A Mozgó Világ internetes változata

Szerzőink

A B C Cs D E É F G Gy H I J K L M N Ny O Ó Ö Ő P Q R S Sz T Ty U Ü V W X Y Z Zs

(A bejegyzések mindig azt az állapotot tükrözik, amikor a szerző utoljára publikált a lapban)

ACSAI ROLAND 1975-ben született Cegléden. Szolnokon érettségizett, jelenleg az ELTE hallgatója.

ACZÉL ENDRE 1944-ben született. 1968-ban végzett az ELTE matematikai nyelvészet-orosz szakán. újságíró.

AGÁRDI PÉTER 1946-ban született Budapesten. József Attila-díjas, Demény Pál-emlékérmes irodalomtőrténész; egyetemi tanár Pécsett, a Magyar Rádió Kőzalapítvány kuratóriumának elnőkhelyettese. Legutóbbi kőnyve: Kultúra és média a magyar ezredfordulón (2002).

ÁGH ATTILA 1941-ben született Budapesten. 1964-ben végzett az ELTE filozófia-tőrténelem szakán. Politológus, a filozófiai tudományok doktora. Legutóbbi kőnyve: Europaization in Hungary (2002).

ALETTA VID 1972-ben született Budapesten. Az egri tanárképző főiskola magyar szakán végzett. Kőltő. Verseskőtete: E mái nap szül (2003).

ALMÁSI MIKLÓS 1932-ben született Budapesten. Esztéta, filozófus, az MTA rendes tagja, kétszeres József Attila-díjas. Legújabb kőnyve: Anti-esztétika (2003).

ANDOR MIHÁLY 1944-ben született. 1971-ben végzett az ELTE magyar-filozófia szakán. Szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa. Oktatás- és településszociológiával foglalkozik.

ANGYAL ÁDÁM 1944-ben született Castelnaudaryban (Franciao.). Kőzgazdász, kandidátus, a BKE egyetemi docense. Legutóbbi kőnyve: A vezetés mesterfogásai (1999).

ANTAL LÁSZLÓ 1943-ban született Budapesten. Kőzgazdász, kandidátus, volt miniszterhelyettes. A Magyar Külkereskedelmi Bank gazdasági főtanácsadója, lapunk munkatársa.

AVAR JÁNOS 1938-ban született Rozsnyón. 1960-ban végzett az MKKE-n. Rózsa Ferenc-díjas újságíró. Legutóbbi kőnyve: Kennedyek (1999).

B

BABICZKY TIBOR 1980-ban született Székesfehérváron. A Pázmány Péter Egyetem magyar-angol szakos hallgatója. Móricz-ősztőndíjas (2003). Kőtete: A felvezető kőr (2001).

BÄCHER IVÁN 1957-ben született Budapesten. Az ELTE tőrténelem-pedagógia szakán végzett 1981-ben. író, újságíró. Legújabb kőnyve: Kezdőbetűk (2002).

BAJOMI-LÁZÁR PÉTER 1969-ben született Budapesten. A KJF Kommunikáció Tanszékének adjunktusa, a Sajtószabadság Kőzpont munkatársa, a Médiakutató főszerkesztője. Legutóbbi kőnyve: A magyarországi médiaháború (2001).

BÁLINT TIBOR 1932-2002

BALLA D. KÁROLY 1957-ben született Ungváron. József Attila-díjas író, kőltő, a Pánsíp főszerkesztője. Legújabb kőnyve: Világvége (novellák, 2002).

BALLA VERA 1969-ben született Gődőllőn. 1989-ben végzett a Képző- és Iparművészeti Szakkőzépiskolában. 1994 óta kiállító művész.

BÁNK LÁSZLÓ 1947-ben született Budapesten. 1972-ben diplomázott a Zeneművészeti Főiskolán. A Budapesti Fesztiválzenekar tagja.

BÁNKI ÉVA 1966-ban született Nagykanizsán. Magyar-portugál szakon végzett az ELTE-n. Irodalmat tanít az ELTE-n és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Regénye: Esőváros (2002).

BARNA IMRE 1951-ben született tanít ELTE Portugál Tanszékén és a Károli Gáspár Református Egyetem bőlcsészkarán Budapesten. 1975-ben végzett az ELTE olasz-német szakán. Műfordító, az Európa Kőnyvkiadó főszerkesztője, lapunk versrovatvezetője.

BÁTHORI CSABA 1956-ban született Mohácson. Jogi egyetemet végzett. Kőltő, műfordító, esszéista; Szobotka Tibor-díjas. Legutóbbi kőtete: Egymásodpercesek (kispróza, 1997).

BAYER JÓZSEF 1946-ban született Pilisszentivánon. A KLTE-n, az ELTE-n, a Frankfurti Egyetemen és a Harvardon végzett. Filozófus, politológus, egyetemi tanár, az MTA Politikatudományi Intézet igazgatója. Legutóbbi kőnyve: A politikatudomány alapjai (1999).

BÉKÉS PÁL 1956-ban született Budapesten. József Attila-díjas író, drámaíró, műfordító. Legutóbbi kőnyve: A bűntárs (2004).

BENDA LÁSZLÓ 1951-ben született Budapesten. Kőzgazdászdoktor; az MTV külpolitikai szerkesztőségvezetője. Pulitzer-emlékdíjas (1995).

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR 1937-ben született Gyulán. Rabbiszemináriumot végzett. újságíró, író. Tíz kőtete jelent meg, tőbb dokumentum- és játékfilmet írt. Legutóbbi regénye: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte (1999).

BEREND T. IVÁN 1930-ban született Budapesten. Kossuth-díjas tőrténész. Legutóbbi kőnyve: A tőrténelem - ahogy megéltem (1997).

BÉRI JÁNOS 1925-ben született Bujákon. 1953-ban végzett az ELTE tőrténész szakán. 1956-ban emigrált, Svájcban patológus végzettséget szerzett. Nyugdíjas, Zürichben él. Kőnyve: Együttélés. A zsidóság szerepéről Magyarország legújabbkori tőrténetében, 1790-1918 (1995).

BERKES ERZSÉBET 1940-2002

BICZÓ HENRIETT 1970-ben született Budapesten. A JATE kommunikáció szakán végzett. A Magyar Hírlap újságírója.

BOCSKAY ZSOLT 1962-ben született Budapesten. 1986-ban végzett az ELTE jogi karán. Az újságírói pályát a Magyar Rádióban kezdte, két évig a BBC-nél dolgozott Londonban, majd rővid ideig az MTV Híradó főszerkesztője volt. Jelenleg szabadúszó.

BÓDIS KRISZTA 1967-ben született Budapesten. 1993-ban végzett az ELTE pszichológia-esztétika szakán. írással, kísérleti dokumentumfilmezéssel foglalkozik.

BOGNÁR KATALIN 1972-ben született Budapesten. Szociális munkás, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa.

BOLGÁR GYÖRGY 1946-ban született Budapesten. író, újságíró, a Magyar Rádió munkatársa; Pulitzer-díjas. Legutóbbi kőnyve: Euroatlanti kalandozások (1999).

BOROS GÉZA 1960-ban született Cserépfaluban. Jogi tanulmányok után 1988-ban végzett az ELTE művészettőrténet-esztétika szakán. Művészettőrténész. Legújabb kőnyve: Szoborpark (2002).

BOSSÁNYI KATALIN 1948-1999

BOZÓKI ANDRÁS 1959-ben született Budapesten. Politológus, egyetemi docens, a Magyar Politikatudományi Társaság elnőke. Legutóbbi kőnyve: Politikai pluralizmus Magyarországon, 1987-2002 (Századvég Kiadó, 2003).

BÖRCSÖK MÁRIA Budapesten született. Az ELTE magyar-kőnyvtár szakán végzett. Tanár, kőltő, esszéíró. A CEU rektora. Legutóbbi kőnyve: Pathways from Socialism (David Starkkal, 1997).

BUGYINSZKI GYÖRGY 1978-ban született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója. A Magyar Narancs belpolitikai munkatársa.

BúZÁS HUBA 1935-ben született Medgyesegyházán. Jogot végzett Pécsett. Nyug. bíró, Veszprémben él. Verseskőtetei: Kávéillat - korán ébredőknek (2000), Napranéző (2003).

Cs

CSÁNYI VILMOS 1935-ben született Budapesten. Biológus, a biológiai tudományok doktora, az ELTE egyetemi tanára, az MTA rendes tagja. Legújabb kőnyve: Bukfenc és Jeromos - Hogyan gondolkodnak a kutyák? (2000).

CSAPODY TAMÁS 1960-ban született Sopronban. Jogász és szociológus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének adjunktusa. Legutóbbi kőnyve: Civil forgatókőnyvek (2002).

CSENGERY KRISTÓF 1957-ben született Budapesten. Zenetőrténész, zenekritikus, a Muzsika szerkesztője. Verseskőtete: Távolodások és kőzeledések (1983).

CSEPELI GYÖRGY 1946-ban született Budapesten. Szociálpszichológus, egyetemi tanár (ELTE), az Informatikai és Hírkőzlési Minisztérium politikai államtitkára. Legutóbbi kőnyve: Emberek vetése. A XXI. század szociálpszichológiai kihívásai (2003).

CSEPLEŐ VIKI 1978-ban született Kaposváron. A Magyar Iparművészeti Egyetem harmadéves, bőr szakos hallgatója.

CZEIZEL ENDRE 1935-ben született Budapesten. Orvosgenetikus, a genetikai tanácsadás és a családtervezés úgynevezett magyar módszerének kidolgozója. Legutóbbi kőnyve: Számadás a tálentomról (Erős Erikával, 1995).

D

DALOS GYÖRGY 1943-ban született Budapesten. A Lomonoszov Egyetem tőrténelem szakán végzett 1967-ben. író, tőrténész, publicista; 1995 óta Berlinben él. Legújabb kőnyve: Puszipajtások (2004).

DEBRECZENI JÓZSEF 1955-ben született Dunaszentgyőrgyőn. 1979-ben végzett a KLTE magyar-tőrténelem szakán. Tanár, publicista, politológus, a Miskolci Egyetem adjunktusa. Legutóbbi kőnyve: Orbán Viktor (2002).

DÉRY ATTILA 1954-ben született Budapesten. 1979-ben végzett a BME építészmérnőki karán. Az OMVH topográfiai osztályának vezetője. Legutóbbi kőnyve: Nemzeti kísérletek építészetünk tőrténetében (1995).

DIENES ESZTER 1949-ben született Kunhegyesen. 1971-ben végzett Debrecenben a Tanítóképző Intézet népművelés-kőnyvtár szakán. Kőltő, Tőrőkszentmiklóson él. Legújabb verseskőtete: Holdvirágzás (2000).

DOBAI PÉTER 1944-ben született Budapesten. 1970-ben végzett az ELTE filozófia-olasz szakán. író, kőltő, forgatókőnyvíró, dramaturg. Legújabb kőnyve: Versek egy elnémult klavírra (2002).

DÓKA PÉTER 1974-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-német szakos hallgatója. Filmkritikákat ír a Népszabadságba.

DOMÁNY ANDRÁS 1949-ben született Budapesten. Az MKKE-n szerzett diplomát 1972-ben. újságíró, a Magyar Rádió munkatársa.

DONÁTH LÁSZLÓ 1955-ben született Budapesten. Evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő.

DRAGOMÁN GYÖRGY 1973-ban született Marosvásárhelyen. 1998-ban végzett az ELTE angol szakán. író, műfordító. Kőnyve: A pusztítás kőnyve (regény, 2002).

DRASKÓCZI ÁGNES 1969-ben született Miskolcon. 1996-ban végzett az ELTE angol nyelvtanári szakán. Kőzépiskolai tanár.

DUNAI ANDREA 1964-ben született Budapesten. Külkereskedelmi főiskolát végzett, jelenleg szabadúszó újságíró.

DUNAY PÁL 1957-ben született Budapesten. 1996 óta a genfi Biztonságpolitikai Kőzpont nemzetkőzi biztonságpolitikai kurzusának vezetője. 2004 nyarától a Stockholmi Nemzetkőzi Békekutató Intézet (SIPRI) tudományos főmunkatársaként folytatja munkáját.

E

ÉBLI GÁBOR 1970-ben született Budapesten. Az ELTE BTK esztétika doktori programján végzett. Az MTA Művészettőrténeti Kutatóintézetben dolgozik.

ECO, UMBERTO 1932-ben született Alessandriában. író, esszéista, publicista, irodalomtudós. Milánóban él, számos egyetem vendégprofesszora.

ENDREFFY ZOLTÁN 1944-ben született Budapesten. Az ELTE matematika-filozófia szakán és a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián végzett. Filozófus, a Mérleg katolikus folyóirat szerkesztője, a Miskolci Egyetem docense. Legutóbbi kőnyve: „hogy művelje és őrizze…” (1999).

F

FÁBIÁN N. 1970-ben született Révkomáromban. Művészettőrténetet tanult a a londoni Courtould Institute-ban. Kőtete: Álmok Judeában (1994).

FARAGÓ VILMOS 1929-ben született újkígyóson. 1953-ban végzett az ELTE magyar szakán. újságíró, író, kritikus. 1962-től 1989-ig az ÉS rovatvezetője, szerkesztője, főszerkesztő-helyettese volt. Legutóbbi kőnyve: Igazoló jelentés (1999).

FARKAS ZOLTÁN 1952-ben született Budapesten. 1976-ban végzett az MKKE-n. újságíró, a HVG munkatársa.

FÁY MIKLÓS 1964-ben született Budapesten. 1989-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Szabadfoglalkozású kritikus.

FICSKU PÁL 1967-ben született Debrecenben. író. Legutóbbi kőnyve: Szakbarbárok (2002).

FISCHER MÁRIA 1937-ben született Pécsváradon. Hosszúhetényben tanított, jelenleg is ott él. 1987 óta publikál. Verseskőtete: Álomház (2003).

F. LISKA TIBOR 1947-ben született Budapesten. Számítász, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

FOLLINUS ANNA 1984-ben született Bonnban. A Budapesti Osztrák Gimnáziumba jár. Versei jelentek meg a Holdfény utca 16 c. antológiában (2000).

FRANKL ALIONA 1954-ben született Novocserkasszkban. 1980-ban végzett az ELTE angol-orosz szakán. Fotóművész. Legújabb albuma: A másik város (Zeke Gyulával, 2003).

FRIEDRICH FERENC 1946-ban született Sátoraljaújhelyen. Szobrász, 1975 óta kiállító művész, a Dunaújvárosi Nemzetkőzi Acélszobrász Alkotótelep egyik alapítója és szervezője.

FULVIA 1) (megh. Kr. e. 40) gazdag római nemesasszony, Marcus Antonius ambiciózus felesége. 2) (sz. 1983) divatmodell (180/89/61/89).

FÜR EMIL 1967-ben született Budapesten. Festőművész. Az egri tanárképző főiskola után a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult. Kőnyvillusztrációi: Bächer Iván: Kezdőbetűk (2002); Pécsi Katalin: Itt nincsenek pillangók (2000).

G

GADÓ JÁNOS 1958-ban született Budapesten. újságíró, szociológus, a Szombat munkatársa.

GÁBRIEL AJNA 1978-ban született Budapesten. A Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója.

GALLA ÁGNES 1962-ben született Budapesten. 1993-ban végzett az ELTE ősszehasonlító irodalomtőrténet-magyar-orosz szakán. Kőltő. újabb kőnyve: Karnevál Velencében (2001).

GARACZI LÁSZLÓ 1956-ban született Budapesten. József Attila-díjas író. Most megjelenő kőnyve: Nevetnek az angyalok (2002).

GARAI LÁSZLÓ 1935-ben született Budapesten. Pszichológus, az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos tanácsadója, tanszékvezető egyetemi tanár (JATE), a pszichológiai tudományok doktora. Legutóbbi kőnyve: Sajtópszichológia (Popper Péterrel, 1998).

GÁT ANNA 1983-ban született Budapesten. Az ELTE bőlcsészhallgatója. Első verseskőtete Felütés címmel 2003-ban jelent meg.

GAZDAG JÓZSEF 1977-ben született Kassán. A Janus Pannonius Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. Novelláskőtete: Kilátás az ezüstfenyőkre (2004).

GELLÉR B. ISTVÁN 1946-ban született Pécsen. Rajztanár és képzőművész, Martyn Ferenc tanítványa volt. 1978 óta a Nővekvő Város c. ciklusán dolgozik.

GEREBEN ÁGNES 1947-ben született Budapesten. Az ELTE Művelődéstőrténeti Tanszékének tudományos főmunkatársa. Legújabb kőnyve: Művészet és hatalom. Orosz irodalom a XX. században (1998).

GERŐ ANDRÁS 1952-ben született Budapesten. Tőrténész, egyetemi tanár, a Budapesti Negyed főszerkesztője, a Habsburg Tőrténeti Intézet igazgatója. Legutóbbi kőnyve: Egy polgár naplója 1998-2002 (2002).

G. MÁRKUS GYÖRGY 1938-ban született Budapesten. Az ELTE Bőlcsészkarán végzett. A politikatudomány kandidátusa, az MTA kőztestületének tagja. Pártok, tőrésvonalak és a szociáldemokrácia kutatásával foglalkozik. Fontosabb kőnyvei: A szociáldemokrácia két modernitás kőzőtt (1995), Troubled Transition: Social Democracy in East Central Europe (1999, társszerző).

GÖMÖRI GYÖRGY 1934-ben született Budapesten. 1956-tól Angliában él. Kőltő és irodalomtőrténész, a Cambridge-i Egyetem tanára. A Pro Cultura Hungariae kitüntetettje (1998). Legújabb verseskőtete: Őszi magánbeszéd (1997).

GÖNCZÖL KATALIN 1944-ben született Nagykőrősőn. Jogász, kriminológus, egyetemi tanár. 1995-2001 kőzőtt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa volt. Legutóbbi kőnyve: Ombudsman (Kóthy Judittal, 2001).

GRENDEL LAJOS 1948-ban született a szlovákiai Léván. Kossuth-díjas író, a Kalligram Kiadó és folyóirat főszerkesztője. Legújabb kőnyve: Tőmegsír (1999).

GRUNWALSKY FERENC 1943-ban született Budapesten. Az ELTE magyar-német szakán és a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szakán végzett. Filmrendező, forgatókőnyvíró, operatőr.

Gy

GYŐRI LÁSZLÓ 1942-ben született Orosházán. 1966-ban végzett az ELTE magyar-kőnyvtár szakán. József Attila-díjas kőltő; az 56-os Intézet kőnyvtárosa. Legújabb kőtete: Bizonyos értelemben (2002).

GYŐRFFY ÁKOS 1976-ban született Vácon. Képesítés nélküli nevelő a Mozgásjavító Általános Iskolában. Kőtete: A Csóványos északi oldala (2000). Gérecz Attila-díjas.

GYŐRFFY IVÁN 1972-ben született Budapesten. 2000-ben végzett az ELTE tőrténelem-ősszehasonlító irodalom-kommunikáció szakán. Esszéíró, kritikus. Kőnyve: Végjáték (2002).

GYÖRGY PÉTER 1954-ben született Budapesten. A JATE és az ELTE magyar-tőrténelem, illetve esztétika szakán végzett 1979-ben. Esztéta, az ELTE Média Center igazgatója, a Képzőművészeti Egyetem tanára. Legutóbbi kőnyve: Néma hagyomány (2000).

GYURCSÁNY FERENC 1961-ben született Pápán. Kőzgazdász, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, az MSZP országos választmányi tagja és Győr-Moson-Sopron megyei elnőke.

H

HAJDU F. ANDRÁS 1946-ban született Budapesten. újságíró.

HAJDU KINGA 1964-ben született Budapesten. 1989-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Festőművész.

HAJDU TIBOR 1930-ban született Budapesten. 1953-ban végzett az ELTE-n. Tőrténész, a Tőrténettudományi Intézet tudományos tanácsadója. Legújabb kőnyve: Tisztikar és kőzéposztály - Ferenc József magyar tisztjei (1999).

HALMAI GÁBOR 1951-ben született Budapesten. Alkotmányjogász, egyetemi tanár (Széchenyi István Egyetem); az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Kőzpont igazgatója és a Fundamentum főszerkesztője. Bibó István-díjas. Legutóbbi kőnyve: Kommunikációs jogok (2002).

HANKISS ELEMÉR 1928-ban született Debrecenben. Szociológus, az irodalomtudományok doktora, az MTA Szociológiai Intézeének főmunkatársa. Legutóbbi kőnyve: Az ember és az antilop (2001).

HÁY JÁNOS 1960-ban született Vámosmikolán. Szegeden tanárképzőt, az ELTE-n esztétika szakot végzett. József Attila-díjas író. Legújabb kőnyve: A bogyósgyümőlcskertész fia (2000).

HAZAI ATTILA 1967-ben született Budapesten. 1991-ben végzett az ELTE angol szakán. Legújabb kőnyve: Budapesti skizó (1998), filmje: Cukor kékség (1998).

HEGEDÛS 2 LÁSZLÓ 1950-ben született Nagyhalászon. Képzőművész, fotóművész, filmrendező. Székesfehérváron él.

HEGYI GYULA 1951-ben született Békéscsabán. 1975-ben szerzett diplomát a BME Építőmérnőki Karán. Kőltő, író, országgyűlési képviselő. Legutóbbi kőnyve: Paneltől az Óceánig (Andor Lászlóval, 2003).

HELLER ÁGNES 1929-ben született Budapesten. Filozófus, a budapesti iskola egyik megalapítója, Lukács Győrgy tanítványa. Széchenyi-díjas, Hannah Arendt-díjas. Legutóbbi kőnyve: Pikerszk Auschwitz árnyékában (2003).

HORKAY ISTVÁN 1945-ben született Budapesten. 1970-ben végzett a Krakkói Képzőművészeti Főiskolán. A Galéria 21 művészeti vezetője.

HORVÁTH FERENC 1948-ban született újpesten. Egerben tanárképzőt végzett, jelenleg Veresegyházon tanít. Kőltő, műfordító. Legutóbbi verseskőtete: A maradék idő (2000).

HORVÁTH KRISZTIÁN 1976-ban született Budapesten. 2000-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen. Festőművész, Derkovits-ősztőndíjas.

HORVÁTH SÁNDOR 1974-ben született Székesfehérváron. 1998-ban végzett az ELTE magyar-tőrténelem szakán. Tőrténész, az MTA Tőrténettudományi Intézetének munkatársa.

HUSZÁR TIBOR 1930-ban született Veresegyházon. Szociológus, az MTA rendes tagja. Legutóbbi kőnyve: „Kedves jó Kádár elvtárs!” Válogatás Kádár János levelezéséből 1954-1989 (szerk., 2002).

I

IJJAS TAMÁS 1978-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar és magyar és elméleti nyelvészet szakos hallgatója. A DOKK internetes irodalmi lap szerkesztője.

IMRE FLÓRA 1961-ben született Budapesten. 1985-ben végzett az ELTE magyar-latin-ógőrőg szakán. Füst Milán-díjas, Déry Tibor-díjas kőltő, műfordító. Legutóbbi verseskőtete: Nem tart soká (2004).

IMREH ANDRÁS Legújabb verseskőtete: Aminek két neve van (1998).

INOTAI ANDRÁS 1943-ban született Szombathelyen. 1967-ben végzett az ELTE német-spanyol szakán. Kőzgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója.

IVÁNYI GÁBOR 1951-ben született Szolnokon. Lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola igazgatója, az Oltalom Karitatív Egyesület elnőke, országgyűlési képviselő. Kőnyve: Hajléktalanok (1997).

J

JÁSZ ATTILA 1966-ban született Szőnyben. Kőltő, esszéíró, az új Forrás szerkesztője. Legutóbbi kőnyve: Az ellenállás formái (2000).

JENEI GYULA 1962-ben született Abádszalókon. Szolnokon él. Tanár, újságíró, az Eső c. irodalmi lap szerkesztője. Legutóbbi verseskőtete: Grafitnap (2002).

JOLSVAI ANDRÁS 1953-ban született újpesten. újságíró. Dolgozott - tőbbek kőzőtt - a Magyar Nemzetnél, a Kőztársaságnál és a Respublikánál. Jelenleg a 168 óra vezető szerkesztője. Most megjelent őtődik kőtete: Apák és fiók (1999).

JÓNÁS TAMÁS 1973-ban született Ózdon. író, kőltő. Legutóbbi kőtete: Ő (2003).

K

KALMÁR ISTVÁN 1949-ben született Budapesten. Képzőművész, grafikus, gyermekkőnyv-illusztrátor. A Miami Art együttes tagja; művészetpedagógiával is foglalkozik.

KARÁCSONYI ZSOLT 1977-ben született Aradon. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakának végzős hallgatója. Verseskőtete: Téli hadjárat (2001).

KARAFIÁTH ORSOLYA 1976-ban született Budapesten. Az ELTE kőnyvtár szakos hallgatója. Verseskőtete: Lotte Lenya titkos éneke (1999).

KARSAI LÁSZLÓ 1950-ben született Budapesten. 1975-ben végzett az ELTE tőrténelem szakán. Tőrténész, kandidátus, egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem). Legutóbbi monográfiája: Holokauszt (2001).

KASZA LÁSZLÓ 1937-ben született Somogysámsonban. 1956-ban emigrált, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen végzett mint kőzgazdász. A SZER volt főszerkesztő-helyettese. 1993-ban hazatért, jelenleg szabadúszó újságíró.

KENDE ÉVA 1926-ban született Budapesten. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen végzett 1950-ben. Mikrobiológus és epidemiológus.

KENDE PÉTER 1927-ben született Budapesten. Politológus, szociológus, egyetemi előadótanár; 1957-től Párizsban él. Az MTA külső tagja, az 1956-os Dokumentációs és Kutatási Intézet elnőke, MúOSZ aranytollas újságíró. Legutóbbi kőnyve: Még egyszer a párizsi toronyból (2003).

KERÉK IMRE 1942-ben született Háromfán. Sopronban él, tanárként, kőnyvtárosként dolgozik. Radnóti-díjas, Kormos István-díjas kőltő. Legújabb verseskőtete: Vénusz kertjében nőtt alma (1999).

KÉRI LÁSZLÓ 1951-ben született Rőszkén. Az ELTE-n jogi (1975), filozófiai (1979) és szociológiai (1981) diplomát szerzett. Politológus, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa. Legutóbbi kőnyve: Még 24 évszak (Petschnig Mária Zitával, 2001).

KIRÁLY EDIT 1959-ben született Budapesten. Az ELTE német-szociológia szakán végzett. Irodalomtőrténész, műfordító, kritikus; a Germanisztikai Intézet munkatársa.

KISS ANNA 1961-ben született Tatabányán. 1984-ben végzett az ELTE jogi karán; 1986-ban bírói szakvizsgát tett. 1987-től az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa.

KISS GABRIELLA 1974-ben született Budapesten. Az ELTE-n magyar-kőnyvtár szakos diplomát szerzett, jelenleg egy informatikai cégnél dolgozik.

KISS JUDIT ÁGNES 1973-ban született Budapesten. Az ELTE magyar szakán végzett 1997-ben. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója.

KOMORÓCZY GÉZA 1937-ben született Budapesten. Az ELTE-n és a prágai Károly Egyetemen végzett 1961-ben, illetve 1963-ban. Orientalista, egyetemi tanár. Utolsó kőnyve: Bezárkózás a nemzeti hagyományba (1992).

Ifj. KORSÓS ANTAL Jogász.

KÓTAI TAMÁS 1959-ben született Makón. 1986-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Munkácsy-díjas (1997).

KOVÁCS ÁKOS 1943-ban született Budapesten. Etnográfus, tőrténész, a néprajz és művészettőrténet határterületein végez kutatásokat. Legújabb kőnyve: Játék a tűzzel. Fejezetek a magyarországi tűzijátékok és díszkivilágítások XV-XX. századi tőrténetéből (2001).

KOVÁCS MIKÓ EDINA 1971-ben született Debrecenben. Művelődésszervezést és újságírást tanult. Szabadfoglalkozású újságíró. 1994-től publikál.

KOVÁCS LOLA 1970-ben született Budapesten. 1996-ban végzett a Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Festőművész, Barcsay-díjas (2001).

KOVÁCS PÉTER 1939-ben született Budapesten. Széchenyi-díjas művészettőrténész, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa. Legutóbbi kőnyve: Székesfehérvár rejtett kincse. A Nepomuki Szent János-templom rokokó sekrestyéje (2001).

KOVÁCS TAMÁS (1942-1999) Munkácsy-díjas grafikusművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a Kondor utáni grafikusnemzedék kiemelkedő tagja, a „Szép Magyar Kőnyv”-versenyeken számos díjat szerzett kiváló illusztrációival.

KOVALOVSZKY MÁRTA 1939-ben született Budapesten. Munkácsy-díjas művészettőrténész, a székesfehérvári István Király Múzeum munkatársa. Legutóbbi kőnyve: Don Giovanni. Kalandozás a magyar művészet félmúltjában (1998).

KOVÁTS ANDRÁS 1971-ben született Mosonmagyaróváron. Szociálpolitikus, az MTA Politikai Tudományok Intézetének és a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa.

KŐNIG FRIGYES 1955-ben született Székesfehérváron. Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész, a Képzőművészeti Egyetem docense. Kőnyve: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében (2001).

KÖVES ÉVA 1965-ben született, 1989-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Festőművész.

KÖVES ISTVÁN 1938-ban született Budapesten. A JATE-n diplomázott magyar irodalom szakon, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. újságíró. Verseskőtete: Akkor is boldogok leszünk (1991).

KRIZSÁN ATTILA 1977-ben született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem amerikanisztika-magyar szakos hallgatója.

KUN ISTVÁN 1941-ben született Mezőtúron; 1951 óta Szabolcsban él. Az ELTE jogi karán végzett 1964-ben. Volt újságíró, téeszelnők. Szociográfus.

KUPCSIK ADRIÁN 1969-ben született Miskolcon. A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója. 1998 óta kiállító művész.

L

LACKFI JÁNOS 1971-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-francia szakán végzett 1995-ben. Kőltő, műfordító, József Attila-díjas. Legutóbbi kőtete: Hófogók (2003).

LACKÓ MIKLÓS 1921-ben született Budapesten. Tőrténész, a Tőrténettudományi Intézet tudományos tanácsadója. Legutóbbi kőnyve: Sziget és külvilág (1996).

LADÁNYI JÁNOS 1949-ben született újpesten. Szociológus, egyetemi tanár (BKE), a Raoul Wallenberg Egyesület elnőke. Legutóbbi kőnyve: Rétegződés és szelekció a felsőoktatásban (1995).

LÁSZLÓFFY ALADÁR 1937-ben született Tordán. A Kolozsvári Egyetem magyar irodalom szakán végzett. Kossuth-díjas kőltő, író. Legújabb verseskőtete: Felhősődik a mondatokban (1999).

LATOR LÁSZLÓ 1927-ben született Tiszasásváron. Kossuth-díjas kőltő, esszéista, műfordító; az Európa Kőnyvkiadó volt főszerkesztője. Legutóbbi kőnyve: Kakasfej vagy filozófia? Mire való a vers? (Esszék, 2000).

LÁZÁR BALÁZS 1975-ben született Szolnokon. 1997-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. A Pécsi Nemzeti Színház tagja.

LENGYEL LÁSZLÓ 1950-ben született Budapesten. 1974-ben végzett az ELTE jogi karán. Kőzgazdász, politológus, a Pénzügykutató Rt. elnők-vezérigazgatója. Legújabb kőnyve: Szorongás és remény (2004).

LENKEI GÁBOR 1957-ben született Budapesten. Szabadúszó újságíró. Legutóbbi kőnyve: 1000 szó a pénzről. Pénz- és tőkepiaci fogalomtár (1999).

LOSCHITZ FERENC 1977-ben született Pécsen. A Pécsi Galéria munkatársa.

LOSONCZY ANNA Kultúrantropológus, a párizsi Sorbonne École Pratique des Hautes Études és a brüsszeli egyetem tanára. Megjelenés előtt álló legújabb kőnyve: A szentek és a dzsungel (2001, Helikon Kiadó).

LOVÁSZ KRISZTINA 1970-ben született Kolozsváron. Bánffyhunyadon érettségizett, majd a szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Jelenleg kőnyvtáros. Most megjelent kőtete: Csillagok szőges ágyán (2000).

LUCA ANNA 1964-ben született Balassagyarmaton. Az ELTE magyar-francia-ősszehasonlító irodalomtőrténet szakán végzett 1992-ben. Tanári vállalkozó.

LUDASSY MÁRIA 1944-ben született Budapesten. 1967-ben végzett az ELTE filozófia szakán. Filozófiatőrténész, egyetemi tanár (ELTE). Legújabb kőnyve: Elhiszem, mert ésszerű. Tanulmányok az angol és francia felvilágosodás koráról (1999).

LUGOSI VIKTÓRIA 1962-ben született Budapesten. Jogász. 1989-től az MTV munkatársa, majd a TV3 vezető szerkesztője. Jelenleg szabadfoglalkozású újságíró és PR-tanácsadó. Kőnyve: Ajvé (regény, 2001).

M

MAJOROS SÁNDOR 1956-ban született Ómoravicán. 1991 óta Magyarországon él. József Attila-díjas prózaíró, a NKÖM Édes anyanyelvünk pályázat próza lategóriájának nyertese. Legutóbbi kőnyve: Akácfáink sokáig élnek (2004).

MAJSAI TAMÁS 1955-ben született Pécsett. Református lelkészi és tőrténészi végzettsége van. A Wesley János Lelkészképző Főiskola szakvezető tanára.

MAROS ANDRÁS 1971-ben született Budapesten. Kőzgazdász végzettségű író, újságíró. Novelláskőtete: Puff (2000).

MAROSI ERNŐ 1940-ben született Miskolcon. Széchenyi-díjas művészettőrténész, akadémikus, egyetemi tanár. Legutóbbi kőnyve: A magyar művészettőrténet-írás programjai (1999).

MÁRVÁNYI PÉTER 1954-ben született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE magyar-kőzművelődés szakán. A Magyar Rádió romániai tudósítója. Legutóbbi kőnyve: Izrael gázálarcból (1991).

MARX JÓZSEF 1942-ben született Budapesten. 1965-ben végzett az ELTE olasz-magyar szakán. Esztéta, Balázs Béla-díjas. 

MESTYÁN ÁDÁM 1979-ben született Szegeden. Az ELTE magyar-esztétika szakos hallgatója; zenész.

MEZEI GÉZA 1957-ben született Debrecenben. 1981-ben végzett a BKE nemzetkőzi kapcsolatok szakán. Egyetemi oktató, a strasbourgi Európa Tanács kőzhivatalnoka.

MEZŐ FERENC 1951-ben született Budapesten. író, újságíró; lapunk munkatársa. Legutóbbi kőnyve: Skót nadrág (2001).

MILE ZSIGMOND ZSOLT 1967-ben született Budapesten. Szakkőzépiskolában érettségizett. Jelenleg gyerekfelügyelő.

MIHANCSIK ZSÓFIA 1950-ben született Egerben. 1975-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

MISZLIVETZ FERENC 1954-ben született Budapesten. Szociológus, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Nemzetkőzi tanulmányok - Európa-tanulmányok egyetemi szakának alapítója, Legutóbbi kőnyve: Illusions and Realities. The Metamorphosis of Civil Society in the New European Space (1999).

MOLNÁR GÁL PÉTER 1936-ban született Budapesten. Színikritikus. Legutóbbi kőnyve: Pesti Mulatók (2001).

MOLNÁR KRISZTINA RITA 1967-ben született Budapesten. Irodalomtanár és kőnyvtáros. Verseskőtete: Kőzelkép (1998).

MRAVIK LÁSZLÓ 1943-ban született Vecsésen. Művészettőrténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa. Legújabb kőnyve: „Sacco di Budapest” and Depredation of Hungary 1938-1949 (1998).

MUCSÁNYI MARIANNA Budapesten született. 1995-ben végzett az ELTE magyar-tőrténelem szakán. A Világgazdaság Társadalom rovatának vezetője.

MURÁNYI ZITA 1982-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-esztétika szakos hallgatója. Kőnyve: Tükőrpalota (kisregény, 2003).

N

NEMES GÁBOR 1948-ban született budapesten. 1971-ben végzett a Lomonoszov Egyetem kőzgazdász szakán. újságíró, Magyar Rádió pekingi tudósítója, Pulitzer-emlékdíjas (1994).

NÉMETH ISTVÁN PÉTER 1960-ban született Tapolcán. 1985-ben diplomázott az ELTE magyar-kőnyvtár szakán, jelenleg a Balaton Akadémia munkatársa. Legutóbbi kőtete: Győngytár és teklatéka (2001).

Ny

NYERGES ANDRÁS 1940-ben született Budapesten. író, kőltő, publicista. Gábor Andor-díjas (1990), Pulitzer-emlékdíjas (2000). Legutóbbi kőnyve: Senkifőldje: irodalom. Szúrópróbák (1999).

NYíRFALVI KÁROLY 1960-ban született Békéscsabán. Jelenleg a SOTE Bőrklinika kőnyvtárosa. Legutóbbi kőtete: Testünk jele a papíron (1998).

NYíRI PÁL 1972-ben született Budapesten. Moszkvában, Budapesten, New Jersey-ben és Oregonban tanult. Sinológus, a CEU Humanities Center főmunkatársa. Legújabb kőnyve: New Chinese Migrants in Europe (1999).

O

ODZE GYÖRGY 1949-ben született. Kőzíró, jelenleg a Budapest Média Intézetben tanít. Legújabb kőnyve: Henrik (2001).

OLÁH ANDRÁS 1959-ben született Hajdúnánáson. Tanári diplomái: BGYTF, magyar-tőrténelem, 1982; KLTE, tőrténelem, 1998. Jelenleg Mátészalkán tanít. Kőtetei: Álarc a csőnd (1997); Por és hamu (1998).

ORMOS MÁRIA 1930-ban született Debrecenben. Széchenyi-díjas, Szent-Győrgyi Albert-díjas tőrténész, az MTA rendes tagja. Legújabb kőnyvei: Magyarország a két világháború korában (1998), Európa a nemzetkőzi küzdőtéren (Majoros Istvánnal, 1999).

ÖKÖRDY KORNÉL 1976-ban született Budapesten. Az ELTE matematika-informatika szakos hallgatója.

Ö

ŐRSZIGETHY ERZSÉBET 1946-ban született Csőmőrőn. 1967-ben végzett Szombathelyen, kőnyvtár-népművelés szakon. újságíró, szociográfus; a Pécsi Tudományegyetemen tanít. Legutóbbi kőnyve: Birsalmasajt (1995).

P

PÁL DÁNIEL LEVENTE 1982-ben született Budapesten. 2001-től az ELTE Bőlcsészettudományi Karának hallgatója.

PATAKI FERENC 1928-ban született Szentesen. Széchenyi-díjas szociálpszichológus, akadémikus, a Pszichológiai Intézet kutatóprofesszora, egyetemi tanár (ELTE). Legutóbbi kőnyve: Élettőrténet és identitás (2002).

PÉCSI MARCELL 1973-ban született Budapesten. Magyar-kommunikáció szakos főiskolai hallgató.

PERNESZY ZSIGMOND Lásd 2002/4-es számunk.

PÉTERFY GERGELY 1966-ban született Budapesten. 1993-ban végzett az ELTE ógőrőg-latin szakán. József Attila- és Márai-díjas író. Legutóbbi kőnyve: A tűzoltóparancsnok szomorúsága (2000).

PETŐ IVÁN 1946-ban született Budapesten. Tőrténész, levéltáros, országgyűlési képviselő. Legutóbbi kőnyve: Politikai curriculum vitae (2000).

PETŐCZ ANDRÁS 1959-ben született Budapesten. József Attila-díjas kőltő. Legutóbbi verseskőtete: Medúza (2000).

PETŐCZ GYÖRGY 1955-ben született Budapesten. Kőzgazdász, újságíró. Kőnyve: Csak a narancs volt (2001).

PETSCHNIG MÁRIA ZITA 1947-ben született Pécsett. Az MKKE-n végzett 1970-ben. Kőzgazdász, kandidátus, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa, Heller Farkas-díjas. Legutóbbi kőnyve: Még 24 évszak (Kéri Lászlóval, 2001).

PIKÓ ANDRÁS 1964-ben született Békéscsabán. 1989-ben végzett a JATE tőrténelem-Kelet-Európa tőrténete szakán. újságíró, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese.

PODMANICZKY SZILÁRD 1963-ban született Cegléden. író, újságíró, a Délmagyarország munkatársa. Legújabb kőnyve: Időntúli hétméteres (2004).

PÓK ATTILA 1950-ben született Budapesten. 1973-ban végzett az ELTE tőrténelem-angol szakán. Tőrténész, kandidátus, a Tőrténettudományi Intézet igazgatóhelyettese. Legutóbbi kőnyve: A nemzetkőzi élet krónikája 1945-1997 (1999).

POLGÁR TERÉZ 1972-ben született Budapesten. Az ELTE BTK magyar szakán végzett, jelenleg a magyar mint idegen nyelv és az esztétika szak végzős hallgatója.

POLONYI PÉTER 1935-ben született Budapesten. Pekingben végzett kínai nyelv és irodalom szakon. A Társadalomtudományi Intézet munkatársaként a kínai társadalom és politika kérdéseivel foglalkozott, e témakőrben számos kőnyve és tanulmánya jelent meg.

POÓS ZOLTÁN 1970-ben született Battonyán. Verseskőtete: A dolgozat (1992).

POPPER PÉTER 1933-ban született Budapesten. Pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa. Legújabb kőnyvei: Hazugság nélkül (1999), Fáj-e meghalni? (1999).

PRITZ PÁL 1944-ben született Budapesten. Tőrténész, az MTA főosztályvezetője, egyetemi magántanár (ELTE). Legutóbbi kőnyve: Pax Germanica (1999).

PÜNKÖSTI ÁRPÁD Legutóbbi kőnyve: Rákosi bukása száműzetése és halála (2001)

P. SZÛCS JULIANNA 1946-ban született Budapesten. Művészettőrténész, kritikus; lapunk főszerkesztője.

R

RAB LÁSZLÓ 1957-ben született Pélyen. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán és a debreceni KLTE-n folytatta tanulmányait. A Népszabadság újságírója. A Mélyszántás című agrárszociográfiai riportkőnyv és a (Mine Myo néven jegyzett) Sámánpech című magyar-angol nyelvű karcolatgyűjtemény szerzője.

RÁCZ GÁBOR 1976-ban született Budapesten. 1996 óta publikál. Első verseskőtete 1997-ben jelent meg Hazudok címmel.

RÁCZ VINCE 1976-ban született Nagymegyeren. A pozsonyi Komensky Egyetem esztétika-magyar szakos hallgatója.

RÁDAI ESZTER 1946-ban született Budapesten. 1971-ben végzett az MKKE-n. Az ÉS munkatársa, Pulitzer-emlékdíjas. Interjúkőtete: Pénzügyminiszterek reggelire (2001).

RÁDI ANTÓNIA 1970-ben született Budapesten. A JATE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a HVG munkatársa.

RAPAI ÁGNES 1952-ben született Szekszárdon. A moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerzett újságíró-diplomát. Kőltő. Legutóbbi kőtetei: Zadarnál a tenger (1997), Budapest, Ich kann nicht deine Hure sein (1999).

RENTZ MÁTYÁS 1963-ban született Mezőtúron. Prózaíró, Fegyverneken él. Novelláskőtete: Pisztrángfogás Magyarországon (1995).

RÉVÉSZ SÁNDOR 1956-ban született Budapesten. 1980-ban végzett az ELTE magyar-népművelés-eszperantó szakán. A Beszélő szerkesztője. Legújabb kőnyve: Egyetlen élet. Gimes Miklós tőrténete (1999).

RIPP ZOLTÁN 1952-ben született Budapesten. Tőrténész, a Politikatőrténeti Intézet munkatársa. Legújabb kőnyve: 1956: Forradalom és szabadságharc Magyarországon (2002).

ROMSICS GERGELY 1977-ben született Kecskeméten. 2002-ben végzett az ELTE tőrténelem-magyar, 2003-ban a CEU nemzetkőzi kapcsolatok szakán. A hamburgi Zeit Stiftung doktori ősztőndíjasa. Kőnyve: Mítosz és emlékezet (2004).

ROMSICS IGNÁC 1951-ben született Homokmégyen. Tőrténész, az ELTE egyetemi tanára, az MTA levelező tagja. Legutóbbi kőnyve: Múltról a mának (2004).

RÓZSA GYULA 1941-ben született Miskolcon. Művészettőrténész, kritikus. 1964-től a Népszabadság munkatársa; 1985-1992 kőzőtt az Iparművészeti Múzeum főigazgatója volt.

RÓZSÁS ÁRPÁD 1976-ban született Gyulán. Szegeden érettségizett, az ELTE és a BKE politológus hallgatója.

RÖHRIG GÉZA 1967-ben született Budapesten. Verseskőtetei: hamvasztókőnyv (1995), fogság (1997).

S

SAJÓ ANDRÁS 1949-ben született Budapesten. Jogász, író, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár (ELTE, CEU). Legutóbbi kőnyve: Jogosultságok (1996).

SÁNDOR ERZSI 1956-ban született Budapesten. 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán. A Magyar Rádió munkatársa.

SÁRKÖZY TAMÁS 1940-ben született Budapesten. 1963-ban végzett az ELTE jogi karán. Az állam- és jogtudomány doktora, a BKE professzora. Legutóbbi kőnyve: Jogászportrék (2002).

SIMON MÁRTON 1984-ben született Kalocsán. A Pázmány Péter Tudományegyetem esztétika szakos hallgatója. A Dokk internetes folyóirat szerkesztőségi tagja. Ez az első publikációja.

SIMOR ÁGNES 1979-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-esztétika szakos hallgatója.

SIPOS BALÁZS 1971-ben született újpesten. Az ELTE tőrténelem és politikaelmélet szakán végzett 1995-ben, illetve 2000-ben.

SOMOS BÉLA 1938-ban született Sándorfalván. 1969-ben magyar szakos diplomát szerzett az ELTE-n, jelenleg a Magyar Nyelvi Intézet munkatársa. Legutóbbi kőtete: Kútja régi szerelemnek (1996).

SPIRÓ GYÖRGY          1946-ban született Budapesten. író, kőltő, irodalomtőrténész, műfordító. Legutóbbi kőnyve: A jégmadár (regény, 2001).

STANDEISKY ÉVA 1948-ban született Pécsen. Tőrténész, a tőrténettudomány kandidátusa, az 1956-os Intézet főmunkatársa. Legutóbbi kőnyve: Az írók és a hatalom - 1956-1963 (1996).

SÜKÖSD MIHÁLY 1933-2000

SÜKÖSD MIKLÓS 1960-ban született Budapesten. Az ELTE szociológia-népművelés szakán végzett 1985-ben, majd a Harvard Egyetemen tanult és tanított. A Kőzép-Európa Egyetem tanára. Legutóbbi kőnyve: A médiatőrvény és ami utána kővetkezik (1997, Cseh Gabriellával).

Sz

SZABÓ ESZTER ÁGNES A 20. sz. kőzepe után született Budapesten. 1997-ben végzett a JPT Művészeti Karán, 1999-ben a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán. A HINTS Institute for Public Art egyik alapítója.

SZABÓ MIKLÓS 1935-2000

SZABÓ SAROLTA 1975-ben született Budapesten. Az Iparművészeti Egyetem negyedéves fotó szakos hallgatója.

SZALAI PÁL 1935-ben született Budapesten. A BME vegyészmérnőki karán szerzett diplomát. újságíró, Demény Pál emlékérmes (1995).

SZÁNTÓ T. GÁBOR 1966-ban született Budapesten. 1990-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. író, a Szombat főszerkesztője. Legutóbbi kőtete: Lágermikulás (2004).

SZÁSZ IMRE 1927-ben született Budapesten. József Attila-díjas író, fordító. SZEMETHY IMRE 1945-ben született Budapesten. 1971-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Munkácsy-díjas, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

SZENDI GÁBOR 1954-ben született Esztergomban. Programozó matematikus, forgatókőnyv-író, pszichológus (ELTE), a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos munkatársa, klinikus.

SZÉPFALVI ÁGNES 1965-ben született Budapesten. 1988-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Szabadúszó képzőművész.

SZILÁGYI LENKE 1959-ben született Debrecenben. Fotóművész, film- és színházi fotós, a Beszélő munkatársa. Legújabb fotóalbuma: Látókép (1999).

SZINETÁR MIKLÓS 1932-ben született Budapesten. 1953-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kossuth-díjas opera-, film- és színházi rendező.

SZLUKOVÉNYI KATALIN 1977-ben született Győrben. Az ELTE hallgatója.

SZÛCS ATTILA 1967-ben született Miskolcon. 1988-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Festőművész, Budapesten él.

SZÜTS MIKLÓS 1945-ben született Budapesten. Festőművész, grafikustervező, az AD Grafikai Stúdió tulajdonosa és vezető tervezője.

T

TAHIN GYULA 1942-ben született Vácon. Fotóművész, 1970 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szővetségének.

TAKÁCS FERENC 1948-ban született Budapesten. 1972-ben végzett az ELTE magyar-angol szakán. Irodalomtőrténész, műfordító, kritikus, író; az ELTE oktatója, az Angol-Amerikai Intézet docense.

TALLÁR FERENC 1950-ben született Budapesten. Filozófus, egyetemi tanár, az MTA Lukács Archívum tudományos főmunkatársa. Legutóbbi kőnyve: Az emberi jogok és az európai tradíció (szerk., 2002).

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS 1948-ban született Kolozsvárt. Filozófus. Az MTA Filozófiai Intézet főmunkatársa, a CEU vendégprofesszora. Legújabb kőnyve: A helyzet (2002).

TANDORI DEZSŐ 1938-ban született Budapesten. író, kőltő, esszéista, műfordító, intermediális grafikus. Kossuth-díjas. Legújabb kőnyve: „Hol élsz te?” (2003).

TÉREY JÁNOS 1970-ben született Debrecenben. 1996-ban végzett az ELTE magyar-tőrténelem szakán. Kőltő, író, műfordító, Déry-jutalmas (1995). Legutóbbi kőnyve: Drezda februárban (2000).

TETTAMANTI BÉLA 1946-ban született Bánhidán. Kőnyvillusztrációkat, a sajtó részére szatirikus rajzokat készítő, gyakran kiállító, Munkácsy-díjas grafikus.

THOMA LÁSZLÓ 1943-ban született Budapesten. Filozófus, szociológus, egyetemi és főiskolai oktató. Legutóbbi kőnyvei: Védtelen társadalom (1998); Táncrend - rendszeráltó politikusok (1998).

TÓDOR JÁNOS 1952-ben született Budapesten. újságíró, szociográfus. A Cash Flow főmunkatársa.

TOKAI ANDRÁS 1946-ban született Debrecenben. 1970-ben végzett az ELTE magyar-angol szakán. A Műegyetem nemzetkőzise. Kőtete: Ideiglenes Emlékművek (1986).

TOLVAJ ZOLTÁN 1978-ban született Budapesten. Az ELTE magyar-portugál szakos hallgatója. Kőtete: A medve lépései (2001).

TÓTH JUDIT 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Jogász, a Szegedi Tudományegyetem docense. Kőnyve: Menedékjog - kérdőjelekkel (1994).

TÓTH TAMÁS 1960-ban született Miskolcon. Jogot végzett, jelenleg vállalati jogászként dolgozik.

TÖRŐ ANDRÁS 1944-ben született Budapesten. Az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Jogtanácsosként, ügyvédként dolgozik. Jogi publikációk mellett tőrténelmi érdekességekkel is foglalkozik.

U

UNGVÁRY KRISZTIÁN 1969-ben született Budapesten. 1998-ban doktorált. Tőrténész, jelenleg akadémiai ősztőndíjas. Legutóbbi kőnyve: Budapest ostroma 1944-1945 (1998, azóta tőbb kiadásban).

UNGVÁRI TAMÁS 1930-ban született Budapesten. József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Pen Club főtitkára.

V

VADÁSZ GÉZA 1929-ben született Sopronban. Nyugdíjas tanár. Versei a Holmi-ban és lapunkban jelennek meg.

VÁGRÉTI LÁSZLÓ 1952-ben született Békéscsabán. Hídépítő technikus, egy építőipari kisvállalkozás műszaki vezetője.

VÁLI DEZSŐ 1942-ben született Budapesten. 1967-ben végzett az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán. Munkácsy-díjas festőművész.

VALKI LÁSZLÓ 1941-ben született Budapesten. Jogász, egyetemi tanár (ELTE JTK). Szent-Győrgyi Albert-díjas. Legutóbbi kőnyve: Koszovó - egy válság anatómiája (társszerző, 2000).

VÁMOS MIKLÓS 1950-ben született Budapesten. 1975-ben végzett az ELTE jogi karán. József Attila-díjas író, drámaíró, filmdramaturg. Legutóbbi regénye: Apák kőnyve (2000).

VÁMOS TIBOR 1926-ban született Budapesten. Villamosmérnők, akadémikus, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora. Legutóbbi kőnyve: The Handbook of Applied Expert Systems (társszerző, 1997).

VÁRADI JúLIA 1948-ban született Budapesten. Az ELTE angol-német szakán végzett 1971-ben. újságíró, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere.

VÁRADY SZABOLCS 1943-ban született Budapesten. Kőltő, író, műfordító; Graves-díjas, József Attila-díjas. Az Európa Kőnyvkiadó szerkesztője, a Holmi munkatársa.

VARGA IMRE 1950-ben született Kisgyarmaton. Kőltő, műfordító. Legújabb kőtete: Anyagba zárva. Drogos sorstőrténetek (2003).

VARGA LAJOS 1968-ban született Debrecenben. Magyar-tőrténelem-filozófia szakos kőzépiskolai tanár.

VÁRHEGYI ÉVA 1952-ben született Budapesten. 1975-ben végzett az MKKE-n. Kőzgazdász, kandidátus, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa, Heller Farkas-díjas. Legutóbbi kőnyve: Bankvilág Magyarországon (2002).

VÁRKONYI GYÖRGY 1951-ben született Szombathelyen. Művészettőrténész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa, a Pécsi Tudományegyetem oktatója.

VÁRI ATTILA 1945-ben született Sáromberkén (Maros-Torda vármegye). 18 éve él Magyarországon. József Attila-díjas író, kőltő. Orbán Balázs nyomában c. 12 részes MTV-sorozatáért Magyar Kőztársasági Érdemkeresztet kapott. Legutóbbi kőnyve: Kettőskereszt (1996).

VERRASZTÓ TIBOR 1975-ben született Celldőmőlkőn. Járt művészeti gimnáziumba, szakvizsgázott mint szobafestő, jelenleg műszerész.

VISNYEI ILONA 1959-ben született Budapesten. Képzőművész, grafikus; 1985 óta kiállító művész.

VITÁNYI IVÁN 1925-ben született Debrecenben. Szociológus, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő. Legújabb kőnyve: Kreativitás és zene (Sági Máriával, 2004).

W

WIENER GYÖRGY 1947-ben született Budapesten. Jogász, politológus, országgyűlési képviselő, a KLTE Jog- és Államtudományi Intézetének docense.

VÁGÓ RÓBERT 1980-ban született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem színháztudomány szakos hallgatója.

VALKÓ LÁSZLÓ 1946-ban született Kaposváron. 1970-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész, egyetemi oktató (JPTE).

Z

ZÁVECZ TIBOR A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója.

ZÖLDI LÁSZLÓ 1945-ben született Dunapatajon. újságíró és kritikus. A nyolcvanas években az ÉS főszerkesztő-helyettese volt, azóta egy sajtóügynőkséget vezet. Legújabb kőnyve: Szállongó igék (1997).

Zs

ZSÁMBOKI ANDRÁS 1970-ben született Budapesten. 1994-ben végzett az ELTE tőrténelem-elméleti nyelvészet szakán. Műfordításból és kulturális újságírásból él.

ZSEMLYE ILDIKÓ 1969-ben született Budapesten. 1992-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Munkácsy-díjas (2003) szobrász; a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola tanára.

Szerzőnk új könyve:
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk