Kulturális-közéleti havilap | 2017


2010 január Nivódíj


Vitányi Iván: Ahol szorít a cipő (Ripp Zoltánról)

Azzal kezdem, mint az elmúlt években mindig: egyetemes áttekintéssel. Miről is szólnak a Mozgó Világ tanulmányai? Minden évben azt kellett megállapítani, hogy társadalmi érvénye van a témaválasztásnak. Mindig éppen az áll a megszólalások célpontjában, ahol a legjobban szorít a cipő. Érdemes lenne egyszer külön áttekinteni a sort, jó képet adna legalábbis az értelmiség gondolkodásának történetéről.

Mi más állhatna az elmúlt év centrumában, mint a húsz év mérlege és a válság. A kettő természetesen együtt. Összetartoznak, hiszen ha a rendszerváltást elemezzük, csakhamar eljutunk annak megtorpanásához – ha viszont a válságról beszélünk, csakhamar eljutunk a mi helyzetünk sajátságaihoz. A két megközelítés ugyanarra vezet.

Újraolvastam 16 tanulmányt, és azt láttam, hogy csak 4 nem illeszkedik a sorba. Közülük is csak egy szól egészen másról: Horváth Beáta bámulatos beszámolója a Kenyában élő szamburu népcsoportról. A másik három történelmi-eszmetörténeti témákkal foglalkozik, mondanom sem kell, hogy nagy tudással és egyben élvezetesen. (Ilyen – megjelenési sorrendben – Balázs Péter írása a politikai vezetők vallásos hitéről vagy ateizmusáról, Sipos Balázsé Rákosi Jenőről és Gábor Györgyé a Maszada sicariusainak szabadságfogalmáról. Mondanom sem kell, hogy mindháromnak vannak áthallásai a mai helyzetre vonatkozóan, az ember legalábbis mostanság így olvas mindent.)

Maradjunk tehát a kaptafánál. A megjelent tanulmányok igen széles körben foglalkoznak a mérleg és a válság problematikájával, különböző szakterületekre terjednek ki. Itt van először is a gazdaság: Várhegyi Éva cikke a januári számban, Farkas Zoltáné az áprilisiban és a novemberiben, Asztalos László Györgyé a szeptemberiben. (Nem az én tisztem az interjúk számbavétele, de hadd említsem, hogy ebben a rovatban is olyanok születtek, mint a Rádai Eszteré Békesi Lászlóval.) Második téma az alkotmányosság – ezzel Halmai Gábor foglalkozott, összefoglalva a rendszerváltásban ébredt reményeket és bennük való csalódásokat.

A kérdés súlyánál az idén némileg kevésbé van reprezentálva a szociálpolitika: Sághy Erna cikkével a Gyurcsány-kormány szociálpolitikájáról. A mentális-pszichológiai-kulturális világ viszonylag jobban. Itt Csepeli György két tanulmánya (Válság és nemzet, valamint A mentális rendszerváltás mérlege), Pataki Ferenc a politikában érvényesülő érzelmekről és P. Szűcs Julianna előadása a mai magyar politikai közlátványról. Nem hagyhatjuk ki a sorból a sportot, amelynek válságáról Sárközy Tamás ezúttal sportvezetői minőségében két írásban is értekezik.

Sajnos nem kezdhetek hozzá e művek méltatásához, éspedig azért nem, mert annyira jók. Valóban azzal foglalkoznak, ahol szorít a cipő, és azt vizsgálják, hogy miért is, miért is, miért is. Ha belemennénk az ismertetésbe, ki kellene nyitnunk a mai magyar élet egész problematikáját.

Egy témát azonban még hátrahagytunk, a politikai életet. Itt is jó a termés, három kiváló szerző öt kiváló cikkel.

Domány András a mai parlamenti képviselők adataiból és életrajzaiból emel ki részeket az Országgyűlés évről évre kiadott Almanachjai alapján. Debreczeni József két súlyos tanulmányt is írt, mindkettőt a Fidesz múltjáról és változásairól.

Természetesen a legvégére hagytam azt, aki az idei díjat kapja. Régóta megérdemli, hiszen kezdettől fogva fontos szerzője a lapnak, hideg fejjel is szenvedélyes és szenvedélyében is racionális elemzéseivel. Ripp Zoltán.

Az idén két tanulmánya jelent meg. Az egyik januárban a Rendszerváltók változásai címmel, és az 1990 utáni idők négy nagy pártjának (MDF, SZDSZ, MSZP, Fidesz) fordulatait írja le. Ripp Zoltán elemében van, mert Rip Van Winklét játszik: ha valaki 1990-ben elaludna, majd 2009-ben felébredne, hogyan látná viszont az akkor megismert pártokat. Miben változtak? És mit őriztek meg? Leírása itt is tökéletesen tárgyszerű. De éppen ezáltal lehet pontosan megérteni, hogy az úgynevezett változás hol fordult önmaga ellentétévé.

A másik cikk – ugyanezzel a módszerrel – nem a múltat boncolja, hanem azt, ami a jelenben forrong. Októberben jelent meg Hunniában készülget valami címmel. Abból indul ki, hogy ma a legtöbb elemző már szinte elintézettnek veszi a Fidesz 2010-es győzelmét. Ő most nem ezzel vitatkozik, hanem azt méri fel, hogy milyen stratégiát követhet majd egy Fidesz vezette új kormányzat, és mi lesz a következménye.

Három lehetőséget vázol fel. Az első szerint ők is válaszút elé kerülnek: vagy beváltják ígéreteiket, és csődbe viszik az országot, vagy megszegik őket, folytatják a reformokat, és elvesztik szavazóikat. Történelmi kényszer, hozzá kell szokni. 2. „Nem eszik olyan forrón a kását”, kicsiny a mozgástér, voltaképpen minden majdnem úgy megy tovább, mint eddig. 3. Mindenképpen hozzákezdenek a „több mint kormányváltás” programjához. Minden korlátot átlépnek a hatalom érdekében, kerül, amibe kerül.

Az egyes alternatívákat nyugodt logikával elemzi végig, anélkül, hogy bármikor felemelné a hangját. Mestere a visszafogottságnak, de olyan pontosan fogalmaz, hogy szavai mégis átütőek. Mindig is csodáltam stilisztikai biztonságát, szemléletes anélkül, hogy hivalkodó lenne, bátor anélkül, hogy mutogatná. És következetesen mondja végig gondolatait, anélkül, hogy a szánkba rágná. Természetesen a harmadik variációt tartja logikus következménynek, de józanságra intve húzza meg a vészcsengőt. Szomorú képet fest, de így az olvasó jobban ráébred, hogy tenni kell ellene, mintha máris jajgatna, vagy ordítana.

Mindezek alapján a tanulmányok kategória idei díját Ripp Zoltánnak, az igazság méltó bajnokának kívánom átadni. Egyben kérem, hogy továbbra is írjon a Mozgó Világnak. Nem talál süket fülekre.

Comments

kommentek

Cimkék: ,