Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 augusztus Interjú


Nagy Józsefl: „Nyakunkon Hóman Bálint” – Heisler Andrással beszélget Nagy József

– In­dí­tás­ként iga­zán be­is­mer­het­né, hogy egy vég­te­le­nül te­het­sé­ges Rej­tõ-uno­ka ír­ja a ma­gyar­or­szá­gi zsi­dó szer­ve­ze­tek ki­rály­drá­má­it.

– Egy kol­lé­ga­nõ­je shakes­peare­-i ma­gas­sá­got em­le­ge­tett a mi­nap, az is stim­mel, de Rej­tõ ne­künk két­ség­te­le­nül test­hez­ál­lóbb. A Mazsi­hisz a ma­gyar­or­szá­gi zsi­dó­sá­gon be­lül so­ká­ig mo­no­pol­hely­zet­ben volt, ami­tõl el­ké­nyel­me­se­dett a szer­ve­zet. Az­tán a Chábád moz­ga­lom meg­je­le­né­se vé­get ve­tett az egyed­ural­ko­dói sze­rep­nek, pech, hogy a ki­ala­ku­ló ver­seny­ben egye­sek tisz­tes­ség­te­len esz­kö­zö­ket is hasz­nál­tak, ez ve­ze­tett a rej­tõi for­du­la­tok­hoz.

– Tény­leg ab­szurd, ami idõn­ként az ön ál­tal ve­ze­tett Mazsihisz, a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­ség és az Egy­sé­ges Ma­gyar­or­szá­gi Iz­ra­e­li­ta Hit­köz­ség há­rom­szög­ben tör­té­nik. Pe­dig azt hin­né az em­ber, hogy a zsi­dó szer­ve­ze­tek leg­alább a ret­te­ne­tes tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­tok mi­att ös­­sze­tar­ta­nak: õr­zik mél­tó­sá­gu­kat, tisz­tes­sé­gü­ket a kül­vi­lág elõtt, hi­szen min­den lo­pás, egyé­ni ha­szon­le­sés, elv­te­len po­li­ti­kai komp­ro­mis­­szum, ne­vet­sé­ge­ssé vá­lás ütõ­kár­tya az an­ti­sze­mi­ták ke­zé­ben.

– A sze­mé­lyes ér­dek, mint min­de­nütt, oly­kor ná­lunk is fö­lül­ír­ja a ma­ga­sabb szem­pon­to­kat. Iro­ni­ku­san jegy­zem meg: fel­fog­ha­tó akár po­zi­tív jel­ként, hogy ilyen he­ve­sen vi­tat­ko­zunk egy­más­sal. Eb­bõl is lát­szik, nincs nagy baj. Ugyan­is vész­hely­zet­ben rend­re ös­­sze­zár a zsi­dó­kö­zös­ség, Iz­ra­el­ben is ál­ta­lá­ban száz­fe­lé húz a ti­zen­öt-húsz par­la­men­ti párt, de krí­zis­ben har­mo­ni­zá­lód­nak az aka­ra­tok. A vi­ta ná­lunk ma­ga az élet, már ha mél­tá­nyos hang­nem­ben zaj­lik.

– A Mazsihiszben ta­valy há­rom volt el­nök: ön, Feldmájer Pé­ter és Tor­dai Pé­ter kikényszerítette az ak­kor ép­pen Zoltai Gusz­táv ál­tal ve­ze­tett szer­ve­zet át­vi­lá­gí­tá­sát. Egye­bek mel­lett te­me­tõi vis­­sza­élé­se­ket gya­ní­tot­tak, el­len­õriz­ték egy lift­be­ru­há­zás, va­la­mint a Nyá­ri Zsi­dó Fesz­ti­vál gaz­dál­ko­dá­sát. Mi­u­tán 2014 áp­ri­li­sá­ban zárt kör­ben be­mu­tat­ták a vizs­gá­lat ered­mé­nyét, Zol­tai le­mon­dott, tá­vo­zá­sa oka­ként a né­met meg­szál­lá­si em­lék­mû kö­rül a kor­mány és a Ma­zsi­hisz kö­zött ki­ala­kult „ano­­má­li­á­kat” je­löl­te meg. És ez­után min­den­fé­le cso­dák es­tek meg ve­lünk, me­lyek­bõl sze­rin­tem sem­mi sem a vé­let­len mû­ve. Kezd­jük Schwe­zoff Dá­vid­dal.

– Nem szí­ve­sen, már túl­es­tünk raj­ta.

– Schwezoff ta­valy nyár­tól fél éven át ve­zet­te a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­sé­get, ko­ráb­ban volt ka­to­li­kus kán­tor, evan­gé­li­kus lel­kész és transz­vesz­­ti­ta éne­kes. Fej­va­dás­­szal ke­res­tek ilyen ös­­sze­tett múl­tú ká­dert?

– Oly­an­­nyi­ra nem, hogy a múlt­ját már csak ak­kor is­mer­tük meg, ami­kor a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­ség élé­re ke­rült.

– Az meg hogy le­het? Még er­re az in­ter­jú­ra is két cer­be­rus ál­tal vég­re­haj­tott iga­zol­ta­tás, tás­ka­vi­zit és át­vi­lá­gí­tás után, be­lé­põ­kár­tyá­val fel­fegy­ver­kez­ve lép­het­tem be a Síp ut­cai Mazsihisz-központba. Er­re van em­ber, ar­ra meg nincs ap­pa­rá­tus, hogy lecsekkoljanak egy fõ­ve­zér­as­pi­ránst?

– Ha hi­szi, ha nem, csu­pán an­­nyi kí­nos in­for­má­ci­ónk volt ró­la, hogy fi­a­ta­lon transz­vesz­ti­ta bár­ban lé­pett fel.

– Nyil­ván ma­gán­ügy, ha egy fér­fi plasztikbugyiban ének­li a te­li­hold­­nak a mamama-mamamama­ri­ját, de egy val­lá­si kö­zös­ség ve­ze­tõ­je­ként ne­he­zen ve­he­tõ ko­mo­lyan az ilyen arc, nem?

– Az õt meg­vá­lasz­tó kö­zös­ség tu­do­má­sul vet­te ezt a kö­rül­ményt.

– Vé­gül is, ha Gorcsev Iván nyer­he­tett ma­ka­ón fi­zi­kai No­bel-dí­jat, Schwezoff is játsz­hat. A hit­köz­ség fe­lõl néz­ve me­lyik a leg­kí­no­sabb? A kán­tor­ság, a lel­kész­ség vagy a tan­ga?

– Val­lá­si­lag, kü­lö­nö­sen a rab­bik ré­szé­re, a ka­to­li­kus kán­tor­ság volt a leg­za­va­róbb. Ez nem egyez­tet­he­tõ ös­­sze a hit­el­ve­ink­kel. A ne­mi iden­ti­tást pe­dig min­den­ki ma­gán­ügye­ként ke­zel­jük.

– A Tó­ra mond va­la­mit a ne­mi iden­ti­tás­ról?

– A Tó­rá­ban és a Tó­ra ér­tel­me­zé­se­i­ben is lé­tez­nek er­re tör­vé­nyek. De a Schwezoff-történetet én köz­éle­ti tra­gé­di­a­ként él­tem meg, at­tól fél­tem, da­ra­bok­ra szed­nek ben­nün­ket, meg­sem­mi­sü­lünk, a Ma­zsi­hisz por­ba hul­lik. Eh­hez ké­pest en­gem is meg­le­pett, mi­lyen gyor­san hely­re­állt a presz­tí­zsünk.

– Tán mert fel­fog­ha­tat­la­nul ab­szurd a szto­ri.

– Vagy mert a kül­vi­lág úgy ér­té­kel­te, a bot­rány nem a Mazsi­hisz­bõl, nem a mi bel­sõ struk­tú­ránk­ból fa­kad.

– A Schwezoff-ügy ki­rob­ba­ná­sa­kor ös­­sze­ve­szett az ügy­ve­ze­tõ, az el­nök, a fõ­rab­bi, egy­mást mó­sze­rol­ták, egy­mást igye­kez­tek ki­rúg­ni. Ez sem a bel­sõ struk­tú­rá­ból fa­kadt?

– Nem. Egyé­ni gyön­ge­sé­gek­bõl. Saj­nos ad­tunk mu­ní­ci­ót bõ­ven az új­ság­írók­nak, de et­tõl még tény: a Mazsihisz Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa leg­na­gyobb zsi­dó szer­ve­ze­te, ko­moly inf­rast­ruk­tú­rá­val, in­téz­mény­rend­szer­rel, ak­ti­vi­tás­sal. A szer­ve­zet hi­bá­já­ul leg­fel­jebb az ró­ha­tó fel, hogy véd­te­len volt a rossz szán­dé­kú be­fo­lyá­so­lá­sok­kal szem­ben.

– Zoltaizzunk?

– Nem aka­rok én már zoltaizni, ide­je el­tol­ni ma­gam­tól ezt az egé­szet. Volt egy kis hí­ján si­ke­res pró­bál­ko­zás, mely tönk­re­te­het­te vol­na a szer­ve­ze­tet, de úgy ér­zem, nincs to­vább mu­ní­ció.

– Ön sze­rint Zoltai „in­téz­te” Schwe­zoffot, a „cso­dát”?

– Nem fog­lal­ko­zom már ve­le.

– Azt nyi­lat­koz­ta ró­la, hogy „hû­bé­re­si rend­szer­ként, em­be­rek eg­zisz­ten­ci­á­lis füg­gé­sé­vel, át­lát­ha­tat­lan pénz­ügyi gaz­dál­ko­dás­sal” ve­zet­te a Mazsihiszt.

– Va­ló­ban ezt nyi­lat­koz­tam.

– Tett ön fel­je­len­tést, mi­u­tán át­vet­te az irá­nyí­tást?

– Nem.

– Mi­ért nem? Tán ve­ze­tõ­ként és ál­lam­pol­gár­ként is kö­te­les­sé­ge lett vol­na.

– Azt gon­dol­tuk, nem ez­zel kell erõt mu­tat­nunk. Rá­adá­sul egy­ál­ta­lán nem biz­tos, hogy ha­té­kony lett vol­na, hi­szen a bel­sõ át­vi­lá­gí­tás csak ele­me­i­ben tar­tal­ma­zott olyan as­pek­tu­so­kat, me­lye­ket jo­gi út­ra le­he­tett vol­na te­rel­ni.

– Lop­tak, de le­gá­li­san?

– A Mazsihisznél min­dig is pre­cíz köny­ve­lés mû­kö­dött, min­den alá­ír­va, en­ge­dé­lyez­ve, tel­je­sí­té­si iga­zo­lá­sok rend­ben.

– Hogy jön ak­kor ide az ön ál­tal em­le­ge­tett „át­lát­ha­tat­lan pénz­ügyi gaz­dál­ko­dás”?

– A gaz­dál­ko­dás le­pa­pí­roz­va is le­het át­lát­ha­tat­lan. Ezt min­den gaz­da­sá­gi szak­em­ber tud­ja.

– Az ön cél­ja ren­det ten­ni. Na de Zoltai alatt rend volt. Még el­len­fe­lei is úgy jel­lem­zik õt, hogy ugyan gyak­ran in­for­má­lis meg­ál­la­po­dá­so­kon nyug­vó, a pénz­zel kre­a­tí­van bá­nó, ám a zsi­dó­ság ér­de­két a ha­ta­lom­mal szem­ben, oly­kor an­nak ol­dal­vi­zén kép­vi­sel­ni ké­pes, erõs kö­zös­sé­get épí­tett fel a Mazsihisszel. Zoltai rend­sze­re mû­kö­dött. Van he­lyet­te má­sik, ami szin­tén mû­kö­dik?

– Van, és fo­lya­ma­to­san épül. De új kör­nye­zet­ben, a mo­no­pol­po­zí­ció meg­szû­né­sét kö­ve­tõ­en. Az a ré­gi rend va­ló­ban ren­ge­teg ered­ményt ért el, fel­újí­tott zsi­na­gó­gá­kat, lét­re­ho­zott új is­ko­lá­kat, sû­rûbb­re szõt­te szo­ci­á­lis há­lón­kat, lett zsi­dó nyá­ri fesz­ti­vál, so­rol­hat­nám. Ma­gá­val a szá­zez­res zsi­dó kö­zös­ség­gel azon­ban nem fog­lal­ko­zott sen­ki. Ez sú­lyos po­li­ti­kai hi­ba. A mu­tyi­zós mû­kö­dé­si mo­dell nem tet­te le­he­tõ­vé, hogy el­ér­jük a szé­le­sebb kö­zös­sé­get, mely­nek tag­jai így lel­kes utá­lat­tal ma­rad­tak tá­vol a rossz hí­rû Mazsihisztõl, a Síp ut­cá­tól. Mû­kö­dé­sünk min­den ko­ráb­bi ér­té­két el kell is­mer­ni, hi­bá­it vi­lá­go­san kell lát­ni, de a meg­vál­to­zott kör­nye­zet új stra­té­gi­át igé­nyel. A negy­ven év kom­mu­niz­mus el­ér­te, hogy a ma­gyar zsi­dók nem is­me­rik kel­lõ­en a val­lást, de a mas­­szív zsi­dó iden­ti­tást, az Iz­ra­el­hez va­ló kö­tõ­dést a Ká­dár-rend­szer sem tud­ta meg­rop­pan­ta­ni. A hit­köz­ség­hez eg­zisz­ten­ci­á­li­san kö­tõ­dõ kép­vi­se­lõk­kel jel­le­mez­he­tõ rend­szer a Zoltai-érában azon­ban to­vább ero­dál­ta a kö­zös­sé­get.

– Ön ho­gyan akar kö­zös­sé­get épí­te­ni?

– Nyi­tott­ság­gal zsi­dók és nem zsi­dók fe­lé. Igyek­szünk meg­mu­tat­ni ma­gun­kat ki­fe­lé. Most épp nyi­tott­zsi­na­gó­gák-na­pot ter­ve­zünk: pén­tek es­ti is­ten­tisz­te­let­re aka­runk meg­hív­ni po­li­ti­kai, köz­éle­ti sze­rep­lõ­ket. Nem top­ve­ze­tõ­ket, nem mi­nisz­te­re­ket, ha­nem, mond­juk, ön­kor­mány­zat­ok dol­go­zó­it. Az em­be­rek ki­lenc­ven szá­za­lé­ka nem járt még zsi­dó is­ten­tisz­te­le­ten, azt sem tud­ja, be sza­bad-e men­ni. Jöj­je­nek, lás­sák, nem tör­té­nik itt sem­mi kü­lö­nös, itt is a Min­den­ha­tó fe­lé for­dul a kö­zös­ség. Ma­gyar zsi­dók és nem zsi­dók pá­rat­lan kö­zös ér­ték­te­rem­tést haj­tot­tak vég­re az el­múlt év­szá­zad­ok­ban: épí­té­szet­ben, iro­da­lom­ban, or­vos­tu­do­mány­ban, so­rol­hat­nám. Vagy akár bo­rá­szat­ban! Nem­rég Tállyán jár­tam bor­kós­to­lón, pa­raszt­ház­ban éj­sza­káz­tunk, a há­zi­ak nem tud­tak ró­lam sem­mit, azt sem, hogy zsi­dó va­gyok. Kér­dez­tem, hogy megy so­ruk, mond­­­ták, elég ne­he­zen, bez­zeg ré­gen, ami­kor együtt él­tek a zsi­dó ke­res­ke­dõk­kel, vi­rág­zott a fa­lu, hi­szen azok a csá­szá­ri ud­va­rig vit­ték a he­lyi bort. A fal­vak­tól a nagy­vá­ros­okig min­de­nütt kö­zös ér­ték­te­rem­tés zaj­lott, ezt kell tud­ni ma be­mu­tat­nunk. És ter­mé­sze­te­sen le­gyünk nyi­tot­tak a zsi­dók fe­lé. Áll­junk ren­del­ke­zés­re, ha va­la­ki akár is­me­ret­le­nül se­gít­sé­get kér, akár kár­pót­lás­hoz, akár ha hoz­zá­tar­to­zó­ja te­me­té­sé­hez in­téz­né a sír­hely val­lás ál­tal elõ­írt örök­meg­vál­tá­sát. Je­len­leg nincs pro­to­koll, nin­cse­nek fix ka­pasz­ko­dók, hi­ány­zik a rend­szer. Az em­lé­ke­ze­tes „te­me­tõi bot­rá­nyunk” is eb­bõl ve­zet­he­tõ le.

– Nyo­mo­zás zaj­lik te­me­tõ­ügy­ben.

– Im­már har­ma­dik éve. Írás­ban sür­get­tük a be­fe­je­zé­sét. Ha van fe­le­lõs, an­nak el­szá­mol­ta­tá­sá­val, ha nincs, az ügy le­zá­rá­sá­val. Szá­munk­ra a leg­ros­­szabb, ha nyi­tott ak­ták lé­tez­nek. Na, ilye­nek­ben sze­ret­nék én ren­det te­rem­te­ni. Szá­mom­ra ez nem szép örök­ség.

Ha­lad? Vá­ri György ír­ta a Nép­sza­bad­ság­ban: „Zoltai nyil­ván­va­ló­an a kikényszerített át­vi­lá­gí­tás mi­att tá­vo­zott, az a ki­csi, de el­szánt és be­csü­le­tes cso­por­tocs­ka, amely rá­bír­ta er­re, azt hit­te, elég a fõ­nök sze­mé­lyé­tõl meg­sza­ba­dul­ni, mint­ha az im­már nyolc­van kö­rü­li ügy­ve­ze­tõ nem a kö­vet­kez­mé­nye, ha­nem az oka lett vol­na a prob­lé­má­nak.”

– Ha­la­dok, ugyan­is én a kö­vet­kez­mé­nyek­kel együtt az oko­kat is igyek­szem ki­gyom­lál­ni. Szer­ve­zet­el­mé­let­bõl tud­juk: ahol kö­zös­sé­gi pénzt hasz­nál­nak föl, le­gyen az a Mazsihisz vagy nem a Mazsihisz, ott lé­te­zik csá­bí­tás, kí­nál­ko­zik le­he­tõ­ség, hogy meg­té­vedt em­be­rek ne a leg­op­ti­má­li­sab­ban gaz­dál­kod­ja­nak a for­rá­sok­kal. Ami­ó­ta új az el­nök és az ügy­ve­ze­tõ, el­len­õr­zõ me­cha­niz­mu­so­kat épí­tünk be, igyek­­szünk transz­pa­rens­sé ten­ni a gaz­dál­ko­dást, a mû­kö­dést.

– Zoltai vé­gül is az em­lék­mû­vi­ta vagy az át­vi­lá­gí­tás mi­att tá­vo­zott?

– Az em­lék­mû egy holokauszt-túlélõ szá­má­ra vál­lal­ha­tat­lan volt. Az át­vi­lá­gí­tás meg­ál­la­pí­tá­sa­i­val szem­be­sül­ve pe­dig be­lát­ta, nem ké­pes meg­bir­kóz­ni a fel­gyü­lem­lett fel­ada­tok­kal. Eh­hez fi­a­ta­labb em­ber­re vagy leg­alább fi­a­ta­labb at­ti­tûd­re van szük­ség.

– A kor­mány nem ítél­te öreg­nek a le­kö­szönt el­nö­köt. Mit szól ah­hoz, hogy Zoltai Láz­ár Já­nos ta­nács­adó­ja lett?

– Már a fel­ké­rés sem tet­szett, an­nak el­fo­ga­dá­sa még ke­vés­bé. Ha egy szer­ve­ze­tet hu­szon­öt éven át ve­ze­tõ em­ber nyug­díj­ba megy, s rá két hó­nap­ra, egy ki­fe­je­zet­ten konf­lik­tu­sos idõ­szak­ban a túl­ol­da­lon, kor­mány­ta­nács­adó­ként tû­nik föl, hát, ez vet föl mo­rá­lis kér­dést.

– Idé­zek még Vá­ri­tól: „A Zoltai-szisztémát leg­in­kább az ön­sú­lya tar­tot­ta fönn a rend­szer­vál­tás­tól a NER-ig, az ost­rom­lott erõd kép­ze­tet nem volt ne­héz rög­zí­te­ni a fe­jek­ben, bár mé­re­tes túl­zás­ra épült. Eb­ben a kö­zös­ség­ben, amely­ben még min­dig je­len van­nak az utol­só hû­sé­ges túl­élõk, nem nagy kunszt ak­ti­vál­ni a fé­lel­me­ket, rá­adá­sul a pszi­chó­zis ha­szon­él­ve­zõi ma­guk is ál­do­za­tok, osz­toz­nak az ál­ta­luk is ger­jesz­tett, el­túl­zott fé­le­lem­ben.”

– Mi a kér­dés?

– Tény­leg ost­ro­mol­ják az erõ­döt? Van Ma­gyar­or­szá­gon szá­mot­te­võ an­ti­sze­mi­tiz­mus? Vagy in­kább „mé­re­tes túl­zás” van?

– Már hogy­ne len­ne an­ti­sze­mi­tiz­mus?

– Szá­mot­te­võ?

– Bár elõ­for­dul­nak ut­cai be­szó­lá­sok, sze­ren­csé­re még kipában jár­va sem kell fi­zi­kai at­ro­ci­tás­tól tar­ta­ni. Az vi­szont ag­gasz­tó, hogy a rend­szer­vál­tás óta fo­lya­ma­to­san és mar­kán­san emel­ke­dik az an­ti­sze­mi­tiz­mus­sal kap­cso­la­tos to­le­ran­cia­szint. Ré­geb­ben a kocs­má­ban sem il­lett olya­no­kat mon­da­ni, ami ma akár az Or­szág­gyû­lés­ben is el­han­goz­hat. Eb­ben ha­tal­mas a pár­tok, a po­li­ti­ku­sok fe­le­lõs­sé­ge, és nem­csak a szél­sõ­job­bo­so­ké. Ne­kik kel­lett vol­na me­gálljt pa­ran­csol­ni, til­ta­koz­ni, si­kí­ta­ni már a MIÉP el­sõ bot­rá­nyos meg­szó­la­lá­sai ide­jén.

– Til­ta­koz­tak, si­kí­tot­tak.

– Nem elég­gé, ke­vés el­kö­te­le­zõ­dés­sel, és min­dig ügyel­ve ar­ra, hogy a vá­lasz­tó­ik­kal ne men­je­nek szem­be.

– A bal né­hány sze­rep­lõ­je oly­kor alap­ta­la­nul is an­ti­sze­mi­tiz­must ki­ál­tott egyes fideszesekre. Ami­vel ott is el­len­sé­get sze­rez­tek, ahol nem kel­lett vol­na.

– Az an­ti­sze­mi­tiz­mus min­dig ve­szé­lyes. Ti­los ba­ga­tel­li­zál­ni. Tra­gé­di­á­ink a tör­té­ne­lem so­rán min­dig kocs­mai an­ti­sze­mi­tiz­mus­sal kez­dõd­tek, az­tán jött né­hány po­li­ti­kai be­széd, ami át­szi­vár­gott a köz­be­széd­be, a tör­té­net vé­gét pe­dig is­mer­jük. Jó, most nyil­ván nem itt tar­tunk, de ha nem pa­ran­cso­lunk me­gálljt, ha nincs kö­zös po­li­ti­kai fel­lé­pés, bár­mi meg­tör­tén­het. Ez­zel együtt el­en­ged­he­tet­len, hogy az an­ti­sze­mi­tiz­mus-kár­tyát se pró, se kont­ra ne hasz­nál­ja sen­ki po­li­ti­kai elõny­szer­zés­re. Szo­mo­rú ta­pasz­ta­la­tunk az utób­bi évek­bõl, hogy a de­mok­ra­ti­kus pár­tok is sok­szor csak ak­kor áll­nak ki mel­let­tünk, ha sza­va­zat­szer­zést vagy nem­zet­kö­zi kap­cso­la­ta­ik erõ­sö­dé­sét re­mé­lik az ügy­bõl. Né­met­or­szág az eta­lon: bár ne­kik is idõ kel­lett a tör­té­ne­lem fel­dol­go­zá­sá­hoz, de ott a par­la­men­ti pár­tok leg­alább az an­ti­sze­mi­tiz­mus kér­dé­sé­ben egy­sé­ge­sek.

– Or­bán Vik­tor zé­ró to­le­ran­ci­át hir­de­tett az an­ti­sze­mi­tiz­mus­ra.

– Na, ezt kel­le­ne át­ül­tet­ni a gya­kor­lat­ba. Meg­jegy­zem, Ma­gyar­or­szá­gon min­den ki­sebb­ség­gel szem­ben ren­ge­teg elõ­í­té­let él, és a töb­bi­ek­hez ké­pest mi nem is ál­lunk rosszul. Egy mediános fel­mé­rés rá­kér­de­zett: „Ön ki­nek nem sze­ret­ne a szom­széd­ja len­ni?” El­sõ he­lyen a bõr­fe­jû vég­zett, az­tán a ci­gá­nyok jöt­tek, a kí­na­i­ak, s a zsi­dó csu­pán ötö­dik-ha­to­dik he­lye­zést ér­t el. Ha ci­ni­kus len­nék, en­nek akár örül­het­nénk is. Ám ha ab­ba gon­do­lok be­le, mi zaj­lik a vi­lág­ban, el­megy a ked­vem a vic­ce­lõ­dés­tõl. Kü­lö­nö­sen a szél­sõ­sé­ges isz­lám erõ­sö­dé­se ag­gasz­tó. Itt a Mazsihiszben is ma­ga­sabb­ra he­lyez­tük a biz­ton­sá­gi szin­tet, tud­ja be en­nek az ön veg­za­tú­rá­ját a ka­pu­ban.

– Bu­da­pes­ten is van­nak ag­go­da­lom­ra okot adó je­lek?

– Sze­ren­csé­re nin­cse­nek; eb­ben a TEK és a kor­mány in­for­má­ci­ói is meg­erõ­sí­te­nek ben­nün­ket. De Pá­rizs, Kop­pen­há­ga és Brüs­­szel után nincs olyan zsi­dó in­téz­mény Eu­ró­pá­ban, amely po­ten­ci­á­li­san ne len­ne ve­szély­ben. Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg: Pá­rizs­ban sem volt köz­vet­len elõ­je­le a vér­für­dõ­nek. De vis­­sza­tér­ve: fon­tos, hogy már a verbalitás szint­jén gá­tat szab­junk az an­ti­sze­mi­tiz­mus­nak.

– Mit gon­dol a Job­bik nép­pár­to­so­dá­sá­ról, pu­hu­ló re­to­ri­ká­já­ról, cukisodásáról?

– A Job­bik ma­ga jot­tá­nyit sem vál­to­zott, én csu­pán a Job­bik négy-öt ve­ze­tõ­jé­nek új kom­mu­ni­ká­ci­ó­ját lá­tom. De ha alá­né­zünk a mo­soly­gós be­széd­nek, a cukisodás ki­puk­kan, és vál­to­zat­la­nul ott a leg­sö­té­tebb rassz­iz­mus, elég csak a hon­lap­ju­kat meg­néz­ni. El va­gyok ké­pedve, ahogy a fél or­szág be­ve­szi ezt a ka­mut. Ma az iga­zi ab­szurd az, hogy Vonáék újab­ban hiper­szen­zitíven re­a­gál­nak az an­ti­sze­mi­tiz­mus­ra. Pél­dá­ul ami­kor is­me­ret­le­nek Gyön­­gyö­sön le­rom­bol­ják a zsi­dó ­te­me­tõt, Vona az el­sõ, aki fel­hív­ja a he­lyi zsi­dó kö­zös­ség ve­ze­tõ­jét, mi­ben se­gít­het.

– Nem hisz ab­ban, hogy idõ­vel a fel­szín alatt is vál­to­zik a Job­bik?

– A Job­bik nem át­ala­kí­tás­ra, mér­sék­lés­re, kon­szo­li­dá­lás­ra szo­rul. Egész egy­sze­rû­en nincs szük­ség szél­sõ­sé­ges alak­zat­ra. El tu­dom fo­gad­ni a jobb­ol­da­li ér­ték­rend­szer lé­tét, tisz­te­lem a kon­zer­va­ti­viz­mus ér­té­ke­it. De a zsi­ge­ri gyû­lö­let­nek nincs he­lye a po­li­ti­ká­ban, így az an­­nyi gyû­lö­let­tel át­ita­tott sze­rep­lõ­re, mint a Job­bik, nincs szük­sé­ge az or­szág­nak.

– Be­til­tat­ná?

– De­mok­rá­ci­á­ban élünk. El kell szi­ge­tel­ni õket.

– Más­fél mil­lió vá­lasz­tó tá­mo­gat­ja a Jobbikot.

– A más­fél mil­lió em­ber több­sé­gé­nek fo­gal­ma sincs a Job­bik va­ló­di tar­tal­má­ról. Ne­kik és min­den­ki más­nak egyet tu­dok ja­va­sol­ni: szél­sõ­sé­ges párt­tal ne áll­jon szó­ba.

– A Mazsihisz mely pár­tok­kal áll szó­ba?

– Min­den de­mok­ra­ti­kus párt­tal szó­ba ál­lunk. Más kér­dés, hogy a párt­po­li­ti­ká­tól igyek­szünk tá­vol ma­rad­ni, egyik erõ mel­lett sem tesszük le vok­sun­kat. Ér­té­kek alap­ján po­li­ti­zá­lunk, és ne­kem mind­egy, hogy azt az ér­té­ket ép­pen fideszes, szo­ci­a­lis­ta, jobb- vagy bal­ol­da­li párt hor­doz­za. Eb­ben az ügy­ben há­zon be­lül is jó ide­je van­nak vi­tá­im. Tíz éve kon­fe­ren­ci­át szer­vez­tünk a holokausztoktatásról, ja­va­sol­tam, hív­juk meg rá Pokorni Zol­tán exminisztert is. Ren­ge­te­gen fel­há­bo­rod­tak, mit ke­res­ne ott egy fideszes. Az­zal ér­vel­tem, aki be­ve­zet­te a kö­zép­is­ko­lai holoka­uszt­oktatást, aki­nek volt kon­cep­ci­ó­ja és ere­je a terv meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz, nem hi­á­nyoz­hat egy ilyen tu­do­má­nyos ese­mény­rõl. Meg­hív­tuk, el­jött.

– Mi­ó­ta ön ve­ze­ti a Mazsihiszt, a szer­ve­zet so­kat üt­kö­zik a kor­mány­­nyal. Egye­sek sze­rint komp­ro­misz­­szu­mok­kal gyor­sab­ban ha­lad­hat­na.

– Sze­ret­nénk együtt­mû­köd­ni, de a ko­ope­rá­ci­ót na­gyon meg­ne­he­zí­ti, ha a kor­mány olyan tör­té­nel­mi sze­rep­lõ­ket kí­ván pi­e­desz­tál­ra emel­ni, akik in­tel­lek­tu­á­lis tel­je­sít­mé­nyük mel­lett virtigli an­ti­sze­mi­ták vol­tak. Em­lé­kez­zünk csak a Wass Al­bert és Tormay Cécile kö­rü­li ügy­re, s most nya­kun­kon Hóman Bá­lint.

– Hóman na­gyot al­ko­tott a köz­ok­ta­tás­ban, ren­ge­teg te­het­sé­ges sze­gény gye­re­ket emelt ki a nyo­mor­ból. Utóbb nép­bí­ró­sá­gi pe­ré­ben még Ko­sáry Do­mo­kos is ki­állt mel­let­te, rá­adá­sul a Fõ­vá­ro­si Tör­vény­szék idén már­ci­us­ban bûn­cse­lek­mény hi­á­nyá­ban men­tet­te fel õt posz­tu­musz a há­bo­rús bûn­tett vád­ja alól. Mi tör­tén­ne, ha nagy­vo­na­lú­ak len­né­nek ve­le kap­cso­lat­ban?

– Nem le­he­tünk nagy­vo­na­lú­ak egy ki­mon­dot­tan an­ti­sze­mi­ta po­li­ti­kus­sal. És a ha­ta­lom sem le­het­ne az. Ugyan­is ha azt lát­ják az em­be­rek, hogy le­het zsi­dóz­ni, mert el­vi­se­li a tár­sa­da­lom, ha azt lát­ják, hogy an­ti­sze­mi­ták utó­lag re­ha­bi­li­tál­ha­tók, is­ko­lák ne­vez­he­tõk el ró­luk, be­ke­rül­nek po­zi­tív sze­rep­lõ­ként a tan­köny­vek­be, ak­kor az an­ti­sze­mi­tiz­mus ke­vés­bé lesz bé­lyeg, a zsi­dó­zás a vál­lal­ha­tat­lan ka­te­gó­ri­á­ból át­­csú­szik oda, hogy egy­szer csak be­le­fér a plu­ra­liz­mus­ba. Hó­man kö­zös tör­té­ne­lem­köny­ve Szek­fû­vel va­ló­ban ér­ték­al­ko­tás, a ko­rá­ban rend­kí­vül ha­la­dó­nak szá­mí­tó ok­ta­tá­si rend­sze­re elõtt szin­tén meg le­het emel­ni a ka­la­pot, de aki an­ti­sze­mi­ta, ál­lí­tom én, az mind­örök­re ki­ír­ja ma­gát a pél­da­ké­pek kö­zül, ki­ír­ja ma­gát az ér­ték­te­rem­tõk kö­zös­sé­gé­bõl.

– Mit re­a­gált a kor­mány az önök Hóman-véleményére?

– Egy­elõ­re nincs vá­lasz.

– Nem a hi­va­ta­los ré­szét kér­de­zem. Ha­nem ami­kor ön négy­szem­közt le­ül on­nét va­la­ki­vel, vagy akár csak ös­­sze­fut­nak egy kon­fe­ren­ci­án, fo­ga­dá­son, s meg­kér­di, „mi a tú­ró­ért jöt­te­tek elõ Hómannal, Já­nos?”, olyan­kor mi a re­ak­ció?

– A pro­fi po­li­ti­ku­sok négy­szem­közt is pro­fik. Min­dig ka­punk va­la­mi szép, ke­rek vá­laszt. Rend­re gyö­nyö­rû­en nyi­lat­koz­nak, itt­hon épp­úgy, ahogy kül­föld­ön, szól­nak fe­le­lõs­ség­rõl, el­hang­zik, hogy a zsi­dók épp­olyan tag­jai a nem­zet­nek, mint a nem zsi­dók. Hi­bát­lan! Más­nap meg el­kez­dõ­dik Hóman re­ha­bi­li­tá­lá­sa, vagy ki­szi­vá­rog, hogy kon­fe­ren­cia ké­szül Wass Al­bert­rõl. És ez a ket­tõs­ség bi­zony fe­szült­sé­get ge­ne­rál. Az el­ve­ink­bõl mi nem en­ged­he­tünk. Hat­száz­ezer ál­do­za­tunk em­lé­ke meg­kö­ve­te­li tõ­lünk a hi­te­les em­lé­ke­zést.

Ta­valy a Sor­sok Há­za és a né­met meg­szál­lá­si em­lék­mû épí­té­sé­nek le­ál­lí­tá­sát kö­ve­tel­ték, ám er­re a kor­mány nem volt haj­lan­dó, mi­re ön ki­lá­tás­ba he­lyez­te, hogy a Mazsi­hisz le­mond­ja rész­vé­tel­ét a holo­kauszt-emlékév ren­dez­vé­nye­in, meg­­je­gyez­ve, ab­nor­má­lis­nak tar­ta­ná, ha a het­ve­ne­dik év­for­du­lón zsi­dók nél­kül em­lé­kez­ne a kor­mány a holokauszt ál­do­za­ta­i­ra. A kor­mányt a zsi­dó szer­ve­ze­tek­kel zaj­ló tár­gya­lá­so­kon kép­vi­se­lõ Láz­ár Já­nos ezt ul­ti­má­tum­nak mi­nõ­sí­tet­te, s ki­je­len­tet­te, a Mazsihisz ez­zel „nem lesz ké­pes meg­bon­ta­ni a ma­gya­rok és a zsi­dók együtt­élé­sét”.

– Láz­ár Já­nos na­gyon okos em­ber, tud­ta, ko­moly je­len­tõ­sé­ge lesz a dön­té­sünk­nek. Szól­tunk elõ­re, boj­kot­tá­lunk, ha nem ha­la­dunk az emblematikus kér­dé­sek­ben. Õ pon­to­san meg­érez­te a do­log sú­lyát.

– Vé­gül lett mazsihiszes boj­kott, ám szá­mos más zsi­dó szer­ve­zet rész­vé­te­le mi­att nem jött be a „zsi­dók nél­kül a holokauszt ál­do­za­ta­i­ra” fe­nye­ge­tés.

– Et­tõl még ko­moly er­köl­csi ere­je volt a gesz­tu­sunk­nak, nö­ve­ke­dett is köz­éle­ti ázsi­ónk. A konf­lik­tus nem jött jól se a kor­mány­nak, se ne­künk, és leg­in­kább nem jött jól az or­szág­nak. Ezt fel­is­mer­tük, és a kö­zös erõ­fe­szí­té­sek­nek há­la szep­tem­ber­re meg­szûnt a nyílt szem­ben­ál­lás, igyek­szünk együtt­mû­köd­ni. Az õszin­te­ség rend­kí­vül fon­tos, ezért sze­mé­lye­sen hív­tam fel a mi­nap Ta­kács Szabolcsot, s je­lez­tem, most a Hóman-ügy ve­szé­lyez­te­ti a ko­ope­rá­ci­ót, va­la­mint az ál­lam­tit­kár úr ál­tal ve­ze­tett IHRA mun­ká­ját. A kor­mány­nak ele­mi ér­de­ke együtt­mû­köd­ni a tár­sa­da­lom min­den cso­port­já­val. A vas­úti szak­szer­ve­zet­tel, az ápo­ló­nõk­kel, a pe­da­gó­gu­sok­kal épp­úgy, mint a zsi­dó ér­dek­kép­vi­se­let­tel. Min­den­ki­vel szót kell ér­te­ni, ve­lünk már csak ami­att is, mert a zsi­dó kö­zös­sé­get az ön­ér­vé­nye­sí­tõ ké­pes­sé­ge, a kap­cso­la­tai, a tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­tai kü­lö­nö­sen erõs­sé te­szik. Azo­nos az ér­de­künk: tisz­tes­sé­ges, kon­szo­li­dált Ma­gyar­or­szág-kép él­jen min­de­nütt a vi­lág­ban. De mi nem ar­ra va­gyunk meg­al­kot­va, hogy har­col­junk a kor­mán­­nyal, csu­pán a sa­ját ér­té­ke­in­ket akar­juk meg­õriz­ni. Hóman Bá­lin­tot nem fog­juk okéz­ni! Sem most, sem ké­sõbb.

– Láz­ár kor­rekt tár­gya­ló­part­ner?

– Ki­vá­ló­an vég­zi, amit rá­osz­tot­tak.

– Bí­zik ben­ne?

– Igyek­szem. Köl­csö­nös bi­za­lom nél­kül nincs ered­mény.

– Láz­ár már hód­me­zõ­vá­sár­he­lyi pol­gár­mes­ter­ként ki­állt a zsi­dó­sá­gért, te­le­pü­lé­sén zsi­na­gó­gát újít­ta­tott fel, fel­vet­te a kesz­tyût az an­ti­sze­mi­ták­kal, sõt úgy ál­ta­lá­ban ke­mé­nyen fel­lé­pett min­den­fé­le ki­re­kesz­tés el­len, egye­bek mel­lett meg­szün­tet­te Vá­sár­he­lyen a ro­ma gye­re­kek is­ko­lai szegregálását. Ez elég jó alap a bi­za­lom­hoz, nem?

– Láz­ár büsz­ke le­het ar­ra a vi­sel­ke­dé­sé­re, ná­lam ki­ér­de­mel­te a fi­lo­sze­mi­ta jel­zõt. De min­den­ki­re vo­nat­ko­zik a po­li­ti­ku­sok­ra ér­vé­nyes sza­bály: a ha­ta­lom­gya­kor­lás min­dig min­dent fe­lül­ír­hat.

– A Sor­sok Há­za kap­csán jó ide­je gyom­roz­zák egy­mást. Ha jól bo­go­zom a szá­la­kat, a Mazsihisznek most az a fõ prob­lé­má­ja, hogy a terrorházás Schmidt Má­ria ve­ze­ti a pro­jek­tet.

– A pro­jekt ve­ze­tõ­jé­nek sze­mé­lye alap­ve­tõ kér­dés, ami­be mi nem tu­dunk be­le­szól­ni.

– Min­dent meg­tesz­nek el­le­ne.

– Schmidt Má­ria nem­zet­kö­zi szak­mai el­is­mert­sé­ge ma a bé­ka fe­ne­ke alat­ti, egyet­len jegy­zett ho­lo­ka­uszt-szakértõ sem haj­lan­dó együtt dol­goz­ni ve­le. Meg­bí­zá­sát Láz­ár Já­nos­tól kap­ta, így az õ jo­ga és fe­le­lõs­sé­ge vis­­sza­hív­ni a Sor­sok Há­za-pro­jekt élé­rõl. Ha egy eu­ró­pai szin­tû in­téz­ményt aka­runk a szak­sze­rû­en meg­épí­tett jó­zsef­vá­ro­si köz­pont­ban, ah­hoz nem­zet­kö­zi re­pu­tá­ci­ó­jú ve­ze­tõ­re van szük­ség.

– Schmidt Má­ria azt ál­lít­ja: ön kö­zös plat­for­mon áll Láz­ár­ral és Zoltaival. Most ak­kor ki van ki­vel?

– Hogy Schmidt Má­ria mit mi­ért mond, azt én már rég nem ér­tem.

– A Sor­sok Há­zá­ba a kor­mány ren­ge­teg pénzt, hat és fél­ mil­li­árd fo­rin­tot tesz, cse­ré­be Láz­ár csu­pán an­­nyit kér: a zsi­dó ­szer­ve­ze­tek egy­mást kö­zött jus­sa­nak komp­ro­misz­­szum­ra, mi le­gyen az épü­le­ten be­lül.

– Az épü­let lát­vány­ter­vei szé­pek, de az üze­ne­tét nem is­mer­jük. Az ön­ma­gá­ban sem­mit nem je­lent, hogy Schmidt Má­ria azt mond­ja, hogy a Sor­sok Há­za tar­tal­ma egy oral history, amely el­me­sé­li a holokauszt tör­té­ne­tét. Ke­vés. Fe­le­lõs­sé­get csak úgy le­het vál­lal­ni a ki­ál­lí­tás tar­tal­má­ért, ha meg­is­mer­he­tõ­vé vá­lik an­nak for­ga­tó­köny­ve.

– Mi­ért nem tesz­nek le kö­zös kon­cep­ci­ót a zsi­dó­ szer­ve­ze­tek?

– Mert ez nem a mi pro­jek­tünk, ha­nem a kor­má­nyé. Ál­la­mi pro­jekt, mind­an­­nyi­unk pén­zé­bõl épül. Nem a zsi­dó szer­ve­ze­tek fel­ada­ta a tar­ta­lom ki­ala­kí­tá­sa, vi­szont fe­le­lõs­sé­günk a hi­te­les­ség biz­to­sí­tá­sa. Ne­héz lec­ke ez min­den­ki­nek.

– Lázárék úgy van­nak ve­le, ha õk ha­tá­roz­zák meg, mi le­gyen a ki­ál­lí­tá­son, biz­to­san lesz pár til­ta­ko­zó zsi­dó­ szer­ve­zet, ha má­sért nem, hát hogy fel­hív­ja ma­gá­ra a fi­gyel­met.

– Nem mi kér­tük a Sor­sok Há­zát. A pro­jekt a kor­má­nyé.

– Itt a le­he­tõ­ség, hogy önök a ked­vük­re ala­kít­sák.

– Sze­rin­tem meg az a meg­ol­dás, hogy a kor­mány ki­je­löl egy csa­pa­tot, amellyel ezt az egé­szet ké­pes kon­szen­zus­sal meg­va­ló­sí­ta­ni.

– A kor­mány ki­je­löl­te a csa­pat ve­ze­tõ­jét, Schmidt Má­ri­át, de önök már itt vé­tóz­nak.

– Ez nem igaz. Mi tu­do­má­sul vet­tük a ki­ne­ve­zé­sét. El­kezd­tük ve­le az együtt­mû­kö­dést. Má­ra azon­ban bi­zo­nyos­sá vált, nem tart­ha­tó a pro­jekt élén a je­len­le­gi ve­ze­tés. És nem azért, mert a Mazsihisznek tet­szik vagy nem tet­szik a pro­jekt, és nem is azért, mert Schmidt Má­ri­át én sze­re­tem vagy nem sze­re­tem, ha­nem mert az ál­ta­la irá­nyí­tott mun­ka nem­zet­kö­zi­leg so­ha nem lesz el­fo­gad­va.

– Ja, hogy az a hely­zet, hogy ha Schmidt Má­ria csi­nál jót, azt nem sze­re­ti a nem­zet­kö­zi, ha meg nem Schmidt Má­ria csi­nál­ja ugyan­azt a jót, azt meg sze­re­ti?

– Má­ria mö­gé le­he­tet­len nem­zet­kö­zi el­is­mert­sé­get fel­so­ra­koz­tat­ni. En­nek le­he­tõ­sé­gét õ már el­ját­szot­ta.

– És ha az önök kon­cep­ci­ó­ját va­ló­sí­ta­ná meg?

– Ab­ból a hat és fél ­mil­li­árd­ból nem­zet­kö­zi szin­ten is cso­dát le­het­ne csi­nál­ni. Olyan szin­tût, mint a var­sói zsi­dó ­mú­ze­um. De hang­sú­lyo­zom: kor­mány­kom­pe­ten­ci­á­ról van szó! Ne­kik kell ezt meg­al­kot­ni. Ez az õ fel­ada­tuk. Nem ves­­szük vál­lunk­ra a fe­le­lõs­sé­get. Ha lesz kon­cep­ció, ter­mé­sze­te­sen nem tit­kol­juk el a vé­le­mé­nyün­ket, hi­szen a zsi­dó ­szer­ve­ze­tek in­vol­vá­lá­sa el­ke­rül­he­tet­len­nek tû­nik. Csak saj­nos jön­nek ezek a po­li­ti­kai… nem jut eszem­be az ide­gen szó. De a ma­gyar sem.

– Jó du­ma!

– Mond­juk úgy, po­li­ti­kai meg­fon­to­lá­sok! Nem tel­je­sen vi­lá­gos, a kor­­mány egy­sé­ges-e a kér­dés­ben. Láz­ár és Schmidt Má­ria kö­zött lát­vá­nyo­sak a konf­lik­tu­sok, még­is min­den ma­rad a ré­gi­ben. Va­jon mi­ért?

– Láz­ár fö­lött egye­dül Or­bán áll.

– Ez megint a kor­mány te­rü­le­te. Te­gyék a dol­gu­kat, aho­gyan nagy­apám szok­ta volt mon­da­ni, „úgy, hogy azok jó­ra vál­ja­nak”.

– Van hely, van pénz, van aka­rat, még sincs pro­duk­tum, csak egy­más­ra mu­to­ga­tás. Ki­csit pi­ti.

– Ha lesz egy nor­má­lis kon­cep­ció, mi, ahogy je­lez­tük, part­ne­rek le­szünk. Sõt öröm­mel köz­ve­tí­tünk a Jad Vasem vagy a wa­shing­to­ni Ho­­lokauszt Köz­pont fe­lé. Meg­van­nak a sze­mé­lyes, szak­mai kap­cso­la­ta­ink. Szu­per jó dol­got le­het­ne csi­nál­ni eb­bõl.

– Az mi­ért van, hogy ön egy ide­je nem Sor­sok Há­za­ként, ha­nem jó­zsef­vá­ro­si pro­jekt­ként em­le­ge­ti az ügyet?

– A tá­vol­ság­tar­tás.

– Mi­nek még így is bök­dös­ni egy­mást?

– Ez is a tár­gya­lás ré­sze.

– Mi­kor fog áll­ni a Sor­sok Há­za?

– Mi­nek si­et­ni? Nyu­ga­lom­ra len­ne in­kább szük­ség, ügyel­ve a hi­te­les­ség­re, az ér­zé­keny­sé­gek­re, a szen­zi­ti­vi­tás­ra. Ilyen vo­lu­me­nû mun­ká­hoz idõ kell. Ter­mé­sze­te­sen az épü­le­tet – a Jó­zsef­vá­ro­si pá­lya­ud­var épü­le­tét – az át­me­ne­ti idõ­re is vé­tek üre­sen hagy­ni. Ezért ja­va­sol­tuk, hogy ren­dez­zünk be ide­ig­le­nes ki­ál­lí­tást, ahogy tör­tént ez a Pá­va ut­cá­ban és más lé­te­sít­mé­nyek­ben is.

– Le­gyen sok pénz­bõl, sok ener­gi­á­val egy át­me­ne­ti ki­ál­lí­tás, amit szin­tén ki kell ta­lál­ni, meg kell ró­la egyez­ni, el kell ké­szí­te­ni, föl kell ál­lí­ta­ni, az­tán majd le kell bon­ta­ni, el kell szál­lí­ta­ni, tá­rol­ni, lel­tá­roz­ni, csak mert nem si­ke­rül dû­lõ­re jut­ni a Schmidt Má­ria-di­lem­má­ban?

– Az ide­ig­le­nes is tud jó len­ni! A Pá­va ut­ca meg­nyi­tá­sa kö­rül is jó­ko­ra vi­har ke­re­ke­dett, tör­té­né­szek es­tek egy­más­nak, az­tán ahogy kö­ze­le­dett a ha­tár­idõ, ki­ta­lál­ta­tott, hogy egy évig az Ausch­witz-al­bu­mot mu­tas­sák be, és meg­rá­zó anyag állt össze egy ma­gyar transz­port­ról. Köz­ben a szak­em­be­rek si­ke­re­sen ki­ala­kí­tot­ták a vég­le­ges narratívát, és el­ké­szült a ma is lát­ha­tó ál­lan­dó ki­ál­lí­tás. Nincs itt sem­mi gond.

– A Sor­sok Há­zá­ba mi­lyen hosz­­szú ideigleneset kép­zel?

– Le­het egy év, ket­tõ, akár­meny­­nyi, a lé­nyeg, hogy a le­he­tõ leg­na­gyobb kon­szen­zus­sal meg­al­ko­tott vég­le­ges kon­cep­ció szü­les­sen.

– Láz­ár tel­jes kon­szen­zust kö­ve­tel a zsi­dó ­szer­ve­ze­tek kö­zött.

– Tel­jes kon­szen­zus – eb­ben az egy­ben iga­za van Schmidt Má­ri­á­nak – még so­ha sem­mi­ben nem volt. A le­he­tõ leg­tel­je­seb­bet kell meg­cé­loz­ni, a mi­nisz­ter is nyil­ván er­re gon­dolt.

– A ma­gyar zsi­dó ­szer­ve­ze­tek egyi­ke jobb­ra húz, má­si­ka bal­ra. A Zoltai utá­ni, ön ál­tal ve­ze­tett Ma­zsihisz kér­lel­he­tet­len a kor­mánnyal, a Kö­ves Slomó-féle Egy­sé­ges Ma­gyar­or­szá­gi Iz­ra­e­li­ta Hit­köz­ség pe­dig…

– …ná­lunk lé­nye­ge­sen kö­ze­lebb po­zi­ci­o­nál­ta ma­gát a je­len­le­gi ha­ta­lom­hoz, igen. Nincs ez­zel baj.

– Ös­­sze­be­szél­ten kü­lön­bö­zõk, hogy min­den­fe­lé le­gyen kap­cso­ló­dá­si pont­juk, vagy ki-ki megy a ma­ga fe­je után?

– Min­den­ki a ma­ga el­vei sze­rint mû­kö­dik. Ahogy már érin­tet­tük, a zsi­dó­sá­got a sok­köz­pon­tú­ság, a sok­szí­nû­ség jel­le­me­zi. Jó ez? Jó kell hogy le­gyen, hi­szen a zsi­dó­ság­nak há­rom­ezer évig nem volt ha­zá­ja,di­asz­pó­rá­ban sza­na­szét élt a vi­lág­ban, még­is ha­zát tu­dott te­rem­te­ni, mi­köz­ben a tör­té­ne­lem­ben sor­ra tûn­tek el más né­pek, bi­ro­dal­mak. A sok­szí­nû­ség jó stra­té­gia, Ma­gyar­or­szá­gon is üd­vöz­len­dõ, hogy szá­mos ár­nya­lat­ban lé­te­zünk. De a sok­szí­nû­ség­bõl óha­tat­la­nul kö­vet­kez­nek a szer­ve­ze­tek kö­zöt­ti konf­lik­tu­sok, eze­ket fo­lya­ma­to­san or­vo­sol­ni kell. Ma Ma­gyar­or­szá­gon öt zsi­dó fe­le­ke­zet lé­te­zik, a Ma­zsihisz a leg­na­gyobb, Slomóék mar­kán­sak, az­tán önál­ló hit­köz­ség­ként, a Mazsihisz szö­vet­sé­gén be­lül ott ta­lál­ni a val­lá­si ala­po­kat biz­to­sí­tó or­to­do­xi­át, és van még két re­form­kö­zös­ség. Val­lás­gya­kor­lá­sunk­ban ta­lál­ni bõ­sé­ge­sen kö­zös ele­me­ket, a Tó­ra tisz­te­le­tét, de sok te­kin­tet­ben kü­lön­bö­zõ­k va­gyunk.

– A Mazsihiszen be­lül sem egy­ér­tel­mû, mer­re az elõ­re, bár a kö­zel­múlt­ban nagy több­ség­gel erõ­sí­tet­te meg önt az el­nö­ki posz­ton a szer­ve­zet.

– Még­hoz­zá két­har­mad­dal! Ami Ma­gyar­or­szá­gon 2010 óta emble­ma­tikus arány!

– És ami tán an­nak is kö­szön­he­tõ, hogy a fi­nis­ben köz­le­mény­ben so­rol­tak be ön mö­gé má­sok mel­lett olyan is­mert köz­élõk, mint Bi­tó Lász­ló, He­ge­dûs D. Gé­za, Heller Ág­nes, Kon­rád György, Kornis Mi­hály, Komoróczy Gé­za, Sán­dor Pál, Ung­vá­ri Ta­más, Vá­sár­he­lyi Má­ria, Vin­ce Má­tyás és Závada Pál. Amúgy ön az­zal kampányolt, hogy füg­get­len Mazsihiszt épí­te­ne, a ri­vá­li­sá­ról, Horovitz Ta­más­ról vi­szont úgy nyi­lat­ko­zott, alatt­va­lói sor­ba ta­szí­ta­ná a szer­ve­ze­tet.

– Pon­to­sí­tok. Azt ál­lí­tot­tam, hogy Horovitz Ta­más at­ti­tûd­je túl­zot­tan kompromisszumkész. S hoz­zá­tet­tem, hogy rö­vid tá­von alatt­va­lói po­zí­ci­ó­ból is el le­het ér­ni ered­mé­nye­ket. Mind­ezt fe­le­lõ­sen gon­dol­tam.

– Horovitz, meg­le­het, ha­ma­rabb te­tõ alá hoz­ná a Sor­sok Há­zát.

– Ha a Mazsihisz hos­­szú tá­von is erõs akar ma­rad­ni, ak­kor egye­nes de­re­kú, sa­ját vé­le­mén­­nyel ren­del­ke­zõ, büsz­ke, füg­get­len kö­zös­ség­ként kell vi­sel­ked­nünk.

– Horovitz be­fe­küdt vol­na a kor­mány­nak?

– Ta­más ma is a Mazsihisz ve­ze­tõ­sé­gé­nek meg­be­csült tag­ja. Né­ze­te­it e gré­mi­u­mon be­lül kép­vi­se­li. Sok kér­dés­ben bi­zo­nyá­ra ná­lam en­ge­dé­ke­nyebb, de van­nak ügyek, amelyekben szi­go­rúbb vé­le­mén­­nyel bír.

– Pél­dá­ul Hómanban?

– A Hóman Bá­lint-ügy­be õ ta­lán nem ilyen in­ten­zi­tás­sal állt vol­na be­le, de a dön­tést a ve­ze­tõ­ség tag­jai kö­zö­sen hoz­ták.

– Osz­tot­ták egy­mást ren­de­sen a kam­pány­ban.

– Tõ­lem le­het éles a kam­pány, nyílt, õszin­te, csak mocs­kos ne le­gyen.

– Ez a kam­pány mi­lyen volt?

– Egy bi­zo­nyos ol­dal­ról szín­tisz­ta mocs­ko­ló­dást kap­tam.

– Két ol­dal volt: az öné és a má­sik. Az egyik rab­bi úgy fo­gal­ma­zott a fi­nis­ben, hogy ez a bel­sõ há­bo­rús­ko­dás tönk­re­te­he­ti a Mazsihiszt.

– Az én lel­ki­is­me­re­tem tisz­ta, hi­szen nem vol­tam haj­lan­dó részt ven­ni má­sok szi­dal­ma­zá­sá­ban. Egyet­lenegy kör­le­ve­let ír­tam, ab­ban vá­la­szol­tam a mél­tány­ta­lan vá­dak­ra, és je­lez­tem, több szót ilyen­re nem va­gyok ha­jlan­dó vesz­te­get­ni. Sze­ren­csé­re a két­har­mad kel­lõ le­gi­ti­mi­tást biz­to­sít a bel­sõ há­bo­rús­ko­dás le­zá­rá­sá­ra. Meg­jegy­zem, el­len­fe­le­im ret­te­ne­te­sen meg­döb­ben­tek a két­har­ma­don, mert elõt­te a pisz­kos kam­pán­­nyal be­le­hit­ték ma­gu­kat a gyõ­ze­lem­be.

– Láz­ár Já­nos mit szólt? Gra­tu­lált?

– Kap­tam gyö­nyö­rû le­ve­le­ket a kor­mány tag­ja­i­tól is. Tu­dom, a kor­mány szá­má­ra ke­vés­bé vol­tam kí­vá­na­tos je­lölt, de meg­gyõ­zõ­dé­sem, hogy ve­lem hos­­szú tá­von le­het majd együtt­mû­köd­ni. Úgy kell ko­ope­rál­ni, hogy köz­ben ne csúsz­­szunk be­le a kol­la­bo­rá­ci­ó­ba. Szûk mezs­gye, lásd Hóman Bá­lin­tot. Szó nél­kül hagy­juk? Üvölt­sünk? Sze­rin­tem le­gyünk min­dig ha­tá­ro­zot­tak, so­se hisz­té­ri­ku­sak, je­lez­zük na­gyon pon­to­san, mit vá­runk el part­ne­re­ink­tõl s a min­den­ko­ri ha­ta­lom­tól.

Comments

kommentek

Cimkék: