Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 október Interjú


„Hozott bankkal privatizációt vállal özvegy Varsányiné” – Király Júliával, a Magyar Nemzeti Bank leköszönt alelnökével beszélget Farkas Zoltán

– Hoz­tam ma­gam­mal egy köny­vet, ezt a mi­nap a Ma­gyar Köz­gaz­da­sá­gi Tár­sa­ság ván­dor­gyû­lé­sén osz­to­gat­ták, Matolcsy György 2002 és 2013 kö­zött meg­je­lent cik­ke­it tar­tal­maz­za, 370 ol­dal. Bár sem a ki­adó, sem a szer­kesz­tõ sze­mé­lye, sem a nyom­da nincs meg­je­löl­ve, akik lát­ták, úgy vé­lik, a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank há­zi nyom­dá­já­ban ál­lí­tot­ták elõ. Mit tip­pel, mi lett vol­na a kö­vet­kez­mé­nye, ha Simor And­rás el­nök­sé­ge ide­jén ne­tán ha­son­ló kö­tet je­le­nik meg, sa­ját írá­sa­ik gyûj­te­mé­nye­ként?

– Zo­li, ne ha­ra­gud­jon, ez vicc­nek is rossz. Ilyen kö­tet nem je­len­he­tett vol­na meg az el­múlt évek­ben a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank­ban, nem a kö­vet­kez­mé­nyek­tõl va­ló fé­le­lem mi­att, ha­nem mert ez dur­va vis­­sza­élés a köz­pénz­zel, rá­adá­sul el­ké­pesz­tõ­en íz­lés­te­len is. Mi, szem­ben a ben­nün­ket ért tá­ma­dá­sok­kal, nem él­tünk vis­­sza köz­pén­zek­kel. Em­lé­kez­zen csak, a leg­he­ve­sebb tá­ma­dást ar­ra hi­vat­koz­va kap­tuk, hogy Bra­un Ró­bert­nek ki­fi­zet­tünk 41 mil­lió fo­rin­tot az MNB új logójának a meg­ter­ve­zé­sé­re. Ez a vád mind­ös­­sze há­rom té­ve­dést tar­tal­ma­zott. Egy: nem õ ter­vez­te, mi­vel a köz­be­szer­zé­si pá­lyá­zat el­sõ for­du­ló­já­ban ki­esett. Ket­tõ: nem a logó ke­rült 41 mil­li­ó­ba, ha­nem a logó és a biz­ton­sá­gi kár­tyák cse­ré­je együtt. A har­ma­dik, eb­bõl kö­vet­ke­zõ­en, hogy a logó meg­ter­vez­te­té­se csak ki­lencmil­li­ó­ba ke­rült. Ám ez sen­kit nem ér­de­kelt, Simor And­rást há­rom éven át veg­zál­ták, be­le­ért­ve az Or­szág­gyû­lés bi­zott­sá­ga­it is. Ez­zel szem­ben Matolcsy György most nem ment el a költ­ség­ve­té­si bi­zott­ság ülé­sé­re, mond­ván, az MNB ügye­i­ben nem az a bi­zott­ság il­le­té­kes. Simor And­rás ide­jén még il­le­té­kes volt, sõt ar­ra is volt pél­da, hogy ép­pen a költ­ség­ve­té­si bi­zott­ság el­nö­ke, Nyikos Lász­ló véd­te meg az alap­ta­lan kor­mány­pár­ti tá­ma­dá­sok­kal szem­ben.

– Azon az ülé­sen én is ott vol­tam, a kor­mány­pár­ti ja­vas­lat úgy szólt, hogy Simor And­rás el­nök meg­szeg­te a hi­tel­in­té­ze­ti tör­vényt, ami­kor a 2008-as meg­ál­la­po­dás je­gyé­ben ada­to­kat szol­gál­ta­tott a Nem­zet­kö­zi Va­lu­ta­alap­nak a ke­res­ke­de­l­mi ban­kok­ról, és azok hoz­zá­já­ru­lá­sát csak utó­lag kér­te meg. Az elõ­re el­ké­szí­tett bi­zott­sá­gi ál­lás­fog­la­lást a tár­gya­lás után mó­do­sí­ta­ni kel­lett, pél­dá­ul Nyikos in­dít­vá­nya nyo­mán. Az amúgy jobbikos bi­zott­sá­gi el­nök ki­fa­kadt, hogy nem meg­hall­ga­tás, ha­nem te­tem­rehí­vás folyt. Az Or­szág­gyû­lés gaz­da­sá­gi bi­zott­sá­ga nem lett vol­na en­­nyi­re el­né­zõ, azt ugyan­is Rogán An­tal ve­zet­te.

– Pon­to­sab­ban, a ban­kok írásbeli hozzájárulása nem volt le­fûz­ve a dos­­szi­ék­ban. A vizs­gá­lat ide­jén va­la­men­­nyi bank nyi­lat­ko­zott, hogy tu­dott az adat­szol­gál­ta­tás­ról, és az nem volt üz­le­ti ér­de­ke­i­vel el­len­té­tes. Még­is majd­nem kon­cep­ci­ós per lett be­lõ­le. An­nak ide­jén én ko­mo­lyan ké­szül­tem a bí­ró­sá­gi tár­gya­lás­ra, va­la­hogy így: 1998-ban is­mer­tem meg Simor And­rást, ak­kor még nem sej­tet­tem, hogy tíz év­vel ké­sõbb ür­ge­bõr­be varrt tit­kos ada­to­kat fo­gunk ki­szol­gál­tat­ni ha­zánk el­len­sé­ge­i­nek… An­­nyi­ra ab­szurd volt az egész ügy. Ké­sõbb az ügyész­ség ej­tet­te is a vá­dat, el­ma­radt a fel­lé­pés. En­­nyit a Matolcsy-kötetrõl és a köz­pén­zek el­len­õr­zé­sé­rõl.

– Pe­dig ez iga­zán íz­lé­ses ki­ad­vány: fé­nyes pa­pí­ron, gaz­da­gon il­luszt­rál­va, va­ló­ság­gal csil­log-vil­log. Rá­adá­sul nemcsak ezt osz­to­gat­ták in­gyen a köz­gaz­dász-ván­dor­­gyû­lé­sen, ha­nem Matolcsy ka­bi­net­fõ­nö­ké­nek, Wiedermann Hel­gá­nak a Sakk és pó­ker cí­mû köny­vét is.

– Na ne! Azt hit­tem, azt dug­dos­ni pró­bál­ják, ami­ó­ta ki­de­rült, hogy Matolcsy büsz­kén me­sél­te, 2011 no­vem­be­ré­ben mint­egy meg­ál­lí­tot­ta a ha­zánk el­le­ni pénz­ügyi tá­ma­dást az­zal, hogy a Goldman Sachs ban­ká­ra­it meg­fé­lem­lí­tet­te a Nem­zet­kö­zi Va­lu­ta­alap­pal új­ra­kez­dõ­dõ tár­gya­lá­sok hí­ré­vel. Tény­leg nem ve­szi ész­re, hogy ezt a pi­a­con os­to­ba fe­cse­gés­nek tart­ják? A Goldman Sachs nagy va­ló­szí­nû­ség­gel azon a na­pon meg­ke­res­te az éves pro­fit­ját. Így har­colt Matolcsy a pénz urai el­len. Re­mek. Úgy hír­lik egyéb­ként, hogy bel­sõ jegy­ban­ki kö­rök­ben több ha­son­ló­an dí­szes ki­ad­vány fo­rog, mint ez a cikk­gyûj­te­mény: pél­dá­ul a Nagy Ma­gyar Ér­ték­te­rem­tõk cí­mû ki­ad­vány, avagy ép­pen a pénz­ügyi ok­ta­tás meg­újí­tá­sá­ra lét­re­ho­zott Pallasz Athé­né-ala­pít­vá­nyok stra­té­gi­á­ja.

– Ez meg­nyug­ta­tó. Leg­alább tud­ni, hogy a ben­nük meg­fo­gal­ma­zott szán­dé­kot ér­té­kes­nek tart­ják.

– An­nak el­le­né­re, hogy ir­tó­za­tos össze­ge­ket szán­nak a köz­gaz­da­sá­gi-pénz­ügyi gon­dol­ko­dás meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra, sze­rin­tem en­nek nul­la az esé­lye. Az ál­ta­luk le­beg­te­tett al­ter­na­tív köz­gaz­da­sá­gi is­ko­la ugyan­­is nem lé­te­zik. Vi­ták van­nak a fej­lõ­dés­rõl, a fej­lõ­dõ or­szá­gok ál­tal kö­ve­ten­dõ utak­ról, de ezek ugyan­azon az egy­sé­ges köz­gaz­da­sá­gi nyel­ven foly­nak. Az kü­lö­nö­sen bán­tó, ami­kor Matolcsy vagy a Pal­lasz Athé­né-ku­ra­tó­ri­u­mok­ban fel­tû­nõ Bo­gár Lász­ló Keynesre, Jo­seph Stig­litzre vagy Paul Krug­man­ra hi­vat­ko­zik, mert ve­lük még csak nem is be­szél­nek egy nyel­vet. Más fo­gal­mi ke­re­tek­ben gon­dol­kod­nak. Stig­litz és Krugman adott­ság­nak te­kin­ti, hogy a köz­gaz­da­ság­tan a szû­kös erõ­for­rás­ok mel­let­ti vá­lasz­tás­ról szól, csak azon vi­tat­koz­nak, hogy az op­ti­mum el­éré­sét mi­lyen mér­ték­ben se­gít­se az ál­la­mi be­avat­ko­zás, mi­lyen in­téz­mé­nye­ket kell ah­hoz lét­re­hoz­ni, hogy egy gaz­da­ság ha­té­ko­nyan fel tud­ja ol­da­ni a fo­goly di­lem­má­ja hely­ze­te­ket. A köz­gaz­da­sá­gi ter­mi­nu­sok­nak, pél­dá­ul a net­tó je­len­ér­ték­nek, nincs unor­to­dox ér­tel­me­zé­sük. Azt vi­szont el tu­dom kép­zel­ni, hogy meg­je­le­nik az al­ter­na­tív nyelv, az a da­gá­lyos, a té­nyek­tõl mé­lyen el­vo­nat­koz­ta­tó stí­lus, amely pél­dá­ul az el­hunyt ve­ne­zu­e­lai el­nök­nek, Hugo Chávez­nek volt a sa­ját­ja. Íz­lel­ges­sük csak: „A dé­li or­szá­gok­nak ezer­szer az eszük­be vés­ték, hogy az egyet­len és igaz »tudomány«, amely ki­vé­tel nél­kül min­den­ki­nek el­hoz­za a fej­lõ­dést és a jó­lé­tet, nem más, mint a sza­bad­já­ra en­ge­dett pi­ac, a tel­jes pri­va­ti­zá­ció és a nem­ze­te­ken át­nyú­ló tõ­ke­be­fek­te­tés le­he­tõ­sé­ge­i­nek meg­te­rem­té­se – így, együt­te­sen. S eköz­ben még az ál­lam­nak is meg kell til­ta­ni, hogy be­avat­koz­zék a gaz­da­ság­ba.”

– Pi­ac­el­le­nes fu­ta­mo­kat Matolcsy György cikk­gyûj­te­mé­nyé­ben is szép szám­mal le­het ol­vas­ni.

– A má­sik kér­dés, hogy va­jon lé­te­zik-e al­ter­na­tív fej­lõ­dé­si pá­lya, van-e má­sik út, mint a neo­li­be­rá­lis globalizáció, amit per­sze nem va­lós tar­ta­lom­ként, csak szi­tok­szó­ként hasz­nál­nak Chávez és kö­ve­tõi. Ez ré­gi vi­ta, en­nek a gon­do­lat­nak van ra­ci­o­ná­lis alap­ja és má­ig tar­tó ha­tá­sa. A mo­dern po­li­ti­kai gaz­da­ság­tan­ban is meg­je­le­nik, le­egy­sze­rû­sít­ve Acemoglu és Chang vi­tá­já­nak ne­vez­het­jük. A tö­rök szár­ma­zá­sú, a Massachusetts Institute of Tech­no­logyn ta­ní­tó Acemoglu, aki­nek Mi­ért buk­nak el a nem­ze­tek? cí­mû kö­te­te ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó, ku­ta­tá­sai so­rán, em­pi­ri­kus elem­zé­sek­kel alá­tá­maszt­va ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a fej­lõ­dés a fel­zár­kó­zá­son, a be­fo­ga­dó in­téz­mé­nyek ki­ala­kí­tá­sán, a pi­a­ci de­mok­rá­ci­án ke­resz­tül va­ló­sul meg, más kí­sér­le­tek ál­ta­lá­ban zsák­ut­cá­ba visz­nek. A ko­re­ai szár­ma­zá­sú camb­­­rid­ge-i pro­fesszor Ha-Joon Chang vi­szont úgy vé­li, nem mász­ha­tunk fel ugyan­azon a lét­rán, más fej­lõ­dé­si utat kell a fej­lõ­dõ or­szá­gok­nak be­jár­ni­uk. Az al­ter­na­tív út ke­re­sé­se min­den gon­dol­ko­dó em­ber­ben fel­me­rül, de na­gyon nem mind­egy, ho­gyan. Matolcsy – és te­gyük hoz­zá, Or­bán Vik­tor – fel­fo­gá­sá­ban a vi­lág egy­sze­rû. Em­lék­szik? „Simp­licity”, az­az egy­sze­rû­ség – hang­sú­lyoz­ta Matolcsy egyik ko­ráb­bi elõ­adá­sá­ban. Ne fer­tõz­zük meg bo­nyo­lult gon­do­la­tok­kal az em­be­re­ket, mert az kor­lá­toz­za a tisz­tán­lá­tá­su­kat. Ná­luk a köz­gaz­da­ság­tan nem ar­ról szól, hogy szû­kös erõ­for­rás­ok mel­lett op­ti­ma­li­zá­lunk, mert ak­kor kü­lön­bö­zõ meg­ol­dá­si le­he­tõ­sé­gek me­rül­nek fel, az ezek köz­ti vá­lasz­tás so­rán a kü­lön­bö­zõ ér­de­ke­ket ös­­sze kell han­gol­ni, ami­hez egyez­te­té­si me­cha­niz­mu­sok­ra van szük­ség, leg­in­kább to­le­ran­ci­á­ra. Ez bo­nyo­lult, hos­­sza­dal­mas, sok­fé­le le­he­tõ­sé­get, ér­ve­ket és el­len­ér­ve­ket mér­le­ge­lõ fo­lya­mat. Ha nyel­vi­leg jel­le­mez­ni le­het a Matolcsy–Chá­vez-féle gon­dol­ko­dás­mód ab­szur­di­tá­sát, ak­kor õk egy­bõl, gon­dol­ko­dás nél­kül, ki tud­ják vá­lasz­ta­ni a leg­op­ti­má­li­sabb al­ter­na­tí­vát. Egy­sé­ges, erõs ál­la­mi aka­rat­tal min­dent el le­het dön­te­ni és meg le­het va­ló­sí­ta­ni. Már­pe­dig ha nin­cse­nek struk­tú­rák, nincs vá­lasz­tá­si le­he­tõ­ség, ak­kor egyez­te­tés­re sincs szük­ség. Ez kü­lön­böz­te­ti meg õket az em­be­ri gon­dol­ko­dás fõ ára­má­tól: a ha­gyo­má­nyos köz­gaz­da­ság­tan va­la­men­­nyi ága ugyan­­is az egyez­te­té­sen ala­pul. Matol­csy­nál nin­cse­nek el­té­rõ ér­de­kek, nin­cse­nek konf­lik­tu­sok, nin­cse­nek el­lent­mon­dás­ok. A matolcsyzmus lé­nye­ge eb­ben ra­gad­ha­tó meg.

– De mi van ak­kor, ha az or­szág gaz­da­sá­gá­nak irá­nyí­tói tény­leg azt gon­dol­ják, hogy az uni­ós tag­sá­gunk óta be­kö­vet­ke­zett le­sza­ka­dás­nak ma­ga az Eu­ró­pai Unió az oka? Ha úgy lát­ják, hogy Ma­gyar­or­szág a globalizáción nem nyert, ha­nem ve­szí­tett, ezért be kell csuk­ni aj­tót-ab­la­kot, és min­den gyar­ma­to­sí­tót ki­ûz­ve, a pro­fit­ju­kat bent tart­va kell meg­ala­poz­ni a nö­ve­ke­dést?

– Nos, en­nek a kér­dés­nek is van ra­ci­o­ná­lis mag­va: va­jon mi az úgy­ne­ve­zett middle-incometrap prob­lé­ma meg­ol­dá­sa, az­az ho­gyan tud­nak a kö­ze­pes fej­lett­sé­get már el­ért or­szá­gok to­vább­lép­ni, és a kö­ze­pes jö­ve­de­lem csap­dá­já­ból ki­tör­ve fej­lett, ma­gas jö­ve­del­mû or­szág­gá vál­ni. Ma­gyar­or­szág ma már kö­ze­pe­sen fej­lett or­szág, jó­val ma­ga­sabb egy fõ­re ju­tó jö­ve­de­lem­mel, mint akár Kí­na, akár Orosz­or­szág vagy Tö­rök­or­szág. Ez az or­szág már túl­ju­tott a fel­zár­kó­zá­si pá­lya je­len­tõs sza­ka­szán, ré­sze Eu­ró­pá­nak, és ha in­nen vis­­sza­for­dul, az már min­den­képp rom­bo­lás­sal jár. Azok­ban az or­szá­gok­ban azon­ban, ame­lyek a kö­ze­pes fej­lett­sé­gi szint­nél el­akad­tak, óha­tat­la­nul von­za­lom tá­mad az al­ter­na­tív meg­ol­dá­sok iránt. Pe­dig em­pi­ri­kus elem­zé­sek­kel meg le­het mu­tat­ni, hogy a ké­tez­res éve­kig ki­épült po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi in­téz­mény­rend­szer­rel, ame­lyet ná­lunk most ép­pen le­bon­ta­nak, hoz­zánk ha­son­ló adott­sá­gú or­szá­gok si­ke­re­sen tör­tek elõ­re. A töb­bi vi­seg­rá­di or­szág vagy a bal­ti ál­la­mok erõ­tel­jes fel­zár­kó­zást pro­du­kál­tak. Adó­dik a kér­dés: ha tu­cat­nyi meg­vizs­gált or­szág­ban ez az út si­ke­res, ak­kor mi­ért pont sze­gény Ma­gyar­or­szág az, ame­lyet a globalizáció agyon­nyom.

– De hisz ko­ráb­ban a ma­gyar út is si­ke­res volt, Ma­gyar­or­szág 1996 és 2001 kö­zött a fel­zár­kó­zók él­vo­na­lá­ba tar­to­zott. Sõt még utá­na is ki­tar­tott a len­dü­let egy da­ra­big, bár ak­kor már ela­dó­so­dás árán.

– Ha az em­pi­ri­kus bi­zo­nyí­té­kok azt tá­maszt­ják alá, hogy az ilyen eu­ró­pai tí­pu­sú, de­mok­ra­ti­kus, nyi­tott, be­fo­ga­dó in­téz­mé­nyek­re ala­po­zott fej­lõ­dés in­kább nö­ve­ke­dés­sel és fel­zár­kó­zás­sal jár, sem­mint le­sza­ka­dás­sal, ak­kor nem biz­tos, hogy be kell ér­ni az­zal az egy­sze­rû ma­gya­rá­zat­tal, hogy mi, ma­gya­rok, más­mi­lye­nek va­gyunk, ezért más utat kell ke­res­nünk, más úton kell jár­nunk. Azt kell meg­fej­te­nünk, hogy mi­ért ka­nya­rod­tunk le er­rõl a pá­lyá­ról. Eh­hez a té­nyek elem­zé­se, az al­ter­na­tí­vák vé­gig­gon­do­lá­sa szük­sé­ges, nem elég­sé­ges a simpli­city. Ez azon­ban na­gyon tá­vol esik Matolcsy vi­lá­gá­tól. Jel­lem­zõ, ho­gyan zaj­lott el­sõ és utol­só vi­tánk, tör­té­ne­te­sen a jegy­bank nö­ve­ke­dé­si hi­tel­prog­ram­já­ról. Nem an­nak elõ­nyös ha­tá­sa­i­ról, ha­nem a prog­ram koc­ká­za­ta­i­ról. Õt már a fel­ve­tés is ide­ge­sí­tet­te: egy ál­la­mi­lag el­ha­tá­ro­zott országépítõ prog­ram­nak ho­gyan le­het­né­nek ne­ga­tív ha­tá­sai? An­nak nem le­het­nek koc­ká­za­tai!

– Csak azt vet­ném köz­be, hogy a koc­ká­za­tok da­cá­ra a nö­ve­ke­dé­si hi­tel­prog­ram mint­ha el­ke­tyeg­ne, ha nem is olyan mé­re­tek­ben, ahogy Matolcsy meg­ál­mod­ta.

– Jaj, ne bo­lon­doz­zon! A nö­ve­ke­dé­si hi­tel­prog­ram leg­jobb elem­zé­sét ép­pen az MNB je­len­tet­te meg, eb­bõl ki­de­rül, hogy csu­pán az el­sõ fá­zis mû­kö­dött, ami­kor a jól me­nõ vál­lal­ko­zá­sok a drá­ga hi­te­le­ket le­cse­rél­ték a jegy­bank ál­tal rög­zí­tett, ala­csony ka­ma­to­zá­sú, ol­csó köl­csö­nök­re, az­óta va­ló­já­ban csak csor­do­gá­lás van. Ezt a ta­nul­mányt még a hon­lap­ra is ki­tet­ték. Úgy lát­szik, a ve­ze­tõk már el sem ol­vas­sák a mun­ka­tár­sak ál­tal írt je­len­té­se­ket, csak azt a né­hány sort, ame­lyet a kom­mu­ni­ká­ci­ós mun­ka­tár­sak va­la­me­lyi­ke a ta­nul­mány ele­jé­re il­leszt. Ez azon­ban fél­re­ve­ze­tõ. A je­len­tés­bõl egy­ér­tel­mû­en ki­de­rül, hogy az tör­tént, amit én a prog­ram ol­csóbb, ki­sebb koc­ká­za­tú, ezért re­la­tí­ve jobb ki­me­net­ének tar­tot­tam. Vol­ta­kép­pen sem­mi más, mint hogy a jegy­bank do­tál­ja az ad­dig is jól mû­kö­dõ vál­lal­ko­zá­so­kat, ame­lyek drá­ga be­ru­há­zá­si és de­vi­za­ala­pú hi­te­le­i­ket ki­vál­tot­ták 2,5 szá­za­lé­kos ka­ma­to­zá­sú, ol­csó hi­tel­lel. Így az­tán az ál­la­mi ter­hek sem fog­nak nagy­mér­ték­ben meg­ug­ra­ni, ami egyéb­iránt a prog­ram fõ koc­ká­za­ta volt. A má­so­dik sza­kasz­ban – ami­nek a ke­re­tét épp most emel­ték meg – még fe­lean­­nyi hi­telt sem tud­tak fo­lyó­sí­ta­ni tíz hó­nap alatt, mint a di­csõ­sé­ges el­sõ két hó­nap­ban. Le­het a ke­re­tet emel­ni, ab­ból még nem lesz hitelkereslet.

– Mi­ért? Rossz a konst­ruk­ció? Ne­­tán kvá­zi in­gyen sem kell a hi­tel?

– Az utób­bi. Egy gaz­da­ság­ban ak­kor in­dul be a hi­te­le­zés, ha a jö­võ­be­li pro­fit re­mé­nyé­ben ér­de­mes be­ru­ház­ni. Ma az az ál­ta­lá­nos vé­le­ke­dés, hogy nem ér­de­mes hos­­szú táv­ra be­fek­tet­ni, mert a gaz­da­sá­gi és jo­gi hely­zet vál­to­zat­la­nul ki­szá­mít­ha­tat­lan. Ezért ma­rad­nak el a mûkö­dõ­tõke-beruházások, ame­lyek a ré­gi­ó­ban Ma­gyar­or­szá­gon es­tek visz­­sza a leg­na­gyobb mér­ték­ben, ezért nin­cse­nek hos­­szú tá­vú be­fek­te­té­sek, emi­att csú­szott le Ma­gyar­or­szág a ré­gi­ós ver­seny­ben. Ahol visz­­sza­me­nõ­le­ges ha­tá­lyú tör­vé­nye­ket le­het hoz­ni, ahol nem szá­mí­ta­nak olyan jo­gi nor­mák, mint az öt­éves el­évü­lés, amit a de­vi­za­adó­sok meg­men­té­sé­re ho­zott jog­sza­bály fe­lül­írt, ott nem­csak a ban­ko­kat ri­aszt­ják el. Egy kül­föl­di be­fek­te­tõ alig­ha vé­li úgy, hogy szá­má­ra von­zó be­ru­há­zá­si te­rep az ilyen. Ha­csak ext­ra tá­mo­ga­tá­sok­kal ide nem édes­ge­tik… Egyéb­ként ki­fe­je­zet­ten örü­lök, hogy Ma­gyar­or­szág gu­mi­ipa­ri nagy­ha­ta­lom lesz. Nagy elõ­re­lé­pés ez ah­hoz ké­pest, hogy Rá­ko­si Má­tyás ural­ma alatt csak a gu­mi­pity­pang­gal pró­bál­koz­tunk.

– Ha az Apollo Tyres Gyön­gyös kör­nyé­ki le­te­le­pe­dé­sé­re cé­loz, az azért azt mu­tat­ja, hogy van olyan be­ru­há­zó, amely na­gyon is ra­gasz­ko­dik Ma­gyar­or­szág­hoz. Az in­di­ai gu­mi­gyár­tót hat év­vel ez­elõtt a Fi­desz és a Job­bik váll­vet­ve haj­tot­ta el ugyan­in­nen, ám még­is vis­­sza­tért. Igaz, eh­hez a ma­gyar kor­mány, Brüs­­szel ál­dá­sá­val, 95,7 mil­lió euró tá­mo­ga­tást adott.

– Így ne­me­se­dik a glo­bá­lis tõ­ke ér­de­ké­ben el­ter­ve­zett neo­li­be­rá­lis me­rény­let új­ra­ipa­ro­sí­tás­sá. Ez a szép eb­ben a Hugo Chávez-világban. Iga­zán saj­ná­lom, hogy ezt a re­mek em­bert már leg­fel­jebb posz­tu­musz dísz­dok­to­ri cím­mel ju­tal­maz­hat­ja az új Matolcsy-egyetem.

– Ne tú­loz­zunk. A mi­nap nem õ ka­pott posz­tu­musz dísz­dok­to­ri cí­met, ha­nem José Manuel Barroso, az Eu­ró­pai Bi­zott­ság le­kö­szö­nõ el­nö­ke, na­gyon is va­ló­sá­go­sat, a Cor­vinus Egye­te­men. Õ az Eu­ró­pai Uni­ó­­val kö­tött part­ner­sé­gi meg­ál­la­po­dás alá­írá­sa­kor azon él­ce­lõ­dött, na­gyon re­mé­li, hogy a ma­gyar és az an­gol nyel­vû vál­to­zat egye­zik… de az Or­bán Vik­tor­ral ví­vott ko­ráb­bi csa­tá­ro­zá­so­kat ba­ga­tel­li­zál­ta.

– Barroso vic­cén nem tud­tam ne­vet­ni. Kár, hogy az Eu­ró­pai Bi­zott­ság el­sõ em­be­ré­nek a bá­tor­sá­gá­ból csu­pán ef­fé­le szel­le­mes­ség­re fu­tot­ta. Em­lék­szik, 2011 de­cem­be­ré­ben Barroso na­gyon ke­mény le­vél­ben szó­lí­tot­ta fel Or­bán Vik­tort, hogy a jegy­bank­tör­vényt és a gaz­da­sá­gi sta­bi­li­tás­ról szó­ló tör­vényt ne fo­gad­ja el az Or­szág­gyû­lés, mert az eu­ró­pai jog­rend­szer szem­pont­já­ból ag­gá­lyos ki­té­te­lek van­nak ben­ne. En­nek a le­vél­nek vé­gül nem lett foly­ta­tá­sa, az új eu­ró­pai fis­ká­lis pak­tum ki­ala­kí­tá­sa ér­de­ké­ben el­si­mí­tot­ták a Barroso–Orbán-el­len­té­tet, ami­nek saj­nos az is az üze­ne­te, hogy nin­cse­nek olyan eu­ró­pai jo­gi nor­mák, ame­lyek min­den­ki szá­má­ra kö­te­le­zõk.

– Ez azért nem ilyen egy­sze­rû. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság nem ter­jesz­ked­het túl a ha­tás­kö­rén, csak azok­ban az ügyek­ben in­dít­hat kö­te­le­zett­ség­sze­gé­si el­já­rást, ame­lyek az eu­ró­pai jo­got nyil­ván­va­ló­an meg­sér­tik.

– De ezek­kel a le­he­tõ­sé­ge­i­vel sem él! Be­éri a for­má­lis kor­rek­ci­ók­kal és az­zal, hogy a kor­mány meg­ígé­ri a jog­sza­bály­ok be­tar­tá­sát.

– Mi mást te­het­ne? Nincs olyan uni­­ós jog­sza­bály, amely til­ta­ná, hogy egy kor­mány négy egy­mást kö­ve­tõ tör­vén­­nyel tönk­re­te­gye a bank­rend­szert, el­ve­gye an­nak ös­­szes jö­ve­del­mét, még a tõ­ké­be is be­le­nyúl­jon. Mert a bank­adó­val, a fix ár­fo­lya­mú vég­tör­lesz­tés­sel, a tranz­ak­ci­ós il­le­ték­kel és a de­vi­za­adó­sok meg­men­té­sé­re ho­zott, el­szá­mol­ta­tá­si­nak ti­tu­lált tör­vén­­nyel ez tör­té­nik.

– Ér­vé­nye­sül az orbáni nor­ma: Ami nem ti­los, azt sza­bad. Er­re mond­ta Simor And­rás, hogy a ma­gyar szín­há­zak­ban már nem kell ki­ír­ni, hogy a föld­re köp­ni ti­los, még­sem köp­kö­dünk.

– Az MNB is az­zal vé­de­ke­zik, sem­mi nem tilt­ja, hogy két­százmil­li­árd fo­rin­tot vi­gyen ki négy ala­pít­vány­ba. Matolcsy az­zal ér­vel, sõt büsz­kél­ke­dik, hogy a jegy­bank nye­re­sé­ges, a költ­ség­ve­tés­nek nem kell õt ki­se­gí­te­nie. Nyu­god­tan meg­te­he­ti, hogy kas­té­lyo­kat, pa­lo­tá­kat, mû­tár­gya­kat vá­sá­rol­jon, ké­nye-ked­ve sze­rint.

– Ami a jegy­bank nye­re­sé­gét il­le­ti, az nem ér­dem. A 2013-at meg­elõ­zõ évek­ben egy­szer volt nye­re­sé­ges a MNB, 2009-ben, ami­kor a leg­na­gyobb volt a baj.

– Ak­kor, ami­kor az euró ár­fo­lya­ma 2008 nya­ra és 2009 ta­va­sza közt 240 fo­rint­ról 310 fo­rint fö­lé emel­ke­dett, va­gyis a fo­rint bru­tá­li­san meg­gyen­gült.

– Sa­ját gaz­dál­ko­dá­sá­ból az MNB nem tud nye­re­ség­re szert ten­ni, nem is ez a dol­ga. A jegy­bank mû­kö­dé­si költ­sé­gei egyéb­ként a mi idõnk­ben 10-12 mil­li­árd fo­rint kö­rül in­ga­doz­tak, en­nek to­váb­bi le­szo­rí­tá­sá­val nem le­het 200 mil­li­ár­dos nye­re­ség­re szert ten­ni. A jegy­ban­ki ered­mény nem a jegy­bank gaz­dál­ko­dá­sá­ból, ha­nem a gaz­da­ság­ban be­töl­tött sze­re­pé­bõl szár­ma­zik. A jegy­bank cél­ja az ár­sta­bi­li­tás és a pénz­ügyi sta­bi­li­tás biz­to­sí­tá­sa. Nem azért emel vagy csök­kent ka­ma­tot, hogy ez­zel nye­re­sé­get vagy vesz­te­sé­get ter­mel­jen. Nem azért csök­ken­ti vagy nö­ve­li a de­vi­za­tar­ta­lé­kot, hogy ez­zel ár­fo­lyam­nye­re­sé­get re­a­li­zál­jon. Ez a jegy­bank sze­re­pé­nek to­tá­lis fél­re­ér­tel­me­zé­se. Je­len­leg a jegy­bank­nak ab­ból van nye­re­sé­ge, hogy a fo­rint ár­fo­lya­ma rom­lik. Eb­bõl a költ­ség­ve­tés­nek és a de­vi­za­adó­sok­nak vesz­te­sé­gük van. Egy­sze­rû­en nem is ér­tem, mi­bõl gon­dol­ja azt Matolcsy György, hogy ez a nye­re­ség ér­dem, és hogy ez a nye­re­ség az övé.

– Fur­csa ez a szép új vi­lág: ár­sta­bi­li­tást a kor­mány te­rem­tett az úgy­ne­ve­zett re­zsi­csök­ken­tés­sel, a la­kos­sá­gi szol­gál­ta­tá­sok árá­nak köz­pon­ti­lag elõ­írt mér­sék­lé­sé­vel, a gaz­da­ság ösz­tön­zé­sé­re pe­dig nem a költ­ség­ve­tés vál­lal­ko­zik, ha­nem a jegy­bank. En­­nyi­re fel­cse­ré­lõd­tek a sze­re­pek?

– De a nö­ve­ke­dés­hez tény­leg nem já­rult hoz­zá az MNB!

– Még a köl­te­ke­zés­sel, ala­pít­vá­nyai ré­vén sem?

– Ugye ez megint csak egy rossz vicc? Még egy­szer meg­is­mét­lem: a 200 mil­li­árd köz­pénz el­köl­té­se sze­rep­té­vesz­tés, a jegy­bank cél­ja­i­nak nem meg­ér­té­se, köz­pénz köl­té­se, ál­la­mi fel­adat fel­ha­tal­ma­zás nél­kü­li át­vál­la­lá­sa. Ha az ala­pít­vá­nyok cél­ját néz­zük, az­az azt a kér­dést vizs­gál­juk, hogy az MNB te­gyen-e bár­mit is a pénz­ügyi kul­tú­ra ja­ví­tá­sá­ért, ak­kor a vá­la­szom ha­tá­ro­zott igen, er­re mi is tö­re­ked­tünk. A töb­bi már mér­ték, íz­lés, ará­nyok és meg­ol­dá­sok kér­dé­se. Sok eu­ró­pai jegy­bank tart fenn is­ko­lát, tá­mo­gat egye­te­me­ket, sõt kul­tu­rá­lis cé­lo­kat is. Utób­bit az MNB még Járai Zsig­mond el­nök­sé­ge ide­jén is meg­tet­te. Mi azért hagy­tuk ab­ba, mert kul­tu­rá­lis tá­mo­ga­tá­sok oda­íté­lé­sé­vel nem akar­tunk adó­fi­ze­tõi pén­zek fe­lett ren­del­kez­ni. A ma­gán­jö­ve­del­mem­bõl, a ma­gán­pén­zem­bõl én min­dig is tá­mo­gat­tam az al­ter­na­tív szín­há­za­kat, de eszem­be se ju­tott, hogy ezt köz­pénz­bõl te­gyem, hogy az MNB pén­zén a nagy me­cé­nás di­csõ­sé­gé­ben süt­ké­rez­zem. A jegy­bank mû­kö­dé­sé­hez, szín­vo­na­lá­hoz köt­he­tõ köz­gaz­dászszak­ma tá­mo­ga­tá­sát azon­ban a Simor-féle MNB is vál­lal­ta: se­gí­tet­tük a szak­kol­lé­gi­u­mo­kat, a tan­könyv­ki­adást, kon­fe­ren­ci­ák ren­de­zé­sét. Évi negy­ven­mil­­li­ó­ból, nem két­százmil­li­árd­dal. Ami pe­dig a tiszaroffi kas­tély meg­vá­sár­lá­sát il­le­ti, az MNB-nek ko­ráb­ban szép szám­mal vol­tak üdü­lõi, ám Járai Zsig­mond el­nök­sé­ge ide­jén ér­té­ke­sí­tet­te õket. Elv­sze­rû­en. Járai ki­vá­lasz­tott egy vi­szo­nyí­tá­si ala­pot, szak­nyel­ven benchmarkot, és ah­hoz mér­te az MNB mu­ta­tó­it. Ez tör­té­ne­te­sen a svéd köz­pon­ti bank volt, és sa­ját mû­kö­dé­sé­ben azt õ pél­dá­ját kö­vet­te. Ha ne­tán az oszt­rák jegy­ban­kot vá­laszt­ja benchmarkként, ak­kor le­het, hogy a ma­gyar jegy­bank­nak ma már je­len­tõs ér­me- és hang­szer­gyûj­te­mé­nye len­ne. Az oszt­rák, né­met ha­gyo­má­nyok­ban ugyan­is má­ig ben­ne él a bi­ro­dal­mi múlt, ami a kül­sõ­sé­gek­ben is meg­je­le­nik, míg a svéd köz­pon­ti bank na­gyon egy­sze­rû, pu­ri­tán, mond­hat­ni, minimálstílt kö­vet. An­nak ide­jén úgy gon­dol­koz­tunk, hogy egy kis, nyi­tott, sze­gény or­szág nem­ze­ti bank­ja ne a so­sem­volt bi­ro­dal­mi múl­tat imi­tál­ja, elég, ha ma­ga az épü­let azt tük­rö­zi. Egyéb­ként Simor And­rás még azt is fel­ve­tet­te, hogy köl­töz­zünk ki be­lõ­le. Ez­zel szem­ben most mint­ha azt kép­zel­nék az or­szág ve­ze­tõi, hogy kis or­szág vol­tunk, de ha­tal­mas bi­ro­da­lom le­szünk. En­nek a bi­ro­dal­mi gõg­nek, bi­ro­dal­mi ma­ga­mu­to­ga­tás­nak egy­re több je­le van, még a MNB leg­újabb, drá­ga ki­ad­vá­nya­i­ban is ez tük­rö­zõ­dik.

– Ön meg­fo­gad­ta, hogy a mo­ne­tá­ris po­li­ti­kát nem fog­ja bí­rál­ni. Ám ar­ra ké­rem, te­kint­sünk vis­­sza a kö­zel­múlt­ba, ami­kor úgy lát­szott, hogy az MNB Simor-féle ve­ze­té­sét si­ke­rült megpuccsolni. A mo­ne­tá­ris ta­nács há­rom bel­sõ tag­ja mel­lé 2011 ta­va­szán négy kül­sõ ta­got te­le­por­tál­tak, akik 2012 au­gusz­tu­sá­ban el­kezd­tek egy hos­­szú ka­mat­csök­ken­té­si cik­lust. A Simor-csapat, önt is be­le­ért­ve, ezt el­le­nez­te, és azt kö­ve­tõ­en rend­re ki­sebb­ség­ben ma­radt. Matolcsy György a mi­nap az­zal di­cse­ke­dett, hogy a jegy­ban­ki alap­ka­mat csök­ken­té­sé­vel 280 mil­li­árd fo­rin­tot ta­ka­rí­tott meg. Majd hoz­zá­tet­te, ha évi 300 mil­li­árd­dal ja­vít­ja a költ­ség­ve­tés po­zí­ci­ó­ját, nem kér­he­tõ tõ­le szá­mon, hogy mi­re men­­nyit költ. Most mi­képp vé­le­ke­dik er­rõl a ka­mat­csök­ken­té­si cik­lus­ról? Hány­szor gon­dol­ta át a tör­tén­te­ket?

– Sok­szor, és nincs ki­zárva, hogy al­el­nök-tár­sam­mal, Karvalits Fe­renc­­cel meg­ír­juk a 2007–2013-as évek ka­mat­po­li­ti­ká­já­nak elem­zé­sét. A mi tör­té­ne­tün­ket. Már van két fél­kész ál­la­pot­ban lé­võ anya­gunk, csak még töp­ren­günk, mi le­gyen ve­le. De a kér­dé­sé­re a vá­laszt hadd kezd­jem az­zal, hogy a leg­hi­te­le­sebb, leg­tar­tó­sabb és leg­na­gyobb mér­té­kû ka­mat­csök­ken­té­si cik­lus a Simor-féle ve­ze­tés ide­jén volt, 2008 de­cem­be­re és 2010 áp­ri­li­sa kö­zött. Ez a cik­lus az ele­jén egy­szer el is akadt, mi­vel a 2009. feb­ru­á­ri 50 bá­zis­pon­tos csök­ken­tést kö­ve­tõ­en hir­te­len be­sza­kadt a fo­rint ár­fo­lya­ma. Igaz, nem fel­tét­le­nül a ka­mat­csök­ken­tés mi­att, ha­nem mert ak­kor vált nyil­ván­va­ló­vá, hogy a pénz­ügyi krí­zis a ré­gi­ó­ban mély re­ces­­szi­ót okoz, és ál­ta­lá­nos Ke­let-Eu­ró­pa-pá­nik tört ki. Ez azért lé­nye­ges, mert a mi gon­dol­ko­dá­sunk­ba na­gyon mé­lyen be­le­égett, hogy a koc­ká­za­tot ke­rül­ni kell, mi­vel nem tud­hat­juk, hogy a pi­ac mi­kor sza­kad el. Ez az aver­zió a ké­sõb­bi dön­té­se­ink­be is be­épült. Mi át­él­tünk két sza­ka­dást, az egyi­ket 2008 ok­tó­be­ré­ben, ami­kor a nem­zet­kö­zi pénz­ügyi krí­zis el­ér­te a ma­gyar pi­a­cot, és az euró na­pok alatt csak­nem 280-ig gyen­gült, a má­so­di­kat pe­dig 2009 ta­va­szán, ami­kor szin­tén vi­ha­ros gyor­sa­ság­gal el­ér­te, majd át­lép­te a 310-es szin­tet. Két­ség­te­len, hogy az inf­lá­ci­ós ki­lá­tá­sok hul­lám­zá­sán kí­vül az is be­fo­lyá­sol­ta dön­té­se­in­ket, hogy úgy lát­tuk, a bi­zony­ta­lan pi­a­ci kör­nye­zet­ben bár­mi­kor új­ra be­sza­kad­hat a fo­rint ár­fo­lya­ma. A ka­mat­csök­ken­tés­sel 2010 kö­ze­pén meg kel­lett áll­nunk, mert el­kez­dõ­dött az eu­ró­pai vál­ság…

– Ame­lyet ha­zai te­re­pen Kósa La­jos és Szijjártó Pé­ter nyi­lat­ko­za­tai te­téz­tek, akik azt mond­ták, hogy Ma­­gyar­or­szág ros­­szabb hely­zet­ben van, mint Gö­rög­or­szág. A Kósa–Szij­­jártó-pá­ros né­hány szó­val csak­nem 600 mil­li­ár­dos vesz­te­sé­get oko­zott a de­vi­za­hi­te­le­sek­nek, ami má­ig sa­já­tos re­kord. A fo­rint gyen­gü­lé­se ösz­­szes­sé­gé­ben ilyen mér­ték­ben emel­­te meg a tör­lesz­tõrész­le­te­ket.

– Eh­hez a vesz­te­ség­hez jött hoz­zá, hogy az Or­bán-kor­mány költ­ség­ve­té­si la­zí­tás­sal pró­bál­ko­zott, ered­mény­te­le­nül, vé­gül rá­kény­sze­rült a ki­iga­zí­tás­ra. Ezt pe­dig épp­úgy a be­vé­te­lek nö­ve­lé­sé­vel haj­tot­ta vég­re, mint ko­ráb­ban a Gyur­csány-kormány. A for­gal­mi adók meg­emel­ték a fo­gyasz­tói ár­szin­tet, mi pe­dig, a gyor­su­ló inf­lá­ció mi­att, né­hány hó­nap­ra le­áll­tunk a ka­mat­csök­ken­tés­sel. 2011 õszén jött a vég­tör­lesz­tés, az or­szág le­mi­nõ­sí­té­se, az IMF-tár­gya­lá­sok le­beg­te­té­se, az Alap­tör­vény és a sar­ka­la­tos tör­vé­nyek mi­atti bi­zony­ta­lan­ság – szá­mos olyan té­nye­zõ, ami a bi­zony­ta­lan eu­ró­pai hely­zet mel­lett na­gyon ki­szá­mít­ha­tat­lan­ná tet­te egy-egy ka­mat­lé­pés kö­vet­kez­mé­nyét. Ak­kor tel­je­sen ter­mé­sze­tes­nek tûnt, hogy az inf­lá­ci­ós nyo­más és a koc­ká­za­tok meg­ug­rá­sa egy­ér­tel­mû­en a ka­mat­eme­lést tá­mo­gat­ja, egy­han­gúl­ag emel­tünk 2012 ele­jé­ig.

– Az IMF-meg­ál­la­po­dás­ból vé­gül sem­mi sem lett, és a gaz­da­ság a vész­jós­ló han­gok el­le­né­re nem om­lott ös­­sze. Túl­zó volt az elem­zõi pesszi­miz­mus?

– Szá­mom­ra ak­ko­ri­ban egy pil­la­na­tig sem volt két­sé­ges, hogy nem lesz IMF-meg­ál­la­po­dás – a ki­épü­lõ gaz­da­sá­gi rend­szer el­len­té­tes volt min­den gaz­da­sá­gi ra­ci­o­na­li­tás­sal. Egyéb­ként pe­dig mi so­ha nem mond­tuk azt, hogy a ma­gyar gaz­da­ság ös­­sze­om­lik, ha ez meg ez tör­té­nik vagy nem tör­té­nik. El­len­ke­zõ­leg, ha el­ol­vas­sa Simor And­rás ak­ko­ri nyi­lat­ko­za­ta­it, min­dig azt hang­sú­lyoz­ta, at­tól még nem si­ke­res egy gaz­da­ság­po­li­ti­ka, hogy nem ve­zet azon­na­li ös­­sze­om­lás­hoz…

– Csu­pán a nem­ze­ti va­lu­ta tar­tós ér­ték­vesz­tésé­hez – foly­tat­hat­nám, amit õ nem mon­dott ki. Ön is ezt ír­ta al­el­nö­ki tiszt­sé­gé­rõl le­mon­dó le­ve­lé­ben, 2013 áp­ri­li­sá­ban: „at­tól még nem jó a mo­ne­tá­ris po­li­ti­ka, ha olyan dön­té­sek szü­let­nek, ame­lyek ugyan sok hasz­not nem haj­ta­nak, de nem dön­tik ös­­sze a fo­rin­tot – ez nem le­het si­ker­kri­té­ri­um.” Ez volt az utol­só sza­va.

– Kö­szö­nöm, hogy em­lék­szik… Ma is azt mon­dom, at­tól még nem si­ke­res a mo­ne­tá­ris po­li­ti­ka, hogy nem ve­zet ös­­sze­om­lás­hoz. Hoz­zá­te­szem, min­den ir­ra­ci­o­ná­lis gaz­da­sá­gi rend­szer fenn­tart­ha­tó, akár éve­kig, év­ti­ze­de­kig is. A re­mek szo­ci­a­liz­must pél­dá­ul elég hos­­szan fenn le­he­tett tar­ta­ni.

– De azért ez a rend­szer jó­val ru­gal­ma­sabb a szo­ci­a­liz­mus­nál. Nem tilt­ja meg, hogy a ma­gán­vál­lal­ko­zók öt­ven­nél több al­kal­ma­zot­tat fog­lal­koz­tas­sa­nak, a tu­laj­do­ni ará­nyok az ener­ge­ti­kai és köz­szol­gál­ta­tó cé­gek ál­la­mo­sí­tá­sa el­le­né­re sem vál­toz­tak meg ér­dem­le­ge­sen, és az utób­bi szek­to­rok sa­nyar­ga­tá­sa, agyon­­­adóz­ta­tá­sa kö­ze­pet­te az ipar min­den tá­mo­ga­tást meg­kap, va­ló­ság­gal szá­guld. Nem az ál­la­mi tu­laj­don­lás vált do­mi­náns­sá, ha­nem az ál­la­mi be­avat­ko­zás min­den­na­pos­sá. Ez pe­dig nem el­ha­nya­gol­ha­tó kü­lönb­ség.

– Nem azt mond­tam, hogy ez a rend­szer olyan, mint a szo­ci­a­liz­mus, ha­nem azt, hogy alap­ja­i­ban ir­ra­ci­o­ná­lis, de et­tõl még akár hosszú ide­ig is fenn­ma­rad­hat. A túl­zott cent­ra­li­zá­ció, az ál­lam ki­szá­mít­ha­tat­lan és fo­lya­ma­tos be­avat­ko­zá­sa a gaz­da­ság nor­mál­mû­kö­dé­sé­be nem ked­vez a po­ten­ci­á­lis nö­ve­ke­dés gyor­su­lá­sá­nak. De tér­jünk vis­­sza 2012 nya­rá­hoz és a ka­mat­po­li­ti­ká­hoz. Ami­kor a kül­sõ ta­gok el­in­dí­tot­ták a ka­mat­csök­ken­té­si cik­lust, le­het, hogy mi fe­lül­ér­té­kel­tük az inf­lá­ci­ós nyo­mást. Ak­kor kezd­tek emel­ked­ni a vi­lág­pi­a­con a kõ­olaj- és nyers­anyag­árak, és azt sem lát­tuk tisz­tán, hogy a mun­ka­erõ­pi­a­con mek­ko­ra inf­lá­ci­ós nyo­más ala­kul ki. Rá­adá­sul a pénz­pi­a­ci hely­ze­tet elég la­bi­lis­nak ér­zé­kel­tük. Au­gusz­tus­ban még meg­jó­sol­ha­tat­lan volt, hogy az Eu­ró­pai Köz­pon­ti Bank el­nö­ké­nek, Mario Draghinak a jú­li­u­si nyi­lat­ko­za­ta, mi­sze­rint bár­mi áron meg­vé­di az eurót, egy­ben tart­ja az euró­öve­ze­tet, ké­pes lesz csil­la­pí­ta­ni a fe­szült pi­a­ci han­gu­la­tot, és ered­ményt hoz. Utó­lag már vi­lá­go­san lát­szik, hogy a nyár for­du­ló­pon­tot je­len­tett a pénz­pi­a­ci fe­szült­ség­ben – ak­kor ezt nem le­he­tett elõ­re lát­ni. Utó­lag az is vi­lá­go­san lát­szik, hogy a kor­mány re­zsi­csök­ken­té­si kam­pá­nya a mért inf­lá­ci­ót le­szo­rí­tot­ta – mel­lé­ke­sen a mag­inf­lá­ció az­óta sem csök­kent je­len­tõ­sen. Az­az utó­lag úgy tû­nik, hogy a ka­mat­csök­ken­té­si cik­lus jó idõ­ben in­dult, si­ke­res volt, és mi vol­tunk ké­sés­ben. Daniel Kahneman, a vi­lág­hí­rû pszi­cho­ló­gus sze­rint a si­kert utó­lag min­den­ki a sa­ját böl­cses­sé­gé­vel ma­gya­ráz­za, pe­dig az ese­tek nagy ré­szé­ben csak sze­ren­csé­je volt – úgy ala­kult a vi­lág, hogy a dön­tés ki­me­ne­te­le si­ker lett. Eb­bõl a né­zõ­pont­ból iga­zuk volt a ka­mat­csök­ken­tés­be be­le­kez­dõ kül­sõ ta­gok­nak. Utó­lag.

– Eb­bõl vi­szont az kö­vet­ke­zik, hogy a ka­mat­szin­tet 2012 au­gusz­tu­sa és 2014 jú­li­u­sa kö­zött még­is bün­tet­le­nül le le­he­tett vin­ni 7 szá­za­lék­ról 2,1 szá­za­lék­ra.

– 2013 ok­tó­be­ré­ben Matolcsy György az MNB Szem­le rend­kí­vü­li szá­má­ban köz­re­ad­ta az ál­ta­la meg­hir­de­tett bel­sõ szak­mai ver­seny nyer­tes ta­nul­má­nya­it. Ezek kö­zül az egyik – már ko­ráb­ban el­ké­szült ta­nul­mány – azt mu­tat­ta meg, hogy Ma­gyar­or­szá­gon az egyen­sú­lyi re­ál­ka­mat­láb va­la­hol az 1–4 szá­za­lé­kos sáv­ban le­het, az inf­lá­ci­ós célt, a 3 szá­za­lé­kot fi­gye­lem­be vé­ve az egyen­sú­lyi no­mi­ná­lis jegy­ban­ki alap­ka­mat­nak most va­la­hol a 4–7 szá­za­lé­kos sáv­ban kel­le­ne len­nie.

– De nem ott van. Ezek sze­rint a ka­mat­eme­lés­nek még­is ára lesz?

– Az el­múlt más­fél év­ben le­zaj­lott ka­mat­csök­ken­té­si cik­lus je­len­tõ­sen hoz­zá­já­rult a fo­rint gyen­gü­lé­sé­hez: 2012 jú­li­u­sa óta a fo­rint az euróhoz ké­pest 13 szá­za­lék­kal ér­té­ke­lõ­dött le, a zloty­hoz ké­pest 10 szá­za­lék­kal. Az­az 3 szá­za­lé­kot a glo­bá­lis, Ke­let-Eu­ró­pát, így a zlotyt is súj­tó té­nye­zõk­nek tu­laj­do­nít­ha­tunk, de az a 10 szá­za­lék, ami­vel a ka­mat­csök­ken­té­si cik­lus meg­kez­dé­se óta a zloty­nál gyen­gébb a fo­rint, egy­ér­tel­mû­en a ma­gyar mo­ne­tá­ris és gaz­da­ság­po­li­ti­ka kö­vet­kez­mé­nye. Eb­ben sem­mi ös­­sze­es­kü­vés-el­mé­let nincs, a gyen­gébb fo­rint­tal egy­ér­tel­mû­en az ex­por­tot kí­ván­ták ösz­tö­nöz­ni – ami vi­szont az ex­port ma­gas im­port­tar­tal­ma mi­att tar­tó­san rossz ösz­tön­zõ. Az ero­dá­ló­dó ár­fo­lyam vi­szont ne­héz hely­zet­be hoz­ta a de­vi­za­adós­ság­gal ren­del­ke­zõ sze­rep­lõ­ket, az ál­la­mot, a kis­vál­lal­ko­zá­so­kat, a ház­tar­tá­so­kat – ami megint csak vis­­sza­fog­ja a bel­sõ ke­res­le­tet. Amit a jegy­bank meg­nyert, azt õk vesz­tet­ték el.

– Van még egy ügy, ami szem­lá­to­mást fog­lal­koz­tat­ja: ez a de­vi­za­ala­pú hi­te­le­zés tör­té­ne­te, a fe­le­lõs­ség kér­dé­se, az adó­sok hely­ze­te. Be­szél­ge­té­sünk idõ­pont­já­ban nagy­já­ból nyolc­van bank per­li az ál­la­mot, mert a Kú­ria dön­té­sét kö­ve­tõ­en az Or­szág­gyû­lés tör­vény­be fog­lal­ta, hogy az egy­ol­da­lú ka­mat­csök­ken­tés­sel, va­la­mint a vé­te­li és az el­adá­si ár­fo­lyam szét­nyi­tá­sá­val úgy­mond igaz­ság­ta­la­nul oko­zott vesz­te­sé­ge­ket a pénz­in­té­ze­tek­nek meg kell té­rí­te­ni­ük. Le­szá­mít­va azt az ese­tet, ha a bí­ró­sá­gon be­bi­zo­nyít­ják, hogy nem szeg­ték meg a tör­vényt. Kér­dés per­sze, hogy me­lyi­ket: azt, ame­lyik a hi­te­lek fo­lyó­sí­tá­sa­kor volt ér­vény­ben, vagy azt, ame­lyi­ket nem­rég vissza­me­nõ­le­ges ha­tál­­lyal fo­ga­dott el az Or­szág­gyû­lés.

– Ne sza­lad­junk en­­nyi­re elõ­re, mert az egész tör­té­net en­nél jó­val bo­nyo­lul­tabb. Szá­mom­ra a de­vi­za­ala­pú hi­te­le­zés tör­té­ne­te sze­mé­lyes kér­dés, pon­to­sab­ban sze­mé­lyes szak­mai kér­dés. Nem mint­ha én ger­jesz­tet­tem vol­na, ahogy azt egyes köz­írók ter­jesz­tik. Sõt az el­sõk kö­zött vol­tam, aki a de­vi­za­hi­te­le­zés­sel já­ró koc­ká­za­tok­ra fi­gyel­mez­tet­tem. Er­re van ko­ro­na­ta­núm is, nem más, mint Hergár Esz­ter, a Matolcsy-féle MNB kom­mu­ni­ká­ci­ós fõ­osz­tá­lyá­nak a ve­ze­tõ­je, aki 2004. szep­tem­ber 16-án, még Sza­bó Esz­ter né­ven, a Ma­gyar Nem­zet­ben a Nem­zet­kö­zi Ban­kár­kép­zõ és az Erste Bank kö­zös saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­já­ról tu­dó­sí­tott. Hadd idéz­zem ezt hos­­sza­sab­ban: „Ki­rály Jú­lia az utób­bi idõ­ben egy­re nép­sze­rûbb de­vi­za­hi­te­lek­rõl szól­va el­mond­ta: a hi­te­lek nö­ve­ke­dé­si üte­me sok­szo­ro­san meg­ha­lad­ja a de­vi­za­be­té­tek nö­ve­ke­dé­si üte­mét. A de­vi­za­ár­fo­lyam vál­to­zá­sa je­len­tõ­sen meg­nö­ve­li a tör­lesz­tõrész­le­tek in­ga­do­zá­sát – emel­te ki a ve­zér­igaz­ga­tó, hoz­zá­té­ve: a de­vi­za­ala­pú hi­tel tel­jes hi­tel­díjmu­ta­tó­ja – a de­vi­za­koc­ká­za­tot, a spe­ci­á­lis át­vál­tá­si mó­dot és a ke­ze­lé­si költ­sé­ge­ket is fi­gye­lem­be vé­ve – egy no­mi­ná­li­san négy­szá­za­lé­kos köl­csön­nél el­ér­he­ti a 10-13 szá­za­lé­kot is.” A ban­kok az ár­fo­lyam­rést va­ló­ban je­len­tõ­sen ki­szé­le­sí­tet­ték, de az­zal, hogy a pénz­ügyi fel­ügye­let ké­sõbb kö­te­le­zõ­en elõ­ír­ta en­nek a be­szá­mí­tá­sát a tel­jes hi­tel­díjmu­ta­tó­ba – ami­re a 2004-es cik­kem­ben én még csak utal­tam –, mint­egy tör­vé­nye­sen el­is­mer­te a je­len­tõs ár­fo­lyam­rés lét­jo­go­sult­sá­gát.

– A Nem­zet­kö­zi Ban­kár­kép­zõ ve­zér­igaz­ga­tó­ja­ként en­­nyi­re egy­ér­tel­mû­en lát­ta a ve­szé­lye­ket? Ak­kor mi­ért foly­ta­tód­ha­tott a de­vi­zaala­pú hi­te­le­zés?

– No épp ezért vált sze­mé­lyes ügyem­mé, hi­szen 2007-tõl dön­tés­ho­zói po­zí­ci­ó­ban vol­tam, és nem tud­tam meg­aka­dá­lyoz­ni a gyor­su­lá­sát, az ös­­szes de­vi­za­ala­pú hi­tel kö­zel 40 szá­za­lé­kát az én al­el­nök­sé­gem ide­jén fo­lyó­sí­tot­ták a ban­kok. A de­vi­za­ala­pú hi­tel nem hi­bás ter­mék, ilyet ál­lí­ta­ni köz­gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi és jo­gi bu­gyu­ta­ság, azon­ban koc­ká­za­tos ter­mék, és ezek­nek a koc­ká­za­tok­nak a ter­mé­szet­raj­zát pon­to­san meg kell ér­te­ni. A de­vi­za­ala­pú hi­tel el­sõd­le­ges koc­ká­za­ta az ár­fo­lyam, amit a de­vi­za­adós vi­sel. Ezt a koc­ká­za­tot mér­sé­kel­ni le­het, ezért min­dig azt mond­tam, szük­ség len­ne ar­ra, hogy a hi­telt nyúj­tó bank kö­te­le­zõ­en ad­jon el ár­fo­lyam-biz­to­sí­tást is a de­vi­za­hi­te­les ter­mék­kel együtt. Er­re egyet­len bank tett kí­sér­le­tet, az Inter-Európa, ki is szo­rult a pi­ac­ról. Mert ha a hi­tel­hez ár­fo­lyam-biz­to­sí­tás is jár, ak­kor az meg­drá­gít­ja az egész konst­ruk­ci­ót, és a de­vi­za­ala­pú hi­tel ve­szít von­ze­re­jé­bõl. Pe­dig ha az ár­fo­lyam­koc­ká­zat­ra van ár­fo­lyam-biz­to­sí­tás, ak­kor a de­vi­za­ala­pú hi­tel nem élet­ve­szé­lyes ter­mék.

– Mi­ért nem ír­ták elõ kö­te­le­zõ­en?

– A Ma­gyar Nem­ze­ti Bank még ko­ráb­ban, még Járai Zsig­mond ide­jé­ben tett ilyen sza­bá­lyo­zá­si ja­vas­la­tot, ami­nek nem volt fo­ga­nat­ja. Ám, mi­köz­ben el­is­mer­jük, hogy a de­vi­za­ala­pú hi­tel meg­ha­tá­ro­zó koc­ká­za­ta az ár­fo­lyam, ar­ról se fe­lejt­kez­zünk el, hogy egy húsz­éves fu­tam­ide­jû fo­rint­hi­tel­nek is van koc­ká­za­ta: a ka­mat és az inf­lá­ció. A de­vi­za­ala­pú hi­telt fel­ve­võk Ma­gyar­or­szá­gon úgy vél­ték, hogy az ár­fo­lyam­koc­ká­zat a szi­go­rú mo­ne­tá­ris kon­dí­ci­ók mi­att ki­sebb, mint a ka­mat­koc­ká­zat. Ez ön­ma­gá­ban még nem ve­ze­tett vol­na tra­gé­di­á­hoz. A tény­le­ges prob­lé­ma a túl­zott ela­dó­so­dás volt, ahogy Sza­bó Esz­ter már 2004-ben idéz­te tõ­lem: „döb­be­ne­tes az ela­dó­so­dás”. Olyas­mi tör­tént Ma­gyar­or­szá­gon is, mint az Egye­sült Ál­la­mok­ban, ami a subprime-válsághoz ve­ze­tett: a hi­te­le­zé­si fel­té­te­lek la­zí­tá­sá­val, a nem hi­tel­ké­pes ház­tar­tá­sok ela­dó­so­dá­sá­nak meg­en­ge­dé­sé­vel olyan hi­te­le­zé­si boom ala­kult ki, ami szá­mos hi­tel­fel­ve­võ ház­tar­tás szá­má­ra kó­dol­tan túl­zott ela­dó­so­dást, a jö­võ­ben vis­­sza­fi­zet­he­tet­len hi­tel­ter­het je­len­tett. Bi­zo­nyos ér­te­lem­ben ez is a de­vi­za­ala­pú hi­tel koc­ká­za­ta: azok is hoz­zá­ju­tot­tak, akik fo­rint­hi­telt nem vet­tek vol­na fel, és akik fo­rint­hi­telt is fel­ve­het­tek vol­na, azok na­gyobb de­vi­za­hi­telt en­ged­tek meg ma­guk­nak. A hi­te­le­zés ilyen mér­té­kû fel­fu­tá­sát a jö­ve­del­mi vá­ra­ko­zá­sok nem in­do­kol­ták, az ban­ki nyo­más­ra kö­vet­ke­zett be. A ban­kok la­zu­ló hi­tel­fel­tét­elei és a de­vi­zaala­pú hi­tel egy­mást erõ­sí­tet­ték. A jegy­bank al­el­nö­ke­ként 2007-ben már el­sõ nyil­vá­nos meg­szó­la­lá­som­ban, a pénz­ügyi fel­ügye­let õszi kon­fe­ren­ci­á­ján er­re fi­gyel­mez­tet­tem: „a de­vi­za­hi­te­le­zés a mi kis sub­prime-hitel-válságunk le­het”. Ha csak az ju­tott vol­na de­vi­za­ala­pú köl­csön­höz, aki­nek a jö­ve­del­me ezt le­he­tõ­vé tet­te vol­na, ak­kor ma nem kel­le­ne ilyen mé­re­tû tár­sa­dal­mi prob­lé­má­val szem­be­néz­ni. Nem vé­let­len, hogy ma a leg­sú­lyo­sabb prob­lé­ma az ala­csony jö­ve­del­mû csa­lá­dok ese­té­ben van. A de­vi­zaala­pú hi­te­lek ál­tal is ger­jesz­tett túl­zott ela­dó­so­dás­hoz ve­ze­tõ hi­te­le­zé­si boom volt a fõ baj, nem ön­ma­gá­ban a de­vi­za­hi­te­le­zés.

– An­nak ide­jén az­zal ri­va­li­zál­tak egy­más­sal a ke­res­ke­del­mi ban­kok, hogy nem kér­tek jö­ve­de­lem­iga­zo­lást, és hogy a la­kás ér­té­ké­nek egy­re na­gyobb há­nya­dá­ra nyúj­tot­tak köl­csönt.

– Ez pe­dig subprime-hitelezés. Eb­­bõl a szem­pont­ból tel­je­sen min­d­egy, hogy fo­rint­ban vagy de­vi­zá­ban tör­tént. A de­vi­za­hi­te­le­zés azért ne­he­zebb ügy, mert vál­ság ide­jén an­nak na­gyobb a koc­ká­za­ta. De a fõ ok, is­mét­lem, a túl­zott ela­dó­so­dás és a ban­ki hi­te­lek túl kön­­nyû kéz­zel tör­tént fo­lyó­sí­tá­sa volt. Az MNB 2004 óta fo­lya­ma­to­san fi­gyel­mez­te­tett, hogy hitelboom ide­jén a de­vi­za­hi­te­lek meg­nö­ve­lik a nem tel­je­sí­tés koc­ká­za­tát. Ezt már a Járai-korszak va­la­men­­nyi sta­bi­li­tá­si je­len­té­se tar­tal­maz­ta. Sõt a MNB sza­bá­lyo­zá­si ja­vas­la­tok­kal is elõ­állt, és ezt tet­te a pénz­ügyi fel­ügye­let is. De nem õ és nem is az MNB a sza­bá­lyo­zó ha­tó­ság, ha­nem a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um. Ki­zá­ró­lag ne­ki volt meg­fe­le­lõ jog­kö­re, hogy vál­toz­tas­son. Ho­gyan tud­ta vol­na a fel­ügye­let vagy a jegy­bank meg­fog­ni a hi­te­le­zést, ami­kor az ak­kor ér­vé­nyes jog­sza­bály­ok­nak va­la­men­­nyi konst­ruk­ció meg­fe­lelt?

– Ak­kor mi volt az oka a tét­len­ség­nek?

– A de­vi­za­hi­te­le­zést az ál­lam­nak kel­lett vol­na kor­lá­toz­nia. Azért nem tet­te, mert a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés las­sult, és a hitelboom ré­vén leg­alább a la­kos­sá­gi fo­gyasz­tás szin­ten ma­radt. Egy ál­lam a koc­ká­za­tok mi­att nem fog köz­be­lép­ni. Ezért ke­rült át a vál­ság után a makroprudenciális fel­ügye­let a jegy­bank­hoz, egy füg­get­len in­téz­mény ugyan­is al­kal­ma­sabb a kor­rek­ci­ó­ra. Az ár­fo­lyam­koc­ká­zat a túl­zott ela­dó­so­dás­sal ön­be­tel­je­sí­tõ jós­lat­nak bi­zo­nyult. Ez kön­­nyen be­lát­ha­tó. Ami­kor meg­ug­rott a ke­res­let a de­vi­za­hi­te­lek iránt, a ma­gyar ban­kok kül­föl­di tu­laj­do­no­sai ad­tak eh­hez for­rást, emi­att a fo­lyó fi­ze­té­si mér­leg hi­á­nya sú­lyos mí­nu­szo­kat mu­ta­tott. A fi­ze­té­si mér­leg fel­tû­nõ hi­á­nya pe­dig krí­zis­hely­zet­ben ár­fo­lyam­vál­sá­got idéz elõ, ez tan­köny­vi igaz­ság. Ez be is kö­vet­ke­zett, a fo­lyó fi­ze­té­si mér­leg hi­á­nya a vál­ság ide­jén az ár­fo­lyam be­sza­ka­dá­sát idéz­te elõ. A fo­rint le­ér­té­ke­lõ­dé­se pe­dig meg­ló­dí­tot­ta a tör­lesz­tõrész­le­te­ket. Az ed­di­gi elem­zés­hez azon­ban hoz­zá kell ten­nünk, hogy 2009-ben fi­gyel­tünk föl ar­ra, hogy bár de­vi­za­hi­te­le­zés és ár­fo­lyam­vál­ság Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban is volt, ná­lunk a hely­zet sú­lyo­sabb, a tör­lesz­tõ-rész­le­tek sok­kal job­ban meg­ug­rot­tak, mint ott. Fir­tat­tuk, mi le­het en­nek az oka. Ak­kor vet­ték ész­re kol­lé­gá­im, hogy mi tör­té­nik a de­vi­zaala­pú hi­te­lek ka­ma­ta­i­val. Mi­köz­ben egy vál­la­la­ti hi­tel ka­ma­ta­it min­dig va­la­mi­lyen re­fe­ren­cia­ka­mat­hoz, pél­dá­ul a bank­kö­zi pi­a­con ér­vé­nyes ka­mat­láb­hoz kö­tik, a la­kos­sá­gi hi­te­le­zés­ben nem volt ef­fé­le hor­gony. Pe­dig vi­lág­szer­te az a fõ sza­bály a la­kos­sá­gi hi­te­le­zés­ben is, hogy vagy fix a ka­mat, vagy meg­ál­la­pí­ta­nak egy re­fe­ren­ciaka­ma­tot, és a ka­mat­vál­to­zá­sok azt a re­fe­ren­ciaka­ma­tot kö­ve­tik. Így Len­gyel­or­szág­ban a sváj­ci frank ala­pú hi­te­lek ka­ma­tai szé­pen kö­vet­ték a sváj­ci jegy­bank csök­ke­nõ ka­ma­ta­it, és ez el­len­sú­lyoz­ta a tör­lesz­tõrész­le­tek le­ér­té­ke­lõ­dés­bõl fa­ka­dó nö­ve­ke­dé­sét. Ma­gyar­or­szá­gon a la­kos­sá­gi hi­te­lek ka­ma­to­zá­sa – ki­vé­ve a tá­mo­ga­tott la­kás­hi­te­le­két – min­dig úgy­ne­ve­zett vál­toz­tat­ha­tó ka­ma­to­zás volt. Er­rõl 1994-ben ír­tam elõ­ször, a Kül­gaz­da­ság cí­mû fo­lyó­irat­ban, majd ben­ne vol­tam a Vár­he­gyi Éva ál­tal ve­ze­tett bi­zott­ság­ban, amely 2006 de­cem­be­ré­ben ja­va­sol­ta, hogy ezt sza­bá­lyoz­ni kell: „A Bi­zott­ság ál­lás­pont­ja sze­rint az egy­ol­da­lú szer­zõ­dés­mó­do­sí­tás le­he­tõ­sé­ge je­len­tõs pi­a­ci ha­tal­mat te­remt a pénz­ügyi szol­gál­ta­tók ol­da­lán, ép­pen ezért in­do­kolt le­het a szer­zõ­dés­mó­do­sí­tá­si le­he­tõ­ség sza­bá­lyo­zá­si szin­tû kor­lá­to­zá­sa.” Az­az már 2006-ban kez­de­mé­nyez­tük a sza­ba­don mó­do­sít­ha­tó ka­ma­tok kor­lá­to­zá­sát, re­fe­ren­ci­á­hoz kö­té­sét. Ez a je­len­tés ott volt az ak­ko­ri el­len­zék­nél is, õk sem tet­tek sem­mit. Az MNB a Vár­he­gyi-bi­zott­ság va­la­men­­nyi ja­vas­la­tát tá­mo­gat­ta.

– Bár­men­­nyi­re igyek­szünk is szét­szá­laz­ni az ál­la­mi, a ban­ki és a hi­tel­fel­ve­või fe­le­lõs­sé­get, tény, hogy a pi­ac 2008-cal kez­dõ­dõ­en ös­­sze­om­lott. Ma a hi­te­lek ötö­dét nem tud­ják tör­lesz­te­ni, az ela­dó­so­dás csa­lá­dok ez­re­it tet­te tönk­re. Mit le­het ten­ni?

– A fe­le­lõs­sé­get nem le­het ki­por­ci­óz­ni. Épp azért kell meg­ér­te­ni a tör­tén­te­ket, hogy rá­jöj­jünk, mi a te­en­dõ. A mos­ta­ni tör­vény a ko­ráb­bi jog­sza­bá­lyo­kat sem­mis­sé nyil­vá­nít­ja, fe­lül­ír­ja, sok­szo­ro­san meg­fi­zet­te­ti a ban­kok­kal az ál­ta­luk oko­zott kárt. Ami a pénz­in­té­ze­tek egy­ol­da­lú ka­mat­dön­té­se­it il­le­ti, tény, hogy 2009-ben át­la­go­san 2 szá­za­lék­kal meg­emel­ték a de­vi­za­ala­pú hi­te­lek ka­ma­tát. Ez a de­vi­za­adó­sok ter­he­it át­la­go­san 16-17 szá­za­lék­kal nö­vel­te. A ka­mat­eme­lést azért haj­tot­ták vég­re a ban­kok, mert az õ for­rás­költ­sé­ge­ik is je­len­tõ­sen nõt­tek. Csak­hogy mi­vel így még több adó­suk szá­má­ra vált vál­lal­ha­tat­lan­ná a hi­tel tör­lesz­té­se, az­az nö­vel­ték a nem tel­je­sí­tõ hi­te­lek ará­nyát is, sa­ját ma­guk­nak is vesz­te­sé­get okoz­tak. Lá­bon lõt­ték ma­gu­kat. Most vi­szont fõ­be lö­vik õket.

– Ez­zel együtt a mos­ta­ni tör­vény a ban­ko­kat au­to­ma­ti­ku­san bû­nös­nek, az adó­so­kat vét­len­nek mi­nõ­sí­ti. Az a bank is bû­nös, ame­lyik fe­le­lõ­sen mér­le­gelt, és az is, ame­lyik két kéz­zel szór­ta a hi­telt. Az az adós is vét­len, aki 3-4 mil­lió fo­rint ér­ték­ben vett fel de­vi­za­hi­telt, és most kép­te­len tör­lesz­te­ni, és az is, aki en­nek a sok­szo­ro­sá­val adó­so­dott el, spe­ku­la­tív vagy be­fek­te­té­si cél­lal. Eh­hez már csak ada­lék, hogy ma­guk a hi­tel­ter­mé­kek több­sé­gük­ben meg­fe­lel­tek az ak­kor ér­vé­nyes jog­sza­bály­ok­nak. Mi sül ki eb­bõl?

– A meg­fe­le­lõ meg­ol­dás az ár­fo­lyam­gát­tal kör­vo­na­la­zó­dott. Ez há­rom rész­re osz­tot­ta a vesz­te­sé­get, a leg­töb­bet a ban­kok vit­ték el, az ál­lam en­nél ke­ve­seb­bet vál­lalt, a leg­ke­ve­sebb pe­dig az adó­sok­ra ma­radt. Az ár­fo­lyam­gát­nak az volt az üzen­te, hogy va­la­men­­nyi fél­nek van fe­le­lõs­sé­ge, és kö­zö­sen pró­bál­nak meg­ol­dást ta­lál­ni. Ezt a lo­gi­kát kö­vet­ni le­het­ne, de más ál­la­mok gya­kor­la­tát is meg kel­le­ne vizs­gál­ni. A túl­zott ela­dó­so­dás Ír­or­szág­ban is sú­lyos gon­do­kat oko­zott, ott pél­dá­ul egyén­re sza­bott meg­ol­dá­so­kat al­kal­maz­nak. Ha a krí­zis fõ oka a hitelboom volt, ami most el­sõ­sor­ban az ala­csony jö­ve­del­mû adó­so­kat sújt­ja, és a kö­ze­pes jö­ve­del­mû adó­sok kö­zül azo­kat, akik el­ve­szí­tet­ték ke­re­se­tük egy ré­szét vagy az ál­lá­su­kat, ak­kor be­lát­ha­tó, hogy el­sõ­sor­ban raj­tuk kell se­gí­te­ni, füg­get­le­nül at­tól, hogy fo­rint­ban vagy de­vi­zá­ban adó­sod­tak el. Nem a há­rom­szor har­mincmil­li­ó­val tar­to­zó de­vi­za­hi­te­le­se­ket kell ki­men­te­ni. An­nak mi­ért se­gít­sen az ál­lam, aki a má­so­dik de­vi­za­hi­te­lét azért vet­te föl, hogy az ab­ból fel­épí­tett la­kást bér­be ad­va, a be­vé­tel­bõl tör­les­­sze az el­sõ hi­tel rész­le­te­it?

– A kor­mány­za­ti had­vi­se­lés a ban­kok el­len azon­ban nem a de­vi­za­hi­te­le­sek meg­men­té­sé­nek szán­dé­ká­val kez­dõ­dött, ha­nem a 2010-es vis­­sza­me­nõ­le­ges ha­tá­lyú bank­adó­val, amely le­nul­láz­ta a pénz­ügyi szek­tor nye­re­sé­gét. Ezt kö­vet­te egy év­vel ké­sõbb a fix ár­fo­lya­mú vég­tör­lesz­tés, amel­­lyel a leg­te­he­tõ­sebb adó­sok ked­vez­mé­nyes ár­fo­lya­mon sza­ba­dul­tak meg tar­to­zá­sa­ik­tól, köz­tük meg­an­­nyi or­szág­gyû­lé­si kép­vi­se­lõ. A 170 ezer adós ös­­sze­sen 1354 mil­li­árd fo­rint ér­té­kû adós­ság­ból kec­mer­gett ki, az ak­ci­ón a ban­kok 370 mil­li­ár­dot buk­tak. Ezt kö­vet­te az ár­fo­lyam­gát, im­már szak­mai kon­szen­zus­sal és az­zal az ígé­ret­tel, hogy a bank­rend­szer­re már nem lõ­csöl­nek újabb ter­he­ket. Er­re rá­cá­fol­va dön­tött a kor­mány a tranz­ak­ci­ós il­le­ték be­ve­ze­té­sé­rõl, majd a kulcs meg­eme­lé­sé­rõl. Még ké­sõbb pe­dig az egy­sze­ri pót­adó fi­zet­te­té­sé­rõl, mert a tranz­ak­ci­ós il­le­ték­bõl várt be­vé­te­lek nem foly­tak be. A mos­ta­ni, el­szá­mol­ta­tá­si­nak ti­tu­lált tör­vén­­nyel pe­dig az MNB szá­mí­tá­sai szerin 900 mil­li­árd fo­rint kö­rü­li vesz­te­ség éri a pénz­in­té­ze­te­ket. Med­dig le­het még õket pum­pol­ni?

– Csak hogy egy­ér­tel­mû le­gyen: ez nem el­szá­mol­ta­tás, ha­nem le­szá­mo­lás.

– Mi lesz en­nek a kö­vet­kez­mé­nye?

– Ahol nincs jól mû­kö­dõ bank­rend­szer, ott nincs tar­tós nö­ve­ke­dés. A 900 mil­li­ár­dos vesz­te­ség el­vi­szi a ban­kok kö­te­le­zõ­en elõ­írt tõ­ké­je fe­let­ti tõkepuffernek kö­zel két­har­ma­dát – amen­­nyi­ben sem­mi rend­kí­vü­li prob­lé­ma nem tör­té­nik…. Ame­lyi­kük ter­jesz­ked­ni akart, le­áll ve­le, ame­lyi­kük fon­tol­gat­ja a las­sú ki­vo­nu­lást, gyor­sít raj­ta. Va­ló­szí­nû­leg nõ­ni fog az ál­la­mi ban­kok sú­lya.

– Ez mi­ért baj?

– Mert fel­te­he­tõ­leg meg­is­mét­lõ­dik a ki­lenc­ve­nes évek ele­jé­rõl már is­mert fo­lya­mat, ami­kor az ál­la­mi ban­kok olyan vesz­te­sé­ge­t hoz­tak ös­­sze, amit köz­pén­zek­bõl kel­lett kon­szo­li­dál­ni. Ha eb­be az irány­ba me­gyünk to­vább, az öt-tíz éven be­lül gaz­da­sá­gi el­le­he­tet­le­nü­lés­hez ve­zet­het. Most sem azt mon­dom, hogy össze­om­lás­hoz, csak azt, hogy tíz éven be­lül fel fog len­dül­ni Ma­gyar­or­szá­gon az al­bán bevásárlóturizmus. És ak­kor majd meg­je­le­nik a cet­li az ope­ra­ház­zal szem­ben: „Ho­zott bank­kal pri­va­ti­zá­ci­ót vál­lal öz­vegy Varsányiné.”

Comments

kommentek

Cimkék: