Kulturális-közéleti havilap | 2017


2016 március Kerekasztal


„Szeretem a horrort”

Ara-Kovács Attila, Dessewffy Tibor, Farkas Zoltán
és Spiró György kerekasztal-beszélgetése a Fapados Szalonban, moderátor
Pikó András

Pi­kó And­rás Be­lá­tom, meg­fog­ha­tat­lan­nak tû­nik a mai té­ma, mert leg­in­kább a kö­zös­sé­gi köz­ér­ze­tünk­rõl fo­gunk be­szél­ni. A mai es­te mun­ka­cí­me, a Pen­ge­élen, is er­re a köz­ér­zet­re utal­na, de mi­vel ne­he­zen sû­rít­he­tõ eg­zakt té­nyek­be mind­az, ami a be­szél­ge­tés tár­gya len­ne, a kér­de­zõ a sa­ját és kör­nye­ze­te be­nyo­má­sa­i­ra ha­gyat­ko­zik majd ar­ról, hogy mi­lyen a vi­lág, amely­ben élünk, és mer­re­fe­lé ha­lad. Na­gyon so­kan be­szél­nek ál­ta­lá­nos, a vi­lág­ren­det, a po­li­ti­kai ér­ték­ren­det, a gaz­da­sá­got és a tár­sa­dal­ma­kat érin­tõ vál­ság­ról, amely­nek kö­vet­kez­mé­nye egy ál­ta­lá­nos értékrendválság is. So­kan túl­men­nek ezen, és egye­ne­sen kor­szak­ha­tár­ról be­szél­nek. Van eb­ben jó sok rossz­kedv és vi­lág­vé­ge-han­gu­lat, hisz a kor­szak­ha­tár azt je­len­ti egy­részt, hogy vé­get ért az az alap­ve­tõ­en po­zi­tív, a vi­lá­got fej­lõ­dés­ben, ci­vi­li­zá­ló­dás­ban és gya­ra­po­dás­ban mu­ta­tó kor­szak, me­lyet itt, Ke­let-Eu­ró­pá­ban a rend­szer­vál­tás­tól kezd­ve meg­él­tünk. De vé­get ért egy hos­­szabb kor­szak is, ame­lyet a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­tõl szá­mí­tunk. Emi­att csök­ken a fel­vi­lá­go­so­dás ér­té­ke­i­nek tisz­te­le­te, és már nem hi­he­tünk ab­ban sem, hogy a tör­té­ne­lem a fo­lya­ma­tos fej­lõ­dés me­ne­te­i­bõl áll­na. Min­den­ki a sa­ját szak­te­rü­le­té­re is fi­gyel­ve el­dönt­he­ti, me­lyik vég­le­tes ma­gya­rá­zat áll kö­zel hoz­zá, vagy mi­lyen más – har­ma­dik, ne­gye­dik, so­ka­dik – ma­gya­rá­za­tot ta­lál.

Ara-Kovács At­ti­la Két le­he­tõ­sé­get vá­zol­tál föl, sze­rin­tem mind a ket­tõ igaz, a ket­tõ ugyan­is nem zár­ja ki egy­mást. Alap­ve­tõ vál­to­zás van, de – hogy nyis­sak egy zá­ró­je­let – ahány­szor itt szok­tunk len­ni, min­dig az a vád ér ben­nün­ket, hogy nem tar­to­zunk épp a leg­fi­a­ta­lab­bak kö­zé. Hát él­jünk most en­nek a po­zi­tív ho­za­dé­ká­val, mert mi az­tán tény­leg tu­dunk em­lé­kez­ni. Ha csak a het­ve­nes évek­re gon­do­lok, az olaj­vál­ság­ra vagy ’68-ra – ezek az ese­mény­so­rok alap­ve­tõ­en át­for­mál­ták a tár­sa­dal­ma­kat. Mind­egyik vál­ság volt, mind­egyik rész­ben el­bor­zasz­tot­ta a tár­sa­da­lom egyik ré­szét és meg­õr­jí­tet­te a má­si­kat, ugyan­ak­kor ez az egész va­la­mi olyas­mit ered­mé­nye­zett, ami­re gya­kor­la­ti­lag sen­ki sem szá­mí­tott. ’68-ból ki­sar­jadt egy ál­ta­lá­nos­sá vá­ló nyu­ga­ti, jó­lé­ti tár­sa­da­lom, ami­nek a gaz­da­sá­gi elõ­nyei és a sta­bi­li­tá­sa ab­szo­lút be­bi­zo­nyo­so­dott. Az olaj­vál­ság na­gyon ér­de­kes geo­po­li­ti­kai át­ren­de­zõ­dést ered­mé­nye­zett, és – ahogy nem­rég le­ír­tam egyik cik­kem­ben – ott, ahol sta­bil a hely­zet, már ko­ráb­ban a kul­tú­rá­hoz szer­ve­sen kap­cso­ló­dó, de­mok­ra­ti­kus ér­té­kek ala­kul­tak ki, meg­erõ­söd­tek ezek az ér­té­kek. Ott, ahol gyen­géb­bek vol­tak, ott pe­dig nem, sõt el­mé­lyül­tek a vál­ság je­lei. Ép­pen ezért na­gyon fon­tos, hogy az Eu­ró­pai Unió egy­ben ma­rad­jon, és sze­rin­tem egy­ben is fog ma­rad­ni, már csak mind­an­nak a lo­gi­ká­ja alap­ján, amit most el­mond­tam.

Spiró György Baj­ban va­gyok, mert ne­kem nin­csen szak­te­rü­le­tem. Va­la­hány­szor ilyen köz­sze­rep­lés-fé­le­ség­ben volt ré­szem az el­múlt két év­ti­zed­ben, az iro­da­lom­ról so­ha nem tud­tam be­szél­ni, mert az nem ér­dek­li a kér­de­zõ­ket. Pe­dig még­is az len­ne a szak­te­rü­le­tem, ami­hez hoz­zá­tar­to­zik a ke­let-eu­ró­pai tár­sa­da­lom­tör­té­net is, bár nem va­gyok tör­té­nész. Va­ló­szí­nû­leg azért hív­nak meg ilyen he­lyek­re, mert ír­tam két antiutópiát, amit mos­ta­ná­ban disztópiának hív­nak. Az egyi­ket sen­ki nem ol­vas­ta, az a Jég­ma­dár cí­mû, 2001-ben meg­je­lent re­gé­nyem, jó vas­tag. A má­si­kat húsz­ezer pél­dány­ban el­ad­ták, az a Fe­le­ség­ver­seny. Ezek­ben a re­gé­nyek­ben tu­laj­don­kép­pen nem jó­sol­tam, ha­nem csak el­ját­szot­tam azok­kal a le­he­tõ­sé­gek­kel, ame­lyek a múlt­ban már meg­va­ló­sul­tak. Te­hát vicc­bõl csu­pa olyan elem van ben­nük – mint egy ka­le­i­dosz­kóp kis ré­szecs­kéi –, ame­lyek már meg­tör­tén­tek a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben. Én csak an­­nyit tet­tem, hogy ös­­sze­ráz­tam õket, hogy egy ki­csit más­mi­lyen kép áll­jon ös­­sze be­lõ­lük. De nem va­gyok jós, így csak azt tu­dom áb­rá­zol­ni, ami van vagy volt.

Még­is vá­la­szo­lok a kér­dés­re. Úgy lá­tom, hogy Ke­let-Eu­ró­pá­ban olyas­­­faj­ta ide­ák él­nek a fe­jek­ben, és olyas­faj­ta po­li­ti­kai szer­ve­zõ­dé­sek és pár­tok jöt­tek lét­re ezek kép­vi­se­le­té­re, ami­lye­nek Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban vol­tak a 19. szá­zad­ban. Egy re­gé­nyem mi­att ala­po­san meg kel­lett is­mer­nem a 19. szá­za­di fran­cia tör­té­nel­met, azon be­lül is, hogy mi­ként él­tek a len­gyel emig­rán­sok. Fran­cia­or­szág­ban hát­bor­zon­ga­tó­an ugyan­azt mond­ták jobb­ról-bal­ról, alul­ról-fe­lül­rõl a kü­lön­bö­zõ pár­tok, mint ma a mi­e­ink. Már ké­szül­tek az el­sõ vi­lág­há­bo­rú­ra, en­nek a fo­lya­mat­nak ré­sze volt a krí­mi há­bo­rú, és az egész ak­ko­ri gon­dol­ko­dás­mód tel­je­sen olyan volt, mint ma­nap­ság Ke­let-Eu­ró­pá­ban. Ez szá­mom­ra azt je­len­ti, hogy mi jó száz-száz­öt­ven év­vel le va­gyunk ma­rad­va. Ez még min­dig jobb, mint a volt Ju­go­szlá­vi­á­ban, ahol a pol­gár­há­bo­rú után im­már két­száz év­vel van­nak le­ma­rad­va, az szin­te be­hoz­ha­tat­lan, az majd­nem re­mény­te­len. Hogy Nyu­gat-Eu­ró­pa ön­ma­gá­hoz ké­pest mennyi­­re van le­ma­rad­va, azt nem tu­dom meg­ítél­ni, nem ott élek. Ez a vál­ság na­gyon rég­óta tart, és egy­re mé­lyül, ahogy a tech­ni­ka fej­lõ­dik. A 19. szá­zad­ban Na­pó­le­on­ék még úgy ha­da­koz­tak, hogy szoft­ver­ként hasz­­nál­ták a na­ci­o­na­liz­must, de a hard­vert még a lán­dzsák, ágyúk meg a kar­dok je­len­tet­ték, azok­kal azért olyan na­gyon sok em­bert nem le­he­tett ki­nyír­ni. A 20–21. szá­zad­ban ez meg­vál­to­zott: to­tá­li­san fe­u­dá­lis vagy fe­u­da­liz­mus elõt­ti tu­dat­tal már akár hid­ro­gén­bom­bá­hoz is le­het jut­ni kön­­nye­dén, és be le­het vet­ni, el­vég­re azért ta­lál­ták fel. A gon­dol­ko­dás szint­je és szín­vo­na­la, ahogy lá­tom, na­gyon szó­ró­dik a vi­lág­ban. A rab­szol­ga­tar­tó tár­sa­da­lom­tól kezd­ve a fe­u­da­liz­mu­son át min­den egy­szer­re van je­len, és nem egy­más­ra ré­teg­zõd­ve, ha­nem ve­gye­sen. Köz­ben a tech­no­ló­gia an­­nyi­ra el­sza­ba­dult, hogy a ve­szé­lyei fe­lül­múl­hat­ják az ál­dá­sa­it. Ez fo­lya­ma­tos és egy­re fo­ko­zó­dó ve­szély, és köz­ben vis­­sza le­het for­dí­ta­ni az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sát, mert ha van fej­lõ­dés, ak­kor vis­­sza­fej­lõ­dés is le­het­sé­ges. Ir­tó­za­to­san nagy a fe­szült­ség a tu­dat, a ter­me­lõ­erõk és a tech­ni­ka kö­zött, és hogy ezt a fe­szült­ség­tö­me­get hol, mi­kor, ho­gyan és mi­lyen vé­res ese­mé­nyek­kel fog­ják meg­ol­da­ni, azt el­kép­zel­ni sem tu­dom.

Dessewffy Ti­bor Ara-Kovács At­ti­lá­hoz csat­la­koz­nék. A vál­ság és a kor­szak­vál­tás nyil­ván egy­szer­re je­lent­ke­zik. A vál­sá­got ön­ma­gá­ban nem is tu­dom ér­tel­mez­ni, ami vál­ság va­la­ki­nek, az más­nak fel­emel­ke­dés, min­den vál­to­zás bi­zo­nyos cso­por­to­kat le­ér­té­kel, bi­zo­nyos cso­por­to­kat meg fel­ér­té­kel, bi­zo­nyos gya­kor­la­to­kat, kész­sé­ge­ket ki­szo­rít, má­so­kat pe­dig fel­emel. Ez ál­lan­dó fo­lya­mat, vi­szont ma na­gyon fel­gyor­sult, ezért a vál­to­zás ha­tá­sa­i­ban na­gyon erõs, eze­ket job­ban is ér­zé­kel­jük. Bár két­ség­te­len, na­gyon vic­ces idé­ze­te­ket le­het hoz­ni ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hogy pél­dá­ul a könyv­nyom­ta­tás meg­je­le­né­se­kor mi­lyen két­ség­beesett kultúrkritikai si­rá­mok ter­jed­tek, pon­to­san ugyan­úgy, mint ma: ös­­sze fog dõl­ni az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció és a val­lás. Bi­zo­nyos ér­te­lem­ben iga­zuk is volt, mert a Gu­ten­berg-ga­la­xis va­ló­ban ho­zott ká­oszt, val­lás­há­bo­rú­kat, egy­ház­sza­ka­dást, nem­zet­ál­la­mo­kat meg mi­egy­mást.

Azért is örü­lök a té­má­nak, mert le­he­tõ­sé­get ad ar­ra, hogy egy tá­gabb vi­lág­ról be­szél­jünk. Na­gyon ful­la­dok már, ami­kor Or­bán Vik­tor­ról kell be­szél­nem. Meg is ígér­tem Pi­kó And­rás­nak, hogy ezt nem fo­gom elõ­hoz­ni, de most még­is elõ­ho­zom. En­nek az egyik oka, hogy sze­rin­tem en­nek az át­ala­ku­lás­nak, ami­rõl be­szé­lünk, erõ­tel­je­sen ski­zof­rén jel­le­ge van. Sõt azt is gon­do­lom, hogy a je­len hely­ze­tünk­ben ez a ski­zof­ré­nia op­ti­má­lis, el­ér­he­tõ am­bí­ci­ó­vá vált ar­ra néz­ve, hogy a kint dü­hön­gõ õrü­let mel­lett az em­ber va­la­mit meg­tart­son a bel­sõ kon­zisz­ten­ci­á­já­ból. Azon­ban tud­nunk kell, hogy ez a vál­ság, kor­szak, át­ala­ku­lás vagy in­for­má­ci­ós rob­ba­nás egész mást je­lent a vi­lág­ban, má­sok is a kö­vet­kez­mé­nyei, mint amit Ma­gyar­or­szág szá­má­ra je­lent, és ami­lyen kö­vet­kez­mé­nyei vár­ha­tók itt­hon. Nem sze­ret­ném Spirót bö­köd­ni, csak fel­hí­vom ar­ra a fi­gyel­met, hogy mi­lyen iro­ni­kus, ami­kor õ, az egyik leg­na­gyobb kor­társ ma­gyar író, aki sze­ren­csénk­re ont­ja ma­gá­ból a köny­ve­ket, azt mond­ja, hogy nincs iro­da­lom. Van iro­da­lom. Ami­kor õ azt mond­ja, hogy nincs, ak­kor ar­ról be­szél, hogy meg­vál­to­zott az iro­da­lom stá­tu­sza, meg­vál­to­zott az ér­dek­lõ­dés irán­ta. Ez is egy ele­me an­nak a kul­tu­rá­lis át­ala­ku­lás­nak, amely­ben élünk, és ame­lyet jól-ros­­szul meg­élünk.

Ez egé­szen biz­tos, hogy ös­­sze­füg­gés­ben van az in­for­má­ci­ós for­ra­da­lom­mal. Lá­tom a di­ák­ja­i­mon, hogy négy mo­bil­te­le­fo­non egy­szer­re ho­gyan tud­nak kütyüzni. Az, hogy egy hos­­szú köny­vet a ke­zük­be ad­junk, nos, az tel­je­sen re­mény­te­len. De ez nem je­len­ti azt, hogy bu­táb­bak len­né­nek, mint mi vol­tunk, vagy a ko­ráb­bi ge­ne­rá­ci­ók. Más tí­pu­sú az agy­be­ren­dez­ke­dé­sük, más kész­sé­ge­ik, ké­pes­sé­ge­ik fej­lõd­tek ki, en­nek elég nagy az iro­dal­ma. Nicholas Carr a ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó köny­vé­ben re­me­kül le­ír­ja, hogy ez az agyi neuroplaszticitással függ ös­­sze. Ez azt je­len­ti, hogy az in­for­má­ci­ós tech­no­ló­gi­ák hasz­ná­la­ta nem ár­tat­lan do­log. Más­mi­lyen az agya an­nak, aki tud köny­vet ol­vas­ni, mint an­nak, aki anal­fa­bé­ta. És ha­son­ló­kép­pen más an­nak az agyi huzalozottsága, aki ilyen kü­tyü­kön nõ fel.

Pár mon­dat a dár­dák kap­csán. Van Steven Pinkernek egy köny­ve, né­hány éve je­lent meg, na­gyon nagy vi­hart ka­vart, nagy si­ker volt. Ez a Ter­mé­sze­tünk jobb an­gya­lai cí­met vi­se­li. Õ meg­vizs­gál­ta a „dár­dá­kat” meg a „dár­da­hasz­ná­la­tot” a tör­té­ne­lem so­rán. Azt lát­ta, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú kis­mis­ka volt Dzsin­­gisz kán­hoz meg a pár ezer éves kí­nai pol­gár­há­bo­rúk­hoz ké­pest, ha az adott né­pes­ség­re ve­tít­jük a pusz­tí­tás mér­té­két. Nem ab­szo­lút szám­ról be­szél, ab­szo­lút ér­ték­ben „na­gyon jó” he­lyen va­gyunk a 20. szá­zad­ban. Azt aka­rom ez­zel mon­da­ni, hogy ami­kor vál­ság­ról és kor­szak­vál­tás­ról be­szé­lünk, ak­kor ab­ban min­dig ben­ne van egy fel­té­te­le­zett múlt, egy kép­zelt arany­kor. De ez az arany­kor so­ha nem lé­te­zett, min­dig meg­vol­tak az adott ko­rok sa­já­tos prob­lé­mái. Az erõ­szak al­kal­ma­zá­sá­ban, Giddens, Elias és má­sok ren­ge­te­get ír­tak er­rõl, azt lát­juk, hogy a tör­té­ne­lem so­rán fo­lya­ma­to­san kor­lá­to­zó­dik, vis­­sza­szo­rul, egy­re in­kább fé­kek és el­len­súly­ok, tör­vé­nyek sza­bá­lyoz­zák. A hid­ro­gén­bom­bá­val ab­szo­lút iga­zad van, va­ló­ban meg­te­rem­tet­tük a tech­no­ló­gi­ai po­ten­ci­ált, ami­vel el le­het pusz­tí­ta­ni az em­be­ri­sé­get, ugyan­ak­kor amel­lett is le­het ér­vel­ni, hogy 65-70 éve sen­ki nem dob­ta le, nem­hogy a hid­ro­gén­bom­bát, de egy atom­bom­bács­kát sem, mi­köz­ben azért igény len­ne rá.

Igen, kor­szak­vál­tás van, ami ren­ge­teg vál­sá­got, ren­ge­teg át­ren­de­zõ­dést hoz ma­gá­val. En­nek sok vesz­te­se van, de van­nak gyõz­te­sei is. Ugye, volt az ENSZ-nek az a mil­len­ni­u­mi cél­ki­tû­zé­se, hogy más­fél mil­li­árd em­bert kell ki­hoz­ni az egy dol­lár/fõ na­pi nyo­mor­szint alól. Anél­kül, hogy az ENSZ bár­mit is tett vol­na, ez hir­te­len ma­gá­tól tel­je­sült az­ál­tal, hogy In­dia és Kí­na meg­in­dult a gaz­da­sá­gi fej­lõ­dés út­ján. Ne fe­led­jük, 1962-ben, ami­kor én szü­let­tem, Kí­ná­ban még 45 mil­lió em­ber halt éhen. Kí­ná­ban iszo­nya­tos kör­nye­zet­vé­del­mi prob­lé­mák van­nak sok más mel­lett, de az a vál­ság, hogy em­be­rek tíz- és száz­mil­li­ói az éhen­ha­lás szé­lén bil­leg­nek, má­ra el­tûnt. Én ezt ci­vi­li­zá­ci­ós vív­mány­nak tar­tom.

Far­kas Zol­tán Ara-Kovács At­ti­la azt mond­ta, hogy az ilyen vál­ság­szi­tu­á­ci­ók­ból elõbb-utóbb ki­jön majd va­la­mi, ami­re nem szá­mí­tot­tunk. Ez tény, ám at­tól tar­tok, eb­ben nem na­gyon lesz kö­szö­net. Egy­részt csök­ken a vi­lá­gon a sza­bad or­szá­gok szá­ma, és ha mi sza­bad vi­lág­ban sze­ret­nénk él­ni, ak­kor az ál­ta­lunk meg­cél­zott és pre­fe­rált te­rü­le­tek is szû­kül­ni lát­sza­nak. Le­het, hogy van vis­­sza­út – nem tu­dom. Spiró György azt mond­ta, hogy írt két utó­pisz­ti­kus köny­vet. Én azt mon­da­nám, hogy leg­alább négy ilyet írt. Mert ha be­le­ol­va­sunk ab­ba, ami elõ­ször A Jö­ve­vény, majd Mes­si­á­sok cí­men je­lent meg, és ar­ról szól, ho­gyan ver­gõ­dik az emig­ráns len­gyel ér­tel­mi­ség Pá­rizs­ban, ak­kor kön­­nyen az a be­nyo­má­sunk tá­mad­hat, hogy mi is pon­to­san ugyan­úgy ver­gõ­dünk Bu­da­pes­ten. Tel­je­sen cél­ta­la­nul, re­mény­te­le­nül, mes­si­ást vár­va, re­mek öt­le­tek­kel, ám anél­kül, hogy bár­mi­re jut­nánk ve­lük. De még ag­gasz­tóbb a Diavo­lina, ami a ma­ga mód­ján szin­tén a múlt­ban ját­szó­dó jö­võ­re­gény, pon­to­san be­mu­tat­ja, hogy ha egy ha­ta­lom­nak nin­cse­nek kül­sõ fé­kei, ak­kor bár­mit meg­te­het. Ma­gyar­or­szá­gon, akár­hogy néz­zük is a dol­go­kat, nem lá­tok olyan fé­ke­ket, ame­lyek kor­lá­toz­nák a ha­ta­lom já­ték­te­rét. Ta­lán még lé­te­zik va­la­mi­fé­le ön­fe­gye­lem vagy ön­kor­lá­to­zás, en­nek le­het a je­le, hogy a ha­lál­bün­te­tés­sel csak flör­töl­tek, még­sem erõl­tet­ték. De ez nem je­len­ti azt, hogy ne áll­hat­ná­nak elõ ve­le bár­me­lyik pil­la­nat­ban, vagy hogy bár­mi mást ne tud­ná­nak erõ­bõl vég­re­haj­ta­ni. Nem je­lent el­len­súlyt a NA­TO, ide nem fog­nak be­vo­nul­ni ba­rá­ti csa­pa­tok, sem az Eu­ró­pai Unió, amely el fog baj­lód­ni a lé­nyeg­hez ké­pest ap­ró kö­te­le­zett­ség­sze­gé­si el­já­rá­sok­kal, és ezt az egész ma­gyar õrü­le­tet, amit le­egy­sze­rû­sít­ve unor­todoxiának ne­vez­nek, szép las­san meg­szok­ja. Sõt most már fon­to­sabb el­len­fél is akadt Len­gyel­or­szág ké­pé­ben. Az in­téz­mé­nye­ket szin­te ki­vé­tel nél­kül és tel­je­sen el­fog­lal­ták az ural­mon lé­võk kli­en­sei, sem­mi­nek nincs in­téz­mé­nyi aka­dá­lya Ma­gyar­or­szá­gon.

A leg­ag­gasz­tóbb, hogy eb­be lát­ha­tó­an kez­dünk be­le­szok­ni. El­tûnt a mar­káns igény a vál­toz­ta­tás­ra. Van egy ször­nyû rém­kép­ze­tem: 2023. má­jus 31-én, a hat­va­na­dik szü­le­tés­nap­ján Or­bán Vik­tor fel­ajánl­ja a kong­res­­szus­nak, hogy vissza­vo­nul, és mi azon fo­gunk iz­gul­ni, hogy va­jon el­fo­gad­ja-e ezt a kong­res­­szus, vagy nem, és ha igen, ki lesz az utó­da, Gu­lyás Ger­gely vagy Kö­vér Lász­ló? Van-e még san­sza a hig­gadt be­nyo­mást kel­tõ Var­ga Mi­hály­nak? Ahogy an­nak ide­jén szur­kol­tunk, mond­juk, Nyers Re­zsõ­nek Biszku Bé­lá­val szem­ben. En­nek a be­le­tö­rõ­dés­nek na­gyon erõs okai van­nak. Az egyik, s ta­lán a leg­fon­to­sabb, hogy a rend­szer­vál­tás óta en­­nyi em­ber sor­sa még nem füg­gött az ál­lam­tól. A köz­mun­ká­sok­tól a ta­ná­ro­kon át az egész­ség­ügyi dol­go­zó­kig leg­alább egy­mil­lió em­bert ál­la­mo­sí­tot­tak, és eh­hez hoz­zá tud­nám ten­ni a ma­gyar kor­mány nagy­já­ból hat­van stra­té­gi­ai part­ne­rét, ame­lyek­nek in­for­má­li­san di­ri­gál­nak. Szijjártó Pé­ter bár­mi­kor oda­szól­hat, hogy mit tá­mo­gas­sa­nak, és mit ne. Sõt a tel­jes szol­gál­ta­tó szek­tor ál­lan­dó fe­nye­ge­tett­ség­ben él, bár­me­lyik cég pro­fit­ját szem­pil­lan­tás alatt el­ve­he­ti az ál­lam egy toll­vo­nás­sal. A má­sik oka, hogy ke­vés re­mény van a vál­toz­ta­tás­ra, pél­dát­la­nul erõs a populizmus, amely­nek még nem ta­lál­ták fel az el­len­szer­ét. A ki­fe­je­zés nem pon­tos, mert ez en­nél több: na­ci­o­na­liz­mus­sal ke­vert pro­tek­ci­o­niz­mus és paternalizmus, ami­vel na­gyon-na­gyon ne­héz mit kez­de­ni. Az­zal szem­ben, hogy vá­sá­rolj ha­zai ter­mé­ket, még le­het azt mon­da­ni, hogy nem vá­sá­ro­lok, mert van an­nál jobb. De az­zal már ne­he­zebb vi­tat­koz­ni, hogy Ma­gyar­or­szág at­tól lesz nag­­gyá, ha sa­ját au­tó­busz­gyá­ra lesz, sa­ját ipa­ra, sõt sa­ját oli­gar­chá­ja, ha ki­ûz­zük in­nen a gyar­ma­to­sí­tó­kat. Az­zal elég ne­héz szem­be­sze­gez­ni bár­mit is, hogy Ma­gyar­or­szág a ma­gya­ro­ké. Gya­ní­tom, már ki sem hal­lat­szik be­lõ­le, hogy ez mek­ko­ra or­das ha­zug­ság.

Pi­kó Sze­ret­nék ref­lek­tál­ni a sa­ját kér­de­zõi po­zí­ci­óm­ra is. Ha igaz az, hogy a vál­to­zás fo­lya­ma­tos, ak­kor nem le­het­sé­ges, hogy az az erõs vál­ság­ér­zet, amely kor­szak­vál­tást vagy vi­lág­vé­gét mon­dat ve­lem, az nem a sa­ját vál­sá­gunk ér­ze­te? Nem le­het­sé­ges, hogy azért lá­tok vál­sá­got, vi­lág­vé­gét, kor­szak­ha­tárt – és in­nen­tõl kezd­ve szi­go­rú­an ma­gam­ra vo­nat­koz­ta­tom a kér­dést, bár ál­ta­lá­no­sít­ha­tó­nak gon­do­lom –, mert ke­let-kö­zép-eu­ró­pai, je­le­sül a ma­gyar rend­szer­vál­tás­ban õszin­tén hí­võ és an­nak ku­dar­cát is meg­élõ, eg­zisz­ten­ci­á­li­san le­csú­szó kö­zép­osz­tály­be­li va­gyok? Olyan ér­tel­mi­sé­gi, aki úgy szo­ci­a­li­zá­ló­dott, hogy a vi­lág fej­lõ­dik, egy­re jobb lesz, ek­ként él­te meg és csi­nál­ta vé­gig éle­te nagy szto­ri­ját a nyolc­va­nas évek vé­gén, és most már öt­ven fö­lött, érez­ve a sa­ját élet­ko­rát is, egy­re el­ke­se­re­det­teb­ben néz szét a vi­lág­ban, amely vis­­sza­fe­lé fej­lõ­dik, és rom­lik. Bo­csá­nat, hogy ha túl pri­vát­ra si­ke­re­dett a kér­dés, ki­csit pro­vo­ká­ció is len­ne ez, mi­köz­ben sze­rin­tem fon­tos szem­pont.

Ara-Kovács Na­gyon ér­de­kes, amit mon­dasz. Mi a va­ló­di oka en­nek a vál­ság­nak? Sze­rin­tem az, hogy a vi­lág mint egész ta­lál­ko­zott a glo­ba­li­tás­sal, a mi­nõ­sé­gé­ben tel­je­sen új glo­ba­li­tás­sal, és ré­sze­i­ben kü­lön­bö­zõ­kép­pen re­a­gál er­re. Az isz­lám vi­lág vál­sá­gá­nak pél­dá­ul ez a leg­fon­to­sabb oka, nem tud meg­küz­de­ni a ta­lál­ko­zás­sal, nem tud mit kez­de­ni a glo­ba­li­tás­sal. De hadd mond­jak egy sze­mé­lyes pél­dát: ’91-ben Sang­haj­ban, a Nan­king Roadon sé­tál­tam, ak­kor is – mint min­dig – nagy tö­meg­ben. És a tö­meg egy em­ber­ként for­dult vis­­sza fe­lém, mert én vol­tam az egyet­len eu­ró­pai em­ber az ut­cán. El­mond­ha­tom, hogy én még lát­tam az 1930-as évek Sang­ha­ját, mert ’91-ben pont úgy né­zett ki, mint ’30-ban. El­sõ­sor­ban a vá­ros­köz­pont, de a vi­dék, a kör­nyék is. Nem telt el egy ge­ne­rá­ci­ós idõ­szak, és ha most el­mész Sang­haj­ba, ak­kor New York­ban jár­kálsz. Te­hát Ti­bor­nak iga­za van, óri­á­si tö­me­gek­nek vál­to­zott meg az éle­te. Va­la­mi­lyen úton-mó­don a fel­haj­tó­erõt, amit a glo­ba­li­tás adott, azt – rész­ben a tu­da­tuk­ban, de a mun­ka­kul­tú­rá­juk­ban is – be tud­ták fog­ni. Ki­csit ilyen Ke­let-Eu­ró­pa is, amely­nek prob­lé­má­ja az isz­lám vi­lá­gé­hoz ha­son­lít. Ke­let-Eu­ró­pa nem tud­ja föl­dol­goz­ni a ta­lál­ko­zá­sát a vi­lág­gal, a glo­ba­li­tás­sal. Nem tud­ja fel­dol­goz­ni, mert egy­sze­rû­en nincs hoz­zá ele­gen­dõ tu­dá­sa. Töb­ben az­zal „vá­dol­nak”, hogy bol­dog, op­ti­mis­ta em­ber va­gyok, mert min­dent po­zi­tí­van lá­tok. En­nek na­gyon egy­sze­rû az oka: alig ol­va­sok – Spiró re­gé­nye­it le­szá­mít­va per­sze – ma­gya­rul. Mun­­kám­ból adó­dó­an is el­sõ­sor­ban kül­föl­di la­po­kat, köny­ve­ket bön­gé­szek, a kül­po­li­ti­ká­ban va­gyok ott­hon, kül­föld­re já­rok. Egy­sze­rû­en nem ma­gyar szem­üve­gen át né­zem a vi­lá­got. Sze­rin­tem ez a dol­gok rész­be­ni ma­gya­rá­za­ta. A leg­több em­ber itt túl­sá­go­san ab­ból a na­gyon ke­let-eu­ró­pai szem­szög­bõl néz ön­ma­gá­ra, amely nem en­ge­di, hogy meg­fe­lel­jen a glo­bá­lis ki­hí­vás­nak, mi­köz­ben Nyu­gat-Eu­ró­pa ezen már túl­lé­pett. Eb­bõl a lát­le­let­bõl a meg­ol­dás is kö­vet­kez­het: ha nem sza­ka­dunk ki ab­ból a nagy en­ti­tás­ból, ame­lyik ott­ho­no­san mo­zog a glo­ba­li­tás kö­rül­mé­nyei kö­zött, és ez az Eu­ró­pai Unió, ak­kor si­ker­re va­gyunk kár­hoz­tat­va, bár­mi­lyen ré­mes is le­gyen ez bi­zo­nyos ma­gyar osz­tá­lyok­nak vagy ré­te­gek­nek, mert õk va­ló­ban a vesz­te­sei lesz­nek en­nek a glo­ba­li­zá­ló­dó vi­lág­hoz tör­té­nõ adap­tá­ló­dá­sunk­nak. Min­­den­ki más vi­szont a nyer­te­se.

Pi­kó Si­ker­re va­gyunk kár­hoz­tat­va?

Dessewffy Sze­rin­tem nem ar­ról kel­le­ne be­szél­ni, hogy mi ho­gyan érez­zük ma­gun­kat. Er­rõl ren­ge­te­get tu­dok be­szél­ni egyéb­ként, de nem ez len­ne sze­rin­tem az op­ti­má­lis meg má­sok szá­má­ra be­fo­gad­ha­tó. Per­sze a mi éle­tünk­nek volt egy nagy szto­ri­ja, ez a nagy szto­ri bru­tá­li­san ért vé­get, töb­bé-ke­vés­bé mind­an­­nyi­an meg­szen­ved­tük, ki job­ban, ki ke­vés­bé. Két na­gyon el­té­rõ szint­je van en­nek a vál­to­zás­nak, és nem sza­bad el­kö­vet­ni azt a hi­bát, hogy egy­be­mos­suk a ket­tõt: a glo­bá­lis vál­to­zást és a lo­ká­lis ma­gyar vál­sá­gun­kat. A mos­ta­ni ma­gyar vál­to­zás ter­mé­sze­te­sen be­le­ágya­zó­dott eb­be a glo­bá­lis tör­té­net­be, on­nan ér­kez­nek a ki­hí­vá­sok, de nem mi fúj­juk ezt a pas­­szát­sze­let, ha­nem mi csak ráz­kó­dunk ben­ne, mint egy toll­pi­he. De, hogy rög­tön el­lent­mond­jak ma­gam­nak, és vi­tat­koz­zam At­ti­lá­val is: én nem va­gyok biz­tos ab­ban, hogy az EU-val vagy azon be­lül au­to­ma­ti­ku­san si­ker­re len­nénk ítél­ve.

Az én bib­li­ám Manuel Castells in­for­má­ci­ós, há­ló­za­ti tár­sa­da­lom­ról szó­ló köny­ve, egy vas­tag, nagy tri­ló­gia. Ab­ban van egy fe­je­zet az Eu­ró­pai Uni­ó­ról is, mert­hogy a há­ló­za­ti tár­sa­da­lom fo­gal­mát mint me­ta­fo­rát na­gyon jól tud­ja al­kal­maz­ni az uni­ó­ra is. A szer­zõ azt ál­lít­ja, hogy a há­ló­za­ti tár­sa­dal­mak­ban nin­cse­nek üt­kö­zé­sek, ha­nem ott ér­dek­te­len­né vál­nak bi­zo­nyos te­rü­le­tek. Aki­vel sok macera van, azt a há­ló­zat egy­sze­rû­en ki­ke­rü­li. Sze­rin­tem Eu­ró­pá­ban is ez fog tör­tén­ni, na­gyon meg­lep­ne, ha nem. Nem zár­nak ki sen­kit, nem lesz­nek lát­vá­nyos OLAF-eljárások, hogy bi­lincs­ben vi­gyék el azt az em­bert, aki­nek nem mon­dom ki a ne­vét, de a hat­va­na­dik szü­le­tés­nap­ján nagy ün­nep­sé­gek lesz­nek. Nem ez fog tör­tén­ni, ha­nem az, hogy olyan kon­fi­gu­rá­ci­ók áll­nak elõ, ame­lyek­ben Ma­gyar­or­szá­got nem a gyõz­te­sek kö­zé, ha­nem a mar­gi­ná­lis hely­ze­tû­ek kö­zé so­rol­ják. Te­hát vis­­sza­ke­rül ar­ra a hely­re, ahol két­száz év­vel ez­elõtt volt, a köz­tes, pe­ri­fe­ri­kus ál­la­pot­ba, és nem fog­ja azo­kat az elõ­nyö­ket él­vez­ni, ame­lye­ket a köz­pon­ti Eu­ró­pa él­vez majd né­met, skan­di­náv, hol­land ve­ze­tés­sel. Õk rá lesz­nek szo­rít­va ar­ra, hogy min­ket ki­szo­rít­sa­nak, mert csak így tud­ják fenn­tar­ta­ni a sa­ját, egyéb­ként glo­bá­lis fo­lya­ma­tok­ban va­ló si­ke­res­sé­gü­ket. Egy­sze­rû­en ki fog­nak ír­ni min­ket a tör­té­net­bõl, ahogy egy té­vé­so­ro­zat szí­né­szét, aki­vel túl sok a prob­lé­ma.

Vis­­sza­té­rek ki­csit Kí­ná­hoz, il­let­ve a glo­bá­lis vál­to­zás­nak az elõ­zõ­ek­ben em­lí­tett két nagy fo­lya­ma­tá­hoz. Ez a ket­tõ per­sze ös­­sze is függ egy­más­sal, és ek­ként szá­mos alfo­lyamatra is bont­ha­tó. Az in­for­má­ci­ós, di­gi­tá­lis for­ra­da­lom az egyik, amely majd meg­vál­toz­tat­ja a tu­dás­ter­me­lés­nek, el­osz­tás­nak, hoz­zá­fé­rés­nek, fo­gyasz­tás­nak a szo­kás­rend­sze­rét, és ez­ál­tal meg­vál­toz­tat­ja az agyun­kat, meg­vál­toz­tat­ja a kul­tú­rán­kat, meg­vál­toz­tat­ja a po­li­ti­kát, gaz­da­sá­got, min­dent. A má­sik pe­dig egy et­tõl el­kü­lö­nít­he­tõ szál, a glo­bá­lis át­ren­de­zõ­dés. Ezt én Brzezinski kap­csán in­kább G2-nek lá­tom, sem­mint G20-nak. Két kor­mány, erõ­köz­pont kezd ki­ala­kul­ni Kí­na fel­emel­ke­dé­sé­vel, és per­sze Ázsia fel­emel­ke­dé­sé­vel. Az egy tör­té­nel­mi fej­le­mény volt, hogy Nyu­gat-Eu­ró­pa négy­száz-öt­száz évig köz­pon­ti sze­re­pet tu­dott ját­sza­ni. Majd­nem biz­tos, hogy a kö­vet­ke­zõ négy­száz-öt­száz év­ben ezt a sze­re­pet nem fog­ja tud­ni be­töl­te­ni, olyan ro­busz­tus ez az ázsi­ai tér­ség, és olyan Kí­na fel­emel­ke­dé­se, hogy az tel­je­sen át fog­ja raj­zol­ni a glo­bá­lis fo­lya­ma­to­kat. Ez ha­tal­mas nyo­mást je­lent Eu­ró­pa szá­má­ra és át­té­te­le­ken ke­resz­tül Ma­gyar­or­szág szá­má­ra is. Egy pi­cit hát­rébb lép­ve, és nem nagy­ké­pûs­köd­ve mon­dom ezt, de ha az em­ber elem­zõ­en áll hoz­zá, ak­kor lát­ja, hogy most bi­zo­nyos ré­gi­ók föl­emel­ked­nek, má­sok le­ér­té­ke­lõd­nek, és na­gyon úgy tû­nik, hogy mi eb­ben a vesz­tes ol­da­lon ál­lunk majd.

Far­kas Az a be­nyo­má­som, hogy ér­zõ­dik va­la­mi­fé­le be­le­tö­rõ­dõ, re­zig­nált el­fo­ga­dá­sa an­nak, ami­ben élünk, és hogy las­san min­den­ki meg­ta­lál­ja ben­ne a sa­ját sze­re­pét. Mi pél­dá­ul ab­ban, hogy ez az egész rend­szert ra­gyo­gó­an ele­mez­het­jük. Ön­fe­led­ten el le­het baj­lód­ni az­zal, hogy meg­fejt­sük a kü­lön­bö­zõ ösz­­sze­te­võ­it, mo­tí­vu­ma­it, múlt­ba ré­ved­ve, jö­võ­be te­kint­ve, bár­mi­lyen mó­don. Vis­­sza­tér­ve azért az alap­kér­dés­re, hogy van-e vál­ság, vagy nincs, ha ke­zem­be ve­szem a Nem­zet­kö­zi Va­lu­ta­alap­nak a né­hány nap­ja pub­li­kált elõ­re­jel­zé­sét, ak­kor azt ol­va­som ki be­lõ­le, hogy a vi­lág­gaz­da­ság, kö­szö­ni szé­pen, jól van, 3,4 szá­za­lék­kal nö­vek­szik, gya­kor­la­ti­lag nincs inf­lá­ció, va­la­mi­vel csök­ken a mun­ka­nél­kü­li­ség. Az összes glo­bá­lis mak­ro­gaz­da­sá­gi mu­ta­tó egy pi­cit gyen­géb­ben ala­kul, mint ko­ráb­ban gon­dol­ták, de még­is majd­hogy­nem kon­szo­li­dált, nyu­godt vi­lág ké­pét mu­tat­ja. Nin­cse­nek a prog­nó­zis­ban olyan le­he­tõ­sé­gek, ame­lye­ket a te­le­ví­zi­ós hír­mû­so­rok su­gall­nak, vagy ame­lye­ket mi is gya­kor­ta la­tol­ga­tunk, hogy a ter­ro­ris­ták le­ro­han­ják Nyu­gat-Eu­ró­pát, vagy hogy a krí­mi vál­ság esz­ka­lá­ló­dik, nincs ben­ne az, hogy ki­tör a har­ma­dik vi­lág­há­bo­rú. Eze­ket nem is szok­ták a gaz­da­sá­gi prog­nó­zi­sok­ba be­kal­ku­lál­ni, azok a leg­va­ló­szí­nûbb for­ga­tó­köny­ve­ket, a nor­má­lis üz­let­me­ne­tet fel­té­te­lez­ve ké­szül­nek. Nyil­ván azért, mert a nagy há­bo­rúk vagy ki­tör­nek, vagy nem. Pusz­tán a ma­te­ma­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek­bõl, a vi­lág gaz­da­sá­gi ada­ta­i­ból szo­lid, nyu­godt, kon­szo­li­dált kép raj­zo­ló­dik ki.

Ha a szá­mok­nak hin­nénk, ak­kor Ma­gyar­or­szá­gon is ugyan­ez vol­na a hely­zet. Ta­valy­elõtt, a vá­lasz­tá­si év­ben majd­nem négy­szá­za­lé­kos volt a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés, ta­valy majd­nem há­rom, az idén lesz két szá­za­lék. A si­kert kis­sé be­ár­nyé­kol­ja, hogy van mö­göt­te – a há­rom év alatt GDP-ará­nyo­san – leg­alább ti­zen­öt szá­za­lé­kos uni­ós tá­mo­ga­tás. Már­pe­dig ez ingyenpénz, nem kell vis­­sza­ad­ni, nem kell utá­na ka­ma­tot fi­zet­ni. En­nek kö­szön­he­tõ­en nem szük­sé­ges olyan mér­ték­ben kül­sõ for­rá­sok­hoz fo­lya­mod­ni, mint ko­ráb­ban bár­mi­kor. Ha azt fel­té­te­lez­zük, hogy en­nek az ir­tó­za­tos men­­nyi­sé­gû ló­vé­nak a húsz szá­za­lé­kát el­lop­ták, ak­kor is ma­radt bõ­ven a gaz­da­sá­gi fej­lesz­tés­re. Van idõn­ként egy-egy árul­­ko­dó meg­szó­la­lás, pél­dá­ul ami­kor Láz­ár Já­nos azt mond­ja, hogy ha az idei év­re ere­de­ti­leg be­ter­ve­zett ezer­mil­li­árd he­lyett nem tu­dunk 2048 mil­li­árd fo­rint uni­ós for­rást le­hív­ni, ak­kor két szá­za­lék sem lesz a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés. Le­het tû­nõd­ni azon, hogy az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok nél­kül leg­fel­jebb hely­ben jár­hat­nánk.

A vi­lág, ha­csak nem tör­té­nik va­la­mi­fé­le ele­men­tá­ris tra­gé­dia, ak­kor va­ló­ban nincs vál­ság­ban. De köny­­nyen érez­he­ti ma­gát ab­ban. Ép­pen azért, amit Ara-Kovács At­ti­la mon­dott, hogy az isz­lám vi­lág nem tu­dott mit kez­de­ni a globalizációval. At­tól tar­tok, hogy a globalizációval a ma­gyar tár­sa­da­lom még csak annyit sem tu­dott kez­de­ni, mint az isz­lám. Volt egy idõ­szak, nagy­já­ból ’94–95-tõl 2000–2001-ig, ami­kor meg­ér­tet­tük, hogy jó az, ha jön a kül­föl­di tõ­ke, jó az, ha mun­ka­he­lye­ket te­remt, új tech­no­ló­gi­át hoz be, és fõ­leg az, ha nem fe­ke­tén fi­ze­tik ki a bé­re­ket. Jó az, ha nem kell vár­ni te­le­fon­ra, és jó az, ha nem­csak Tra­bant­ba meg Zsi­gu­li­ba le­het be­ül­ni, ha­nem mo­der­nebb au­tó­ba is. Te­hát volt egy ilyen idõ­szak, ami­kor a globalizáció és a sza­bad­ság ér­té­kei még vonz­erõt je­len­tet­tek – nem füg­get­le­nül at­tól, hogy ak­kor kik kor­má­nyoz­tak, és nagy­já­ból mi­lyen ide­o­ló­gi­át kép­vi­sel­tek. Azt hi­szem, hogy 2000 kö­rül, a mil­len­ni­u­mi ün­nep­sé­gek kör­nyé­kén kö­vet­ke­zett be a tö­rés. Szisz­te­ma­ti­kus ala­pos­ság­gal meg­dol­goz­ták az or­szá­got, hogy szebb a múlt, mint a jö­võ, több­re me­gyünk sa­ját erõnk­bõl, mint az ide­ge­nek­kel együtt­mû­köd­ve. A Fi­desz az­óta ezt a vég­le­te­kig vit­te. Én spe­ci­el nem tu­dom, hogy mi­tõl szebb a múlt, mint a jö­võ. Bár a gye­rek­ko­rom iga­zán szép volt, ab­ból nem von­nám le azt a kö­vet­kez­te­tést, hogy ma is ak­kor len­ne iga­zán szép az élet, ha vál­la­la­ti üdü­lõk­ben nya­ral­hat­na min­den­ki, mint én Balaton­széplakon.

Vis­­sza­tér­ve ar­ra, hogy ki mit tud kez­de­ni a globalizációval, fél­ve mon­dom, de mint­ha most elõ­ször Eu­ró­pa sem tud­na mit kez­de­ni ve­le. Az a be­nyo­má­som, hogy nem ta­lál­ja azo­kat a meg­ol­dá­so­kat, ame­lyek­kel ezt a mos­ta­ni nagy játsz­mát le le­het­ne ját­sza­ni. Ne­ve­ze­te­sen azt, ame­lyet a ma­gyar kor­mány a gaz migránsok tá­ma­dá­sá­nak ti­tu­lál, azo­ké­nak, akik le­ro­han­ták az or­szá­got. Ol­vas­tam né­hány bor­zasz­tó­an bor­nírt szá­mí­tást ar­ról, hogy Né­met­or­szág­ban, aho­vá több mint egy­mil­lió me­ne­kült ér­ke­zett, sze­mé­lyen­ként és ha­von­ta nyolc­száz euróba ke­rül a fenn­tar­tá­suk, sze­mé­lyen­ként és éven­te két­ezer eurót kell köl­te­ni ar­ra, hogy se­gít­sék az in­teg­rá­ci­ó­ju­kat, és hogy mind­ez a né­met gaz­da­sá­got nem na­gyon ter­he­li meg, leg­fel­jebb a GDP 0,2-0,3 szá­za­lé­ká­val. Ezek a szá­mí­tá­sok az én sze­mem­ben meg­le­he­tõ­sen el­na­gyol­tak, mond­hat­ni, a hi­deg ráz ki tõ­lük. Sze­rin­tem ezek a prob­lé­mák nem olyan ter­mé­sze­tû­ek, hogy el­vi­sel­nék az ef­fé­le le­egy­sze­rû­sí­té­se­ket, és hogy azon kel­le­ne tû­nõd­ni, va­jon en­nek az 1,1 mil­lió em­ber­nek az in­teg­rá­lá­si kí­sér­le­te után is há­rom szá­za­lé­kon be­lül ma­rad-e a né­met ál­lam­ház­tar­tá­si hi­ány.

De vis­­sza­tér­nék ah­hoz, hogy Ma­gyar­or­szág tény­leg nem tud mit kez­de­ni az­zal, hogy mi­lyen tör­té­net­be csöp­pent be­le. Amit a kor­má­nya tesz, az min­den szem­pont­ból kép­le­tes: ke­rí­té­se­ket ál­lít fel. Ez lo­gi­kus kö­vet­kez­mé­nye az ed­di­gi po­li­ti­ká­nak. A pi­ac­vé­dõ, pro­tek­ci­o­nis­ta gaz­da­ság­po­li­ti­ka, a ha­tá­rok le­zá­rá­sa, a ka­to­na­ság oda­ve­zény­lé­se, a szük­ség­ál­la­pot­ról ké­szü­lõ tör­vény­ter­ve­zet, mind-mind ugyan­an­nak az elv­nek és gya­kor­lat­nak a le­ága­zá­sai. Már­pe­dig az az or­szág, ame­lyik el­zár­kó­zik, na­gyon ne­he­zen ve­szi ész­re, ha le­ma­radt. Hadd hoz­zak egy pro­fán pél­dát. Egyik is­me­rõ­söm az­zal fe­nye­ge­tõ­zött, hogy le fog­ja mon­da­ni a HVG-t, ha még egy­szer olyan pon­gyo­lán fo­gal­ma­zunk, mint sze­rin­te tet­tük. Azt vá­la­szol­tam, nyu­god­tan te­gye meg, de ak­kor nem fog­ja ész­re­ven­ni, hogy hi­ány­zik. Ha va­la­mi­lyen új­sá­got, fo­lyó­ira­tot le­mon­dunk, va­la­mit nem ol­va­sunk el, nem né­zünk meg, az a leg­több­ször nem is hi­ány­zik az éle­tünk­bõl. Pon­to­sab­ban: nem vagy csak las­san tu­da­to­sul, hogy hi­ány­zik. Ha be­zár­juk a ha­tá­ro­kat, még ke­vés­bé fog hi­á­nyoz­ni mind­az, amit el­ve­szí­tünk. Ami­nek a lé­te­zé­sé­rõl nem is tu­dunk, az nem hi­á­nyoz­hat.

Most nincs olyan éles kont­raszt, mint ami­kor a ká­dá­ri Ma­gyar­or­szá­gon nyil­ván­va­ló volt Bu­da­pest le­ma­ra­dá­sa Bécs­hez ké­pest. Pe­dig a kü­lönb­ség az­óta is nõ, jö­ve­de­lem­ben, el­ér­he­tõ ja­vak­ban, tech­no­ló­gi­á­ban és fõ­leg gon­do­la­tok­ban. Lej­jebb va­gyunk, tá­vo­labb va­gyunk a nyu­gat-eu­ró­pai cent­ru­mok­tól, mint ami­kor még oda vá­gya­koz­tunk. A brüs­­sze­li Bruegel In­té­zet ké­szí­tett egy re­mek ös­­sze­ál­lí­tá­sát az Eu­ró­pai Unió jö­võ­jé­rõl. Esze­rint lé­te­zik egy mag, a 19 euróövezeti or­szág. Az­tán van­nak azok az or­szá­gok, Cseh­or­szág, Hor­vát­or­szág, ame­lyek leg­alább a bank­uni­ó­hoz csat­la­koz­tak. Van­nak, ame­lyek alá­ír­ták az úgy­ne­ve­zett Euro Plus egyez­ményt, va­gyis haj­la­nak a fis­ká­lis együtt­mû­kö­dés­re. És a cent­rum­tól leg­tá­vo­labb, va­la­hol a szé­lén he­lyez­ke­dik el Nagy-Bri­tan­nia, amely erõs, és mé­lyen in­teg­rá­ló­dott a glo­bá­lis gaz­da­ság­ba. Az­tán va­la­hol a pe­rem­vi­dé­ken, a sem­mi­ben lóg Ma­gyar­or­szág. Az idei esz­ten­dõ a nagy dön­té­sek éve lesz, jön majd a brit nép­sza­va­zás, má­jus­ban vagy szep­tem­ber­ben, at­tól füg­gõ­en, hogy az EU ve­ze­tõi mi­kor és mi­ben ál­la­pod­nak meg David Came­ron­nal. A ma­gyar kor­mány­nak van­nak re­mek új ba­rá­tai, pró­bál a len­gye­lek­hez és a bri­tek­hez dör­gö­lõz­ni, ám iszo­nyú­an kön­­nyen ki­pot­­tyan­hat az egész­bõl, úgy, hogy ész­re sem ves­­szük: a sem­mi­be zu­han­tunk.

Pi­kó Mit gon­dol­tok, ho­gyan hat­hat a gon­dol­ko­dá­sunk­ra, az ér­ték­ren­dünk­re, ál­ta­lá­ban az eu­ró­pai de­mok­ra­ti­kus ér­ték­rend­szer bel­sõ ösz­­sze­té­te­lé­re, fon­tos­sá­gi sor­rend­jé­re a me­ne­kült­vál­ság okoz­ta meg­ro­gyott biz­ton­ság­ér­zet? Megint sze­mé­lyes él­mény, ha le­het: el­ké­pesz­tõ, hogy mi­lyen so­kak gon­dol­ko­dá­sa for­dul át azok kö­zül, akik­kel a nyá­ron még együtt se­gí­tet­tünk a Ke­le­ti­nél a me­ne­kül­tek­nek azért, mert fõ­leg Köln után – már nem csak az ál­la­mi mé­di­á­ban, de min­de­nütt – a me­ne­kült­vál­ság árny­ol­da­la­i­nak hí­rei öm­le­nek ránk.

Ara-Kovács Le­szá­mít­va a szél­sõ­jobb­ol­da­li pár­to­kat, Eu­ró­pá­ban én se­hol sem ta­lál­koz­tam az­zal a pro­pa­gan­dá­val, ami­vel a Fi­desz ope­rál. Eb­bõl még tra­gé­dia le­het. A jobb­ol­da­li pár­tok Nyu­ga­ton meg­pró­bál­nak eb­ben a do­log­ban na­gyon mér­sé­kelt ál­lás­pon­tot ki­ala­kí­ta­ni, és ez lo­gi­kus lé­pés ré­szük­rõl, te­hát nem egy­sze­rû­en kény­szer, ha­nem lo­gi­kus lé­pés. A me­ne­kült­his­tó­ri­á­nak két di­men­zi­ó­ja volt, egy­részt egy hu­ma­ni­tá­ri­us, te­hát az, hogy nem le­he­tett a Bal­ká­non tö­me­ge­ket hagy­ni élet­ve­szély­ben, il­let­ve azok­nak az or­szá­gok­nak a bel­sõ nyu­gal­mát is va­la­mi­lyen úton-mó­don ga­ran­tál­ni kel­lett, ame­lye­ken ke­resz­tül­jöt­tek a me­ne­kül­tek tö­me­gei. A meg­ér­ke­zett egy­mil­lió-egy­száz­ezer em­bert rész­ben in­teg­rál­ni kell, rész­ben vis­­sza kell jut­tat­ni a lak­he­lyé­re. Ez egé­szen más­faj­ta po­li­ti­kát igé­nyel, amit na­gyon jó­za­nul és na­gyon em­ber­sza­bá­sú mó­don kell vé­gig­vin­ni. Nyil­ván­va­ló­an ez fel­té­te­le­zi azt, hogy be kell avat­koz­ni ott, ahon­nan ezek az em­be­rek el­me­ne­kül­tek, és meg kell ol­da­ni azo­kat a prob­lé­má­kat, ame­lyek mi­att me­ne­kül­ni kény­sze­rül­tek. Eb­ben az ügy­ben én tel­je­sen egyet­ér­tek Ti­bor­ral: van va­la­mi prob­lé­ma az EU-val, nem mû­kö­dik egy­sé­ges ál­lam­ként, sõt azok az ál­la­mok, ame­lyek eb­ben a do­log­ban dön­té­si hely­zet­ben van­nak, azok sem elég­gé ha­té­ko­nyak és el­szán­tak. Ugyan­ak­kor va­la­mi mást is fi­gye­lem­be kell ven­nünk. Vol­tak per­sze azok az or­szá­gok, ame­lyek el­ve­szí­tet­ték ál­la­mi­sá­gu­kat az arab ta­vasz kö­vet­kez­té­ben, mint Szí­ria vagy Lí­bia, s el­sõ­sor­ban in­nen ér­kez­tek a me­ne­kül­tek. Ám egy év­vel ko­ráb­ban, 2014 nya­rán Ko­szo­vó­ból ugyan­csak el­in­dult egy gaz­da­sá­gi jel­le­gû exo­dus, amely hó­na­pok alatt a ré­gi csem­pész­út­vo­na­lak­ból em­ber­csem­pész-út­vo­na­la­kat te­rem­­tett. Ké­sõbb a Kö­zel­-Ke­let­rõl és Észak-Af­ri­ká­ból ér­ke­zõ me­ne­kül­te­ket már a be­já­ra­tott utak és azok vám­sze­dõi vár­ták. To­váb­bá: 2015. ja­nu­ár 25-én a Sziriza gyõ­zött Gö­rög­or­szág­ban, 26-án Cip­rasz le­tet­te az es­küt, és azon­nal azt nyi­lat­koz­ta: szem­ben az elõ­zõ kor­má­nyok­kal, õ nem fog­ja rá­kény­sze­rí­te­ni az aka­ra­tát a Gö­rög­or­szág­ban élõ me­ne­kül­tek­re. Sza­bad em­be­rek, oda men­nek, aho­va akar­nak. Ez fel­hí­vás volt ar­ra, hogy el­hagy­ják Gö­rög­or­szá­got. Hogy cél­ja­i­nak na­gyobb nyo­ma­té­kot ad­jon, a Ciprasz-kormány leg­ott be­zá­rat­ta a me­ne­kült­csa­lá­dok gyer­me­ke­i­nek fenn­tar­tott is­ko­lá­kat, ame­lyek egyéb­ként EU-pénzbõl mû­köd­tek. Ezt lát­va, az Eu­ró­pai Uni­ó­val – és el­sõ­sor­ban Né­met­or­szág­gal – Gö­rög­­or­szág­hoz ha­son­ló­an konf­lik­tu­sos vi­szony­ban ál­ló Tö­rök­or­szág ma­ga is bá­to­rí­ta­ni kezd­te a te­rü­le­tén lé­võ me­ne­kül­te­ket a to­vább­ál­lás­ra. Mel­let­tük ek­kor meg­je­lent Or­­bán Vik­tor Ma­gyar­or­szá­ga, mely ma­ga sem akart ki­ma­rad­ni a nyu­ga­ti de­mok­rá­ci­ák sta­bi­li­tá­sá­nak alá­ak­ná­zá­sá­ból: ta­valy ta­vas­­szal már el is in­dí­tot­ta a ras­­szis­ta, xenofób, me­ne­kült­el­le­nes kam­pá­nyát, majd nyá­ron ke­rí­tést épí­tett a dé­li ha­tár­ra, Merkelt is és Né­met­or­szá­got is gya­kor­la­ti­lag vál­ság­hely­zet­be so­dor­va. Szó­val nem egy­sze­rû­en me­ne­kült­vál­ság­ról van szó, ha­nem ar­ról, hogy bi­zo­nyos ál­la­mok el­kez­dik be­lül­rõl, ön­ér­dek­ük alap­ján na­gyon kel­le­met­len hely­zet­be hoz­ni az EU-t.

Az ere­de­ti kér­dés­re vis­­sza­tér­ve: nem szá­mí­tok az eu­ró­pai gon­dol­ko­dás és ér­ték­rend mar­káns vál­to­zá­sá­ra, mert Nyu­ga­ton lé­te­zik a to­le­ran­ci­á­nak egy­faj­ta kul­tú­rá­ja.

Spiró Az a ta­pasz­ta­la­tom, hogy Ma­gyar­or­szá­gon az em­be­re­ket egy­ál­ta­lán nem ér­dek­lik a me­ne­kül­tek, nin­cse­nek ben­ne az éle­tük­ben. Még­is­csak a lét meg a lé ha­tá­roz­za meg a tu­da­tot, az õ éle­tük­re a me­ne­kül­tek sem­mi­fé­le be­fo­lyás­sal nem vol­tak, nin­cse­nek, és nem is lesz­nek. Ak­kor sem let­tek vol­na, ha Ma­gyar­or­szág an­nak rend­je és mód­ja sze­rint, mint jó húsz éve a ju­go­szláv pol­gár­há­bo­rú ide­jén, be­fo­gad tíz-húsz-negy­ven-hat­van vagy száz­ezer me­ne­kül­tet. Vol­tak itt so­kan tá­bo­rok­ban, na­gyon szé­pen meg le­he­tett ol­da­ni nem túl sok pénz­bõl, csak saj­nos nem let­tek be­lõ­lük ma­gya­rok. Nagy fáj­dal­mam, hogy a gye­re­kek nem jár­hat­tak is­ko­lá­ba, a szü­lõk nem me­het­tek nyelv­tan­fo­lyam­ra, így az­tán elõbb-utóbb vagy to­vább­men­tek Né­met­or­szág­ba, vagy pe­dig vis­­sza­pa­te­rol­ták õket a ve­szély­zó­ná­ba, mert ott még há­bo­rú lesz, a bosz­ni­ai há­bo­rút csak fel­füg­gesz­tet­ték, de nem fe­jez­ték be. A ma­gya­rok­nak csak ak­kor lett tu­do­má­suk a me­ne­kül­tek­rõl, ami­kor fel­tet­ték õket a Bu­da­pest­re tar­tó vo­na­tok­ra, majd egy­részt a Ke­le­ti pá­lya­ud­va­ron, más­részt a par­kok­ban ki­rak­ták õket. Ad­dig nem is tud­tak ró­luk, pe­dig ak­kor már folyt el­le­nük az uszí­tás. Ma­gyar­or­szá­gon az em­be­rek éle­tét egy­ál­ta­lán nem be­fo­lyá­sol­ja a me­ne­kül­tek hely­ze­te, nem ag­gód­nak mi­at­tuk, a ma­gya­ro­kat az be­fo­lyá­sol­ja, hogy nem sza­ba­dok. A ma­gya­rok nyolc­van szá­za­lé­ka rög­höz kö­tött, ki van szol­gál­tat­va a he­lyi fe­u­da­liz­mus­nak, a he­lyi kis­ki­rály­ok­nak, és tud­ják ugyan, hogy ál­la­mi pén­zen él­ni nem na­gyon jó do­log, de nem tud­nak moz­dul­ni. Nem sza­bad tár­sa­da­lom a mi­énk. Ez a baj, a töb­bi lát­szat, fi­gye­lem­el­te­re­lés. Cso­dál­ko­zom, ami­­kor a kam­pá­nyok azon­nal vissz­hang­ra lel­nek az úgy­ne­ve­zett el­len­zé­ki saj­tó­ban. Nem az a va­ló­ság, ami meg­je­le­nik a saj­tó­ban, a té­vék­ben, a neten, ha­nem a rosz­­szabb Ká­dár-kor­ra, te­hát a hat­va­nas évek ele­jé­re vagy az öt­ve­nes évek vé­gé­re em­lé­kez­te­tõ ál­la­pot, és ez nagy­részt sa­ját fej­le­mény.

Dessewffy Az ere­de­ti kér­dé­sed­re vis­­sza­tér­ve, sze­rin­tem itt a di­na­mi­kus szem­lé­let a jó, mert en­nek a tör­té­net­nek még nincs vé­ge. Az eu­ró­pai köz­han­gu­lat­ban és gon­dol­ko­dás­ban a köl­ni szil­vesz­ter ha­tal­mas, alap­ve­tõ meg­ráz­kód­ta­tást je­len­tett. Nincs vé­ge a tör­té­net­nek, nem tud­juk, hogy mi­ként fog ala­kul­ni. Nagy iro­dal­ma van en­nek is. A huntingtoni té­zis va­ló­já­ban gendervonalon ér­vé­nye­sül, te­hát gender-, me­leg­jo­gok dif­fe­ren­ci­ál­nak iga­zán. Az ada­tok azt mu­tat­ják, hogy az abszt­rakt de­mok­rá­ci­át, de még az ál­ta­lá­nos vá­lasz­tó­jo­got is min­de­nütt imád­ják, a leg­egy­sze­rûbb azt mon­da­ni, hogy a de­mok­rá­cia na­gyon jó, „az egy­tõl ötig íve­lõ ská­lán csil­la­gos ötös­re ér­té­ke­lem”. De ami­kor ezt rá­ve­tít­jük az élet­vi­szo­nyok­ra, ne­mi sze­re­pek­re, ott föld­raj­zi­lag ha­tal­mas el­té­ré­sek és kul­tu­rá­li­san, po­li­ti­ka­i­lag na­gyon nagy prob­lé­mák adód­nak eb­bõl. Én is azt gon­do­lom, hogy Nyu­gat-Eu­ró­pá­nak van egy­faj­ta in­teg­rá­ci­ós po­ten­ci­ál­ja, de ami­kor azt hal­lom, hogy Dá­ni­á­ban, ab­ban az is­te­ni, kis tündi-bündi Dá­ni­á­ban el­ve­szik a me­ne­kül­tek ék­sze­re­it, hát azt nem tu­dom ér­tel­mez­ni. Ez az én Eu­ró­pa-ké­pem­hez sem­mi­lyen mó­don nem il­lesz­ke­dik.

Na­gyon ér­de­kes, hogy mi­lyen is a ma­gyar re­ak­ció a globalizációra. Én most me­ne­kül­tek­kel fog­lal­ko­zom, az el­múlt fél év­ben, azt hi­szem, négy na­gyon hos­­szú és szá­raz ta­nul­mányt ír­tunk er­rõl. Pon­to­sab­ban a Migration Aidrõl, ami meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan je­len­ség a ma­gyar kö­zeg­ben. Bi­zo­nyí­ték ar­ra, hogy az em­be­rek na­gyobb tö­meg­ben, altru­isz­­tikusan, sa­ját ide­jük­bõl, sa­ját pén­zük­bõl, ön­fel­ál­do­zó­an ki­men­tek, és hos­­szú idõn ke­resz­tül el­ké­pesz­tõ ha­té­kony­ság­gal se­gí­tet­tek, be­lép­ve egy olyan vá­kuum­ba, ame­lyet az ál­lam te­rem­tett meg. Nem va­gyok na­iv, én ezt úgy írom le, mint egy kul­tú­rán be­lü­li zár­ványt, nem ez a do­mi­náns, de tény: van­nak ilyen zár­vá­nyok. Ezek a zár­vá­nyok ös­­sze tud­nak ér­ni, de hogy mi lesz be­lõ­lük, ez megint csak a jö­võ kér­dé­se. Nem hi­szem, hogy ezek­bõl nagy for­du­lat len­ne, de min­den­kép­pen be­szé­des, hogy van­nak ilyen fol­tok.

Szo­ci­o­ló­gus­ként na­gyon kön­­nyû be­szél­ni ar­ról, hogy a ma­gyar tár­sa­da­lom­nak az ér­ték­szer­ke­ze­te meny­­nyi­re ma­te­ri­á­lis, men­­nyi­re csak a lé ha­tá­roz­za meg, men­­nyi­re pa­ter­na­lis­ta, men­­nyi­re nyi­tott az autoriter ten­den­ci­ák fe­lé. De sze­rin­tem ezen túl ké­ne lép­nünk. Nem azt ál­lí­tom, hogy ob­jek­tív fo­lya­ma­tok de­ter­mi­nál­ták ezt a lel­ki­ál­la­po­tot, ezt a kul­tú­rát, amely­ben élünk, de azt ál­lí­tom, hogy nem igaz az a narratívánk, hogy a rend­szer­vál­tás si­ker­tör­té­net volt. Ab­szo­lút az volt a szá­mok, a köz­gaz­da­sá­gi, jo­gi, in­téz­mé­nyi ke­re­tek te­kin­te­té­ben. De ahogy a tár­sa­da­lom meg­él­te ezt a rend­szer­vál­tást, ahogy meg­él­te az egész Eu­ró­pai Uni­ót, az hi­he­tet­le­nül el­kín­zott tör­té­net­ként épült be az em­be­rek lel­ké­be. Ami­kor az ál­ta­lam oly sok­ra tar­tott Gyurcsány Fe­renc ki­lé­pett az MSZP-bõl, és azt mond­ta, hogy meg kell ér­te­ni­ük az em­be­rek­nek, hogy re­for­mok­ra szük­ség van, hogy még job­ban oda kell ten­ni­ük ma­gu­kat, még ke­mé­nyeb­ben kell dol­goz­ni, ak­kor egy­ön­te­tû­en el­uta­sí­tot­ták, és ezt nem a Fi­desz épí­tet­te fel. A Fi­desz csak rá­ült ar­ra a han­gu­lat­ra, és to­vább erõ­sí­tet­te, ami a tár­sa­da­lom­ban ki­ala­kult mind­ezek hal­la­tán. Az volt Gyur­csány ha­tal­mas hi­bá­ja, ne­kem is ha­tal­mas hi­bám, hogy egy ilyen aufklérista re­form tár­sa­dal­mi fo­gad­ta­tá­sát nem ér­tet­tük, nem tud­tuk meg se be­csül­ni.

Van er­re egy tör­té­ne­tem. A ba­rá­tom me­sél­te, hogy egy­szer vit­te ha­za egy kol­lé­gá­ját, a há­rom gyer­me­két egye­dül ne­ve­lõ nõt az au­tó­já­ban. És a ko­csi­ban Gyurcsány be­szélt, hogy re­for­mok, és ke­mé­nyeb­ben, ös­­sze­szo­rít­va, majd meg­csi­nál­juk. A ba­rá­tom ol­dal­ra né­zett, és azt lát­ta, hogy a nõ sír. Azt mond­ta, hogy azért sír, mert õ en­nél ke­mé­nyeb­ben nem tud dol­goz­ni. Õ nem tud­ja ezt ke­mé­nyeb­ben csi­nál­ni, és so­ha töb­bé nem fog er­re az em­ber­re sza­vaz­ni. Csak azt aka­rom mon­da­ni ez­zel, hogy ha a ma­gyar tár­sa­da­lom­ról gon­dol­ko­dunk meg be­szé­lünk, ak­kor le­gyünk egy ki­csit óva­to­sab­bak, mert mind igaz: a nyelv­tu­dás hi­á­nya, az, hogy az ál­lam­ból él a nyolc­van szá­za­lé­ka, de ez en­nél bo­nyo­lul­tabb és ös­­sze­tet­tebb do­log. Meg kell ér­te­ni azt is, hogy mi­tõl van tel­je­sen ki­fá­radt, ki­fa­csart ál­la­pot­ban a tár­sa­da­lom. Nem ne­künk kell el­sõ­sor­ban meg­ér­te­ni, ha­nem an­nak, aki még egy­szer po­li­ti­kai vál­to­zást akar itt. Mert ak­kor olyan nyel­ven kell be­szél­ni ezek­kel az em­be­rek­kel, ahogy Or­bán ezt már meg­ér­tet­te, a ke­rí­tés is er­rõl szólt. Meg­vé­de­lek ben­ne­te­ket. Mi volt a má­sik ilyen õrü­let? Ja, a re­zsi. Az is er­rõl szólt. Mind­egy, hogy csak két­száz fo­rin­tot kapsz, de én ér­tem a te fáj­dal­ma­dat, én meg­vé­de­lek té­ged. De hogy­ha va­la­ki az­zal a re­to­ri­ká­val lép fel, hogy az Al­kot­mány­bí­ró­ság jog­kö­re­i­nek vis­­sza­ál­lí­tá­sá­val a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai sza­bad­ság­jog­ok blablaba, nos, ez nem fog men­ni. Egy el­kín­zott or­szág­ban, egy olyan or­szág­ban élünk, ahol a ka­pi­ta­liz­must, azt, ami­tõl mi olyan bol­do­gok va­gyunk, a rend­szer­vál­tás utá­ni vi­lá­got min­den­ki egy­ön­te­tû­en gyû­lö­li. Nem min­den­ki per­sze, el­na­gyol­tan mon­dom, van­nak zár­vá­nyok, aki kül­föl­di új­sá­got ol­vas pél­dá­ul, de a tár­sa­da­lom több­sé­ge el­uta­sít­ja mind­azt, amit mi igen­lünk. Aki po­li­ti­kai si­ker­re pá­lyá­zik, an­nak ezt egy­szer meg kell ér­te­nie, és olyan vi­szo­nyí­tá­si ke­re­te­ket, narratívákat, be­széd­mó­dot és po­li­ti­kát kell fel­épí­te­nie, ami er­re a tár­sa­dal­mi ta­pasz­ta­lat­ra re­zo­nál. Ez pe­dig biz­to­san nem az, hogy fö­lül­rõl ar­ra biz­tat­lak, hogy szedd már ös­­sze ma­gad.

Far­kas Ha nem szí­ve­sen, de kény­sze­rû­en egyet­ér­tek az­zal, hogy az aufklérista be­széd­mód­nak a po­li­ti­ká­ban be­fel­leg­zett. De nem na­gyon sze­ret­ném el­fo­gad­ni azt a su­nyi be­széd­mó­dot, ami ma­nap­ság egy­re jel­lem­zõbb. Hadd hoz­zak egy evi­dens pél­dát: a Fi­desz ne­ki­ron­tott Gyurcsány Fe­renc­nek, hogy a há­rom­száz fo­rin­tos vi­zit­díj­jal fi­ze­tõs­sé tet­te az egész­ség­ügyet, majd kor­mány­erõ­ként öt év alatt szin­te to­tá­li­san fi­ze­tõs­sé tet­te. Ma már gya­kor­la­ti­lag csak az alap­el­lá­tá­sért nem kell fi­zet­ni, min­den ext­rá­ért igen, há­la­pénzt vagy tisz­tes ta­ri­fát a ma­gán­el­lá­tá­sért, a ma­gán­cég­nél fel­ál­lí­tott di­ag­nó­zi­sért, a vá­ró­lis­ta meg­ke­rü­lé­sé­ért. És a Fi­desz még­is azt mond­ja, hogy meg­véd­te az egész­ség­ügy in­gye­nes­sé­gét. Ez­zel együtt alig­ha le­het most vi­zit­díj­jal, co-financinggal elõ­ho­za­kod­ni, az­zal ér­vel­ni, hogy az át­lát­ha­tó vi­szo­nyok­kal min­den­ki job­ban jár. Töb­bek gyom­ra elég ne­he­zen ve­szi be, hogy ered­mé­nye­sebb po­li­ti­ka egy or­szág át­ve­ré­se, mint ki­fej­te­ni, hogy mi a tény­le­ges hely­zet, és ab­ból mi­lyen te­en­dõ kö­vet­ke­zik. Ta­lán még van né­hány évem eb­ben a szak­má­ban, nem szí­ve­sen ren­dez­ke­dem be ar­ra, hogy mel­lé­be­szé­lé­sek­kel, su­nyí­tá­sok­kal, uta­lá­sok­kal ér­te­kez­zünk azok­ról a dol­gok­ról, ame­lyek kö­rül­vesz­nek. Hoz­zá­te­szem, nem­csak az egész­ség­ügy vált fi­ze­tõs­sé, ha­nem a mi­nõ­sé­gi ok­ta­tás is. Szak­sze­rû ki­fe­je­zés­sel él­ve, az egyen­súly­ja­ví­tás ál­do­za­tá­ul es­tek, ren­ge­teg pénzt von­tak ki az egész­ség­ügy­bõl és az ok­ta­tás­ból is, ezt a ma­gán­kas­­szánk­ból kény­sze­rü­lünk pó­tol­ni. Még töb­bet von­tak ki a szo­ci­á­lis el­lá­tás­ból, ami pe­dig pó­tol­ha­tat­lan.

Ara-Kovács At­ti­la azt mond­ta, hogy az Eu­ró­pai Unió nem mû­kö­dik. Sze­rin­tem van en­nél sok­kal rosszabb hír, tör­té­ne­te­sen az, hogy elõbb-utóbb mû­köd­ni fog. Ez azért rossz hír, mert a mû­köd­te­té­sé­bõl ki­ma­ra­dunk. Hogy kik lesz­nek ben­ne, há­nyan ma­rad­nak kö­rön be­lül, és ho­gyan fog­ják mû­köd­tet­ni, azt nem tu­dom meg­mon­da­ni. De az Eu­ró­pai Uni­ó­nak mû­köd­nie kell, mert kü­lön­ben, már bo­csá­nat, de itt a vi­lág­vé­ge.

Ara-Kovács Csak a me­ne­kült­ügy vo­nat­ko­zá­sá­ban be­szél­tem uni­­ós diszfunkcionalitásról…

Far­kas A me­ne­kült­ügy­ben is va­la­mi­lyen mó­don mû­köd­ni fog, a ma­gyar kor­mány pe­dig eb­bõl szem­lá­to­mást ki­ma­rad. Ta­lán azt kép­ze­li, hogy a pe­ri­fé­ri­án is van élet. Az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül is. Az én kép­ze­le­tem­be be­le­fér, hogy a vi­seg­rá­di né­gyek lét­re­hoz­zák majd a köl­csö­nös gaz­da­sá­gi se­gít­ség ta­ná­csát, és sza­bad­ke­res­ke­del­mi meg­ál­la­po­dást köt­nek az Eu­ró­pai Unió mag­ál­la­ma­i­val, be­ve­ze­tik a kon­ver­ti­bi­lis eurót, ab­ban fog­ják el­szá­mol­ni az egy­más köz­ti áru­for­gal­mat. Te­hát a le­he­tõ­sé­gek vég­te­le­nek. Nem evi­dens, hogy az­zal, hogy a cent­rum­ból ki­ma­ra­dunk, mély­sé­ge­sen és hi­he­tet­len tem­pó­ban le­sza­ka­dunk. Ezért nem hi­szem, hogy si­ker­re len­nénk ítél­ve, ahogy azt At­ti­la ál­lít­ja. In­kább at­tól tar­tok, ki­pot­­tya­nás­ra va­gyunk kár­hoz­tat­va. Ter­mé­sze­te­sen té­ved­he­tek, ne­kem eb­ben már nagy gya­kor­la­tom van. Pél­dá­ul 1998-ban, a vá­lasz­tá­sok után szen­tül meg vol­tam gyõ­zõd­ve ró­la, hogy a Fi­desz az MSZP-vel fog nagy­ko­a­lí­ci­ót köt­ni, mert Or­bán Vik­tor nem áll ös­­sze Torgyán Jó­zsef­fel. En­nél na­gyob­bat sze­rin­tem po­li­ti­kai elem­zõ nem té­ved­he­tett, úgy­hogy nyu­god­tan jö­ven­döl­he­tek bár­mi mást. Egyéb­ként pe­dig gyö­nyö­rû­en ala­kul­nak a dol­ga­ink. Es­ter­házy Pé­ter­nek az Egy­sze­rû tör­té­net ves­­szõ száz ol­dal cí­mû köny­vé­ben van egy zse­ni­á­lis láb­jegy­zet, ami nagy­já­ból így szól: el­men­tek az oro­szok, de itt ma­rad­tunk mi. Ez ta­lá­ló­an jel­lem­zi a hely­ze­tün­ket, csak ép­pen má­ra ez is fél­iga­zság lett, mert le­zaj­lott egy elég erõ­tel­jes la­kos­ság­cse­re. Az egy­sze­rû­sí­tett ho­no­sí­tás­sal 750 ezer kö­rül van az új ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­ma, és a szá­mí­tá­sok sze­rint 500-600 ez­ren el­hagy­ták az or­szá­got – akik fo­gé­ko­nyak vol­tak a vi­lág­ra, volt ben­nük ka­land­vágy, vállalkozókedv, azok le­lé­cel­tek. Nem hi­szem, hogy egy ilyen vil­lám­gyors né­pes­ség­cse­rét rez­ze­nés­te­len arc­cal tu­do­má­sul le­het ven­ni. Mi ki­pot­­tyan­tunk az uni­ó­ból, és be­le­pot­­tyan­tunk eb­be az édes­kés nem­zet­ál­la­mi lét­be. Úgy lát­szik, hogy a meg­kér­de­zet­tek nyolc­van szá­za­lé­ká­nak ez tet­szik. Hát sze­rin­tem még ve­zet to­vább is ez az út, még lét­re le­het hoz­ni a kö­vet­ke­zõ vá­lasz­tá­sok­ra a Ha­za­fi­as Nem­ze­ti Fron­tot, még to­vább le­het uszí­ta­ni a migránsok el­len, és 98 szá­za­lé­kos tá­mo­ga­tott­sá­guk lesz a kor­mány­párt­ok­nak. Szó­val sze­rin­tem még mes­­sze nincs itt a vé­ge.

A sok­szor el­át­ko­zott és so­kat idé­zett Huntington-kötetben van egy na­gyon-na­gyon fáj­dal­mas jö­ven­dö­lés, nagy­já­ból úgy szól, hogy ha az isz­lám ál­la­mok el­söp­rik az ural­ko­dó­i­kat, ki­vív­ják a sza­bad­sá­got, és sza­bad vá­lasz­tá­so­kat fog­nak tar­ta­ni, ak­kor nem a nyu­ga­tos erõk gyõz­nek, ha­nem a Nyu­gat el­len­fe­lei. Mi sem gon­dol­tunk ar­ra, hogy ha Ma­gyar­or­szá­gon sza­bad vá­lasz­tá­sok lesz­nek, ak­kor gyõ­ze­del­mes­ked­het­nek a Nyu­gat el­len­fe­lei, és ha­ta­lom­ra ke­rül­het­nek olyan erõk, ame­lyek vis­­sza­fe­lé kor­má­nyoz­zák az or­szá­got. Hogy med­dig, a 19. szá­za­dig, a 18.-ig vagy Szent Ist­vá­nig, ar­ról fo­gal­mam sincs.

Vi­tá­nyi Iván Nem­ré­gi­ben ugyan­­­ezek­rõl a kér­dé­sek­rõl vi­tat­koz­tunk a Szo­ci­o­ló­gi­ai Tár­sa­ság­ban, a Han­kiss Elem­ér em­lé­ké­re tar­tott ülé­sen. „A bi­zony­ta­lan­ság ko­ra” volt a cí­me, Hankiss utol­só cik­ke­i­nek ve­zér­gon­do­la­ta. Olyan kor­ba ju­tot­tunk, amely­ben sok­kal ke­vés­bé tud­juk, hogy mi lesz hol­nap, mint bár­mi­kor az­elõtt. Itt most nem csak vál­tás van, ha­nem in­kább vi­lág­vál­tás.

Ami­kor 1954-ben be­ke­rül­tem Lu­k­ács György sze­mi­ná­ri­u­má­ba, az el­sõ órán az­zal kezd­tük, hogy He­gel meg­al­kot­ta a vi­lág­ál­la­pot, a Welt­zus­tand fo­gal­mát. Úgy ta­lál­ta, hogy két vi­lág­ál­la­po­ton ment át az em­be­ri­ség. Az­tán meg­ta­nul­tuk, hogy kü­lön­bö­zõ ter­mi­nu­sok­kal má­sok is ugyan­ezt mond­ták. Arisz­to­te­lész pél­dá­ul phüszisznek és no­mosznak ne­vez­te. De õ még azt mond­ta, hogy eb­ben a má­so­dik­ban sem sza­bad min­den­ki, de van­nak sza­ba­dok, aki­ket rab­szol­gák szol­gál­nak ki. Rab­szol­gák­ra pe­dig azért van szük­ség, mert „az or­sók nem fon­nak ma­guk­tól”. Nos, ez is be­kö­vet­ke­zett.

Ne­kem nagy él­mé­nyem volt, ami­kor a glas­gow-i egye­te­men jár­tam, és ott az egyes ta­ná­ri szo­bák­ra ki volt ír­va, hogy kié vol­tak va­la­mi­kor. Az egyik eme­le­ten James Watt ne­vét lát­tam, aki fel­ta­lál­ta a gõz­gé­pet. A má­sik eme­le­ten Adam Smithét, aki Marx elõd­je­ként ele­mez­te az új gaz­da­sá­gi rend­szert, a ka­pi­ta­liz­must.

Ar­ra gon­dol­tam, hogy ami­kor az ebéd­lõ­ben ta­lál­koz­tak, va­jon el­be­szél­get­tek-e ar­ról, hogy mind­két gon­do­lat, il­let­ve ta­lál­mány együtt fog­ja meg­ha­tá­roz­ni a kö­vet­ke­zõ év­szá­zad­ok „vi­lág­ál­la­po­tát”. És ez ma­gá­val ho­zott egy biz­ton­sá­got, mert a vi­lág­hely­zet alap­vo­ná­sai kö­vet­ke­ze­te­sen ér­vé­nye­sül­tek, be­le­ért­ve a meg­ha­tá­ro­zott idõn­ként szük­ség­sze­rû­en fel­lé­põ vál­sá­go­kat.

A vi­lág­ál­la­pot­hoz az is hoz­zá­tar­to­zott, hogy a vi­lág több rész­re osz­lott. Több­fé­le­kép­pen ne­vez­ték ezt a több­fé­le­sé­get, cent­rum­nak, fél­pe­ri­fériának, pe­ri­fé­ri­á­nak vagy – mint Huntington tet­te – önál­ló ci­vi­li­zá­ci­ók­nak, ame­lyek a ma­guk éle­tét élik. Nyol­cat szá­molt ös­­sze. Most azon­ban ez a kü­lön­ál­lás ös­­sze­om­lott, va­la­men­­nyi­en ös­­sze­ér­nek. És ez el­ve­szi az euroatlanti ré­gió ed­dig is vi­szony­la­gos biz­ton­sá­gát. Ez Hun­ting­­ton bos­­szú­ja. Eu­ró­pa önál­ló­sá­ga is meg­ren­dült. És még sen­ki sem tud­ja, mi lesz eb­bõl. Új dol­gok fog­nak tör­tén­ni. Meg­le­het, el­jön az idõ, hogy majd új vi­lág­ál­la­pot­nak ne­vez­hes­sük. Ezért be­fe­je­zé­sül azt ja­vas­lom, hogy tíz év múl­va jöj­jünk ös­­sze ugyan­itt, és von­juk le a ta­nul­sá­go­kat.

Spät And­rás A bal, li­be­rá­lis és ro­kon ös­­sze­jö­ve­te­le­ken most már évek óta tel­jes kon­szen­zus van ab­ban, hogy ka­taszt­ro­fá­lis hely­zet­ben va­gyunk, és ka­taszt­ró­fa áll elõt­tünk. Ma és itt ugyan nem volt er­rõl szó, de bor­zasz­tó, hogy a ma­gyar el­len­zék sem­mit nem tud ten­ni ez el­len. Amit én hi­á­nyo­lok: nem esik szó ar­ról, hogy Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban a ballib ol­dal egy­re ros­­szabb ál­la­pot­ban van, a jobb­ol­dal pe­dig egy­re erõ­sebb, a szél­sõ­jobb be­fo­lyá­sa pe­dig több or­szág­ban ijesz­tõ mér­ték­ben nö­vek­szik. El­gon­dol­kod­tam azon, hogy mi le­het en­nek az oka. Ezek­ben az or­szá­gok­ban a balliberális pár­tok­nak se­hol sincs olyan ve­ze­tõ­je, aki nép­sze­rû len­ne, aki­re fel le­het­ne néz­ni, és aki nem­zet­kö­zi meg­be­csü­lés­nek ör­ven­de­ne. Vé­gig­me­he­tünk Ang­li­án, Fran­cia­or­szá­gon, Né­met­or­szá­gon. Az an­gol mun­kás­párt­ról azt ol­vas­tam most, hogy az ös­­sze­om­lás szé­lén áll. Hollande nép­sze­rû­sé­ge a bé­ka fe­ne­ke alatt, nyil­ván ma­gá­val húz­za a pár­tot is. A vál­ság má­sik oka az le­het, hogy nincs ide­o­ló­gia. Száz év­vel ez­elõtt, a 19. szá­zad vé­gén, a 20. szá­zad­ban volt li­be­rá­lis, majd a Mar­x-fé­le és a töb­bi ide­o­ló­gia, és ezek meg­fe­lel­tek az ak­ko­ri gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi hely­zet­nek, és ki­ter­mel­ték azo­kat a ve­ze­tõ­ket, akik ha­té­ko­nyan tud­tak pár­to­kat ve­zet­ni. De ma mi az az ide­o­ló­gia, amely ki tud­na ter­mel­ni egy olyan egyé­ni­sé­get, aki el­ve­ze­ti eze­ket a pár­to­kat és eze­ket az or­szá­go­kat? Ter­mé­sze­te­sen nem vá­rok er­re vá­laszt. De ha a je­len lé­võ szak­em­be­rek egyet­ér­te­nek az­zal, hogy hi­ány­zik az ide­o­ló­gia, ak­kor ta­lán ez­zel is cél­sze­rû len­ne fog­lal­koz­ni.

Heller Ág­nes Há­rom do­log­hoz sze­ret­nék hoz­zá­szól­ni. Elõ­ször is: se­hol sin­csen kö­zép­kor. Kí­na, Irán pont olyan mo­dern ál­la­mok, mint ami­lyen Bra­zí­lia, Orosz­or­szág, Fran­­cia­or­szág vagy az Egye­sült Ál­la­mok. Nem le­het az az il­lú­zi­ónk, hogy a mo­dern­ség együtt jár a li­be­rá­lis de­mok­rá­ci­á­val. A to­tá­lis ál­la­mok ép­pen úgy mo­dern ál­la­mok, mint a li­be­rá­lis de­mok­rá­ci­ák. Ezek a modernitáshoz tar­toz­nak, a ter­rort nem az iszlamisták, ha­nem Robes­pierre ta­lál­ta ki a fran­cia for­ra­da­lom­ban. Ne csi­nál­junk ide­ált az eu­ró­pai múlt­ból. Ne fe­lejt­sük el, hogy a 20. szá­zad­ban hat­van év alatt eu­ró­pa­i­ak meg­gyil­kol­tak száz­mil­lió eu­ró­pa­it. És nem­csak a gye­re­kek hi­á­nyoz­nak, a nagy­apák is hi­á­nyoz­nak Eu­ró­pá­ból. Ezek kö­zött kö­rül­be­lül hat­van­mil­lió nem­zõ­kor­ban le­võ fér­fi volt, akik ugye meg­hal­tak a há­bo­rú­ban, a holo­ka­uszt­ban és egyéb tra­gé­di­ák­ban. Eu­ró­pa nem néz szem­be a sa­ját múlt­já­val.

Ami Ma­gyar­or­szá­got il­le­ti: Nyu­ga­ton ben­nün­ket, Len­gyel­or­szá­got és Ang­li­át axisnak ne­vez­nek, te­hát ten­gely­ha­tal­mak­nak. Ugye, tud­juk, mit je­lent az, hogy ten­gely­ha­ta­lom. Olasz­or­szág, Ja­pán és Né­met­or­szág vol­tak egy­kor a ten­gely­ha­tal­mak, most az el­ne­ve­zés ar­ra irá­nyul, hogy mi ar­ra szö­vet­kez­tünk, hogy tönk­re­te­gyük az Eu­ró­pai Uni­ót. Mert az az elv, hogy meg­vál­toz­tat­ni, la­záb­bá ten­ni, vé­gül is an­­nyit je­lent, hogy tönk­re­ten­ni az Eu­ró­pai Uni­ót. Így is va­gyunk el­köny­vel­ve az em­be­rek kö­zött, és nem­csak a po­li­ti­kai elit ál­tal. Mi akar­juk tönk­re­ten­ni az Eu­ró­pai Uni­ót. Ha meg­kér­de­zik tõ­lem, hogy hon­nan jöt­tem, most pél­dá­ul Brüsz­­szel­ben kér­dez­ték, és ami­kor vá­la­szo­lok, hogy Ma­gyar­or­szág­ról, min­den­ki azt mond­ja: ó, te sze­gény. Sze­gény­kém, hogy bí­rod? Azt fe­lel­tem, hogy azért én na­gyon jól bí­rom, mert itt van­nak kul­tu­rált em­be­rek, meg min­den­fé­le más re­mek dol­gok, sza­bad­ság­hi­ány per­sze van, csak az a prob­lé­ma, hogy az em­be­rek nem ér­zik a sza­bad­ság hi­á­nyát. Vagy ér­zik, de nem tud­ják, hogy ez sza­bad­ság­hi­ány. Ezt az em­be­rek nem iga­zán tud­ják, mert ilyen volt a múl­tunk. Ez nem­csak Ma­gyar­or­szág múlt­ja, ha­nem a kon­ti­nen­sé is. A li­be­rá­lis de­mok­rá­cia új fej­le­mény Eu­ró­pá­ban. Hány évig volt li­be­rá­lis de­mok­rá­cia, mond­juk, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú elõtt? A tíz uj­ja­mon meg tu­dom szá­mol­ni, hogy med­dig. Ez új in­téz­mény, még friss, még gyer­mek­kor­ban van. Ugye nem kell a gyer­me­ket meg­foj­ta­ni a böl­csõ­ben?

A har­ma­dik: a globalizáció lé­te­zik, és a tech­ni­ka is glo­ba­li­zá­ló­dott. Mi­ért prob­lé­ma, hogy Irán atom­bom­bát akar gyár­ta­ni? És mi­ért jöt­tek a me­ne­kül­tek az okostelefonjukkal? A tech­ni­ka glo­ba­li­zá­ló­dott, de a magaskultúra is, ha el­me­gyünk pél­dá­ul a Ve­len­cei Bi­en­ná­lé­ra, és nem néz­zük meg, hogy ki fes­tet­te az adott ké­pet, ak­kor nem tud­juk, hogy az Bra­zí­li­á­ban, Né­met­or­szág­ban, Dél-Af­ri­ká­ban vagy Irán­ban ké­szült, mert ott is olyan jól fes­te­nek. Tel­je­sen globalizált a szó­ra­koz­ta­tó­ipar is, min­de­nütt ugyan­azok a fil­mek, ugyan­azok a da­lok stb. Amit nem le­het globali­zálni, és nem is tud­juk globalizálni, az a po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dés. Le kell szá­mol­nunk ez­zel a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni il­lú­zi­ó­val: a tör­té­ne­lem­nek nincs vé­ge, nem hi­he­tünk töb­bé ab­ban, hogy globalizálni le­het a po­li­ti­kai in­téz­mé­nye­ket is. Az uni­ver­zá­lis ha­la­dás gon­do­la­ta le­járt. Nem hi­szünk az uni­ver­zá­lis ha­la­dás­ban. Sen­ki sem hisz a prog­res­­szi­ó­ban, leg­fel­jebb ab­ban hi­szünk, hogy egy bi­zo­nyos in­téz­mé­nyen be­lül, egy bi­zo­nyos kor­sza­kon be­lül le­het ha­la­dás. Egy in­téz­mény­kö­zös­sé­gen be­lül, mint, mond­juk, az unió. Ezen be­lül le­het ha­lad­ni. Ott le­het a hely­ze­tet job­bí­ta­ni, de az, hogy majd jön az arany­kor, ba­dar­ság.

Papp Sán­dor Zsig­mond Mi­vel nem sze­ret­ném, ha Spiró György csa­ló­dot­tan men­ne ha­za, kér­dez­nék az iro­da­lom­ról: ott van vál­ság?

Spiró Nincs vál­ság az iro­da­lom­ban. Az ol­va­sás­ban van vál­ság. Hi­he­tet­len men­­nyi­sé­gû köny­vet írunk, de az más kér­dés, hogy kik ol­vas­nak, és hogy az ol­va­sás­nak mi­lyen jö­võ­je van. Azt nem ál­lí­tom, hogy nem ol­vas­nak az em­be­rek az interneten, mást sem csi­nál­nak, mint bá­mul­ják a kép­er­nyõt, és szö­ve­ge­ket bön­gész­nek. De nem­zet­kö­zi­leg nin­cse­nek meg azok az új mû­faj­ok, ame­lye­ket a szép­iro­da­lom­ba so­rol­hat­nék mind­ab­ból, ami­hez az interneten hoz­zá­fé­rek. Nem zá­rom ki, hogy va­la­mi­kor lesz majd ilyes­mi, de ami­kor e-bookot ol­vas­nak, az könyv, csak a hor­do­zó­ja más egy ki­csit, de azt is igye­kez­nek mi­nél kö­ze­lebb hoz­ni a pa­pír­hoz. Ami­re húsz-hu­szon­öt év­vel ez­elõtt szá­mí­tot­tak, hogy majd új mû­faj­ok ala­kul­nak ki, még nem tör­tént meg. Ami van, az a YouTube-on van, és fenn­áll a le­he­tõ­sé­ge, hogy a ze­nés rap mû­fa­já­ból a lí­rá­nak egy újabb vál­to­za­ta ala­kul­jon ki. Ta­lán kö­ze­lí­te­ni fog a gö­rög lí­rá­hoz, ami­kor pöngették a lan­tot, és úgy éne­kel­ték eze­ket a ver­se­ket.

Ami­kor pár éve Kí­ná­ban vol­tam, és per­sze ke­ve­seb­bet tu­dok ró­la, mi­e­lõtt oda­lá­to­gat­tam, azt mond­ták a ked­ves kí­nai írók, akik min­ket, a ma­gyar de­le­gá­ci­ót fo­gad­ták, hogy a kí­nai iro­da­lom leg­újabb mû­fa­ja a film. Ha si­ke­res egy re­gény, és né­hány ezer pél­dány már si­ker­nek szá­mít, rög­tön té­vé­fil­met ké­szí­te­nek be­lõ­le, azt már lát­ja nyolc­száz­mil­lió em­ber. Nem zá­rom ki, hogy a for­ga­tó­köny­ve­ket va­la­mi­kor majd az iro­da­lom­ba fog­juk so­rol­ni. Ná­lunk en­nek még nyo­ma nin­csen. Len­gyel­or­szág­ban, Domány And­rás meg­mond­hat­ja, hi­he­tet­len men­­nyi­sé­gû té­vé­fil­met, so­ro­za­tot és min­den­fé­lét gyár­ta­nak, és a té­vék fil­me­ket is szpon­zo­rál­nak. A té­vék és film­stú­di­ók le­zül­lé­se nagy adós­sá­ga a ma­gyar ér­tel­mi­ség­nek. Nem volt tör­vény­sze­rû, hogy mi el­ad­juk a film­ter­jesz­té­sün­ket a kül­föl­di cé­gek­nek. A len­gye­lek nem ad­ták el, és si­ke­res film­mû­vé­szet­ük van mind a mai na­pig. A 38 mil­lió em­ber­bõl van 10-15 mil­lió, aki meg­né­zi a len­gyel fil­me­ket. A cse­hek vis­­sza­vá­sá­rol­ták a ter­jesz­tést, a ro­má­nok is. Egy cso­mó dol­got le­he­tett vol­na a nem­zet­ál­la­mi ke­re­te­ken be­lül meg­va­ló­sí­ta­ni. Az iro­da­lom vol­ta­kép­pen jó hely­zet­ben van Ma­gyar­or­szá­gon, mert a pi­a­con van. Mind­ös­­sze fél szá­za­lék az ál­la­mi tá­mo­ga­tás a könyv­ki­adás­ban, ami re­mek. Azért le­het még jó köny­ve­ket ki­ad­ni Ma­gyar­or­szá­gon, mert a pi­ac el­tart­ja a sze­rep­lõ­ket. Ami a pi­a­con meg­él­het, az le­gyen is a pi­a­con. Ami­kor a pi­ac­ra be­nyo­mul az ál­lam vagy va­la­mi­lyen szpon­zor, mind­egy, hogy ki­cso­da, az meg is ha­tá­roz­za, hogy mi je­len­het meg, mi nem, és ak­kor már­is ott a cen­zú­ra. Ez a vi­lá­gon min­de­nütt így van. Az ol­va­sók szá­ma ugyan­ak­kor fogy. Rész­ben azért, mert a gye­re­kek­nek nem vá­lik kész­sé­gük­ké az ol­va­sás, emi­att nem is él­ve­zik. Nem csak ná­lunk van így, ez vi­lág­je­len­ség. Ná­lunk még azért jók a könyv­ki­adás szá­mai, job­bak, mint a tér­ség­ben, mert a mi­énk el­öre­ge­dett tár­sa­da­lom. Más­hol a fi­a­ta­lok sok­kal na­gyobb ará­nyát te­szik ki a tár­sa­da­lom­nak, és õk már nem ol­vas­nak. Ná­lunk még négy­szer-öt­ször an­­nyi­an ol­vas­nak köny­ve­ket, mint Len­gyel­or­szág­ban vagy Cseh­or­szág­ban, de ez ná­lunk is visz­­sza fog es­ni.

Bar­na Im­re A cím­szám pél­dá­ul a Ma­gyar­or­szág­hoz ha­son­ló lé­lek­szá­mú Cseh­or­szág­ban lé­nye­ge­sen na­gyobb, mint ná­lunk. Azt most hir­te­len nem tu­dom, hogy ez a pél­dány­szám­hoz mi­ként vi­szo­nyul, de meg­hök­ken­tõ­en na­gyobb az éven­te meg­je­le­nõ könyv­cí­mek szá­ma.

Spiró Elég ros­­szul áll a mai cseh iro­da­lom. A szín­há­zak­ban ke­ve­sebb mai cseh szer­zõt mu­tat­nak be, mint ahány ma­gyart ná­lunk. Egyéb­ként a cse­hek nem áll­nak ros­­szul kul­tu­rá­li­san. Itt is el­mon­dom azt az ér­de­kes szá­mot, hogy a cse­hek­nél száz fõ­re 55 szín­ház­lá­to­ga­tás esik, mi vi­szont utol­ér­tük a cse­he­ket, mert ná­lunk ez a szám 56. A szlo­vá­kok­nál 34, ez is na­gyon szép szám még, a len­gye­lek­nél csak 17, pe­dig ha­gyo­má­nyo­san je­len­tõs a szín­ház­kul­tú­rá­juk.

Dessewffy Re­a­gál­nék a bal­ol­da­li ide­o­ló­gia vál­sá­gá­ra, mert ez egy­részt va­ló­ban igaz, és ta­lán nem té­ve­dek na­gyot, ha azt mon­dom, hogy ez vissza­nyú­lik a 2008-as vál­ság elé, ami na­gyon fel­erõ­sí­tet­te ezt az egész de­fen­zí­vát, vis­­sza­szo­ru­lást, és va­ló­ban van ide­o­ló­gi­ai meg­úju­lá­si kény­szer. Azon az ér­ték­ta­lap­za­ton áll­va, ami­rõl Far­kas Zol­tán is be­szélt, meg ami hoz­zám is kö­zel áll, na­gyon ne­héz ezt az új bal­ol­da­li for­du­la­tot ér­tel­mez­ni, ami re­to­ri­ká­ban, ka­pi­ta­liz­mus­el­le­nes­ség­ben és még na­gyon sok min­den­ben meg­je­le­nik, és ami si­ke­res pár­tok­ban, fõ­leg Dél-Eu­ró­pá­ban. Er­rõl nyil­ván va­la­mi ér­tel­mes be­szél­ge­tés­nek kel­le­ne meg­in­dul­nia Ma­gyar­or­szá­gon is. Lakner Zol­tán­nak volt a Nép­sza­bad­ság­ban egy ta­lá­ló írá­sa er­re: a Bok­ros-fé­le tün­te­tés­re két­ezer em­ber jött el, és ami­kor a Két­far­kú Ku­tya Párt­nak fel­ve­tet­ték, hogy csat­la­koz­zon, ak­kor úgy ütöt­ték el a dol­got, hogy hi­deg van, va­la­mi me­leg szo­bá­ban kel­le­ne tar­ta­ni a dol­got. Ami­nek tu­laj­don­kép­pen az az üze­ne­te, hogy ezek­nek a meg­lé­võ po­li­ti­kai for­má­ci­ók­nak na­gyon ne­héz ki­nyúl­ni­uk, na­gyon ki­csi az el­fo­ga­dott­sá­guk az egyéb­ként alig lé­te­zõ más­mi­lyen for­má­ci­ók­ban. Ez na­gyon nagy prob­lé­ma, amit csak úgy le­het­ne fel­ol­da­ni, ha va­la­mi­fé­le kö­zös narratívát, ide­o­ló­gi­át le­het­ne ta­lál­ni. Ez a leg­na­gyobb ne­héz­ség, mert azon kí­vül, hogy ezek az új szer­ve­zõ­dé­sek min­dent el­uta­sí­ta­nak, ami ’89 után tör­tént, nem na­gyon lá­tom, hogy mi len­ne az, ami mel­lé oda­áll­ná­nak, és ami vi­ta­alap le­het­ne.

Comments

kommentek

A cikk még nincs becimkézve.