Kulturális-közéleti havilap | 2017


2016 március Archívum


Darányi Sándor – Versek

Saulus redivivus

Vallásos sátán és vallástalan
angyal közül melyiket követed –
kinek a valósága hengerel le:
titkos szempontok lompos kényuralma
vagy a kételybõl fakadó alázat?

Az eredendõ kiheverhetetlen
szellemi fogságában senyvedünk.
Szabad-e trónjától megfosztani
a nép által választott rossz királyt,
vagy csalhatatlannak lennünk muszáj,
következményét bölcsen elviselve?
A rendszerben hogy a következõ
jobb lesz, erre hol a garancia,
s e katyvaszt kanálként az ismeretlen
rosszabbtól való félsz kavarja-e?

Lesz majd könyvégetés, fólió-angyalok
betû által szaporodó faja
kap lángra, hogy egy szelídebb teremtés
nyomait eltüntesse; áldozat
ezer és millió, mind vétlenek,
bábot kugli lábáról, úgy hever.
Melyet elszabadítottam, a téboly
el nem múlása az élet maga,
s bûnben foganni tartós állapot,
mikor a több a kevesebb jogát
erõvel elvitatja, élvezi,
turkál belek közt, majd pokolra jut,
s rossz bánásmódról méltatlankodik,
legyen az egy krími bevonulás,
lefejezett arisztokrácia,
kettõs mérce és vezeklés között
félúton. Ezt én indítottam el –

mint csõcselék a vértanúk között,
mindig az vagyok, akit üldözök.

Nem megoldás

Mint akinek a hónalja viszket, s nem képes megvakarni,
mert nincs keze; vagy várják, egy megállóval hamarabb száll le,
s azt hinné, légvonalban, de eltéveszti az utcát,
így egyre távolabb, bár reméli, párhuzamosan.
Vagy már sötétedés után egy kivilágítatlan faluban,
szûk utcán, házsorok közt, a falu közepén,
ahol este kilenc után senki se jár, a porták ajtaja zárva,
a csinos vaskapuk, kifele kacskaringózó szõlõ
a tornácokról, minden redõny lehúzva; egyszerre ott áll,
húszévesforma lány, és stoppol a sötétben.
Sérült gerinccel, kacsázva, nehezen száll
be. Innen, a falu közepérõl, azt kéri, a focipályáig
vigyük el – az csak ez az utca, épp a kocsmával szemben,
onnan majd hazatalál. Egyetlen zacskó a kezében.

A mélyútnál azt mondod neki, kerülhetünk is egyet,
ne kelljen dombot másznia, látván, felkanyarodik a sikátor.
Elágazás – „Most jobbra, jó lesz”; egyre keskenyebb az utca,
egyre omladozóbbak a hajdan meszelt házfalak,
tetõ, kerítés beroskadt, kint virágágyak, bent õrült kutyák.
Száz méterre a fõúttól, a dombtetõn akár egy más világ,
rozsdás a szegénységtõl, és minden nap egyformán
reménytelen. Azt mondja, itt kiszáll; meghoztuk, és
szép estét. Út tovább erre nincs,
de a ház mögött a tisztáson, égig benõtte a gaz,
ott meg lehet fordulni. Lefelé szótlanul.

Élet a Dunakanyarban: nyilván egy szegénytelepnél
többre is telik nekik, ez itt a katolikus faluvége.
Idelátszik a templom, ahogy valaha a téesz.
Nem mindenki szerencsés. Csak látni ne kelljen, aki nem.
A kegyes szamaritánust mindenki hülyének nézte –
amint felgyógyult sebeibõl, a volt beteg betakarta,
elvette mindenét, beletelepedett a készbe,
evolúcióról magyarázva, meg hogy nem olyan világot élünk.

Segítsek? Persze: ne. Viszont próbáld azt válaszolni,
hogy igen. Másféle tempók, tavon át, zivatarban.
Vagy egy recsegõ vén teknõ, már rég szétesni készen.
Próbáld csak meg. Mindenre az Excel sem megoldás.
A kislányod nem kaphatod vissza: ez egy felnõtt, erõszakos nõ,
akit te tettél azzá, hogy megvédd önmagadtól.
Egyedül ál-választéknak nem híján, összeszorítva,
nincs más választása: a szeretet belerokkan.

E lángoktól ölelt

Hogy beálltál polgárosodni, nos, ez úgy volt:
az idõ telik, a becsület meg fogy. (Bocs, a zidõ.)
Szegénység meg nincstelenség közül biztos ízléssel
az elõbbit választva mindig, ennyit csakugyan,
de mért bûn tenni a hazáért, miközben csurran-cseppen is?
Ahol faragnak, forgács is akad,
míg lószar lesz, verebek is lesznek,
meg a többi bölcs tapasztalat. Ez a krumpli, az a kés,
ne keverjük össze a dolgokat, és mindkettõ nálad.

Elmentél gyarmatosítani, ám véletlenül
saját néped – eddig csak a belsõ
ellenségnek volt hagyománya, mostantól a szolgának is ismét.
Nagy úr a történelmi szükségszerûség, pláne ha Marxba
is belerúghatsz, míg a magad szerepét
a rivalda elõtt alázattal fölvállalod.
Hát nem látják, hogy mindez áldozat, és ráadásul értük?
Nem. De mit is várj az ilyenektõl, és különben is,
jogod van elvenni mástól, mert a szüleidtõl is elvettek,
s az élet célja végig fennmaradni
a gõzös forgó lapátkerekén. Míg másnak is jut,
még mindig nagy ez az ország.

                                              Az emberi veríték szaga más
egyedül, tanítja Lénárd, bár õ orvos volt, csak a gyógyításhoz értett,
s hogy mennyire, mutatja: bele is halt. Ez nem az a szaktudás,
amire a vagyonod föltennéd; de mit is beszélsz, megtakarítás az csupán
öreg esztendeitekre, gondoskodás a jövõrõl, saját fenntarthatód,
az IKEA-ban vetted, míg másokért buzogtál órabérben –
nincs is hatóság, aki ebbe belekötne, bár a választásokat
ideje volna végképp eltörölni, most, hogy a hatalomba beleszoktál.
Minden támadás méltánytalan – értse meg mindenki végre,
értünk gyarapodsz, nem ellenünk, s e baljós szerepet
nagy belsõ vonakodással, mi több, hosszas tusa árán
fogadtad el egy öltözõben. Mért, sportolni se szabad már?

Comments

kommentek

A cikk még nincs becimkézve.