ad­jon. Nem új, amit mon­dott. Nem­csak azért, mert már a nyár vé­gén is el­hang­zott ha­son­ló, ha­nem azért, mert a kor­mány­za­ti po­li­ti­ká­ban jó ide­je ta­pasz­tal­juk ezt a be­zár­kó­zó, a biz­ton­sá­got fa­lak és kor­lá­tok épí­té­sé­ben lá­tó gon­dol­ko­dást. A ma – kü­lö­nö­sen a kül­föl­di­ek­kel kap­cso­lat­ban – ural­ko­dó „rend­vé­del­mi” szem­lé­let min­dig is jel­le­mez­te a ma­gyar mig­rá­ci­ós po­li­ti­kát, így azo­kat a kor­sza­ko­kat is, ame­lyek­ben Pin­tér Sán­dor volt a bel­ügy­mi­nisz­ter. A rend­vé­de­lem szem­pont­ja meg­elõz min­den gaz­da­sá­gi, tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai, szo­ci­á­lis, se­gé­lye­zé­si, szo­li­da­ri­tá­si szem­pon­tot.

– Azért itt eu­ró­pai je­len­ség­rõl van szó. Az ön ál­tal pél­da­ként fel­ho­zott, amúgy sok­kal to­le­rán­sabb Né­met­or­szág­ban is ta­pasz­tal­ni ha­son­ló­kat. Ugyan­ak­kor haj­la­mos va­gyok eb­be a nagy be­zár­kó­zás­ba be­le­lát­ni azt is, hogy a Fi­desz ve­ze­té­se és sze­mé­lye­sen Or­bán el­sõ ge­ne­rá­ci­ós vi­dé­ki ér­tel­mi­sé­gi, aki nem ér­zi jól ma­gát, sõt ki­mon­dot­tan bi­zony­ta­la­nul mo­zog a nem­zet­kö­zi te­re­pen.

– Köz­hely, de a tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok is azt tá­maszt­ják alá, hogy az em­ber sze­mé­lyes él­mé­nyei, ta­pasz­ta­la­tai meg­ha­tá­roz­zák a vi­lág­né­zet­ét. Mi­nél töb­bet ta­lál­ko­zunk más­faj­ta em­be­rek­kel, an­nál köny­­nyeb­ben fe­dez­zük föl, hogy több ben­nünk a kö­zös, mint az el­té­rõ vo­nás, és an­nál kön­­nyeb­ben fo­gad­juk el, hogy lé­te­zik jö­vés-me­nés, rá­adá­sul hogy ez akár jó is le­het. Va­ló­ban, a nagy­vá­ros­ban élõk ál­ta­lá­ban el­fo­ga­dób­bak, mint a ki­sebb te­le­pü­lé­sek la­kói. A köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­si ered­mé­nyek azt mu­tat­ják, hogy a bu­da­pes­ti­ek el­fo­ga­dób­bak, mint a ve­lük azo­nos tár­sa­dal­mi mu­ta­tók­kal ren­del­ke­zõ vi­dé­ki­ek. Ezért is van, hogy – Or­bán sza­va­i­val szól­va – a mi­énk­tõl el­té­rõ kul­tu­rá­lis hát­te­rû me­ne­kül­tek Bu­da­pes­ten job­ban ér­zik ma­gu­kat. A Blaha Luj­za té­ren né­hány af­ri­kai srác lát­vá­nya min­den­na­pos. Egy kis­vá­ros­ban nem az. Pes­ten te­hát ki­sebb a va­ló­színûsége, hogy diszk­ri­mi­nál­ják, ne­tán veg­zál­ják õket. De vis­­sza­tér­ve Or­bán­ra, ez a ki­je­len­té­se va­ló­ban ext­rém, ám egy Eu­ró­pa-szer­te lé­te­zõ, xenofób, ki­re­kesz­tõ han­gu­lat ér­he­tõ tet­ten ben­ne. Ez a han­gu­lat ta­lán már 2001 szep­tem­be­re óta, de a vál­ság óta min­den­kép­pen erõ­sö­dik. A Hel­sin­ki Bi­zott­ság tag­ja egy eu­ró­pai fó­ku­szú, ci­vil­szer­ve­ze­tek­bõl ál­ló nagy er­nyõ­szer­ve­zet­nek, az Eu­ró­pai Me­ne­kült­ügyi Ta­nács­nak. Va­la­mi­kor a ki­lenc­ve­nes évek vé­ge fe­lé ke­rül­tünk ve­le kap­cso­lat­ba. A szer­ve­zet min­den év­ben ülé­se­zik, és min­den év­ben el­hang­zik az a meg­ál­la­pí­tás, hogy a hely­zet Eu­ró­pá­ban egy­re ros­­szabb. Alig­ha­nem lé­te­zik egy ön­ger­jesz­tõ per­cep­ció is. Bez­zeg a nyolc­va­nas és a ki­lenc­ve­nes évek­ben mi­lyen be­fo­ga­dók vol­tak az em­be­rek… Bez­zeg a dél­szláv há­bo­rú ide­jén mi­lyen be­fo­ga­dók vol­tak…

– Is­ten lát­ja a lel­kem, nem sze­ret­nék én túl so­kat fog­lal­koz­ni Or­bán Vik­tor pszi­ché­jé­vel, de na­gyon ér­de­kel, mi le­het az õ kül­föl­di­ek­kel kap­cso­la­tos egy­re ra­di­ká­li­sabb irány­vál­tá­sa mö­gött. A nem­zet­kö­zi visz­­sza­uta­sí­tás, amit azért ne­héz le­het el­vi­sel­nie, vagy az, hogy így, ez­zel a szó­lam­mal sze­ret­né el­csá­bí­ta­ni a Job­bik sza­va­zó­it?

– Azt azért lát­nunk kell, hogy ez­zel je­len­tõs sza­va­zói cso­port­nak im­po­nál. Az üze­net kön­­nyû­szer­rel de­kó­dol­ha­tó, emészt­he­tõ, és van rá igény. Ki­vá­ló­an al­kal­mas üze­net az ide­gen­gyû­lö­lõk­nek. Akik nem ok­vet­le­nül jobb­ol­da­li­ak. Saj­nos nem­csak a jobb­ol­da­lon, ha­nem a bal­ol­da­lon is bõ­sé­ge­sen van­nak ide­gen­el­le­nes sza­va­zók. A „kül­föl­di­ek Ma­gyar­or­szá­gon” kér­dés­kör­ben – a ci­gá­nyok­kal kap­cso­la­tos elõ­í­té­le­tek­hez ha­son­ló­an – köz­meg­egye­zés van. Er­rõl ke­vés szó esik, ezért is tûnt olyan sok­ko­ló­nak, hogy Or­bán elõ­vet­te a té­mát.

– Vol­ta­kép­pen hány em­ber­rõl van szó, ami­kor a Ma­gyar­or­szá­gon élõ kül­föl­di­ek­rõl be­szé­lünk? Még jól em­lék­szem, ami­kor a nyolc­va­nas évek vé­gén, a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén jöt­tek az el­sõ kí­na­i­ak, aki­ken el­sõ pil­lan­tás­ra lát­szik, hogy nem ma­gya­rok, ezért vol­tak fel­tû­nõ­ek, de azért olyan na­gyon so­kan õk sin­cse­nek Ma­gyar­or­szá­gon.

– A kí­na­i­ak­nál a gaz­da­sá­gi mig­rá­ció fõ moz­ga­tó­ru­gó­ja a von­zó be­fek­te­té­si kör­nye­zet volt. Ami­kor a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén hir­te­len nagy szám­ban meg­je­len­tek ná­lunk, kez­det­ben még ví­zum­men­tes­sé­get is él­vez­tek. Akik ak­kor jöt­tek, ja­va­részt kí­nai ál­la­mi cé­gek kép­vi­se­lõi vol­tak. Ma­gyar­or­szá­gon ak­kor a jo­gi kör­nye­zet ösz­tö­nöz­te a vál­lal­ko­zást, rá­adá­sul in­nen vi­szony­lag kön­­nyen el­ju­tot­tak Eu­ró­pa töb­bi ré­szé­be. Ké­sõbb szi­go­rí­tot­ták a ví­zum­szer­zést és a tar­tóz­ko­dá­si en­ge­dé­lye­ket, a gaz­da­ság pe­dig már nem volt olyan pör­gõs, úgy­hogy men­tek is to­vább. A kí­na­i­ak üz­let­em­be­rek, ke­res­ke­dõk, akik oda men­nek, aho­vá a leg­job­ban meg­éri men­ni­ük. Szá­muk Ma­gyar­or­szá­gon má­ra na­gyon le­csök­kent, alig 13 ez­ren le­het­nek most. Vi­et­nam­ból töb­ben van­nak. Ma­gyar­or­szá­gon a KSH friss ada­tai alap­ján ös­­sze­sen 140 ezer kül­föl­di ál­lam­pol­gár él, 72 szá­za­lé­kuk eu­ró­pai. Rá­juk nem vo­nat­koz­hat az, amit Or­bán mond, hi­szen egy­fe­lõl a kul­tu­rá­lis hát­te­rük nem kü­lön­bö­zik je­len­tõ­sen a ma­gya­ro­ké­tól, más­fe­lõl pe­dig az õ sza­bad moz­gá­su­kat sem­mi­kép­pen sem le­het kor­lá­toz­ni, hi­szen ar­ra az EU-ál­lam­pol­gár­ok sza­bad moz­gá­sá­ról szó­ló sza­bá­lyok ér­vé­nye­sek.

– Ang­li­á­ban ép­pen most akar­ják vis­­sza­szo­rí­ta­ni a ke­let-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lást.

– Igen, de ezt ott is csak a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer­hez va­ló hoz­zá­fé­rés szi­go­rí­tá­sá­val akar­ják el­ér­ni, már ha egy­ál­ta­lán el tud­ják ér­ni. Ma­gyar­or­szá­gon te­hát mind­ös­­sze kö­rül­be­lül 40 ezer em­ber érin­tett ab­ban, amit Or­bán mond. Ez már ön­ma­gá­ban is na­gyon ke­vés, kü­lö­nö­sen pe­dig ak­kor, ha tud­juk, hogy eb­be a 40 ezer­be a tá­vol-ke­le­ti­ek mel­lett be­le­tar­toz­nak az ame­ri­ka­i­ak és a ka­na­da­i­ak is. És eb­ben a szám­ban ugyan­úgy ben­ne van­nak a Su­zu­ki gyár ve­ze­tõi, mint a csa­lád­tag­ként „har­ma­dik or­szá­gok­ból”, va­gyis az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül­rõl ér­ke­zett em­be­rek.

– Ho­gyan ala­kult a me­ne­kül­tek szá­ma? A na­pok­ban az interneten ol­vas­tam egy cik­ket, amely sze­rint az el­múlt idõ­szak­ban na­gyon so­kan ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág­ra. En­nek – gon­do­lom – az le­het az oka, hogy a me­ne­kü­lõk itt lé­pik át a schengeni ha­tárt.

– A dél­szláv há­bo­rú után Ma­gyar­or­szá­gon éven­te 2500-3500, de leg­fel­jebb 4000 em­ber kért me­ne­kült­jo­got. Ezek­nek az em­be­rek­nek je­len­tõs ré­sze az­tán to­vább is uta­zott.

– Mi­u­tán meg­kap­ták a me­ne­kült-stá­tuszt?

– Nem, so­kan még elõt­te, a me­ne­kült­ügyi el­já­rás alatt. Ez ad­dig tar­tott, amíg a me­ne­dék­ké­rõ­ket be nem kezd­ték zár­ni.

– Ez mi­kor kez­dõ­dött?

– Ez saj­nos min­dig is így volt. Elõ­ször „ide­gen­ren­dé­sze­ti õri­zet­be” vet­ték õket, 2013 nya­ra óta pe­dig „me­ne­kült­ügyi õri­zet­ben” le­het tar­ta­ni a me­ne­dék­ké­rõ­ket.

– Men­­nyi­re fe­lel meg ez az uni­ós gya­kor­lat­nak?

– Az in­téz­mény má­sutt is lé­te­zik, de a ma­gyar gya­kor­lat jó­val ke­mé­nyebb az eu­ró­pai át­lag­nál, pél­dá­ul akár hat hó­na­pig is tart­hat.

– Így akar­ják el­ven­ni a ked­vü­ket a me­ne­dék­ké­rés­tõl, vagy egy­sze­rû­en csak xenofóbok a ma­gyar ha­tó­sá­gok?

– Auszt­ria és Né­met­or­szág, de a töb­bi uni­ós or­szág is fel­lép a me­ne­dék­ké­rõk to­vább­ván­dor­lá­sa el­len, és nagy a nyo­más a kül­sõ ha­tá­ro­kat õr­zõ tag­ál­lam­okon, hogy tart­sák tá­vol az ir­re­gu­lá­ris migránsokat.

– Né­met­or­szág­ban egy­re han­go­sab­bak az ide­gen­el­le­nes han­gok, a jobb­ol­da­li pár­tok pe­dig egy­re erõ­seb­ben kö­ve­te­lik a me­ne­dék­ké­ré­sek gyors el­bí­rá­lá­sát és azok ki­zsup­po­lá­sát, akik nem kap­ják meg a stá­tuszt.

– Ez ön­ma­gá­ban szak­ma­i­lag in­do­kolt is. Tisz­tes­sé­ges és gyors el­já­rás­ra van szük­ség. Nem jó bi­zony­ta­lan­ság­ban tar­ta­ni az em­be­re­ket. És a ha­tó­sá­gok szem­pont­já­ból az sem jó, ha a dön­tés­re hos­­szan vá­ra­ko­zó me­ne­dék­ké­rõk el­kez­de­nek gyö­ke­ret eresz­te­ni. Ös­­sze­há­za­sod­nak az il­le­tõ or­szág va­la­mely pol­gá­rá­val, vagy a gye­re­kek is­ko­lá­ba kez­de­nek jár­ni, va­gyis nem le­het már olyan gyor­san, kön­­nyen el­tá­vo­lí­ta­ni õket az or­szág­ból, hi­szen a ki­ala­kult csa­lá­di kap­cso­la­tok szét­sza­kí­tá­sa sér­te­né az em­be­ri jo­go­kat. Po­zi­tív dön­tés ese­tén pe­dig gyor­san el le­het kez­de­ni a me­ne­kül­tek in­teg­rá­ci­ó­ját. Ma­gyar­or­szá­gon egyéb­ként eu­ró­pai uni­ós mér­cé­vel mér­ve gyor­san meg­szü­let­nek a me­ne­kült­ügyi dön­té­sek. Egy bo­nyo­lul­tabb eset is nyolc-ki­lenc hó­nap, de leg­fel­jebb egy év alatt le­zá­rul.

– Ad­dig pe­dig õri­zet­ben tart­ják õket?

– No­ha en­nek ki­vé­te­les­nek, vég­sõ esz­köz­nek kel­le­ne len­nie, ma­nap­ság a me­ne­dék­ké­rõk kö­zül 300-an õri­zet­ben van­nak. A me­ne­kült­ügyi õri­zet dek­la­rált cél­ja, hogy az il­le­tõ ne tûn­jön el a ha­tó­sá­gok elõl, így meg­aka­dá­lyoz­zák a to­vább­ván­dor­lást, de két­ség­te­le­nül ben­ne van az el­ret­ten­tõ szán­dék is, hogy má­sok ne akar­ja­nak ide­jön­ni. A gya­kor­lat­ban azt lát­juk, hi­á­ba for­dí­ta­nak rá ren­ge­teg pénzt, az el­ret­ten­tés nem mû­kö­dik, a krí­zi­sek elõl to­vább­ra is me­ne­kül­ni fog­nak az em­be­rek. Több he­lyen nyi­tott be­fo­ga­dóál­lo­má­so­kon he­lye­zik el a ké­rel­me­zõ­ket: Deb­re­cen­ben, Vámossza­ba­di­ban, Bics­kén, és épp most nyílt a Sze­ged­hez kö­ze­li Nagy­fán is ilyen tá­bor. Ez­zel pár­hu­za­mo­san azon­ban lé­tez­nek a me­ne­kült­ügyi õri­zet cél­ját szol­gá­ló in­téz­mé­nyek, ahol fog­dá­ban tart­ják az em­be­re­ket.

– Nem hagy­tam, hogy el­mond­ja, ho­gyan ala­kul­tak a szá­mok.

– 2013 ele­jén nagy nem­zet­kö­zi nyo­más­ra meg­vál­toz­tak a ma­gyar jog­sza­bály­ok: aki­ket ko­ráb­ban ide­gen­ren­dé­sze­ti õri­zet­be vet­tek, at­tól kezd­ve nem le­he­tett, hi­szen a me­ne­dék­ké­rõk le­gá­li­san ér­kez­tek az or­szág­ba. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság ki­fo­gá­sol­ta a ma­gyar gya­kor­la­tot, kis hí­ján kö­te­le­zett­ség­sze­gé­si el­já­rás in­dult el­le­nünk. Az ENSZ Me­ne­kült­ügyi Fõ­biz­tos­sá­ga és szá­mos kül­föl­di ci­vilszer­ve­zet is kri­ti­zál­ta, hogy ag­gasz­tó kö­rül­mé­nyek kö­zött fog­va tar­tunk olya­no­kat, akik vé­de­le­mért ér­kez­tek ide. Ezért so­ka­kat ki­en­ged­tek az idegen­ren­dé­sze­ti õri­zet­bõl, il­let­ve nem vet­tek úja­kat õri­zet­be. Ezt kö­ve­tõ­en na­gyon sok új me­ne­dék­ké­rõ ér­ke­zett, köz­tük olya­nok is, akik­nek sem­mi okuk nem volt me­ne­kült­stá­tuszt kér­ni. Ko­szo­vó­ból pél­dá­ul több ezer al­bán jött, akit Né­met­or­szág­ból ko­ráb­ban már ha­za­küld­tek, és most új­ra sze­ren­csét akart pró­bál­ni.

– Õk len­né­nek a gaz­da­sá­gi mig­rán­sok?

– Pon­to­san. Aki­ket a saj­tó il­le­gá­lis gaz­da­sá­gi migránsoknak vagy gaz­da­sá­gi me­ne­kül­tek­nek hív. Õk azok, akik le­gá­lis be­ván­dor­lá­si le­he­tõ­sé­gek hí­ján a me­ne­kült­ügyi kis­ka­puk ki­hasz­ná­lá­sá­val pró­bál­koz­nak egy jobb élet re­mé­nyé­ben Nyu­gat­ra jut­ni. 2013-ban ke­vés hí­ján 19 ezer em­ber kért me­ne­kült­stá­tuszt Ma­gyar­or­szá­gon, ami az elõ­zõ év 2100-as szá­má­hoz ké­pest rob­ba­nás­sze­rû nö­ve­ke­dés. A be­ván­dor­lá­si hi­va­tal fõ­igaz­ga­tó­já­nak mi­na­pi saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­ján hal­lot­tam a ta­va­lyi szá­mot: 2014-ben 42 777-en kér­tek me­ne­kült­stá­tuszt. Kö­zü­lük a fe­le be­ad­ta a me­ne­kült­ké­rel­mét, és már ment is to­vább. A ké­rel­me­zõk több­sé­gük­ben ko­szo­vó­i­­ak és szí­rek. So­kan ér­kez­nek Af­ga­nisz­tán­ból is. A 20 és fél ezer ér­de­mi dön­tés­bõl öt­száz­nál alig va­la­mi­vel töb­ben kap­tak nem­zet­kö­zi vé­del­met, te­hát me­ne­kült­stá­tuszt és ol­tal­ma­zotti stá­tuszt. Sok el­já­rás még nem zá­rult le, de na­gyon sok el­uta­sí­tó ha­tá­ro­zat szü­le­tett.

– Ezek sze­rint az, amit Or­bán mond, gya­kor­la­ti­lag le­fe­di a ma­gyar­or­szá­gi gya­kor­la­tot.

– Így van, sze­rin­tem a je­len­le­gi sza­bá­lyo­zás is na­gyon szi­go­rú. A me­ne­kült­ügy­ben min­den­kép­pen. Bár ezen a te­rü­le­ten a szi­go­rú eu­ró­pai jo­gi kör­nye­zet­nek is meg kell fe­lel­ni. A me­ne­kült­ügyi dön­tés nem tel­je­sen diszk­re­ci­o­ná­lis, mert az uni­ós jog is pon­to­san meg­ha­tá­roz­za, ho­gyan kell fo­gad­ni a me­ne­dék­ké­rõ­ket, és kit kell me­ne­kült­nek te­kin­te­ni, ki­nek kell oltalmazotti stá­tuszt biz­to­sí­ta­ni. Lát­ha­tó, hogy az il­le­té­ke­se­ken na­gyon nagy az ügy­te­her, és a dön­tés­ho­za­ta­li el­já­rás mi­nõ­sé­ge is rom­lik. Ez­zel együtt pél­dá­ul azok a szí­rek, akik itt ki­vár­ják a dön­tést, min­den­kép­pen meg­kap­ják az oltalmazotti stá­tuszt, né­ha a me­ne­kült­stá­tuszt is. Sen­kit sem kül­de­nek vis­­sza a pol­gár­há­bo­rú­ba.

– Tér­jünk vis­­sza a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lók kér­dé­sé­re, hi­szen a mi­nisz­ter­el­nök nyi­lat­ko­za­ta leg­in­kább rá­juk vo­nat­ko­zott. Ön a Hel­sin­ki Bi­zott­ság­ban több kor­mány­za­ti cik­lus me­ne­kült­po­li­ti­ká­ját és be­ván­dor­láspo­li­ti­ká­ját is lát­hat­ta. Bár nem mond­hat­nám, hogy kü­lö­nö­seb­ben el­mé­lyed­tem vol­na a rend­szer­vál­tás óta el­telt hu­szon­öt év be­ván­dor­láspo­li­ti­ká­já­nak vizs­gá­la­tá­ban, úgy tû­nik, pa­ra­dig­ma­vál­tás tör­tént.

– 2004 hoz­ta a leg­na­gyobb ce­zú­rát. Az uni­ós csat­la­ko­zás elõtt tel­jes kon­szen­zus volt a be­lé­pést il­le­tõ­en, ezért a kor­má­nyok min­dent el is kö­vet­tek. Meg­volt a po­li­ti­kai aka­rat hoz­zá, hogy csat­la­koz­zunk a kö­zös nor­ma­rend­szer­hez. És ez volt az az idõ­szak, ami­kor a me­ne­kült­ügy és a mig­rá­ció kér­dé­se mind­in­kább kö­zös­sé­gi po­li­ti­ká­vá kez­dett vál­ni. A kö­zös já­ték­sza­bály­ok bi­zo­nyos te­kin­tet­ben ki­for­rat­la­nab­bak vol­tak, és nem vol­tak olyan kö­te­le­zõ ere­jû­ek, mint ma. Az ide­gen­ren­dé­szet, a me­ne­kült­ügy te­rü­le­tén ak­ko­ri­ban nagy vál­to­zá­sok tör­tén­tek. Ma­gyar­or­szá­gon a me­ne­kült­ügy új do­log­nak szá­mí­tott, és meg­vál­to­zott az ide­gen­ren­dé­szet jo­gi sza­bá­lyo­zá­sa. A szem­lé­le­te nem ok­vet­le­nül, hi­szen nagy­részt ugyan­azok az em­be­rek fog­lal­koz­tak ezek­kel a kér­dé­sek­kel 1988-ban, mint 1998-ban. A be­ván­dor­lá­si hi­va­tal 2000-ben állt fel. Ko­ráb­ban a Me­ne­kült­ügyi és Mig­rá­ci­ós Hi­va­tal, a rend­õr­ség és a ha­tár­õr­ség kö­zött osz­lot­tak meg a fel­ada­tok. A rend­õr­ség az­óta is küzd ré­gi ha­tás­kö­rei vis­­sza­szer­zé­sé­ért. En­nek je­le Rogán An­tal egyik mon­da­ta, amely­nek az a lé­nye­ge: meg kell vizs­gál­ni, hogy a rend­vé­del­mi szer­vek jog­kö­rei a be­lép­te­tés és a ki­uta­sí­tás kap­csán ho­gyan szé­le­sít­he­tõ­k. Ez alap­ve­tõ­en nem új öt­let, a rend­vé­del­mi lob­bi rég­óta sze­ret­ne na­gyobb jog­kört a been­ge­dés­nél. Most ugyan­is – a nem­zet­kö­zi me­ne­kült­jog­gal össz­hang­ban – ha va­la­ki be­lép az or­szág­ba, és ki­je­len­ti, hogy me­ne­kült­stá­tu­szért fo­lya­mo­dik, azt nem sza­bad vis­­sza­for­dí­ta­ni a ha­tá­ron, ha­nem át kell ad­ni a be­ván­dor­lá­si hi­va­tal­nak. A rend­vé­del­mi­ek ezenkí­vül a fog­va tar­tá­si jo­go­sít­vá­nya­i­kat, az eh­hez kap­cso­ló­dó inf­rast­ruk­tú­rát és pénzt is sze­ret­nék meg­erõ­sí­te­ni. Az EU-csatlakozás kö­rü­li idõ­szak na­gyon re­mény­kel­tõ és ered­mé­nyes volt. Ahol a ha­zai jo­gi sza­bá­lyo­zás nem egye­zett az eu­ró­pa­i­val, na­gyon nagy ha­la­dást ér­het­tünk el a sza­bá­lyo­zás és a jog­al­kal­ma­zás fej­lesz­té­se ré­vén. Rá­adá­sul na­gyon sok uni­ós pénz állt az or­szág ren­del­ke­zé­sé­re, ami a szak­mai el­mé­lyü­lést is le­he­tõ­vé tet­te. A Hel­sin­ki Bi­zott­ság is év­rõl év­re hasz­nált me­ne­kült­ügyi uni­ós for­rá­so­kat: kép­zé­se­ket tar­tot­tunk a jog­al­kal­ma­zók­nak, össze­hoz­tuk a bí­ró­kat, a me­ne­kült­ügyi ügy­in­té­zõ­ket, a ci­vil­szer­ve­ze­tek mun­ka­tár­sa­it, a szo­ci­á­lis mun­ká­so­kat és az ügy­vé­de­ket. Egy asz­tal­hoz ül­tet­tük õket, és szak­mai kér­dé­se­ket vi­tat­tunk meg. A részt­ve­võk ön­ként és da­lol­va jöt­tek, hi­szen ez ta­nu­lá­si le­he­tõ­sé­get te­rem­tett szá­muk­ra. Na­gyon nagy volt az igény ezek­re a kép­zé­sek­re. Ben­nün­ket pe­dig, akár­hány­szor el­men­tünk egy-egy nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ra, irigy­ked­ve hall­gat­tak, hi­szen nemegy­szer fon­tos ered­mé­nyek­rõl és jó együtt­mû­kö­dés­rõl szá­mol­hat­tunk be. Az uni­ós me­ne­kült­ügyi sza­bá­lyo­zá­sok át­vé­te­le­kor ugyan­is az egyes or­szá­gok­nak meg­van­nak a ma­guk kis moz­gás­te­rei, úgy­hogy biz­to­sít­hat­nak az elõ­írt­nál ked­ve­zõbb kö­rül­mé­nye­ket. A ci­vil­szer­ve­ze­tek min­den­hol azt pró­bál­ják el­ér­ni, hogy a sza­bá­lyo­zás a le­he­tõ­sé­ge­ken be­lül ne a leg­szi­go­rúbb le­gyen, és mi ez ügy­ben több­ször si­ke­re­sek vol­tunk. Az volt a hí­rünk, hogy bár kis or­szág va­gyunk, és nem is gaz­dag, a me­ne­kült­ügyi in­téz­mény­rend­szer pe­dig nem olyan jól el­lá­tott, mint pél­dá­ul Hol­lan­di­á­ban, de Ma­gyar­or­szág sok szem­pont­ból élen jár a me­ne­kült­ügy ke­ze­lé­sé­ben. 2010 óta vi­szont ezen a szûk szak­mai te­rü­le­ten is nagy a vis­­sza­fej­lõ­dés, kü­lö­nö­sen a me­ne­dék­ké­rõk õri­ze­te kap­csán.

– A mi­nisz­té­ri­u­mok­nál és az ál­la­mi szer­vek­nél meg­vál­tak a hoz­zá­ér­tõ em­be­rek­tõl, vagy csak a po­li­ti­kai aka­rat vál­to­zott meg?

– Ez utób­bi tör­tént. Va­ló­di szak­mai pár­be­széd­re egy­re ke­vés­bé nyí­lik le­he­tõ­ség. Óri­á­si hor­de­re­jû kér­dé­sek dõl­nek el két nap alatt, az érin­tett szak­mák meg­kér­de­zé­se nél­kül, és még a par­la­ment­ben sem fo­lyik ró­luk vi­ta. Mi azt ta­pasz­tal­juk, hogy egy­re szû­kül kö­rü­löt­tünk a tér, és nincs fo­ga­dó­kész­ség a ja­vas­la­ta­ink­ra. A mig­rá­ci­ós, me­ne­kült­ügyi szak­má­ban a jog­sza­bály­ok al­ko­tói ré­gi szak­em­be­rek, jól is­mer­jük egy­mást, szak­mai kap­cso­lat­ban ál­lunk ve­lük, de a dön­té­se­ket a po­li­ti­ka szint­jén hoz­zák. Még a kö­zel­múlt­ban is volt rá pél­da, hogy idõ­pon­tot kér­tünk a BM egyik he­lyet­tes ál­lam­tit­ká­rá­tól, aki azon­nal fo­ga­dott ben­nün­ket, két órát be­szél­get­tünk szak­mai kér­dé­sek­rõl. Az egyik té­ma a me­ne­kül­tek csa­lád­egye­sí­tés­hez va­ló jo­ga volt, ami na­gyon fon­tos, hi­szen si­ke­res be­il­lesz­ke­dés e nél­kül alig­ha vár­ha­tó. Pél­dá­ul az egyik ügy­fe­lünk, egy me­ne­kült­ként el­is­mert szír apa már egy éve küzd azért, hogy ide­hoz­has­sa Tö­rök­or­szág­ban re­kedt öt gye­re­két, akik tel­je­sen egye­dül van­nak ott, és sú­lyo­san traumati­záltak, mi­vel az édes­any­juk a sze­mük lát­tá­ra halt meg egy bom­ba­tá­ma­dás­ban. Saj­nos ed­dig nem si­ke­rült el­ér­nünk, hogy a gye­re­kek tar­tóz­ko­dá­si en­ge­délyt kap­ja­nak, mert a gya­kor­lat­ban ret­te­ne­te­sen meg­ne­he­zí­tik a csa­lád­egye­sí­tést. A kor­mány­za­ti mig­rá­ci­ós po­li­ti­ka pe­dig azt dik­tál­ja: néz­zük csak, kik is ezek a me­ne­kül­tek? Szí­rek? Aka­runk mi több szí­ri­a­it? Ki tud­ja, kik jön­nek ide. Meg­szó­lal az Al­kot­mány­vé­del­mi Hi­va­tal és a TEK is, és azt mond­ja, hogy a szí­rek be­fo­ga­dá­sá­val ne­kik is meg­sza­po­rod­nak a fel­ada­ta­ik, több erõ­for­rás­ra van szük­sé­günk. Ez egyéb­ként nem lég­bõl ka­pott ér­ve­lés, nem len­ne jó, ha gyil­ko­sok jön­né­nek Eu­ró­pá­ba. Tel­je­sen mél­tá­nyol­ha­tó szem­­­pont­ról van szó. De ak­kor fel­ve­tõ­dik, hogy aka­runk-e még pénzt ad­ni az il­le­té­kes szer­vek­nek. Már­most nem akar­nak, meg nincs is, úgy­hogy a sza­bá­lyo­zás nem lesz ked­ve­zõbb a ha­zá­juk­ból me­ne­kü­lõ szí­rek szá­má­ra. A tör­té­net­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy a szí­ri­ai konf­lik­tus elõ­re­lát­ha­tó­an rö­vid­ tá­von nem ol­dó­dik meg, a kör­nye­zõ or­szá­gok te­her­bí­ró ké­pes­sé­ge vé­ges, ál­lan­dó­an ott le­beg a ve­szély, hogy le­zár­ják a ha­tá­ro­kat, Tö­rök­or­szág­ba már két és fél­ mil­lió szír me­ne­kült a pol­gár­há­bo­rú elõl, Li­ba­nont már-már des­ta­bi­li­zál­ta a me­ne­kült­ára­dat. Ha te­hát Ma­gyar­or­szág az át­la­gos eu­ró­pa­i­nál eny­hébb sza­bá­lyo­zást al­kal­maz, az von­zó té­nye­zõ­vé – pull-factorrá – vál­hat. Biz­tos, hogy ez az össz­eu­ró­pai egy­más alá ígé­ré­si játsz­ma nagy sze­re­pet kap a po­li­ti­ku­sok gon­dol­ko­dá­sá­ban. De az is elõ­for­dul­hat, hogy zsi­ger­bõl ne­met mon­da­nak. Ez ügy­ben is dif­fe­ren­ci­ált sza­bá­lyo­zás­ra vol­na szük­ség, hogy a ter­ro­ris­ták va­ló­ban ne jö­hes­se­nek, de leg­alább a kis­ko­rú gye­re­ke­ket en­ged­jék be, hadd jöj­je­nek az ap­juk után. Ál­ta­lá­nos­ság­ban azt le­het mon­da­ni, a po­li­ti­ka­i­lag ér­zé­ke­nyebb kér­dé­sek­ben, így pél­dá­ul a jog­ál­la­mi­ság le­rom­bo­lá­sá­val kap­cso­lat­ban a szak­mai pár­be­széd le­he­tõ­sé­ge meg­szûnt. Fé­lõ, hogy a be­ván­dor­lás ös­­sze­tett kér­dé­sét le­egy­sze­rû­sí­tõ, ide­gen­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sok után ez a mig­rá­ci­ós szak­po­li­ti­kai vi­ták­ra is át­ter­jed majd.

– Vég­ered­mény­ben mi­ért ép­pen ezen a te­rü­le­ten tör­tén­ne más­ként?

– Az­zal, hogy tag­jai va­gyunk az EU-nak, egy sor – ko­ráb­ban a po­li­ti­ka szem­pont­já­ból is nyo­mós­nak tû­nõ – em­be­ri jo­gi érv el­vesz­tet­te je­len­tõ­sé­gét. Fel­ve­tõ­dik te­hát a kér­dés, hogy mit kezd az Eu­ró­pai Unió azok­kal a tag­ja­i­val, akik nem tart­ják be az el­várt ma­ga­tar­tá­si sza­bá­lyo­kat, nem tisz­te­lik az unió alap­ve­tõ ér­té­ke­it.

– Or­bán alig­ha­nem a ma­gya­rok ha­gyo­má­nyos gya­nak­vá­sá­ra és ide­gen­gyû­lö­le­té­re apel­lál. Vál­to­zott-e a csat­la­ko­zás óta a ma­gyar la­kos­ság hoz­zá­ál­lá­sa a me­ne­kül­tek­hez és a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lók­hoz?

– A leg­töb­bet er­rõl a Tárki éven­te meg­is­mé­telt fel­mé­ré­sé­bõl tud­juk. A vizs­gá­lat­ból min­dig az de­rül ki, hogy az ide­gen­el­le­nes­ség nõ. Min­dig is je­len­tõs szá­mot kép­vi­selt az a cso­port, amely egyet­len me­ne­kül­tet sem akart lát­ni. Nem tu­dom, hogy en­nek mi le­het az oka. A kör­nye­zõ or­szá­gok­ban, pél­dá­ul a ve­lünk leg­in­kább ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó, szin­tén uni­ós tag­or­szág Szlo­vá­ki­á­ban ko­ránt­sem ilyen rossz a hely­zet. Kül­föl­di kol­lé­gá­ink er­re min­dig 1956-ot hoz­zák fel pél­da gya­nánt, ami­kor a ma­gyar me­ne­kül­te­ket be­fo­gad­ta a vi­lág. Lát­nunk kell, hogy ez az érv sem hat. Nem tud­juk meg­gyõz­ni ve­le a me­ne­kül­tek be­fo­ga­dá­sát el­len­zõ­ket, akik er­re rend­re azt vá­la­szol­ják, hogy „jó, de mi fe­hér em­be­rek va­gyunk, azo­nos kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ér­kez­tünk, a be­il­lesz­ke­dé­sünk nem oko­zott prob­lé­mát”. Szó­val nem tu­dom, mi le­het az oka en­nek az erõs ide­gen­el­le­nes­ség­nek. A fé­le­lem az is­me­ret­len­tõl? Az irigy­ség? Vagy fél­tik az em­be­rek a meg­él­he­té­sü­ket? Min­den­eset­re ami az ide­gen­el­le­nes­sé­get il­le­ti, eu­ró­pai uni­ós ös­­sze­ve­tés­ben a ma­gya­rok év­rõl év­re ki­rí­vó­an rossz he­lye­zést ér­nek el.

– A ré­gi EU-ál­la­mok­ban 2001. szep­tem­ber 11. és az az­óta el­telt idõ­szak ter­ror­cse­lek­mé­nyei egy­re in­kább rá­irá­nyít­ják a fi­gyel­met azok­ra a fa­na­ti­zált, má­so­dik ge­ne­rá­ci­ós muszlim fi­a­ta­lok­ra, akik al­vó ügy­nök­ként, „va­kond­ként” kap­ha­tók min­den­fé­le ször­nyû­ség el­kö­ve­té­sé­re. Ami ezek­ben az or­szá­gok­ban fo­koz­za a gya­nak­vást, az ide­gen­el­le­nes­sé­get. Ma­gyar­or­szág­ra vi­szont nem jel­lem­zõ ez a prob­lé­ma. A xenofóbia et­tõl füg­get­le­nül vá­lik egy­re vi­ru­len­seb­bé. Az len­ne a baj, hogy ná­lunk a kér­dés­rõl min­dig va­la­mi ne­ga­tív kon­tex­tus­ban esik szó?

– Igen, pél­dá­ul a 23 mil­lió ro­mán­nal va­ló fe­nye­ge­tés­ben. A köz­be­széd­ben so­ha nem a tá­vo­li or­szá­gok­ból ér­ke­zõk­rõl volt szó, ha­nem csak a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­ról. Ér­tem, hogy ez a ma­gyar kül­po­li­ti­ka pri­o­ri­tá­sa, de azért va­la­hol még­is­csak hi­he­tet­le­nül pro­vin­ci­á­lis gon­dol­ko­dás­ra vall.

– Va­jon Or­bán sza­vai ho­gyan egyez­tet­he­tõk ös­­sze az­zal a tén­­nyel, hogy – ép­pen a Fi­desz kez­de­mé­nye­zé­sé­re – a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ké­rés­re ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­got kap­nak? Vég­té­re is – bár nyil­ván­va­ló, hogy a Fi­desz­nek nem õk, ha­nem a sza­va­za­ta­ik kel­le­nek – az ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sa egy­ben a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lás le­he­tõ­sé­gét is kí­nál­ja. Tu­dom, nem akut a ve­szély, Ma­gyar­or­szág nem von­zó célország, ép­pen el­len­ke­zõ­leg, szá­z­ez­rek ván­do­rol­nak in­nen ki. Ahogy az is ne­he­zen ér­tel­mez­he­tõ­vé te­szi a mi­nisz­ter­el­nök sza­va­it, hogy a kor­mány meg­fe­le­lõ pén­zért ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­got és út­le­ve­let kí­nál az ér­dek­lõ­dõk­nek.

– Tény­leg nem re­á­lis a ve­szély, hogy a ha­tá­ron tú­li­ak itt akar­ná­nak meg­te­le­ped­ni. Aki egy­szer vesz egy nagy le­ve­gõt és úgy dönt, hogy köl­tö­zik, az nyu­ga­tabb­ra köl­tö­zik, nem ide. A prob­lé­ma több­nyi­re jól kép­zett, fi­a­tal em­be­re­ket érint, akik­nek eszük ágá­ban sincs Ma­gyar­or­szág­ra jön­ni. Ami azért szo­mo­rú is an­nak tu­da­tá­ban, hogy Ma­gyar­or­szá­gon lé­tez­nek hi­ány­szak­mák, és de­mog­rá­fi­ai okok­ból is szük­ség len­ne a pót­lás­ra.

– Ahogy er­rõl Or­bán el­sõ kor­mány­zá­sa ide­jén be­szélt is…

– A szom­széd­sá­gi po­li­ti­ká­ban ez ak­kor nem vet­te jól ki ma­gát, de az öt­let ko­ránt­sem ör­dög­tõl va­ló. Rá­adá­sul a gaz­da­sá­gi mig­rá­ci­ó­ban az or­szá­gok­nak va­ló­ban lé­te­zik elég szé­les moz­gás­te­rük, meg­mond­hat­ják, ki­ket sze­ret­né­nek ma­guk­hoz von­za­ni. Amit Or­bán a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lás­ról mon­dott, jo­gi­lag tel­jes sü­let­len­ség, hi­szen el­lent­mond a kö­zös­sé­gi po­li­ti­ká­nak, már­pe­dig azt egy­elõ­re nem õ ala­kít­ja. Az egyéb­ként na­gyon he­lyes, ha egy or­szág ma­ga irá­nyít­ja a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­lást, olyan mun­ka­erõt vonz ma­gá­hoz, amely­re szük­sé­ge van. A ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok eb­bõl a szem­pont­ból ide­á­lis vá­lasz­té­kot nyújt­hat­tak vol­na, hi­szen tud­ják a nyel­vet, azo­nos a kul­tu­rá­lis hát­te­rük, te­hát kön­­nyen in­teg­rál­hat­ták vol­na õket. De mi­ért jön­ne ide egy dip­lo­más Er­dély­bõl, ha me­het Auszt­ri­á­ba is? Ugyan­így szo­mo­rú volt az is, amit Or­bán a nyá­ron a ma­gyar mun­ka­erõ­pi­ac tar­ta­lé­ka­i­ról mon­dott, mi­sze­rint ne­künk nem gaz­da­sá­gi migránsokra van szük­sé­günk, hi­szen itt van­nak a ro­mák.

– Aki­ket ugyan­ak­kor szegregálnak és ki­zár­nak az ok­ta­tás­ból.

– Pon­to­san. Az el­ván­dor­ló or­vo­sok he­lyét ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött egy­elõ­re ne­héz lesz ci­gány mun­ka­vál­la­lók­kal be­töl­te­ni. De ami a gaz­da­sá­gi be­ván­dor­ló­kat il­le­ti, Ma­gyar­or­szág nem­csak a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok szá­má­ra nem von­zó. Más sem na­gyon akar ide gaz­da­sá­gi okok­ból be­ván­do­rol­ni. És nem­csak azért, mert a be­ván­dor­lá­si hi­va­tal na­gyon szi­go­rú­an meg­szû­ri a jön­ni aka­ró­kat. A kö­zel­múlt­ban na­gyobb tár­sa­ság­ban vol­tam, ahol föl­ve­tõ­dött, ki az, aki gon­­dol­ko­dik a kül­föld­re köl­tö­zé­sen. Tény, hogy a tár­sa­ság ös­­sze­té­te­le nem rep­re­zen­tál­ja Ma­gyar­or­szá­got, de csu­pán azok nem tet­ték föl a ke­zü­ket, akik már kül­föld­ön él­nek, és csak ka­rá­csony­ra jöt­tek ha­za lá­to­ga­tó­ba. Õk pon­to­san tud­ják, hogy mit je­lent már Auszt­ri­á­ban vagy Né­met­or­szág­ban is az ot­ta­ni­tól el­té­rõ kul­tu­rá­lis hát­tér, és mit je­lent gaz­da­sá­gi be­ván­dor­ló­nak len­ni. Ezért az õ szá­muk­ra Or­bán Vik­tor üze­ne­te kü­lö­nö­sen sér­tõ.

7 Emlt¦îkhely ff_fmt

Comments

kommentek

Cimkék: