Kulturális-közéleti havilap | 2017


2009 január Nivódíj


P. Szűcs Julianna: Mit tehet egy lap?

P. Szűcs Julianna

Mit tehet egy lap? (többek közt Pikó Andrásról)

Az elmúlt huszonöt év során ezt a kérdést sokszor tettük fel magunknak. És magamnak is fel kellett tennem. Miután az elmúlt huszonöt év a magyar történelem fordulatokban igencsak bővelkedő korszaka volt, az egyes szakaszok más és más feleletet hívtak belőlünk elő. Volt idő – a nyolcvanas évek első fele -, amikor a “tevés” elsősorban a minőségről szólt. Majd mi megmutatjuk, hogy az általunk közölt versek, prózák, interjúk jók, sőt jobbak még a hatalom és ellenzéke által körüldédelgetett konkurenciáénál is. Ajánlott irodalom: Weöres Sándor nálunk publikált versei, Vas István fenséges prózája vagy beköszöntő számunkban Baló György és Domány András interjúja Nyers Rezsővel, az elakadt gazdasági reform atyjával.

Aztán volt idő – nyolcvanas évek második fele -, amikor a “tevés” mindenekelőtt a bátorságról szólt. Majd mi megmutatjuk, hogy mi is álljuk a sarat, nemcsak a hivatásos bátrak, s hogy az általunk publikált dolgozatok, szociográfiák vegyes műfajú írások, ha a szerkesztők szerencsecsillaga ránk ragyog, a rendszerváltás kurázsijának tantárgyából jelesre, sőt csillagos ötösre vizsgázhatnak. Ajánlott irodalom: Antal László máig érvényes tanulmányai, Brenner György minden tényfeltáró irodalomnál pontosabb karikatúrái s persze a Spiró-vers körüli felejthetetlen botrány.

A múló idő újabb “tevés-próbája” – a kilencvenes éveké és az ezredfordulóé – már a választásról szólt. A nagy, az országos választás után a mi saját, külön választásunkról. Hogy mi is megmutatjuk: a langyos túlélő stratégiákkal szemben irányzatos lapnak lenni jó, sőt sokkal jobb, mint “játékszere lenni mindenféle szélnek”. A lap akkori szociálliberális döntése máig érvényben van, bár azóta nagyon sok minden változott. Charták és pártok, illúziók és csalódások, szövetségek és életpályák. Akkori közleményeinket mégis változatlanul ajánljuk a mának, mindenekfölött Szabó Miklós egyre szomorúbb, mert egyre igazabbnak ható egykori elemzéseit, Bossányi Katalin erkölcsöt és észt számon kérő folyamatosan aktuális hajdani gazdaságpolitikai interjúit s persze azokat a tematikus blokkjainkat, amelyek egy – mai tapasztalatainkhoz képest – végtelenül tapintatos, úri, elegáns jobboldal kipreparálását tűzték ki célul. Máig büszke vagyok rá, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Fidesz-kormány alatti elnöke mindezekért a publikációkért radikális pénzelvonással sújtotta a Mozgó Világot. Nekünk ez akkor Prima Primissima-díjnak számított, igaz, puszta morális tőkéből elég nehéz volt nyomdaszámlát és honoráriumot fizetni. Megtörténhet, hogy nehéz lesz később is, majd egy másik elnök alatt is, de ebbe a gondolatkísérletbe azért most még nem bonyolódnék bele. Hátha mégis mindig minden másképpen történik.

Ennyit rólunk, és egy szóval se többet rólunk, mert a különdíjat természetesen nem magunknak adjuk. Annak adjuk, aki segített válaszolni az egyre nehezebb kérdésre: mit tehet egy lap itt és most? Ma, amikor az olvasnivaló bősége és a betű iránti növekvő undor, mint két fúrópajzs, együtt hozza létre a befogadói apátia sötét alagútját. Ma, amikor bátornak lenni egyrészt túl könnyű, mert a szabadságot a törvény védi, másrészt túl nehéz, mert a szabadságot fenyegető erő bárhonnan, a törvényen kívülről is jöhet.

Pikó Andrást – barátunkat, szervezőnket, állandó moderátorunkat és most már különdíjasunkat – mintha ezek a gondok messze elkerülnék. Úgy jön be élő “adásaink” színterére, a Fapados Szalonba, mint aki arra jár, éppen csak fölugrik. Befal két-három-négy, esetleg öt szendvicset, az aprósüteménybe inkább csak belepiszkál, mert nem édesszájú, vad kaccantások közepette szétteríti az ikrekről gyűjtött sztorikat, a médiagengsztereket ábrázoló eseteket, az angyali meg tébolyult anekdotákat, ártatlanul hahotázva és egyenletesen végigparolázva a pódiumra szánt káderállományt, üdvözli Lalát a vezérlőpult mögött, Mártikát, Esztert, Ibolyát, aki néki enni-inni adott, majd szelíden mikrofonja mögé zuhan, akár egy boldog DJ az antillai éjszakában. Hogy mikor csippentette ujjai közé a kérdésekkel, jegyzetekkel, idézetekkel teli vastag füzetét, rejtély. Nem ránk tartozik. Ránk csak az eredmény tartozik.

Pikó laza, és laza lesz körülötte a programigazgató, a muzeológus, az író, a festő, a főszerkesztő, még a miniszter is derűs. Eleinte. “Az elmúlt két hónapban több történt, mint az elmúlt félévben összesen” – mondja a kormánytag. “Nagyon komoly szakmai előkészítő munka folyt korábban is” – mentegetőzik a funkcionárius. “Lesz-e szakmai kontroll?” – szorong az értelmiségi. Már-már rózsaszínű unalom lepi el, egykedvű adok-kapok tölti be a Európai Kulturális Főváros jelen helyzetét taglaló ankétot, amikor ajtó mögül fehér galamb, ősz bárd emelkedik. Nem srófolom tovább: a fordulat végül is leírhatatlan. Az író Konrád György, ez az udvarias, kellemes, finom ember úgy beolvas udvariasan, kellemesen, finoman a főmenedzser Mészáros Andrásnak, ennek a magabiztos, sprőd, hetyke embernek, hogy kő kövön nem marad. A magabiztosság, sprődség, hetykeség a szemünk láttára omlik össze, a meghívott többiek már csak nassolnak a maradékból.

Úgy esett tehát, hogy május 21-én a Fapados Szalonban (olvasható ez évi júniusi számunkban Pécsi fíling címen) Pikó András olyan légkört tudott teremteni, hogy abban szokatlanul, nyersen, brutális őszinte stílusban igazságok hangoztak el. Biztosan nem az összes igazság, de annyi éppen elegendő, hogy feltáruljon egy szépreményű kisváros értelmiségének elárultatása, egy autoriter személyiség ámokfutása, egy darab elrontott Magyarország-modell szomorú anatómiája.

Mit tehet egy lap, amikor a szép szó egyre nehezebben üti át az ingerküszöböt? Mit tehet egy lap, amikor a bátorságpróba immár anyagszerűtlen egy folyóirat számára? Mit tehet egy lap, amikor az irányzatosság már nem azt jelenti, amit eredetileg jelentett, hanem végtelen arktiszi magányt egy párbeszédre képtelen szellemi életben?

Persze. Munkaköri kötelességből is őrzi a minőség-bátorság-elkötelezettség hármas parancsát. Huszonöt év megtanított: azért nem sokat tehet. De annyit igen, hogy az efféle csínyeknek örülni tudjon. Mert utóiratként jegyezzük meg jól: a főmenedzsert három hónappal később tisztségéből fölmentették.

Nívódíj 2M. lev. 01. 01.

A MOZGÓ VILÁG NÍVÓDÍJAIT 2008-BAN

Dragomán György (próza)

Szöllősy Mátyás (vers)

Mélyi József (kritika)

Megyik János (képzőművészet)

Végel László (publicisztika)

Tábori Zoltán (szociográfia)

Gábor György (tanulmány)

Pikó András (különdíj)

kapta a Bächer Iván, Lator László, Békés Pál, Kovács Péter, Farkas Zoltán, Domány András, Vitányi Iván, P. Szűcs Julianna összetételű zsűritől. Vince

A Vince Kiadó januárii ajánlata

Comments

kommentek

Cimkék: ,