Kulturális-közéleti havilap | 2017


2014 június Interjú


„Szükségem van a politikától való viszonylagos függetlenségre” – Kolosi Tamás szociológussal, a Tárki elnök-igazgatójával beszélget Nagy József

– „Vil­log a pi­ros lám­pa, üvölt a szi­ré­na… ir­tó­za­tos nagy gáz van” – így fo­gal­ma­zott a mi­nap Sza­bó Ti­bor Ben­já­min. A köny­ves szak­új­ság­író nyílt le­vél­ben szó­lí­tot­ta fel L. Si­mon Lász­lót, a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap (az­óta le­mon­dott – a szerk.) ve­ze­tõ­jét, hogy a ha­ta­lom te­remt­sen ren­det a köny­ves vi­lág­ban. Tény­leg gáz van?

– Va­ló­ban ko­moly prob­lé­mák­kal küzd a ma­gyar könyv­szak­ma, de az utób­bi hó­na­pok ada­tai ar­ra mu­tat­nak, hogy ki­fe­lé tar­tunk a vál­ság­ból.

– Oly­an­­nyi­ra, hogy a vál­ság mi­att szû­kü­lõ pi­a­con a csõd szé­lé­re sod­ró­dott a szek­tor har­ma­dát ura­ló Ale­xand­ra. Ha be­dõl a cég, csõd­hul­lá­mot in­dít el. Öné a me­zõny har­ma­dik leg­erõ­sebb vál­lal­ko­zá­sa, a Lí­ra-cso­port. Men­­nyit bu­kik, ha ki­mú­lik az Ale­xand­ra?

– Nem szá­mol­tam ki. Leg­in­kább azért, mert sze­rin­tem nem dõl be. Bár tény, hogy ko­moly mí­nuszt hal­mo­zott fel.

– Tíz­mil­li­árd­ról tud­ni.

– Tud­tom­mal csu­pán a bank­hi­te­lei majd­nem ki­tesz­nek en­­nyit. Ezenfelül a könyv­ki­adók­nak is tar­to­zik ren­de­sen. Mind­ez egy évi negy­ven­két-negy­ven­há­rommil­li­ár­dos pi­a­con, ami­bõl ti­zen­öt­mil­li­árd az Ale­xand­ráé.

– Az Ale­xand­ra bank­ja el­zár­ta a csa­pot, nincs több hi­tel. Ez pont elég le­het a be­bu­kás­ra.

– Sok bank ér­de­kelt ab­ban, hogy egy meg­ha­tá­ro­zó ága­za­ti sze­rep­lõ ké­pes le­gyen ki­lá­bal­ni. Van ott te­te­mes va­gyon is, ezért bí­zom ben­ne, hogy a tu­laj­do­nos, Ma­tyi De­zsõ ké­pes kon­szo­li­dál­ni a cé­get, még ha azon az áron is, hogy zsu­go­ro­dik a vál­lal­ko­zás, és el­ve­szí­ti pi­ac­ve­ze­tõ sze­re­pét. Ha még­is baj len­ne, a Lí­ra vi­szony­lag ke­ve­set bu­kik, ugyan­is ki­egyen­sú­lyo­zott a for­gal­munk az Ale­xand­rá­val: egyik év­ben õk ad­nak el több köny­vet a mi ki­adó­ink­tól, a má­sik év­ben mi az övék­bõl, így az egy­más­nál bi­zo­mány­ban lé­võ rak­tár­kész­le­te­ink is nagy­já­ból azo­no­sak.

– Most épp ki tar­to­zik a má­sik­nak?

– Most épp az Ale­xand­ra ne­künk, de re­mé­lem, elõbb-utóbb fi­zet. Rá­adá­sul nem is olyan vé­sze­sen nagy ös­­szeg­rõl van szó, pél­dá­ul a ma­gyar ál­lam töb­bel tar­to­zik ne­künk, mint Ma­tyi De­zsõ.

– Mond­hat ön mást, mint hogy nyu­gi, nem lesz baj?

– Va­ló­ban nem len­ne íz­lé­ses pesszi­mis­tán nyi­lat­koz­nom. Az Ale­xand­ra sta­bi­li­zá­lá­sa a könyv­szak­ma ele­mi ér­de­ke. Ha egyik nap­ról a má­sik­ra be­zár­na az Ale­xand­ra nyolc­van köny­ves­bolt­ja, je­len­tõ­sen vis­­sza­es­ne a for­ga­lom, erõ­söd­né­nek a mo­no­pol­hely­ze­tek, ami még ak­kor sem sze­ren­csés, ha en­nek egyik nyer­te­se épp a Lí­ra cso­port len­ne.

– Sza­bó Ti­bor Ben­já­min ki­oszt min­­den­kit. A ki­adó­kat hi­báz­tat­va ál­lít­ja, „a ma­gyar köny­vé­szet rég­óta lap­pan­gó be­teg­sé­ge a bi­zo­má­nyo­si könyv­ter­jesz­tés ne­vû le­gá­lis rab­lás”. Értsd, a ki­adók a fo­gyás üte­mé­ben, oly­kor csak fél­éven­ként el­szá­mol­va, plusz há­rom hó­na­pos szám­lá­zás­sal fi­zet­nek. Ön a har­ma­dik leg­na­gyobb ma­gyar köny­ves cég, a Lí­ra-cso­port ve­ze­tõ­je­ként rab­ló­nak ér­zi ma­gát?

– A leg­ke­vés­bé sem. Kezd­jük ott, hogy me­se ez a fél év plusz há­rom hó­nap. Mi dön­tõ­en hat­van nap­ra fi­ze­tünk, és nem volt még olyan de­cem­ber har­minc­egye­di­ke, hogy le­járt ki­adói szám­la par­kolt vol­na a köny­ve­lé­sün­kön. Ab­ban a nyílt le­vél­ben több a té­ve­dés, mint a tény. A bi­zo­má­nyo­si rend­szer pe­dig a rend­szer­vál­tás ide­jén szak­mai kon­szen­zus­sal ala­kult ki, hir­te­len meg­vál­toz­ta­tá­sa min­den könyv­pi­a­ci sze­rep­lõ szá­má­ra nagy ká­ro­kat okoz­na.

– A ke­res­ke­dõk­nek azt ró­ja fel Sza­bó, hogy a be­vé­te­le­ik­bõl a ki­adó­kat il­le­tõ részt hó­na­po­kig vis­­sza­tart­va be­for­gat­ják a sa­ját mû­kö­dé­sük­be. Sza­bó há­rom gyógy­szert ja­va­sol er­re meg a töb­bi baj­ra. Elõ­ször is az úgy­ne­ve­zett Las Vegas tör­vényt, amely ki­mon­da­ná, hogy a ke­res­ke­dõ­nek kü­lön szám­lán kell ke­zel­nie a ki­adói ju­ta­lé­kot, konk­ré­tan az utol­só há­rom­ha­vi for­ga­lom negy­ven­hét szá­za­lé­kát. Má­sod­szor: tör­vényt kö­ve­tel, mely ki­mon­da­ná, hogy a köny­vek a meg­je­le­né­sü­ket kö­ve­tõ egy éven be­lül leg­föl­jebb húsz szá­za­lék­kal ér­té­kel­he­tõ­k le. Har­mad­szor: ja­va­sol­ja, a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap ál­tal tá­mo­ga­tott cí­me­ket meg­je­le­né­sük után a na­gyobb ke­res­ke­dõk mi­ni­mum egy évig tart­sák kész­le­ten, és ne bi­zo­mány­ként, ha­nem vissz­áru­san for­gal­maz­zák. Hasz­no­sak ezek a tab­let­ták?

– A há­rom­ból egy pla­ce­bo, egy va­ló­ban gyógy­szer, egy pe­dig ki­fe­je­zet­ten mé­reg.

– Me­lyik a pla­ce­bo?

– Az NKA-támogatott cí­mek vissz­árus for­gal­ma­zá­sa rész­ben meg­va­ló­sult, rész­ben meg­va­ló­sít­ha­tat­lan. A nagy köny­ves­bolt­ok­ban ma is meg­ta­lál­ha­tók ezek a cí­mek, a kis bol­tok­ban meg egész egy­sze­rû­en nem fér­nek el.

– Me­lyik a gyógy­szer?

– Az úgy­ne­ve­zett könyvárkö­töttségi tör­vény bír­hat gyógy­ha­tás­sal. Nem vé­let­len, hogy az Eu­ró­pai Unió hu­szon­nyolc ál­la­má­ból ti­zen­ki­lenc­ben jog­sza­bály rög­zí­ti a köny­vek in­du­lá­si árát nagy­já­ból egy év­re, sõt to­váb­bi négy or­szág­ban szak­mai kon­szen­zus ural­ko­dik e te­kin­tet­ben. Tíz éve még ná­lunk is így volt, ám a ver­seny­hi­va­tal 2004-ben kö­te­lez­te a Ma­gyar Könyv­­­ki­adók és Könyv­ter­jesz­tõk Egye­sü­lé­sét, hogy sem­mi­sít­se meg ver­seny­sza­bály­za­tá­nak vo­nat­ko­zó pont­ját, és az­óta ke­mé­nyen bün­tet, ha kö­tött könyv­árat fe­dez fel. En­nek az os­to­ba ren­del­ke­zés­nek tud­ha­tó be, hogy el­sza­ba­dult a po­kol: a ki­adók és a ke­res­ke­dõk nyak­ra-fõ­re en­ged­mé­nye­ket kí­nál­nak, ezek azon­ban ál­en­ged­mé­nyek, hi­szen so­kan az ele­ve túl­ára­zott kö­te­te­ket ak­ci­óz­zák nagy csin­nad­rat­tá­val. Vad­ka­pi­ta­liz­mus. Bécs­ben, de még Szlo­vá­ki­á­ban sem ta­lál­koz­ni ilyen õrü­let­tel. Ha ér­ték a szé­les vá­lasz­ték és az, hogy ne csak best­sel­le­rek je­len­je­nek meg, ha­nem ver­ses­kö­te­tek, tu­do­má­nyos mun­kák is, ak­kor kell könyvárkötöttségi tör­vény.

– Mi­ért nincs?

– A szak­ma 2005-ben szé­les­ kö­rû kon­szen­zus­sal el­ké­szí­tet­te a ma­ga tör­vény­ja­vas­la­tát, s úgy tet­szett, azt el­fo­gad­ja a par­la­ment, ám az ak­ko­ri el­len­zék vé­gül meg­fúr­ta az ügyet. Az­tán cse­ré­lõ­dött a ha­ta­lom, el­ké­szült az új, ha­son­ló tar­tal­mú ver­zió, de azt meg az internetes ke­res­ke­dõk fúr­ták meg. Telt az idõ, más­fél éve meg­es­kü­dött L. Si­mon Lász­ló kul­tu­rá­lis ál­lam­tit­kár az Em­be­ri Erõ­for­rás­ok Mi­nisz­té­ri­u­má­ból, hogy az Or­szág­gyû­lés elé ter­jesz­ti a tör­vényt, ám mi­re va­ló­ra vált­hat­ta vol­na ígé­re­tét, me­nesz­tet­ték. Az utód­ja, Ha­lász Já­nos pe­dig meg­döb­be­né­sünk­re le­vél­ben kö­zöl­te a Ma­gyar Könyv­ki­adók és Könyv­ter­jesz­tõk Egye­sü­lé­sé­vel, hogy nem lát­ja ak­tu­á­lis­nak a tör­vényt.

– Mert?

– Fo­gal­munk sincs, mi tör­tén­he­tett, Ha­lász úr nem volt haj­lan­dó in­dok­lás­ra.

– Ön mit sejt?

– Né­hány hi­per­mar­ke­ten és za­va­ros­ban ha­lá­szó ki­adón kí­vül más­nak nem ér­de­ke a hely­zet kon­zer­vá­lá­sa. Tán õk tet­tek ke­reszt­be. Vagy csak az ál­lam­tit­kár si­ma szak­mai hoz­zá nem ér­té­sé­vel ál­lunk szem­ben.

– Ol­vas­ni, hogy a könyv­pi­ac a ma­ga sze­rény for­gal­má­val olyan ki­csiny sze­let, hogy ész­re sem ve­szi a po­li­ti­ka.

– Et­tõl még iga­zán se­gít­het­nék a nor­má­lis mû­kö­dé­sün­ket. Meg­jegy­zem, a könyv­pi­ac nem­csak üz­let, ha­nem az ol­va­sás, a kul­tú­ra, a tu­dás hor­do­zó­ja is. Mi­ért for­dul szem­be ez­zel a vi­lág­gal a kor­mány­zat? Tény­leg a kul­tú­ra el­len har­col? Tud­ja egy­ál­ta­lán, mit mû­vel?

– A pla­ce­bón túl va­gyunk, a gyógy­sze­ren is, ma­radt a mé­reg. Az len­ne a Las Vegas tör­vény?

– Igen.

– Mi el­le­ne a ki­fo­gá­sa?

– Leg­in­kább az, hogy vé­gig­gon­do­lat­lan bu­ta­ság. Tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy a mi szak­mánk erõ­sen sze­zo­ná­lis, és az év el­sõ hat-hét hó­nap­já­ban jobb idõk­ben is vesz­te­sé­get ter­melt. Sõt a köny­ves­bolt­ok re­zsi­je a da­ga­dó bér­le­ti dí­jak­kal és a mind hos­­szabb nyit­va tar­tás mi­att emel­ke­dõ bér­költ­sé­gek­kel egy­re csak nõ, oly­an­­nyi­ra, hogy az utób­bi két-há­rom év­ben már az el­sõ ti­zen­egy hó­nap vesz­te­sé­ges, és csak a de­cem­ber bil­len­ti hely­re az egyen­le­get. A Las Vegas tör­vény na­pok alatt tönk­re­ten­né az amúgy is tõ­ke­hi­á­nyos ma­gyar könyv­pi­a­cot, hi­szen kü­lö­nö­sen a gaz­da­sá­gi vál­ság óta nincs tar­ta­lék sem a ki­adók­nál, sem a ke­res­ke­dõk­nél, va­gyis le­he­tet­len ti­zen­egy hó­­na­pig fi­nan­szí­roz­ni az ér­tel­met­len tar­ta­lé­ko­lást. A lik­vi­di­tást sú­lyo­san rom­bol­ta még, hogy a je­len­le­gi kor­mány­zat a könyv­pi­ac­ból ki­met­szet­te és ál­la­mo­sí­tot­ta az évi ti­zen­öt­mil­li­árd fo­rin­tos tan­könyv­ki­adást és tan­könyv-ke­res­ke­del­met. A tan­köny­v­ön ugyan sze­rény volt a ke­res­ke­dõ nye­re­sé­ge, mind­ös­­sze há­rom-négy szá­za­lék, vi­szont lik­vi­di­tá­si pluszt je­len­tett, hi­szen a di­á­kok már au­gusz­tus­ban, szep­tem­ber­ben meg­vet­ték tan­köny­ve­i­ket, a ki­adók­nak vi­szont csak ok­tó­ber­ben, no­vem­­ber­ben kel­lett to­vább­fi­zet­ni­ük. A Lí­rá­nál a ke­res­ke­de­lem az utób­bi két év­ben a for­ga­lom egy szá­za­lé­ka alat­ti pluszt ho­zott, és ez­zel mi ki­fe­je­zet­ten jól tel­je­sí­tet­tünk a kon­ku­ren­ci­á­hoz ké­pest. Sze­ren­csé­re a könyv­ki­adás még pro­fi­tot ter­mel. Leg­alább­is az ügye­sebb ki­adók­nál.

– A ter­jesz­tés nye­re­sé­ges­sé­gé­hez még az át­la­go­san öt­ven­há­rom szá­za­lé­kos ju­ta­lék is ke­vés?

– Né­hány te­het­ség­te­len ki­adó ter­jesz­ti, hogy ez dur­va marzs, kü­lön­ben meg egy­sze­rû­en ná­lunk nem igaz.

– Nem dur­va?

– A leg­ke­vés­bé sem. Nyu­gat-Eu­ró­pa sza­bá­lyo­zott pi­a­ca­in negy­ven­ket­tõ és öt­ven szá­za­lék kö­zöt­ti ár­rés­sel dol­goz­nak, a sza­bá­lyo­zat­lan Ame­ri­ká­ban öt­ven és hat­van­öt szá­za­lék kö­zött. 2004 elõtt, ami­kor még nem ment ez az õrült ak­ci­ó­zás, a Lí­ra át­la­go­san egy szá­za­lék en­ged­ményt adott a vá­sár­ló­i­nak, és negy­ven­há­rom szá­za­lé­kos ár­rés mel­lett mû­kö­dött. Má­ra mi is kény­te­le­nek vol­tunk ki­lenc szá­za­lé­kig eresz­te­ni az át­la­gos en­ged­ményt, ami­hez az át­la­gos ár­rést 49,5 szá­za­lék­ra kény­sze­rül­tünk nö­vel­ni. A net­tó ár­ré­sünk így is le­csök­kent 42,5-rõl 40,2-re. Õrült­ség, ami­ért egye­dül a pi­ac sza­bá­lyo­zat­lan­sá­ga okol­ha­tó.

– 1995 és 2007 kö­zött szár­nyalt a ma­gyar könyvbiznisz. A pa­ra­di­cso­mi ál­la­pot ho­gyan fa­jult mind­ös­­sze hét év alatt a mai vész­hely­zet­té?

– A kon­junk­tú­ra ide­jén a cé­gek fej­lesz­té­sek­be kezd­tek, so­kan ko­moly hi­tel­bõl. Saj­nos 2009–2012-re több vál­ság is ku­mu­lá­ló­dott. Volt ugye a vi­lág­ban min­de­nütt ta­pasz­tal­ha­tó, az ame­ri­kai in­gat­lan­pi­ac­ról ki­in­du­ló hi­tel­vál­ság. Emel­lett vi­lág­szer­te csök­kent a könyv­for­ga­lom, rész­ben azért, mert so­kan – té­ve­sen – azt hit­ték, a di­gi­tá­lis kul­tú­ra el­pusz­tít­ja a Gu­ten­berg-ga­la­xist. Mind­ezt te­tõz­te a ha­zai gaz­da­sá­gi vál­ság. Rá­adá­sul ek­kor­ra érett be a ma­gyar könyv­pi­ac túl­ter­me­lé­si vál­sá­ga mind köny­ves­bol­ti alap­te­rü­let­ben, mind könyv­cí­mek­ben. Döb­be­ne­tes, de igaz: 2008-ban Bu­da­pes­ten csak­nem két és fél­szer an­­nyi köny­ves­bol­ti alap­te­rü­let volt, mint Bécs­ben, és 2009–2010-ben Ma­gyar­or­szá­gon csak­nem ti­zen­öt­ezer cím je­lent meg éven­te. Az­óta a cím­szám vis­­sza­esett ti­zen­egy­ezer­re, szá­mos ki­sebb bolt tönk­re­ment, és a nagy há­ló­za­tok is sok üz­le­tet be­zár­tak, az Ale­xand­ra kö­zel negy­ve­net, a Libri szin­tén, mi kö­rül­be­lül tí­zet. Mind­ezen felül ér­ke­zett a már em­le­ge­tett, min­dent el­bo­rí­tó ak­ció­vál­ság. Ke­gye­lem­dö­fés­nek pe­dig ott volt az, hogy a ma­gyar kul­tú­ra te­rü­le­tei kö­zül tán a könyv­szak­ma kap­ja a leg­ki­sebb, lé­nye­gé­ben el­ha­nya­gol­ha­tó ál­la­mi, il­let­ve ala­pít­vá­nyi tá­mo­ga­tást.

– A köny­ve­sek so­ká­ig büsz­kén hir­det­ték, hogy meg­él­nek õk a pi­ac­ról.

– Volt úgy, de a so­rolt vál­ság­té­nye­zõk mi­att a be­vé­te­le­ink­nek még az a négy-öt szá­za­lé­ka is a túl­élés fon­tos ele­mé­vé nõt­te ki ma­gát, ami meg­ma­radt a tá­mo­ga­tá­sok­ból. Kü­lö­nö­sen fá­jó, hogy a szak­könyv­ki­adás­ból gya­kor­la­ti­lag ki­vo­nult a ma­gyar ál­lam. Tény, a kis és a kö­ze­pes or­szá­gok kép­te­le­nek el­tar­ta­ni a pár­ száz pél­dány­ban el­ad­ha­tó köny­ve­ket ké­szí­tõ tu­do­má­nyos ki­adó­kat. Eu­ró­pá­ban két vá­lasz szü­le­tett a prob­lé­má­ra. A skan­di­ná­vok már ne­gyed­szá­za­da azt mond­ták: tu­do­má­nyos köny­ve­ket tessenek an­go­lul ki­ad­ni, an­nak van pi­a­ca az or­szá­gon kí­vül is. A hol­lan­dok vi­szont az­zal áll­tak elõ: ne­kik fon­tos, hogy a fla­mand a tu­do­mány te­rén is élõ nyelv­ként lé­tez­zen, ezért az ál­lam je­len­tõ­sen tá­mo­gat­ja a fla­mand nyel­vû könyv­ki­adást. Ma­gyar­or­szág a har­ma­dik utat vá­lasz­tot­ta az­zal, hogy a kul­túr­po­li­ti­ka nem fog­lal­ko­zik a prob­lé­má­val. Egy da­ra­big élt va­la­mi­lyen tá­mo­ga­tá­si rend­szer, az­tán Ma­gyar Bá­lint ki­ta­lál­ta azt a bu­ta­sá­got, hogy nem kell pa­pírala­pú köny­vet tá­mo­gat­ni, csak a di­gi­tá­lis meg­je­le­nést. A je­len­le­gi kor­mány­zat eh­hez an­­nyit tett hoz­zá, hogy már a digitálisat se tá­mo­gat­ja.

– Az ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok­kal csak a baj van. Nincs az a ku­ra­tó­ri­um, mely­nek tisz­tes­sé­gét meg ne kér­dõ­je­lez­né va­la­ki – job­bá­ra alap­pal.

– A könyv­szak­ma sze­rény ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sa­it is ku­ra­tó­ri­u­mok in­téz­ték még az ez­red­for­du­ló kö­rül, és szem­pont­rend­sze­rük­be va­ló­ban gyak­ran ke­ve­red­tek po­li­ti­kai ele­mek, még gyak­rab­ban a szak­mán be­lü­li rossz ér­ték­rend. A skan­di­ná­vok eb­ben is oko­sab­bak, hi­szen könyv­tá­ra­kon ke­resz­tül tá­mo­gat­ják a szak­mát, még­hoz­zá úgy, hogy az ol­va­sói igé­nye­ket leg­job­ban is­me­rõk, a könyv­tá­ros­ok dönt­he­tik el, mit kér­nek egy köz­pon­ti ke­ret ter­hé­re. Mi is ezt a me­tó­dust ja­va­sol­tuk, s ígé­ret volt rá, hogy még a szo­ci­a­lis­ta kor­má­nyok ide­jén évi egy­mil­li­árd fo­rint­tal el­in­dul a Má­rai-program, de per­sze ment a bé­ná­zás. Ér­kez­tek az­tán Orbánék, õk vég­re zöld lám­pát ad­tak, igaz, ná­luk négy­száz­mil­li­ó­ra apadt a ke­ret, ami idén csu­pán száz­mil­li­ó­ra rúg. Mind­járt el fog fogy­ni. A Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap­ban ma­radt még né­mi for­rás, de az is egy­re ke­vés­bé a szak­má­val va­ló kon­zul­tá­ció és egy­re in­kább ért­he­tet­len szem­pont­ok alap­ján osz­tó­dik szét.

– Pél­dá­ul?

– Pél­dá­ul ott van a Kerényi Im­re ál­tal szor­gal­ma­zott Nem­ze­ti Könyv­­tár so­ro­zat. Azok a köny­vek mint­ha nem is lé­tez­né­nek, de azért el­megy rá­juk évi kö­zel há­rom­száz­mil­lió fo­rint, rá­adá­sul úgy, hogy ele­in­te még jog­dí­jat sem fi­zet­tek utá­nuk.

– Mek­ko­ra a sze­re­pe ma egy vál­lal­ko­zás si­ke­res­sé­gé­ben an­nak, hogy a ve­ze­tõ­je ha­ver­ko­dik-e a ha­ta­lom­mal?

– Ága­zat­füg­gõ. A kor­mány­zat a köz­mû­szol­gál­ta­tók­nál és a bank­szfé­rá­ban be­val­lot­tan épí­ti a kli­en­tú­rá­ját. Amit per­sze úgy kom­mu­ni­kál­nak, hogy a la­kos­ság ér­de­két kép­vi­se­lik. A könyv­pi­ac vi­szont dup­lán sze­ren­csés. Egy­részt at­tól, hogy ez a há­rom­mil­lió ma­gyar könyv­vá­sár­ló vi­szony­lag kis pi­ac, te­hát nem fáj rá a fo­ga sem a po­li­ti­ká­nak, sem a po­li­ti­ku­sok­nak, sem a politikaközeli vál­lal­ko­zók­nak. A má­sik mázlifaktor, hogy a nyel­vi kor­lá­tok mi­att a multik sem to­lon­ga­nak itt, hi­szen ma­gyar nyel­vû könyv nem kell sem Szin­ga­púr­ban, sem Ar­gen­tí­ná­ban. Ugyan­ak­kor a mi szek­to­runk­ban is érik az em­bert meg­le­pe­té­sek, ilyen volt a tan­könyv­pi­ac tel­je­sen ir­ra­ci­o­ná­lis ál­la­mo­sí­tá­sa.

– Ak­kor mi­ért?

– Át­gon­do­lat­lan, ká­ros rög­tön­zés. Volt pár ilyen, lesz is még. A po­li­ti­ká­ban gyak­ran meg­esik, kü­lö­nö­sen a cent­ra­li­zál­tabb rend­sze­rek­ben, hogy a fõ­fõ­nök ki­ejt a szá­ján egy fél­mon­da­tot, ab­ból az egy szint­tel lej­jeb­bi fõ­nök egész mon­da­tot ke­re­kít, az­tán va­la­ki bõ­ví­tett mon­da­tot kre­ál, és a vé­gén szép hos­­szú, ám an­nál ér­tel­met­le­nebb tör­vény szü­le­tik. A tan­könyv­pi­ac ál­la­mo­sí­tá­sá­ban nem is az ál­ta­lá­nos is­ko­lai tan­köny­vek be­rán­tá­sa a leg­sú­lyo­sabb, ha­nem a ki­adók le­ál­la­mo­sí­tá­sa, va­la­mint az, hogy ki­szál­lít­ják az is­ko­lák­ba a tan­köny­ve­ket.

– Utób­bi mi­ért baj?

– Mert ko­ráb­ban, ha a kö­zép­is­ko­lák oko­san igé­nyel­ték, a fi­a­ta­lok leg­alább tan­év­kez­dés­kor be­men­tek egy köny­ves­bolt­ba, és ha már ott vol­tak, kö­rül­néz­tek. Most már ez sincs, ami nem más, mint a könyv­rõl va­ló le­szok­ta­tás po­li­ti­ká­ja. Rá­adá­sul az­zal ma­gya­ráz­zák e dön­tést, hogy így ol­csóbb a tan­könyv. Hát, vagy fél­re­tá­jé­koz­tat­ták az ál­lam­tit­kár as­­szonyt, vagy ros­­szul szá­mol, min­den­eset­re tény: a tan­köny­vek ko­ráb­bi ti­zen­két-ti­zen­négy szá­za­lé­kos ter­jesz­tõi ár­ré­se az ál­la­mo­sí­tott rend­szer­ben húsz szá­za­lék­ra ug­rott, va­gyis drá­gább lett. Tu­dott, ahol mo­no­pol­hely­zet ala­kul ki, le­gyen az ál­la­mi vagy ma­gán­mo­no­pó­li­um, ott az árak nem le­fe­lé, ha­nem fel­fe­lé mo­zog­nak.

– Ön job­bá­ra szí­vé­lyes vi­szonyt ápolt a po­li­ti­ká­val, hol az egyik ol­dal­lal, hol a má­sik­kal, hol mind­ket­tõ­vel. A ma­i­ak­kal hogy áll? Tí­zes ská­lán meg­van az öt?

– Jól­le­het több kor­mány­zat is meg­tisz­te­lõ mó­don igényt tar­tott a vé­le­mé­nyem­re, ta­ná­csa­im­ra, so­sem tar­toz­tam egyik ha­ta­lom ke­gyelt­jei kö­zé sem én, sem az ál­ta­lam ala­pí­tott ku­ta­tó­in­té­zet, a Tárki. Igye­kez­tünk meg­tar­ta­ni a szak­mai füg­get­len­sé­gün­ket.

– Le­het?

– Per­sze. A Tárki ja­nu­ár el­se­jén lesz har­minc­éves, ez a szo­ci­a­lis­ta tá­bor el­sõ jo­gi­lag füg­get­len ku­ta­tó­in­té­ze­te, a mai na­pig lé­te­zünk, do­ku­men­tál­tan ott va­gyunk a nem­zet­kö­zi él­me­zõny­ben, ár­be­vé­te­lünk kö­zel hat­van szá­za­lé­ka kül­föl­di meg­ren­de­lé­sek­bõl szár­ma­zik.

– Az el­sõ Or­bán-kor­mány ide­jén bal­ról ka­pott kri­ti­ká­kat. Az­tán meg, ami­kor a 2006-os kam­pány­fi­nis­ben a Gyurcsány-kabinet meg­ren­de­lé­sé­re el­ké­szí­tet­te a Fe­ke­tén-fe­hé­ren cí­met vi­se­lõ elem­zé­sét, mi több, a mi­nisz­ter­el­nök­kel kö­zös saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón szá­molt be a ku­ta­tás­ról, a job­bos saj­tó a dol­go­za­tot ócs­ka pro­pa­gan­da­anyag­nak, önt a ké­sõ ­ká­dá­ri kor­szak ti­pi­kus alak­já­nak mi­nõ­sí­tet­te.

– Nem rá­zott meg. Ar­ról nem mi te­het­tünk, hogy ami­kor a szo­ci­a­lis­ta kor­mány­zat ép­pen el­adó­sí­tot­ta az or­szá­got, ak­kor a Fi­desz azt a nem iga­zol­ha­tó vá­lasz­tá­si jel­szót vá­lasz­tot­ta, hogy ros­­szab­bul élünk, mint négy éve.

– Mi­ért állt ki az épp vá­lasz­tá­si gyõ­zel­mé­re ké­szü­lõ­dõ Gyurcsány Fe­renc mel­lett?

– Nem áll­tam ki mel­let­te. Ezt csak a job­bos pub­li­cis­ták ál­lí­tot­ták, meg ma­ga Or­bán Vik­tor is, aki, ha jól em­lék­szem, az InfoRádióban tett rám meg­jegy­zést.

– Ön a mi­nisz­ter­el­nök­kel kö­zös saj­tó­tá­jé­koz­ta­tót tar­tott a „po­zi­tív fo­lya­ma­tok­ról”.

– Én a ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök­kel tar­tot­tam kö­zös saj­tó­tá­jé­koz­ta­tót egy a ma­gyar kor­mány ál­tal fi­nan­szí­ro­zott ku­ta­tás­ról. Épp úgy, ahogy az el­sõ Or­bán-kor­mány ide­jén, az el­sõ ház­tar­tás­mo­ni­tor-vizs­gá­la­tot kö­ve­tõ­en tet­tem. Ob­jek­tív ku­ta­tást ké­szí­tet­tünk, pon­to­san ugyan­azt ír­tuk le, pon­to­san ugyan­azo­kat az ada­to­kat kö­zöl­tük, mint hogy­ha a má­sik po­li­ti­kai ol­dal bí­zott vol­na meg a mun­ká­val. A Tárki so­se a meg­ren­de­lõ szája ­íz­ének akar meg­fe­lel­ni, ha­nem a va­ló­ság­nak.

– Így szo­kás?

– Ma az in­té­ze­tek, in­téz­mé­nyek több­sé­ge és a tár­sa­da­lom­ku­ta­tók je­len­tõs ré­sze a po­li­ti­kai el­kö­te­le­zett­sé­gét be­le­vi­szi a mun­ká­já­ba. A mi utunk rö­gö­sebb.

– Oly­an­­nyi­ra, hogy 2012-ben kis hí­ján a Tár­sa­dal­mi Ri­port is el­vér­zett a po­li­ti­kai jó szándék hi­á­nyán.

– Igen. 1990 óta min­den pá­ros év­ben ki­ad­juk a Tár­sa­dal­mi Ri­port cí­mû kö­te­tün­ket, mely­ben az utol­só etap leg­fon­to­sabb em­pi­ri­kus tár­sa­da­lom­ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it fog­lal­juk ös­­sze. Andorka Ru­dolf és Vu­kovics György ba­rá­tom­mal kezd­tük a mun­kát, a ha­lá­luk óta Tóth Ist­ván Györg­­gyel kö­zö­sen szer­keszt­jük a ki­ad­vá­nyo­kat, me­lye­ket, mind­egy, hogy mi­lyen szí­nû kor­mány volt épp ha­tal­mon, az adott kur­zus tár­sa­da­lom­po­li­ti­ká­ért fe­le­lõs mi­nisz­té­ri­u­ma fi­nan­szí­ro­zott. 2012-ben saj­nos el­uta­sí­tot­tak, ám az utol­só pil­la­nat­ban nem­zet­kö­zi se­gít­sé­get kap­tunk a Friedrich Ebert Stiftungtól és a nyom­da­költ­sé­gek­re az NKA-tól. Idén is­mét pá­lyáz­tunk az em­be­ri erõ­for­rás tár­cá­hoz, is­mét ered­mény­te­le­nül, mi­re be­je­len­tet­tük: ab­ba­hagy­juk a so­ro­za­tot. Ek­kor azon­ban an­­nyi kol­lé­ga, is­me­rõs és is­me­ret­len te­le­fo­nált, kér­ve, ne te­gyük ezt, hi­szen a Tár­sa­dal­mi Ri­port alap­ve­tõ for­rás az ok­ta­tás­ban, a hely­zet­elem­zés­ben, hogy vé­gül köz­ada­ko­zást in­dí­tot­tunk. Amit szá­munk­ra is meg­le­põ mó­don két hét után le kel­lett ál­lít­sunk, ugyan­is ös­­sze­jött a szük­sé­ges hat­mil­lió fo­rint. Öt­ven­ki­lenc ma­gán­sze­mély­nek és ti­zen­egy in­téz­mény­nek, ala­pít­vány­nak tar­to­zunk kö­szö­net­tel.

– Ön egyi­ke a száz leg­gaz­da­gabb ma­gyar­nak. Mi­ért nem tol­ta be azt a hat­mil­li­ót?

– Mert nem sze­ren­csés ös­­sze­ke­ver­ni kü­lön­bö­zõ dol­go­kat. Ha lét­re­jön egy köz­ada­ko­zás, ab­ban a Tárki és sze­mély sze­rint Ko­lo­si Ta­más is részt ve­het, s részt is vett. De nem hi­szem, hogy Ko­lo­si Ta­más fel­ada­ta len­ne fi­nan­szí­roz­ni az õál­ta­la szer­kesz­tett ki­ad­ványt. Fi­a­tal író­kat, köl­tõk ver­ses­kö­te­te­it, igé­nyes is­me­ret­ter­jesz­tõ ki­ad­vá­nyo­kat se­gí­tek a köny­ves cé­ge­in­ken ke­resz­tül, az utób­bi évek­ben pe­dig a Ró­zsa­völ­gyi Sza­lon ke­re­té­ben is, ér­té­kes szín­há­zi elõ­adá­so­kat pe­dig a fe­le­sé­gem ré­vén szpon­zo­rá­lunk. Na de ha a sa­ját ma­gam ál­tal szer­kesz­tett kö­te­tet én fi­ze­tem, az­zal csak le­ér­té­ke­lem a mun­kán­kat.

– Tény­leg ab­ba­hagy­ta vol­na?

– Tény­leg. El­ha­tá­roz­tuk. Ugyan­úgy, ahogy tíz éve szin­tén az ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zás hi­á­nya mi­att fel­füg­gesz­tet­tük a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén in­dí­tott ház­tar­tás­pa­nel-so­ro­za­tot. Ab­szurd, hogy mi­köz­ben az ilyen ku­ta­tá­sok egy­re fon­to­sab­bak a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok szá­má­ra, rá­adá­sul vi­szony­lag ke­vés pénz­bõl el­ké­szít­he­tõk, más, cse­kély ­hasz­nú adat­fel­vé­te­lek­re mil­li­ár­do­kat költ a ma­gyar ál­lam.

– Mi­lyen in­dok­kal mon­dott ne­met a ha­ta­lom a Tár­sa­dal­mi Ri­port­ra?

– Nem volt in­dok. Tény­köz­lés volt.

– Ki dön­tött?

– Az ál­lam­tit­kár. Fu­ra, hogy mi­köz­ben Ba­log mi­nisz­ter úr és Ko­vács ál­lam­tit­kár úr több­ször is ren­delt bi­zo­nyos té­má­kat a Tárkitól, és adott tá­mo­ga­tást tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok­hoz – meg­jegy­zem, ez így ter­mé­sze­tes, hi­szen a kor­mány­zat­nak ez is a dol­ga –, a mi te­rü­le­tün­kön il­le­té­kes Sol­tész Mik­lós szo­ci­á­lis ál­lam­tit­kár úr­ral az ég­vi­lá­gon sem­mi­lyen kap­cso­la­tunk nincs, már­mint a rend­sze­res vis­­sza­uta­sí­tá­son túl. Sze­mé­lyes el­len­szen­vet sej­tek a hát­tér­ben. Szo­mo­rú len­ne, ha az ál­lam­igaz­ga­tás­ban egyé­ni szim­pá­ti­ák és an­ti­pá­ti­ák alapján szü­let­né­nek fon­tos dön­té­sek.

– Ön ott volt a Ház­ban Or­bán Vik­tor mi­nisz­ter­el­nö­ki es­kü­té­te­lén?

– Nem. So­ha sem­mi ilyes­min nem ve­szek részt. De nem is hív­tak. Po­li­ti­kai ren­dez­vé­nyen utol­já­ra a nyolc­va­nas évek ele­jén vol­tam.

– Konk­ré­tan?

– Párt­tag­gyû­lé­sen. Még ak­kor sem jár­tam po­li­ti­kai ren­dez­vény­re, ami­kor elõbb a Né­meth Mik­lós mel­let­ti ta­nács­adó tes­tü­let­ben, utóbb pe­dig Or­bán Vik­tor gaz­da­sá­gi ta­nács­adó tes­tü­le­té­ben al­kal­mam volt di­rekt­ben is vé­le­ményt for­mál­ni a szak­te­rü­le­tem kér­dé­se­i­ben. Meg­tisz­tel­te­tés volt szá­mom­ra, ha po­li­ti­kai ve­ze­tõk a ki­lenc­ve­nes évek­ben konk­rét ta­nács­adás­ra kér­tek meg, de a po­li­ti­kai ren­dez­vé­nyek, tün­te­té­sek, alá­írás­gyûj­té­sek nem az én vi­lá­gom.

– Tény­leg so­ha egy tri­bün a kam­pány­ban?

– A tár­sa­da­lom­ku­ta­tói sze­rep­nek el­lent­mon­da­na a po­li­ti­ka iránti túl­zott el­kö­te­le­zõ­dés.

– Má­jus 10-én ott tap­solt a par­la­men­ti dísz­pá­holy­ok­ból az „is­ten en­gem úgy se­gél­jen”-re a komp­lett job­bos ér­tel­mi­ség Schmidt Má­ri­á­tól Eper­jes Kár­olyig. En­­nyit csak meg­ér, hogy ola­jo­zot­tan fus­sa­nak a pro­jek­tek az em­ber in­téz­mé­nyé­ben, nem?

– El­ha­tá­ro­zás kér­dé­se. Ne­kem szük­sé­gem van a po­li­ti­ká­tól va­ló vi­szony­la­gos füg­get­len­ség­re, de azok fö­lött sem tö­rök pál­cát, akik ezt más­képp gon­dol­ják. Azt vi­szont el­fo­gad­ha­tat­lan­nak tar­tom, ami­kor a sze­kér­tá­bor­ok úgy íté­lik: aki nem hoz­zám tar­to­zik, az az el­len­fél em­be­re. Az en­gem ért tá­ma­dá­sok hát­te­ré­ben rend­re ez a men­ta­li­tás állt. A Tárkiban és a Kopint-Tárkiban öt­ven kol­lé­gám mun­kál­ko­dik, s büsz­ke va­gyok ar­ra, hogy köz­tük mind­két ol­dal­nak van­nak el­kö­te­le­zett hí­vei, még­is re­me­kül dol­go­zunk együtt, hi­szen ez egy szak­mai kö­zös­ség, ahol nincs he­lye po­li­ti­kai szét­hú­zás­nak.

– Ön Szelényi Iván­nal kö­zö­sen köny­vet írt a ma­gyar mil­li­ár­do­sok­ról. Men­­nyi­ben volt más a meg­gaz­da­go­dás kot­tá­ja a rend­szer­vál­tás kö­rü­li évek­ben, mint az utób­bi más­fél év­ti­zed­ben?

– A rend­szer­vál­tás tör­té­nel­mi­leg egye­di hely­ze­tet ho­zott: rö­vid idõ alatt, for­ra­da­lom nél­kül úgy kel­lett lét­re­hoz­ni a tõ­kés tár­sa­dal­mat, hogy nem vol­tak tõ­ké­sek. A nagy- és kö­zép­tõ­ké­sek el­sõ ge­ne­rá­ci­ó­ja jó­részt a ké­sõ ká­dá­ri tech­nok­rá­cia ügyes tag­ja­i­ból és a koc­ká­zat­vál­la­ló ér­tel­mi­sé­gi ve­ze­tõ­ré­teg­bõl fej­lõ­dött ki, ki­sebb mér­ték­ben pe­dig a het­ve­nes-nyolc­va­nas évek­ben lét­re­jött má­so­dik gaz­da­ság – gmk, vgmk, sa­töb­bi – leg­élet­re­va­lóbb­ja­i­ból. A kö­vet­ke­zõ ge­ne­rá­ció a bró­ker­vi­lág­ból emel­ke­dett ki, nap­ja­ink­ban pe­dig a tech­ni­ka­i­lag in­no­va­tív öt­le­ten ala­pu­ló vál­lal­ko­zá­sok – Prezi, Gattyán György, so­rol­hat­nám – jó me­ne­dzse­­lé­se kí­nál meg­gaz­da­go­dást. Meg­le­põ, hogy a Ká­dár-ko­ri po­li­ti­kai elõ­nyök át­vál­tá­sá­ból igen ke­ve­sen gaz­da­god­tak meg, utóbb sok­kal na­gyobb sze­re­pe lett e té­ren a ha­ta­lom­mal va­ló kap­cso­lat­nak. A ki­lenc­ve­nes évek má­so­dik fe­lé­re te­he­tõ a szo­ci­a­lis­ta és a li­be­rá­lis kö­rök­höz kö­tõ­dõ vál­lal­ko­zói ré­teg meg­je­le­né­se, mely­nek sa­já­tos­sá­ga, hogy sok­kal „szét­te­rí­tet­tebb” volt, mint a Fi­­desz el­sõ, de kü­lö­nö­sen a má­so­dik kor­mány­zá­sa alatt mu­tat­ko­zó „kon­cent­rált” vál­lal­ko­zói ré­teg. Egyéb­ként nincs eb­ben sem­mi meg­le­põ, a párt­fi­nan­szí­ro­zás­ban is ez a kép­let mû­kö­dött: a szo­ci­a­lis­ta és li­be­rá­lis kor­mány­za­tok szé­le­sen szét­te­rí­tett kor­rup­ci­ó­ból hoz­ták össze a párt­ja­ik mû­kö­dé­sé­hez szük­­sé­ges pénzt, míg a Fi­desz kon­cent­rált te­vé­keny­ség gyü­möl­cse­ként örül­he­tett a pénz­nek már az el­sõ Or­bán-kor­mány ide­jén is. Fon­tos té­nye­zõ­nek tar­tom, hogy mind­ezt a má­so­dik Or­bán-kor­mány ide­jén rend­kí­vül erõ­tel­jes ál­la­mo­sí­tá­si hul­lám kí­sér­te.

– Biz­tos, hogy kár­té­kony az ál­la­mo­sí­tás?

– Ne­kem úgy ál­ta­lá­ban ko­ránt­sem ne­ga­tív a vé­le­mé­nyem Or­bán or­szág­lá­sá­ról, né­hány vál­lal­ko­zás­ba­rát lé­pé­sét, mint az ala­csony ka­mat­szint és a hi­te­le­zés fel­pör­ge­té­se, ki­fe­je­zet­ten jó­nak tar­tom. De ez az ál­la­mo­sí­tá­si õrü­let sze­rin­tem meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan.

– Ide­o­ló­gia van mö­göt­te, nem­zet­gaz­da­sá­gi ra­ci­o­na­li­tás, vagy csu­pán a po­li­ti­kai el­len­fél ba­rá­ta­i­nak ki­sep­rû­zé­se és a sa­ját, „kon­cent­rált” ba­rá­ti kör se­gí­té­sé­nek szán­dé­ka?

– Nyil­ván­va­ló­an lé­te­zik egy ko­mo­lyan gon­dolt ide­o­ló­gi­ai mag. Or­bán már 1998-ban is az ál­la­mi tu­laj­don hí­ve volt, ami­re egyes gaz­da­sá­gi ér­dek­cso­por­tok gyor­san, jó ér­zék­kel rá­cup­pan­nak. Nem­zet­kö­zi pél­dák mu­tat­ják, hogy mo­dern pi­ac­gaz­da­ság­ban is szük­ség van az ál­la­mi sza­bá­lyo­zás­ra, sõt azt is el­fo­ga­dom, hogy bi­zo­nyos köz­szol­gál­ta­tás­ok ese­té­ben le­het lét­jo­go­sult­sá­ga az ál­la­mi tu­laj­don­nak. Ám a ter­me­lé­si és ke­res­ke­del­mi fo­lya­ma­tok­ban az ál­lam sze­re­pe hos­­szú tá­von gaz­da­ság­ta­lan, ir­ra­ci­o­ná­lis.

– Olyan kom­bi­ná­ci­ót is ol­vas­ni, mi­sze­rint az Ale­xand­ra eset­le­ges be­dõ­lé­se után né­mi kor­mány­za­ti hát­szél­lel egy sze­ren­csés Fi­desz-kö­ze­li vál­lal­ko­zó ve­he­ti át a könyv­pi­a­ci ural­mat.

– Két­ség­te­len, hogy lát­ni ilyen tö­rek­vés­re uta­ló je­le­ket, né­hány, egy­elõ­re súly­ta­lan sze­rep­lõ egy ide­je az ál­la­mi könyv­ke­res­ke­de­lem új­já­é­lesz­té­sét szor­gal­maz­za – ahogy er­rõl az L. Si­mon Lász­ló ál­tal Sza­bó Ti­bor Ben­já­min­nak kül­dött vá­lasz­le­vél­bõl is ér­te­sül­het­tünk. De õszin­tén re­mé­lem, en­nek nincs re­a­li­tá­sa. Az Eu­ró­pai Uni­ón be­lül pi­ac­gaz­da­sá­got épí­te­ni még a je­len­le­gi­nél is szé­le­sebb­re ter­jesz­ke­dõ ál­lam­mal le­he­tet­len.

– És?

– Hagy­juk a ki­lé­pé­ses fan­taz­ma­gó­ri­á­kat! Bár az ko­moly ag­go­da­lom­ra ad okot, hogy Ma­gyar­or­szág oly­kor ri­asz­tó szim­bó­lu­mo­kat küld az unió fe­lé. Az egye­ne­sen mi­nõ­sít­he­tet­len, hogy egy jobbikos csir­ke­fo­gó há­bo­rí­tat­la­nul ki­ha­jít­hat­ja az EU zász­la­ját a Par­la­ment ab­la­kán. Er­re még mond­hat­ják, hogy csak egy ra­di­ká­lis el­len­zé­ki párt mû­ve. De hogy az or­szá­got te­le­szór­ják os­to­ba pla­ká­tok­kal, me­lye­ken „üzen­jük Brüs­­szel­nek: tisz­te­le­tet a ma­gya­rok­nak”, na, er­re nincs ment­ség. Tisz­te­le­tet a ma­gya­rok­nak? En­nek mi ér­tel­me? Hát ed­dig is tisz­tel­te Eu­ró­pa a ma­gya­ro­kat, pél­dá­ul a szo­ci­a­liz­mu­son be­lü­li re­for­mo­kért, a ha­tár­nyi­tá­sért vagy a si­ke­res rend­szer­vál­tá­sért. Il­let­ve van olyan ma­gyar, akit tisz­tel­nek, meg olyan is, akit nem. És van ilyen meg olyan fran­cia is, és van ilyen meg olyan né­met is, szlo­vák is, len­gyel is. Min­dent egy­bevet­ve per­sze sze­rin­tem Or­bán­nak eszé­be sincs ki­vin­ni Ma­gyar­or­szá­got az uni­ó­ból. A kö­zös­sé­gen be­lül két szél­sõ kon­cep­ció lé­te­zik, az egyik a nem­ze­tek uni­ó­­já­ban, a má­sik Egye­sült Eu­ró­pá­ban gon­dol­ko­dik – a ma­gyar kor­mány in­kább az elõb­bi­hez van kö­zel, de ez nem unió­el­le­nes­ség, plá­ne nem Eu­ró­pa-el­le­nes­ség.

Ko­lo­si Ta­más, a Lí­ra és Lant Rt., el­nö­ke, ki­adó igaz­ga­tó­ja ge­ne­rá­ci­ó­já­nak egyik leg­na­­gyobb ha­tá­sú szo­ci­o­ló­gu­sa. 1946-ban szü­le­tett, 1969-ben szer­zett dip­lo­mát az EL­TE BTK filozófia-esztétika-magyar sza­kán. 1974-tõl a szo­ci­o­ló­gi­ai tu­do­má­nyok kan­di­dá­tu­sa, 1985 óta dok­to­ra. Az EL­TE egye­te­mi ta­ná­ra, a TÁRKI el­nö­ke. Ku­ta­tá­si te­rü­le­te a tár­sa­da­lom­szer­ke­zet, mo­bi­li­tás, me­to­do­ló­gia. Mun­kás­sá­ga meg­ha­tá­ro­zó a „ré­teg­zõ­dés-mo­dell” ku­ta­tás­mód­szer­ta­ná­nak ki­dol­go­zá­sá­ban. A ’80-as évek­ben meg­al­kot­ja a tár­sa­dal­mi struk­tú­ra „L-mo­dell­jét”, mely­ben be­mu­tat­ja a ké­sei szo­ci­a­liz­mus ket­tõs tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­tét. 1985-ben lét­re­hoz­za a ke­let-eu­ró­pai ré­gió ki­emel­ke­dõ pi­ac- és köz­vé­le­mény ku­ta­tó in­téz­mé­nyét, a TÁRKI-t. Köz­re­mû­kö­dik az éven­te meg­je­le­nõ Tár­sa­dal­mi Ri­port lét­re­ho­zá­sá­ban. Tu­do­má­nyos mun­kás­sá­gát 2001-ben Szé­che­nyi­-díj­jal is­mer­ték el.

Hát­tér

Kö­zel sem szá­mí­ta­nak an­­nyi­an az Ale­xand­ra-cég­cso­port csõd­jé­re, mint ameny­­nyi­en lel­ke­sen tap­sol­tak a köny­ves szak­ma egyik is­mert sze­mé­lyi­sé­gé­nek drá­mai hang­vé­te­lû le­ve­lé­re. Egy­sze­rû­en nem éri meg. „Na­gyon sok vesz­te­se len­ne” – mond­ta a VS.hu kér­dé­sé­re a Ma­gyar Könyv­ki­adók és Könyv­ter­jesz­tõk Egye­sü­le­té­nek (MKKE) el­nö­ke, Ko­csis And­rás Sán­dor, aki egy­ben a Kos­suth Ki­adó ve­zér­igaz­ga­tó­ja. Még az a ki­adó sem in­dít fel­szá­mo­lá­si el­já­rást az alexandrások el­len, amely­nek már el­fogy­tak a tar­ta­lé­kai, és egyik nap­ról a má­sik­ra él, mi­köz­ben Ma­tyi De­zsõ könyv­ke­res­ke­dõ cé­ge, a Pé­csi Di­rekt még a ta­va­lyi ki­ad­vá­nya­ik után sem fi­ze­tett. „A csõd min­ket is ma­ga alá te­met­ne” – vá­zol­ta az egy­más­ra utalt­sá­got a General Press tu­laj­do­no­sa, Lan­tos Ka­ta­lin.

A vi­ta azu­tán tört ki, hogy a könyv­szak­ma egyik is­mert alak­ja, Sza­bó Ti­bor Benjamin a hvg.hu-n nyílt le­ve­let je­len­te­tett meg. Eb­ben a könyv­pi­ac rend­szer­be kó­dolt hi­bá­já­nak mi­nõ­sí­tet­te Ma­tyi De­zsõt. Cég­cso­port­já­nak ela­dó­so­dá­sa mi­att Ma­tyi mil­li­ár­dok­kal tar­to­zik a ki­adók­nak, és mö­göt­tük a könyv­szak­ma va­la­men­­nyi sze­rep­lõ­jé­nek, az írók­tól, for­dí­tók­tól a nyom­dá­kig. Sza­bó Ti­bor Benja­min Ma­­tyi De­zsõ ex­ten­zív gaz­dál­ko­dá­sá­nak szám­lá­já­ra ír­ta a könyv­pi­ac fi­ze­tés­kép­te­len­sé­gét. Tény, hogy a Pé­csi Di­rekt cég­cso­port már 10 mil­li­árd fo­rint­nál is töb­bel tar­to­zik ban­kok­nak, ki­adók­nak, be­szál­lí­tók­nak. A for­gal­ma vi­szont 15 mil­li­árd fo­rint fe­lett van, or­szág­szer­te 82 bol­tot üze­mel­tet, a könyv-nagy­ke­res­ke­de­lem­nek a fe­lét õ vi­szi el, és egyik könyv­­ki­adó­já­val, az Eu­ró­pá­val is ben­ne van az el­sõ tíz­ben. Ha a Pé­csi Di­rekt ös­­sze­om­la­na, még a fel­tö­rek­võ Libri-Shop­line cso­port sem tud­na a he­lyé­be lép­ni, vé­le­ke­dett az MKKE el­nö­ke.

Ár­nyal­ja a ki­adók pa­na­sza­it, mi­sze­rint a szak­ma költ­sé­ge­it (jog­dí­jak, for­dí­tók, il­luszt­rá­to­rok, nyom­da­költ­sé­gek) õk fi­ze­tik, mi­köz­ben a köny­vek bol­ti árá­nak 50-53 szá­za­lé­kát a ke­res­ke­dõk fö­lö­zik le. Ez az úgy­ne­ve­zett ár­rés ma­rad a lánc vé­gén: a ke­res­ke­dõk vi­szont ar­ra hi­vat­koz­nak, hogy a vál­ság­ban is fenn­tar­tot­ták sok ezer négy­zet­mé­te­res bolt­há­ló­za­tu­kat, még­hoz­zá euróalapú bér­le­ti dí­jak­kal.

A ki­adók és ter­jesz­tõk több­sé­ge két té­má­ban leg­alább­is egy plat­for­mon van. Az egyik az ál­la­mi ter­jesz­ke­dés. A kor­mány ta­valy óta egy toll­vo­nás­sal ki­rán­tott leg­alább 15 mil­li­árd fo­rin­tot az ös­­sze­sen 60 mil­li­ár­dos könyv­pi­ac­ról, ami­kor ál­la­mi kéz­be von­ta a tan­köny­vek for­gal­ma­zá­sát. Rá­adá­sul a ki­adók nem­csak Ma­tyi De­­­zsõ­nek hi­te­lez­nek ren­dü­let­le­nül, ha­nem az ál­lam­nak is a könyv­tár­el­lá­tón ke­resz­tül, amely ugyan­csak sok hó­na­pos át­fu­tá­si idõ­vel utal­ja a pénzt az áru­ért. A szak­ma má­sik ves­­szõ­pa­ri­pá­ja a nyak­ló nél­kü­li ak­ci­ó­zás. A tu­da­tos és zse­bük­re ér­zé­keny könyv­fo­gyasz­tók in­kább vár­nak egy ki­csit ked­venc szer­zõ­jük újabb mû­vé­nek a be­szer­zé­sé­vel, hogy né­hány hét el­tel­té­vel már disz­kont áron vá­sá­rol­has­sák meg a köny­vet. Az Eu­ró­pai Unió 28 or­szá­ga kö­zül 19-ben ezt tör­vény tilt­ja, to­váb­bi négy or­szág­ban pe­dig szak­mai kon­szen­zus van ar­ról, hogy nem eti­kus egy­bõl el­ér­ték­te­le­ní­te­ni a pa­pír­ala­pú kul­tu­rá­lis árut.

Comments

kommentek

Cimkék: