Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 április Képzőművészet


Gárdonyi László: A tárgy ma­ga – Bikácsi Daniela mun­ká­i­ról

Amit gon­dol­ko­dás­nak ne­ve­zünk, az le­mez­te­le­ní­tés.
Jean-Francois Lyotard

Bikácsi Daniela a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pe óta fes­ti ko­no­kul vá­lasz­tott mo­tí­vu­ma­it. Kü­lön­ál­ló ké­pe­in a té­ma tel­je­sen csu­pa­szon, ma­gá­nyo­san je­le­nik meg, le­gyen szó me­den­cé­rõl, lép­csõ­rõl, sír­ról vagy akár uszadékfák vé­let­len kom­po­zí­ci­ó­já­ról. Lát­ha­tunk fe­ke­te vi­zû me­den­cét, lép­csõt és tá­la­kat, ma­guk­ban, ki­emel­ve a vi­lág fo­lya­ma­tos tör­té­né­sei kö­zül. „Pél­da­ként vá­las­­szunk egy kö­zön­sé­ges esz­közt”, ír­ja Heidegger, hogy meg tud­ja kü­lön­böz­tet­ni az esz­közt a tárgy­tól egy mû­al­ko­tá­son ke­resz­tül. Bikácsi mû­ve­in a tár­gyak azon­ban ép­pen esz­köz­lé­tü­ket ve­szí­tik el, hogy az­tán a te­kin­tet rej­té­lyes tár­gyá­vá vál­ja­nak egy mû­al­ko­tás-so­ro­zat­ban.

Ars po­e­ti­ca-sze­rû­en val­la­nak er­rõl az Egy más­faj­ta fi­gye­lem és Ket­tõ más­faj­ta fi­gye­lem cí­mû mû­vek. A sze­gély­re he­lye­zett la­pos tá­lak tu­da­to­san vis­­sza­fo­gott pu­ri­tán­sá­ga és kör­nye­ze­tük abszt­ra­hált, min­den rész­le­tet ke­rü­lõ be­mu­ta­tá­sa meditatív szem­lé­let­mód­ról ta­nús­ko­dik. A mo­tí­vum­hoz va­ló vi­szony­ról szól a Ko­moly já­ték so­ro­zat, két kéz (azt hi­szem, a fes­tõ sa­ját ke­zei, az­az mun­ka­esz­kö­zei) fog­ják a mo­tí­vu­mo­kat. Az al­ko­tót ma­gát nem lát­juk, csak a ke­zet: a sze­mé­lyi­ség vi­zu­á­lis je­lei, az azo­no­sí­tás­ra al­kal­mas arc a sö­tét­be vész.

Bikácsi ké­pe­it ugyan­is nem ön­ma­guk­ban, még csak nem is pár­ban, ha­nem so­ro­zat­ként (akár év­ti­ze­dek­re el­hú­zó­dó so­ro­zat­ként) kell néz­ni. A mo­tí­vum, mint a tál vagy a me­den­ce, lép­csõ, nem egye­dül áll, még ha szin­te tel­je­sen üres ké­pi kör­nye­ze­te ezt is su­gall­ja, ha­nem fo­lya­ma­tos tár­sa­dal­mi hasz­ná­lat­ban van. Is­mer­jük, és tud­juk, mi­re van, mi­ben áll esz­köz­lé­te, hi­szen nem csak mo­tí­vum: a lép­csõ a füg­gõ­le­ges le­küz­dé­sé­nek esz­kö­ze, ami ké­pes­sé tesz ben­nün­ket ar­ra, hogy fel- vagy le­jus­sunk az épí­tett kör­nye­ze­ten be­lül, a me­den­ce meg­tart­ja a vi­zet, hogy úsz­has­sunk vagy hû­söl­hes­sünk ben­ne.

A Lép­csõ Arezzóban épí­té­sze­ti re­a­liz­mu­sa után a mo­tí­vum ön­el­vû­sé­gé­re hív­ja fel a fi­gyel­met a Két lép­csõ cí­mû kép, ame­lyen a mo­tí­vum tel­je­sen sza­bad, és ki­zá­ró­lag az al­ko­tó for­mai fan­tá­zi­á­já­nak és kép­al­ko­tó ked­vé­nek en­ge­del­mes­ke­dik. A Zöld Lép­csõn a két mo­tí­vu­mot egy­más­sal szem­­be­for­dít­va lát­juk, egy-egy lép­csõ­fok­ok csu­pán: az elõ­zõ ké­pek is­me­re­te nél­kül ér­tel­mez­he­tet­len mi­ni­ma­liz­mus­sal és tisz­ta­ság­gal.

Ugyan­ez a fo­lya­mat ját­szó­dik le a me­den­cék­kel. A Me­den­ce cí­mû kép mint­ha a gye­rek­ko­ri fé­lel­me­ket, a sö­tét ki­is­mer­he­tet­len vi­ze­ket mu­tat­ná. A kert­ben ál­ló, nyá­ri na­po­kon oly kel­le­me­sen hû­sí­tõ víz most ide­gen és ve­szé­lyes, is­me­ret­len ször­nyek­kel te­li. A fe­ke­te víz nem­csak el­nyel, el is te­met (Há­rom fe­ke­te me­den­ce, il­let­ve a Me­den­ce sö­tét­ben), sí­rok­ként áll­nak egy­más mel­lett a tá­ro­lók. A me­den­cék egy­más­hoz va­ló kap­cso­la­ta azon­ban elég sok­szí­nû. Ket­tõ cí­mû ké­pén Bikácsi két me­den­cét tesz egy­más mel­lé úgy, hogy be­le­lóg­nak a má­sik­ba, mint­egy met­szik azt, egy fur­csa, ne­gye­dik di­men­zió se­gít­sé­gé­vel. Van­nak még fû­vel telt me­den­cék (Fû­dom­bos me­den­ce) és olyan medencepár, amely­nek a vi­ze le­ve­gõ­ben fu­tó kis erek­kel van ös­­sze­köt­ve (Kert I.). A mo­tí­vum­ra mint fo­lya­mat­ra két kép is ref­lek­tál a me­den­ce mo­tí­vu­mán ke­resz­tül. Az egyik a Me­den­ce­sze­gély, amely a Zöld lép­csõ­höz ha­son­la­to­san a mo­tí­vu­mot a le­he­tõ leg­in­kább vis­­sza­szo­rít­ja, hi­szen itt csak a me­den­ce sze­gé­lyét lát­juk, egy más­faj­ta fi­gye­lem tár­gya­ként. A má­sik kép­nek a cí­me árul­ko­dó: Idé­zet. Egy fél me­den­cét lá­tunk, egye­di kép­ként kon­tex­tu­sá­ból ki­sza­kít­va. Akár a mot­tó, amel­­lyel ez a szö­veg is in­dult, ez is tö­re­dék, ugyan­ak­kor ez ön­ma­gá­tól vett idé­zet, az al­ko­tói múlt­ra vis­­sza­te­kin­tõ ön­ref­le­xió.

Bikácsi ké­pe­in a mo­tí­vu­mok, le­gye­nek azok lép­csõk vagy me­den­cék, tá­lak, csak a ké­pen be­lül áll­nak ma­gá­nyo­san. A ké­pek so­ro­za­ta­in új­ra és új­ra más kon­tex­tus­ba ke­rül­nek, hogy egy­re job­ban meg­is­mer­he­tõ­ek le­gye­nek. Az új né­zõ­pont­ok új ér­tel­me­zé­se­ket hoz­nak, egy hos­­szú, csen­des, meditatív fo­lya­mat köz­ben, mely a tárgy ön­tu­dat­lan meg­is­me­ré­sé­vel jár.

3medencezU¦Ęldben tif k_fmt

egy-mS¦îsfajta figyelem_fmt

idt¦îzet tif ff_fmt

komoly jS¦îtt¦îk3 tif ff_fmt

Comments

kommentek

Cimkék: