Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 január Képzőművészet


Gárdonyi László: Képsíkok párbeszéde Szűcs Attila munkáiról

Szûcs At­ti­la az ez­red­for­du­ló elõt­ti évek­ben ma­gá­ra ta­lá­ló, sa­já­tos stí­lu­sát és a múlt­hoz va­ló vi­szo­nyát ki­ala­kí­ta­ni vá­gyó mû­vé­szi ge­ne­rá­ció tag­ja. Ké­pe­i­re jel­lem­zõ, hogy ta­lált, re­a­lisz­ti­kus ala­ko­kat és rész­le­te­ket he­lyez új kör­nye­zet­be, ezáltáltal ön­ma­gu­kon túl­mu­ta­tó me­ta­fi­zi­kai töl­tés­sel ruházza fel õket. Mo­tí­vu­mai, fes­tõi meg­ol­dá­sai vis­­sza­tér­nek a kü­lön­bö­zõ mû­ve­ken, fel­is­mer­he­tõ so­ro­za­to­kat al­kot­va a tu­da­tos né­zõ szá­má­ra.

Az egyik kép a kép­ben disz­nó­vá­gást áb­rá­zol. Vé­res hó­ban állják kö­rül a fér­fi­ak a te­te­met, és ké­szü­lõd­nek a be­le­zés­hez, mi­köz­ben tá­vo­labb­ról gye­re­kek cso­port­ja fi­gye­li a fo­lya­ma­tot. A re­a­lis­ta kép elõtt, an­nak sík­já­val már-már túl­zot­tan is ki­szá­mí­tot­tan pár­hu­za­mo­san, két mú­ze­um­lá­to­ga­tó ha­lad el, az egyik be­le­tö­rõd­ve tol­ja ke­rekes­szék­be szo­rult tár­sát, utób­bi a kép­re néz, meg­tör­ve, szo­mo­rú­an.

A je­le­net ér­de­kes­sé­gét nem té­má­ja vagy fron­tá­lis be­ál­lí­tá­sa ad­ja, ha­nem az a ké­pi öt­let, hogy a hát­tér az elõ­tér fi­gu­rá­in átszüremlik, mint­ha azok fé­lig át­lát­szó­ak len­né­nek. Et­tõl a meg­ol­dás­tól a kép elõ­ször álom­sze­rû­vé, szür­re­á­lis­sá vá­lik, hogy az­tán a hát­tér/té­ma di­a­lek­ti­ku­san fel­fo­gott el­len­tét­pár­já­nak a pél­dá­za­tá­vá vál­jon, me­lyet ké­nyel­me­sen vé­gig le­het ra­goz­ni a vá­ros/vi­dék, elit­kul­tú­ra/tö­meg­kul­tú­ra vi­szony­la­to­kon.

A kö­vet­ke­zõ kép is mú­ze­u­mi ke­ret­ben mu­tat­ja ma­gát: fi­a­tal nõk áll­nak klas­­szi­kus, für­dõ­zõ nõi ak­tok elõtt. Itt is át­szû­rõ­dik a hát­tér, de a két sík vi­szo­nya to­vább bo­nyo­ló­dik az­zal, hogy az egyik nõi akt­nak nin­csen ké­pi hát­te­re. Bal­ról a má­so­dik nõ há­tán jól ki­ve­he­tõ az alak, míg a fest­mény csak a vál­la ele­jé­ig tart. A „nõk­rõl al­ko­tott kép”, ami a hát­te­ret ad­ja, így ki­tá­rul, és abszt­rakt, ál­ta­lá­nos be­széd­mód­dá vá­lik, ami egy­ben a tes­ti szép­ség esz­mé­nyi vol­tán kereszül elõ­írás is lesz: ép­pen azok­nak a tes­tek­nek a lát­vá­nyát hi­va­tott sza­bá­lyok kö­zé szo­rí­ta­ni, me­lye­ken át­szû­rõ­dik.

A Lány szí­nes csí­kok­kal cí­mû kép el­sõ lá­tás­ra nem il­lik be­le eb­be a kon­cep­ci­ó­ba. Pe­dig itt is két egy­más­ra vo­nat­koz­ta­tott sík­fe­lü­let össz­já­té­ka ad­ja a kép ér­tel­mét: az a lát­ha­tat­lan fe­lü­let, ami, Al­ber­ti sza­va­i­val él­ve, ab­la­kot nyit egy má­sik vi­lág­ra, te­hát le­he­tõ­vé te­szi, hogy a raj­ta el­te­rü­lõ fes­ték­ré­te­gek tér­ben áb­rá­zol­ják a lány kar­ja­it és ar­cát, ha­ját, il­let­ve a cím­ben is jel­zett szí­nes csí­kok, ame­lyek ugyan­en­nek a fe­lü­let­nek a meg­ke­rül­he­tet­len sík­sze­rû­sé­gét hang­sú­lyoz­zák. A két kü­lön­ál­ló részt a szem­lé­lõ vi­zu­á­lis kép­ze­lõ­e­re­je kö­ti ös­­sze: a szí­nes csí­kok né­ha poncsó­ként lát­sza­nak, mint­ha át­ra­gad­tat­tak vol­na az il­lu­zó­ri­kus tér­be, más­kor meg a fel­is­mert fej ve­szí­ti el tér­be­li­sé­gét, és lesz, ami tu­laj­don­kép­pen min­dig is volt: fes­ték­folt. A két sík így tu­laj­don­kép­pen a mo­dern fes­té­szet klas­­szi­kus kér­dé­sét, az il­lu­zó­ri­kus­ság és a sík­sze­rû­sé­g prob­lé­má­ját ve­ti fel, egyet­len he­te­ro­gén fe­lü­le­ten.

Ugyan­ez az alap­prob­lé­má­ja a Fel­ké­szü­lés a sö­tét­ség­re cí­mû kép­nek. Tá­nyér­sap­kás, ka­to­ná­nak lát­szó ala­kok áll­nak a me­zõn, nem tud­ni természtes pusz­ta vagy le­ta­rolt csa­ta­tér. A jobb ­ol­da­li alak mint­ha el­iga­zí­tást tar­ta­na a má­sik ket­tõ­nek, pál­cá­já­val el­mu­tat va­la­mer­re ki­fe­lé a tér­bõl. A há­rom alak mint­ha ész­re sem ven­né, mi le­beg fe­let­tük, egy há­rom di­men­zi­ó­ba el­he­lye­zett, át­ha­tol­ha­tat­la­nul sö­tét négy­zet. Ez a nem e vi­lá­gi alak­zat meg­vál­toz­tat­ja a fényt, ahogy a kép szé­lén el­ho­má­lyo­sít­ja a rész­le­te­ket, és mint­ha va­la­mi ha­tal­mas fény­for­rás vi­lá­gí­ta­ná meg há­tul­ról. Ma­levich szuprematista ikon­ja táj­ké­pi kör­nye­zet­ben? Két­fé­le ér­tel­me­zés is ké­zen­fek­võ le­het: a sík­szerû­ség gyõ­zel­me az il­lú­zió fe­lett, vagy ép­pen el­len­ke­zõ­leg: a fe­ke­te négy­zet perspektivikus be­for­ga­tá­sa a tér­be és így in­kább a klas­­szi­kus figurativitás di­a­da­la? Eset­leg Tarkovszkij Zó­ná­já­nak má­gi­kus kö­zép­pont­ja? Va­la­mi is­te­ni cen­zú­ra? Nem tu­dom. A sö­tét­ség ál­tal éb­resz­tett nyug­ta­lan­ság­gal csak úgy tu­dunk meg­küz­de­ni, ha tu­da­to­sít­juk ma­gunk­ban a képiség ta­pasz­ta­la­ta­it.

1 auratic red  ff_fmt

Women with a view of women

2 consolation, ff_fmt

Auratic red

6 girl with colour str_fmt

Girl with colour stripes

11 the pigsticking, ff_fmt

The unbearable ambiguity of knowing

12 the unbearable ambig_fmt

Rainbow accident

14 women with a view o_fmt

Consolation

17 rainbow accident_ff_fmt

The pigsticking

Comments

kommentek

Cimkék: