Kulturális-közéleti havilap | 2017


2010 január Nivódíj


Farkas Zoltán: A helyszínelő (Tábori Zoltánról)


Hadd kezdjem stílszerűen poéngyilkossággal. A díjra az idén Tábori Zoltánt javaslom. Kérem a Hónapló idén is jeleskedő szerzőit, Balla D. Károlyt, Dalos Györgyöt, Parászka Borókát, Végel Lászlót és az idén hozzájuk csatlakozó Kőrizs Imrét, a hónap közhazugságait leleplező Mihancsik Zsófiát, a harmincas évek sajtóját és intellektuális melléfogásait felidéző Nyerges Andrást, valamint a mindig erőteljes hangot megütő riportert, Kun Istvánt, nézzék el nekem, hogy több száz oldalon – afféle élmolyként – végigrágva magam ezúttal csak a győztesre koncentrálok.

Ha valaki riportsorozatot kezd írni egy sorozatgyilkosságról, azok áldozatairól, helyszíneiről és a maga tapintatos módján még a rendőri melléfogásokról is, maga állítja föl a mércét: vajon az események előrehaladtával helytállóak maradnak-e megfigyelései, megállapításai. Ez még akkor is így van, ha a szerző az első esetnél még korántsem lehet biztos benne, hogy sorozatgyilkosok nyomába ered.

A Mozgó Világ tavalyi és idei díjazottja, Tábori Zoltán valamivel több mint egy éve kezdett kutakodni a Molotov-koktélos és lövöldözős merényletek helyszínein, majd egyre határozottabban a merénylők után. Legelőször – még tavaly ősszel – Tarnabodon tartott terepszemlét, ahol közel fél órán át ropogtak a fegyverek. Szegény magyar családokat vettek tűz alá, mégpedig az első hírek alapján cigányok. A rapid sikerre törő kommandósok még aznap elfogtak ugyanis három roma fiatalt, akiket idén augusztusig fogva is tartottak.

„A helyi cigányság körében egyöntetű a vélemény, hogy az elkövetők biztosan nem ők voltak” – írta a Mozgóban Tábori Zoltán, és ezt két plasztikus képpel igazolta. A faluban azt hozta föl valaki az egyik gyanúsított mentségére, hogy „elkérte a körömkefémet, hogy kipucolja a cipőjét, hát nem kérte volna el, ha a Tarnához ment volna lövöldözni”, ami vitathatatlanul kiváló emberismeretre vall. Egy másik ismerős pedig azt: „a Tarna utcában hatvan töltényt lőttek el. Egy töltény ára négyszáz forint… melyik cigány gyerek az, aki ellövöldöz huszonnégyezer forintot?” Ez pedig kiváló valóságismeretre.

Idén augusztusban aztán kiderült, hogy nem a roma fiatalok lövöldöztek Tarnabodon. Már ezt az akciót is a debreceni halálbrigád hajtotta végre.

– Mikor kezdted azt hinni, hogy azonos csoport által szervezett sorozatgyilkosságokról van szó? – kérdeztem Tábori Zoltántól, összes cikke ismeretében.

– Ez már Tarnabodnál látszott, írtam is, lehetetlen, hogy ez a három roma fiatalember lenne az elkövető. Nagycsécsnél már biztosra vettem. De eleinte én is azt hittem, ez az egész a szlovák titkosszolgálat műve: annyira nem volt értelme. Persze most sincs.

– Elhiszed a legújabb változatot a négy debreceni tettesről? – folytattam a faggatózást.

– Osztom a rendőrségi verziót, hogy ez mind a debreceni fiúk műve. Csak hát, mint minden rendes bűnbanda, folyton összevesztek, ezért variálódott annyit a felállás, a taktika.

Csakhogy még nem tartunk itt. Következett Pécs, ahol, mint azt a dolgok mai állása mutatja, nem a debreceni kommandó gyilkolt. De akkor ki dobott kézigránátot egy amúgy összeférhetetlen és szüntelenül kellemetlenkedő roma család otthonába? Az áldozat, mint a pécsi riportból kiolvasható, alighanem spicli volt.

A rendőrség két gyanúsítottat is talált, nem sokkal Tábori Zoltán helyszíni tudósítása után. Harminc nyomozó három hónap elteltével, száz tanú kihallgatása után arra a következtetésre jutott, hogy az egyik tettes B. János nyugdíjas rendőr, a másik pedig a testvére, roma kisebbségi képviselő. Ölik a romák a romákat.

Tábori Zoltán fogadhatta a rendőri gratulációkat.

– Dicsérték a meglátásaimat, hogy például Pécsett megszólaltatom az elkövetőt. Valóban hosszan beszélgettem a „kézigránátos gyilkossal”, akit a Mozgóban három teljes oldalon keresztül szerepeltettem, de nem jöttem rá, hogy ő a gyilkos – meséli a szerző, majd tépelődve hozzáfűzi: – Őszintén szólva ma sem vagyok meggyőződve róla.

Mit is mondott a merényletről Tábori Zoltánnak az a személy, akit a rendőrség meggyanúsított? „Ilyen embertelenül elbánni velük… Kézigránátot bedobni a lakásba, ahol van három kisgyerek… Ha valakinek baja volt vele, akkor várta volna meg valahol a sötétben, intézte volna el! (…) Akárkik csinálták, kurva nagy harag lehetett bennük.” Szerzőnk az exrendőr-gyanúsítottra a cikkben egyetlen terhelő állítást sem tett, sőt jótékonykodó, helyi romákat segítő, számukra munkát szervező figuraként mutatta be. B. János a pécsi riport pozitív főalakja. A rendőrök szerint pedig ő a gyilkos.

Kinek van igaza?

Október 29-én azt adta hírül az MTI, hogy a pécsi kézigránátos gyilkosságnak újabb gyanúsítottja van…

No de folytassuk – a rendőrséget idézve – Tábori Zoltán dicsérendő meglátásait.

– Egy héttel Tatárszentgyörgy előtt megjóslom, hogy most gyerekhalál következik – folytatja kérésemre az önmérleget a szerző. S valóban, február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a kimenekülő édesapát és ötéves kisfiát lelőtték. „Az akció csak egy láncszem a faluszéli roma házak elleni támadásban (…) a gyilkosok a támadással azt üzenték: nem kell a beilleszkedett roma sem” – fejeződik be a tatárszentgyörgyi riport, amelyben először bukkannak fel erőteljes köznapi motívumok a Jobbik megerősödésére. Amit aztán a sorozat utolsó darabja, a novemberben megjelent galgagyörki riport tett teljessé. Akkor a Mozgó Világ helyszínelője visszament a legelső romaellenes merénylet helyszínére, hogy felfejtse azokat a szálakat, amelyeket most már a rendőrségnek kell elvarrnia.

Nem folytatom. Méltányolhatnám a riporter aranypókságát, amennyiben ügyelt a részletekre, a szociológiai összefüggések mélységét, a közhelyek és érzelmi csapdák elegáns kikerülését, az árnyaltságot, a realitásérzéket, a színes szereposztást, amelyben például a Magyar Gárda tagjai közt felbukkan egy roma is, az elfogulatlan látásmódot, amely nem kíméli a roma stiklizőket, bűnözőket sem – és így tovább. A dicséretek helyett azonban hadd folytassam a miniinterjút a szerzővel:

– Hol tévedtél, miben volt igazad?

– A rendőröknek azt bizonygattam, hogy a tettesek közt valószínűleg van testvérpár és diszkós kidobóember, egyszerűen a pátkai párhuzam miatt: ott a Molotov-koktélos támadás főkolomposa, az idősebbik testvér az volt, így is hívták „Diszkós Laci”, tehát a profilt abba az irányba kell vinni. Amiben tévedtem: azt bizonygattam, hogy a tettesek horgászok. Majdnem mindegyik helyszín közelében van horgászvíz (persze hol nincs…), helyismeretre lehet szert tenni, hosszúkás csomagokkal mozogni, autózni stb. Ebben tudat alatt biztos közrejátszott, hogy kibékíthetetlen ellenségeim a horgászok. Én hajós ember vagyok, nyaranta elkerülhetetlenül keresztezzük egymás útjait.

– Kaptál segítséget a rendőrségtől? Kért tőled segítséget a rendőrség?

– Kaptam is, nem is. Az átlagnál engem biztosan jobban segítettek. Hálából elmondtam nekik a horgászos verziómat. Ők inkább a vadászos-dzsipesben hittek. Abban meg én nem.

Egyikünknek sem lett igaza. Persze még nagyon keveset tudunk a tettesekről. Lehet, hogy kiderül róluk, hogy horgászok. Azok mindenre képesek.

Comments

kommentek

Cimkék: ,