Kulturális-közéleti havilap | 2017


2016 március Esszé


„Rontani a javíthatatlant”

„Az általánosan elterjedt ellenkezõ nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy
a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani,
de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.”

Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem

Egy­sze­rû ha­lan­dó, ha gaz­da­ság­ról hall, szá­mo­kat lát. Tud­ja, van­nak „jó” szá­mok, és van­nak „ros­­szak”. „Jó szá­mok”, ami­ket a kor­mány­tól hall: a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken, az inf­lá­ció ala­csony, a költ­ség­ve­té­si hi­ány ki­csi. A „rossz szá­mo­kat” a köz­gaz­dász­ok mond­ják: a rej­tett hi­ány ma­gas, a vál­la­la­ti be­ru­há­zá­sok meg­áll­tak, min­den at­tól függ, hogy ka­punk-e pénzt az EU-tól. A jó és a rossz szá­mok for­mál­ják az egy­sze­rû ha­lan­dó vá­ra­ko­zá­sa­it, mi­re szá­mít­hat, mi­re szá­mít­son, mi­re te­lik. Ha „jó szá­mo­kat” hall, ar­ra vár, mi­kor ér­nek el hoz­zá is a jó szá­mok, nem me­ri meg­kér­dõ­je­lez­ni õket. Ha pe­dig „ros­­szak a szá­mok”, ér­tet­len­ke­dik, ak­kor mi­ért nem dõl ös­­sze a gaz­da­ság, mi­ért le­het még so­ká­ig, éve­kig be­szél­ni a vár­ha­tó ne­héz­sé­gek­rõl.

Ma­gunk mö­gött hagy­va 2015-öt, és be­lép­ve a 2016-os év­be, az egy­más­nak el­lent­mon­dó ér­ve­lés, a ket­tõs lá­tás, az egy­mást ki­ol­tó vá­ra­ko­zás alap­ján a kér­dés: az egy­sze­rû ha­lan­dó vá­ra­ko­zá­sa­i­ra a kog­ni­tív disszo­nan­cia vagy a ski­zof­ré­nia a ta­lá­ló kór­kép?

Cin­cog a zse­bünk­ben…
Ki­nek is…?

Hig­­gyünk a sze­münk­nek és higy­­gyünk a szá­mok­nak. Kezd­jük a zse­bünk­nél: mi van a pénz­tár­cánk­ban? An­nak el­le­né­re, hogy a gaz­da­ság – hét szûk esz­ten­dõ után – 2014-ben és 2015-ben is nõtt, a ház­tar­tá­sok, a la­kos­ság net­tó jö­ve­del­me re­ál­ér­ték­ben (men­­nyit le­het ér­te vá­sá­rol­ni) éves szin­ten alig ha­lad­ta meg a 2004-es szin­tet, a KSH sze­rint alig 17 ezer fo­rint­tal emel­ke­dett (ha­von­ta 1500). Ezért a kri­ti­ka meg­ala­po­zott le­het, bár a gaz­da­ság új­ra dü­bö­rög, még­sem érez­zük. Azt, hogy a meg­elõ­zõ évek­hez (2009–2012) ké­pest job­ban élünk, mu­tat­ják a sta­tisz­ti­kák, ez azon­ban so­vány­ka öröm, mert csak ki­csi a ja­vu­lás, ugyan­ak­kor nem csu­pán a teg­nap le­he­tõ­sé­ge­i­vel vet­jük ös­­sze a ma­i­a­kat, ha­nem tá­gabb kör­nye­ze­tün­ké­vel is. Leg­in­kább szom­széd­ja­ink­hoz ha­son­lít­gat­juk ma­gun­kat. An­nak el­le­né­re, hogy ha­zánk­ban sincs inf­lá­ció, az ár­szín­vo­nal má­so­dik éve vál­to­zat­lan, nem csök­ken, pe­dig ez meg­ala­poz­ná a re­ál­ke­re­se­tek és a re­ál­jö­ve­de­lem emel­ke­dé­sét (szá­mok­ban és ér­zet­ben), így nõ a tá­vol­ság az oszt­rák és a né­met, il­let­ve a ma­gyar pol­gár élet­szín­vo­na­la kö­zött. Sõt, nem­csak a nyu­ga­ti, ha­nem a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai pol­gá­rok­hoz ké­pest sem élünk job­ban, még csak nem is tel­je­sí­tünk job­ban, hi­szen Ma­gyar­or­szág brut­tó ha­zai ter­mé­ke – az uni­ó­ba tör­tént be­lé­pé­sünk­tõl 2014 vé­gé­ig el­telt tíz év­ben – éven­te át­la­go­san 0,9 szá­za­lék­kal, míg a vi­seg­rá­di or­szá­gok GDP-je át­la­go­san 2,6 szá­za­lék­kal nõtt. Emi­att is le­het, hogy mi­köz­ben Ma­gyar­or­szá­gon stag­ná­lást ér­zünk, az­az nagy­já­ból ott tar­tunk, mint 2004-ben, ad­dig Szlo­vá­kia kö­zel más­fél­szer na­gyobb GDP-t mond­hat ma­gá­é­nak, Len­gyel­or­szág­ban még en­nél is jobb a hely­zet (170 szá­za­lék), a cse­hek­nél pe­dig nagy­já­ból ne­gyed­­annyival (125 szá­za­lék) több. Ha ha­zánk né­pes­sé­ge nem fogy­na gyor­sab­ban, mint a töb­bi or­szág la­kos­sá­ga, ak­kor az egy fõ­re ju­tó GDP te­rén még job­ban le­ma­rad­nánk. Per­sze ami nö­ve­li az egy fõ­re ju­tó ter­mé­ket, te­hát „jó hír­nek” szá­mít, az a va­ló­ság­ban ép­pen­ség­gel a for­dí­tott­ja: rossz. A né­pes­ség mér­sék­lõ­dé­se nem „jó”, ha­nem „rossz” szám, mi­nél ke­ve­seb­ben va­gyunk, mi­nél ke­ve­seb­ben vesz­nek részt a mun­ka­pi­a­con a GDP elõ­ál­lí­tá­sá­ban, an­nál ki­sebb le­het a tor­ta, an­nál ros­­szab­bak a ki­lá­tá­sok, még ak­kor is, ha a lát­szat az: ke­ve­sebb pol­gár kö­zött kell a (fo­gyó) tor­tát fel­osz­ta­ni. Ha né­hány év­ti­ze­det még elõ­re is te­kin­tünk, és en­nek a ten­den­ci­á­nak a foly­ta­tá­sá­ra szá­mí­tunk, ak­kor jo­gos a kér­dés: ki fog ben­nün­ket – egy­re na­gyobb arány­ban az idõs­kor fe­lé kö­ze­le­dõ­ket – el­tar­ta­ni.

Ér­tünk gaz­dag­sza­nak, nem el­le­nünk

A Ve­zér po­li­ti­kai csa­lád­já­hoz és hû­bé­re­se­i­hez, a jö­ve­de­le­mi ská­lán a leg­fel­sõ két jö­ve­del­mi ti­zed­be tar­to­zók so­kat nyer­tek. Net­tó jö­ve­del­mük 22 szá­za­lék­kal nõtt az el­múlt négy év alatt. 2010-hez ké­pest a leg­fel­sõ decilis jö­ve­del­me no­mi­ná­li­san 20,7 szá­za­lék­kal nõtt 2014-re. Eb­ben nem csu­pán a már sok­szor meg­éne­kelt egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó­val kom­bi­nált gyer­mek­ked­vez­mény ját­szott sze­re­pet, ha­nem az is, hogy a tár­sa­dal­mi jö­ve­del­mek­bõl is na­gyobb arány­ban ré­sze­sed­tek. Amíg a jö­ve­del­mek egyen­lõt­len­sé­gét kom­pen­zál­ni hi­va­tott tár­sa­dal­mi jö­ve­del­mek­bõl a leg­al­só há­rom jö­ve­del­mi ti­zed­be tar­to­zók át­la­go­san és fe­jen­ként éven­te 200 ezer fo­rin­tot kap­tak, ad­dig a leg­fel­sõ há­rom jö­ve­del­mi ti­zed tag­jai át­la­go­san és fe­jen­ként há­rom­szor ennyit (8. ti­zed: 589 ez­ret; 9. ti­zed: 641 ez­ret; 10. ti­zed: 690 ez­ret). E fel­ve­ze­tés után sen­kit sem ér vá­rat­la­nul, hogy a leg­al­só jö­ve­del­mi ti­zed­be tar­to­zók net­tó re­ál­jö­ve­del­me 2010 és 2014 kö­zött – az utol­só más­fél év alig érez­he­tõ nö­ve­ke­dé­se el­le­né­re – csök­kent, az­az nem jött el az „õ or­szá­guk”. Az adó­zá­si rend­szer és a tár­sa­dal­mi jö­ve­del­mek új­ra­el­osz­tá­sá­nak a gaz­da­gok ja­vá­ra tör­tént meg­vál­toz­ta­tá­sa okoz­ta, hogy a leg­fel­sõ és a leg­al­só jö­ve­del­mi ötöd­be tar­to­zók jö­ve­del­me­i­nek – egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott – ará­nya (SS80/SS20) 2012-tõl 4,3-re ug­rott, ho­lott a Bajnai-kormány erõ­fe­szí­té­sei nyo­mán ez az arány még a 2006-os 3,7-hez ké­pest is 3,4-re mér­sék­lõ­dött ép­pen a leg­na­gyobb vál­ság ide­jén. Az is ér­de­kes, hogy a mediánjövedelemtõl mért tá­vol­ság alap­ján 2009 és 2014 kö­zött a leg­ma­ga­sabb jö­ve­del­mû ötöd lét­szá­má­ban és jö­ve­del­mé­ben „meg­vas­ta­go­dott” (4,8 szá­za­lék­ról 7,6 szá­za­lék­ra), a kö­ze­pes jö­ve­del­mû­ek fo­lya­ma­to­san „vé­ko­nyod­tak” (38,6 szá­za­lék­ról 33,20 szá­za­lék­ra), a leg­sze­gé­nyeb­bek ará­nya pe­dig fo­lya­ma­to­san nõtt (6-ról 8,9-re).

Az Or­bán­ság cse­léd­sé­ge

A nyug­dí­ja­sok az uni­ós csat­la­ko­zás óta lé­nye­gé­ben hul­lám­vas­úton utaz­tak. Az uni­ó­ban töl­tött el­sõ évek – vé­let­len­sze­rû­en egy­be­es­tek – a 13. ha­vi nyug­díj­jal meg­fe­jelt évek­kel, ami mi­att épp ab­ban az idõ­szak­ban (2006 és 2009 kö­zött), ami­kor a meg­szo­rí­tá­sok a la­kos­ság töb­bi ré­te­ge szá­má­ra an­nak az ér­ze­tét hoz­ták, hogy el­akadt az emel­ke­dõ­ben lé­võ lift, ná­luk – rész­ben a 13. ha­vi nyug­díj fo­ko­za­tos be­ve­ze­té­sé­nek utol­só he­ti beeme­lé­se, rész­ben az az­óta meg­szûnt sváj­ci in­de­xá­lás mi­att is – net­tó jö­ve­de­lem­emel­ke­dés kö­vet­ke­zett be. 2009-tõl a hul­lám irá­nya meg­for­dult a 13. ha­vi nyug­díj ki­ve­ze­té­se mi­att, és egé­szen 2012 vé­gé­ig drasz­­ti­ku­san mér­sék­lõ­dött a net­tó re­ál­jö­ve­del­mük. 2013-tól új­ra fel­fe­lé ívelt az utób­bi két év ala­csony inf­lá­ci­ó­ját tu­da­to­san mes­­sze túl­kom­pen­zá­ló nyug­díj­eme­lé­sek mi­att. Há­rom év alatt, az éves ár­emel­ke­dést meg­ha­la­dó nyug­díj­eme­lé­sek ös­­sze­sí­tett ha­tá­sá­ra, majd­hogy­nem vis­­sza­kap­ták az el­vesz­tett 13. ha­vi nyug­dí­jat, így a nyug­dí­ja­sok kö­zel há­rom­mil­li­ós sza­va­zó­tá­bo­rá­nak elé­ge­det­len­sé­gét a maf­fia­ál­lam kor­má­nya sem­le­ge­sí­tet­te.

Az oly so­kat em­le­ge­tett kö­zép­osz­tály nem emel­ke­dés­ként él­te meg a mö­göt­tünk ha­gyott éve­ket, hi­szen a 4., 5., 6. és 7. jö­ve­del­mi ti­zed­be tar­to­zók no­mi­ná­lis jö­ve­del­mei nagy­já­ból ép­pen an­­nyi­val nõt­tek, mint az ösz­­sze­sí­tett ár­emel­ke­dés. A kö­ze­pes jö­ve­del­mû­ek egy ré­sze szá­má­ra csak an­­nyi­ban je­len­tett a mö­göt­tünk ha­gyott más­fél év meg­könnyeb­bü­lést, hogy a de­vi­za­hi­te­lek fo­rin­to­sí­tá­sa nyo­mán a ki­szá­mít­ha­tat­lan­ság egyik for­rá­sa meg­szûnt. A „jó szá­mok” hal­­la­tán, 2015-ben ki­csi­vel töb­bet mer­tek vá­sá­rol­ni, köl­te­ni, mint az elõ­zõ évek­ben. Szó sincs azon­ban ar­ról, hogy a kö­ze­pes jö­ve­del­mû­ek ide­je jött vol­na el. Épp a kö­ze­pes jö­ve­del­mû­ek ér­zik, hogy nem tud­tak fel­ka­pasz­kod­ni a gyor­san gaz­da­go­dó, leg­ma­ga­sabb jö­ve­del­mû 9. és 10. jö­ve­de­le­mi ti­zed gyor­su­ló vo­na­tá­ra, és csak a gye­rek­ked­vez­mény 2015-ös ki­ter­jesz­té­se mi­att nem foly­ta­tó­dott gyor­su­ló üte­mû le­csú­szá­suk. Ezt az ér­ze­tet erõ­sí­ti a jö­ve­del­mek – már em­lí­tett – nö­vek­võ po­la­ri­zá­ló­dá­sa. Eb­ben is a kö­ze­pes jö­ve­del­mû­ek a leg­na­gyobb vesz­te­sek. Nem vé­let­len, hogy kö­rük­ben gyor­sult fel a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás, õk nem ta­lál­nak „szé­les e ha­zá­ban” a meg­él­he­té­sü­ket biz­to­sí­tó, jól fi­ze­tõ ál­lá­so­kat, õk azok, akik a leg­job­ban meg­éget­ték ma­gu­kat a de­vi­za­hi­tel út­ján tör­té­nõ la­kás­szer­zés so­rán.

A köz­mun­ka ki­ter­jesz­té­se mi­att a leg­ala­cso­nyabb jö­ve­del­mû­ek el­sze­gé­nye­dé­se 2014-ben és 2015-ben már nem a ko­ráb­bi ütem­ben gyor­sult, sõt meg­állt (a ki­lá­tás­ta­lan­ság nem mé­lyült to­vább), de a jö­ve­del­mi ol­ló szét­nyí­lá­sa vál­to­zat­lan ütem­ben foly­ta­tó­dott. A jö­ve­del­mi sta­tisz­ti­ka azon­ban nem fe­je­zi ki a ki­szol­gál­ta­tott­sá­got, ami ab­ból adó­dik, hogy köz­mun­ká­hoz, így vi­szony­lag rend­sze­res jö­ve­de­lem­hez, leg­in­kább az jut, aki a pol­gár­mes­ter­nek ga­zsu­lál, aki nem­csak a köz­pén­zen fi­ze­tett nap­szá­mos­ként sze­gõ­dik az Or­bán­ság he­lyi kán­ja­i­nak föld­jé­re, ha­nem vál­lal­ja a po­li­ti­kai el­len­fél­lel szem­be­ni tün­te­tés és fel­lé­pés fel­ada­ta­it is. Az jut jö­ve­de­lem­hez, aki em­be­ri mél­tó­sá­gát haj­lan­dó tel­jes mér­ték­ben alá­vet­ni a he­lyi és or­szá­gos urak­nak.

Mi jön még? / ki jön még? / Én jö­vök még. / Önkéntesrendõrállam. (Petri György: Már­ci­us 15-ikére)

A le­las­sult pan­non pu­ma…

A kö­zép­osz­tály­hoz tar­to­zók, el­sõ­sor­ban a vi­szony­lag kép­zett fi­a­ta­lok in­dul­tak el a 2004-tõl fo­ko­za­to­san meg­nyí­ló eu­ró­pai mun­ka­pi­ac­ok fe­lé sze­ren­csét pró­bál­ni. El­ván­dor­lá­suk­nak két fon­tos gaz­da­sá­gi ha­tá­sa van: az egyik a ren­del­ke­zés­re ál­ló mun­ka­kí­ná­lat rö­vid tá­vú össze­szû­kü­lé­se (hi­ány­zik nagy­já­ból 400 ezer mun­ka­vál­la­ló, a ha­zai mun­ka­kí­ná­lat ti­ze­de), a má­sik a ha­zai át­la­gos mun­ka­ter­me­lé­keny­ség emel­ke­dé­sé­nek a ko­ráb­bi évek­hez ké­pest be­kö­vet­ke­zett las­su­lá­sa, meg­tor­pa­ná­sa. Ez utób­bi ép­pen a meg­emel­ke­dett ös­­sze­gû ha­za­kül­dött jö­ve­del­mek­bõl (GNI) ol­vas­­ha­tó ki, ami­re a vél­he­tõ­en ma­ga­sabb ter­me­lé­keny­sé­gû mun­kák vég­zé­sé­re ké­pes, kép­zet­tebb mun­ka­vál­la­lók tud­tak szert ten­ni. A ha­zai mun­ka­erõ ös­­sze­té­tel­ének emi­att be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­sa az ala­cso­nyabb ter­me­lé­keny­sé­gû mun­ka­vál­la­ló­kat túl­sú­lyoz­za, a ma­ga­sabb ter­me­lé­keny­sé­gû­ek ré­te­ge pe­dig el­vé­ko­nyo­dik. A mun­ka­pi­a­ci hely­zet – de­mog­rá­fi­ai okok­ból – sem kö­zép-, sem hosszú tá­von nem túl ró­zsás, hi­szen a szü­le­té­sek szá­má­nak stag­ná­lá­sa és az el­öre­ge­dés hos­­szabb tá­von is az­zal fe­nye­get, hogy a ma­ga­sabb jó­lét el­éré­sé­hez el­en­ged­he­tet­len gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dé­si ütem egyik fon­tos té­nye­zõ­je, a mun­ka­for­rás ki­apa­dó­ban van.

El­apad­nak a nö­ve­ke­dés for­rá­sai

A vi­szony­lag kép­zett mun­ka­erõ kül­föld­re ván­dor­lá­sá­val már­is el­ér­tünk ah­hoz a kér­dés­hez, hogy mi­ként le­het majd ná­lunk is jobb az élet, van-e re­mény bár­mi­lyen fel­zár­kó­zás­ra. Nem ke­rül­ge­tem a vá­laszt: nem­hogy fel­zár­kó­zás nem lesz, de in­kább a gyor­su­ló üte­mû le­sza­ka­dás a va­ló­szí­nû. Nem az a mû­vé­szet, hogy meg­jó­sol­juk: a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés üte­me 2015-höz vagy még in­kább 2014-hez ké­pest min­den bi­zon­­nyal le­las­sul 2016-ban, ha­nem az, hogy ki­ta­lál­juk: mi­tõl fog gyor­sul­ni. A gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés va­la­men­­nyi té­nye­zõ­je: a mun­ka­for­rás bõ­vü­lé­se, a mun­ka­ter­me­lé­keny­ség emel­ke­dé­se, a be­ru­há­zá­sok te­rén egy­aránt vesz­tés­re ál­lunk.

Már em­lí­tet­tem, hogy a köz­fog­lal­koz­ta­tás­sal fel­ja­ví­tott fog­lal­koz­ta­tá­si ada­tok el­le­né­re a mun­ka­for­rás csök­ken. A ter­me­lé­keny­ség emel­­ke­dé­se le­las­sult rész­ben a mun­ka­kí­ná­lat ösz­­sze­té­tel-vál­to­zá­sa (kül­föld­re köl­tö­zés) rész­ben más bel­sõ té­nye­zõk mi­att. Ezek kö­zött sze­re­pet ját­szott az ok­ta­tás mi­nõ­sé­gé­nek rom­lá­sa, amit a PISA-tesz­tek mu­ta­tói je­lez­nek, az ok­ta­tás­ra for­dí­tott köz­ki­adá­sok drasz­­ti­kus csök­ken­té­se pe­dig a rom­lást hos­­szú táv­ra tar­tó­sít­ja. Az em­be­ri tõ­ké­be tör­té­nõ be­ru­há­zá­sok, az ok­ta­tá­si ki­­adá­sok szín­vo­na­lá­nak csök­ke­né­sét az­zal a masz­lag­gal ad­ta el a kor­mány, hogy a kép­zés gya­kor­la­ti­a­sabb lesz. Eb­bõl csak an­­nyi igaz, hogy elõbb lesz­nek a gye­re­kek rá­kény­sze­rít­ve ar­ra, hogy a gya­kor­lat­ban hasz­no­sít­ha­tó is­me­re­te­ket sze­rez­ze­nek, amit egy­fe­lõl a tan­kö­te­le­zett­ség kö­te­le­zõ ide­jé­nek mér­sék­lé­se, más­fe­lõl egy­elõ­re csak a jel­sza­vak szint­jén meg­ala­po­zott du­á­lis kép­zés be­ve­ze­té­se se­gít elõ. A köz­ok­ta­tás mi­nõ­sé­ge a túl­cent­ra­li­zá­lás (Klik-esedés), a for­rá­sok stag­ná­lá­sa, a tan­ter­vek­nek, tan­köny­vek­nek az „aki nem lép egy­szer­re” je­gyé­ben tör­tént egy­sé­ge­sí­té­se mi­att le­rom­lott. A fel­sõ­ok­ta­tás­ban a ver­seny ki­ik­ta­tá­sa a for­rá­sok el­vo­ná­sá­val pá­ro­sít­va a kép­zés fenn­tart­ha­tó­sá­gát rop­pan­tot­ta meg.

Ha­zánk­ban a ter­me­lé­keny­ség ug­rás­sze­rû ja­vu­lá­sát ed­dig a kül­föl­di mû­kö­dõ tõ­ke nagy­ará­nyú be­áram­lá­sa és az eb­bõl a for­rás­ból táp­lál­ko­zó fel­len­dü­lõ be­ru­há­zá­sok ered­mé­nyez­ték. A maf­fia­ál­lam­ban el­vesz­tett jog- és tu­laj­don­biz­ton­ság kö­vet­kez­té­ben és a csök­ke­nõ bi­za­lom lég­kör­ében – ha a ban­kok fel­tõ­ké­sí­té­sé­re for­dí­tott tõ­ke­be­ho­za­talt nem szá­mít­juk – a mû­kö­dõ tõ­ke be­áram­lá­sa el­apadt, ál­lo­má­nya lé­nye­gé­ben 2010 óta vál­to­zat­lan. Be­ér­ke­zõ tõ­ke hi­á­nyá­ban a be­ru­há­zá­sok vis­­sza­es­tek, így nem le­het cso­dál­koz­ni azon, hogy leg­fel­jebb a pót­lás­ra (ez se va­ló­sult meg min­den év­ben) vál­lal­koz­tak a be­fek­te­tõk, ami – a hu­mán­tõ­ke-be­fek­te­té­sek mér­sék­lõ­dé­se mel­lett – ma­gya­ráz­za a ter­me­lé­keny­ség emel­ke­dé­sé­nek meg­tor­pa­ná­sát. Eh­hez jön, hogy a ha­zai tõ­ke is ki­fe­lé tart, net­tó tõ­ke­ki­áram­lás van. Az már ön­ma­gá­ban is drá­mai, hogy ta­valy a ver­seny­szek­tor­ban egyet­len évi (2014) nö­ve­ke­dés után a be­ru­há­zá­sok új­ra ne­ga­tív irány­ba for­dul­tak. A ha­zai meg­ta­ka­rí­tá­sok csak el­ha­nya­gol­ha­tó rész­ben for­rá­sai a be­ru­há­zá­sok­nak, va­ló­já­ban a kül­föl­di mû­kö­dõ tõ­ke és az unió ko­hé­zi­ós alap­ja­i­tól szár­ma­zó transz­fer je­len­ti a be­ru­há­zá­sok fe­de­ze­tét ha­zánk­ban. A ko­hé­zi­ós ala­pok­ból le­hív­ha­tó pén­zek 2014. évi „csúcs­ra já­ra­tá­sa” se­gí­tet­te ugyan a kö­zü­le­ti be­ru­há­zá­sok meg­ug­rá­sát, de a ver­seny­szek­tor­ban a kor­mány­vál­tás­tól szá­mít­va a rend­szer­vál­tás óta jel­leg­ze­tes, nor­má­lis, meg­szo­kott szin­tû be­ru­há­zá­si te­vé­keny­ség a har­ma­dá­ra esett vis­­sza. Nem vé­let­len ezért, hogy a va­la­mi­ko­ri 3-3,5 szá­za­lé­kos po­ten­ci­á­lis gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dé­si rá­ta ma át­la­go­san egy szá­za­lék kö­rü­li, ami mi­att Ma­gyar­or­szág még a tér­ség ve­lünk egy­szer­re át­ala­ku­ló gaz­da­sá­ga­i­tól is egy­re job­ban le­ma­rad.

Ön­el­lá­tás = le­sza­ka­dás

A las­su­lás­nak a ha­gyo­má­nyos nö­ve­ke­dé­si té­nye­zõk kö­zött alig­ha em­lít­he­tõ sa­já­tos oka, így a ma­gyar gaz­da­sá­gi irány­vál­tás (neoprimitív) jel­leg­ze­tes­sé­ge az ön­el­lá­tás el­ter­je­dé­se, amit a maf­fia­ál­lam vo­lun­ta­ris­ta, erõ­sza­kos, szol­gál­ta­tás­el­le­nes gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ja hir­det és kény­sze­rít ki. A kor­mány ál­tal az el­múlt évek­ben be­do­bott „új­ra­ipa­ro­sí­tás” jel­sza­va és az ez­zel egy­be­csen­gõ, a nagy szol­gál­ta­tó szek­to­ro­kat (pénz­ügyi, ener­gia­szol­gál­ta­tó, hír­köz­lés-te­le­kom­mu­ni­ká­ció és in­for­ma­ti­ka, ke­res­ke­de­lem, hir­de­tés és mar­ke­ting) súj­tó kü­lön­adók rend­sze­re vis­­sza­ve­tet­te a vi­lág fej­lett or­szá­ga­i­ban rob­ba­nás­sze­rû­en fej­lõ­dõ, mun­ka­he­lye­ket te­rem­tõ és a fo­gyasz­tói ke­res­le­tet nagy arány­ban ge­ne­rá­ló szol­gál­ta­tá­so­kat. Mes­ter­sé­ge­sen meg­drá­gí­tot­ta azok­nak a szol­gál­ta­tá­sok­nak az igény­be­vé­tel­ét, amely­­lyel idõt, pénzt ta­ka­rít­hat meg a fo­gyasz­tó, mi­köz­ben ke­res­le­te új, ko­ráb­ban nem is­mert szol­gál­ta­tá­sok irán­ti igényt, ez­zel pe­dig új mun­ka­he­lyek szá­za­it ge­ne­rál­ja. A vo­lun­ta­ris­ta ön­el­lá­tás sa­já­tos for­má­ja a köz­mun­ka is, ami az er­re fel­hasz­nál­ha­tó köz­pén­zek fe­lõl dön­té­si jog­gal ren­del­ke­zõ pol­gár­mes­te­rek szá­má­ra te­rem­ti meg az in­gye­nes napszámosmunka le­he­tõ­sé­gét a sa­ját és ha­ve­ri föl­de­ken, és ez­zel meg­él­he­tést te­remt ugyan fa­lun, de egy­ben be­zár­ja, ön­el­lá­tó­vá te­szi eze­ket az ur­ba­ni­zá­ci­ó­ra, nyi­tás­ra kép­te­len te­le­pü­lé­se­ket, il­let­ve ezek la­kó­it. A xenofób, me­ne­kült­el­le­nes, az uni­ó­val szem­ben el­len­sé­ges po­li­ti­kai kam­pá­nyok is, ame­lye­ket a kor­mány 2015-ben in­dí­tott, az ön­el­lá­tást, a be­zár­kó­zást, az au­tar­ki­át erõ­sí­tik.

A tá­vo­lab­bi jö­võ ilyen fel­té­te­lek alap­ján egy­re szo­mo­rúbb ké­pet mu­tat, de a kö­ze­li évek sem ró­zsá­sak. A ka­kukk­to­jás­ként ki­ug­ró­an ma­gas nö­ve­ke­dést mu­ta­tó 2014-es év után a las­su­lás elõ­re prog­ra­mo­zott volt, és idén is ez vár­ha­tó, hi­szen a 2014-es év egy­sze­ri té­nye­zõi (az uni­ós pén­zek csú­csot dön­tõ le­hí­vá­sa, a fo­gyasz­tást fel­pör­ge­tõ nyug­díj- és köz­al­kal­ma­zot­ti bér­eme­lé­sek, az ag­rár­gaz­da­ság ki­ug­ró tel­je­sít­mé­nye) nem is­mé­tel­he­tõk meg. Már 2015-ben sem le­he­tett – elõ­ké­szí­tett pro­jek­tek hí­ján – a GDP kö­zel 5 szá­za­lé­kát el­érõ, uni­ós pénz­bõl fi­nan­szí­ro­zott kö­zü­le­ti be­ru­há­zást pro­du­kál­ni, még ke­vés­bé vár­ha­tó ez idén. Az uni­ó­tól ér­ke­zõ transz­fer szo­ká­sos, éves 2,5-3 szá­za­lé­kos mér­té­ke (a csúcs­év 5 szá­za­lé­ká­hoz ké­pest) már­is vis­­sza­esést okoz. A me­zõ­gaz­da­ság 2014-es évi ki­ug­ró tel­je­sít­mé­nye alig­ha is­mé­tel­he­tõ meg, sõt azt is tud­juk, hogy a sa­já­tos cik­li­kus hul­lám­zás új­ra meg­je­lent az agráriumban. A bel­sõ fo­gyasz­tás a ko­ráb­bi hét szûk esz­ten­dõ­höz mér­ten ugyan ja­vu­ló ten­den­ci­át mu­tat, azon­ban ez sem te­szi le­he­tõ­vé, hogy a GDP – a ke­res­le­ti té­nye­zõk ál­tal hajt­va – a ka­kukk­to­jás év­ben el­ért há­rom­szá­za­lé­kos nö­ve­ke­dé­si mér­ték fe­let­ti szint­jét meg­is­mé­tel­je, és tar­tó­san há­rom szá­za­lék fe­lett ma­rad­jon. Ha pe­dig a nö­ve­ke­dés in­kább két szá­za­lék kö­rü­li, ak­kor az ela­dó­so­dott­ság mér­té­ke is csak las­san vál­to­zik, az­az nem­csak ar­ra nincs re­mény, hogy az élet­szín­vo­na­lunk lé­pést tart­son a szlo­vák és a len­gyel ja­vu­lás­sal, vagy kö­ze­lít­se az oszt­rá­kot, ha­nem az adós­ság­hegy­bõl va­ló „ki­nö­ve­ke­dés” sem kö­vet­kez­het be. Leg­fel­jebb az le­het­sé­ges, hogy az adós­ság­rá­ta nem je­lez nö­ve­ke­dést, mert az adós­ság re­ál­ka­ma­ta és a re­ál­nö­ve­ke­dés – egy­elõ­re – kéz a kéz­ben jár­nak.

Az egyik fél, a má­sik fél, / egy­más­tól egy­re job­ban fél: / így al­kot­hat­nak oly egé­szet, / mely­ben nincs he­lye sem­mi rész­nek. (Petri György: Két tö­re­dék a Brezs­nyev-érá­ból)

Az ös­­sze­om­lás el­ma­rad…

Lát­tuk, hogy a za­jos si­ker­nek ki­ki­ál­tott mak­ro­gaz­da­sá­gi fun­da­men­tu­mok a gyors gaz­da­sá­gi és élet­szín­vo­nal­be­li fel­zár­kó­zást nem ala­poz­zák meg. Hi­á­ba a ko­ráb­bi vál­ság­éve­ket meg­ha­la­dó üte­mû gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés 2014-bõl, a köz­fog­lal­koz­ta­tás­sal fel­tur­bó­zott fog­lal­koz­ta­tás és ala­csony mun­ka­nél­kü­li­ség, az el­múlt két év zé­ró kö­ze­li ár­emel­ke­dé­se, a hos­­szú éve­kig el­ér­he­tet­len­nek lát­szó há­rom szá­za­lék alat­ti költ­ség­ve­té­si hi­ány és stag­ná­ló ál­lam­adós­ság, mert ezek a „jó szá­mok” nem fenn­tart­ha­tók. A kor­mány gaz­da­ság­po­li­ti­ká­já­nak leg­fon­to­sabb cél­ja, hogy a mé­ré­si idõ­pont­ok­ban „jó” szá­mo­kat pro­du­kál­jon, az or­szág ál­la­po­tá­ra rá­kö­ze­lí­tõ fon­tos ka­me­rák szá­má­ra (EU: túl­zott­de­fi­cit-vizs­gá­lat; hi­tel­mi­nõ­sí­tõk; hi­te­le­zõk stb.) a lát­szat egy­re jobb ké­pet mu­tas­son. Eh­hez új, ed­dig nem al­kal­ma­zott mód­sze­re­ket is be­vet, ame­lyek kö­zül az egyik a költ­ség­ve­té­si és jegy­ban­ki po­li­ti­kák ös­­sze­han­go­lá­sa. A fis­ká­lis és a mo­ne­tá­ris po­li­ti­ka kö­zöt­ti – ed­dig so­ha nem lá­tott – jó együtt­mû­kö­dés ar­ra ugyan nem ké­pes, hogy lét­re­hoz­za a gyor­sabb gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés, a fel­zár­kó­zás fel­tét­ele­it, de tény, hogy a ked­ve­zõ, bõ­sé­ges kül­sõ lik­vi­di­tás kö­rül­mé­nyei kö­zött a kor­mány a gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ját ala­cso­nyabb ka­mat­kör­nye­zet­ben tud­ja foly­tat­ni. Így az a lát­szat ke­let­ke­zik, hogy az ala­cso­nyabb ka­mat az együtt­mû­kö­dés ered­mé­nye, szem­ben a ko­ráb­bi, foly­to­nos egy­más­nak fe­szü­lés mi­at­ti ma­ga­sabb ka­mat­szint­tel. A mo­ne­tá­ris és a fis­ká­lis po­li­ti­ka na­pi szin­ten is se­gí­ti egy­mást. En­nek jó pél­dá­ja az ál­lam­adós­ság/GDP-rá­ta ke­ze­lé­se. Igaz, az egyik leg­fon­to­sabb célt: a net­tó ál­lam­adós­ság szint­jé­nek ér­de­mi mér­sék­lé­sét, „az adós­ság­ból va­ló ki­nö­ve­ke­dést” még a GDP 10 szá­­za­lé­kát meg­ha­la­dó magánnyug­díj­va­gyon fel­ál­do­zá­sá­val sem si­ke­rült el­ér­ni. De tény, hogy a fon­tos mé­ré­si idõ­szak­ok­ban még az elõ­írt mér­té­kû (éven­te a GDP egy szá­za­lé­kát el­érõ éves) brut­tó adós­ság­rá­ta-mér­sék­lést is si­ke­rült elõ­ál­lí­ta­ni. A két po­li­ti­ka kö­zöt­ti együtt­mû­kö­dés mi­att az ál­lam­ház­tar­tás KESZ-számláján min­dig van an­­nyi pénz, amen­­nyi a pi­a­ci sze­rep­lõk­nél lé­võ köt­vé­nyek mé­ré­si na­pon tör­té­nõ be­vo­ná­sá­hoz szük­sé­ges (brut­tó adós­ság­csök­ken­tés), és va­la­mi­lyen „is­te­ni cso­da” foly­tán a fo­rint erõ­sö­dé­se is ép­pen ak­kor kö­vet­ke­zett be, ami­kor az év vé­gén az adós­ság­rá­ta mé­ré­sé­re ke­rült sor, ami a de­vi­zá­ban de­no­mi­nált ál­lam­adós­ság mér­sék­lõ­dé­sé­hez já­rult hoz­zá, és így az adós­ság­rá­ta is le­szo­rít­ha­tó­vá vált. A két fon­tos gaz­da­ság­po­li­ti­kai ág együtt­mû­kö­dé­sé­nek be­mu­ta­tá­sá­val már­is a kö­ze­pé­ben va­gyunk an­nak a kér­dés­nek, hogy mi­ért ma­rad­hat fenn, mi­ért is nem om­lik össze a fo­lya­ma­tos le­épü­lést alá­tá­masz­tó akar­nok gaz­da­ság­po­li­ti­ka.

Ha a „jó szá­mok” a fo­lya­ma­tos „bû­vész­ke­dés”, az­az a pro­fes­­szi­o­ná­lis szin­ten foly­ta­tott tech­ni­kai trük­kök so­ro­za­tán ala­pul­nak, ak­kor ért­he­tõ az ag­go­da­lom: mi­ért nem húz­zák ki a szõ­nye­get az adott mé­ré­si idõ­pont­ban bû­vész­trük­kök­kel ope­rá­ló ma­gyar kor­mány és ez­zel a ma­gyar gaz­da­ság alól, mi­ért nincs ösz­­sze­om­lás?

A kül­föl­di­ek­kel át­szõtt, nyi­tott gaz­da­ság sta­bi­li­zál…

Elõ­ször is ha­zánk – a maf­fia­ál­lam min­den tö­rek­vé­se el­le­né­re – még min­dig ezer szál­lal kö­tõ­dik a vi­lág fej­lett or­szá­ga­i­hoz, a ver­seny­vi­lág­hoz, ami ön­ma­gá­ban is sta­bi­li­zá­ló ha­tá­sú. Ha csak egyet­len ága­zat­ra, a kor­mány „hét csa­pá­sa” ál­tal súj­tott pénz­ügyi köz­ve­tí­tõ­rend­szer­re, egy­sze­rûb­ben: a ban­kok­ra gon­do­lunk, ak­kor lát­juk, hogy a több­nyi­re kül­föl­di tu­laj­do­no­sok (anyák) több mint 1400 mil­li­árd fo­rin­tot (kb. 4,8 mil­li­árd euró) tol­tak be a tõ­ke­erõ fenn­tar­tá­sa vé­gett (tõ­ke­eme­lés­ként) ma­gyar­or­szá­gi le­á­nya­ik­ba. A ha­zai bank­ipar ál­tal el­szen­ve­dett „hét csa­pás”: a ban­ki kü­lön­adó, a tranz­ak­ci­ós il­le­ték, a vég­tör­lesz­tés, a ban­ki el­szá­mol­ta­tás, a de­vi­za­hi­te­lek át­vál­tá­sá­nak egy­ol­da­lú te­her­vál­la­lá­sa, a nem­zet­kö­zi tõ­ke­elõ­írá­sok szi­go­rúbb és ko­ráb­bi ma­gyar­or­szá­gi be­ve­ze­té­se, a ver­seny­hi­va­tal rész­re­haj­ló bír­sá­go­lá­sa, a ban­kok­nál el­he­lye­zett meg­ta­ka­rí­tá­sok­ra ki­ve­tett ter­hek nö­ve­lé­se és a jegy­bank­nál tör­té­nõ el­he­lye­zé­sük ese­tén a ho­za­mok mes­ter­sé­ges meg­szo­rí­tá­sa. A kor­mány in­téz­ke­dé­sei mi­att el­vesz­tett sza­va­to­ló tõ­ké­jé­nek a hi­á­nya kö­vet­kez­té­ben – a kül­föl­di anyák se­gít­sé­ge nél­kül – a ha­zai le­ány­ban­kok több­sé­gé­nek be kel­lett vol­na zár­nia a ka­pu­it, ami az­u­tán iga­zi bank­pá­nik­hoz, tõ­ke­me­ne­kí­tés­hez ve­ze­tett vol­na. A pénz­­ügyi vál­ság idõ­sza­ká­ban (2008–2012) a kül­föl­di anya­ban­kok nem­csak alap­tõ­két, ha­nem az anya-le­ány köl­dök­zsi­nó­ron ke­resz­tül a kül­föl­di be­té­te­se­ik lik­vi­di­tá­sát is ren­del­ke­zés­re bo­csá­tot­ták a ha­zai hi­ány­zó meg­ta­ka­rí­tá­sok (a be­tét­gyûj­tés elég­te­len­sé­ge) pót­lá­sá­ra, hogy a ha­zai ban­kok fenn­tart­has­sák ak­ti­vi­tá­su­kat, és ne kény­sze­rül­je­nek a ki­he­lye­zett köl­csö­nök fel­mon­dá­sá­val sú­lyos­bí­ta­ni a ma­gyar­or­szá­gi vál­sá­got.

A multik ha­zánk­ban mû­kö­dõ nem ban­ki vál­la­la­tai – ame­lyek­nek az ered­mé­nyes­sé­ge nagy­já­ból más­fél-két­sze­re­se (ROE 16 szá­za­lék) a leg­ered­mé­nye­sebb ma­gyar cé­ge­ké­nek; adó­zott ered­mé­nyük (kb. évi öt­mil­li­árd euró) pe­dig há­rom­szor ak­ko­ra – nö­ve­ke­dés- és ex­port­ké­pes­sé­gük ál­tal is sta­bi­li­zál­ják a ma­gyar gaz­da­sá­got. Gon­dol­junk csak ar­ra, hogy az ál­ta­luk de­vi­zá­ban el­szá­molt tranz­ak­ci­ók ál­lan­dó nagy­sá­ga a fo­rint ár­fo­lya­mát ki­szá­mít­ha­tó ke­re­tek kö­zött tud­ja tar­ta­ni. Ez még ak­kor is igaz, ha az el­múlt két év­ben új je­len­ség bon­ta­ko­zott ki a kö­rük­ben: lé­nye­gé­ben tel­jes adó­zott éves nye­re­sé­gü­ket osz­ta­lék for­má­já­ban ki­von­ják, el­vi­szik. A ko­ráb­bi bi­za­lom el­fo­gyott, a fé­le­lem meg­nõtt, hogy a maf­fia­ál­lam er­re a pénz­re is rá­te­szi a ke­zét. Még­is: a multik je­len­lé­te sta­bi­li­zá­ló té­nye­zõ.

Az iga­zi men­tõ­kö­tél: az Eu­ró­pai Unió

Az ár­fo­lyam sta­bi­li­zá­lá­sát, a ha­zai mo­ne­tá­ris ha­tó­ság ele­mi manõve­re­zõképességét az Eu­ró­pai Uni­ó­tól éven­te be­áram­ló 800–1500 mil­li­árd fo­rint­nak meg­fe­le­lõ 2,5–5 mil­li­árd euró szol­gál­ja – ol­csón szál­lí­tott de­vi­za­tar­ta­lék­ként. Az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok­ból va­ló ki­fi­ze­tés a pá­lyá­zók, a nagy pro­jek­tek meg­va­ló­sí­tói szá­má­ra fo­rint­ban tör­té­nik, mi­köz­ben en­nek el­len­ér­té­ke az MNB-nél 0 ka­mat­fi­ze­tés mel­lett euróban lan­dol. Ez az évi 2,5–5 mil­li­árd euró in­gyen hiz­lal­ja a de­vi­za­tar­ta­lé­kot, nem kell ka­ma­tot se fi­zet­ni utá­na, szem­ben a tar­ta­lék cél­já­ból vá­sá­rolt kül­föl­di de­vi­zá­val. Hogy tud­ta vol­na a kor­mány a nagy han­gon meg­hir­de­tett fo­rin­to­sí­tást meg­va­ló­sí­ta­ni, vagy a ko­ráb­ban de­vi­zá­ban fel­vett és fo­lya­ma­to­san le­já­ró adós­sá­go­kat tör­lesz­te­ni ilyen, „in­gyen­deviza” nél­kül? A vá­lasz: se­hogy vagy csak na­gyon drá­gán.

Már az elõ­zõ­ek so­rán lát­tuk, hogy az unió ko­hé­zi­ós alap­ja­i­tól szár­ma­zó – el­sõ­sor­ban a kö­zü­le­ti be­ru­há­zá­so­kat fi­nan­szí­ro­zó – transz­fe­rek se­gí­tet­tek ab­ban, hogy le­gyen po­zi­tív elõ­je­lû ma­gyar gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés. Ez az uni­ós tag­ság má­so­dik po­zi­tív ha­tá­sa. A ka­kukk­to­jás­ként el­köny­velt, ki­ug­ró nö­ve­ke­dést pro­du­ká­ló 2014-es év­ben el­ért 3,7 szá­za­lé­kos nö­ve­ke­dés­hez 5,4 mil­li­árd euró uni­ós transz­fer volt szük­sé­ges, ami a GDP kb. 5,2 szá­za­lé­ka. Ek­ko­ra transz­fer mel­lett le­he­tett az ál­lam­ház­tar­tás lát­ha­tó hi­á­nyát 2,5 szá­za­lék­ra szo­rí­ta­ni. Eb­bõl ké­pet al­kot­ha­tunk ar­ról, hogy a ki­ug­ró­nak mon­dott 3,7 szá­za­lé­kos nö­ve­ke­dés­hez a GDP 7,7 szá­za­lé­kát el­érõ költ­ség­ve­té­si ki­adá­si több­let (lát­ha­tó hi­ány + uni­ós ingyenpénz) volt szük­sé­ges. Ha ezt ös­­sze­ha­son­lít­juk a csat­la­ko­zás évé­vel, 2004-gyel, ami­kor 4,9 szá­za­lé­kos volt a nö­ve­ke­dés (1,2 szá­za­lék­pont­tal na­gyobb, mint 2014-ben), az uni­ós transz­fer pe­dig csak 180 mil­lió euró, ami az ak­ko­ri GDP mint­egy 0,02 szá­za­lé­ka, az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nya pe­dig 6,5 szá­za­lék volt, ak­kor már ezek­bõl az ada­tok­ból is lát­juk, hogy a hely­zet tíz év alatt so­kat rom­lott. 2004-ben 1,2 szá­za­lék­pont­tal na­gyobb nö­ve­ke­dé­si ütem­hez 1,2 szá­za­lék­kal  ki­sebb ki­adá­si több­let (7,7 – 6,5 = 1,2) volt elég. Lát­ha­tó, hogy 2004-hez, a csat­la­ko­zás évé­hez ké­pest a költ­ség­ve­té­si túl­köl­tés­bõl szár­ma­zó gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés „ki­ho­za­ta­li ará­nya” fo­lya­ma­to­san csök­ken. Ez vi­lá­go­san mu­tat­ja, hogy ha­zánk gaz­da­sá­ga sa­ját erõ­bõl lé­nye­gé­ben stag­ná­lás­ra vagy eny­he re­ces­­szi­ó­ra, az­az éven­te egy-két szá­za­lé­kos vis­­sza­esés­re, ne­ga­tív gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dé­si ütem­re len­ne ké­pes. Az unió ko­hé­zi­ós alap­ja­i­tól szár­ma­zó transz­fer tart­ja fenn a lát­sza­tot, hogy a ma­gyar gaz­da­ság nö­vek­szik, hogy nö­ve­ke­dé­si üte­me po­zi­tív irányt mu­tat, és nem le­épü­lõ­ben van. Eb­bõl az is kö­vet­ke­zik, hogy e nél­kül a nö­ve­ke­dés üte­me ne­ga­tív len­ne, az­az to­vább hú­zód­na a min­den más szom­szé­dunk­nál to­vább tar­tó, még 2012-ben is ural­ko­dó re­ces­­szió, vagy az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nya el­ér­né a már an­­nyi­szor el­át­ko­zott „nyócév” csú­csa­it: a 8 szá­za­lé­kot.

Az unió ko­hé­zi­ós alap­ja­i­ból be­áram­ló transz­fe­rek har­ma­dik ked­ve­zõ ha­tá­sa: az év­ti­ze­de­kig hul­lám­zó­an ma­gas ál­lam­ház­tar­tá­si hi­ány le­szo­rí­tá­sa az Eu­ró­pai Unió és a nem­zet­kö­zi hi­te­le­zõk ál­tal el­fo­ga­dott kö­ve­tel­mé­nyek­nek meg­fe­le­lõ­en. Ha az éven­te át­la­go­san a GDP (nagy­já­ból évi 100 mil­li­árd euró) 2,5–5 szá­za­lé­ká­nak meg­fe­le­lõ tá­mo­ga­tás nem ér­kez­ne meg a költ­ség­ve­tés­be, ami­nek az ál­lam­ház­tar­tás adós­sá­gai után fi­ze­ten­dõ ka­mat­szint mér­sék­lé­sé­re is ked­ve­zõ ki­ha­tá­sa van, ak­kor a so­kat em­le­ge­tett Bok­ros-cso­mag­nál sok­kal drasz­ti­ku­sabb meg­szo­rí­tá­sok­ra lett vol­na szük­ség a hi­ány le­szo­rí­tá­sá­hoz.

A fel­tett kér­dés­re: mi­ért nem om­lik ös­­sze a ma­gyar gaz­da­ság, egy­sze­rû a vá­lasz: az Eu­ró­pai Unió fel­szí­nen tart­ja. Az Eu­ró­pai Unió ha­zán­kat fel­szí­nen tar­tó hoz­zá­já­ru­lá­sa nél­kül, va­la­mint a fo­lya­ma­to­san meg­vá­gott multik ha­zai le­ány­vál­la­la­tai és a tõ­ke­be­áram­lás hi­á­nyá­ban vár­nunk kel­le­ne, hogy Bok­ros La­jos megint rend­be te­gye, meg­ment­se a gaz­da­sá­got az ös­­sze­om­lás­tól. Más­ként fo­gal­maz­va: Ma­­gyar­or­szág nem csak nem volt (lásd Szé­che­nyi Ist­ván), de amíg a maf­fia­ál­lam erõ­sö­dik, ad­dig sa­ját erõ­bõl nem is lesz. Ma­gyar­or­szág csak az Eu­ró­pai Unió ál­tal szál­lí­tott vas­tü­dõ­re kap­csol­va ké­pes – az Or-bánság fel­tét­elei mel­lett – lé­le­gez­ni. Ha nincs Eu­ró­pai Unió, nincs a ver­seny­ké­pes­ség erõ­sö­dé­sé­vel nö­ve­ke­dést mu­ta­tó Ma­gyar­or­szág.

Ret­tent­he­tet­len hü­lyék ko­ra jõ. / Po­já­cák vagy gaz­em­be­rek? Is-is. / Egy­szer­re fé­lem és rö­hö­göm ál­tal­lát­ni: / a szik­la óha­tat­lan vis­­sza­fe­lé gö­rög. (Petri György: Szi­szi­fosz vissza­lép)

Pad­lás­söp­rés = „szebb jö­võ”

Mi lesz ve­lünk, mi lesz Ma­gyar­or­szág­gal az Eu­ró­pai Unió nél­kül? Az Eu­ró­pai Unió fel­bom­lasz­tá­sán nem csu­pán Or­bán Vik­tor dol­go­zik.

Kí­vül tá­ga­sabb?

Ott van a bom­lasz­tók kö­zött David Cameron, aki a Harold Wilsonnak egy­szer már be­jött zsa­ro­lá­si tak­ti­ká­val él­ve a bri­tek ter­he­i­nek mér­sék­lé­se ér­de­ké­ben po­li­ti­zál; Ka­czynski, aki az erõs Len­gyel­or­szág vé­del­mé­ben lép fel; a mig­rá­ci­ó­ból adó­dó ter­hek kö­zös vi­se­lé­sé­tõl hú­zó­do­zó tag­ál­lam­ok nép­ván­dor­lás­sal újon­nan érin­tett ré­sze, és vé­gül a ver­seny­társ meg­gyen­gí­té­se ér­de­ké­ben Putyin Orosz­országa is. Az Eu­ró­pai Unió nem tö­ké­le­tes, de még csak nem is op­ti­má­lis, egy­sé­ges al­kot­mán­­nyal és jog­ha­tó­ság­gal ren­del­ke­zõ szer­ve­zet, je­len­le­gi ké­pes­sé­gei és ha­tás­kö­rei kor­lá­to­zot­tak. Foly­tat­hat­nám, hogy az euróövezet sem tö­ké­le­tes és még csak nem is op­ti­má­lis va­lu­ta­öve­zet. Még­is az unió ké­pes volt meg­õriz­ni tag­or­szá­ga­i­nak bé­ké­jét – ami lét­re­ho­zá­sá­nak el­sõd­le­ges cél­ja volt, vi­szony­lag ki­egyen­sú­lyo­zott gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést pro­du­kált, fo­lya­ma­to­san nö­vel­te a tag­or­szág­ok la­ko­sa­i­nak jó­lét­ét, idõ­szak­ról idõ­szak­ra „ki­szen­ved­te” sa­ját meg­úju­lá­sá­nak in­téz­mé­nye­it. Az unió a mö­göt­tünk ha­gyott „jó évek­ben” (2012–14) ki­lá­balt a mély pénz­ügyi vál­ság­ból, ké­pes volt ke­zel­ni a gö­rög hely­ze­tet, és sta­bil hát­te­ret adott a spa­nyol vagy a por­tu­gál ne­héz­sé­gek le­küz­dé­sé­hez is. Idén az unió ege fe­lett ed­dig so­ha nem lá­tott vi­har­fel­hõk gyü­le­kez­nek a mig­rá­ci­ós ki­hí­vás, a brit zsa­ro­lás, a bal­ol­da­li populizmus spa­nyol, gö­rög és olasz, a jobb­ol­da­li populizmus fran­cia, dán és len­gyel ki­hí­vá­sai, va­la­mint a vál­ság­ba ke­rült putyinizmus egy­re ag­res­­szí­vabb EU-ellenessége ké­pé­ben. Né­met­or­szág egye­dül is ké­pes len­ne biz­to­sí­ta­ni a fel­gyü­lem­lett gon­dok meg­ol­dá­sá­hoz a szük­sé­ges pénz­ügyi fe­de­ze­tet, hi­szen ál­lam­ház­tar­tá­sa 2015-ben 12,5 mil­li­árd eurós több­let­tel zárt. De nem pénz­ügyi kér­dé­sek­rõl van szó csu­pán, ha­nem a li­be­rá­lis el­vek, a pi­ac­gaz­da­ság, a jog­ál­lam és a de­mok­rá­cia fenn­ma­ra­dá­sá­ról. Úgy tû­nik, hogy a bé­ke és Eu­ró­pa jö­võ­jé­nek fenn­­ma­ra­dá­sa ér­de­ké­ben szük­sé­ges re­for­mo­kat és ál­do­za­tot Né­met­or­szá­gon kí­vül egyet­len or­szág sem akar­ja be­vál­lal­ni.

A pe­ri­fé­ri­á­nak azok az or­szá­gai, ame­lyek rend­kí­vül je­len­tõs ál­do­za­tok vál­la­lá­sa árán át­ala­kí­tot­ták a gaz­da­sá­gu­kat, fe­gyel­me­zett költ­ség­ve­té­si po­li­ti­kát foly­tat­tak a fel­zár­kó­zás és az euró be­ve­ze­té­se ér­de­ké­ben (mint Szlo­vá­kia, a bal­ti or­szá­gok és jó ide­ig Szlo­vé­nia is), nem­csak a reálkonvergencia te­rén kö­ze­led­tek a magországokhoz, ha­nem a 2008-as pénz­ügyi vál­ság mi­at­ti kény­sze­rû vis­­sza­esés után is rö­vi­debb idõ alatt áll­tak vis­­sza a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés pá­lyá­já­ra. A kér­dés ezért az, hogy az Eu­ró­pai Unió ko­hé­zi­ós alap­ja­i­ból a pe­ri­fé­ria or­szá­ga­i­ba áram­ló for­rá­sok a ha­zai meg­ta­ka­rí­tá­sok­kal ki­egé­szít­ve je­len­tõs ug­rást se­gí­te­nek elõ a ter­me­lé­ke­nyebb ter­me­lés ré­vén, amit az ál­ló­esz­kö­zök meg­újí­tá­sa, a be­ru­há­zá­sok fel­pör­ge­té­se, va­la­mint az ok­ta­tás je­len­tõs meg­újí­tá­sa ala­poz meg, vagy ezt a le­he­tõ­sé­get el­mu­laszt­ják. Gon­dol­nak-e a ver­seny­ké­pes­ség­re, vagy in­kább töb­bet fo­gyasz­ta­nak, a be­ru­há­zá­so­kat (és az ural­ko­dó osz­tály kor­rup­ci­ó­ját) ki­zá­ró­lag a kí­vül­rõl jött se­gély­re ala­poz­zák? „Ne az uni­ót okold, ha a ké­ped fer­de!” – idéz­het­ném Go­golt sza­bad for­dí­tás­ban. Ha a több­let­pénzt cso­da­vá­rás­ra (pl. athé­ni olim­pia) köl­tik el, et­tõl még nem ja­vul – a be­ru­há­zá­sok sta­tisz­ti­ká­ban nyo­mon kö­vet­he­tõ meg­ug­rá­sa el­le­né­re sem – az or­szág ver­seny­ké­pes­sé­ge. Sõt, ami­kor a be­áram­ló ol­csó pénz (az EU-tagsággal ren­del­ke­zõ Gö­rög­or­szág ol­csób­ban jut hi­te­lek­hez) nyo­mán fel­fú­vó­dott in­gat­lan­bu­bo­rék a 2008-as pénz­pi­a­ci za­va­rok nyo­mán ki­puk­kad, a ban­kok mér­le­ge pe­dig je­len­tõs rom­lást mu­tat, ak­kor a jö­võ­ben be­zse­bel­ni vélt nye­re­ség már nem fi­nan­szí­roz­za az elõ­re ki­fi­ze­tett bér­eme­lést, a kor­ha­tár alat­ti nyug­dí­ja­kat, az ál­lam­ház­tar­tás tar­tós és ál­lan­dó hi­á­nyát. Ezt a már el­köl­tött, el­szórt „in­gyen­pénzt” már so­ha­sem fi­ze­tik vis­­sza, ép­pen ezért az el­adó­so­dott perifériaországok kül­föl­di hi­te­le­zõ­i­nek – akár tet­szik, akár nem – egy­re na­gyobb ál­do­za­tot kell vál­lal­ni­uk. Az el­adó­so­dott perifé­ria­or­szágok, köz­tük Gö­rög­or­szág vagy ha­zánk hely­ze­tét és ver­seny­ké­pes­sé­gét – a szük­sé­ges és ha­lo­ga­tott re­for­mok nél­kül – az adós­sá­gok el­en­ge­dé­se sem ja­vít­ja. A re­for­mo­kat nem Angela Merkel, nem a fej­lett Eu­ró­pa aka­dá­lyoz­za.

A vi­lág­gaz­da­ság ag­gód­va fi­gye­li a szük­sé­ges kí­nai re­for­mok le­fé­ke­zõ­dé­sét, a kí­nai mi­li­ta­ri­zá­ló­dást, a kí­nai gaz­da­ság vá­rat­lan le­las­su­lá­sát, a meg­rog­­gyant kí­nai ban­kok meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra el­köl­tött ir­dat­lan kí­nai meg­ta­ka­rí­tá­sok el­ol­va­dá­sát, és ez­zel a vi­lág pénz­bõ­ség­ének fo­ko­za­tos be­szû­kü­lé­sét. A vi­lág ag­gód­va fi­gye­li, hogy az elo­dá­zott re­for­mok és a meg­erõ­sö­dött, illiberális putyini dik­ta­tú­ra mi­att egy­re las­su­ló orosz gaz­da­ság a ver­seny­tár­sak­nak – ahogy ez min­den au­tok­ra­ta re­zsim ese­té­ben tör­tén­ni szo­kott – ag­res­­szi­ó­val (lásd Krím) és zsa­ro­ló fe­nye­ge­tés­sel vá­la­szol. A rend­kí­vül ala­csony olaj­ár ka­taszt­ró­fá­val fe­nye­get az Or­bán-re­zsim leg­erõ­sebb­nek gon­dolt új szö­vet­sé­ge­sé­nek or­szá­gá­ban. A vi­lág ag­gód­va fi­gye­li, hogy Eu­ró­pa ké­pes lesz-e – az em­be­ri mél­tó­ság, az élet­szín­vo­nal és a de­mok­rá­cia vívmá­nyainak fenn­tar­tá­sá­val ke­zel­ni a ki­lá­tás­ta­lan­ság és a há­bo­rú elõl a jobb vi­lá­got vá­lasz­tó me­ne­kül­tek ára­da­tá­nak ki­hí­vá­sa­it. A vi­lág és Eu­ró­pa stressz­teszt elõtt áll, ami lát­ha­tó­an leg­alább ak­ko­ra meg­ráz­kód­ta­tás­sal jár majd, mint a 2008-as pénz­ügyi vál­ság ál­tal tá­masz­tott ki­hí­vás volt.

Gúzs­ba köt­ve tán­col­ni…

Ma­gyar­or­szág a mak­ro­gaz­da­sá­gi fun­da­men­tu­mok – ima­ma­lom­sze­rû­en haj­to­ga­tott – „jó szá­mai” el­le­né­re csak lát­szó­lag van ked­ve­zõbb hely­zet­ben, mint 2008-ban volt. En­nek – amint az elõ­zõ­ek­ben lát­tuk – nem csak az az oka, hogy a ha­gyo­má­nyos nö­ve­ke­dé­si té­nye­zõk: a mun­ka­kí­ná­lat, a be­ru­há­zá­sok és a ter­me­lé­keny­ség gyors emel­ke­dé­se már nem áll ren­del­ke­zé­sé­re. A nö­ve­ke­dé­si ké­pes­ség le­rom­lá­sát az in­téz­mé­nyi kör­nye­zet meg­vál­to­zá­sa, az Or-bánságnak a ki­szá­mít­ha­tó­ság, az át­lát­ha­tó­ság, a szak­mai hi­te­les­ség és a fedd­he­tet­len­ség el­len ví­vott ered­mé­nyes sza­bad­ság­har­ca okoz­za. Amit a fé­kek és el­len­súly­ok, a jog­ál­la­mi­ság rend­sze­ré­nek le­rom­bo­lá­sa te­rén lát­tunk az ál­ta­lá­nos po­li­ti­ká­ban, és ami az em­be­ri jo­gok, a po­li­ti­kai sza­bad­ság leg­fon­to­sabb ga­ran­ci­á­i­nak a meg­szün­te­té­sé­hez ve­ze­tett, az a fo­lya­mat a gaz­da­ság te­rén is ha­son­ló ve­he­men­ci­á­val ment vég­be. Nem elég itt ar­ra cé­loz­ni, hogy az olyan sza­vak el­vesz­tet­ték ere­de­ti ér­tel­mü­ket, mint meg­vé­de­ni a nyug­díj-meg­ta­ka­rí­tá­so­kat, hi­szen ez nem mást je­len­tett, mint az ál­lam­ha­ta­lom fel­hasz­ná­lá­sá­val el­kö­ve­tett tör­vé­nyes rab­lást. Nem elég itt ar­ra a cé­loz­ni, hogy a 2010-ben meg­hir­de­tett ke­ve­sebb adó­faj­ta ígé­re­té­nek meg­va­ló­su­lá­sa nyo­mán mind­ös­­sze két­szer több adó­faj­ta lé­te­zik ma, mert ez nem­csak több adó­faj­tát je­lent, ha­nem na­gyon erõ­sza­kos és mély­re­ha­tó be­avat­ko­zást a vál­lal­ko­zá­sok üz­let­vi­te­lé­be: a kor­mány­tá­bor­tól füg­get­len ered­mé­nye­ket el­érõk meg­bün­te­té­sét, a kor­mány­tá­bor­hoz tar­to­zók ju­tal­ma­zá­sát. Nem elég ar­ról szól­ni, hogy a köz­be­szer­zé­sek elõ­re ki­vá­lasz­tott nyer­te­sek­kel zaj­la­nak, hogy lá­bon hajt­ják a kor­mány­tá­bor­ba a dán, a né­met adó­fi­ze­tõk pén­zét, ha­nem ar­ról is szól­ni kell, hogy ez a gya­kor­lat meg­drá­gít­ja a kí­ná­la­tot, alá­ás­sa a ver­seny er­köl­csi alap­ja­it. Nem elég ar­ról szól­ni, hogy el­ké­pesz­tõ mé­re­tû­re vál­tott az üz­le­ti sze­rep­lõk éle­té­be tör­té­nõ ál­la­mi be­avat­ko­zás (Mi­há­lyi Pé­ter ös­­sze­ál­lí­tá­sa sze­rint 32 kü­lön­bö­zõ ál­la­mi tör­vén­­nyel és jog­sza­bál­­lyal ala­kí­tot­ták át a ver­seny­pá­lyát, hogy az a kor­mány­tá­bor fe­lé lejt­sen). Ar­ról is szól­ni kell, hogy meg­szûnt az ál­lam sem­le­ges­sé­ge, az ál­la­mi erõ­szak tör­vé­nyes­sé va­rá­zsolt esz­kö­ze­i­vel, ezer­mil­li­ár­dok­kal te­szik ter­he­seb­bé a ver­seny­társ­sal szem­be­ni ha­té­kony­sá­gi, meg­té­rü­lé­si kö­ve­tel­ményt, ami a kor­mány­tá­bor­hoz tar­to­zók ja­vá­ra tör­té­nõ jö­ve­de­lem­át­cso­por­to­sí­tás­ba és torz ver­seny­be tor­kol­lik. A gaz­da­ság­ban a fé­kek és el­len­súly­ok rend­sze­ré­nek szét­zú­zá­sát je­len­ti a költ­ség­ve­té­si és a jegy­ban­ki po­li­ti­ka „ba­rá­ti vi­szo­nya” vagy a tõzs­de – a tõ­ke­pi­a­ci irány­tû – ál­la­mi kéz­be vé­te­le.

Gúzs­ba köt­ve in­du­lunk a vi­lág­gaz­da­ság ránk vá­ró vi­har­zó­ná­já­ba. Egy túl­cent­ra­li­zált, ál­lam­füg­gõ, vo­lun­ta­ris­ta gaz­da­ság­po­li­ti­kát foly­ta­tó dik­ta­tú­ra fe­lé me­ne­te­lõ Ma­gyar­or­szá­gon már nin­cse­nek a túl­élés­re ké­pes és haj­lan­dó, de­cent­ra­li­zál­tan is dön­te­ni tu­dó gaz­da­sá­gi sze­rep­lõk. Az Or­bán-bir­tok há­za né­pe: a po­li­ti­kai csa­lád, a hû­bé­re­sek, a ki­szol­gá­ló ne­mes­ség meg­szo­kott élet­szín­vo­na­lá­nak fenn­tar­tá­sá­hoz egy­re gyak­rab­ban lesz szük­ség ar­ra, hogy a töb­bi­ek: a kö­zép­osz­tály és a sze­gé­nyek jö­ve­del­me­it és a bir­to­kuk­ban lé­võ ja­va­kat meg­dézs­mál­ják. El­jön még a pad­lás­söp­ré­sek ide­je is, eb­ben Ma­gyar­or­szág tény­leg job­ban tel­je­sít. A hely­zet va­ló­ban rend­kí­vü­li lesz, de nem úgy, ahogy azt a Ve­zér gon­dol­ja. Ez a rend­kí­vü­li hely­zet a Ve­zért alig­ha men­ti meg.

Nagy kér­dés: hogy le­het to­vább / ron­­ta­ni a ja­vít­ha­tat­lant; / a kö­rül­mé­nyek mos­to­hák, /  s alul­ról fû­tik már a kat­lant. // Egy rossz öt­let egy­szer „be­kat­tant”, / lend­ke­rék for­gat­ja ma­gát; / tud­juk mind­en­nek az okát, / meg­bont­juk a meg­bont­ha­tat­lant // Mint a bo­hóc vagy mint a pék, / min­den­ki tud­ja sze­re­pét, / ki zsem­lét süt, ki vic­cet el // – nagy mu­lat­ság lesz így az élet – / mi­ért is van, hogy még­is fé­lek? / Kér­de­zek. Sen­ki nem fe­lel. (Petri György: Jö­võ­kép)


A Bibó Köz­éle­ti Tár­sa­ság 2016. ja­nu­ár 31-én, a Köz­tár­sa­ság nap­ján ren­de­zett meg­em­lé­ke­zé­sén el­hang­zott be­széd szer­kesz­tett vál­to­za­ta.

Comments

kommentek

Cimkék: