Kulturális-közéleti havilap | 2017


2016 január Interjú


„Schengen az elsõ viharra összeomlott” – Szent-Iványi Istvánnal beszélget Nagy József

Ta­valy feb­ru­ár ti­zen­he­te­di­kén Putyin járt Bu­da­pes­ten, feb­ru­ár ti­zen­he­te­di­kén pe­dig Or­bán Vik­tor lá­­to­gat Moszk­vá­ba. Csú­szunk be Orosz­or­szág alá?

– Biz­tos, hogy nem tá­vo­lo­dunk, pe­dig a ta­va­lyi ta­lál­ko­zó ne­ga­tív nem­zet­kö­zi vissz­hang­ja után azt re­mél­tem, hogy mó­do­sul az irány­vo­nal, de saj­nos nincs vál­to­zás.

Putyin a mi­nap ar­ról be­szélt a Bildnek, hogy na­gyon fáj ne­ki a ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok NA­TO-tag­sá­ga. Iga­zá­ból nem is az, hogy an­nak ide­jén kér­tük a fel­vé­te­lün­ket, ha­nem hogy a szer­ve­zet nem uta­sí­tot­ta vis­­sza pró­bál­ko­zá­sun­kat.

– Nincs eb­ben sem­mi új. Ami­ó­ta el­nök, több­ször vá­dol­ta már az­zal a nyu­ga­ti­a­kat, hogy be­csap­ták Orosz­­or­szá­got. Ar­ra a le­gen­dá­ra hi­vat­ko­zik, hogy an­nak ide­jén az idõ­sebb Bush ígé­re­tet tett Gor­ba­csov­nak: a Var­sói Szer­zõ­dés fel­osz­la­tá­sá­ért cse­ré­be a NA­TO nem ve­szi fel so­ra­i­ba a ke­let-eu­ró­pai ka­to­nai tömb volt tag­ja­it. Kü­lö­nö­sen sé­rel­me­zi, hogy volt szov­jet köz­tár­sa­ság­ok – bal­ti ál­la­mok – is a NATO-hoz tar­toz­nak. Az pe­dig szá­má­ra már ma­ga a casus bel­li, hogy idõ­rõl idõ­re Uk­raj­na csat­la­ko­zá­sa is te­rí­ték­re ke­rül. Sza­vá­nak nyo­ma­té­kot ad, hogy az utób­bi egy-két év­ben Orosz­­or­szág igye­ke­zett vis­­sza­sze­rez­ni ko­ráb­bi vi­lág­ha­tal­mi stá­tu­szát, is­mét önál­ló pó­lus­kép­zõ erõ kí­ván len­ni.

A vi­lág­ha­tal­mi stá­tusz­hoz va­ló­szí­nû­leg ke­vés a bru­tá­lis ra­ké­ta­ar­ze­nál, pénz is kell hoz­zá. Már­pe­dig az orosz gaz­da­ság fõ be­vé­tel­ét adó ener­gia­hor­do­zók ára zu­han: az olaj 2014 jú­ni­u­sá­ban hor­dón­ként száz­tíz dol­lár­ba ke­rült, idén ja­nu­ár kö­ze­pén har­minc dol­lár alá esett, és ol­vas­ni olyan elem­zé­se­ket, ame­lyek húsz-, sõt tíz­dol­lá­ros mély­pont­tal is szá­mol­nak. Mi több, Gail Tverberg ame­ri­kai ma­te­ma­ti­kus, köz­gaz­dász sze­rint, ha meg­tel­nek az ame­ri­kai olaj­tá­ro­lók, le­het akár nul­la dol­lár is az ár, te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a ter­me­lés nem ál­lít­ha­tó le, kü­lön­ben el­du­gul­nak az olaj­ku­tak.

– A nul­la dol­lár nyil­ván csak el­mé­le­ti le­he­tõ­ség, sze­rin­tem a tíz, de a húsz dol­lár is ben­ne van a pak­li­ban. An­nak is be­lát­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nye le­het. Orosz­or­szág az el­múlt egy év­ben el­ve­szí­tet­te ex­port­be­vé­te­le har­ma­dát, 2016-os öt­ven­dol­lá­ros olaj­ár­ral kal­ku­lá­ló költ­ség­ve­té­se már ja­nu­ár kö­ze­pé­re ös­­sze­om­lott. Hely­ze­tét ne­he­zí­ti, hogy az orosz ener­gia­hor­do­zók ki­ter­me­lé­se drá­ga, hi­szen a le­lõ­he­lyek zö­me Szi­bé­ri­á­ban, a sark­kör­ön túl ta­lál­ha­tó. Húsz dol­lár­nál már egy­ér­tel­mû­en rá­fi­ze­té­ses szá­muk­ra az üz­let, de a je­len­le­gi har­minc dol­lár mel­lett is nec­ces – ilyen pa­ra­mé­te­rek­kel le­he­tet­len fi­nan­szí­roz­ni az or­szá­got, kü­lö­nö­sen a ha­di­gé­pe­ze­tet. Ez­zel együtt nem vé­let­len, hogy pont most ke­rül elõ a militáns ide­o­ló­gia: „ha va­jat nem tu­dunk ad­ni, ad­junk ágyút”, ezt tart­ja a mon­dás, értsd: a nem­ze­ti büsz­ke­ség táp­lá­lá­sá­val kell ele­jét ven­ni az elé­ge­det­len­ség­nek. A sér­tett orosz ön­ér­zet­nek jól­esik, hogy is­mét tart tõ­le a vi­lág, az pe­dig kü­lö­nö­sen, hogy a Krím­ben si­ke­rült vis­­sza­ven­ni vér­rel áz­ta­tott, úgy­mond õsi orosz te­rü­le­te­ket. Ami per­sze úgy orosz, hogy még Nagy Ka­ta­lin cár­nõ vet­te el a tö­rö­kök­tõl, és ak­kor sem fõ­leg oro­szok­kal te­le­pí­tet­te be, ha­nem ta­tá­rok­kal és ko­zá­kok­kal. Putyinnál ma a ha­ta­lom le­gi­ti­má­ci­ós for­rá­sa nem a nép jó­lé­te, ha­nem a nem­zet nagy­lé­te, a na­ci­o­na­liz­mus.

– Ki dik­tál­ja a Putyint szo­ron­ga­tó olaj­árat?

– Sok­sze­rep­lõs pi­ac, ren­ge­teg mo­ti­vá­ci­ó­val. Az is le­het, hogy sok, egy­más­sal el­len­té­tes ér­dek ös­­sze­üt­kö­zé­sé­nek ered­mé­nye az ala­csony olaj­ár, de egyéb té­nye­zõk mel­lett va­ló­szí­nû­leg lé­te­zik egy stra­té­gi­ai szá­mí­tás is az Egye­sült Ál­la­mok és Sza­úd-Ará­bia ré­szé­rõl. Bár ez tõ­lük is nagy ál­do­za­tot kí­ván.

Az ame­ri­kai pa­la­gáz szin­tén drá­gán ter­mel­he­tõ ki.

– Ám ha az oro­szok ki­éhez­te­té­se a cél, ak­kor az át­me­ne­ti pénz­ügyi vesz­te­sé­get kom­pen­zál­hat­ja a po­li­ti­kai ha­szon. Egyéb­ként is ne­héz kont­rol­lál­ni az ese­mé­nye­ket, kü­lö­nö­sen hogy ja­nu­ár­ban, a ko­ráb­bi nyu­ga­ti szank­ci­ók alól ki­sza­ba­dul­va, Irán is­mét meg­je­lent a pi­a­con, nö­vel­ve a kí­ná­la­tot, és ez­zel to­vább nyom­va le az árat. És hogy még egy té­nye­zõt em­lít­sek: a sí­i­ta Irán és a szun­ni­ta Sza­úd-Ará­bia kö­zött ke­gyet­len ver­seny­fu­tás zaj­lik az isz­lám vi­lág ve­ze­tõi sze­re­pé­ért, ese­tük­ben az olaj­ár nem csu­pán gaz­da­sá­gi csa­ta, ha­nem a val­lás­há­bo­rú fon­tos esz­kö­ze is.

– A Putyin–Orbán-barátkozástól cso­rog­tunk idá­ig. Mi­re kel­lünk mi az oro­szok­nak?

– Mi­re és med­dig! Sze­rin­tem ad­dig van ránk iga­zán szük­ség, amíg Ma­gyar­or­szág tag­ja az uni­ó­nak.

– Putyinnak nem ér­de­ke ki­rob­ban­ta­ni min­ket?

– Az az ér­de­ke, hogy az EU-n be­lül le­gyen szö­vet­sé­ge­se – Ma­gyar­or­szág, Gö­rög­or­szág, Cip­rus, eset­leg Szlo­vá­kia –, aki­re szá­mít­hat nagy­po­li­ti­kai ügyek­ben, az EU egy­sé­gé­nek meg­bon­tá­sá­ban vagy pél­dá­ul az EU és a Gazprom vi­tá­já­ban.

És ne­künk mi­re kel­le­nek az oro­szok? Már az is rej­té­lyes, ho­gyan let­tünk Putyin ba­rá­tai. A Gyur­csány-kor­mány, bár kez­det­ben ha­tá­ro­zot­tan atlantista ké­pet mu­ta­tott, 2006-ban so­kak meg­le­pe­té­sé­re az ame­ri­kai Nabucco he­lyett a gazpromos Dé­li Áram­lat mel­lett tet­te le vok­sát, az­tán el­ad­ta a Ma­lé­vot egy zû­rös hát­te­rû s utóbb zû­rö­sen is vi­sel­ke­dõ orosz be­fek­te­tõ­nek, majd meg­kezd­te a tár­gya­lást Paks 2.-rõl, és fel­tû­nõ­en vis­­sza­fo­got­tan ítél­te el Putyin grú­zi­ai ak­ci­ó­ját. Eköz­ben Or­bán­tól meg­kap­ta a Putyin pin­csi­je mi­nõ­sí­tést. At­tól az Or­bán­tól, aki 2009-ben, még el­len­zék­ben, de már kor­mány­ra ké­szül­ve, vá­rat­la­nul el­fo­gad­ta Putyin meg­hí­vá­sát az Egy­sé­ges Orosz­or­szág párt kong­res­­szu­sá­ra, ahol négy­szem­köz­ti meg­be­szé­lést is foly­ta­tott a két po­li­ti­kus”, hogy mi­rõl, ti­tok. Az­tán Or­bán már kor­mány­ról meg­hir­det­te a ke­le­ti nyi­tás po­li­ti­ká­ját, az uni­ós és a ha­zai el­len­zé­ki til­ta­ko­zás da­cá­ra alá­ír­ta a pak­si gi­ga­be­ru­há­zást, pél­da­kép­ként em­le­get­te Orosz­or­szá­got, s Uk­raj­na kap­csán a Kommer­szant­ban ar­ról nyi­lat­ko­zott, hogy az unió né­hány or­szá­gá­val el­len­tét­ben Ma­gyar­or­szág nem akar hi­deg­há­bo­rút Moszk­vá­val.

– Sõt azt is mond­ta, hogy az Orosz­or­szág el­len be­ve­ze­tett szank­­ci­ók­kal lé­nye­gé­ben lá­bon lõt­tük ma­gun­kat.

– Va­jon mit tud mon­da­ni Putyin, ami­tõl át­for­dul egy ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök?

– Az en­gem is ér­de­kel­ne. Nincs egy­ér­tel­mû és ész­sze­rû ma­gya­rá­zat. Tény­leg fel­tû­nõ, hogy mi­nisz­ter­el­nö­ke­ink el­len­zék­ben atlan­tis­ták, kor­má­nyon vi­szont Moszk­va fe­lé for­dul­nak. Po­li­ti­kai eli­tünk­ben 1994, va­gyis a Horn-kor­mány hi­va­tal­ba lé­pé­se óta a ha­tal­mon lé­võk­nél rend­re meg­je­le­nik a ke­let­tel, el­sõ­sor­ban Orosz­or­szág­gal és Kí­ná­val kap­cso­la­tos dé­li­báb­ker­ge­tés, ami egyik kor­mány­fõ­nek sem jött be, be­le­ért­ve a je­len­le­git is, pe­dig õ az­tán so­kat ál­do­zott ezen az ol­tá­ron.

– Or­bán ér­dek­ala­pú kül­po­li­ti­kát visz. Ezt mond­ja.

– És pá­va­tán­cot lejt, amit ke­vés­bé elõ­zé­ke­nyen két­ku­la­csos­nak is ne­vez­he­tünk. Sze­rin­te úgy nyer­het­jük min­den­hon­nan a leg­töb­bet, ha pil­la­nat­nyi ér­de­ke­ink alap­ján hol ide, hol oda te­szünk gesz­tust. Pe­dig a po­li­ti­ka alap­ja a meg­bíz­ha­tó­ság, s ha va­la­ki in­ga­tag­nak, ki­szá­mít­ha­tat­lan­nak bi­zo­nyul, hosz­­szú tá­von ma­te­ri­á­li­san is nagy árat fi­zet, mert egy idõ után se­hol sem ve­szik majd ko­mo­lyan, és nem lesz­nek iga­zi szö­vet­sé­ge­sei. A ke­le­ti nyi­tás­ból egyet­len je­len­tõs hasz­nunk se szár­ma­zott, sõt a ke­let­re irá­nyu­ló kül­ke­res­ke­del­mi for­gal­munk ma né­mi­leg ki­sebb, mint 2010-ben. Ami ak­kor is el­gon­dol­kod­ta­tó adat, ha szá­mí­tás­ba vesz­­szük, hogy a zu­ha­nó olaj­ár mi­att csök­kent a ke­le­ti part­ne­re­ink vá­sár­ló­ere­je.

– Kor­ri­gál­ha­tó a ke­le­ti nyi­tás po­li­ti­ká­ja?

– Igen. És nincs más ra­ci­o­ná­lis út. Or­bán Vik­tor 2014-ben Tusvá­nyoson még az elem­zé­sek sztáror­szágainak ne­vez­te Orosz­or­szá­got, Kí­nát, Tö­rök­or­szá­got, In­di­át és Szin­ga­púrt. Csak­hogy má­ra Szin­ga­pú­ron kí­vül mind sú­lyos gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai vál­ság­ba zu­hant. Ez­zel meg­dõlt az a vi­lág­kép, amely­re a ke­le­ti nyi­tás po­li­ti­ká­ja épült, mi­sze­rint a Nyu­gat ha­nyat­lik, és jön­nek fel a ke­le­ti­ek. Ki­de­rült, hogy a ke­le­ti­ek nem nõ­nek az égig, a Nyu­gat­nak pe­dig nem aka­ró­dzik ki­múl­ni. Ame­ri­ka ki­fe­je­zet­ten jól van, és bár az EU mint in­téz­mény vál­sá­gos idõ­ket él, de et­tõl még a tag­or­szág­ok zö­me jól tart­ja ma­gát, prob­lé­mái sok­kal ke­zel­he­tõb­bek, mint mond­juk Orosz­or­szág vagy a pol­gár­há­bo­rú szé­lé­re sod­ró­dott Tö­rök­or­szág elõtt ál­ló ki­hí­vá­sok. Az Eu­ró­pai Unió a ma­ga öt­száz­mil­lió pol­gá­rá­val, a leg­na­gyobb bel­sõ pi­ac­cal a vi­lág leg­erõ­sebb gaz­da­sá­gai kö­zé tar­to­zik, vi­szont lé­té­ben fe­nye­ge­tik az eset­le­ges ki­vá­lá­sok, a me­ne­kült­hul­lám és a ter­ro­riz­mus. Mind­ezt kí­sé­ri a szo­li­da­ri­tás ero­dá­ló­dá­sa, a kö­zös ér­ték­rend meg­tö­ré­se, ami­hez a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok is jócs­kán hoz­zá­já­rul­tak. Et­tõl Nyu­ga­ton fel­erõ­söd­tek a bõ­ví­tést el­si­e­tett­nek, tör­té­nel­mi té­ve­dés­nek íté­lõ han­gok. Fõ­ként Ma­gyar­or­szá­got és Len­gyel­or­szá­got em­le­ge­tik eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban, és gyak­ran utal­nak a szlo­vá­kok­ra, a ro­má­nok­ra és a bol­gá­rok­ra is. Ezek­nek az or­szá­gok­nak a mig­rá­ci­ós vál­ság­gal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ját so­kan a szo­li­da­ri­tás fel­mon­dá­sa­ként ér­té­ke­lik. Pe­dig a szo­li­da­ri­tás az unió ce­ment­je: mi is az egy min­den­ki­ért, min­den­ki egyért je­gyé­ben ka­punk anya­gi tá­mo­ga­tást a jó­mó­dú or­szá­gok­tól.

– Cse­ré­be fi­ze­tünk a kö­zös­be, plusz le­mond­tunk vám­be­vé­te­le­ink­rõl, és meg­nyi­tot­tuk pi­a­cun­kat a nyu­ga­ti cé­gek elõtt, ame­lyek az­tán fel­vá­sá­rol­ták, le­gá­zol­ták az it­te­ni kon­ku­ren­ci­á­i­kat.

– Eszem­be sincs úgy be­ál­lí­ta­ni, hogy ön­zet­len, tisz­tán ka­ri­ta­tív se­gít­sé­get kap­tunk. Az õ ér­de­kük is volt a mi csat­la­ko­zá­sunk, és az is ér­de­kük, hogy az egy­sé­ges pi­ac mû­kö­dé­se ér­de­ké­ben mér­sé­kel­jék az úgy­ne­ve­zett magországok és a pe­ri­fé­ria kö­zöt­ti fej­lett­ség­be­li kü­lönb­sé­get. De azért aki adott, csak úgy érez­te, hogy jót tett az­zal, aki­nek adott.

– Tuzson Ben­ce nyi­lat­koz­ta a mi­nap, hogy Ma­gyar­or­szág kez­de­mé­nye­zi az EU ala­pí­tó szer­zõ­dé­sé­nek mó­do­sí­tá­sát. Pon­to­san mit je­lent ez a mon­dat?

– Sen­ki se tud­ja, mert konk­ré­tu­mot nem em­lí­tett. Vi­szont olyan el­ké­pesz­tõ bu­ta­sá­gok hagy­ták el a szá­ját, mint hogy tel­je­sen új alap­szer­zõ­dés kell. Haj­me­resz­tõ ál­lás­pont, ilyet más még nem mon­dott. Fo­gal­ma sincs ar­ról, ami­rõl be­szél. Ab­ból, hogy sem­mi­lyen eu­ró­pai re­ak­ció nem ér­ke­zett a nyi­lat­ko­za­tá­ra, ar­ra kö­vet­kez­te­tek, hogy sza­va­it sze­ren­csé­re Brüs­­szel­ben sem vet­ték ko­mo­lyan, bel­po­li­ti­kai vo­nat­­ko­zá­sú­nak mi­nõ­sít­het­ték.

– Egy­ál­ta­lán mi­ben le­het mó­do­sí­ta­ni az alap­szer­zõ­dést?

– Van­nak rá ja­vas­la­tok. A hol­lan­dok mini-Schengent sür­get­nek, va­gy­is a mag­ál­la­mok kö­zött meg­tar­ta­nák az át­jár­ha­tó­sá­got, a töb­bi­ek fe­lé pe­dig új­ból be­ve­zet­nék a ha­tár­el­len­õr­zést. Az egy­elõ­re csu­pán mi­nisz­te­ri szin­ten vá­zolt né­met–fran­cia el­kép­ze­lés to­vább­megy: két­se­bes­sé­ges Eu­ró­pát akar, amely­ben mi nyil­ván a pe­ri­fé­ri­á­ra szo­rul­nánk. A brit Cameron pe­dig négy pon­tot ter­jesz­tett elõ, eb­bõl egy szá­munk­ra ki­fe­je­zet­ten hát­rá­nyos, hi­szen azt ered­mé­nyez­né, hogy a kint dol­go­zó ma­gya­rok az el­sõ négy év­ben nem ré­sze­sül­het­né­nek szo­ci­á­lis jut­ta­tás­ból, csa­lá­di pót­lék­ból, mun­ka­nél­kü­li-se­gély­bõl, be­teg­jut­ta­tá­sok­ból.

– Nem is sej­te­ni, hogy konk­ré­tan mit akar Or­bán?

– Nem árul­ja el. Azt is­mé­tel­ge­ti, hogy a je­len­le­gi szer­zõ­dés nem fe­lel meg az új igé­nyek­nek, ezért nö­vel­ni kell a nem­zet­ál­la­mok be­fo­lyá­sát. Va­gyis hát­ra­me­net­be kap­csol­na, és vis­­sza­tér­ne oda, ahon­nan az egész eu­ró­pai egy­ség­fo­lya­mat el­in­dult. Ez­zel egyéb­ként a kö­zös­ség fun­da­men­tu­mát tá­mad­ja, hi­szen az unió lé­nye­ge, hogy a nem­zet­ál­la­mi kom­pe­ten­ci­á­kat együtt gya­ko­rol­ják. Ma­gyar­or­szág a tûz­zel ját­szik, ugyan­is ha asz­tal­ra ke­rül a szer­zõ­dés mó­do­sí­tá­sa, ki­zá­ró­lag olyan ja­vas­la­tok­nak van re­á­lis esé­lyük, ame­lyek az új tag­ál­la­mo­kat súj­ta­nák. Mit nyer­he­tünk mi a mag-Eu­ró­­pá­ból, a mini-Schengenbõl, a mun­ka­vál­la­lói kor­lá­to­zá­sá­ból?! Sem­mit. Az unió tény­leg re­form­ra szo­rul, de je­len­leg nincs esély ar­ra, hogy szá­munk­ra ked­ve­zõ mó­don vál­toz­zon a szer­zõ­dés. Ne­künk az a jó, ha az alap­szer­zõ­dést most nem boly­gat­juk.

– A gö­rö­gök és a bri­tek bár­me­lyik pil­la­nat­ban el­kö­szön­het­nek a kö­zös­ség­tõl. Ak­kor mi lesz? Ha egy ki­lép, bo­rul a do­mi­nó?

– Mi­vel meg­le­he­tõ­sen in­sta­bil az unió, va­ló­ban egyet­len ki­lé­pés is el­in­dít­hat­ja a la­vi­nát.

– Ami­kor elõ­ször ve­tõ­dött fel a gö­rö­gök tá­vo­zá­sa, ön azt ír­ta, se­baj, leg­alább a sa­ját ke­zük­be ve­szik a sor­su­kat, a ma­guk mód­sze­ré­vel te­he­tik rend­be a gaz­da­sá­gu­kat, az EU pe­dig meg­sza­ba­dul egy te­her­tõl.

– Ak­kor még csak az eurózónából va­ló ki­lé­pés­rõl volt szó, per­sze an­nak le­he­tett vol­na fo­lyo­má­nya a tel­jes ki­lé­pés, de az sem oko­zott vol­na tra­gé­di­át. Nagy-Bri­tan­nia egé­szen más súly­cso­port, az unió négy meg­ha­tá­ro­zó or­szá­gá­nak egyi­ke, rá­adá­sul fon­tos sze­re­pe van a né­met–fran­cia ten­gely ki­egyen­sú­lyo­zá­sá­ban. A bri­tek job­bá­ra szá­munk­ra ked­ve­zõ ál­lás­pon­to­kat kép­vi­sel­tek: fo­lya­ma­to­san bõ­ví­tés­pár­ti­ak vol­tak, és õk sza­ba­dí­tot­ták fel elõ­ször tel­jes mér­ték­ben a mun­ka­erõ­pi­a­cu­kat az új tag­ál­lam­ok pol­gá­rai elõtt. Ki­lé­pé­sük rend­kí­vül ne­ga­tí­van érin­te­ne ben­nün­ket. Rá­adá­sul vol­na egy szim­bo­li­kus üze­ne­te: ez már nem az az unió, aho­vá tü­le­ked­nek a be­jut­ni vá­gyók. És hogy hol áll­na meg a do­mi­nó, ab­ba be­le se me­rek gon­dol­ni.

– Az oszt­rá­kok ja­nu­ár kö­ze­pén fel­füg­gesz­tet­ték a schengeni meg­ál­la­po­dást. Ez is egy do­mi­nó.

– Az. És lám, már Né­met­or­szág­ban is ar­ról be­szél­nek, hogy ha ta­vas­­szal, a jó idõ be­kö­szön­té­vel fel­erõ­sö­dik a me­ne­kült­hul­lám, ak­kor õk is be­ve­ze­tik a ha­tár­el­len­õr­zést. És az­zal vé­ge a bi­za­lom­nak, vé­ge Schengennek, új­ra lesz ha­tár­el­len­õr­zés Né­met­or­szág és Auszt­ria, Né­met­or­szág és Dá­nia, sõt az õs­skan­di­náv, együtt­mû­kö­dõ nem­ze­tek, Svéd­or­szág és Dá­nia kö­zött.

– Tán tény­leg az unió kül­sõ ha­tá­rát kel­le­ne meg­vé­de­ni.

– Eb­ben min­den­ki egyet­ért, csak épp a tech­ni­kai ki­vi­te­le­zés­re nincs ép­kéz­láb öt­let. Ott kez­dõ­dik, hogy Gö­rög­or­szág ha­tá­rai ne­he­zen véd­he­tõk, több ezer szi­get, több ezer ki­lo­mé­ter, rá­adá­sul nincs öt­let, hogy mi­hez kezd­je­nek az el­fo­gott migránsokkal. Az len­ne ide­á­lis, ha Tö­rök­or­szág vis­­sza­ven­né õket, és ele­ve meg­erõ­sí­te­né a par­ti õr­sé­gét, hogy a me­ne­kül­tek el se tud­ja­nak in­dul­ni.

– Pénz­kér­dés?

– Nem csak az. Az unió ál­tal er­re a cél­ra fel­kí­nált há­rom­mil­li­árd eurót An­ka­ra el­fo­gad­ta, az­tán ed­dig még nem tel­je­sí­tet­te vál­la­lá­sát. Va­la­me­lyest mér­sék­lõ­dött ugyan a me­ne­kült­ára­dat, de ez sok­kal in­kább a tél­nek, mint­sem a szi­gor­nak kö­szön­he­tõ. Ta­lán ab­ban bíz­ha­tunk, hogy Tö­rök­or­szág a leg­újabb me­rény­le­tek ha­tá­sá­ra rá­éb­red a nyi­tott ha­tár ve­szé­lyé­re. Ma ugyan­is Tö­rök­or­szág és Szí­ria kö­zött gya­kor­la­ti­lag min­den­ki – köz­tük az Isz­lám Ál­lam ter­ro­ris­tái – ar­ra megy, amer­re akar.

– Ön is oszt­ja, hogy a me­ne­kült­hul­lám és a ter­ro­riz­mus kö­zött, tör­tén­jen me­rény­let Isz­tam­bul­ban vagy Pá­rizs­ban, szo­ros az ös­­sze­füg­gés?

– Mond­juk úgy, hogy van ös­­sze­füg­gés. A fél­re­ma­gya­rá­zá­so­kat nem sze­re­tem, de va­kok azért ne le­gyünk: a je­len­le­gi hely­ze­tet ki­hasz­nál­ják a ter­ro­ris­ták, tud­ha­tó, hogy a pá­ri­zsi me­rény­lõk kö­zül leg­alább hár­man – bel­ga ál­lam­pol­gár­ok, mind­et kö­röz­te a rend­õr­ség – a me­ne­kül­tek kö­zé ve­gyül­ve, ha­mis út­le­vél­lel szi­vá­rog­tak vis­­sza a kon­ti­nens­re. Nor­mál úton nem jut­hat­tak vol­na be Eu­ró­pá­ba, ha re­pü­lõ­je­gyet vesz­nek, már a tran­zit­ban le­tar­tóz­tat­ják õket. Ko­moly ta­nul­ság: nem­csak a ter­ro­riz­mus, ha­nem a „hét­köz­na­pi” bû­nö­zés mi­att is õrült­ség volt en­ged­ni, hogy szá­zez­rek ér­kez­ze­nek el­len­õri­zet­le­nül. Schen­gent ked­ve­zõ, nap­sü­té­ses idõ­já­rás­ra ta­lál­ták ki, az el­sõ vi­har­ra ös­­sze­om­lott, és ki­de­rült, nincs B terv.

– Hogy­hogy nincs?

– Hát ez az! A me­ne­kült­ügy meg­mu­tat­ta a dön­tés­ho­za­ta­li rend­szer ret­te­ne­tes ne­héz­kes­sé­gét. Hó­na­pok óta zaj­la­nak a ta­nács­ko­zá­sok, de az unió mi­nisz­ter­el­nö­kei kép­te­le­nek meg­ál­la­pod­ni a szük­sé­ges lé­pé­sek­rõl. Ami­nek leg­fõbb oka, hogy a me­ne­kült­ügy leg­fel­jebb hat-nyolc or­szág prob­lé­má­ja, a töb­bi­e­ket egy­ál­ta­lán nem érin­ti, ezért nem akar­nak ál­do­za­tot hoz­ni. Az orbáni pro­pa­gan­da per­sze azt suly­kol­ja, hogy az unió meg­bu­kott, pe­dig me­ne­kült­ügy­ben az uni­ós in­téz­mé­nyek­nek rend­kí­vül kor­lá­to­zott, el­sõ­sor­ban ko­or­di­ná­ló kom­pe­ten­ci­ái van­nak, a dön­té­se­ket a nem­zet­ál­la­mi ve­ze­tõk hoz­zák. Ha az unió nem tud dön­te­ni, ak­kor az azt je­len­ti, hogy Merkel, Or­bán meg a töb­bi­ek kép­te­le­nek kö­zös ne­ve­zõ­re jut­ni. Junckernek le­het­ne bár­mi­lyen zse­ni­á­lis gon­do­la­ta – más kér­dés, hogy nincs –, egye­dül nem jut­hat öt­rõl a hat­ra. Alap­ve­tõ kér­dé­sek­ben sincs komp­ro­mis­­szum, ami­ért nem csu­pán az ext­rém han­gok, Or­bán, Fico és Kaczynski okol­ha­tó. Saj­nos a nyu­gat-eu­ró­pa­i­ak kö­zött is vér­re me­nõ vi­ta dúl, a spa­nyo­lok, a dá­nok és a hol­lan­dok is rend­re kü­lön­vé­le­ményt han­goz­tat­nak.

– Fu­ra­mód azok az or­szá­gok, ahol a li­be­rá­li­sok kor­má­nyoz­nak, el­zár­kóz­nak a me­ne­kül­tek­tõl, a leg­en­ge­dé­ke­nyeb­bek épp a nép­pár­ti­ak, mint Merkel és Juncker.

– Hogy ki­szúr­ta!

– Az ön egyik elem­zé­sé­ben ol­vas­tam.

– Ja, úgy kön­­nyû. Va­ló­ban a li­be­rá­lis Dá­nia és Hol­lan­dia a leg­ke­mé­nyebb. Nem vé­let­len, ugyan­is a li­be­rá­lis elv hi­tet tesz ál­lam­pol­gá­rai meg­al­ku­vás nél­kü­li vé­del­me és a tör­vé­nyek be­tar­ta­tá­sa, a jog­ura­lom és a jog­ál­la­mi­ság mel­lett. És bi­zony a me­ne­kült­vál­ság­ban a leg­több or­szág meg­szeg­te nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­ge­it, tö­me­gé­vel kel­tek át a re­giszt­rá­ci­ót meg­ta­ga­dó me­ne­kül­tek egy idõ­ben Ma­gyar­or­szá­gon is. Rög­zít­sük: a li­be­rá­li­sok nem tá­mo­gat­ják az el­len­õri­zet­len be­áram­lást és a kor­lát­lan be­fo­ga­dást.

– A bot­rá­nyos köl­ni szil­vesz­ter nyo­mán a me­ne­kül­tek­kel kap­cso­lat­ban alap­ve­tõ­en meg­vál­to­zott a né­met köz­vé­le­mény, Merkel cu­ruk­kol­ni kény­te­len. El­kal­ku­lál­ta ma­gát a kan­cel­lár?

– Alig­ha­nem.

– A köz­ke­le­tû el­kép­ze­lés sze­rint Merkel csu­pán a né­met ipar ve­ze­tõi ál­tal ol­csó mun­ka­erõ­re adott meg­ren­de­lés mi­att „kül­dött meg­hí­vót a migránsoknak”.

– Ez csak egyet­len, de nem el­ha­nya­gol­ha­tó té­nye­zõ. A dön­tés­ben leg­alább ek­ko­ra súl­­lyal sze­re­pelt a né­met po­li­ti­ka má­so­dik vi­lág­há­bo­rú óta élõ komp­le­xu­sa.

– Az még min­dig lé­te­zik?

– Az idõ­seb­bek­ben ha­tá­ro­zot­tan, a fi­a­ta­lok­ban ke­vés­bé. Po­li­ti­kus­ként, ké­sõbb dip­lo­ma­ta­ként a né­me­tek­kel be­szél­get­ve gyak­ran ta­lál­koz­tam a bûn­tu­dat­tal, a ve­zek­lés­re va­ló igén­­nyel. Ami ab­ban nyil­vá­nul meg, hogy sze­rin­tük Né­met­or­szág­nak kö­te­les­sé­ge jó pél­dát mu­tat­ni, az igaz utat. En­nek egyik met­sze­te az em­ber­sé­ges­ség, a hu­ma­niz­mus de­monst­ra­tív gya­kor­lá­sa, má­sik met­sze­te pe­dig, hogy az ál­ta­luk he­lyes­nek vélt meg­ol­dást a kör­nye­ze­tü­kön is szá­mon ké­rik. Or­bán mo­rá­lis im­pe­ri­a­liz­mus­ként aposzt­ro­fál­ta e men­ta­li­tást, va­la­ki más meg azt ír­ta, hogy ko­ráb­ban csiz­má­ban, tan­kok­kal, most pe­dig Birkenstock pa­pucs­ban, de új­fent a né­me­tek akar­nak dik­tál­ni Eu­ró­pá­nak. Tény: õk a de­mok­rá­cia stré­be­rei, ami­nek mos­ta­ná­ig tö­ké­le­tes le­gi­ti­má­ci­ót adott, hogy mû­kö­dik az or­szá­guk, a gaz­da­sá­guk. Ám ez a me­ne­kült­tö­meg meg­ha­lad­ja még a né­met tár­sa­da­lom be­fo­ga­dó­ké­pes­ség­ét is. A gaz­da­sá­guk még bír­ná, de a pszi­cho­ló­gi­ai ha­tár át­sza­kadt: már Köln elõtt is ér­zé­kel­he­tõ volt, hogy kezd szá­muk­ra ijesz­tõ­vé vál­ni az ára­dat.

– Mi­kor húz­zák le tel­je­sen a ro­lót?

– Merkel vál­tig ál­lít­ja, hogy tel­je­sen so­se húz­za le a ro­lót, de eb­ben én egy­re ke­vés­bé hi­szek. Csúcs­idõ­ben na­pi tíz­ezer em­ber ér­ke­zett, ez a hi­deg­gel ezer-ezer­öt­száz­ra esett vis­­sza, ám ta­vas­­szal is­mét nö­ve­ke­dés vár­ha­tó, és ak­kor nem len­nék a kan­cel­lár he­lyé­ben.

– Or­bán hogy jön majd ki eb­bõl? Most úgy tet­szik: õ az össz­eu­ró­pai vá­tesz.

– Va­ló­ban ki­vá­ló­an rá­ér­zett, hogy mi­cso­da prob­lé­má­vá nö­vi ki ma­gát a me­ne­kült­ügy. Emel­lett is­me­ri az át­lag­em­ber lel­ki­vi­lá­gát, re­zo­nál ar­ra, ami „lent” tör­té­nik. Han­gu­la­tot kelt, s han­gu­la­tot ke­zel, ma­ni­pu­lál, ami ab­ból is lát­szik, hogy bár a me­ne­kült­ügy nem el­sõ­sor­ban Ma­gyar­or­szág gond­ja – hi­szen mi csak tranzitország vol­tunk, a me­ne­kül­tek­nek eszük ágá­ban sincs itt le­te­le­ped­ni –, még­is a kon­ti­nens szigo­rításpártijainak élé­re tu­dott áll­ni, s eb­bõl bel­po­li­ti­ka­i­lag is ren­ge­te­get pro­fi­tált.

– Szá­má­ra hol a kar­ri­er­pla­fon? Kis or­szág­ból be­fér­het va­la­ki Eu­ró­pa tény­le­ges ve­ze­tõi kö­zé?

– A vi­sel­ke­dé­se mö­gött nem lá­tok a nye­rés esé­lyé­vel ke­cseg­te­tõ eu­ró­pai stra­té­gi­át. Ha tény­leg ki­csi­nek ér­zi az itt­ho­ni te­ret, ak­kor rossz irány­ba in­dult, ugyan­is Eu­ró­pá­ban sok­kal in­kább emel­ked­het ve­ze­tõ­vé egy kis or­szág konst­ruk­tív, együtt­mû­kö­dõ, az eu­ró­pa­i­ság esz­mé­jét kép­vi­se­lõ mi­nisz­ter­el­nö­ke – lásd a hat­szá­zez­res Lu­xem­burg­ból szár­ma­zó Jean-Claude Juncker és a bel­ga Herman Van Rompuy pél­dá­ját –, mint az, aki szem­be­for­dul az in­teg­rá­ció ér­té­ke­i­vel. Nyil­ván vá­gyik a nem­zet­kö­zi el­is­me­rés­re, amit, mi­vel a mainstreamben ez­zel a po­li­ti­ká­val nem kap­hat meg, in­kább azon kí­vül ke­res. Ha nem sze­re­ti õt Juncker, Merkel meg Hol­land, majd sze­ret­ni fog­ja Seehofer, Kaczynski vagy akár Le Pen. Va­ló­ban skan­dál­ták a ne­vét a mar­gi­ná­lis né­met ide­gen­el­le­nes moz­ga­lom, a Pegida tíz-hú­szez­res tün­te­té­se­in, de az­zal ak­kor se men­ne sok­ra, ha szá­zez­ren tap­sol­ná­nak ne­ki, hi­szen a na­ci­o­na­lis­ta tá­bor párt­ja­i­ban csak sa­ját nem­zet­bé­li ve­ze­tõt haj­lan­dók el­fo­gad­ni. A kö­zös Eu­ró­pa el­len­té­te a nem­zet­ál­la­mok Eu­ró­pá­ja, amely­ben a po­li­ti­kus ere­jét az ad­ja, mek­ko­ra or­szág áll mö­göt­te – ab­ban a vi­lág­ban egy tíz­mil­li­ós or­szág mi­nisz­ter­el­nök­é­nek nincs esé­lye ar­ra, hogy a na­gyok ve­ze­tõ­je le­gyen. Rá­adá­sul, ha a meg­ha­tá­ro­zó ál­la­mok­ban na­ci­o­na­lis­ták ke­rül­né­nek ha­ta­lom­ra – ami­vel nem szá­mo­lok, hi­szen bár Merkel ve­szí­tett a nép­sze­rû­sé­gé­bõl, de lé­nye­ge­sen egyik ki­hí­vó­ja sem erõ­sö­dött, a fran­ci­ák­nál pe­dig, no­ha az ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tás el­sõ for­du­ló­ja után ti­zen­há­rom me­gyé­bõl hat­ban ve­ze­tett Le Pen, a de­mok­ra­ti­kus erõk ös­­sze­fo­gá­sá­nak kö­szön­he­tõ­en vé­gül se­hol sem nyert –, az az unió vé­gét je­len­te­né, hi­szen ezek a pár­tok ál­ta­lá­ban Eu­ró­pa-el­le­ne­sek is. Sõt, mi­vel na­ci­o­na­lis­ták, egy­más­sal sem tud­nak együtt­mû­köd­ni.

– A re­gi­o­ná­lis ve­ze­tõ sze­rep se rossz pá­lya Or­bán elõtt.

– Mû­kö­dött is egy da­ra­big, hi­szen Len­gyel­or­szág elõ­zõ kor­mány­fõ­je, Do­nald Tusk a na­gyok­hoz hú­zott, a vi­seg­rá­di­ak­nál fon­to­sabb­nak ítél­te Weimart, va­gyis a né­met–francia–lengyel hár­mast. Az õ ide­jé­ben Or­bán a vi­seg­rá­di­ak ve­zér­egyé­ni­sé­ge le­he­tett, pél­dá­ul me­ne­kült­ügy­ben dik­tál­ta is a tem­pót. Ám amint Jaroslav Kaczynski ke­rült ha­ta­lom­ra, õ úgy dön­tött, hogy nem kí­ván az el­sõ li­ga se­reg­haj­tó­ja len­ni, s vis­­sza­tért a vi­seg­rá­di­ak­hoz, rá­adá­sul úgy, hogy a bal­ti­a­kat is job­ban be­von­ja, és már­is be­je­len­tet­te igé­nyét a re­gi­o­ná­lis ve­ze­tõ sze­rep­re.

– Len­gyel­or­szág­ban rég­óta nép­sze­­rû Or­bán Vik­tor.

– Ez igaz, de azért Andrzej Du­da köz­tár­sa­sá­gi el­nök azt mond­ja, hogy Len­gyel­or­szág nem lesz má­so­dik Ma­gyar­or­szág, Witold Wasz­czykowski kül­ügy­mi­nisz­ter pe­dig ki­fe­je­zet­ten sér­tõ­nek ta­lál­ta, ami­kor ha­zá­ját Ma­gyar­or­szág­hoz ha­son­lí­tot­ták. A len­gye­lek szo­ros kap­cso­la­tot ápol­nak ve­lünk, de in­kább szö­vet­sé­ges­nek, mint ve­ze­tõ­jük­nek te­kin­tik Or­bán Vik­tort. To­vább bo­nyo­lít­ja a hely­ze­tet a len­gyel és a ma­gyar kül­po­li­ti­ka kö­zöt­ti szá­mos kü­lönb­ség. Elõ­ször is: Or­bán­nak fe­szült a vi­szo­nya Ame­ri­ká­val, a len­gye­lek vi­szont a kor­mány szí­né­tõl füg­get­le­nül el­kö­te­le­zett atlan­tisták. Má­sod­szor: a len­gye­lek szin­tén kor­mány­tól füg­get­le­nül el­len­sé­ge­sek az oro­szok­kal, ami Or­bán­ról leg­ke­vés­bé sem mond­ha­tó el. Az orosz–uk­rán konf­lik­tus­ban a len­gye­lek egy­ér­tel­mû­en a ki­emelt part­ne­rük, Uk­raj­na mel­lett tet­ték le vok­su­kat, míg a ma­gyar kor­mány na­gyon meg­en­ge­dõ volt az oro­szok­kal szem­ben. Putyin ta­valy feb­ru­á­ri bu­da­pes­ti lá­to­ga­tá­sán Kaczynski an­­nyi­ra fel­dü­hö­dött, hogy nem volt haj­lan­dó ta­lál­koz­ni Var­só­ban a len­gyel ve­ze­tõ­ket meg­nyug­tat­ni ér­ke­zõ ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök­kel. Kön­­nyen le­het, hogy a most feb­ru­á­ri Or­bán–Pu­tyin-tárgyalás is­mét ár­nyé­kot vet a bim­bó­zó ma­gyar–len­gyel kap­cso­lat­ra. Ezek­hez ké­pest ap­ró­ság – ez a har­ma­dik kü­lönb­ség –, hogy míg Or­bán csak óva­to­san bí­rál­ja Mer­kelt, az új len­gyel kor­mány nyíl­tan né­met­el­le­nes.

– Ar­ról mi­kor lesz egy­sé­ges uni­ós ál­lás­pont, hogy mi­ként vi­szo­nyul­junk Ame­ri­ká­hoz?

– Nem tud­ni. Pe­dig na­gyon ké­ne egy ilyen ki­nyi­lat­koz­ta­tás.

– Ha hi­he­tünk Obama mi­na­pi év­ér­té­ke­lé­sé­nek, az Egye­sült Ál­la­mok túl van a gaz­da­sá­gi vál­sá­gon, és is­mét meg­kér­dõ­je­lez­he­tet­le­nül a vi­lág ve­ze­tõ ha­tal­ma.

– Re­la­tív erõ­sö­dés ez, ami in­kább azt je­len­ti, hogy a töb­bi­ek – el­sõ­sor­ban Kí­na és Eu­ró­pa – gyen­gül­tek. Kí­ná­ban vis­­sza­esett a nö­ve­ke­dés, fel­szín­re ke­rül­tek a gaz­da­ság és a tár­sa­da­lom sú­lyos struk­tu­rá­lis prob­lé­mái, az elem­zõk egy­re ke­vés­bé op­ti­mis­ták az or­szág jö­võ­jét il­le­tõ­en. Eu­ró­pa pe­dig kí­vül­rõl néz­ve is tel­je­sen be­le­bo­nyo­ló­dott a me­ne­kült­vál­ság­ba, át­me­ne­ti­leg nem meg­ha­tá­ro­zó vi­lág­po­li­ti­kai sze­rep­lõ, a kö­zel­-ke­le­ti ren­de­zés­ben má­sod­la­gos sze­re­pet ját­szik, az irá­ni atom­egyez­mény­nél je­len volt ugyan, de lát­ha­tó­an mel­lék­sze­rep­lõ­ként, így azon múlt a do­log, hogy az USA meg­ál­la­po­dik-e Irán­nal. Egyet­len je­len­tõ­sen erõ­sö­dõ sze­rep­lõ Orosz­or­szág, de ott meg, ugye, az olaj­ár és az ez­zel ös­­sze­füg­gõ gaz­da­sá­gi vis­­sza­esés okoz fej­tö­rést.

– Ön mi­re tip­pel, az unió, már ha tal­pon ma­rad, Ame­ri­ká­ra és a ve­le kö­ten­dõ sza­bad­ke­res­ke­del­mi meg­ál­la­po­dás­ra te­szi a vok­sát, vagy in­kább az oro­szok­ra? Vagy ide is, oda is?

– Nincs egy­ér­tel­mû, vi­lá­gos, kö­zös plat­form. Ha a hu­szon­nyolc, egy­más­nak sok­szor el­lent­mon­dó tag­ál­la­mi iden­ti­tás­ból nem si­ke­rül egy kö­zö­set fon­ni, ha nem a kö­zös ér­té­kek és kö­zö­sen vál­lalt cél­ki­tû­zé­sek kö­ré épít­jük az éle­tün­ket, ha nem lesz egy­sé­ges kül­po­li­ti­kánk, ak­kor le­mond­ha­tunk ar­ról, hogy re­le­váns vi­lág­po­li­ti­kai sze­rep­lõk le­gyünk. Meg­gyõ­zõ­dé­sem, hogy az atlantizmus a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció fenn­ma­ra­dá­sá­nak biz­to­sí­té­ka. Ha nem va­gyunk atlantisták, ki­szol­gál­ta­tot­tá vá­lunk, sod­ró­dunk, és bár­mely ak­tu­á­lis ki­hí­vás – most épp a putyinizmus és az isz­lám fun­da­men­ta­liz­mus – el­so­dor­hat­ja ci­vi­li­zá­ci­ón­kat. To­vább­me­gyek: ha nincs egy­ség Észak-Ame­ri­ka és Eu­ró­pa kö­zött, ma­gá­nyo­san mind­ket­tõ el­buk­hat. Ame­ri­kát fél­tem ke­vés­bé, hi­szen a gaz­da­sá­gi ere­je mel­lett el­ké­pesz­tõ ka­to­nai po­ten­ci­ál­lal ren­del­ke­zik, plusz kö­zös a nyelv, véd­he­tõk a ha­tá­rok, és nem küzd olyan vál­sá­gok­kal, mint most az EU.

– A vál­ság­ból, an­nak sze­mé­lyes faj­tá­já­ból ön­nek is ki­ju­tott. Öt éven át volt Ma­gyar­or­szág szlo­vé­ni­ai nagy­kö­ve­te, Bajnai Gor­don ide­jén ke­rült ki, majd ma­radt egy da­ra­big Or­bán alatt is. Ta­valy ja­nu­ár­ban járt le a man­dá­tu­ma, és úgy volt, hogy Szijjártó Pé­ter tár­cá­já­nál, Bu­da­pes­ten kap ál­lást, ám vé­gül el­hagy­ta a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mot. Már­ci­us­ban már ar­ról nyi­lat­ko­zott, hogy mun­kát ke­res. Ta­lált is?

– Ki­sebb-na­gyobb meg­bí­zá­sa­im van­nak, ta­ní­tok, szak­ér­tõ let­tem a li­be­rá­lis párt­nál, de azért akad sza­bad ka­pa­ci­tá­som. És per­sze ki­tün­te­tett fi­gye­lem­mel kö­ve­tem azt, ami Szlo­vé­ni­á­ban zaj­lik.

– A szlo­vé­nek­nek más a vi­szo­nyuk az EU-hoz, a me­ne­kült­ügy­höz, mint ne­künk?

– Na­gyon más. Fö­de­ra­lis­ták és unió­pár­ti­ak. Alap­fel­fo­gá­suk, hogy gaz­da­sá­gi­lag és po­li­ti­ka­i­lag is ki­zá­ró­lag a kö­zös uni­ós in­téz­mé­nye­ken ke­resz­tül tud­ják jól ér­vé­nye­sí­te­ni az ér­de­ke­i­ket, és ezek az in­téz­mé­nyek óv­hat­ják meg õket a na­gyok erõ­fö­lé­nyé­vel szem­ben. Ki­csiny, két­mil­li­ós or­szág, ne­héz tör­té­nel­mi múlt­tal, a tör­té­ne­lem fo­lya­mán elõ­ször mind­ös­­sze hu­szon­öt éve vív­ták ki a füg­get­len­sé­get, az­óta van sa­ját ha­zá­juk.

– Most raj­tuk vo­nul át a me­ne­kült­ára­dat.

– Ne­hez­tel­nek is Brüs­­szel­re, mert úgy ér­zik, nem kap­nak elég se­gít­sé­get a prob­lé­ma ke­ze­lé­sé­hez, és ag­gód­nak a vál­ság kés­le­ke­dõ, elég­te­len ke­ze­lé­se mi­att.

– Ránk is ha­rag­sza­nak?

– In­kább sors­társ­nak te­kin­te­nek ben­nün­ket.

– Pe­dig csak ak­kor for­dult Szlo­vé­nia fe­lé a nép­ván­dor­lás, mi­u­tán Ma­gyar­or­szág fel­húz­ta a gyodát hor­vát ha­tá­rá­ra.

– A szlo­vé­nek nem bí­rál­ták emi­att Ma­gyar­or­szá­got.

– És ah­hoz mit szól­tak, ami­kor a ma­gyar–szlo­vén ha­tá­ron is el­kezd­tük ki­gör­get­ni a szö­ges­dró­tot?

– Na, ak­kor jött né­mi ér­tet­len­ség és mo­soly­szü­net, de sze­ren­csé­re a ma­gyar fél azon­nal vis­­sza­bon­tot­ta a ke­rí­tést.

– Ott mi tör­tént va­ló­já­ban?

– Ál­lí­tó­lag csu­pán gya­kor­la­toz­tak.

– Ha­do­va.

– Nyil­ván.

– Túl­gu­rult a szö­ges­drót­te­kercs?

– Va­la­mi ilyes­mi. A lé­nyeg, hogy nem lett be­lõ­le je­len­tõs fe­szült­ség. So­kat bí­rá­lom a ma­gyar kül­po­li­ti­kát, de Szlo­vé­ni­á­val lé­nye­gé­ben min­ta­sze­rû az együtt­mû­kö­dés, he­lyes­lem, amit a ma­gyar kor­mány eb­ben a vi­szony­lat­ban tesz. Per­sze ele­mi ér­de­künk, hogy ha már a leg­több szom­széd­dal fe­szült a vi­szo­nyunk, le­gyen olyan is, aki­vel ki­fe­je­zet­ten jó és szo­ros az együtt­mû­kö­dés.

– Szlo­vé­ni­á­nak sincs túl sok ba­rá­ti szom­széd­ja.

– Va­ló­ban. Kü­lö­nö­sen Hor­vát­or­szág­gal fe­szült a vi­szony, Ju­go­szlá­via szét­esé­se óta nem si­ke­rült pon­tot ten­ni né­hány vi­tás kér­dés­re a Pirani-öböltõl a Ljubljanska Ban­ka de­vi­za­be­té­te­se­i­nek ügyé­ig. Az utol­sók kö­zött ra­ti­fi­kál­ták a hor­vát csat­la­ko­zá­si szer­zõ­dést, so­ká­ig vé­tó­val fe­nye­ge­tõz­tek. Az el­sõ vi­lág­há­bo­rú óta az ola­szok­kal is sok a ren­de­zet­len kér­dés: a szlo­vé­nek ál­tal la­kott és õsi szlo­vén­nek tar­tott te­rü­le­tek – köz­tük az ak­ko­ri leg­na­gyobb szlo­vén vá­ros, Tri­eszt – ke­rül­tek át a ha­tár túl­ol­dal­ára. Egy szlo­vén tör­té­nész be­szélt ne­kem ar­ról, hogy iga­zá­ból két nagy vesz­te­se volt a ver­sailles­-i bé­ke­rend­szer­nek: Ma­gyar­or­szág és Szlo­vé­nia, hi­szen ko­ráb­ban mind­két nem­zet tel­jes egé­sze egyet­len or­szág ha­tá­rán be­lül élt. Van egy mon­dás: a szlo­vé­nek az oszt­rá­kok­ra fel­néz­nek, a hor­vá­to­kat le­né­zik, a ma­gya­ro­kon pe­dig át­néz­nek.

– Az át­né­zés po­zi­tív ka­te­gó­ria?

– Nincs ben­ne ne­ga­tí­vum, ve­lünk kap­cso­lat­ban nincs ben­nük tör­té­nel­mi seb, meg­ol­dat­lan konf­lik­tus. Ami pe­dig az aktuálpolitikát il­le­ti, bár a két or­szág me­ne­kült­ügyi at­ti­tûd­jé­ben van ha­son­ló­ság, a hely­ze­tet még­is oko­sab­ban, tisz­tes­sé­ge­seb­ben ke­zel­ték, mint mi. Nem gyár­tot­tak be­lõ­le ide­o­ló­gi­át, bel­po­li­ti­kát, nem uszí­tot­tak ar­ra, hogy gyû­löl­jük a „vég­lé­nye­ket”, akik „el­árasz­ta­nak ben­nün­ket”, ha­nem tech­nok­ra­ta szem­lé­let­tel kö­ze­lí­tet­tek az ügy­höz: a tör­vé­nyes­ség és az eu­ró­pai jo­gok szem elõtt tar­tá­sá­val, szer­ve­zet­ten jut­tat­ják át a me­ne­kül­te­ket ha­zá­ju­kon. Eköz­ben per­sze csönd­ben ki­épí­tet­ték a ma­guk ke­rí­té­sét, ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a rend azt kö­ve­te­li meg, ki­zá­ró­lag az el­len­õr­zõ pon­to­kon le­hes­sen be­lép­ni, de ha be­üt a krach, egyet­len perc alatt le­zár­ják or­szá­gu­kat a hor­vá­tok fe­lé.

– Ön­nek oda­kint, nagy­kö­vet­ként mek­ko­ra moz­gás­te­re volt?

– Meg­fe­le­lõ. A 2010-es kor­mány­vál­tás utá­ni kül­ügyi ve­ze­tés­tõl, Martonyi Já­nos mi­nisz­ter­tõl, Né­meth Zsolt ál­lam­tit­kár­tól és Prõhle Ger­gely he­lyet­tes ál­lam­tit­kár­tól ki­fe­je­zet­ten sok tá­mo­ga­tást kap­tam a mun­kám za­var­ta­lan el­vég­zé­sé­hez. Kor­rekt és ered­mé­nyes együtt­mû­kö­dés volt kö­zöt­tünk, és nincs okom rá, hogy utó­lag ezt más­ként lás­sam.

– A 2014-es nagy­kö­ve­ti ér­te­kez­le­ten mond­ta Or­bán Vik­tor, hogy ne­ki nem okos em­be­rek­re, ha­nem ügyes vég­re­haj­tók­ra van szük­sé­ge a kül­kép­vi­se­le­te­ken.

– Na, ab­ba én már nem fér­tem be­le.

– És itt­hon be­fér va­la­ho­vá? Lát olyan po­li­ti­kai for­má­ci­ót, ame­lyik­kel azo­no­sul­ni tud­na?

– A Li­be­rá­li­sok kül­po­li­ti­kai szak­ér­tõ­je va­gyok, õket tá­mo­ga­tom.

– Ez egy lé­te­zõ párt? Nem csu­pán Fo­dor Gá­bor szó­ló­ja?

– Több an­nál. Az egyet­len ha­zai párt, ame­lyik a ne­vé­ben és prog­ram­já­ban is vál­lal­ja a li­be­rá­lis iden­­ti­tást. Nem egyet­len em­ber­rõl szól. Csak pél­da­ként mon­dom, hogy a mi­nap fó­ru­mot tar­tot­tam Pé­­csett, vol­tak raj­ta leg­alább hat­va­nan, köz­tük fi­a­ta­lok is.

– Hat­va­nan?

– Hat­va­nan. Az nem ke­vés.

– Or­bán le­vál­tá­sá­hoz nem tû­nik elég sok­nak. Pe­dig el­vi­leg ez az el­len­zék cél­ja.

– Je­len­leg az el­len­zé­ki pár­tok egyi­ké­rõl sem lát­ha­tó, hogy ké­pes len­ne be­töl­te­ni a Mes­si­ás sze­re­pét. De hi­szek a hor­ror vacuiban, ab­ban, hogy a hely­zet ki­ter­me­li a meg­ol­dást, és egy­szer csak meg­je­le­nik a meg­fe­le­lõ sze­rep­lõ. Ke­res­let egy­re in­kább van von­zó al­ter­na­tí­vá­ra, egy­re töb­bek­ben forr az in­du­lat, egy­re töb­ben sze­ret­né­nek vál­to­zást. Nagy­kö­ve­ti idõ­sza­kom­ban Szlo­vé­ni­á­ban két vá­lasz­tást is olyan párt nyert új ar­cok­kal, ame­lyek fél év­vel a sza­va­zás elõtt jöt­tek lét­re. A leg­utób­bi gyõz­tes, Miro Ce­rar ko­ráb­ban nem po­li­ti­kus volt, ha­nem egye­te­mi ta­nár, al­kot­mány­­jo­g­ász, so­kat sze­re­pelt a té­vé­ben al­kot­mány­jo­gi kér­dé­sek szak­ér­tõ­je­ként, rá­adá­sul az ap­ja nem­ze­ti le­gen­da, lólengésben két­sze­res olim­pi­ai baj­nok. Tér­sé­günk más or­szá­ga­i­ban is fel­jö­võ­ben van az új ge­ne­rá­ció, sor­ra ki­vá­ló ered­ményt ér­nek el az újon­nan ala­kult pár­tok. A len­gyel Nowo­czes­na má­jus­ban jött lét­re, és most fej fej mel­lett áll a Jog és Igaz­sá­gos­ság­gal, ve­ze­tõ­je, Ry­szard Pet­ru köz­gaz­dász a Vi­lág­bank­nál dol­go­zott, Ma­gyar­or­szá­g­ért volt fe­le­lõs. Hor­vát­or­szág­ban egy éve hoz­ták lét­re a Most ne­vû pár­tot, húsz szá­za­lé­kot ka­pott, ami­vel ugyan nem nyert, de ki­rály­csi­ná­lói po­zí­ci­ó­ba ke­rült. És ott a szin­tén a vá­lasz­tá­sok elõtt ala­kult cseh ANO, a gö­rög Sziriza és a spa­nyol Ciu­da­da­nos. Mind a sem­mi­bõl. Ma­gyar­or­szá­gon is va­la­mi ilyes­mi kö­vet­kez­het. Min­den­kit meg­vi­sel­tek a rend­szer­vál­tás óta el­telt évek, a je­len­le­gi gar­ni­tú­ra je­len­tõs ré­sze el­hasz­ná­ló­dott, de et­tõl még a ré­gi­ek­nek is sze­re­pük le­het a vál­to­zás elõ­ké­szí­té­sé­ben, inf­rast­ruk­tú­rá­val, ta­pasz­ta­la­tok át­adá­sá­val se­gít­he­tik a fo­lya­ma­tot.

– Szak­ér­tõi, más né­ven ci­vil ár­nyék­kor­mán­­nyal itt­hon is ka­cér­kod­nak pá­ran: az orbáni po­li­ti­ká­val elé­ge­det­len, adó­csök­ken­tés­ben gon­dol­ko­dó üz­let­em­be­rek szer­vez­ke­dé­sé­rõl hal­la­ni.

– Ha jó fi­gu­rá­kat ta­lál­nak, és ha a mér­sé­kelt jobb­ol­da­li sza­va­zó­kat is meg tud­ják moz­dí­ta­ni, ne­kik is le­het esé­lyük.

– Tõ­lük szár­ma­zó, ér­de­kes idea, hogy Ma­gyar­or­szág iga­zá­ból egy „nagy­vá­ros”, ezért szi­kár mû­köd­te­tõ, pol­gár­mes­ter-szem­lé­le­tû em­ber kell az élé­re. A plety­ka sze­rint az ár­nyék­kor­mány­ba zöm­mel te­he­tõs pol­gá­ro­kat szán­nak, akik­nek „nincs szük­sé­gük lop­ni”, és mos­ta­ná­ig ke­vés kö­zük volt a po­li­ti­ká­hoz. Az egyik si­ke­res ma­gyar szoft­ver­cég­tõl nem­rég tá­vo­zott ve­zér ne­vét em­le­ge­tik arc­ként. Ál­lí­tó­lag a mos­ta­ni po­li­ti­kus­gar­ni­tú­rá­ból is meg­tar­ta­ná­nak né­hány ke­vés­sé meg­osz­tó ká­dert, egyet jobb­ról, tán Navracsics Ti­bort, egyet pe­dig bal­ról, tán Bajnai Gor­dont. A föld­ügye­ket meg kap­hat­ná Án­gyán pro­fes­­szor.

– Sze­rin­tem lét­re­jött az a hely­zet, amit úgy ír le a szo­ci­o­ló­gia: „a hi­ány­zó hõs” szi­tu­á­ció. Min­den ké­szen áll, so­kan akar­ják a vál­to­zást, csak az hi­ány­zik, aki az egész élé­re áll, és irányt szab az ese­mé­nyek­nek. Va­la­ki olyan, aki nem­csak tud­ja, ha­nem akar­ja is csi­nál­ni. Nietz­sché­vel szól­va: eh­hez nél­kü­löz­he­tet­len a ha­ta­lom aka­rá­sa.

Comments

kommentek

A cikk még nincs becimkézve.