Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 november Képzőművészet


Gár­do­nyi Lász­ló: Űr-tar­ta­lom – Czigány Ákos Egek so­ro­za­ta

A fény­ké­pé­szet egyik cél­ja­ként le­het­ne meg­fo­gal­maz­ni azt, hogy az ott­ho­no­sat és a min­den­na­pit új meg­vi­lá­gí­tás­ban, más né­ző­pont­ból, ide­gen­ként tud­ja be­mu­tat­ni. Mint­ha a min­den­nap­ok ké­pi ant­ro­po­ló­gi­á­ja­ként vi­sel­ked­ne a tech­ni­ka: az is­me­rőst is­me­ret­len­ként, az is­me­ret­lent is­me­rős­ként ál­lít­ja elénk.

A bel­vá­ro­si bér­há­zak ud­va­rai min­den­ki szá­má­ra is­mer­tek: még ha so­ha nem is la­kott ezek­ben az épü­le­tek­ben, a XIX. szá­zad vé­gi his­to­riz­mus for­ma­vi­lá­ga és tér­el­osz­tá­sa (elöl a fé­nyes, nagy­pol­gá­ri la­ká­sok, há­tul a licht­ho­fok­nak kö­szön­he­tő­en ép­penhogy de­ren­gő cse­léd­szál­lá­sok) be­le­égett az épí­té­sze­ti tu­dat­alat­tink­ba. Ha va­la­ki azt mond­ja, hogy nagy­vá­ro­si ház, er­re a szer­ke­zet­re és ezek­re a stí­lus­je­gyek­re gon­do­lunk.

Czigány Ákos Egek cí­mű so­ro­za­ta ezek­kel a há­zak­kal és az ál­ta­luk kel­tett tér­él­mén­­nyel dol­go­zik, de tel­je­sen új mó­don. Ka­me­ra-be­ál­lí­tá­sá­nak szi­go­rú­sá­ga, az­az tö­ké­le­tes szim­met­ri­á­ra és pár­hu­za­mos­ság­ra tö­rek­vé­se el­ide­ge­ní­ti az is­me­rőst. El­ső lá­tás­ra ki­fe­je­zet­ten ne­héz el­he­lyez­ni ma­gun­kat a tér­ben, mert az ob­jek­tív irá­nya nem meg­szo­kott: egy olyan szög­ből lát­juk az ud­va­ro­kat, ami­ből ta­lán még so­ha.

Lát­szó­lag az ég­bolt van a kö­zép­pont­já­ban mind­egyik kép­nek: de ez az egyen­le­tes, törtfehér sík nem va­la­mi­nek a ké­pe, ha­nem ép­pen a ter­mé­sze­tes lát­vány hi­á­nya. Nem len­ne fel­is­mer­he­tő, ha nem áll­na mel­let­te ke­ret­ként az épü­let bel­ső hom­lok­za­ta. Ez­zel Czigány ké­pei meg­for­dít­ják a szo­ká­sos té­ma/hát­tér, té­ma/ke­ret konst­ruk­ci­ót, és a be­lül­ről ki­fe­lé tar­tó ér­tel­me­ző moz­gást fel­vált­ja egy ez­zel el­len­té­tes irá­nyú be­fe­lé tar­tó fo­lya­mat. Ez a ha­tás azo­kon a ké­pe­ken a leg­erő­sebb, amelyeken az ud­var nem túl el­nyúj­tott tég­la­la­pot for­máz, és a szem­ben ál­ló hom­lok­za­tok pá­ron­ként szim­met­ri­ku­sak. A te­kin­tet­nek kör­be kell jár­nia, és egye­sé­vel le kell ta­po­gat­nia az épí­té­sze­ti ele­me­ket, hogy ér­tel­mez­ni tud­ja a szi­go­rú kom­po­zí­ci­ó­kat.

Ér­de­kes mó­don tö­rik meg ezt a ha­tást a leg­ap­róbb épí­té­sze­ti ele­mek, pél­dá­ul a kon­káv be­ug­rók a füg­gő­fo­lyo­sók sar­ka­i­nál. Át­for­mál­ják a fi­gyel­met, és a hang­súlyt a ke­ret­ről a tér­re, a szó sze­rin­ti űr­tar­ta­lom­ra irá­nyít­ják. A va­ló­di tér­él­mény rend­kí­vül rit­ka je­len­ség: szem­mel ér­zé­kel­ni a lát­ha­tat­lant, csak a ha­tá­ra­in ke­resz­tül meg­ta­pasz­tal­ni a lé­nye­get nem min­den­na­pi fo­lya­mat. A be­ál­lí­tás­ból fa­ka­dó ke­ret/tar­ta­lom di­a­lek­ti­ka se­gít hoz­zá, hogy a fény­kép sík fe­lü­le­tén szó sze­rint át­tűn­jön a kép, az „ég­bolt” szür­ke hát­te­re előtt.

En­nek az űr­nek még erő­sebb meg­vál­to­zá­sát le­het ér­zé­kel­ni azo­kon a ké­pe­ken, amelyeken lát­szik a lift szer­ke­ze­te vagy va­la­mi más, az épü­let tel­jes ma­gas­sá­gán vé­gig­fu­tó ver­ti­ká­lis elem. Ezek moz­gás­ba hoz­zák a te­kin­te­tet, ami, mi­vel nincs szok­va az erő­tel­jes füg­gő­le­ges ha­tá­sok­hoz, óha­tat­la­nul is el­for­dít­ja a be­ál­lí­tást, és egy bar­lan­got ké­pez az ud­var­ból: fu­tu­risz­ti­kus épí­té­sze­ti él­ményt, ahol min­den le­beg, az üres tér­ben, ahol a szem­lé­lő tel­je­sen el­ve­szí­ti a tá­jé­ko­zó­dá­si pont­ja­it.

Gár­do­nyi Lász­ló 

Comments

kommentek

Cimkék: