Kulturális-közéleti havilap | 2017


2015 október Interjú


VÉGE NINCS TÖRTÉNET – MENEKÜLŐK: „Ha az ajtók bezárulnak” – Nagy Boldizsárral beszélget Rádai Eszter

– Két­szer ha­lasz­tot­tuk el a be­szél­ge­té­sün­ket a me­ne­kült­krí­zis újabb és újabb for­du­la­ta­i­ra szá­mít­va, és ma is csak a vé­sze­sen kö­ze­li lap­zár­ta mi­att nem ha­lasz­tot­tuk to­vább. Mit gon­dol, ok­tó­ber 10-ére, ami­kor meg­je­le­nik a lap, a köz­ben be­kö­vet­ke­zõ ese­mé­nyek mi­att nem vá­lik re­mény­te­le­nül ide­jét­múlt­tá, ami­rõl most be­szél­ge­tünk?

– Va­ló­ban na­gyon sok min­den tör­tént az­óta, hogy meg­be­szél­tük az in­ter­jút, de nem gon­do­lom, hogy a vár­ha­tó vál­to­zá­sok a dol­gok struk­tú­rá­ját érin­te­nék, hogy az alap­ve­tõ kér­dé­sek ne len­né­nek ok­tó­ber­ben is ugyan­ezek.

– Az­zal sem ért egyet, hogy a ha­tár­zár fel­ál­lí­tá­sa és az úgy­ne­ve­zett, „tö­me­ges be­ván­dor­lás mi­at­ti vál­ság­hely­zet” ki­hir­de­té­se óta alap­ve­tõ­en vál­to­zott meg a hely­zet, hogy szep­tem­ber 15-e fon­tos for­du­ló­pont len­ne? Amit Or­bán Vik­tor és Láz­ár Já­nos új idõ­szá­mí­tás­ként ha­ran­goz­ott be?

– Per­sze, a teg­na­pi nap for­du­ló­pont.

– Ak­kor kezd­jük egy­faj­ta lel­tár­ké­szí­tés­sel! Be­szél­jünk elõ­ször ar­ról, ho­gyan ju­tot­tunk el ed­dig a for­du­ló­pon­tig, az­tán pró­bál­junk meg extrapolálni, mi kö­vet­kez­het az ed­di­gi­ek­bõl.

– Ab­ban, ami ed­dig tör­tént, leg­alább két tör­té­net fo­nó­dik ös­­sze, ha nem há­rom. Az egyik a te­re­pen zaj­ló fo­lya­ma­tok­ról szól: hogy há­nyan jöt­tek, kik jöt­tek, ho­gyan ala­kult az úton le­võk ös­­sze­té­te­le. A má­sik tör­té­net a ma­gyar jog vál­to­zá­sa­i­val kap­cso­la­tos, és – ez­zel ösz­­sze­füg­gés­ben, de nem azo­no­san – a ma­gyar dis­kur­zus vál­to­zá­sa­i­val. A har­ma­dik pe­dig az Eu­ró­pai Uni­ó­ban zaj­lik, te­hát szin­tén ve­lünk, lé­vén mi is az unió pol­gá­rai, még ha a kor­mány kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja ez­zel el­len­té­tes is.

– Vi­szont meg­ér­te­ni csak egy­ben le­het.

– Jó. A tör­té­net te­hát az­zal kez­dõ­dött, hogy elõ­ször Gö­rög­or­szág és Ma­ce­dó­nia, majd Szer­bia is le­tett ar­ról, hogy ál­lam­ként vi­sel­ked­jen, va­gyis hogy el­len­õriz­ze, kik lép­nek a te­rü­le­té­re, ha­lad­nak át raj­ta. Ki­ál­lít ugyan szá­muk­ra va­la­mi­lyen pa­pírt, amely­ben há­rom na­pot ad ar­ra, hogy meg­ér­kez­ze­nek az adott or­szág me­ne­kül­te­ket be­fo­ga­dó tá­bo­rainak va­la­me­lyi­ké­be, de köz­ben min­den­ki tud­ja, a hi­va­tal is, amely ki­ad­ja ezt a pa­pírt, és az is, aki kéz­be ve­szi, hogy az utób­bi­ak­nak eszük ágá­ban sincs a be­fo­ga­dóál­lo­más­ra men­ni, hi­szen to­vább akar­nak utaz­ni a kö­vet­ke­zõ or­szág­ba. Ez oly­an­­nyi­ra így tör­té­nik, hogy az il­le­tõ ál­la­mok nem­csak sze­met huny­nak e tö­me­ges gya­kor­lat fe­lett, ha­nem bu­szo­kat és kü­lön­vo­na­to­kat is bo­csá­ta­nak – for­má­li­san vagy in­for­má­li­san – a te­rü­le­tük­re be­lé­pett migránsok ren­del­ke­zé­sé­re, aki­ket ezek a jár­mû­vek el­szál­lí­ta­nak a ha­tár­ál­lo­más­ok­ra, ahol megint min­den­ki be­huny­ja a sze­mét, és õk át­sé­tál­nak a kö­vet­ke­zõ or­szág­ba. Így ju­tott el vé­gül Ma­gyar­or­szág­ra mint­egy 170 ezer em­ber idén, ez még a ta­va­lyi nagy szám­hoz vi­szo­nyít­va is ren­ge­teg, egész Eu­ró­pá­ban – Né­met­or­szá­got ki­vé­ve per­sze – pél­dát­lan, de a kül­sõ ha­tár át­lé­pé­sét te­kint­ve ab­szo­lút ér­te­lem­ben is pél­dát­lan. Olasz­or­szág­ba sem ér­kez­tek 2015-ben ilyen so­kan meg­fe­le­lõ ok­má­nyok nél­kül.

– A Ma­gyar­or­szá­gon al­kal­ma­zott el­já­rás mi­ben kü­lön­bö­zött a gö­rög­or­szá­gi­tól, a ma­ce­dó­ni­a­i­tól és a szer­bi­a­i­tól – egé­szen a nyár vé­gé­ig?

– Leg­föl­jebb an­­nyi­ban, hogy azt a bi­zo­nyos szep­tem­be­ri hét­vé­gét ki­vé­ve a ma­gyar ál­lam jár­mû­ve­ket nem bo­csá­tott a ha­tá­ra­in be­lül ke­rül­tek ren­del­ke­zé­sé­re. De Ma­gyar­or­szág is be­huny­ta a sze­mét.

– Mert ha nem ezt te­szi, ak­kor tá­bo­ro­kat, szál­lá­so­kat kel­lett vol­na lé­te­sí­te­nie a mint­egy 150 ezer idén Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re be­lé­pett em­ber szá­má­ra? Hi­szen mind a mai na­pig a leg­op­ti­mis­tább szá­mí­tá­sok sze­rint is ös­­sze­sen 5000 fé­rõ­hel­­lyel ren­del­ke­zünk, be­le­ért­ve, mond­juk, a deb­re­ce­ni tá­bor ud­va­rán al­kal­ma­zott há­ló­zsá­ko­kat és sát­ra­kat is. Mi­köz­ben az új me­ne­kült­ügyi sza­bá­lyok élet­be­lé­pé­sé­ig, te­hát szep­tem­ber 15-éig Ma­gyar­or­szá­gon kö­rül­be­lül fél évig tar­tott egy ilyen el­já­rás. Le­het, hogy – Gö­rög­or­szág­hoz, Ma­ce­dó­ni­á­hoz és Szer­­bi­á­hoz ha­son­ló­an – Ma­gyar­or­szág sem kí­vánt ál­lam­ként vi­sel­ked­ni, egyút­tal a schengeni ha­tá­rok vé­del­mé­rõl gon­dos­kod­ni?

– Per­sze, de mon­dom, ko­ráb­ban ez nem volt en­­nyi­re fel­tû­nõ. Már a 2013-at meg­elõ­zõ évek­ben is rend­kí­vül ala­csony volt az ér­de­mi dön­tés­sel be­fe­je­zett ügyek szá­ma, a ké­rel­mek szá­má­hoz vi­szo­nyít­va mind­­ös­­sze 20-30 szá­za­lék, te­hát a ké­rel­me­zõk 70-80 szá­za­lé­ka már ak­kor is el­tûnt, csak er­rõl a szûk szak­mát ki­vé­ve na­gyon ke­ve­sen be­szél­tek.

– A Hel­sin­ki Bi­zott­ság pél­dá­ul be­szélt ró­la, csak mi­vel a mon­da­ni­va­ló­ja fon­tos ré­sze volt a tá­bo­rok­ban, ál­ta­lá­ban a me­ne­kült­ügyi el­já­rá­sok so­rán al­kal­ma­zott em­ber­te­len bá­nás­mód is, er­re a ma­gyar kö­zön­ség túl­nyo­mó ré­sze nem volt ér­zé­keny.

– És ami az én vis­­sza­té­rõ rög­esz­mém: itt a ma­gyar ha­tó­ság lá­tó­kö­ré­bõl el­tûnt éven­te két-há­rom-négy­ezer em­ber. Ha kö­zü­lünk, ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok kö­zül tû­nik el va­la­ki, ak­kor õt a holt­tá nyil­vá­ní­tást meg­elõ­zõ el­já­rás so­rán ke­re­sik, rá­te­szik az el­tûnt sze­mé­lyek lis­tá­já­ra, amit rend­sze­re­sen köz­zétesz­nek, egye­bek mel­lett azért, hogy meg­tud­ják, bûn­cse­lek­mény ál­do­za­ta lett-e az il­le­tõ vagy sem. Ez­zel szem­ben a Ma­gyar­or­szág­ról el­tûnt me­ne­dék­ké­rõ­ket sen­ki nem ke­re­si. Ami nem ke­ve­seb­bet je­lent, mint hogy a ma­gyar ál­lam – a gö­rög­höz, a ma­ce­dón­hoz és a szerb­hez ha­son­ló­an – eb­ben a te­kin­tet­ben nem mû­kö­dik ál­lam­ként, hi­szen nem gya­ko­rol­ja azt az alap­ve­tõ funk­ci­ó­ját, hogy a ha­tá­ra­in be­lül moz­gó, ál­ta­la egyéb­ként re­giszt­rált sze­mé­lye­ket szá­mon tart­sa.

– Te­hát a jól be­vált gya­kor­lat sze­rint, mi­u­tán re­giszt­rál­ták õket, „fus­­son, ki mer­re lát” ala­pon töb­bé nem fog­lal­koz­nak ve­lük, hi­szen mi­nél ke­ve­seb­ben van­nak, ne­künk an­nál jobb? Fog­lal­koz­za­nak ve­lük má­sutt, költ­se­nek rá­juk má­sutt?

– Per­sze. El­iga­zí­tot­ták õket, hogy me­lyik befogadóállomásra men­je­nek, aho­va so­kan meg is ér­kez­tek, so­kan nem, és to­vább­men­tek. De idén feb­ru­á­rig eszé­be nem ju­tott sen­ki­nek meg­aka­dá­lyoz­ni ezt. Nem szállt fel sen­ki He­gyes­ha­lom elõtt a ha­tárt át­lé­põ vo­nat­ra, hogy meg­vizs­gál­ja, van-e úti ok­má­nya azok­nak, akik­rõl eset­leg fel­té­te­lez­het­te, hogy nincs. Min­den­ki örült, a ma­gyar ál­lam a leg­in­kább, hogy el­men­tek.

– Ön em­lék­szik ar­ra a pil­la­nat­ra, ami­kor mind­ez meg­vál­to­zott, ami­kor mind­ez hir­te­len fon­tos­sá vált?

– A hely­zet vál­to­zá­sa rész­ben re­to­ri­kai volt, ami­kor a Charlie Heb­do el­le­ni tá­ma­dás után a ma­gát mi­nisz­ter­el­nök­nek mon­dó sze­mély hir­te­len el­kez­dett ar­ról be­szél­ni, hogy Ma­gyar­or­szág mig­rá­ci­ós nyo­más­nak van ki­té­ve, és ez­zel ten­ni kell va­la­mit. Ezt kö­ve­tõ­en in­dult meg a pla­kát­kam­pány, il­let­ve ez­zel esik egy­be az, hogy pár na­pon ke­resz­tül a ko­szo­vó­i­a­kat le­sze­dik a vo­nat­ról. Se elõt­te, se utá­na. Te­hát ezek mind re­to­ri­kai fo­lya­ma­tok, lég­szín­ház, amely azt a tényt hi­va­tott el­ta­kar­ni, el­lep­lez­ni, hogy a ma­gyar ál­lam nem mû­kö­dik ál­lam­ként. És ez így ment a ke­rí­tés fel­épí­té­sé­nek be­je­len­té­sé­ig.

– Ezek sze­rint a ke­rí­tés­épí­tést ér­té­kel­het­jük az ál­lam­ként va­ló mû­kö­dés egyik ele­mé­nek?

– Én a ke­rí­tés­épí­tést leg­föl­jebb af­fé­le fér­fi­as gesz­tus­nak lá­tom – ezek a po­ca­kos em­be­rek ugyan­is sze­re­tik a fér­fi­as meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat –, amely azt lett vol­na hi­vat­va kom­mu­ni­kál­ni, hogy ké­szek va­gyunk meg­vé­de­ni a ha­tá­ra­in­kat. Mi­köz­ben õk ma­guk is tud­ják, hogy a ke­rí­tés ön­ma­gá­ban al­kal­mat­lan a ha­tár meg­vé­dé­sé­re, hi­szen épp azo­kat nem ké­pes meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy át­jöj­je­nek raj­ta, akik ko­mo­lyan át akar­nak jön­ni.

– Kü­lö­nö­sen ha már sok ezer ki­lo­mé­ter van a há­tuk mö­gött, és egy él­he­tet­len­né vált or­szág, fel­szá­molt vagy tönk­re­tett eg­zisz­ten­cia, el­pusz­tí­tott ro­ko­nok és is­me­rõ­sök, min­den­na­pos ha­lá­los fe­nye­ge­tett­ség, pol­gár­há­bo­rús vi­szo­nyok. Vagy épp több év me­ne­kült­tá­bo­ri lét va­la­hol Tö­rök­or­szág­ban…

– De, és ez na­gyon fon­tos, ami­kor az elég­gé el nem ítél­he­tõ pla­kát­kam­pány kez­dõ­dött, ak­kor a kor­mány még ér­vel­he­tett úgy, hogy ezek az em­be­rek ugyan me­ne­kült­nek ad­ják ki ma­gu­kat, de va­ló­já­ban nem azok, mert a 2014-ben és 2015 ele­jén ér­ke­zõk 70-80 szá­za­lé­ka még ko­szo­vói. Akik ret­te­ne­tes nyo­mo­rú­ság elõl me­ne­kül­nek ugyan, de a hi­va­ta­los me­ne­kült­de­fi­ní­ció rá­juk még­sem il­lik, hi­szen fa­juk, val­lá­suk, nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­suk, po­li­ti­kai hely­ze­tük vagy meg­ha­tá­ro­zott tár­sa­dal­mi cso­port­hoz tar­to­zá­suk alap­ján nem fe­nye­ge­ti õket ül­döz­te­tés. És az ol­tal­ma­zott stá­tus­ba sem fér­nek be­le, hi­szen ha­za­té­ré­sük ese­tén nem vár rá­juk em­ber­te­len, meg­alá­zó bá­nás­mód, kín­zás, ha­lál­bün­te­tés vagy pol­gár­há­bo­rús hely­zet­ben egyé­ni ve­szé­lyez­te­tett­ség.

A ko­szo­vó­i­ak ér­ke­zé­se azon­ban már­ci­us­ban le­állt, ami­nek sok ösz­­sze­te­võ­je volt, el­sõ­sor­ban az, hogy a né­me­tek el­kezd­ték õket ha­za­szál­lí­ta­ni, és ko­moly pla­kát­kam­pány­ba kezd­tek Pristinában és Ko­szo­vó-szer­­­te, ugyan­ak­kor egy­re töb­ben let­tek a szí­ri­a­i­ak, az af­gá­nok és az ira­ki­ak. Te­hát meg­vál­to­zott a hoz­zánk be­lé­pett me­ne­dék­ké­rõk ös­­sze­té­te­le 2014-hez és 2015 ele­jé­hez ké­pest, de a ve­lük kap­cso­la­tos el­já­rás nem vál­to­zott, nem lett gyor­sabb és ha­té­ko­nyabb, mint ko­ráb­ban volt: 2014-ben pél­dá­ul majd­nem 43 ezer ké­re­lem­bõl mind­ös­­sze 5056 ese­té­ben fe­je­zõ­dött be ér­de­mi dön­tés­sel az el­já­rás. A töb­bi­ek vagy nem vár­ták meg az el­bí­rá­lás vé­gét, így ügyük­ben meg­szün­tet­ték azt, vagy ügyük még füg­gõ­ben van. Te­hát a kor­mány ak­kor sem kez­dett a fo­ga­dá­suk­ra és az ügyek el­bí­rá­lá­sá­ra nagy ka­pa­ci­tá­so­kat ki­épí­te­ni, ami­kor pe­dig már csak a vak nem lát­ta, hogy sok­kal töb­ben jön­nek, és egé­szen más ös­­sze­té­tel­ben, mint az­elõtt.

– Mert – ezt egyéb­ként nem is tit­kol­ta – nem kí­ván be­fo­gad­ni sen­kit. „Ma­gyar­or­szág meg­telt – je­len­tet­te ki ma­ga a mi­nisz­ter­el­nök –, min­den­ki men­jen ha­za!” Vi­szont be­je­len­tet­te, hogy ke­rí­tést épít a ma­gyar–szerb ha­tár­ra, és kez­de­mé­nyez­te a „tö­me­ges be­ván­dor­lás okoz­ta vál­ság­hely­zet” ese­té­re, il­let­ve „ke­ze­lé­sé­re” egy sor tör­vény, va­la­mint az alap­tör­vény mó­do­sí­tá­sát.

– Ami­re a me­ne­kü­lõk nyil­ván azt gon­dol­ták, hogy nem le­het to­vább té­to­váz­ni, azon­nal el kell ­in­dul­ni, hi­szen ha az aj­tók köz­ben be­zá­rul­nak, ak­kor már hi­á­ba ten­nék. Azt min­den­ki tud­ja a szak­má­ban, hogy ha a le­he­tõ­sé­gek meg­szû­né­sé­vel fe­nye­get­nek, ak­kor azok is meg­in­dul­nak a ha­ma­ro­san zá­ró­dó aj­tó irá­nyá­ba, akik ad­dig he­zi­tál­tak, és ez eb­ben az eset­ben is jól ki­mu­tat­ha­tó. A rend­õr­ség ál­tal min­den­nap kö­zölt az­na­pi il­le­gá­lis ha­tár­át­lé­pés­ben el­fo­got­tak szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se is jól mu­tat­ja, ho­gyan ug­rott meg né­hány nap­pal a be­je­len­tést kö­ve­tõ­en ez a szám, és ho­gyan nö­ve­ke­dett nap­ról nap­ra. Te­hát az is fel­ke­re­ke­dett a Tö­rök­or­szág­ban vagy Gö­rög­or­szág­ban vá­ra­ko­zó tö­meg­ben, aki ad­dig bi­zony­ta­lan volt, vagy ha már ko­ráb­ban is ké­szült rá, most elõbb­re is hoz­ta az in­du­lást. És ezen a pon­ton, ezt lát­va – én azt gon­do­lom – a kor­mány rész­ben be­le­za­va­ro­dott a sa­ját re­to­ri­ká­já­ba, de ahe­lyett, hogy kor­ri­gált vol­na, to­vább­ra is a meg­úszás­ra ját­szott.

– Hogy ér­ti, hogy be­le­za­va­ro­dott a sa­ját lo­gi­ká­já­ba?

– Hogy a té­nyek, a lát­vány, a ké­pek, te­hát az em­be­rek, kü­lö­nö­sen a ve­lük kap­cso­lat­ba ke­rült al­kal­mi se­gí­tõk sa­ját ta­pasz­ta­la­ta egy­ál­ta­lán nem azt iga­zol­ta, amit a kor­mány kom­mu­ni­kált, il­let­ve su­gall­ni igye­ke­zett: hogy ezek olyan ván­do­rok – lásd nép­ván­dor­lás –, akik­nek nincs szük­sé­gük nem­zet­kö­zi vé­de­lem­re, de úgy csi­nál­nak, mint­ha len­ne. Hogy aki ma­gát me­ne­kült­nek mond­ja, mint a ko­szo­vó­i­ak, az va­ló­já­ban nem az, ha­nem csak a jó­lét­ért jön. Ami azon­ban nyil­ván­va­ló­an nem igaz. Aki rá­néz egy Szí­ri­át mai ál­la­po­tá­ban mu­ta­tó fény­kép­re, mond­juk Aleppó vagy Homsz vá­ro­sá­ra, Da­masz­kusz bi­zo­nyos ke­rü­le­te­i­re, az tud­ja, hogy eb­bõl egy szó sem igaz. Irak és Af­ga­nisz­tán ese­té­ben det­tó.

És ak­kor az Isz­lám Ál­lam vi­de­ó­i­ról még nem is be­szél­tem. Te­hát azt mon­da­ni, hogy akik on­nan jön­nek, csa­lá­dok pi­ci gye­re­kek­kel, öre­gek ere­jük vég­sõ meg­fe­szí­té­sé­vel, és igen, fi­a­tal fér­fi­ak is, akik­nek pol­gár­há­bo­rús vi­szo­nyok kö­zött ve­szély­ben for­gott az éle­tük, azok nem va­la­mi elõl me­ne­kül­nek, te­hát nem me­ne­kül­tek, az min­den fel­fog­ha­tó mér­té­ken túl van. Hogy ez el­ve­te­mült vagy go­nosz vagy sá­tá­ni gon­dol­ko­dás, azon most nem kell hos­­szab­ban tû­nõd­nünk. Le­gyen elég an­­nyi, hogy nyil­ván­va­ló­an nem igaz. És én – is­mét­lem – nem azt vi­ta­tom, hogy van­nak-e köz­tük olya­nok, akik va­ló­já­ban bosz­ni­a­i­ak, de szí­ri­a­i­nak ad­ják ki ma­gu­kat, vagy va­ló­já­ban ma­rok­kó­i­ak vagy al­gé­ri­a­i­ak, és szír­nek ad­ják ki ma­gu­kat. Igen, van­nak, a nagy tö­meg azon­ban Szí­ri­á­ból jön.

– De a je­lek azt mu­tat­ják, hogy ez a re­to­ri­ka, még ha a kor­mány be­le­za­va­ro­dott is, hat az em­be­rek­re, a több­ség ma­ga is „gaz­da­sá­gi mig­rán­so­kat” és „meg­él­he­té­si be­ván­dor­ló­kat” lát a me­ne­kü­lõk­ben, és a tö­meg­ben meg­bú­vó ter­ro­ris­tá­kat. Ön az ATV-ben Friderikusz Sán­dor kér­dé­sé­re azt mond­ta, hogy az utób­bi­ak fel­is­me­ré­sé­nek, a tö­meg egy ilyen­faj­ta szû­­ré­sé­nek meg­van­nak a rég­óta be­vált mód­sze­rei, hi­szen ez egy „nagy szak­ma”. Ki­fej­te­né ezt bõ­veb­ben?

– Ami­kor a nyu­gat-eu­ró­pai ál­la­mok a re­gu­lá­ris mig­rá­ció út­ja­it fo­ko­za­to­san, a het­ve­nes évek vé­gé­tõl kez­dõ­dõ­en el­tor­la­szol­ták, egy­re több em­ber kezd­te ma­gát me­ne­kült­nek ki­ad­ni, csak­ hogy be­jus­son ál­mai célországába. Rab­ló–pan­dúr já­ték kez­dõ­dött: a ké­rel­me­zõ ha­zu­dott, az ál­lam le akar­ta lep­lez­ni. Eb­bõl for­má­lód­tak ki a sza­va­hi­he­tõ­ség meg­ál­la­pí­tá­sá­nak tech­ni­kái. El­sõ­sor­ban ilyen a nyel­vi teszt: a meg­hall­ga­tók olyan tol­má­cso­kat és szak­ér­tõ­ket vesz­nek igény­be, akik meg tud­ják mon­da­ni, hogy az arab vagy a fárszi mely táj­egy­ség­hez kö­tõ­dõ vál­to­za­tát be­szé­li az il­le­tõ. Ahogy mi hall­juk a skót, az ír és az an­gol ki­ej­tés kö­zöt­ti kü­lönb­sé­get, vagy nem té­vesz­tünk ös­­sze egy szü­le­tett ber­li­nit egy mün­che­ni­vel, ugyan­úgy meg­kü­lön­böz­tet­he­tõk a tá­vo­li nyel­vek hasz­ná­lói is.

A nyelv mel­lett a hely­is­me­ret a dön­tõ: aki, mond­juk, Homszból szár­ma­zó­nak mond­ja ma­gát, és ke­resz­tény­nek, an­nak a vá­rost és a ke­resz­tény szo­ká­so­kat – legalább nagy vo­na­lak­ban – is­mer­nie kell. Pél­dá­ul ha a vá­ros szim­bo­li­kus épü­le­te­i­rõl mu­tat­nak ké­pe­ket, tud­nia kell, mi az és me­lyik ne­gyed­ben áll. Ha vi­szont azt ál­lít­ja ma­gá­ról, hogy kül­vá­ro­si, és so­sem megy a köz­pont­ba, ak­kor an­nak a kül­vá­ros­nak a sa­já­tos ut­cá­i­ról, szo­ká­sa­i­ról, mond­juk a he­lyi bú­csú név­adó­já­ról és a bú­csú idõ­pont­já­ról kér­dez­he­tõ.

Szó­val egy jól fel­ké­szült, a szár­ma­zá­si or­szág kul­tú­rá­it – igen: töb­bes szám! – jól is­me­rõ meg­hall­ga­tó fel­is­me­ri, ki jön egy adott or­szág­ból/vi­dék­rõl, s ki az, aki csak (visz­­sza)él­ni akar egy le­he­tõ­ség­gel.

– Sze­ret­nék itt még egy ki­té­rõt ten­ni, tisz­táz­ni né­hány fo­gal­mat. Ön sze­rint ha va­la­ki nem a pusz­ta éle­tét men­ti, te­hát nem a köz­vet­len élet­ve­szély mi­att in­dul el, ha­nem „csak” azért, mert ott, ahol ed­dig élt, a gye­re­ké­nek nincs mód­ja is­ko­lá­ba jár­ni, vagy nincs or­vo­si el­lá­tás, vagy óri­á­si a nyo­mor, an­nak nincs oka el­in­dul­ni, új ha­zát ke­res­ni? Õket ezért vis­­sza kell kül­de­ni, vis­­sza­szál­lí­ta­ni oda, ahon­nan jöt­tek? Az én ro­ko­na­im kö­zött volt olyan, aki azért dis­­szi­dált 56-ban, mert a gye­re­ke­it a szár­ma­zá­suk mi­att nem volt mód­ja ta­nít­tat­ni. Õt ezért az oszt­rák–ma­gyar ha­tár­ról ha­za kel­lett vol­na kül­de­ni?

– Tel­je­sen egyet­ér­tek a kér­dé­sé­ben rej­lõ ál­lí­tás­sal, a jobb élet vá­gya ön­ma­gá­ban is le­gi­tim, de a mai nem­zet­kö­zi jog­rend nem mél­tá­nyol­ja ván­dor­lás­ra fel­ha­tal­ma­zó jog­cím­ként. (Az em­be­ri jo­gok igye­kez­nek egy mi­ni­mu­mot meg­szab­ni.) De mi­köz­ben a jog fönn­tart­ja ezt a ket­tõs­sé­get, te­hát ra­gasz­ko­dik ah­hoz, hogy me­ne­kült vagy ol­tal­ma­zott csak az le­het, akit spe­ci­á­lis ve­szé­lyek fe­nye­get­nek, a mig­rá­ció­ku­ta­tó­nak ez tel­je­sen mind­egy. Õ ar­ra kí­ván­csi, hogy akik az el­in­du­lás mel­lett dön­te­nek, mi­lyen mo­tí­vu­mok alap­ján te­szik ezt, és mi vonz­za õket a célországban. És a me­ne­kült is csak azért be­szél ar­ról, mi­u­tán meg­ér­ke­zett a cél­or­szág­ba, hogy mi tör­tén­ne ve­le, ha ha­za­kül­de­nék, mert ezen a cí­men kap le­he­tõ­sé­get ar­ra, hogy be­ván­dor­ló­vá vál­jon, vagy leg­alább né­hány nyu­godt évet tölt­hes­sen ab­ban az or­szág­ban. De ahol vé­del­met ta­lált, ott ugyan­ar­ra tö­rek­szik, mint min­den­ki más: hogy a gye­re­két is­ko­láz­tat­ni tud­ja, hogy ha be­teg, or­vos­hoz for­dul­has­son, hogy tisz­tes­sé­ges ál­lást ta­lál­jon, hogy lét­re­hoz­za a sa­ját üz­le­tét – a Szí­ri­á­ból me­ne­kü­lõk kö­zött pél­dá­ul so­kan vol­tak ott­hon üz­let­em­be­rek. Volt, mond­juk, egy szõ­nyeg­üz­le­tük, egy hifi- vagy te­le­fon­bolt­juk, va­la­mi kis fû­szer­ke­res­ke­dés­ük, és sze­ret­né­nek megint bol­tocs­kát nyit­ni, más­hol is ugyan­azt az éle­tet foly­tat­ni, amit fél­be kel­lett sza­kí­ta­ni­uk olyan erõk ha­tá­sá­ra, ame­lyek fö­lött nem volt ha­tal­muk. Te­hát a me­ne­kü­lõ, ami­kor már meg­te­le­pe­dett a me­ne­dé­ket adó or­szág­ban, ugyan­úgy vi­sel­ke­dik, mint egy be­ván­dor­ló. Pszi­cho­ló­gi­a­i­lag nem tel­je­sen ugyan­úgy, na­gyon sok me­ne­kü­lõ olyan tra­u­má­kat élt át, ami kü­lön ke­ze­lést kí­ván, de a min­den­nap­ok szint­jén õ is be­ván­dor­ló, aki ugyan­azt akar­ja, mint aki va­ló­ban csak a jobb élet re­mé­nyé­ben in­dult el. Csak ne­ki van egy plusz ba­tyu­ja, ne­ki el kel­lett me­ne­kül­nie.

– Vis­­sza­tér­ve ere­de­ti kér­dé­sünk­re, ön sze­rint me­lyik volt az a pil­la­nat, ami­kor hir­te­len min­den meg­vál­to­zott? Mi­tõl vált egy­szer csak ke­zel­he­tet­len­né a hely­zet, duz­zadt nem­zet­kö­zi bot­rán­­nyá a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kült­po­li­ti­ka?

– At­tól, hogy a kor­mány el­kezd­te más­képp ren­dez­ni a dol­go­kat, idõ­ben kö­rül­be­lül a ke­rí­tés­épí­tés be­je­len­té­sé­tõl. Mert be­le­sült a sa­ját re­to­ri­ká­já­ba, mert ki­de­rült, hogy ezek az em­be­rek még­is­csak iga­zi me­ne­kül­tek, hi­szen ak­kor már min­den­ki lát­hat­ta õket, aki akar­ta, pél­dá­ul a Ke­le­ti pá­lya­ud­va­ron. És ak­kor már az is ki­de­rült, hogy to­vább nem le­het meg­úszás­ra ját­sza­ni, ahe­lyett, hogy befogadóállomáso­kat épí­tet­tünk vol­na, fé­rõ­he­lye­ket ala­kí­tot­tunk vol­na ki az Eu­ró­pai Unió 20 mil­li­árd fo­rint­já­ból, amit a 2008–2013-as idõ­szak­ban csak a me­ne­kült­ügyi alap­ból kap­tunk. El­mond­tam már más­hol is, a Bé­csi úton pél­dá­ul üre­sen és ki­hasz­ná­lat­la­nul áll egy kol­lé­gi­um, azt min­den to­váb­bi nél­kül át le­he­tett vol­na ala­kí­ta­ni er­re a cél­ra.

– Meg a sok el­ha­gyott lak­ta­nyát, nem túl nagy erõ­fe­szí­tés­sel.

– Nem is be­szél­ve a tí­zez­ré­vel üre­sen ál­ló la­ká­sok­ról, ame­lye­ket az ál­lam bér­be ve­het­ne a tu­laj­do­nos­tól, ga­ran­ci­át ad­va ar­ra, hogy ere­de­ti ál­la­po­tá­ban ad­ja majd visz­­sza. Má­sutt ezek­kel a le­he­tõ­sé­gek­kel él­nek az ál­la­mok, na­gyon sok pan­zi­ót és más pri­vát tu­laj­do­nú in­gat­lant vesz­nek bér­be, ami ál­tal a tu­laj­do­no­sok le­gá­lis jö­ve­de­lem­hez jut­nak, se­gí­te­nek a me­ne­kül­te­ken, és az ál­lam ter­hét is eny­hí­tik. Hár­mas te­hát az elõny. Ná­lunk azon­ban az ál­lam ahe­lyett, hogy ki­épí­tet­te vol­na eze­ket a ka­pa­ci­tá­so­kat, ar­ra ját­szott, hogy a me­ne­kül­tek majd úgy­is el fog­nak tûn­ni.

– De nem tûn­tek el, sõt egy­re töb­ben let­tek, és egy­re szem­be­tû­nõb­bek let­tek azok a kö­rül­mé­nyek, ame­lyek kö­zött a pá­lya­ud­var­okon ezek a csa­lá­dok ös­­sze­zsú­fo­lód­tak.

– Mert ugyan­ak­kor a kor­mány – azt gon­do­lom, rész­ben kül­sõ nyo­más­ra, és mert tud­ta, hogy meg­sze­gi az EU-szabályokat – egy pon­ton ki­ta­lál­ta, hogy ne száll­has­sa­nak föl a vo­nat­ra. Te­hát a pá­lya­ud­va­ri je­le­ne­tek ab­ból adód­tak, hogy nem száll­hat­tak föl a vo­nat­ra. Amíg fel­száll­hat­tak, ad­dig nem volt pá­lya­ud­va­ri je­le­net.

– Ön ezt nem tart­ja ir­ra­ci­o­ná­lis dön­tés­nek?

– De hi­szen en­nek a kor­mány­nak egyet­len lé­pé­se sem ra­ci­o­ná­lis eb­ben az ügy­ben! Egyet­len­egy lé­pé­se sem, még ha minden­nek egyet­len cél­ja és mér­cé­je van is, a sza­va­zat­ma­xi­má­lás. Mind­ez még ak­kor sem ra­ci­o­ná­lis…

– Csak jel­zem, hogy a pil­la­nat­nyi­lag leg­fris­sebb köz­vé­le­mény-ku­ta­tás, a Szá­zad­vég ada­tai sze­rint az utób­bi he­tek­ben nõtt a kor­mány­párt­ok nép­sze­rû­sé­ge.

– De mind­ez csak lát­szat! Gon­dol­jon be­le a fo­lya­mat­ba, amit a Charlie Hebdo el­len el­kö­ve­tett me­rény­let utá­ni pá­ri­zsi ta­lál­ko­zón in­dí­tott el Or­bán a Ma­gyar Te­le­ví­zi­ó­nak adott ré­mü­le­tes nyi­lat­ko­zat­tal, amely­ben ar­ról be­szélt, hogy Eu­ró­pá­nak nincs szük­sé­ge be­ván­dor­lók­ra. Hogy már ak­kor is a me­ne­kül­tek­re gon­dolt-e vagy sem, nem le­het tud­ni, va­ló­szí­nû­leg za­var van a fe­jé­ben. Hi­szen az tri­vi­a­li­tás, hogy Eu­ró­pá­nak szük­sé­ge van be­ván­dor­lók­ra, mi is há­rom­száz­ezer eu­ró­ért osz­to­gat­juk a köt­vényt, mert szük­ség van a be­ván­dor­lók pén­zé­re, és kül­föld­ön élõ ma­gya­rok szá­zez­re­it ho­no­sít­juk, mert szük­sé­günk van az Er­dély­bõl és a töb­bi szom­szé­dos or­szág­ból ide­te­le­pü­lõ dol­go­zók­ra és így to­vább. Ez­után ki­ta­lál­ta ezt a meg­él­he­té­si be­ván­dor­ló fo­gal­mat. De ugyan kit ne­vez­he­tünk meg­él­he­té­si be­ván­dor­ló­nak? Nem az Ang­li­á­ban mun­kát vál­la­ló ma­gyar or­vost vagy And­rew Vajnát, aki ide­ván­do­rol az Egye­sült Ál­la­mok­ból, hogy jól él­jen?! Õk va­ló­ban meg­él­he­té­si be­ván­dor­lók. De ilyen ki­fe­je­zés egyéb­ként sincs, hi­szen – ahogy már be­szél­tünk ró­la – min­den­ki meg­él­he­té­si be­ván­dor­ló, aki re­gu­lá­ri­san ván­do­rol egyik or­szág­ból a má­sik­ba, a jobb élet re­mé­­nyé­ben, a na­gyobb jö­ve­de­lem re­mé­nyé­ben, és nem pusz­tán csa­lád­egye­sí­tõ­ként vagy di­ák­ként. De vissza­tér­ve a kér­dé­sé­re, et­tõl a pont­tól kezd­ve a kor­mány kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ban nincs egyet­len kö­vet­he­tõ vo­nal sem. Fel­füg­geszt­jük Dub­lint, mond­ják, de nem füg­geszt­jük föl Dub­lint. Te­hát ki­mon­da­nak va­la­mit, az­tán vis­­sza­von­ják. Lesz tran­zit­zó­na, mond­ják, majd Láz­ár Já­nos be­je­len­ti, hogy nem lesz tran­zit­zó­na. De az­tán még­is lesz va­la­mi, amit tran­zit­zó­ná­nak hív­nak. Ös­­sze­vis­­sza be­szél­nek te­hát, be­le­ír­ják a tör­vény­be hogy a me­ne­kü­lõ nem lép be Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re, ami­kor a tran­zit­zó­ná­ban van, de aho­va be­lép, az Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén van. Na­po­kon át nyit­va tart­ják a ha­tárt, majd még­is le­zár­ják. De ak­kor ad­dig mi­ért tar­tot­ták nyit­va? Azt a ko­csit, ha egy ki­csit gon­dol­kod­nak, az el­sõ perc­tõl oda le­he­tett vol­na tol­ni ar­ra a vá­gány­ra. Em­ber­csem­pé­szet­nek nyil­vá­nít­ják, ha va­la­ki el­visz egy em­bert akár csak a ha­tár kö­ze­lé­be, majd a kor­mány, il­let­ve a ha­tó­ság ma­ga szál­lít tíz­ezer em­bert az oszt­rák ha­tár­ra. Kér­de­zem: tett-e már va­la­ki fel­je­len­tést cso­por­tos, szer­ve­zett em­ber­csem­pé­szés bûn­tet­te mi­att a kor­mány el­len? Mert ha va­la­mi em­ber­csem­pé­szet, ak­kor ez a bu­szok­kal va­ló szál­lí­tás bi­zo­nyo­san az volt. De ezen a pon­ton tör­tént va­la­mi más is, ami sok­kal fon­to­sabb an­nak tisz­tá­zá­sá­nál, mi szá­mít a ma­gyar jog sze­rint em­ber­csem­pé­szet­nek; ez­zel a dön­té­sé­vel ugyan­is Ma­gyar­or­szág – Auszt­ria is egyéb­ként – fél­re­tet­te az eu­ró­pai uni­ós jo­got, hi­szen meg­hí­vás nél­kül biz­to­san nem tol­hat­ta vol­na át Né­met­or­szág­ra eze­ket az em­be­re­ket. Angela Merkel mind­ös­­sze an­­nyit mon­dott egy bi­zo­nyos pil­la­nat­ban, hogy aki már ott van, és szí­ri­ai, azt nem fog­ják az úgy­ne­ve­zett dub­li­ni rend­szer ér­tel­mé­ben vis­­sza­kül­de­ni, nem azt, hogy jöj­jön min­den­ki. Te­hát Né­met­or­szág egy­ál­ta­lán nem je­len­tet­te be igé­nyét ar­ra, hogy a Ma­gyar­or­szág­ra ér­ke­zett és in­nen Auszt­ri­á­ba to­vább­uta­zott em­be­rek ügyé­ben el­jár­jon, a ma­gyar kor­mány még­is úgy tesz, mint­ha mond­ta vol­na, és min­den­ki­re vo­nat­koz­tat­va mond­ta vol­na, és mint­ha az nem len­ne em­ber­csem­pé­szet, amit ma­ga kö­ve­tett el a buszoztatással, és mint­ha len­ne bár­mi­lyen mo­rá­lis vagy egyéb jog­cí­me ar­ra, hogy ne foly­tas­sa le a min­den or­szág szá­má­ra kö­te­le­zõ me­ne­kült­ügyi el­já­rá­so­kat. Mert a do­log­nak ez a lé­nye­ge. Idén szep­tem­ber 7-ig mind­ös­­sze 308 em­ber­nek ad­tak vé­del­met, en­­nyi me­ne­dék­ké­rõ­nek mond­ták azt, hogy ma­rad­hatsz, mert be­lát­juk, hogy fe­nye­ge­tett vagy.

– Nyolc és fél hó­nap alatt, mi­köz­ben 155 ez­ren kér­ték.

– Igen, de csak ke­ve­sen ma­rad­tak itt. Azt nem le­het tud­ni, hogy hány el­já­rást foly­tat­tak le ös­­sze­sen, sta­tisz­ti­ka csak az el­sõ fél­ év­re van, ami­kor 1977 ér­de­mi dön­tés és 54 546 el­já­rást meg­szün­te­tõ ha­tá­ro­zat szü­le­tett.

– De mind­eb­bõl még­sem az jött le a köz­vé­le­mény szá­má­ra, a po­li­ti­ká­ban nem ott­hon lé­võ vagy azt egye­ne­sen utá­ló em­be­rek szá­má­ra, hogy a kor­mány za­var­ban van, kap­kod, nem lát el alap­ve­tõ ál­la­mi fel­ada­to­kat, el­le­ne dol­go­zik nem­zet­kö­zi egyez­­mé­nyek­nek, ha­nem épp az el­len­ke­zõ­je. Hogy meg­vé­di a schengeni ha­tá­ro­kat, hogy min­dent meg­tesz, hogy le­foly­tas­sa a me­ne­kült­ügyi el­já­rá­so­kat, de ezt az „il­le­gá­lis ha­tár­sér­tõk” sza­bo­tál­ják. Mert ví­zum nél­kül lé­pik át a ha­tárt, mert nem men­nek a ki­je­lölt tá­bo­rok­ba, mert le­lép­nek, mi­e­lõtt az el­já­rá­sok be­fe­je­zõd­né­nek, rá­adá­sul sze­me­tel­nek, jár­vá­nyo­kat ter­jesz­te­nek, és nem haj­lan­dók hi­telt ér­dem­lõ­en iga­zol­ni ma­gu­kat, nyil­ván mert ter­ro­ris­ták, az IS ügy­nö­kei és így to­vább. És mert a vi­lág megint ma­gunk­ra hagy min­ket eb­ben a küz­de­lem­ben, sõt el­le­nünk dol­go­zik, és ne­künk megint egye­dül kell meg­vé­de­nünk Eu­ró­pát a bar­bár hor­dák, il­let­ve a gaz­da­sá­gi migránsok in­vá­zi­ó­ja el­len.

– Csak a té­nyek ked­vé­ért: a schengeni te­rü­let in­teg­ri­tá­sá­nak ko­mo­lyan vé­te­le ab­ban állt vol­na, hogy le­foly­tat­juk az el­já­rást, és aki­rõl úgy dön­tünk, hogy me­ne­kült, azt – ko­moly uni­ós tá­mo­ga­tás­sal – sa­ját élet­hez se­gít­jük, aki­rõl pe­dig úgy dön­töt­tünk, hogy nem az, azt – szin­tén uni­ós tá­mo­ga­tás­sal – ha­za­szál­lít­juk. Er­re nem sok pél­da van. Te­hát egy­fe­lõl azt mond­tuk, hogy meg­tart­juk a dub­li­ni ren­de­le­tet – amely sze­rint a me­ne­kült­stá­tus­ról dön­tõ el­já­rás le­foly­ta­tá­sá­ért, ha az il­le­tõ­nek nincs csa­lád­ja, és nem volt ví­zu­ma és tar­tóz­ko­dá­si en­ge­dé­lye, min­dig az az or­szág fe­le­lõs, ahol a ha­tárt ir­re­gu­lá­ri­san át­lép­te, és ahol az ujj­le­nyo­ma­tát le­vet­ték –, más­fe­lõl ab­ban re­mény­ked­tünk, hogy nem fog­ják õket ugyan­ezen ujj­le­nyo­mat­ok alap­ján, a dub­li­ni ren­de­let sze­rint vis­­sza­kül­de­ni. Vagy ha még­is, ha Né­met­or­szág, Fran­cia­or­szág vagy Auszt­ria visz­­sza­kül­di azo­kat, aki­kért egyéb­ként a dub­li­ni ren­de­let sze­rint mi va­gyunk a fe­le­lõ­sek, ak­kor azt mond­juk, hogy di­rekt ki­tol­nak ve­lünk.

Si­et­ve te­szem hoz­zá, hogy a dub­li­ni ren­de­let na­gyon rossz, kez­det­tõl fog­va igaz­ság­ta­lan, mert nincs ben­ne sem­mi­lyen te­her­meg­osz­tá­si elem. Én 1991 óta, te­hát gya­kor­la­ti­lag a ren­de­let lo­gi­ká­ját meg­ho­no­sí­tó ere­de­ti egyez­mény meg­szü­le­té­se óta bí­rá­lom, mert nyil­ván­va­ló­an torz el­osz­tás­hoz ve­zet, kü­lö­nö­sen ha so­kan jön­nek. Te­hát sem­mi ér­tel­me nincs, túl azon, hogy az em­be­rek ide­jét, ener­gi­á­ját lop­ja, de ha ez az uni­ós jog ré­sze, és mi en­nek tu­da­tá­ban csat­la­koz­tunk az uni­ó­hoz, ak­kor kár most úgy csi­nál­ni, mint­ha ez­zel a töb­bi or­szág ki­tol­na ve­lünk, hi­szen mi is kül­dünk vis­­sza Bul­gá­ri­á­ba, Ro­má­ni­á­ba, Hor­vát­or­szág­ba me­ne­kül­te­ket, te­hát aki­tõl tud­tunk, „meg­sza­ba­dul­tunk”, ép­pen a dub­li­ni ren­de­let ér­tel­mé­ben.

– Be­szél­jünk most már ar­ról, mi­lyen kö­vet­kez­te­té­sek adód­nak mind­ab­ból, amit a me­ne­kült­krí­zis ki­rob­ba­ná­sa óta át­élünk, mit fog je­len­te­ni Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a mi­nisz­ter­el­nök és a mi­nisz­ter­el­nök­sé­get ve­ze­tõ mi­nisz­ter ál­tal be­ha­ran­go­zott új idõ­szá­mí­tás, il­let­ve az en­nek ke­ze­lé­sé­re szü­le­tett tör­vény­cso­mag, ben­ne a „me­ne­kül­tek tö­me­ges be­áram­lá­sa ál­tal oko­zott vál­ság­hely­zet” ke­ze­lé­sét szol­gá­ló sza­bá­lyok­kal.

– Ti­zen­egy tör­vény­mó­do­sí­tás tar­to­zik a cso­mag­ba – egy, a hon­vé­del­mi tör­vény mó­do­sí­tá­sa még füg­gõ­ben van –, ezek épí­tés­ügyi, kör­nye­zet­vé­del­mi, pe­res el­já­rá­sok­ra vo­nat­ko­zó és bün­te­tõ­jo­gi sza­bá­lyok, ma­gá­nak a me­ne­dék­jo­gi tör­vény­nek a ki­üre­sí­té­se mel­lett.

– Mi cél­ból?

– A cél nem vál­to­zott: hogy sen­ki ne akar­jon Ma­gyar­or­szá­gon me­ne­dék­jog­ért fo­lya­mod­ni. Ez az egyet­len és ki­zá­ró­la­gos cél.

– Hogy ide ne jöj­jön sen­ki, min­den­ki men­jen más­ho­va, baj­lód­jon ve­lük, aki akar? Mert ha en­nek hí­re megy a vi­lá­gon, ak­kor sen­ki nem akar töb­bé Ma­gyar­or­szág­ra jön­ni?

– Hogy oly mér­ték­ben ne­he­zít­se meg az el­já­rás­hoz va­ló hoz­zá­fé­rést, és an­­nyi­ra va­ló­szí­nût­len­né te­gye, hogy va­la­ki si­ker­rel jár­hat ben­ne, hogy ezt lát­va min­den­ki más­ho­vá men­jen. El­mond­ta ezt az igaz­ság­ügyi mi­nisz­ter és má­sok is a kor­mány­ból. De ez a leg­ócs­kább ház­mes­ter-men­ta­li­tás: hogy csak ne az én há­zam­mal tör­tén­jen va­la­mi, csak ne ne­kem kell­jen majd va­la­mit ten­nem ér­tük. Te­hát eze­ket az em­be­re­ket most gát­lás­ta­la­nul és szív­te­le­nül rá­tol­juk a hor­vá­tok­ra és a szlo­vé­nek­re, en­­nyi.

De van egy mé­lyebb lé­nye­ge is az új me­ne­kült­ügyi sza­bá­lyo­zás­nak: egy újabb je­len­tõs lé­pést, sõt ug­rást ten­ni a jog­ál­lam­tól va­ló tá­vo­lo­dás fo­lya­ma­tá­ban. A kor­mány már a ke­­rí­tés­épí­tés kap­csán is, az­tán most, az új rend­szer fel­ál­lí­tá­sa kap­csán is, is­mét­lõ­dõ­en fel­ha­tal­maz­za ma­gát egy­fe­lõl a ren­de­le­ti jog­al­ko­tás­ra, va­gyis ren­de­le­ti úton mond­ja ki egyes or­szá­gok­ról, hogy me­ne­kül­tek szá­má­ra biz­ton­sá­go­sak, má­sok­ról eset­leg azt, hogy nem azok. És ar­ra is fel­ha­tal­maz­za ma­gát, hogy in­gó­sá­go­kat rek­vi­rál­jon, ha – sze­rin­te – ezt a me­ne­kül­tek tö­me­ges be­áram­lá­sa ál­tal oko­zott vál­ság­hely­zet szük­sé­ges­sé te­szi. Csak­hogy ezt a stra­té­gi­át mi már is­mer­jük a tör­té­ne­lem­bõl, egy sor 20. szá­za­di autoriter és to­ta­li­tá­ri­us rend­szer tör­té­ne­té­bõl, amely té­te­le­zett egy ál­la­mi ér­de­ket, va­ló­já­ban azon­ban sze­mé­lyes vagy cso­port­ér­dek volt, az ál­ta­la kép­vi­selt elit ér­de­ke, és az­tán azt mond­ta, hogy eme té­te­le­zett ál­la­mi ér­dek szol­gá­la­tá­ban egy­részt nagy ál­do­za­to­kat kell hoz­nunk, más­részt le kell tér­nünk a las­sú és bü­rok­ra­ti­kus de­mok­ra­ti­kus út­ról, mert a cse­lek­vés nem tûr ha­lasz­tást. Mert rend­kí­vü­li ál­la­pot van, rend­kí­vü­li hely­zet van, amely – egy Giorgio Agamben ne­vû fi­lo­zó­fus er­rõl so­kat ír – fel­ha­tal­maz­za a kor­mányt, hogy a jog­ren­det fél­re­té­ve olyan öve­ze­te­ket hoz­zon lét­re, ame­lyek­ben a rend­kí­vü­li vá­lik a ren­des­sé, amely kí­vül van a „nor­má­lis” jog vi­lá­gán, és aki oda be­ke­rül, nem szá­mít egyen­ran­gú em­ber­nek, a pusz­ta éle­te ma­rad meg, de nin­cse­nek jo­gai. Ilye­nek vol­tak a kon­cent­rá­ci­ós tá­bo­rok is, a Gulag is, ahol nem kel­lett a ren­des jog­nak ér­vé­nye­sül­nie, mond­ván, ez egy rend­kí­vü­li kö­zeg rend­kí­vü­li sza­bá­lyok­kal és az õrök­nek ga­ran­tált rend­kí­vü­li ha­ta­lom­mal.

– Nem tu­dom, ol­vas­ta-e a teg­nap nyil­vá­nos­ság­ra ke­rült kötcsei be­szé­det…

– Tu­dok ró­la. Nem köl­töt­tem a De­mok­ra­tá­ra pénzt.

– De meg­je­len­tek ki­vo­na­tok be­lõ­le más­hol is, ame­lyek egy­részt ar­ról szól­nak, hogy Or­bán Vik­tor sze­rint a me­ne­kül­tek Eu­ró­pá­ba özön­lé­se vol­ta­kép­pen a li­be­ra­liz­mus iden­ti­tás­vál­sá­gá­val egyen­lõ, amely az el­sõ ked­vé­re va­ló iden­ti­tás­vál­ság, más­részt sze­rin­te minden­nek az az oka, hogy a li­be­rá­lis Eu­ró­pa „gaz­dag és gyen­ge”, ami a mi­nisz­ter­el­nök sze­rint a leg­ve­szé­lye­sebb kom­bi­ná­ció. Önt mi­re em­lé­kez­te­ti ez a gon­do­lat?

– Or­bán Vik­tor nem egy táv­la­tos gon­dol­ko­dó. Vo­na­kod­va ál­lok ké­szen ar­ra, hogy én az õ gon­do­la­ta­it, ame­lyek föld­kö­zel­ben szár­nyal­nak, na­gyobb konst­ruk­ci­ók men­tén ér­tel­mez­zem. Egy ír­or­szá­gi kocs­mai fi­lo­zó­fus ki­csit ár­nyal­tab­ban be­szél, mint õ.

– Csak õ egy ír­or­szá­gi kocs­mai fi­lo­zó­fus­sal szem­ben egy or­szág mi­nisz­ter­el­nö­ke…

– Elég baj an­nak az or­szág­nak.

– Amely­nek tör­té­ne­te­sen mind­ket­ten az ál­lam­pol­gá­rai va­gyunk. De ak­kor tér­jünk vis­­sza a teg­na­pi nap­hoz, az „új idõ­szá­mí­tás” kez­de­té­hez, oda, hogy mi tör­tént szep­tem­ber 15-én a szerb–ma­gyar ha­tá­ron. Amely el­len a mi­nisz­ter­el­nök sze­rint fegy­ve­res tá­ma­dást in­dí­tot­tak…

– Egy szó sem igaz eb­bõl. Szem­ta­núk ar­ról szá­mol­tak be, hogy elõ­ször pár em­ber át­má­szott a ke­rí­té­sen, és nem tör­tént sem­mi. Er­re pá­ran meg­nyi­tot­ták a ke­rí­tést, és ak­kor sem tör­tént sem­mi. Er­re a töb­bi­ek meg­in­dul­tak, mert azt hit­ték, hogy megint sza­bad az át­já­rás, és ak­kor rá­juk tá­mad­tak a rend­õrök.

– Igen, ez min­den hi­te­les for­rás sze­rint így tör­tént.

– Va­gyis megint a ré­gi nó­ta, a kor­mány tel­je­sen ki­szá­mít­ha­tat­lan. Lét­re­ho­zott egy el­já­rás­ren­det, amely azon­ban ezer seb­bõl vér­zik, amely­nek mind­ös­­sze százfõs a ka­pa­ci­tá­sa – mi­köz­ben ez­rek ér­kez­nek –, és amely­nek ki­zá­ró­lag az a cél­ja és funk­ci­ó­ja, hogy min­den­kit tá­vol tart­son tõ­lünk, hogy Ma­gyar­or­szág­hoz sen­ki se tud­jon me­ne­dé­kért fo­lya­mod­ni. Ha a szer­bek ki­csit ki akar­ná­nak tol­ni ve­lünk, ak­kor a sa­ját ol­da­lu­kon is fel­húz­ná­nak egy ke­rí­tést, és azt mon­da­nák: aki­nek a ké­rel­mét a ma­gya­rok nem haj­lan­dók ér­dem­ben el­bí­rál­ni, azt, mi­u­tán ki­jött a kon­té­ner­bõl, csak ak­kor en­ge­dik vis­­sza Szer­bi­á­ba, ha elõbb – az Eu­ró­pai Unió és Szer­bia kö­zöt­ti vis­­sza­fo­ga­dá­si egyez­mény alap­ján – kér­jük a vis­­sza­fo­ga­dá­sát. Ami­re õk majd a kel­lõ idõ­ben vá­la­szol­nak. Egy­szó­val ez egy tisz­tán em­ber­te­len rend­szer, amely ki­tol azok­kal, akik még­is meg­pró­bál­ják, ki­tol azok­kal, aki­ket el­in­dít Hor­vát­or­szág fe­lé, ki­tol Hor­vát­or­szág­gal és Szlo­vé­ni­á­val, és egyéb­ként be­sá­roz­za a ma­gyar ne­vet az egész vi­lág­ban. Egyéb ér­tel­me nin­csen.

Ér­tel­me ez­zel szem­ben an­nak vol­na, ha egy­részt va­dul kö­ve­tel­nénk a kvó­ta­rend­szer ér­vé­nye­sí­té­sét, hi­szen ak­kor át­lát­ha­tó len­ne, hogy az ér­ke­zõk hány szá­za­lé­kát kel­le­ne ne­künk el­bí­rál­nunk, és az biz­to­san ke­ve­sebb len­ne, mint amen­­nyit a dub­li­ni rend­szer ró ránk. Más­részt ha min­den erõnk­kel és min­den le­het­sé­ges for­rás moz­gó­sí­tá­sá­val azon dol­goz­nánk, hogy Szí­ri­á­ban szûn­jön meg a pol­gár­há­bo­rú. Eh­hez hor­ri­bi­lis pén­ze­ket kel­le­ne Li­ba­non­nak, Jor­dá­ni­á­nak és Tö­rök­or­szág­nak ad­ni, hi­szen a négy­mil­lió ott­ho­nát el­hagy­ni kény­sze­rült szír­bõl 3,6 mil­li­ó­an még­is­csak ott van­nak, Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ba csak a ma­ra­dék 400 ezer ju­tott el. Ezt kel­le­ne te­hát ne­künk, eu­ró­pa­i­ak­nak ten­nünk, és köz­ben be­le­tö­rõd­ni eb­be a min­den ko­ráb­bi­tól el­té­rõ nagy­ság­ren­dû áram­lás­ba, tu­do­má­sul ven­ni, hogy most új hely­zet van.

– Ez­zel szem­ben a leg­utób­bi té­nyek: a ma­gyar kor­mány most épp a ro­mán és a hor­vát ha­tár­ra ter­vez újabb ke­rí­té­se­ket, rá­adá­sul egy­re több hír szól ar­ról, hogy tõ­lünk nyu­gat­ra is egy­re in­kább me­ne­kült­el­le­nes a köz­vé­le­mény.

– Én egy­ál­ta­lán nem ta­pasz­ta­lom, hogy az Eu­ró­pai Unió Or­bán Vik­tor gon­do­la­ta­it vissz­han­goz­ná. A vi­seg­rá­di né­gyek­kel, köz­tük az ira­mot Or­bán Vik­tor­ral bíz­vást tar­ta­ni ké­pes Robert Fico szlo­vák mi­nisz­ter­el­nök­kel, va­ló­ban el tud­ta fo­gad­tat­ni, hogy a kö­te­le­zõ kvó­ta el­len fog­lal­ja­nak ál­lást, de nem hal­lot­tam, hogy Angela Merkel, Fran­ço­is Hollande vagy akár David Cameron kö­vet­ni kí­ván­ná õt ezen az úton, nem is be­szél­ve az ENSZ fõ­tit­ká­rá­ról, Fe­renc pá­pá­ról, az Eu­ró­pa Ta­nács fõ­tit­ká­rá­ról és Junc­ker­rõl, a bi­zott­ság el­nö­ké­rõl. Épp el­len­ke­zõ­leg. Vi­szont ar­ra ér­de­mes fel­ké­szül­nünk, hogy et­tõl kezd­ve a vi­lág min­ket je­len­ték­te­len, kis­stí­lû, so­vén or­szág­nak fog tar­ta­ni, amely el­fo­gad­ja, sõt ter­mé­sze­tes­nek ve­szi, amit az unió nyújt ne­ki, de ma­ga sem­mi­lyen ál­do­zat­ra nem haj­lan­dó. Mint va­la­mi ócs­ka kis hör­csög, a po­fa­zacs­kó­já­ba gyûjt min­dent, ami be­le­fér, de osz­toz­ni nem haj­lan­dó sem­mi­lyen ne­héz­ség­ben. Egy­szó­val, én nem hi­szem, hogy ez lesz az ural­ko­dó gon­do­lat Eu­ró­pá­ban.

Ez az áram­lás, ha Szí­ri­á­ban ér­dem­ben nem moz­dul­nak a fron­tok, le fog las­sul­ni, a vo­na­ko­dást meg a ne­héz­sé­ge­ket lát­va, a szí­rek ez­után ke­ve­seb­ben fog­nak el­in­dul­ni, per­sze sok mú­lik Tö­rök­or­szá­gon is. Eu­ró­pá­nak pe­dig köz­ben ér­de­mes egy új­faj­ta re­a­li­tás­ra fel­ké­szül­nie, a me­ne­kü­lõk moz­gá­sát ugyan­is – ez egyéb­ként a de­mog­rá­fu­sok ál­lás­pont­ja is – nem le­het fel­tar­tóz­tat­ni. Az ef­fé­le tö­rek­vé­sek már a ki­lenc­ve­nes évek­ben is ku­dar­cot val­lot­tak. És ez nem a gyen­ge­ség je­le és nem li­be­ra­liz­mus, ez egy­sze­rû­en a dol­gok meg­ér­té­se. In­kább va­la­mi­fé­le köl­csö­nös­ség­re kel­le­ne tö­re­ked­­nünk te­hát, hogy mi, eu­ró­pa­i­ak is bát­ran köl­töz­hes­sünk mond­juk Ru­an­dá­ba vagy Na­mí­bi­á­ba és még egy sor na­gyon-na­gyon kel­le­mes or­szág­ba, mint ahogy so­kan kö­zü­lünk már most is, mond­juk, Thai­föld­re köl­töz­nek.

A mig­rá­ci­ó­val fog­lal­ko­zó ku­ta­tá­sok egyéb­ként mind ar­ról szól­nak, hogy a migránsok ál­ta­lá­ban job­ban kép­zet­tek, mint a he­lyi la­kos­ság, és hogy ér­dem­ben nem be­fo­lyá­sol­ják a bér­szín­vo­na­lat, vagy csak bi­zo­nyos ki­csiny te­rü­le­te­ken, ahol nagy szám­ban meg­je­len­nek. Eu­ró­pá­nak te­hát, amely össz­eu­ró­pai szin­ten el­ké­pesz­tõ mun­ka­erõ­hi­án­­nyal küzd, har­mincéves táv­lat­ban az 550 mil­li­ós Eu­ró­pá­ban 240 mil­li­ó­an lesz­nek hat­vanéves­nél idõ­seb­bek, ezért – ezért is – fel kel­le­ne hagy­ni ez­zel a bu­ta, tá­jé­ko­zat­lan­ság­ból ere­­­dõ, önsorsrontó fé­le­lem­mel.

– Nem hagy nyu­god­ni, amit az imént Ma­gyar­or­szág­ról mon­dott. Le­het­sé­ges lesz ne­künk egy re­mél­he­tõ­leg egy­re be­fo­ga­dóbb Eu­ró­pá­ban to­vább­ra is mint af­fé­le kis ön­ma­gun­kat be­ke­rí­tett zár­vány lé­tez­nünk? Le­het­sé­ges pél­dá­ul a kvó­ta­rend­szer­bõl ki­ma­rad­nunk?

– Nem, hi­szen több­sé­gi sza­va­zás van, 15 ál­lam­nak kell egy irány­ban sza­vaz­nia, és ne­kik a la­kos­ság 65 szá­za­lé­kát kell kép­vi­sel­ni­ük. Mi, a négy vi­seg­rá­di or­szág, ha jól szá­mo­lom, ki­te­szünk 40 mil­li­ót az öt­száz­ból, az nyolc szá­za­lék, és négy tag­ál­lam a 28-ból. Te­hát úgy le­sza­vaz­nak min­ket, mint a pinty. Meg le­het per­sze pró­bál­koz­ni az­zal, hogy nem tar­tunk be egy kö­te­le­zõ sza­bályt, most is töb­ben tet­tek így, Gö­­rög­or­szág, Ma­gyar­or­szág, Auszt­­ria, de an­nak is van­nak kö­vet­kez­mé­nyei, és a vé­gén sú­lyos bün­te­té­sek. De per­sze megint nem ez a lé­nyeg, te­hát a ma­gyar kor­mány­nak nem azért kel­le­ne meg­tar­ta­nia egy sza­bályt, mert kü­lön­ben meg­bün­te­tik. Ha­nem azért, mert ha be­lé­pett egy klub­ba, értsd az Eu­ró­pai Uni­ó­ba, ak­kor a klub sza­bá­lyai sze­rint il­lik vi­sel­ked­nie.

– És ha még­sem, vi­szont azt ta­pasz­tal­ja, hogy ezért nem go­lyóz­zák ki?

– De elõbb-utóbb ki­go­lyóz­zák. És a nép a ma­ga vég­te­len böl­cses­sé­gé­ben mi­ért akar­na le­mon­da­ni mind­azok­ról a tá­mo­ga­tá­sok­ról, ame­lye­ket az EU-tól kap? És mi­ért akar­na le­mon­da­ni mind­azok­ról a sza­bad­sá­gok­ról, ame­lye­ket az EU jó­vol­tá­ból él­vez­het? Ha lát­ja, mint az oszt­rá­kok an­nak ide­jén Haider ese­té­ben, hogy a kor­má­nya sze­ke­ré­nek fe­nye­ge­tõ­en ki­fe­lé áll a rúd­ja, ak­kor majd egy má­sik kor­mányt fog vá­lasz­ta­ni.

Comments

kommentek

Cimkék: