Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 december Képzőművészet


Gárdonyi László: A jö­vőbé­li múlt – Apol­ka bronz­szob­ra­i­ról

Apol­ka szob­rai egy erõ­tel­jes tör­té­nel­mi kon­tex­tus­ba he­lye­zik ma­gu­kat, azon­ban nem a min­den­na­pi lé­te­zés itt és most-jába, vagy a ma­gyar, eset­leg nem­zet­kö­zi tör­té­ne­lem egy ki­tün­te­tett pont­já­ra utal­nak, ha­nem egy olyan el­kép­zelt jö­võ tár­gya­i­ként je­len­nek meg, amely­nek sa­ját õs­tör­té­ne­te is elõt­tünk van még. Ez a fur­csa, jö­võ­be­li múlt meg­is­mét­li az ókor for­ma­vi­lá­gát, nem csak rész­le­te­i­ben, ahogy a mi re­ne­szán­szunk tet­te, ha­nem va­la­mi má­gi­kus re­a­liz­mus se­gít­sé­gé­vel tel­jes egé­szé­ben. Így áll­hat elénk a Méloszi Aph­ro­di­té vagy Sze­lé­né lo­vá­nak fej­tö­re­dé­ke a Parthe­nonról új­ra, anya­guk­ban és fe­lü­le­tük­ben meg­újul­tan.

Ez a jö­võ­be­li múlt azon­ban nem azo­nos a mi óko­runk­kal, a klas­­szi­ku­san ki­dol­go­zott fe­lü­let nem a test szép­sé­gé­nek, a ki­dol­go­zott iz­mok­ra fe­szü­lõ se­lyem­bõr­nek a meg­örö­kí­tõ­je, ha­nem a gé­pi/elekt­ro­mos/di­gi­tá­lis vi­lág és az élõ szö­vet ta­lál­ko­zá­sá­nak a le­nyo­ma­ta. A fe­lü­le­tet mind­un­ta­lan szer­vet­len pár­hu­za­mo­sok ta­gol­ják, egy­más­hoz fû­zött kör­la­pok, ame­lyek egy­aránt le­het­nek bõr­csa­tok vagy nyom­ta­tott áram­kö­rök. Mint­ha eb­ben a fur­csa kor­ban a test már nem szer­ves egész len­ne, ha­nem egy kiborg, ami a tech­ni­kát már nem hord­ja ma­gá­val, ha­nem ma­gá­ba is épí­tet­te.

A jö­võ klasszikumának elõz­mé­nye­it is meg­ta­lál­juk Apol­ka mû­vei kö­zött. A Space Ima­ge IV. vagy az In memoriam, mint­ha az el­kép­zelt jö­võ­be­li klas­­szi­kus kor elõz­mé­nye, va­la­mi­lyen szi­go­rú stí­lus len­ne, az ér­ze­lem nél­kü­li ar­cok száj­szeg­let­ében mint­ha ugyan­az a sem­le­ges mo­soly vagy tra­gi­kus ko­moly­ság buj­kál­na. A tör­té­ne­lem azon­ban nem csak fel­is­mer­he­tõ és jól be­azo­no­sít­ha­tó dol­go­kat kí­mélt meg: de­for­má­ló­dott kéz­fe­jek és al­kar­ok mu­tat­ják tö­re­dé­kes­sé­gük­ben is a nagy­sá­got, ami­nek egy­kor ré­sze­sei le­het­tek.

Az ar­cha­i­kus stí­lus (már ha ér­tel­mez­he­tõ ez a ki­fe­je­zés eb­ben a kon­tex­tus­ban) erõ­tel­jes abszt­rak­ci­ó­ja to­vább ár­nyal­ja Apol­ka jö­võ­kép­ét. A Funny-boy cí­mû mû­vön mint­ha az ar­cha­i­kus Apol­ló tor­zók szi­go­rú­sá­ga ural­kod­na, amely most nem vil­log, mint tig­ris bõ­re, nyer­sen, ha­nem gé­pi for­mák­ra rí­mel: mell­bim­bói sze­ge­csek és has­fa­la dur­va fém­lap. Fur­csa té­má­ja en­nek a kor­nak a bé­ke­ga­lamb: for­má­ja fel­is­mer­he­tet­len gömb, csak a mû cí­mé­bõl, mint va­la­mi jö­võ­be­li ré­gé­sze­ti ku­ta­tá­si je­len­tés ös­­sze­fog­la­ló­já­ból, ér­te­sül­he­tünk a va­ló­di tar­ta­lom­ról. Ez a bé­ke­ga­lamb a gé­pi kor ma­da­ra, ami­kor nem tol­lak, ha­nem fú­vó­kák se­gí­tik az egyen­sú­lyo­zást a le­ve­gõ­ben.

Az idõ­ben va­ló ket­tõs tá­vol­ság: a jö­võ, és an­nak több­szö­rö­sen ré­te­gelt (klas­­szi­kus, szi­go­rú és ar­cha­i­kus stí­lu­sú) elõ­tör­té­ne­te ad­ja Apol­ka mû­ve­i­nek az ere­jét: ahogy az élet­mû egyes da­rab­jai egy­más­sal fo­lya­ma­tos pár­be­széd­ben egy olyan idõ­fo­lya­mot konst­ru­ál­nak, ami so­ha nem volt, és va­ló­szí­nû­leg so­ha nem is lesz, még­is vég­te­len táv­la­tot nyit meg a kul­túr­tör­ténelemben.

Apolka NUJU ASZTRONaMI_fmt

Nuju asztronómia

A Tokos ff_fmt

A töketlen

A Toketlen_fmt

A tökös

4

In memorian

HAND II 1 ff_fmt

Hand 1

Comments

kommentek

A cikk még nincs becimkézve.