Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 március Interjú


Remélem, hogy ez az állapot nem tart örökké – Tarr Béla filmrendezővel beszélget J. Győri László

– Ne­he­zen egyez­tet­tük en­nek a ta­lál­ko­zás­nak az idõ­pont­ját. Sza­ra­je­vó­ból jött ha­za, ahol most él. Ki­köl­tö­zött oda?

– Nem, csak ott dol­go­zom most. Egy prog­ra­mot csi­ná­lunk, és emi­att az idõm túl­nyo­mó ré­szét ott kell töl­te­nem.x

– Ez azt je­len­ti, hogy ön is azok kö­zé tar­to­zik, aki­ket a mos­ta­ni ma­gyar­or­szá­gi kö­rül­mé­nyek rákény­szerítettek eg­zisz­ten­ci­á­juk fel­adá­sá­ra és a kül­föld­re köl­tö­zés­re?

– Nem ad­tam fel az itt­ho­ni eg­zisz­ten­ci­á­mat, mert na­gyon re­mé­lem, hogy ez az ál­la­pot nem tart örök­ké. Ne­kem ah­hoz, hogy ne bo­lon­dul­jak meg, csi­nál­nom kell va­la­mit, és ezt csi­nál­tam. Ter­mé­sze­te­sen nem is kér­dés, hogy szí­ve­seb­ben ma­rad­tam vol­na itt­hon, szí­ve­seb­ben vé­gez­ném ugyan­ezt a mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon. Az­zal az el­kép­ze­lés­sel hagy­tam ab­ba a film­ren­de­zést, hogy az it­te­ni pro­du­ce­ri iro­dám­mal, a TT Film­mû­hel­­lyel pro­du­ce­re len­nék egy új, más­faj­ta ma­gyar film­nek. A kap­cso­la­ta­im­mal, a te­kin­té­lyem­mel és a ta­pasz­ta­la­ta­im­mal ezt az új ma­gyar fil­met pró­bál­tam vol­na meg tá­mo­gat­ni.

– Ez tel­jes­ség­gel a meg­lé­võ struk­tú­rá­kon kí­vül mû­kö­dött vol­na? Va­gy­is a Nem­ze­ti Film­alap­pal pár­hu­za­mo­san és at­tól füg­get­le­nül?

– Nem, eh­hez ki kel­lett vol­na egyez­nem az úgy­ne­ve­zett Nem­ze­ti Film­alap­pal. Ez lett vol­na a lec­ke.

– Mi­ért úgy­ne­ve­zett?

– Mert nem le­gi­tim. Nem a szak­ma vá­lasz­tot­ta, egy po­li­ti­kai ko­misszár irá­nyít­ja, aki­nek mind­ösz­­sze az ad­ja a le­gi­ti­mi­tá­sát, hogy egy mi­nisz­ter­el­nök ki­ne­ve­zi. Ez ne­kem nem elég a le­gi­ti­mi­tás­hoz. Ez­zel a film­alap­pal nem tu­dok és nem is aka­rok együtt­mû­köd­ni. A szö­vet­ség el­nö­ke­ként egy­szer meg­pró­bál­tam tár­gyal­ni And­rew G. Vajnával, de a ta­lál­ko­zás­ból is ar­ra kel­lett jut­nunk, hogy ak­kor itt nincs to­vább.

– Vé­gül is mi­rõl szólt ez a tár­gya­lás? Is­mer­ték egy­mást ko­rább­ról?

– Hír­bõl igen. A „fa­pa­dos” film­szem­le ide­jén ta­lál­koz­tunk. Ta­lán em­lék­szik, ezt mi szer­vez­tük, és na­gyon si­ke­res volt. Ez­zel a pénz nél­kül, csak az em­be­rek ener­gi­á­já­ból és lel­ke­se­dé­sé­bõl lét­re­ho­zott film­szem­lé­vel fel tud­tuk mu­tat­ni a szak­ma egy­sé­gét, és de­monst­rál­tuk, men­­nyi­re má­sok az el­kép­ze­lé­se­ink a film­rõl. Ez­után pró­bál­tunk meg le­ül­ni Vajnával.

– Mit tud­tak ne­ki mon­da­ni? A „fa­pa­dos” szem­le si­ke­re és a szak­ma de­monst­rált egy­sé­ge mel­lett mi­lyen lap volt még a ke­zük­ben?

– Az, hogy ha õ de­mok­ra­ta, aki egy olyan or­szág­ból ér­ke­zett, amely­ben lé­te­zik a de­mok­rá­cia, ak­kor együtt­mû­kö­dik ve­lünk ab­ban, hogy lét­re­ho­zunk egy pár­hu­za­mos ala­pít­ványt, ame­lyet de­mok­ra­ti­ku­san vá­lasz­tott ku­ra­tó­ri­um irá­nyít, és ver­se­nyez­zünk, me­lyi­künk lesz au­ten­ti­ku­sabb, ér­vé­nye­sebb és erõ­sebb.

– Vajna mit szólt az aján­lat­hoz?

– Még nem kap­tunk rá vá­laszt. Mind­ez 2012-ben tör­tént.

– Vég­ered­mény­ben az ös­­szes mû­vé­sze­ti ág­gal, de tu­laj­don­kép­pen az egész or­szág­gal ez tör­tént: a kõ­fa­ra­gók­tól a ba­lett-tán­cos­okig, a ze­né­szek­tõl a fil­me­se­kig az ös­­szes szak­mát egy köz­vet­le­nül a ve­zér­hez be­kö­tött hely­tar­tó irá­nyí­tá­sa alá he­lyez­ték.

– A fil­met gyûr­ték el­sõ­ként ma­guk alá. Va­la­mi­ért a film­re vol­tak a legpipábbak.

– Vagy ol­vas­ták Le­nint, és tud­ták, hogy szá­muk­ra ez a leg­fon­to­sabb mû­vé­sze­ti ág.

– Á, nem hi­szem. De va­la­mi­ért tény­leg a film volt ne­kik a leg­fon­to­sabb. Rög­tön le akar­tak csap­ni rá. Az­zal kezd­ték. 2010 má­so­dik fe­lé­ben.

– Hi­vat­koz­hat­tak a Moz­gó­kép ala­pít­vány át­vi­lá­gí­tá­sá­ra, ame­lyet még az elõ­zõ ve­ze­tés kez­de­mé­nye­zett…

– Igen, en­nek nagy sze­re­pe volt a film­szak­ma ki­vég­zé­sé­ben, de az új rend­szer­rel az a fõ baj, hogy – a húsz évig mû­kö­dõ­ké­pes köz­ala­pít­ván­­nyal el­len­tét­ben – nem de­mok­ra­ti­kus, és nem bír­ja az em­be­rek bi­zal­mát. De még en­nél is sú­lyo­sabb prob­lé­ma, hogy – ugyan­csak el­len­tét­ben a Ma­gyar Moz­gó­kép Köz­ala­pít­ván­­nyal – nem fog­ja át egy­sé­ge­sen az egész szak­mát. A szak­má­nak ré­sze a do­ku­men­tum-, az ani­má­ci­ós és az is­me­ret­ter­jesz­tõ film, a film­ok­ta­tás, va­la­mint a film­szink­ron, de hoz­zá­tar­toz­nak a film­fo­lyó­irat­ok is. Ezek egy­sé­get ké­pez­tek, és a köz­ala­pít­vány me­ne­dzsel­te õket. A film­alap lét­re­ho­zá­sá­val ezt ket­té­vá­lasz­tot­ták. A szak­ma lát­vá­nyo­sabb fe­lét, a já­ték­fil­met a film­alap meg­tar­tot­ta ma­gá­nak, ez Vaj­na fenn­ha­tó­sá­ga alá ke­rült. Az úgy­ne­ve­zett kis­mû­fa­jo­kat, a do­ku­men­tum- és ani­má­ci­ós fil­me­ket a mé­dia­ha­tó­ság kont­roll­ja alá he­lyez­ték. Ket­té­vág­tak egy szak­mát el­sõ és má­sod­osz­tá­lyú film­szak­má­ra, ami nem igaz­sá­gos és nem is mél­tá­nyos. A film­szak­ma egy­sé­ges, rá­adá­sul nem lé­te­zik for­gal­ma­zás nél­kül, kri­ti­ku­sok, te­hát film­új­sá­gok és ok­ta­tás nél­kül.

– A film­szak­ma kép­vi­se­lõ­i­nek 2010-es nyi­lat­ko­za­ta­i­ból a kö­zel­gõ vég ké­pe raj­zo­ló­dott ki. Az­óta el­telt négy év, és bi­zo­nyos élet­je­len­sé­ge­ket most is ta­pasz­ta­lunk. Mi tör­tént? Van élet a ha­lál után? Vagy al­kal­maz­kod­tak az em­be­rek a meg­vál­to­zott vi­szo­nyok­hoz? A szak­ma ke­vés­bé ref­lek­tor­fény­ben ál­ló ré­szé­nek si­ke­rült a túl­élés?

– Nem na­gyon. Ki­éhez­tet­nek egy szak­mát, az em­be­re­ket a szó leg­szo­ro­sabb ér­tel­mé­ben az éh­ha­lál fe­nye­ge­ti. Aki ilyen hely­zet­be ke­rül, az­zal egy idõ után szin­te bár­mit meg le­het ten­ni. A pad­lót is fel le­het ve­le mos­ni. Még min­dig lé­te­zik el­len­ál­lás, de egy­re töb­ben mond­ják azt, hogy nem tud­ják az egész éle­tü­ket vá­ra­ko­zás­sal töl­te­ni, vár­ni, hogy ki­süs­sön vég­re a nap.

– Meg az­tán nem ge­ril­la­harc­ra van­nak ki­ké­pez­ve…

– Per­sze, meg­ér­tem, ha va­la­ki­nek egy na­pon ele­ge lesz eb­bõl. Min­den­ki­nek van csa­lád­ja, la­kás­hi­te­le és gye­re­ke, akit etet­nie kell. Rá­adá­sul a mai negy­ve­nes ge­ne­rá­ció a jel­zá­log­hi­tel ge­ne­rá­ci­ó­ja.

– A ma­gyar hely­zet – amen­­nyi­re tu­dom – sok te­kin­tet­ben ki­vé­te­les, de a kul­tú­rára- és azon be­lül a film­tá­mo­ga­tás­ra for­dí­tott ös­­sze­gek a vál­ság mi­att má­sutt is csök­ken­tek. És ta­lán az is vál­to­zik, ahogy sok­fe­lé a film­rõl és a film­tá­mo­ga­tás­ról gon­dol­kod­nak.

– A nyolc­va­nas évek, a reaganizmus és az új kon­zer­va­ti­viz­mus tér­nye­ré­se óta a kul­tú­ra de­val­vá­ló­dott, a film­mû­vé­sze­tet pe­dig mind­in­kább a show-biz­nisz ré­sze­ként ke­ze­lik, nem a he­te­dik mû­vé­szet­ként. Ugyan­­­ak­kor a film fel is sza­ba­dult: a vi­lág­ban fel­nõtt egy új nem­ze­dék, ame­ly nem akar komp­ro­mis­­szu­mo­kat köt­ni, ahogy azt az elõt­te já­ró ge­ne­rá­ció tet­te. Ezek a gye­re­kek na­gyon non­kon­for­mis­ták, és na­gyon más­képp gon­dol­kod­nak, mást gon­dol­nak a film­rõl, és más­képp akar­nak fil­met csi­nál­ni, mint a mai negy­ve­ne­sek. Tisz­tá­ban van­nak ve­le és tu­do­má­sul is ve­szik, hogy hát­rá­nyo­sabb hely­zet­bõl in­dul­nak, és hogy egy iPaddel vagy egy iPhone-nal is le­het fil­met ké­szí­te­ni, egy lap­to­pon vág­ni. Nem az in­duszt­ri­á­lis film­ké­szí­tés ér­dek­li õket, és en­nek kö­szön­he­tõ­en na­gyon sze­mé­lyes film­mû­faj­ok jö­het­nek lét­re. En­gem öröm­mel és re­mén­­nyel tölt el, hogy a film­ipa­ron kí­vül más út is lé­te­zik. Mi­vel min­den­nap fi­a­ta­lok­kal dol­go­zom, nap mint nap ér­zem ezt az örö­möt.

– A rob­ba­nás­sze­rû tech­no­ló­gi­ai vál­to­zá­son, a komp­ro­mis­­szu­mok el­uta­sí­tá­sán túl mi a kü­lönb­ség az õ men­ta­li­tá­suk és az elõ­zõ nem­ze­dé­kek men­ta­li­tá­sa kö­zött?

– Ezek a fi­a­ta­lok re­a­gál­nak a vi­lág­ra. Egy­ál­ta­lán nem fe­le­lõt­le­nül és nem is ex­hi­bi­ci­o­nis­ta mó­don. Köz­ben pe­dig lát­ják, hogy az a gon­dol­ko­dás­mód és szem­lé­let, amel­­lyel õk lát­ják a vi­lá­got, nem kí­vá­na­tos az idõ­seb­bek sze­mé­ben. Az az ér­zé­sem, hogy ez a nem­ze­dék Ma­gyar­or­szá­gon is meg­je­lent, és fel fog nõ­ni. Saj­nos ve­lük nincs kap­cso­la­tom, nem is­me­rem õket. Ezért is saj­ná­lom, hogy nem itt­hon dol­go­zom, hi­szen egy­részt több kö­zöm vol­na hoz­zá­juk, mint azok­hoz a fi­a­ta­lok­hoz, aki­ket most ta­ní­tok.

– Sza­ra­je­vó­ban mi­lyen egye­te­men ta­nít? Si­mán be­fo­gad­ták a ja­vas­la­tát, hogy sze­ret­ne egy fil­mes prog­ra­mot in­dí­ta­ni?

– Ez egy ma­gán­egye­tem, ame­lyen be­lül a mi­énk egy kü­lön fa­kul­tás. Hi­va­ta­lo­san a bo­lo­gnai rend­szer sze­rint mû­kö­dõ is­ko­la, amely­nek azon­ban sem a prog­ram­ja, sem a struk­tú­rá­ja nem ha­son­lít a szok­vá­nyos egye­te­me­ké­re. Eh­hez vá­lasz­tot­tunk a ne­vét is: nem school, ha­nem factory va­gyunk. Ez­zel is je­lez­ni akar­tuk, hogy más úton já­runk, és va­la­mi mást aka­runk, mint a töb­bi film­is­ko­la. Hu­szon­két fi­a­tal­lal dol­go­zunk, õk a vi­lág min­den tá­já­ról ér­kez­tek, Ja­pán­ból, Szin­ga­púr­ból, Ko­re­á­ból, Ko­lum­bi­á­ból, Me­xi­kó­ból, Az Egye­sült Ál­la­mok­ból, Iz­land­ról, a Feröer szi­ge­tek­rõl, Ang­li­á­ból, Spa­nyol­or­szág­ból, Por­tu­gá­li­á­ból és még na­gyon sok hely­rõl. Má­ra már ös­­sze­ko­vá­cso­lód­tak, hi­szen két éve ta­nul­nak együtt, de na­gyon kü­lön­bö­zõ sze­mé­lyi­sé­gek, kü­lön­bö­zik a vi­lá­guk, a men­ta­li­tá­suk és a stí­lu­suk. Csa­pat­ban dol­goz­nak, de el­té­rõ­ek az am­bí­ci­ó­ik.

– Va­la­men­­nyi­en ren­de­zõk lesz­nek?

– Igen. A dok­to­ri is­ko­lá­ban most kez­dõ­dött a har­ma­dik év, jú­ni­us­ban pe­dig ki­fut a mes­ter­kép­zés.

– Mek­ko­ra a ta­ná­ri kar?

– Nincs ta­ná­ri kar. Eb­ben kü­lön­bö­zik a struk­tú­ránk a meg­szo­kott egye­te­mi struk­tú­rák­tól: meg­hí­vott ven­dé­gek tar­ta­nak workshopokat. Járt már ná­lunk Gus Van Sant, Car­­los Reygadas, Apichatpong Wee­­­rasethakul és még sok más, na­gyon kü­lön­bö­zõ vi­lá­go­kat kép­vi­se­lõ al­ko­tó. Fon­tos­nak tar­tom, hogy a fi­a­ta­lok mind­ezt meg­is­mer­jék. Lás­sák, hogy a workshopokat tar­tó mes­­te­rek mi­ben kü­lön­böz­nek. Vég­té­re is ez olyan, mint a fõ­zés. A hall­ga­tók meg­is­mer­ked­nek a re­cep­tek­kel, lát­ják, hogy mi­lyen tech­no­ló­gi­á­val fõz va­la­ki. Eb­bõl meg­ta­nul­hat­ják, hogy mi­lyen szí­nes, mi­lyen sok­szí­nû a vi­lág, hány­fé­le­kép­pen le­het fõz­ni, és ki­ala­kít­hat­ják sa­ját re­cept­je­i­ket. Lát­ni­uk kell, hogy a vi­lág mi­lyen szé­les, és mennyi min­den van ben­ne. Sze­ret­ném, ha meg­õriz­nék ezt a kü­lön­bö­zõ­sé­get, sok­fé­le­sé­get, ép­pen ezt tar­tom tá­mo­ga­tan­dó ér­ték­nek. Ah­hoz, hogy va­la­ki vi­lág­szín­vo­na­lú­an tud­ja meg­va­ló­sí­ta­ni az el­kép­ze­lé­se­it, tud­nia kell, mi az a vi­lág. A ren­de­zõk workshopjai mel­lett van­nak el­mé­le­ti kur­zu­sok és workshopok is, köz­ben pe­dig ki-ki for­gat­ja a ma­ga film­jét.

– Gon­do­lom, ilyen­for­mán a ta­ní­tás ál­lan­dó je­len­lé­tet igé­nyel, hi­szen ezt a mun­kát nem le­het ambulanter vé­gez­ni.

– Em­be­rek­kel fog­lal­ko­zom, min­dig tör­té­nik ve­lük va­la­mi, ér­zel­me­ik van­nak, te­kin­te­tük van, oda kell rá­juk fi­gyel­ni. Ez nem egy olyan egye­tem, ahol a pro­fes­­szor hét­fõn-ked­den le­ad­ja az órá­it, az­tán ha­za­megy.

– Mi­lyen kár, hogy ezt nem Ma­gyar­or­szá­gon csi­nál­ja. De vis­­sza­tér­ve a ki­in­du­lá­sunk­hoz: a Magyar Film­mû­vé­szek Szö­vet­sé­gé­nek el­nö­ke­ként itt­hon is vál­lal fel­ada­tot.

– Az el­nö­ki fel­adat nem je­len­ti, hogy bár­mit egye­dül csi­nál­nék. Az el­nök­ség tag­ja­i­val együtt hoz­zuk meg a dön­té­se­in­ket.

– Min­den­eset­re jócs­kán akad dol­guk. A szö­vet­ség egyi­ke azon szak­mai szer­ve­ze­tek­nek, ame­lyek­rõl a ha­ta­lom nem kí­ván tu­do­mást ven­ni. Vol­ta­kép­pen a rend­szer­vál­tás óta meg­fi­gyel­he­tõ, hogy a jobb­ol­da­li kor­má­nyok, az An­tall- és a há­rom Or­bán-kor­mány nem­igen áll szó­ba a nem hoz­zá kö­zel ál­ló szer­ve­ze­tek­kel. Eset­leg sa­ját hû­bé­re­se­ik­bõl hoz lét­re kon­ku­rens, „rendszer­konform” egye­sü­le­te­ket, szer­ve­ze­te­ket, aka­dé­mi­á­­kat, ame­lye­ket ki­ne­vez tár­gya­ló part­ne­ré­nek. Ez­zel a szán­dé­kos meg­osz­tás­sal a szak­mai szer­ve­ze­tek­be is be­vi­szi a po­li­ti­kai po­la­ri­zá­ci­ót, és hi­he­tet­len rom­bo­lást vé­gez va­la­men­­nyi szak­má­ban és a ci­vil szfé­rá­ban is.

– Ezek most per­ma­nens for­ra­da­lom­ban ég­nek, azt hi­szik, min­dent meg tud­nak vál­toz­tat­ni, és az­zal, hogy nem hagy­nak nyug­tot sen­ki­nek, va­la­mi hasz­no­sat fog­nak el­ér­ni. Ál­lan­dó­an moz­gat­nak min­dent és min­den­kit, köz­ben kont­roll alatt tart­ják az egész tár­sa­dal­mat. Azt hi­szik, ezt örök­ké tud­ják majd csi­nál­ni. De elõbb-utóbb ezt az em­be­rek so­kall­ni fog­ják. Már most lát­ni en­nek a je­le­it. Nem le­het el­vi­sel­ni ezt a fo­lya­ma­tos fe­szült­sé­get. Egy­re töb­ben és egy­re több­ször men­nek ki az ut­cá­ra, ami ter­mé­sze­tes re­ak­ció. Az is ter­mé­sze­tes re­ak­ció, hogy a til­ta­ko­zók nagy ré­sze tö­ket­len­nek tart­ja az el­len­zé­ki pár­to­kat, ame­lyek­rõl azt gon­dol­ják, hogy nem ké­pe­sek az or­ruk­nál to­vább lát­ni, vi­szont nagy az egójuk, és nem lát­ják a sa­ját fe­le­lõs­sé­gü­ket ab­ban, hogy ki­ala­kul­ha­tott ez a hely­zet. Én min­den­eset­re azt lá­tom, hogy ez a rend­szer szé­pen las­san be­ful­lad. Ös­­sze­dõl. Az pe­dig, hogy a ci­vi­le­ket ütik a leg­job­ban, ma­gá­tól ér­te­tõ­dik, hi­szen õket tud­ják a leg­ke­vés­bé kont­rol­lál­ni. A rend­szer­nek ugyan­is ez a lé­nye­ge: az ál­lan­dó és tel­jes el­len­õr­zés.

– A szak­má­kat pe­dig an­nál in­kább, hi­szen õk ül­nek a pénz­csa­pok­nál…

– Per­sze, ez a leg­ha­té­ko­nyabb mód­ja az el­len­õr­zés­nek. De ha va­la­ki úgy dönt, hogy iPaddel akar fil­met ké­szí­te­ni, ak­kor az már ki­von­ja ma­gát az el­len­õr­zés alól.

– Jó, de ak­kor még min­dig itt a for­gal­ma­zás és a promóció…

– Bár­ki bár­mi­lyen fil­met fel­te­het az internetre. A tech­ni­ká­nak kö­szön­he­tõ­en ez is tel­je­sen át­struk­tu­rá­ló­dott. Egy­ál­ta­lán nem vé­let­len, hogy a kor­mány ép­pen az internetet akar­ta meg­adóz­tat­ni és kor­lá­toz­ni.

– Az elõbb be­szél­tünk a film­szak­ma egy­sé­gé­rõl és ar­ról, ahogy a ha­ta­lom ezt az egy­sé­get min­dig meg­pró­bál­ja meg­bon­ta­ni. Te­gyük hoz­zá: si­ker­rel. Vi­szony­lag jól tar­tot­ta ma­gát a szak­ma, de er­rõl ma már csak múlt idõ­ben be­szél­he­tünk. Na­gyon so­kan el­csá­bul­tak. Ap­ro­pó, Fe­ke­te György: lát­ta, hogy a Ma­gyar Mû­vé­sze­ti Aka­dé­mia új­sá­gok­ban hir­det fel­vé­telt? Vár­ják a je­lent­ke­zõ­ket. Biz­to­san egy­re töb­ben fog­ják meg­gyõz­ni ma­gu­kat, hogy nem is ci­ki ezek­tõl pénzt el­fo­gad­ni…

– Min­dig is ci­ki volt. Akik el­fo­gad­ták, nem gyõz­nek ma­gya­ráz­kod­ni. De saj­ná­lom, hi­á­ba, aki kor­pa kö­zé ke­ve­re­dik, azt meg­eszik a disz­nók. Min­den­eset­re va­la­mi azt súg­ja, hogy ez már nem tart so­ká­ig. Az ámok­fu­tás­nak van egy ha­tá­ra, amit nem le­het túl­lép­ni.

– Rend­ben, le­gyen iga­za, de ho­gyan le­het mind­ezt vis­­sza­csi­nál­ni? Ro­mok­ban he­ver az or­szág. Szét­bom­báz­ták az ál­la­mot, az in­téz­mény­rend­szert, nyo­mor­ba dön­töt­ték az em­be­re­ket, és ak­kor még az em­be­rek fe­jé­ben és lel­ké­ben oko­zott ká­rok­ról nem szól­tunk.

– Nem lesz egy­sze­rû, és so­ká­ig fog tar­ta­ni. A le­rom­bolt struk­tú­rá­kat még úgy-ahogy hely­re le­het ál­lí­ta­ni. Az em­be­rek­ben tör­tént pusz­tí­tást vi­szont ne­héz lesz hely­re­hoz­ni. A mo­rá­lis kár fel­mér­he­tet­len. Akár­csak a kom­mu­niz­mus­ban, most is az er­köl­csök­ben okoz­ták a leg­na­gyobb ká­ro­kat. És a mos­ta­ni károk alig­ha­nem még min­dig a kom­mu­niz­mus okoz­ta ká­rok­kal füg­ge­nek ös­­sze. Az em­be­rek meg­szok­ták, hogy kis­ko­rú­ak­nak te­kin­tik õket, vi­ta nél­kül el­fo­gad­ják a paternalizmust, mint a rend­szer be­ren­dez­ke­dé­sé­nek alap­ját.

– És hogy kis kü­lön­al­kuk­kal bol­do­gul­ni le­het…

– A kis­ka­puk ke­re­sé­se na­gyon jel­lem­zõ a ma­gyar tár­sa­da­lom­ra. A film­mû­vé­szek szö­vet­sé­ge ezek­bõl nem kér. Ja­nu­ár 30-án át­ad­tuk a kri­ti­ku­sok dí­ját, a szö­vet­ség lét­re­hoz­ta a Jancsó Mik­lós­ról el­ne­ve­zett al­ko­tó­mû­helyt, és for­ga­tó­könyv-pá­lyá­za­tot is hir­det­tünk. A szak­ma ál­tal vá­lasz­tott ku­ra­tó­ri­um bí­rál­ja el a be­ér­ke­zett köny­ve­ket.

– Hány for­ga­tó­könyv ér­ke­zett be?

– Száz­negy­ven.

– Ez na­gyon sok­nak tû­nik. Meny­­nyi­re szá­mí­tot­tak?

– Én har­minc­ra, ta­lán negy­ven­re.

– Ez azt je­len­ti, hogy az em­be­rek fel­bá­to­rod­tak, és tö­me­ge­sen jel­zik, hogy õk sem te­kin­tik le­gi­tim­nek a film­ala­pot?

– Nem tu­dom, mit je­lent. Nem tu­dom, ki bá­tor, ki nem. Tény, hogy az em­be­rek elé­ge­det­le­neb­bek, mint mond­juk egy éve vol­tak.

– Öt éve tart ez a re­zsim. Az el­ké­szült fil­mek szá­ma sok­kal ki­sebb, mint az elõ­zõ rend­szer­ben. Va­jon le­het-e tud­ni, mi min­den nem ké­szült el?

– En­nek a száz­negy­ven for­ga­tó­könyv­nek leg­alább a fe­le ilyen le­het. De azt sen­ki sem tud­ja, hogy pon­to­san hány film­terv­bõl nem lett sem­mi. Vé­gül is a meg­hi­ú­sult ter­vek­kel sen­ki sem hen­ceg.

– Te­gyük föl, hogy az Or­bán-re­zsim meg­bu­kik, és úgy-ahogy visz­­sza­tér a normalitás. Ho­gyan kép­ze­li a sa­ját jö­võ­jét?

– Sze­ret­ném új­ra meg­nyit­ni a TT Film­mû­helyt, vis­­sza­men­ni a sa­ját iro­dám­ba, ahon­nan se­gít­het­ném a meg­vál­to­zott tech­ni­kai és tár­sa­dal­mi fel­té­te­lek kö­zött a hu­szon­egye­dik szá­zad film­jé­nek ki­bon­ta­ko­zá­sát. Má­sok a kon­dí­ci­ók és má­sok a ki­hí­vá­sok, mint né­hány év­ti­ze­de vol­tak. Más­kép­pen kel­le­ne fil­met ké­szí­te­ni, más­kép­pen kel­le­ne a vi­lág­ról gon­dol­kod­ni. Ez­zel kel­le­ne fog­lal­koz­nunk, de nem ez­zel, ha­nem mar­ha­sá­gok­kal tölt­jük az idõn­ket. A ma­gam ré­szé­rõl ér­tel­mes dol­gok­kal sze­ret­nék fog­lal­koz­ni Ma­gyar­or­szá­gon. Szí­ve­sen át­hoz­nám az egye­te­mi ok­ta­tást is, mert ne­kem ez a ha­zám, és vál­to­zat­la­nul ma­gyar va­gyok. De nem ab­ban a kon­tex­tus­ban, ahogy er­rõl ma­nap­ság be­szél­nek. El kel­le­ne kez­de­ni fog­lal­koz­ni az új ma­gyar film­mel, amely re­a­gál a vi­lág­ra. En­nek kel­le­ne len­dü­le­tet ad­ni. Nem is kér­dés, hogy hol sze­ret­nék él­ni: itt­hon.

fustolo ff_fmt

Comments

kommentek

Cimkék: